Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-15 / 243. szám

1986. október 15. Kelet-Magyarország 3 JEGYZET Táppénzen A zért is elgondolkod­tató a megye üze­meiben, vállalatai­nál az utóbbi két és fél évben bekövetkezett üze­mi balesetekről készített elemzés, mert nem csak tényeket közöl. Sejteti a háttért is: mulasztásokat, fegyelmezetlenségeket, ve­zetők és dolgozók maga­tartásából következő tra­gédiákat. A Szabólcs- Szatmár megyei Társada­lombiztosítási Igazgatóság által Vizsgált sokrétű fel­mérést a napokban tár­gyalta meg a Szabolcs megyei Társadalombizto­sítási Tanács. A közölt tények tanú­sítják: romlott az üzemi baleseti helyzet a megyé­ben. Két évvel ezelőtt a termelésből kiesett üzemi baleseti táppénzes napok száma alig haladta meg a 141 ezret. (Ez is sok!) Ta­valy viszont már túlha­ladta a 150 ezret is. Az idén félévkor pedig az 57 és fél ezer fölött volt. Tetemes az összeg is, ame­lyet ezekre fizettek. 1984- ben közelítette a 23 mil­liót, 1985-ben a 25 millió 257 ezret. Ez év első hat hónapjában már megha­ladta a 12 millió 100 ezer forintot. Különösen aggasztó né­hány jelentősebb üze­münkben, vállalatunknál ez a helyzet. A kisvárdai Vulkánban például äz idén az első fél évben csaknem annyi volt az üzemi baleseti napok szá­ma, mint 1984-ben. A HA- FE nyíregyházi gyárában 1986 első felében maga­sabb volt ez a szám, mint tavaly. A Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság­nál az idei első félévi bal­eseti napok száma meg­közelíti 1985 egész évit. Hasonló a helyzet a Sza­bolcs' Volánnál és a nyír­egyházi Elekterfémnél is. Az viszont a balesetek sú­lyosságára is utal, hogy a megyei társadalombiz­tosítási igazgatósághoz 1984-ben 264, tavaly 282 és 1986 első felében 140 igény érkezett baleseti já­radék, illetve baleseti rokkantsági nyugdíjra. Ismertek a súlyos bal­esetek is. Ezek sorában említették a tiszavasvári Alkaloidában történtek mellett a nyírgyulaji Pe­tőfi Tsz-ét is, ahol a mű­anyagüzemben a szüksé­ges védőeszköz hiánya mi­att több dolgozónál álla­pítottak meg keresőképte­lenséget kézfertőzés miatt. A z okok konkrét fel­tárása mindenütt helyi prognózist igényel. A megyei társa­dalombiztosítási tanács megállapította: ahhoz, hogy javuljon az üzemi baleseti helyzet, jobb együttműködés szükséges a munkavédelem, az egészségügy és a társada­lombiztosítás területén dolgozók, vezetők között. Mindenekelőtt az üze­mekben, a vállalatoknál, a termelőszövetkezetekben olyan felelős vezetői ma­gatartás és szemlélet ki­alakítása szükséges, hogy a közfigyelem, a fegyelem az üzemi balesetek meg­előzését szolgálja. Farkas Kálmán Álma— dollárért Keresett termék a tőkés világpiacon a szabolcsi alma­sűrítmény. A Zöldért Válla­lat almanyerő és -sűrítő üze­mében naponta 140—150 ezer liter sűrítményt készítenek. Nagy részét a tengerentúlra, Amerikába és Kanadába ex­portálják. Képeinken: szállí­tás, feldolgozás, késztermék. (Elek Emil felvételei) Őszi dipiemácia a tanárképzőn Amerikai kutatók dolgoznak a tanárképzőn, oktatók, hall­gatók utaznak Nyíregyházáról a világ jó néhány országá­ba. Több százra tehető azoknak a száma, akik valamilyen formában részesei a Bessenyei György tanárképző főiskola diplomáciai kapcsolatainak. gyimirben töltenek hónapo­kat. Távolabbról ás érkeztek hallgatók a Nyírségbe, négy kambodzsai diáknak és egy vietnami aspiránsnak nyújt otthont a tanárképző. Az UNESCO dokumentációs köz­pont szerteágazó kapcsolatai közelebb viszik a főiskolát a világszervezethez. Ősszel megélénkülnek a cserelátogatósok, bővülnek a már így is számottevő nem­zetközi együttműködési for­mák. Dr. Székely Gábor fő­igazgató-helyettes e látogatá­sok hasznáról szólt. Vendégek négy égtájról — Nem közvetlen forintok­ra gondolok, hanem arra: á megye jelentős intézménye, ahol értelmiségiképzés fo­lyik, nem gubózhat be saját falai közé — mondta. — A kitekintés a huszadik század vége felé talán még fonto­sabb, mint kétszáz esztende­je névadónknak, a felvilágo­sodás korában. A főiskola oktatói és hall­gatói egyaránt tevékenyen részt vesznek a külföldi kap­csolatok szervezésében, ala­kításában. Az Ungvári Álla­mi Egyetemmel, az NDK-ban a zwickaui és az auerbachi pedagógiai főiskolákkal. a csehszlovákiai Usti nad-La- bem társintézményével, a rzeszówi tanárképzővel ápol testvérkapcsolatot a nyíregy­házi főiskola. Hagyományo­san régi partnerkapcsolat fű­zi őket az eperjesi pedagógi­ai fakultáshoz. Az évekkel ezelőtt létesített együttműkö­dési formák mellett szinte minden esztendőben új or­szág vagy új intézmény jele­nik meg a partnerek között. Nagyszabású biológiai kuta­tásokat, közös kísérleteket folytat az egyesült államok­beli Berkeley Egyetem két oktatója náluk. Viszonzásul a nyírségi kutató-oktatók az USA-ban tanulmányozhat­ják az általuk választott bio­lógiai témát. Most először várnak egy 23 fős delegációt Dániából. Október 23-a és november 1-e között Skibe város küldöttségé vendéges­kedik a tanárképzőn és meg­látják, mit hozhat a kölcsö­nös kapcsolat a két félnek. Finnországban nincs társin­tézménnyel kapcsolatuk, vi­szont Kajaaniból fogadnak vendéget. A torinói egyete­men is jól tudják, merre van Nyíregyháza. A jénai egye­tem oktatástechnikai köz­pontjával tartja a kapcsola­tot a főiskola hasonló nevű intézete. A biológia, földrajz, test­nevelés és matematika sza­kos hallgatók csere-terepgya­korlaton vettek részt a Kár­pátokban, mi pedig szintén 18 szovjet diákot kalauzol­tunk a megyében és az or­szágban. Zwickauba az ének és a testnevelés szakosok utaznak az ottani kulturális és sportbemutatókra. Most várjuk a zwickaui főiskola rektorát, aki a német szakos tanárképzés gyakorlati felté­teleiről tárgyal nálunk. A francia szakos hallgatóknak szintén most szervezünk né­hány hetes intenzív nyelvi képzést. Müvészoktatí tárlata A hallgatók tanulmányi munkájának színesítése mel­lett a főiskola oktatói is szá­mos előnyét láthatják a dip­lomáciai életnek. Tavaly egy zwickaui festőművész tárla­tát tekinthették meg Nyír­egyházán, most viszonzásul Balogh Géza és Székhelyi Edit tárlata .nyílik meg az NDK-ban. A rzeszówi és az Usti nad-Labem-i intézmény­ből 3—3 oktató érkezik, akik az óraadás mellett közös ku­tatásokat folytatnak majd it­teni kollégáikkal. Ungvárról szintén 3 oktató érkezik Nyíregyházára és biológiai, történelmi, irodalmi, nyelvé­szeti, marxista—leninista tu­dományos kutatásokat végez­nek. Korántsem teljes a felsoro­lás, hiszen a nyelv szakos hallgatók közül az oroszt ta­nulók Moszkvában és Via­Megtérül-e?-••• l^SSaSBHM .v MMM MM p HMBjMMM MHeM^MMe^HHMM^ Korszerűbben, megújultan Merre tart a szövetkezeti ipar? — Sokan felteszik a kér­dést, megéri-e ez a sok uta­zás nekünk? Ha az anyagi ol­dalát nézzük, a Művelődési Minisztérium, illetve a társ- intézmények fedezik a költ­ségek egy részét. 'Szinte a legtöbb esetben zsebbe nyúl a hallgató és az oktató is, mielőtt külföldre utazna. Mint mondtam, szélesebb lá­tókört kívánunk adni a ta­nárjelölteknek és oktatóink­nak, a közös kutatások, a nyelvtanulás, a tapasztalat- csere hasznát pedig nem kell bizonygatni. Ezért szorgal­mazza intézményünk a diplo­máciai kapcsolatok bővítését — fejezte be Székely Gábor. Tóth Kornélia 4 z a bizonyos ember hihetetlenül mérges volt. Haragudott a világra, a világban rám is, mint ahogyan mindenkire. Öt hihetetlen balszerencse érte. Meg is mutatta. Nem­csak nekem, mindenkinek, akivel az utcán találkozott. Már-már sajnálni kezdtem, mert ahogyan ő elmondta, nagy igazságtalanság tör­tént vele. Nyert a totón. Előbb még nem kérdez­tem meg, hogy mennyit, de ha nem kérdeztem volna, akkor is mondaná. Kétszáz- valahány ezret. Ö panasz­kodott, én töprengtem, ö nyerte a kétszázezret, én körülbelül két év alatt ke­resek ennyit. Én nagyjából elégedett vagyok. Ö viszont dühös, mert ha eltalálja a tizenharmadik mérkőzést is, akkor millión felül nyer­hetett volna. Dühös, mert micsoda világ az, amelyben ő nem találja el azt a bizo­nyos utolsó mérkőzést. Ro­AZ IPARI SZÖVETKE­ZETEK IX. KONGRESSZU­SÁT a múlt hét végén tar­tották. E magas fórumon megfogalmazták: melyek azok a területek, ahol a jö­vőben feltétlenül előre kell lépni. A korszerűsítés, meg­újulás lehetséges útjairól, valamint a gazdálkodás jobb feltételeinek megte­remtéséről a szabolcsi fel­szólalónak is volt mondani­valója. A kongresszuson kiemel­ten kezelték a műszaki ha­ladás meggyorsításával ösz- szefüggő kérdéseket. Meg­állapították: a szövetkeze­teknek szorosabbá kell fűz­niük kapcsolataikat a hazai, illetve külföldi fejlesztő és kutató intézetekkel. A Ma­gyar Tudományos Akadé­mia támogatja ezt az elkép­zelést. Persze a műszaki, techno­lógiai fejlesztés pénz nélkül nem megy. Célszerű volna, ha egy teljes jogkörrel fel­ruházott szövetkezeti bank alakulna. Minden bizonnyal előnyt jelentene az is, ha a meglévő Ipari Szövetkezeti Fejlesztési Bank a jövőben részvénytársaságként mű­ködne. A pénzügyi rendszer tökéletesítésének elméleti kidolgozása folyamatban van. Sok szó esett a kereske­delmi és piaci munka javí­tásának szükségességéről. Az itthon újdonságnak szá­mító gazdasági szervezet, a kereskedőház reményekkel kecsegtet. A megalapított Trade-Coop Kereskedőház legfontosabb feladata: a ter­melés szervezése, termelte­tés külföldi piacokra. Ugyanakkor az elképzelé­sek szerint jócskán lendíte­ne a cégek forgalmán egy nagyáruház megépítése Bu­dapesten, .amelyben hazánk ipari szövetkezeteinek teljes áruskáláját fellelhetnék a vásárlók. Többen megfogalmazták: erősíteni kell a tagok tulaj­donosi érdekeltségét. Meg­hajlásra késztető érvek szólnak a nagyobb szövet­kezeti önkormányzat beve­zetése, gyakorlása mellett is. A kisszövetkezetekkel szinte minden felszólaló foglalkozott. Ezt a rugalmas gazdálkodási formát — mint egyikét azoknak, ame­lyek beváltak — a kong­resszus megerősítette pozí­ciójában. HATÁROZOTT KÍVÁN­SÁG: a tagsági, szövetkeze­ti érdek bátrabb képviselete az illetékes szerveknél, tes­tületeknél. Ezen túlmenően a cégek elvárják érdekkép­viseleti szerveiktől a haté­konyabb közreműködést a gazdasági, műszaki fejlődés feltételeinek megteremtésé­ben. Mindezek megvalósítá­sának egyik biztosítéka: a bevezetendő társadalmi, tes­tületi vezetés. Ez pedig a képviseleti munka irányítá­sában törvényszerűen olyan változást jelent, ami módo­sítja a szervezeti felállást. Szabolcs-Szatmár ipari szövetkezetei és a megyei szövetség állásfoglalását, a jövőre vonatkozó javaslata­it Tóth Kálmán, a Mándoki Fa- és Vastömegcikk Ipari Szövetkezet elnöke, tolmá­csolta. Kérte: a szabályozók készítői vegyék figyelembe az egyes gazdálkodó szerve­zetek eltérő adottságait. így például a méreteket, esz­közellátottságot, szegénysé­get. Ha lehet, dolgozzanak ki alternatív szabályozókat. MEGFONTOLÁSRA JA­VASOLTA: a kisszövetke­zeteknél alkalmazott szabá­lyozást terjesszék ki az egész szövetkezeti iparra, vagy legalább tegyék lehe­tővé itt is a játékszabályok közötti választást. Minthogy megyénk szövetkezeteiben rendkívül kevés diplomás szakember található, a fel­szólaló a kongresszus nyil­vánossága előtt emlékeztet­te az OKISZ vezetőit arra, hogy igényeltünk már pénzt a Kölcsönös Támogatási Alapból, de még nem kap­tunk. Pedig ebből a diplo­mások letelepedését szeret­nénk támogatni. Azok a módosítási javas­latok, amelyeket a kong­resszus jóvá hagyott, hama­rosan a kormány elé' kerül­nek. Sztancs János Durum — lyukadott is Makaróni, vagy ahogy más­ként nevezik durum búzát is vetnek az őszön a tyukodi ter­melőszövetkezetben. A ma­gas fehérjetartalmú kenyér- gabona, amelyből tojás nél­kül is készülhet tészta, 330 hektáron kerül a földbe a lá- pi közös gazdaságban. A ve­tőmagot a Füzesgyarmati Lu­cernatermesztési Rendszertől kapták, ugyanez a szervezet veszi át a termést. hadt világ. Bőven millión felül nyerhetett volna. Töprengek a magam hét­ezer forintos fizetésén. Es egyáltalán nem vagyok dü­hös. Ez van, ezt kell sze­retni. Nem is tudom, hogy mit csinálnék kétszázezer­rel, és legfeljebb álmodoz­ni tudok a milliókról. A haragot nem értem. Egész egyszerűen azért, mert a mi világunkban különös, hogy aki valahonnan sokat kap, az azért elégedetlen, mert minden munka nél­kül, akár egy totószelvény kitöltése által is, többet kaphatott volna. Kérem,szé­pen: én dolgozom, és a fize­tésem nem változik. Milliós nagyságrendben semmikép­pen. Akkor miért mérges az az ember, aki kétszázezret nyert,? Miből hiányzik a millió? Naprakészre lefor­dítva, kíváncsi vagyok ar­ra, hogy vajon nem az si- kít-e, és szór átkokat a bal- szerencsére, akinek főhaj- tásnyi valamije lett? És nem az kullog-e roppantul nagy dühök után, akinek gyakorlatilag semmije sincs? m áttam egy dühös em- M bért. Most nem tu­dom elképzelni, hogy ez a dühös ember ugyanennyi indulattal dol­gozik-e a munkahelyén. Lehet, hogy ott is a milliót kéri számon? Félek, hogy lehet, de akkor képtelen vagyok vele búsulni a ma­ga baján. Ki kellett volna találni azt a tizenharmadik X-et. Akkor benne jobb lenne a világ. Bennem meg egy kicsit több a keserűség. Különben a jövő héten sem totózom. Bartha Gábor Szovjetunió, USA, ENSZ Balszerencse

Next

/
Thumbnails
Contents