Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

1986. október 11. ^ Liszt Ferenc emlékezete Talán kevés színházi elő­adásnak lesz annyi kritiku­sa, mint az október 4-én magyarországi ősbemutató­ként a nyíregyházi Móricz Zisigmond Színházban .látott angol drámának. Edward Bond: „A bolond" című két­részes színjátéka, amely az idei színházi évad egyik merész vállalkozása, jócskán megosztja, vitáira serkenti a színház közönségét. Ki-ki saját ízlése, iismeretv Hága, temperamentuma — talán pillanatnyi hangulata — sze­rint minősíti az élményt. A közönség egy része .meg­lehetősen kábultan, sokkos állapotban — némi nyugta­lansággal — hagyja el a színházat és továbbgondolja a színpadon megelevenedett történetet. Mások, akiket nem érintett meg, .vagy csak kis részben kerített hatalmá­ba a darab nyugtalanságot árasztó légköre, felemás ér­zéseiéi, csalódottan távoznak, mondván; egy szimpla, már- már unalmas, naturális tör­ténetet láttáik, amit nemigen ajánlanak megnézésre . . . Melyik táborhoz csatlakoz­zon az újság kritikusa, aki­nek etikai kötelessége kerül­nie a részrehajlást? A válasz egyértelmű, csak a saját véleményére támaszkodhat. Nemigen méregetheti, vajon hányán vannak a darab pártolói, vagy mondjuk így értői, elviselői és hányán a másik oldalon, afcilk máris ■nagy bukást emlegetnek. M egkérd őj el ez i k, vállálko z- hat-e egy nem fővárosi tár­sulat, egy színházzal rendel­kező város az ilyen, vagy hasonló kitekintésre, kísér­letre, anélkül, hogy kockáz­tatná a színházbarátok szimpátiáját, tűrőképességét. Tegyük hozzá nyomban a másik póluson felhangzó, a kor igényére hivatkozó véleményt is, amely italán így hangzik: miért ne lenne joga — sóit kötelessége — — egy vidéki város színhá­zának a külföldi — és nem csak keleti — drámairoda­lom egy-egy kevésbé ismert darabjának színrevitele. Még­ha az mem is nyeri el min­den néző tetszését, s nem hoz átütő sikert. Különösen helytállóan hangzik a kísér­letezésre való buzdítás egy olyan színháznál, arneiy elő­adásainak zömét ugyan a nyíregyházi közönség ellőtt mutatja be, de mind .több és mind figyelemre .méltóbb tóvárosi vendégszerepléseket is magáénak mondhat. Hát­ha a fővárosi közönség és a színházi „szákma” éppen ezt a törekvést, produkciót értékeli majd magasra ... Kétségtelen, hogy sok minden közrejátszik a szín­ház mindenkori darab válasz­tása ban, amelyről aligha lehetne ^népszavazással” dönteni. Ügy tűnik, a nyír­egyházi színház folytatja eddigi karakterének megfe­lelően a hazai és külföldi klasszikus és mai modern művek megfelelő arányú színrevütelét. Eközben lépést akar tartani — vagy legalább­is egy-egy lépésit igyekszik tenni — a világ drámairo­dalma, a viilágszínház egy­lmre fordításában, Upor László dramaturgiai munká­jával, Salamon Suba László .rendezésében. A szerzőről alig tudunk többet, mint amennyit a mű­sorfüzetben olvashatunk: a imái angol drámaírás egyik jelentős — és sokat vita­tott — alakja. Nyers, nehe­zen elviselhető drámái olykor sokkolják a közönséget. Ta­lán leggyakoribb témá'ja a kiszolgáltatottság és az erő­szak ábrázolása. A bolond című drámát 1975-ben írta, s napjainkig az utolsó olyan Bond-dráma, amely háromdimenziós sze­mélyes sorsokat .hordozó szereplőket mozgat. Hőse élő személy: John Clare, egy napszámos fia, aki 1783-tól 1864-ig élt, volt gulyásbojtár, katona, csavargó és gazdál­kodó, 1837-ben megőrült. Az Jelenet a darabból. egy alkotásának megismer­tetésében is. Ennek volt ko­rábban is egyik jele a sokat vitatott Bancbanus színrevi­tele, nem szólva a stúdió­darabokról. Most pedig az 1986—87-es színházi évad .második bemutató .előadása­ként az 51 éves angol szerző, Edward Bond: A bolond című színjátéka lépett a nyíregyházi porondra Szász Szabó Lőrinc Vízió egy hangversenyen Szólt a zene, s egyszerre csak, mint aki meghal, zsugorodtam, transzformátor agyam becsuktam s végül már csak egy pici mag maradtam, csupasz öntudat: a mester, akire figyeltünk, a fény, a színpad, minden eltűnt, s én megláttam az Igazat. Éj s csönd a tündöklő terem, csak a fül tarkázza s a szem az egyforma feketeséget. .. Éj s csönd a harsogó világ, vak rezgések viszketik ót a végtelent... S ez volt az élet? ő alakja körül mozgatja Bond a XIX. század eleji Anglia vidéki nemeseit és városi urait, reménytelenül lázadó parasztjait, csavargó­it, érzékeny idegzetű kiszol­gáltatottjait. „John Clare költészetével a társadalmat kívánja szol­gálni. Csak olyan társada­lomban képes élni, amelyik­nek szüksége van az ő köl­tészetére. Tehát nem .képes saját társadalmában élni. Tehát bolond. Bolondokhá­zába zárják . . .” Ez a folya­mat azonban nem bomlik ki a drámában, a szerző sajátos ábrázoló művészetének meg­felelően nem erre összpon­tosít. Inkább a főhős körüli emberi-társadalmi környezet drámaiságát, feszültségeit érzékelteti. A rendező, Salamon Suba László a szerző iránti tisz­tedet — csodálat? — jegyé­ben vitte színre a művet, nem borította fel a dráma súlypontját. A lényeget te­kintve hűen követi a szöveg­könyv utasításait, s inkább az egyes jelenetek mozgal­masságával, a szereplők „mozgatásával” adja meg a darab lalaptónuisát. Ez a da­rab jiellegőből eredően főiként az első játékrésznek kölcsö­nöz drámai atmoszférát. A rendező itt él leginkább azokkal a lehetőségekkel, amelyekre később is szükség lenne, mint a Hyde parki jelenetnél, a két-, illetve há­romdimenziós játéknál, ahol nem érezzük eléggé az ököl­vívók küzdelmének szerves kapcsolatát a dráma egészé­vel. Hiába keresnénk, várnánk az igazi drámai szituációt a darab második .részének főbb jeleneteiben — Clare találkozása Maryval, a bo­londokháza — a szerző itt is Huszár István: Üzenet (triptichon) . 9 weimari karmester inkább a csöndes drámaiság- ra ad lehetőséget, is így az előadás a második résztől fokról fokra veszít intenzitá­sából, dinamikájából. A rendezésről még annyit i — a siikamlósaibb jeleneteket, — mint a szeretkezés imi- tálása a színpadon — a jó ízlés határain belül vitte í színre. Ügy gondoljuk, nem csupán ezért, hanem a darab hangvétele, jellege miatt- { csak felnőtteknek ajánlja a színház az előadás megte­kintését. A színészi játék alapján nehéz kiemelni bárkit a né­pes szereplőgárdából, akik többsége — éppen a szerző színpadi szemlélete alapján — két, sőt három szerepet is játszott a darabban. S mivel igazi, markáns hagyományos .értelemben vett főszereplője a .szerző felfogásából eredően nincs a darabnak, Clare nem I igazában megírt és kimun- kált figura, csakúgy, mint félesége Patty, bizonyos fo- { ki.g — véleményem szerint — valamennyi .szereplő egyen­rangúvá válik. Egyszerre fő- és mellékszereplőik. Ez bizo­nyos főkig .mégha tározza a színészi játék lehetőségeit Is. A Claret alakító Safranek Károlynak a legjobb igyeke­zet mellett sincs nagy lehető­sége drámai képességeinek bemutatására. Így szerepe 3 t kissé egysíkú — s olykor alig hallható a hangja. Patty, a felesége — Gaál Erzsé­bet — is alig jut túl a meg­élhetés gondjain siránkozó, vádaskodó asszonyok szok- ványtípusán. Szigeti András a tiszteletes szerepében fő­ként a börtönjelenetben — és .Napóleoniként a bolon­dokházáiban — csillantja fel belső világának fényeit. Varjú Olgát Mary szerepében inkább az első részben érez­tük .otthonosan mozogni, a második részben pipázó, köpködő figurája túlhajtott egy .kicsit, még ha ezzel a kontraszthatást is kívánta erősíteni a rendezés. Bárány Frigyes Lord Mil­tonja és Lord Radstock ad­mirálisa hangulatával, ele­ganciájával, mély embersé­gével hagyott maradandó nyomokat a nézőben. Figye­lemre méltó volt Juhász György kettős, Földi László hármas szerepében, Mátrai Tamás főként az orvos sze­repében szerzett kellemes perceket a nézőnek. Igényes játékot láttunk Molnár Eri- „kától, Korompai Valitól, Schlanger Andrástól, Szabó Tündétől, Stettner Ottótól. Benedek Mari díszletei és jelmezei jól segítették a da­rab korhű hangulatának megteremtését, csakúgy mint Dés László zenéje. Ha a bemutató előadás utá­ni meleg ünneplésből, a mű­vészi játékot honoráló taps­ból akarunk következtetni „A bolond” nyíregyházi si­kerére, akár mindenki: ren­dező, színészek, közönség elégedett lehet. De nem já­runk messze az igazságtól, ha úgy véljük, az elismerés inkább a színészi játéknak — a produkció egészének — szólt. És nem magának a da­rabnak. Legyen meg — mond­juk újra — a kísérletezés, a kitekintés joga és lehetősége — ez mindig megméretés a színház és közönsége számá­ra, de jól meggondolandó, meddig veheti igénybe a szín­ház a közönség tűrőképessé­gét. E kérdésre jórészt a kö­vetkező előadások fogadtatá­sai adnak majd választ. Bár adná az ég, hogy téved­nénk . .. Páll Géza ikor Liszt 1843 végén el- ta a kis német hercegség i karmesteri posztját, ar már távolról sem olyan 5 szellemi központ, ami- Uoethe idején volt. Azon- zenei élet Liszt megje- vel hihetetlenül meg­üt. 1848-ig Liszt folytat- ég messzi hangverseny- ait is. Egy oroszországi ismerte meg Wittgens- ercegnét, akit azonban a ó kölcsönös vonzalom ei­sern vehetett feleségül, boldogtalan első házas­ak felbontása sohasem lt. Magyarországi útja- záma is növekszik. 1847- esten hallotta Erkel Hu- László operáját, s né- nap múlva maga vezé- a darab nyitányát en. ál Liszt öt évig nem i el Weimart. Akkoriban :eztek köréje tanítvá- akik ettől fogva minden­követték, mint az üstö- a csóvája. Megélhetését tandó Liszt tizenhat éve- 127-ben kezdett tanítani, legnagyobb zongoramű- csakhamar pedagógus- 3 az elsők közé került. írmester Liszt zenetörté- •deme, hogy elsőnek ve­le német földön jó barát- Berlioznak forradalmi­alkotásait. Az elsők ko­nterte föl Richard Wag- senijét. Liszt segítette <St, amikor az 1849-es i forradalmi esemény ek- íló aktív részvétele mi- íaz menekülni kénysze- liközben Wagnert egész földön letartóztatás fe- né, Liszt vezényli Wei- n a Tannhäusert (1848), gó hollandit (1853) s Lo- n ősbemutatóját (1850). gos Wagner-kultuszt te- ehát. :, aki ifjú korától kezd- izotta a Rákóczi-indulót, /ar szabadságmozgalmak •.zimbólumát, élénken fi- az 1848-as magyar sza- harc eseményeit, s lel- tt honfitársai bátorságá- los, hát az én honfitár- igyszerűen .nagy dolgo- náltak: szívem mélyéből neki” (Liszt levele, 1848. s 30.). A bukás hírére, ídi vértanúk emlékére bbentő drámai erejű, lá- is gyászzenét ír, a Funß- című zongoradarabot. S rzései később sem vál- jelzi 1877-ben keletke- rabja, a Petőfi szellemét •formkor nagyjait meg­Erkel Ferencnek dedikált képe 1846-ból, Barabás Miklós litog­ráfiája. örökítő zongoraciklus, a Ma­gyar történelmi arcképek (1885). 1884-ben, a budapesti Operaház megnyitására Liszt Magyar Király-dalt írt, dalla­ma azonban a rebellis Rákóczi- nóta. Hiába írta a kéziratra a vallomást: „Mint magyar ha­zámnak hű fia”, a felségsértő dal nem hangozhatott el. A Liszt által képviselt új irányzat sorsa nem volt köny- nyű. Miután Weimarban 43 operát, főleg új műveket vezé­nyelt, 1857-ben Liszt valósá­gos szervezett bojkottba ütkö­zött, s karmesteri állásáról le­mondott. 1860 elején hagyo­mányőrző mtízsikusok — kö­zöttük Brahms és a magyar születésű nagyszerű hegedűs, Joachim — aláírásával tilta­kozás jelent meg Liszt és Wag­ner új zenéje ellen. Az Általá­nos Német Zeneegylet, amely a kortárs zene terjesztésében 1935-ig oly fontos szerepet töl­tött be, megalakulásakor, 1861- ben mégis Liszt Ferencet vá­lasztotta díszelnökéül, elismer­ve mintegy művészi és szerve­zői érdemeit. A weimari művek jelentős részében Liszt továbbfejlesz­tette a programzenét. Ezért ki­váltképp sok támadás érte, pe­dig nincs különbség irodalmi, képzőművészeti inspirációjú és ilyen utalások nélkül írt al­kotásai között. Azt azonban pontosan megértették, akik a hagyomány nevében ítélkez­tek fölötte, hogy Liszt művé­szetében teljesen új zenei gon­dolkozás jelenik meg, új tor­mák, harmóniák, dallamok. S az a valójában soha nem fel­színes csillogás, amely korai darabjait jellemezte, a szimfo­nikus költeményekben, a Fa- ust-szimfóniában, a h-moll szonátában nem lelhető fel többé. \ Tűrőképességünk határán? Edward Bond: A bolond című drámája a Móricz Zsigmond Színházban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents