Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-22 / 249. szám
1986. október 22. Kelet-Magyarország 3 ÖTÉRT O n, tisztelt almakedvelő budapesti vásárló szemfényvesztés áldozata. A hétfői tévéhíradóban láttam, amint bemutatták, hogy az ötforintos burgonya, paprika és paradicsom, valamint más zöldségek után az almát is ilyen áron hozzák forgalomba. Eretnek véleményem annak ellenére adom közre, hogy tudom: még a vásárlót is kihívom magam ellen. Első felháborodásában ugyanis biztosan azt fogja mondani: „követelje mindenki a saját zsebe ellen a magasabb árat." Én azonban nem a magasabb árért kiáltok, hanem az ellen, hogy önt, kedves vásárló becsapják. Mert vegyük csak sorba! Krumpli-e az alma, hogy csak úgy odaöntsék és úgy mérjék, hogy kopogjon egymáson? A szegény pesti jól bevásárol, amikor megveszi az egész télre valót, és csodálkozik, hogy karácsonyig sem bírja ki az ütődött almája, és rárohad a ..kedvező" alkalmon beszerzett áru. Aztán ismét szívhatja a fogát, amikor a körúti maszek zöldségesnél harminc fölött lesz az ök- lömnyi mosolygós. A kereskedelem. el akarja felejtetni velünk, hogy a szép almát gondosan kezelve, ízlésesen a vásárló elé téve kell forgalomba hozni? Vagy azt akarja bebizonyítani ezzel a 2500 tonnával, hogy ugyanilyen módon lehet elintézni a százezer tonna sorsát? Mert az több, mint bizonytalan. Emlékeztetem önt kedves vásárló, aki talán most is sorban áll az ötforintos almáért, hogy két hete a felvásárlók még négyet adtak a lének való minőségért. Igaz, ma már háromért sem kell a kutyának se, és nincs messze az idő, amikor még (reális) egy forintért, maximum 1,50-ért vették. Száz szónak is egy a vége: öt forintért nevfi lehet almát termelni. Ez az. akció humbug. A kereskedelem kevés költséggel eltereli a figyelmet égető problémáiról, és el akarja hitetni, hogy képes ő olcsón sok almát a vásárlóhoz juttatni. Az üggyel kapcsolatos tényezők kapcsolata és rendje azonban mást sugall. Miközben ottvész a szép és étvágygerjesztő alma ennek az olcsóságnak az oltárán, a termelőt pedig lassacskán arra ösztönzi, hogy ne is szedje, hanem rázza az almát, legfeljebb négy nyolcvan lesz az ára. Kell ez önnek, kedves vásárló? Látta a híradó következő riportját? Ha nem. akkor elmondom, hogy pihent agyú ausztrálok különféle gyümölcsökből, így almából is pikulát faragtak. fújták. Hát majd fújhatjuk mi is ezt az egészet, mert olyan lesz hovatovább az önnek juttatott alma, amiből még pikulát sem léié- faragni, olyan ütődött lesz. Ésik Sáhdor ZENEHÉTFO A ki hétfőn este kinyitotta készülékét, szép estét kapott ajándékba a Magyar Televíziótól. Nem egyszerűen jó műsort, hanem annál sokkal többet. Képet a nagy magyar zeneszerzőről és zongoravirtuózról. Liszt Ferencről; indíttatást ahhoz, ; högy nemzeti értékeinket i az eddigieknél jobban be- i csüljük. Czigány György személye j már jó előre sejt-tette, ! hogy magas színvonal, ugyanakkor jó érthetőség jellemzi majd a Zenehétfőt. Így is lett. Minden hír, információ, megnyilatkozás, ami Liszttel kapcsolatban elhangzott, hiteles volt. Minden zeneszóm ahhoz segítette a komoly zenével barátkozót is, hogy figyelemmel és élvezettel mé- lyedjen el e nagyszerű zseni életművében. Parádés vendégek hitelesítették a mondandót és a zenei élményt. Forral professzor, Doráti Antal, Jandó Jenő, a televízió zenekara, a Vox Humana kórus. Sas Szilvia, Csernuss Mariann, a zenetudós, a költő, mind-mind egyéni varázsukat is adták a ma is Lelkesítő liszti életmű bemutatásához. Nagyszerű érzés volt a készülék előtt ülni: Nemzeti kincseink tárházából most egy olyan személyiség vált mindenki jó ismerősévé, aki személyes charme- jával, tudásával, zsenialitásával, és emberségével vitte szerte a magyar név hírét és dicsőségét a múlt szazadban. Ki tagadhatná: a műsor alatt úgy érezhettük jó magyarnak lenni! Vers. beszélgetés, emlékhely, de mindenekelőtt muzsika, és meg n-t csak muzsika nyűgözöd le negyed tizenegyig Csak dicséret és elismerés ! szerkesztőnek, • műsorvezetőnek. minden részvevőnek! Gondolkodom: ha már a Magyar Televízió hétfői műsorokkal kísérletezik, akkor az ilyenféle lenne a legjobb. Ismeretet nyújt, nemzeti büszkeségünk erősíti, értékeinkre irányítja a figyelmet, művészi élményt ad. Szerencsére irodalmunk, zenei életünk, képzőművészetünk, táncművészetünk nem szűkölködik nagy egyéniségekben. Általuk és velük máskor is szívesen teszünk utazást múlt időikbe, tanulságul a mának, szebbítésére a léleknek. Bürget Lajos Itt az ősz. beérett a makk a tölgyeken. Vastagon borítja a termés a fák alját szerte a megyében. Nem is gondolná az ember, milyen érték hever a lába alatt. Csak az erdészek, meg akik gyűjtik, tudják, hogy érdemes annak minden darabját összeszedni, hiszen abból lesz az új erdő. Szerte az országban, mert az erdőgazdaságok, a csemetetermelők a Dunántúl legtávolabbi sarkából is felkeresik a Nyírt, s Szatmárt, Bereget. Azt mondják, sehol másutt nem találni ilyen egészséges, jó minőségű magot, mint nálunk. A Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság illetékes főelőadójának. Szabó Jánosnénak az asztalán is sokasodnak a telexek: makkot szeretnének venni a gazdaságtól. Telepítéshez — Erdészeink a gazdaság területén mintegy 200 tonnára becsülték az összegyűjthető makk mennyiségét, úgy tűnik, sikerül is teljesíteni a tervet — mondja. — Hogy mi lesz ennek a sorsa? A gazdaság 140 tonnát saját szükségleteinek kielégítésére tart meg. Negyven tonnát a csemetekertj sínkben vetünk el, a többi prdig rögtön a végleges helyére kerül. Ügy számolunk, hogy a 140 tonna 7—800 hektár tölgyerdővel gyarapíthatja a vidéket. A fennmaradó hatvan tonna jut majd az ország más gazdaságainak, akik jó pénzt fizetnek azért a szabolcsiaknak. De nem panaszkodhatnak a gyűjtők sem, akik elképzelhetetlenül nagy számban hajladoznak most a megye tölgyerdeiben. Egy-egy jó területnek pillanatokon belül híre szalad, s aki nem igyekszik... Az bizony úgy jár, mint Tarr György Ján- don, akinek már nem is jutott fa — faluja határában. Kénytelen átjárni Olcsva- apáti alá, túl a Tiszán. — Hajós voltam én negyven esztendeig, de most is alig várom, hogy vízre száljak — terelgeti a csónakot kát, vastag makkszőnyeg fedi a fa alját. Csak fel kell szedni a szép. fényes szemeket. Egy órába se telik, már tele is van két kisebb zsák. Van bennük vagy ötven kiló. Ha szerencséjük lesz, kétszázötven forintot is kaphatnak érte. hiszen kilónként tíz-tizenöt forint a makk átvételi ára. De hát. erre a nagy munkára meg is éhezik az emMM is Barátom hatesz- fí tendős, s most kezdte el koptatni az iskola padjait. Tetszik neki a dolog, még a kis házi feladatot is lelkesen igyekszik megoldani. Különösen akkor, ha az olyan érdekes, mint amilyen a napokban is volt. A tanító nénivel az iskolában egy kakast rajzoltak egy nyolcadrét rajzlapra. A kakas olyannak sikerült, amilyennek egy hatéves kakasa lehet, mindenesetre a taréja kétségtelenül megkülönböztette minden más állattól. A lecke pedig imigyen hangzott. „A kis kakas éhes. Otthon rajzoljatok sok, sok füvet, hadd lakjon jól." Ebből ki is derül, hogy valamely betű szárához kell gyakorolni a függőleges egyeneseket. Ez már így van azóta, amióta betűt tanul a nebuló. A Kis Barátom persze erről nem tudott, de azért otthon lelkesen kezdett neki a kakasetetésnek. Nézte is a mamája, de elszörnyülködve vette észre, hogy gyermeke. az én jó Kis Barátom. nem felülről lefelé húzza a vonalakat, hanem alulról felfelé. Ezt szóvá is tette. Kis Barátom szinte megsemmisítőén nézett az édesanyjára. — Te nem tudod, hogy a fű a földből nő kifelé? — kérdezte, miközben újabb kakaseledeleket vonalzott a papírra. — Igen — próbálkozott a mama — de ezek nem egyforma füvek, A gyermek, aki feltehetően a kor gyermeke, erre sem jött zavarba. — ■Mert öntözik, hogy több legyen. Az érvek előtt meg kell hajolni. Lehetne ez a kis történet tanulsága. Az okulnivaló azonban ennél több. Jó az, ha elmondjuk a gyermeknek, hogy a betűtanuláshoz a fű fentről nő lefelé. Az sem árt, ha felvilágosítjuk: didaktikai okokból nem érdemes öntözni a kakaskának való füvet. A vagy lehetne úgy is 4L gondolkodni, hogy rajzoljon a gyermek esőt, hogy nőjön a kész fű, akkor a vonalka majd fentről jön lefelé, hiszen így a logikus. Kis Barátom műve az iskolában sikert aratott. Talán éppen azért, mert nem derült ki az otthoni turpisság. Kakaska bizonyára jóllakott. Ha Kis Barátom betűi nem is lesz- nem szépek egykoron, egy biztos, hogy logikája érett a reformra. (b. I.) Makkszőnyeg borítja a fa alját. át, a túlsó partra, óvatos csapásokkal. — Így aztán nem is nagyon törtem magam az otthoni tölgyekért. Vannak itt az apáti legelőn akkora fák, hogy elég egyet egy nap alatt leszedni. Pedig nem is egyedül jön. itt van mellette a felesége, meg a lánya, Kiss Imréné is, aki a hosszú gyes után most készül vissza régi munkahelyére, a naményi kórház laboratóriumába. Malckszedők — Nem akartam én beállni a makkszedők közé — mondja. — De amikor hallottam, hogy jól lehet keresni... s nekünk kell a pénz. most újítottuk fel a lakást. — Semmilyen munka nem lehet szégyen lányom — böl- cselkedik az apja már kint a parton, s a kökénydzsun- gelből előkeres egy hosszú dióverő rudat, — Ezzel le tudom verni a makkot a fa tetejéről is. Magányos, vastag törzsű tölgyek állnak őrt az apáti legelőn, egyik-másikuk jóval felül lehet már a százötven éven is. A nagy szatmári tölgyesek utolsó hírmondói. A Felső-Tisza vidékét százötven-kétszáz esztendeje még hatalmas erdők borították, a falvak is a tisztásokon, erdőirtásokon bújtak meg. Aztán az egyre értékesebbé váló fák kitermelése • a vidék képét teljesen megváltoztatta: csak néhány sihsder tölgy maradt állva. Azokat keresik most a makkolók, mert azok adják mára a legszebb termést. Egyedülálló, kérges törzsű fát választ ki Tarr György is. Erős északi szél fúj, hideg van. De ezt cseppet se bánják, hiszen a hajnali szél alaposan megcibálta az ágaber. Előkerül a vaj, a kenyér. a szalonna. Tarr György hatalmas karéjt vág magának. — Mászott volna fel maga is-a fára, meglátná, hogy megéhezik ott fenn az ember — mondja. — Pedig azt hittem hajós koromban, hogy nyugdíjasként sosem lesz hideg étel a számban. No, majd este .. . Megfognak egy csirkét az asszonyok. A vastag szalonnát látva felötlik az ember fejében a lehetőség, mi lenne, ha mák-, kon hizlalnák a disznót, hiszen hetven-nyólcvan esztendeje még mindennapos volt a sertések makkoltatá- sa. — A, nem ér az semmit. Épp a szomszédom panaszkodik, hogy megkóstoltatta a kocájával a makkot, azóta az nem hajlandó megenni a tengerit... Milliókról van szó Odébb, a gát tövében is hajladozik két ember, egy Wartburg csomagtartójába igyekeznek beerőszakolni két testesebb zsákot. Mi segítünk aztán, pedig Szászi Sándor helybéli halász megszokhatta már a nagy súlyokat. Mert egy-egy testesebb harcsa igencsak megdolgoztatja az embert. De most pihennek a halak . .. üres a halász erszénye. S három gyermeket nevel! Megyénkben a szakemberek háromszáz tonna makk összegyűjtésére számítanak. Ez — ha csak tizenöt forintos átvételi árral számolunk is, azt jelenti, hogy a gyűjtők, munkájukért négy és fél millió forintot kapnak. S odajutnak ezek a forintok, ahol minden fillérnek helye van. Balogh Géza Tanulók és juttatások „SAJNOS, A MUNKAHELYEK EGY RÉSZÉNÉL ezredrangú kérdés az utánpótlás-nevelés, a szakmunkásta- nuló-képzés.” E kijelentés az egyik, több mint 600 ipari tanuló képzéséről gondoskodó szakmunkásképző intézetben hangzott el. A gyakorlati oktatás iskolai szintű vezetője kapásból sorolta a különböző munkahelyeket, amelyek — igaz, jócskán el vannak látva gazdasági gondokkal, bajokkal — nemigen törődnek a tanulóknak járó juttatásokkal. Típushibákat említett az intézet gyakorlati oktatásvezetője, amelyekről gyanítani lehet, a megye más területein is előfordulhatnak. Sok munkahelyen nem tudják — még az erre illetékes személyzeti, illetve munkaügyi vezetők sem —, hogy ebédtérítésről nekik kell gondoskodni, amikor a szakmunkástanulók a gyárban, ipari, vagy mezőgazdasági szövetkezetben dolgoznak Gyakran az okoz vitát, félreértést, hogy a munkahelyek csak a tanítási időszakra akarnak ösztöndíjat fizetni a szakmunkástanulóknak, holott a rendelet egyértelműen az év tizenkét hónapjáról szól. Vagyis, a nyári szünetre is jogos az ösztöndíj, bizonyosan azért, mert elég sok fiatal a nyár jó részét üzemi, termelési gyakorlattal tölti. Az sem mellékes, hogy az ösztöndíjat minden hónap 10-ig kell megkapnia a fiatalnak, ami gyakran elmarad, részben figyelmetlenség, olykor pedig, való igaz, az adott munkahs'.y pénzügyi „fizetésképtelensége" miatt. NINCS MINDEN RENDBEN a szakmunkástanulókat megillető munkaruhák körül sem. Az egyik öreg hiba az, hogy a munkaruhákat tervező-gyártó cégek alig gondolnak a kis emberekre, a ruhák a felnőttek számára készülnek — ilyen méretekben. Sok gyereken lötyög, lóg — olykor humoros hatást kelt a két, három számmal nagyobb munkaruha. Ez még a kisebb baj, bár ezen is kellene változtatni. A nagyobb gond az, hogy a munkaruhákat kétéves kihordási időre adják, de azok olykor idő előtt használhatatlanná válnak. Újabb konfliktus forrása, hogy a harmadik évben a munkahelyek vonakodnak újabb munkaruhát adni a fiatalnak, mondván: a hátralévő egy évre hogyan adjanak két évre szóló munkaruhát . . . Ilyenkor a szülő a zsebbe nyúl és megvásárolja a szükséges munkaruhát. De nem ez a követendő. Van még egy elég vaskos félreértés. Minden évben a megyei tanácsi szervek közük az iskolákkal, munkahelyekkel a megyében kiemelt szakmák körét. Ezt havonta plusz 200 forint ösztöndíjjal is igyekeznek honorálni, kedvet csinálni a fiataloknak a tanuláshoz. Sok munkahelyen megkérdezik, miért kell a rendes ösztöndíjon kívül még havi 200 forintot fizetniük. S amikor az ügyek — a szakmunkásképző intézetek vezetőivel való megbeszélések eredményeként — elrendeződnek, még mindig marad vitatott kérdés. Ez pe» dig, ha egy-egv szakmát tavaly besoroltak a kiemelt megyei fontosságú szakmák közé, de az idén már nem, aki elkezdte ennek a szakmának az elsajátítását, vajon később már nem jogosult a plusz 200 forintra? Értelemszerűen igen, amíg be nem fejezte a tanulmányait. EGYES MUNKAHELYEKEN ezt nem így értelmezik, sajnos, csak hosszas viták után „nyúlnak a zsebbe” és fizetik ki a fiatalnak jogosan járó plusztérítést... P. G.
