Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-08 / 237. szám
1986. október 8. Kelet-Magyarország 3 OdakozmáSt forintok A mikor az üzemi konyhán sokadszor hozták már a fánkot ilyen meg olyan gyümölcsízzel, kollegám kifakadt. Itt nem ismerik a szilvalek- várt? A jó szatmári szilvalekvárt? Dehogynem, mondták a szakácsok, de honnan jutnánk mi ahhoz? Anélkül, hogy a konzervgyárak termékeit leértékelnénk, nem lehet vitás, a házilag főzött szatmári szilvalekvárnak sehol nincs párja. Hogy mi adja annak különleges ízét, zamatét, rejtély. De most nem is arra vállalkoztunk, hogy felderítsük titkát, hanem arra, hogy megpróbáljunk feleletet kapni, miért nem lehet hozzájutni az állami, szövetkezeti élelmiszerboltokban? Gyanítom, mindössze annyiról van szó, hogy senki sem vállalkozik a kistermelők főzte szilvalekvár értékesítésének megszervezésére. Sokkal egyszerűbb egy-egy fogyasztási szövetkezetnek, élelmiszerrel kereskedő vállalatnak' egy gyártól beszerezni a különféle gyümölcsízeket. Kockázat semmi: a gyártó szavatolja a termék ilyen vagy olyan minőségét, a fogyasztó pedig megveszi, hiszen nem kap mást. Legfeljebb csak akkor, ha kocsiba száll, s elautókázik Penyigére, Jándra vagy Tiszakóródra. Mert ott szíves-örömest fogadják a vevőt, hiszen ezen a tájékon becsülete van minden nehezen megszerzett fillérnek is. Hál’ istennek Szatmárban, Bereg- ben még ma is rengeteg a szilvafa, s azok minden különösebb ápolás nélkül ma is ontják a termést. A pálinkafőzők nagy örömére. Mert azon a tájon sajnos a szilvának egyre nagyobb mennyisége vándorol oda, s mi hiába keressük városon a derelyébe, a gombócba valót. Panaszkodunk — joggal — hogy a Tiszaháton kevés a munkalehetőség, a keresett terméket produkáló tevékenység. Ipart álmodunk, korszerű üzemeket oda. Kell az is, nagyon kell. De ne feledkezzünk meg a táj adottságairól, az ott élők évszázados tapasztalatának hasznosításáról. S zatmárban-Beregben évente több száz tonna szilvalekvár készülhetne, ha megszerveznék annak a piacát. Ha a termelőszövetkezetek, az áfészek, vagy mások csak némi garanciát nyújtanának a kistermelőknek, a Tisza meg a Szamos mentén élők, akiknek jó része falujától távol kénytelen megkeresni a kenyérnek- valót, a szerény számítások szerint is legalább ötvenmillió forinttal lehetnének gazdagabbak. Az ország más táján élők pedig utánozhatatlan ízzel. Balogh Géza Kút helyett vezetéken Húszezer — zsebből Mióta elkészült a 32 mélyfúrású kút és a vízműtelep Szabadságtelepen — ahonnan a megyeszékhely ellátására továbbítják a friss, egészséges ivóvizet — elapadtak a régi, ásott kutak. A kistelepülés népe ezért a 32 új kutat okolja — igaz, nincs az a szakember, aki megerősítené az itt élők véleményét. Persze akár igazuk van, akár nincs, mit sem változtat a tényen, hogy ha valaki egy jóízűt akar inni, foghatja a kannát és gyalogolhat úgy másfél kilométert Varjúlaposra. Joggal fájlalják a szabadságtelepiek, hogy nekik nem jut a vezetékes vízből. Ezért gondoltak egyet, s javasolták, hogy ha a tanács vállalja a hálózat építését, hajlandók egyösszegben 20 ezer forintot fizetni a családok ezért a célért. Várhatóan 1 millió 200 ezer forintba kerül a 2 kilométeres vezeték, mely a helyi vízműtelepre csatlakozik majd. A tervek már készülnek. így remény van rá, hogy jövőre megépül az ivóvízhálózat Szabadságtelepen. Gávavencsellő: Segítség letelepedéshez Csaknem másfél millió forintot juttattak az idén Gá- vavencsellőn a fiatal házasok, illetve a helyben letelepedő szakemberek részére lakásépítés céljára, összesen 38-an részesültek a kamatmentes kölcsönből: személyenként 30—60 ezer forintot kaptak. Ugyancsak a letelepedés segítésére alakított ki fiatal házasok részére 27 házhelyet a községben a helyi Szabadság Termelőszövetkezet. A Rákóczi utcában, a tsz központja közelében adtak lehetőséget az építkezésre közművesített területen. A telkeket kedvezményes áron kínálták a fiataloknak, akik közül néhá- nyan még az idén belevágnak a házépítésbe. Mivel nagy az érdeklődés a telkek iránt, ezért a tanács a következő két évben újabb házhelyek kialakítását tervezi. A település új központjában 80—100 telket bocsátanak majd az építkezők rendelkezésére. Ugyanitt hat szociális bérlakás is létesül még ebbe a tervidőszakban. Az alma exportjához szükséges, hogy tiszta vasúti kocsik álljanak rendelkezésre. A MÁV Eperjeskén a szezonban egy kocsimosót üzemeltet, hogy a szovjet vagonokat tisztára mosottan tudják átadni a tuzséri hűtőháznak. (Császár Csaba felvétele) K alandom a zöld üveggel akkor kezdődött, amikor annak tartalma elfogyott és vissza akartam váltani. Naiv módon, mivel úgy emlékeztem, egyszer és mindenkorra „rendezték” a belkereskedelem illetékesei az üvegvisszaváltások dolgát, nyújtottam a zöld egyliteres Tonikos üveget. A bolti eladó jó előre, mintha valami illetlen dolgot akarnék, tiltón felemelte a kezét és az üvegekre mutatott: „A zöld üveget nem váltjuk visz- sza . ! ! Szégyenkezve pakoltam vissza tasakomba az inkriminált zöld üvegeket — melyek mellett bevallom egy kétdecis Márka feliratú zöld üveg is lapult, — s természetesen rá, a kicsire is vonatkozott a tiltás. Még mindig nem értettem, miért nem váltják vissza a belföldi forgalomban lévő — és hazai gyártású — tonikos és márkás üveget, amiért szegénynek a színe, nem tehet róla, zöld. A bolti eladó mentségére mondjam, ajánlott egy cukrászdát a közelben, ahol állítólag beváltják a zöld üveget. A cukrászda mellett azonban még szerencsét próbáltam egy élelmiszer- kisker. boltban, ahol nagyon udvariasan a tudtomra adták; a zöld üveget nem váltják vissza. Másutt is, akárcsak az előző boltokban, már messziről „kiszúrták” a bűnös színű üveget és ugyanez a refrén hangzott el, a zöld üveget nem ... Az olvasó bizonyosan rég kitalálta, hogy a cukrászdában sem lehetett nagy sikerem a literes Tonikos és a kétdecis Márka névre hallgató üveggel. Sőt, azt is sejti, hogy azóta is hiába bolyongok boltról-boltra. A zöld üvegtől nem tudok megszabadulni. Mi több, azóta ismerőseim újabb zöld üveges Tonik- kal leptek meg. Elárulom, később derült ki, hogy házifőzésű pálinkával töltötték meg és boldogan nyújtották át az „ajándékot”. Alaposan elcsodálkozhattak, amikor megrökönyödve vettem kézbe a gyanús üveget és egy csepp öröm se ült ki az arcomra. Talán leolvasták az arcomról a szörnyű rémlátást; ha így haladok, tele lesz zöld üveggel a szobám, az egész lakás és nem lesz ember, aki segíteni tudna rajtam. N agyon kérem a ma- gasságos üvegbeváltó „hatóságot” tegyenek valamit, hogy ez a rémlátásom eltűnjék, különben — sok hasonló társammal együtt bolyonghatok tovább a zöld üvegeimmel, mint egy eszelős, aki nem tud beletörődni; miért nem lehet egy magyar embernek, egy magyar boltban, magyar pénzért egy magyar zöld üveget visszaváltani. Bele kell ebbe — zöldülni! Páll Géza Meddig épül egy ház? Él Nyíregyházán 64 fiatal házaspár, akik 1983. végén „beszálltak” egy lakásépítkezésbe. Szervezői azzal kecsegtették őket: egy év múlva elhagyhatják méregdrága albérleteiket, vagy éppen szüleik nyújtotta ideiglenes otthonaikat. Ez azonban túl szép lett volna ahhoz, hogy igaz is legyen — 84-ben nemcsak, hogy nem költözhettek, de még csak ekkor vették fel az OTP-hitelt, és ekkor kötötték meg a szerződést, mely szerint a következő év novemberében költözhetnek. Ám az építőipar malmait nem képes hajtani holmi szerződés betűje — 85 utolsó napjaiban még vakolatlan volt a ház. A lakásszövetkezet az új határidőt 86 májusában jelölte meg. Ehhez képest augusztusban fogadta az első lakókat a ház — 32 család beköltözhetett az elkészült első két lépcsöház lakásaiba. Ugyanakkor a 4. lépcsőházhoz tartozó lakások még kívülről sincsenek bevakolva, s a közbenső, harmadik lépcsőház állapota sem ad okot a hamari költözés reményére. De erről beszéljen egy leendő lakó. Egy furcsa épület — Látott már ilyen furcsa házat? — állunk meg Román Lászlóval, a Kert utcai N 6-os épület előtt. — Felében már laknak, fele meg még építés alatt... Bár amióta (azt hiszem nem túlzás, ha így mondom) szenvedő alanyai lettünk ennek az építkezésnek, hozzászoktunk a furcsaságokhoz. Március táján például eljöttünk a feleségemmel megnézni, hogy állnak a munkák. Örömmel tapasztaltuk: már ki is van tapétázva leendő otthonunk. Na, dörzsölgettük a kezünket, nem sokára költözhetünk. Erre kijövünk néhány hét múlva, hát nagyon kellett fegyelmezni magunkat, hogy sírva ne fakadjunk az elénk táruló látványtól: a vakolat kívül-belül leszakadva — tapétástól, mindenestül. — Miért vált le a vakolat? — Állítólag hidegben vakoltak a kivitelező, Ibrányi Építőipari Szövetkezet „szakemberei”. — Ezek szerint újra el kell végezni a munkát. — Ha az olyan egyszerű lenne. Időközben ugyanis az ibrányi szövetkezet csődbe jutott, és hónapokig a ház közelébe se jött senki. Most egy újfehértói cég néhány embere veregeti lefelé a falon maradt vakolatot, előkészítendő egy másik vakolást. Persze amilyen ütemben csinálják, évekig el fog tartani nekik . . . — Legutóbb mikorra ígérték a költözést? — A legújabb határidő november, de őszintén szólva nem, nagyon bízunk benne, annyit tologatták a határidőket ... Balvéletlenek sorozata — Sok kellemetlenséget okozott már nekünk is az Ibrányi Építőipari és Szakipari Szövetkezet megszűnése — fakad ki Diczkó József, a nyíregyházi lakásszövetkezet elnöke, ahogy rákérdezek a Kert utcai „furcsa ház” történetére. — 1978 óta állunk kapcsolatban velük, s évente körülbelül nyolcvan lakást építettek tagjainknak, úgynevezett no-fines technológiával, amit a megyében egyedül ők alkalmaztak. Most, hogy - megszűntek, új hasonló technológiával dolgozó kivitelezőt kell találnunk. A szóban forgó négy lépcsőházas házat sem fejezték be: két lépcsőházat bevakoltak, s a harmadikat is, de azt fagyos mésszel, így levált — sajnos a már felragasztott tapétával együtt. A negyedik lépcsőházat már be sem vakolták. — A lakók szerint önök már tavasszal tudták, hogy az ibrányiak nem képesek befejezni a munkát, még sem tettek érdemleges lépéseket. — Áprilisban közölték velünk, hogy keressünk új kivitelezőt. Mi el is kezdtünk keresgélni: előbb a tapétázást végző ÉPSZER-rel tárgyaltunk vakolás ügyben, majd a TAÉV-vel, de egyikük sem vállalta. Közben persze múltak a hónapok. Július elejére úgy tűnt, megtaláltuk a megoldást — az Üjfehértói Építőipari Szövetkezet „személyében”. Elkészítették a szennyvízaknákat, és hozzáláttak a harmadik lépcsőház fagyott vakolatának leveréséhez — aztán levonultak. Állítólag belső nehézségek miatt. — És hogy áll jelenleg az ügy? — Sikerült szerződést kötnünk két kisiparossal, akik belülről; és az ÉPSZER szakszerelő leányvállalata, aki kívülről fogja elvégezni a vakolást. így — ha megint nem jön közbe valami előre nem látott akadály — ez év novemberében beköltözhetnek tagjaink. — E ház leendő lakóin kívül más tagjaikat nem érinti az Ibrányi Építőipari Szövetkezet csődje? — Sajnos, igen. Hiszen egy 64 lakásos épületből — melynek elkészítését vállalták — 22 lakás még ki sincs öntve. — És mikor lesz? — A szövetkezet no-fines technológiával dolgozó brigádja átment a SZÁÉV-hez, így most ők tudnák elkészíteni ezeket a lakásokat. Ennek azonban eddig az volt az akadálya, hogy a SZÁÉV nem tagja a no-fines társaságnak, enélkül pedig nem alkalmazhatták a technológiát. Jó hír, hogy a közelmúltban siker koronázta a nagyvállalat azon törekvését, hogy belépjen ebbe a társaságba — így októberben, ha minden igaz, kiöntik a szóban forgó lakásokat. — Önök milyen kárát látták az Ibrányi Építőipari Szövetkezet megszűnésének? — 11 millió forint követelésünk van velük szemben, ha erre gondol, az erkölcsi károkról nem is beszélve, hiszen ötszáz lakásunk lakói látják kárát ilyen-olyan formában megszűnésüknek. Annál is inkább bosszant ez bennünket, mert a szövetkezet felszámolásáról mi is csak a sajtóból értesültünk, addig úgy tudtuk, hogy szanálják a szövetkezetét. Furcsának tartjuk, hogy szerződéses partnereiket nem tájékoztatták helyzetükről — sok kellemetlenséget okozva azoknak, akik jóhiszeműen bíztak benne, hogy teljesítik vállalt kötelezettségeiket. Egy szövetkezet halála Ezekután — érthető módon — kíváncsi lettem rá, mi is történt voltaképpen az Ibrányi Építőipari és Szakipari Szövetkezettel. De annak jelenlegi elnöke — Tömöri László — is csupán a szervezet megszűnésének közvetlen előzményeiről tudott beszámolni, az okokról nem. — Múlt év júniusában kerültem a szövetkezet élére — mondta —, miután a régi elnök lemondott. Nem sokáA „félkész” ház. ra kiderült, hogy finoman fogalmazva, rossz anyagi helyzetben lévő szervezet élére kerültem, ezért októberben kértük a szanálását, de nem kaptunk már pénzt a szövetkezet talpraállítására — így került sor a felszámolására. Dudás László, a felszámoló bizottság elnöke talán többet tudott volna mondani, de nem ért rá, mikor beszélni akartam vele, majd a megbeszélt találkozóra is hiába mentem el Ibrányba, ő nem volt ott — éppen akkor közbejött neki valami. Pedig figyelmeztetett, hogyha az ő megkérdezése nélkül írok a témáról, megakadályozza a cikk közlését. Kénytelen vagyok megfogadni intelmét: nem írok arról, ami érdekelt volna — a szövetkezet csődbe jutásának körülményeiről. A kérdéseket azonban, amelyeket feltettem volna neki, ezúton, válasz nélkül, mégis közreadom. — Hogy lehet az, hogy egy 1984 végén még jócskán nyereséges szövetkezetét 1985 októberében már szanálni kell, vagyis kellene, de már any- nyira rossz helyzetben van, hogy nem lehet megmenteni — fel kell számolni? Hová tűntek a nyereségből származó milliók? — Ki felelős a csődért, illetve azért, hogy egyik napról a másikra (?) bekövetkezhetett — így többek között azért, hogy a szövetkezet dolgozói más munkahelyet kényszerültek keresni, vagy, hogy sok otthonra váró fiatal házaspár továbbra is albérletben lakik. — Ki fogja megfizetni a szövetkezet hirtelen megszűnéséből eredő károkat? Hiszen aki szerződött, — a leendő lakó — tisztességes partnerekre gondolt. Az ibrányi szövetkezet pedig már több éve „betegeskedett” (lapunkban is jelentek meg erről cikkek), vagyis a felszámolás a korábbi évek hibáinak következménye. Az ügy igazi kárvallottai a lakók, akiknek a bizalma rendült meg és ez sokkal nagyobb kárt okoz, mint egy szövetkezet felszámolása. Czine Gáspár
