Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
A hangszimholika kutatója Határmezsgyére tévedt Bélteki Zoltánná dr., mégpedig több tudományág határterületére, amikor a hangszimbolikával kezdett foglalkozni. Magyarázatra szorul még a szó is, nemcsak a hétköznapi értelemben, hanem még a kutatók sem egyértelmű lelkesedéssel sorakoznak fel e tudományág mögé. A hangnak szimbolikus értéke is van, ezt jelzi a kifejezés. A pontos meghatározás száraz, de talán többet mond: a hangszimbolika az asszociációk mérése a hangok szintjén. — Szemléletesen ezt úgy tudnám kifejezni, hogy egy kimondott vagy leírt szónak nemcsak a jelentéstartalma utal arra, amit a szóval ki akarunk fejezni, hanem a hangalakja is. A hangokat is meg lehet vizsgálni, milyen asszociációkat képesek kiváltani bennünk, s a belőlük alkotott szavakban is megjelenik ez a szimbolikus érték. Bélteki Zoltánné dr., a Bessenyei György Tanárképző Főiskola orosz nyelv és irodalom tanszékének adjunktusa megszállottan kutatja a hangszimbolikát. Kivételes lehetőségnek érezte, hogy télen három hetet tölthetett Moszkvában Zsuravljov profesz- szornál. A Plehanov Népgazdasági Egyetem tanszékvezető professzora talán a világon egyedülálló módszert dolgozott ki a hangok szimbolikus értékének feltérképezésére. — Csehov irodalmi munkásságát kutatom. Az egyik legismertebb novellája: A csinov- nyik halála. A főszereplő kishivatalnok neve Cservjakov. Aki jól tud oroszul, már a névből érzi, hogy milyen típusú emberről szól az írás. A cservják férget, csúszó-má- szót jelent. Én nem elégedtem meg az így kapott jelentéstartalommal. Betápláltam a kompjuterbe a Cservjakov nevet és a hangok értékének összegzéseként igen nagy százalékban az jött ki, hogy kipsi és érdes. És akkor gondoljunk arra, milyen is a féreg? Pedig a gép nem érti a szó jelentését, nem abból adta meg ezeket a jellemző tulajdonságokat, hanem a hangszimbolikai értékeket összegezte. — Szóval, érdekes elgondolkozni azon, hogy az irodalmi művekben szereplő nevek vajon hogy jutnak a szerző eszébe? Vajon mi van előbb, a név vagy az alak? Vagy már a névadással is tájékoztatja az olvasóját? Minden bizonnyal így van ez, ha a már említett Cservjakov (csúszó-mászó) tulajdonnévre gondolunk. Hadd idézzem ennek alátámasztására Kovalovszky Miklóst. Az irodalmi névadásról című művében ezt írja: „Szimbólum a név, felénk néző arc, melyben egy élet tükröződik, amelynek határozott kifejezése van; beszél és fintorog, mielőtt maga az alak megszólalna vagy megmozdulna.” Az irodalmi névadást a szó hangulata alapján is minősítheti az olvasó. Ha azt a két nevet hallja, hogy Tatjána és Brunhilda, vajon milyen képzetet kelt benne ez a két név? Orosz anyanyelvűeket kérdeztem meg; a Brunhildát tenyeres-talpasnak, nagy darabnak érezték, míg a Tatjánára azt mondták, az bizonyára könnyed, légies. Bár ez utóbbinál megoszlottak a vélemények. — Miért érdekes ma a főiskolán a hangszimbolika kutatása? — Talán a közvetlen gyakorlati haszna nehezen mérhető ennek a tudományágnak. De minden új kutatási eredményre érdemes ráirányítani a hallgatók figyelmét, mert a későbbiekben az irodalmi és a nyelvészeti kutatásoknál vagy ezek oktatásánál már felhasználhatják az új ismereteket az általános és a középiskolában. Bélteki Zoltánné kirobbanó sikerű előadást tartott a témáról augusztusban Budapesten az orosznyelv- és irodalomtanárok nemzetközi kongresszusán. A MAPRJÁL- kongresszusra az öt kontinens küldte el a legjobb szakembereit és ott tíz percben vázolhatta a nyíregyházi kutató a többéves kutatás, anyaggyűjtés eredményét. Nagy érdeklődést és még nagyobb vitát váltott ki a téma. A szomszéd szobában már egyúttal be is mutatták a programot — zsúfolásig megtöltötték a termet az érdeklődő pedagógusok. Nemcsak hazánkban, de még világviszonylatban sem elterjedt kutatási területről van szó. Sokat beszéltek a műfordító felelősségéről, hogy az irodalmi művekben szereplő, úgynevezett beszélő neveket lefordítsa-e? Van klasszikusan jó példánk erre, Arany János a Shakespeare-fordításokban mindig átültette a szereplő nevét. Nem félt attól, hogy a jelentésből alkosson egy új magyar nevet a fordítás során. Nálunk több fordító kísérletezik azzal, hogy az orosz neveket legalább a lap alján, lábjegyzetben megmagyarázza az olvasónak. Nem hagyja nyugodni a fordítói lelkiismerete, hogy egy sor hasznos és értékes információ elvesszen azáltal, hogy a magyar nyelvű olvasó nem ismeri az eredeti tulajdonnév közszói jelentéstartalmát. Debrecenben telente rendezik meg a rusz- szisztikai napokat, ott is és másutt is tartott előadást Béltekiné. Irt a téma jelentőségéről, a kutatás eredményeiről a főiskolai tanulmányokat közlő Az actá-ban, nem sokára megjelenik publikációja a Névtani Értesítőben. Már a doktori disszertációja is rokon témát dolgozott fel: Az irodalmi név helye és szerepe Csehov műveiben. Most azon töpreng, hogy érdemes lenne a keresztnevek hangszimbolikai értékeit is górcső alá venni. Nemcsak pedagógus, kutató, hanem családanya, feleség is egyszemélyben. Melyik kap elsőbbséget az életében? — Mikor melyiknek adtam elsőbbséget. Amikor a fiam és a lányom pici volt, akkor elsősorban anya voltam, akkor az volt a legfontosabb teendőm. Most a fiam katona, a lányom hamarosan anyai örömök elé néz, őket tehát már nem kell annyit babusgatnom. Viszonylag később kezdtem önálló kutatáshoz, doktori disszertáció írásához, mint férfikollégáim. Közel huszonöt éve vagyok ezen a pályán és-csak pár éve jutottam odáig, hogy az íróasztalomon katalóguscédulák sorakoznak, több időt szentelhetek a tudomány elméletének megismerésére. Most úgy érzem, ezen a területen van tennivalóm, hogy ne érezzék önmagámmal szemben marcangoló elégedetlenséget. A tennivalóimat csoportosítottam és nem hetekre, hónapokra, hanem én évekkel tervezek előre ... Tóth Kornélia Szépen magyarul — szépen emberül Tűnt idők szavai örökéletűek a szavak. Nem halnak meg, csak alámerülnék egy emberöltőnyit az idő sodrában. Elég a megforduló szélirány a divatban, máris a felszínre kerülnek a szókincs tengeréből.^ j Ilyen egyszer-volt szavakat sodor magával mostanában a nosztalgiahullám. Érdekes, hogy éppen a jövőre mohó fiatalok merítenek a letűnt idők nyelvi világából. Ez még nem lenne baj. Ellenkezőleg. Nyelvgazdagodást és múltfeltárást jelent. Mi a zavaró ebben a szóhasználatban? A zavarosság, a stí- lustalanság, amely az eredeti jelentések felületes ismeretéből következik. Ezeket a szavakat még nem fürdette tisztára az idő, arcukon látszik koruk hozzátapadt pora. Ezért illetlen a megjelenésük a teljesen más igényű környezetben. Mentsé- ^ gükre legyen rriondva: a divat tuszkolta be őket a tőlük idegen világba. Néhány példa. A ifjúsági klub kapujában harsány plakát kiált a belépőre: „Megnyílt a diákkaszinó! Belépés csak igazolvánnyal!” Bár tudom, hogy a kaszinó fogalmi jegyeiből csak a „zárt társaskör” lehet az igaz ma, mégis megriadok az arisztokrácia, a „felső tízezer” e szópaíackból kiszabadult szellemétől. Az egyik képes hetilapunk fiataloknak címzett rovatában hónapokig dúlt a játék, a „pop póker”. A kaszinóban nemcsak pókereznek, hanem ruletteznek is — a KISZ-tagok. Ez a szerencsejáték-forma ugyanis ajánlott módszer a politikai vitakörökön. Az egyik középiskolában megnyílt már a „pol-bár”, ahol politizálni lehet ugyan, de italozni — remélem — még nem. Mi következhet ezután? A tőzsde-diszkó, a lóverseny- érettségi, a Monte-Carló-isko- la . . . Szerelem és galambok Az alábbi megállapítást, amely a közelmúlt szovjet filmtermésének jelentős többségére vonatkozik, egy újságban olvastam: „A hiányosságokat szürke, szakmai szempontból esetlen, az élet komoly problémáitól távol álló filmek áradata tanúsítja egyértelműen, amelyekben az erkölcsi kritériumok elmosódottak. és diadalt ül a rossz ízlés. Mielőtt bárki is valamelyik elfogult nyugati lapra gyanakodna, megjegyzem, hogy az idézett sorok a Pravda jún. 15-i számában olvashatók, nem is akármilyen helyen, hanem a nyomaték kedvéért a vezércikkben. Ez az új hang aligha lephet meg bárkit is, aki a gor- bacsovi politika lépéseit figyelemmel kíséri. Nem árt azonban arra is figyelmeztetni, hogy az elmarasztalás nem jelenti egyúttal azt is, hogy ebben az időszakban csak gyenge vagy középszerű művek kerültek volna ki a szovjet filmstúdiókból. A fenti minősítés ugyan az alkotások többségére vonatkozik, de érdemes az emlékezetünkbe idézni, hogy például ez- időtájt készült Elem Klimov Jöjj és lásd! című filmje, amely a nagy honvédő háború eseményeiből a belo- russziai tényeket tárja elénk, és a nagyon sokszor feldolgozott témában meg tudja találni azt a nézőpontot, amely újszerű, amely a felfedezés erejével hat. Ugyancsak ekkoriban készült Nyikita Mi- halkov Pereputtya, amely a mindennapok világában szemlélődve ironikus-kritikus képét adja a mai ellentmondásoknak. Ami a szovjet film világában lezajlott 1986 első felében, azt joggal minősíti írása címében a l'Humanité cikkírója „Földindulás"-nak. A szovjet filmművész szövetség kongresszusát vihart kavaró események előzték meg. Még a küldöttek közé sem választották be a korábbi elnököt, Lev Kulidzsáno- vot, akit a magyar nézők a Bűn és bűnhödés filmváltozata rendezőjeként ismerhetnek. A még nagyobb meglepetést Szergej Bondarcsuk meg nem választása okozta. A fejére olvasták a küldöttválasztó gyűlésen,- hogy — bár őt bízta meg korábban a szövetség a fiatal rendezők csoportjának irányításával — egyetlen bizottsági ülésén sem jelent meg. Mellesleg Nyikita Mihalkovot, aki felszólalt Bondarcsuk védelmében, szintén mellőzték a szavazásnál. Végül a szövetség új elnökévé a nálunk is^ jól ismert Elem Klimovot választották meg a küldöttek. Rendkívül rokonszenves az a program, amely az újonnan megválasztott tisztség- viselők nyilatkozataiból, interjúiból most kirajzolódik. Külön is figyelemre méltó az, hogy az előzményekből, a hagyományokból mindent vállalnak, ami ma is értéknek tekinthető, s ezzel — szándékuk szerint — az új törekvések mellett a folytonosság is érvényesül a szovjet film- művészetben. Ennek a folytonosságnak egyik jó bizonyítéka Meny- sovnak nálunk a napokban mozikba került, 1984-ben forgatott filmje, a Szerelem és galambok. A rendező neve jól ismert szerte a világban, erre alapol a Moszkva nem hisz a könnyeknek című munkája szolgáltat, amely 1981- ben elnyerte az amerikai filmakadémiának az év legjobb külföldi filmje-számára odaítélt Oscar-díját. A Szerelem és galambok annyiban mindenképp folytatója az előző filmnek, hogy témája a mindennapok embere és a mindennapok világa. A me- iodramatikus hangvétellel azonban szakít a rendező, és az ironikus-szatirikus színek jellemzik ezt a munkáját. Hogy ez a tónus sem idegen tőle, azt a Moszkva nem hisz a könnyeknek néhány jelenete (például a bujkáló Go- sa megtalálása) más megelőlegezte. Ha az előzményeket keressük ehhez a 'műhöz a szovjet filmek világában, akkor Mihalkov Pereputtyához jutunk el. Nemcsak azért, mert ez is családi történet, s nemcsak azért, mert az egyszerű emberek világát igen kritikus szemmel ábrázolja. A szemléletmód formai azonossága szembetűnő. Hiányzik innen minden patetikus felhang, ami jónéhány korábbi szovjet filmben oly hamisan csengett. Az őszinteség ezeknek az embereknek az ábrázolásában már-már kíméletlen, az esendőségnek és szűklátókörűségnek a feltárása keményen önkritikus, de mindezt a humor legváltozatosabb eszközeivel megjelenítve kapja a néző.- A szelíd irónia búvópatakként járja át azt a falusi világot, amelyben a film hősei csetlenek- botlanak, s a rendező minden bírálatát, amelynek a vodkát kedvelő nagyapó, a vetélytársnő levelét nem értő feleség, a galambokat kedvelő mélák főhős a célpontja, igaznak érezzük és elfogadjuk, mert ott érződik mögöttük az alkotó szeretete, derűje, amellyel ehhez a világhoz közelít, s amelyet sajátjának érez. A Pereputty értékeit valószínűleg nem éri el a Szerelem és galambok. A helyenkénti bohózati színezetű megoldások a hangulati egység ellen dolgoznak, valamivel több ötlet is elkelt volna, de ezek ellenére is az átlagból kiemelkedőnek minősíthetjük Menysov alkotását. Hamar Péter Jelenet a Bocsáss meg, Madárijesztö! című új szovjet ifjúsági filmből. (Rendezte: Rolan Bikov.) Salinger: Franny és Zooey A hatvanas évek világsikert arató könyve, a Zabhegyező jutott az eszembe, amikor kezembe került Salinger kisregénye: Franny és Zooey. Ugyanazt az eredeti lélektani ábrázolást és nyelvezetet vártam, mint ami rabul ejtett HoWen Caulfield történetében. A kisregény Salinger nagyszabású vállalkozásának első része. A mai amerikai próza visszavonultan élő, s talán legrejtelmesebb alakja a tipikus, hányatott sorsú, félértelmiségi Glass család gyermekeinek históriáját kívánja megrajzolni. A talaját vesztett Glass házaspár valaha a revüszínházak talmi csillogásában élte boldog mindennapjait. Énekes-színészeknek hitték magukat, de csak a mulatók deszkáit koptatták lábukkal. Mrs. Glass hét gyermeket hozott a világra. Közülük az ötödik fiú Zooey, Thália felszentelt papja, huszonöt éves korára a televízió keresett színésze. Húga, a hetedik gyermek, angol irodalmat hallgat az egyetemen Kettejük életébe enged bele- pillantást Salinger kisregénye, amit nem csak egyfajta út- és célkeresés, hangm bizonyos misztika, és az író Zen-buddhizmushoz való vonzódása is jellemez. A Glass gyerekek bizonytalanságára rányomja bélyegét a három elhalt testvér, s közülük leginkább az elsőszülött Seymour szellemiségének emléke. Franny őhozzá áll a legközelebb. Mint minden — önmagát még meg nem talált ember — a valláshoz menekül. Zooey az amerikai rádió „Okos gyermek” kvízjátékának legünnepel- tebb, s testvérei közül is kimagasló teljesítményt nyújtó hajdanvolt szereplője már a realitások talaján él. Egyedül ő küzd Seymour; az öngyilkosságba menekült bátyj „szellemi hagyatéka” ellen. Alakjában Salinger az amerikai kispolgári lét korlátáit összezúzni kívánó haladást testesíti meg. Zooey azonban még csak lehetőség. Ügy tetszik, az író csupán egy — igaz, a többiektől erősebb — jellemet, a gondolkodó amerikai fiatalt ábrázolja benne. Franny viszont őrlődő, határozatlan, kialakulatlan személyiség. Létének értelme titok előtte. Salinger is az élet célját keresi, ez könyvének alaptémája. Filozofikus gondolatai a Zen-buddhizmus körül forognak. Istenről, Krisztus küldetéséről, a világtól való elfordulásról, a földi örömökről való lemondásról, reinkarnációról beszél, miközben pár nap történetét mondja el, mintegy lefényképezve hőseit. Az egész kisregény olyan, mintha a Glass család fotóalbumában nyomon kísérnék Franny és Zooey életét. Az Európa könyvkiadó gondozásában már megjelent a folytatás is: „Magasabbra a tetőt, ácsok és Seymour”. Ebben választ kapunk Salinger kérdéseire. Tóth M. Ildikó KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. október 11 0
