Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-21 / 248. szám
1986. október 21. Kelet-Magyarország 3 Enléttzés a nemzetközi itrigádekra Fél évszázada - a köztársaságért T öredezett szélű fénykép került hozzám Franciaországból. Fél évszázada készült a spanyol fronton, a nevezetes „stefi- század” néhány harcosa látható rajta, köztük Springer János egykori mátészalkai kéreskedösegéd, aki később hősi halált halt a köztársaságiak oldalán. Ritka kordokumentum, becses emlék, már azért is, mert megyénkből többen harcoltak 1936— 38 között Spanyolországban, és emlékeik összegyűjtése csupán esetleges. Amikor a francoista támadás megindult, a fiatal köztársaság segítséget kért a haladó emberiségtől. A Komintern kezdeményezésére — éppen most ötven éve — létrejöttek azok a nemzetközi alakulatok, amelyek olyan sók dicsőséget vívtak ki maguknak. Ezek voltak a nemzetközi brigádok, számszerűit hat, összlétszámúk 35—40 ezerre tehető, közülük kb. 20 ezren hősi halált haltak, Hetven nemzet fiai mentek Spanyolországba. Körülbelül 1200 magyar harcolt a köztársaságiak oldalán. a világ minden részéből siettek az Ibériai-félszigetre. Magyarországról viszonylag kevesen tudtak kijutni. » ^ A spanyol néphadseregben két magyar tábornok harcolt, Gál János előbb a 15. nemzetközi brigád, később a 15. köztársasági hadosztály parancsnoka volt, s megyénk szülötte, Zalka Máté, aki Lukács Pál néven érkezett Madridba, néhány nap alatt megszervezte a 12. nemzetközi brigádot, később a 45. köztársasági hadosztály parancsnoka volt. A huescai frontszakaszon hősi halált halt 1937 júniusában. Az első magyar önkéntesek 1936. szeptember 1-én érkeztek meg: a magyar alegység október 17-én Albacetében alakult. A magyarok november 9-én Madridnál estek át a tűzkeresztségen, később harcoltak a jaramai és a guadalajarai ütközetben. A köztársasági hadvezetés 1938 őszén a népszövetség határozatának megfelelően, leszerelte a nemzetközi brigádokat. Nem így Hitler és Mussolini mintegy százezernyi katonája, akik vérbefoj- toüták a köztársaságiakat. A felszabadulás után a volt spanyolországi magyar harcosak közül kétszázötvenen tértek haza, valamennyien részt vettek a demokratikus Magyarország építésében. Többen a Rákosi-féle törvénytelenség áldozatai lettek. Ny. K. mrehéz dolog mindenkijei nek a kedvében járni,. Mindig lehet találni valakit, aki nincs megelégedve. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az embereknek általában szeszélyes a természetük. Az egyik lengyel szülészeti klinikán született egy gyerek. Fiúgyermek, súlya 370 dkg. Első pillantásra ez normális dolognak tűnik. A klinika személyzetének a figyelmét azonban fölkeltette az a tény, hogy az egyik kisvárosból való tizennyolc éves édesanya eleinte kissé kelletlenül szemlélte az újszülötte t. Az ember azt• gondolhatta volna, hogy fél ránézni. Amikor aztán mégiscsak elhatározta magát, félrehúzódott. Aggódó arccal a fal felé fordult az ágyban. Szoptatni persze szoptatta, amikor eljött az ideje, de mindenféle lelkesedés nélkül. Mindez csodálkozást keltett a környezetében. A TIGÄZ nyíregyházi pébégáztöltő üzeme Szabolcs-Szatmár és Borsod-Abaúj-Zemplén megye közel kétszázezer fogyasztóját látja el propán-bután gázzal. A nyíregyházi üzemben naponta 8—9 ezer 11,5 kilogrammos és háromszáz 23 kilogrammos palackot töltenek. (Császár Csaba felvétele) Megtermett — megmaradt Mihez képest? — Olyankor szokott elhangzani ez a kérdés, ha hallunk valahol egy adatot, hiszen arról nem tudjuk megállapítani: sok vagy kevés. Előfordul azonban, hogy hallunk egy adatot, viszonyítjuk is valamihez, mégis jogos utána is a kérdés: mihez képest? Nagyjából ez jutott eszembe, amikor Mátészalkán a szövetkezetnél a felvásárlásról érdeklődtem. Csizmadia József, az áfész felvásárlási főosztályvezetője ugyanis egy sor számot mondott, s hogy legyen valami fogalmam arról, mekkora számok ezek, visszanyúlt a korábbi évek adataihoz. Csak az alma nem Elmondta például, hogy öt éve 6 mázsa 80 kiló paradicsomot vásároltak fel, az idén pedig már 370 vagonnal, hogy uborkából 20—21 vagonról 330 vagonra ugrott öt év alatt a felvásárolt meny- menyiség; hogy elmúlt a nyúlháború, mert a környék, sőt lassan az egész megye házinyulának megbízható vevője Környe; hogy megszűntek a sertésfelvásárlási gondok. Csak egy maradt változatlanul gond: az alma. A korábbi évekről természetesen már szót sem váltottunk, épp elég volt az idei, ami tulajdonképpen azzal kezdődött, hogy hiába igyekeztek jól felkészülni, most mégis sokat kapnak a termelőktől. Igaz, sokan is vannak. 1747 környékbeli családdal kötöttek almára szerződést és amikor augusztus elején megkapták a termésbecslésről szóló adatot, teljesen megnyugodtak. Hatszázhúsz vagonra számítottak, ehhez meg is szerezték a göngyöleget. A minőségéből úgy gondolták, hogy 530 vagonnal exportálnak. És akkor jött augusztus vége, s kiderült, hogy legalább száz vagonnal több termett mint amennyit augusztus elején becsültek. Honnan lesz ehhez láda? Hol lesz ennek piaca? Hogy lesz abból nyereség, ha a gyönyörű gyümölcs is gumi puhaságává változik, mire átadhatják? Mert nem csak a felvásárlás, hanem a továbbadás gondja is az övék. Eddig ugyanis mindössze 184 vagonnal sikerült a Szovjetunióba szállítani, az almatároló pedig mindössze 44 vagonnyit vett át. Még szerencse, hogy közben beindult a hámozottalma-szállítás, ahová 35 vagonnal ment el, ráadásul e pillanatban még kényelmes helyzetben is vannak, mert száz vagonra szerződésük van. És gond: még mindig nem veszik a léalmát. ígéret van, hogy megindul a légyártás, de addig idegeskednek ők, s idegeskednek a termelők is. Az egész ország piacára Ha majd eljön az év vége és a szövetkezet értékeli fel- vásárlási tevékenységét, minden bizonnyal eredményesnek tartják majd azt, hiszen végül is csak elkél majd az alma, s a környék lakóitól nagy tömegben felvásárolt paprika, uborka és paradicsom az ugyancsak növeli az áfész eredményét. De vajon hogy értékelné felvásárlási tevékenységüket — és nemcsak az övéket, hanem a többi szövetkezetét is — a lakosság? Mit mondanának azok, akik nem tudták eladni páprikájukat, paradicsomukat, vagy akiknek export minőségű almáját lének kellett eladni? Aligha születne a szövetkezetével azonos következtetés. Még is drága Pedig ők valóban sok* mindent tettek. Rég lemondtak arról, hogy csak Szabolcs- Szatmár megyében keressék a továbbadás helyét: az idén már az ország minden részébe szállítottak, az idéh már nem volt olyan konzervgyára az országnak, ahol ne dolgoztak volna fel Mátészalka környékén termett zöldséget és gyümölcsöt, szakcsoportjuk pedig — hogy friss árut kapjon a város lakossága — boltot nyit Mátészalkán, s ez is enyhít értékesítési gondjaikon. Végezetül azt is megkérdezhetnénk: vajon mit mond a felvásárlásra, a továbbadásra az, aki nem termelt paprikát, paradicsomot, hanem a boltból kellett megvásárolni? Legalább annyi rosszat, mint az, akinek a földön, pusztult el, mert a boltban a bő termés ellenére is drága volt minden. Nemrég hallottuk a hírt, hogy a konzervgyár a hét forintért vásárolt paprikáját ugyanannyiért kínálta fel a kereskedelemnek, ám ezt visszautasították, mert a 7 forintnak csak 1,40 a húsz százaléka, ennyit lehetett volna egy kiló paprikán keresni, ám a bolt 14-ért vette meg valakitől, azon már 2,80 a haszon, s a munka semmivel nem több vele. A mátészalkai szövetkezet — valószínű a többi is — jóval több- zöldséget, gyümölcsöt vásárolt mint tavaly, de jóval kevesebbet, mint amennyit a környéken megtermeltek. Ha tehát az év végén azt-rögzítik majd, hogy felvásárlási ágazatuk 100 milliós forgalmat bonyolított le, s jó volt az eredmény is, a termelőkben megmarad a kérdés, hogy mihez képest? Balogh József Hiszen az újszülött csak olyan volt, mint a többi. Fiúgyermek, súlya 370 dkg. . Mi nem tetszett neki rajta? Az ápolónők, hogy a gyermekhez édesgessék az anyát, az anya jelenlétében babusgatták az újszülöttet, simogatták a kezecskéit és gügyögtek hozzá: — Tyutyu-tyutyu . . . tyu- tyu-tyutyu ... Az anya azonban húzta az orrát, és bánatos hangon ismételgette: — Hát persze . . . tyutyu- tyutyu . . . És így beszélt a gyermekhez keserű iróniával. Végül a főorvos elhatározta, hogy megfejti a rejtélyt. Ügy döntött, hogy keresztkérdésekkel szorítja sarokba a fiatalasszonyt. Egyik alkalommal, amikor az édesanya éppen szoptatta az újszülöttet, és igencsak kedvetlenül bánt vele, a főorvos hirtelen lecsapott: — Ügy látszik, nincs vele megelégedve? — Eeeee... — nyögte a fiatalasszony. Az orvosnak nem szegte kedvét az érthetetlen felelet, és folytatta: — Nem tetszik önnek? — Eeeee... — kerülte továbbra is a magyarázkodást. — Mondja meg már végre — kérdezte szigorúan a főorvos —, mi nem tetszik magának ezen a csemetén? A fiatalasszony végül ijedtében kibökte: — Az, hogy fehér ... Az orvos a szívéhez kapott a csodálkozástól. — Fehér? Akkor hát semmi baj! A fiatalasszony sokáig nem mert a szemébe nézni. Végül kinyögte. — Lehet, hogy semmi baj, de mit fog szólni hozzá Ali? Adamecz Kálmán fordítása Körút Beregben Eső előtt, napsütésben Hétre már felkapta a párát a Nap. Namény alatt, mint szárazra vetett hal. árválkodott a Tiszán a Szabolcs és a Tiszavirág. A napkelte bronzszínét aranyra váltotta az idő. A kertekben a sírvirágok mellett még sárgállott a büdöske, a fák ágairól kikacsintott egy-egy ottfeledett alfna. Tarpa alatt vetettek. A gép bizony megállt. Kínozta a föld. Igazgatták is a cso- roszlyát, javították a hibákat. Izzadt a traktoros, s arcát hamar belepte a kavargó por. Csak a farosok pihentek a hűsben. Dörren a puska Dohogott a gép, s zajára nem riadt a varjúsereg. Elkelt a puska, a mezőőr közéjük is durrantott párszor. Elriadtak, aztán visszaszáll- tak. Mert kínálta magát a mag. — Eső kéne már — mondták, s kémlelték az eget. Valami gyülekezett, de hogy ez az igazi? Ki tudhatja ezt ilyenkor még. Talán Szoboszlai Zoli bácsi, a révaranyosi kompnál? Volt baja neki is az elmúlt napokban. Kotorni kellett a hidas helyén a medret. Mert víz, az alig van a folyóban. Márpedig a hidasnak járni kell. Most vasárnap is jönnek, szelídebben, mint máskor, de van utas. Látogatóba készülnek, Adonyba, Szálkára, Vidra. Kissé távolabb Palkó Géza halászik. Pontosabban rakja, szedi a varsát. Hogy van-e értelme? Az öreg megvonja a vállát. Megszokta, talán mégis lesz szerencséje. — Aligha vgn szerencséje a halásznak. Ezt Drab- bant László gátőr mondja Lónyán. Tudja, ismeri a vizet. A vízmérce utolsó lépcsőjén áll. Onnan se éri a Tiszát. A homokzsákra lép, onnan próbálja. Aztán elindul a járásán, ünnep ide, vasárnap oda, a töltést vizsgálni kell. De mi lesz, ha nem nő a víz? — kérdi szinte magától. Fenékig is befagyunk. — De érzem, nagyon érzem, hogy már jönnie kell valaminek . . . A toronyban Felmászom a lónyai templom haranglábjába. Hosszú az út a gerendák között. Végre fent. Megnézem az 1666-ban Eperjesen öntött harangot. Még néma. Csak kilenckor lesz istentisztelet. Körbejárom a torony folyosóját. Ott lenn seprik az utcát. Amott csirkéket etet egy asszony. .Távolabb busz sárgállik, útra kész. Egy kertből füst száll fel, égetik a gazt. Lovas kocsi szalad az úton, rajta hordó, szőlőskád. Csend van a faluban, vasárnap reggeli csend. Mire leérek, megkondul a harang. Oroszlán Sándor nagytiszteletű szolgálni indul. Ha itt végzett, utazik a szomszédos faluba. Mikor meglát, így szól: — Mi az, megirigyelted a papokat, hogy vasárnap is dolgozol? Lassan sétálok végig Ti- szakerecseny főutcáján. Szépül a falu, s az öreg, aki háza előtt takarít, gondosan felvesz minden elhullott diót. — Fel hát! — mondja — ha már megtermett, nem hagyom veszni. így se lett sok. — Rögvest összeszaladnak páran, főleg asszónyok. Megy a szó dióról, szilváról. Meg -arról: nem esik az eső. —Jót mond a meteor — szól valaki. — Meg a jószág is jelez valamit — kontráz a másik. — Meg a derekam — robban be egy asszohy hangja, mire kitör a kacagás. Még egy kis kerülő a ke- recsenyi tsz után. Ki a Csa- rondához. Vize alig van. Közelben a csorda, őrzője mondja: száraz a legelő, alig van már valami. De ez is jó. Ha még eső jönne ... Meleg van, ingujjban járkál a gulyás, kutyája árnyékot keres. Alig hiszem, hogy október közepe van. Nem áll meg a munka Tákoson éppen véget ért az istentisztelet. Méltóságo- san jönnek az idős férfiak és az asszonyok. Nem sokan vannak, a többség otthon dolgozik. Mert van ilyenkor tennivaló. Ide új bútor érkezik, ott még verik, kicsit késve a diót. özvegyasszony fája, szívességből teszik. Filep néni tengerit morzsol. Várja az aprójószág. A bok- rétás tyúk, a szépséges kakas. Még jár a méh is, megkésve gyűjtöget a már télre kész kaptárba. Vidám hangon hívnak, jöjjek egy pohár mustra. A kis présből csordogál a sötétpiros lé. Felhajtok egy pohárral. ízletes, szép a színe, édes. — Az — mondja a gazda. — Olyan volt a szem, mint a mazsola. Mert eső, az nem volt. Kevesebb is, mint máskor. De jó. — Rábólintok. Még forró az októberi nap. De az égen fel-feltűnik egy- egy felhő. Nézi is mindenki, mi lesz belőle. Mert jó volt eddig. De már elég az ajándéknyár. Megszáradt a dió, szárazabb a tengeri, jó idő jár a szüretelőkre. Az idei gazdagság már csűrben. A jövő évi remény, a mag a földben. Eső kell, igazi, őszi eső. I Amikor vasárnap este cikkem végére pontot teszek, már lezuhant a barométer. Az ég se csillagos. Es hétfőn reggel esett. Szépen, csendesen. Beregben is. Bürget Lajos VASÉRT-megrendelésre 500 ezer méter képkeret készül Kisvárdán az Elektroakusztikai Gyár faipari részlegében. Képünkön: Kalu Jánosné és Bulongák Ferencné a léceket metálozza. (Farkas Zoltán felvétele)
