Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-24 / 225. szám
2 Kelet-Magyarország 1986. szeptember 24. A hetvenöt éves gimnázium Tanév a jubileum jegyében A gimnázium Kisvárda egyik legszebb épülete. Költözik a könyvtár? Hetvenöt évvel ezelőtt Kisvárdán a Főtéri Kossuth Szálloda nagytermében Kastély Ferenc főbíró „Kisvárda történetében határnapot jelölő” napot hirdetett meg. Ezzel „1911 szeptember közepén megnyílhatott és a munkásság mezejére lépett a kultúrának egy olyan tényezője, amely Kisvárda és Szabolcs vármegye felsőbb részének előbbvitele tekintetében nagy missziót van hivatva teljesíteni”, mint ahogy a mártírhalált halt Császy László írta a Bessenyei gimnázium megnyitásáról. Az új nagy reményekre jogosító gimnázium akkor még valahol a régi művelődési há környékén volt. A Wälde Gyula tervei alapján készük építészetileg is pompás mai épületben csak közel húsz évvel később, az 1928—29-es tanévben kezdődhetett meg az oktatás. Valóra vált remények Sárost Zoltánnal, az iskola igazgatójával legelőször is azt próbáljuk kiszámítani, hányán végezhettek azóta a megye legnagyobb gimnáziumában. A számolás nem könnyű, hiszen csupán az idén 760 tanuló 26 osztályban igyekszik elsajátítani a középfokú ismereteket. Végül is úgy számoljuk, hogy több tíz ezren végezték el itt a nyolc, illetve a négy osztályt és szerezték meg az érettségi bizonyítványt. Tegyük hozzá azt is, hogy csupán ebben a tanévben a tanárok száma hatvan. Ezekből az adatokból is kitűnik, hogy a Császy által megfogalmazott misszióhoz fűződő remények alighanem valóra váltak. Sárosi Zoltán érthetően szívesebben beszél az eredményekről, valamint a jubileumi év megünnepléséről. Tovább bogarásszuk a statisztikákat, kiderül, hogy a múlt tanévben érettségizett 223 tanulóból ötvenötöt vettek fel különböző felsőfokú intézményekbe. Ez bizony országos szinten is szép eredmény. És nem csupán tavaly volt így, hanem minden évben a gimnáziumot legsikeresebben végzők negyede tovább tanult. Díjas diákok Az öreg iskola nemcsak a nagyarányú továbbtanulásra lehet büszke, hanem a tanulók különböző tanulmányi versenyeken való nagyszámú és sikeres szerepléseire is. Tavaly például az országos középiskolai tanulmányi versenyek iskolai fordulóján 15(1 diák vett részt. A megyei döntőbe heten jutottak tovább, a norma szerint tizenkét dolgozatot küldhették be. Az országos döntőbe négyen kerültek be. (Közülük hárman a Ki miben tudós? döntőjében szerepeltek.) 1979 óta a Szép magyar beszéd országos döntőjében a megyét a Bessenyei képviselte. A szép és míves beszéd művelői kétszer Kazinczy-díjat is nyertek. Az elmúlt hét év soAz oldalt összeállította: BODNÄR ISTVÁN rán a Ki tud többet a Szovjetunióról vetélkedő országos elődöntőjébe hétszer, háromszor pedig a döntőjébe is bekerült a kisvárdai csapat. Az eredmények is imponálók: nyolcadik, hetedik, második és első helyezés. A számítás- technikai oktatásra is odafigyelnek az iskolában, ezért számítástechnikai verseny országos döntőjén is második helyezést szereztek. A diákok a társadalmi munkából is példásan kiveszik a részüket. Ügy vélik, a Bessenyei név kötelez. Az építőtáborozás 25. évfordulóján az ország középiskolái közül a legrangosabb kitüntetést a Bessenyei kapta. Az eredmények felsorolásakor szólni kell a sportról is. Az iskola büszkesége a hét évvel ezelőtt épült hatpályás sportlétesítmény, amely példás összefogással, társadalmi munkában épült. Bárki csodájára járhat, hogyan lehet egymillió forintból olyan pályákat építeni, amelyeknek 25 millió forint az értéke. A sok szép sporteredmény helyett most csak egy adatot említsünk: a gimnázium 25 év alatt 200 testnevelő tanárjelöltet bocsátott útjára. (Nem véletlenül: tizenöt éve működik testnevelési tagozat az iskolában.) A szakosításról még valamit: újdonság az új tanévtől francia-orosz tagozatos osztály indult. Megemlékezések Az eredmények közül még két dolgot említsünk meg. A KISZ KB Vörös zászlaját négyszer nyerte el az iskola, a Honvédelmi Minisztérium a katonai pályára irányítás területén végzett kiemelkedő munkájáért két éve a középiskolák között első helyre sorolta a gimnáziumot. Az iskolában az idei tanév a jubileum jegyében telik. Szeretnék méltóan megünnepelni ezt az évfordulót. Az ünnepségek előkészítésére és szervezésére Bessenyei-bi- zottság alakult. A megemlékezések október végén Kisvárda felszabadulásának 42. évfordulóján kezdődnek és a névadó Bessenyeit méltóan megünneplő kulturális, illetve sportrendezvényekkel folytatódnak. A legnagyobb ünnepségek a tanév végén lesznek, ahová az öreg diákokat is szeretettel várják. A lakosság tetszésével találkozik mindig, ha a környezetvédelemről van szó. Érthető, hiszen ilyenkor egészségünkről szólnak. A Kisvárdai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén — többek között — erről is tárgyalt. Megállapította, hogy a város környezetvédelme eredményesen fejlődött. Az elmúlt években jelentősen nőtt a gondozott parkterület, több játszótér várja a gyerekeket, és sok fát ültettek. Javult a köztisztaság helyzete, és megoldottnak tekinthető a szemétszállítás is. A HUNNI ACOOP Vállalat hulladékfeldolgozó tevékenységének megszüntetésével pedig csökkent a levegő szennyezettsége. Nagycsaládosoknak Üdülőjegy, segély Az ingyenes oktatás és a számos kedvezmény ellenére is a szeptember jelentős pénzkiadásokkal jár. Három kisvárdai üzem szakszervezeti bizottságához kopogtattunk be, hogy tájékozódjunk, mivel segítették a leginkább rászorulókat, a nagycsaládokat, illetve a gyermeküket egyedül nevelőket. A Vulkán 1100 dolgozója közül 140 a nagycsaládos, illetve az egyedülálló szülő. Szeptemberben 90 ezer forint segélyt osztottak szét közöttük. A kereseti viszonyok figyelembevételével gyermekenként 200—400 forint jutott. A kevés SZOT- beutaló kiegészítéseként a gyár Hajdúszoboszlón és Miskolc-Tapolcán két-két szobát bérel. Az idei forró nyáron bizonyára sokan kellemesen töltötték a szabadságuk nagy részét, a Tisza mellett Dombrádon is. A Villamosszigetelő és Műanyaggyár egységének 580 dolgozója közül százan kaptak beiskolázási segélyt. Családonként átlagosan 1100— 1200 forint jutott. Erre az évre egyébként 209 ezer .forint szociális segélyt terveztek. A rászorulók gyakran kapnak 600-tól ezer forintig terjedő gyorssegélyt is. A vállalatnak Balatonszepezden van üdülője, ahová Kisvár- dáról turnusonként 4—5 családot küldhetnek. Az üdülőjegyek elosztásakor elsősorban a többgyermekes családokat részesítették előnyben. A HUNNIACOOP telepein 680-an dolgoznak, közülük háromszázan harminc éven aluliak. Ezért itt viszonylag kevés a nagycsaládos dolgozó. Természetesen itt is osztottak beiskolázási segélyt, mégpedig úgy, hogy a nagy- családosok gyermekei kétszáz, a gyermeküket egyedül nevelők pedig gyermekenként háromszáz forintot kaptak. A vállalatnak Balaton- széplak-Felsőn van üdülője, ahol egy turnusban 12 család nyaralhat. A gyermekek után üdülési díjat nem kell fizetni. A fejlődés ellenére azonban még most sem megnyugtató a város környezet- védelmi helyzete. Még mindig jelentős az ipari lég- szennyezés. Kevés a megfelelő színvonalon gondozott parkfelület, és karbantartásuk is kívánni valót hagy maga után. Ebben az évben egyáltalán nem locsoltak. A kiültetett fák nagy része meg sem fogant, vagy ki száradt. A városba vezető utak mentén nem szűntek meg az illegális szemétlerakó helyek sem. A konténereket sem sikerül mindig üríteni, s a tisztántartásával is sokszor még gond van. A hiányosságok megszüntetése érdekében a tanács, illetékeseknek utasításokat ad a helyzet javítása érdekében. Meglehetősen mostoha körülmények között működik a Lenin u. 65. szám alatt a városi könyvtár. Tizenhét évvel ezelőtt költöztették ide ideiglenes jelleggel a régi művelődési házból. A 300 négyzetméter területű, szűk épületben a százezres könyv- állomány nehezen fért el, ezért egy része be is van csomagolva. Különösen a raktár állapota aggasztó, ahol a falak a többszöri átépítés ellenére újból és újból megrepedeztek. (Az egyik raktárból például — ahol igen értékes könyveket őriznek — a repedésen kilátni a szabad égre.) Pedig sokan járnak a könyvtárba, az idén 3750-en iratkoztak be. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik kisvárdai lakos megfordul ebben a nem túl barátságos épületben. Külön öröm, hogy a beA város általános rendezési terveiről tanácskozik a napokban a városi tanács. Július 2-i számunkban már felvázoltuk, várhatóan milyen városkép fogadja majd 15—20 év múlva a Kisváráéra érkezőket. Most az általános rendezési tervből csak néhány — elsősorban a külterületekre vonatkozó — érdekességgel egészítjük ki az akkor leírtakat. A tervezők, a város vezetői úgy számolnak, hogy 2010-ben 24 ezer lakosa lesz Kisvárdának. A város vonzáskörébe tartozó néhány község, mint például Ajak, Dögé. Pap és Anarcs lakossága is növekszik majd. A tervezők egy kelet—nyugati irányú fő közlekedési út megvalósításával is számolnák, amely a Sárospatak és a Mátészalka közötti területek Sok könyv — szűk helyen. iratkozottak fele fiatal. A könyvtár dolgozói szeretnék külön foglalkozásokon is vendégül látni őket, de ez nehezen megy, mert a gyermek- részleg alapterülete alig 48 négyzetméter. A zenehallgatásban is csak kevesen mélyülhetnek el. A több mint 2500 kazettával és lemezzel rendelkező zenei részleg szintén nagyon kicsi. Most végre megcsillant a remény, hogy ez az áldatlan állapot — ha nem is túl hamarosan — megváltozik. -A főtéren lévő egykori bank épületét ugyanis átépítik és bővítik. Az anyagiak nagy része megvan, de megyei és minisztériumi támogatás is kellene. Az Ígéretek szerint hamarosan elkezdődik az átalakítás és egy-két éven belül már néhány részleg talán át is költözhet. kedvező megközelítését eredményezné. Sajnálatos, hogy az utóbbi öt évben a szántóföldek arányának csökkenése nagyobb mint a gyepterületek növekedése. Nos, a szántóföldek csökkenése a jövőben csak akkor fogadható el, ha ez a gyümölcsösök egyidejű növekedésével jár majd. A város zöldterületeinek nagysága amúgy sem kielégítő. Ugyanakkor nagyobb erdő sincs a közelben. A tervezők erre is gondoltak, jelentősebb erdőtelepítést javasoltak Kisvárda északi és nyugati részén, valamint a közeli Szabolcsveresmart határában is. A zöldterületek növelése érdekében több új parkot létesítenek. Tovább növekszik majd a vár és a strandfürdő környékén az üdülésre és pihenésre alkalmas terület. Sok család élete új, kényelmesebb szakaszát kezdte el Kisvárdán. A Felszabadulás lakótelepen 75 lakás kulcsát adták át a napokban. Képünk az új lakóházról az átadás előtt készült. Környezetvédelem Még mindig nagy a légszennyezés A rendezési terv lapjairól A városkörnyék jövője