Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-20 / 222. szám
KU HÉTVÉGI MCUÉKiET Mar cinkó ■ stván (41 éves) egy Szatmárnémeti mellein faluban született Magyat—történelem szakos tanári oklevelet a nyíregyházi tanárképzőn szerzett, később az egyetemen elvégezte az iskolavezetés-pedagogvai szakot. Hivatását 1965-ben a nyírtassi iskolában kezdte, 1969-től a tuzséri iskola igazgatóhelyettese, majd megbízott igazgatója. Életének — úgy mondja — legszebb, egyben legnehezebb éveit töltötte 1978-tól 1982-ig a berkeszi gyermekotthon és az iskola igazgatójaként. Negyedik eve Kisvárdán, a Felszabadulás úti lakótelep altalános iskolájának igazgatója. Elsősorban az iskolavezetes korszerűsítésének kérdései foglalkoztatják. Pedagógiai, iskolavezetési írásait a Köznevelés és más pedagógiai folyóirat közli rendszeresen. Felesége a szakmunkásképző intézet könyvtárosa. Fiúk első eves a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán Vannak akik már-már csodákat várnak w az új oktatási törvénytől, mások kevésnek érzik a törvényben megfogalmazott garanciákat az érdemi fejlődéshez. Melyik csoportnak van igaza? — Azt hiszem azoknak van igazuk, akik jelentősnes ártják az új oktatási törvényt, amely nem idegen a nevelők többségétől, annak előkészítésében részt vettek. Előzőleg megvitatták és véleményezték a tervezetet. Talán az eltérő megközelítést az magyarázza, nem mindenki érti — és nem is elsősorban a pedagógusok, hanem a közvélemény egy részé —, hogy egy kerettörvényről van szó, amely a legfontosabb alapelveket, követelményeket, célokat határozza meg, de a megvalósításért nem csak központilag, hanem helyileg i-s mindent meg Kell tenni. Csodákat aligha várhat bárki is a törvény életbe lépésétől, de azt igen: megvalósulásával összhangban, minőségileg egy újabb szakaszába lép majd oktatásunk ... — Ügy gondolom a mostani év tanuló év lesz, ia tantes-tületékben a megismerés, a tanulmányozás szintjén van a törvénnyel való ismerkedés, Közben elhangzanak különböző vélemények, aggályok is. Fontos, hogy az iskolavezetés ne menjen el egyetlen vélemény mellett se közönyösen, hallgassa meg akár a szélsőséges vélekedéseket is. £ Milyen .jogosítványokat” ad a törvény ^ a nevelők kezébe, hogy önállóbban, felelősebben dolgozhassanak? — Egységes vélemény a nevelők között: az oktatási törvény egyik legkedvezőbb vonása, hogy az általános, mindenütt érvényes tantervi követelményeken belül megadja a nevelő önállóságát az anyag feldolgozásában, a módszerőK megválasztásában. Módszertani utasításokat ezután senki nem adhat a pedagógusnak. hozzáteszem, hogy a tantervek orientációs jellege ezután is megmarad, de a tananyag elsajátíttatásának ütemében, a módszereit megválasztásában szabad kezet kap a nevejő. Élhet a teljes önállósággal. — Ez — sok más tényezővel együtt — lényegesen növelni fogja a nevelők presztízsét iskolán belül es azon kívül. Ezt különösen jelentősnek tartom ... Természetesen a nevelői szabadsagot nem tévesztheti össze senki a szabadossággal. Ezért a nevelők felelősségét is lényegesen megnöveli a törvény, alaposabb felkészültséget, szaktudást, ielki- ismeretesseget és a sokat emlegetett folyamatos megújulást igényel mindenkitől. Ez persze eddig is .követelmény volt, de a törvény megvalósításának alapvető feltétele az alkotó munka. Kedvező terep ahhoz is, hogy kevesebb legyen az „arcnélküli” pedagógus, s valóban pedagógus egyéniségek nőjenek fel iskoláinkban, akik egész személyiségükkel hatnak a fiatalokra és egész életre szóló indíttatást adnak tanítványaiknak... Nem kisértenek-e majd a korábbi beidegződések, hiszen egyszerűbb és kockázat nélkülibb mindent „fentről” várni és mások megfogalmazott „elvárásai” szerint dolgozni? Hétvégi interjú Marcinkó István KISVÁRDAI ISKOLAIGAZGATÓVAL az oktatási törvényről — A tantestületben eddig is megvoltak a lehetőségek az alkotó nevelő-oktató munkára, a nevelői szabadság, egyéni kezdeményezés kibontakoztatásara — s az igényes iskola e szerint d'olgozott. A törvény garanciát teremt, zöld utat kap az alkotó kezdeményezés. Aligha várható, hogy akik eddig sem tudtak élni különböző okokból — belső igénytelenségből, Kényelemből, felkészületlenségből, rutinszerűségből — az önállósággal, azok a törvény életbe lépésétől nyomban megváltoznak, őket ia tantestületi légkör, -a vezetői igényesség kényszerítheti arra, hogy lépest igyekezzenek tartani a megnövekedett követelményekkel. —- Ez az iskolavezetés szemléletváltozását is igényli. Azt kívánja, hogy a nevelők teljesítményeit valós értékek alapján mérlegeljék. Az iskola vezetésnek létkérdés, hogy támaszkodjék a szakmai munkaközösségek véleményére. Az ő szerepük a törvény értelmében is növekszik, sok más ok mellett azért is, mert megszűnt az eddigi szakfelügyelői rendszer... A Megszűnt tehát egy régi intézmény, s w elhárult egy számonkérő, ellenőrző jellegű tényező a neveiők feje felől. A szakfelügyelő' ezután szaktanácsadói munkát tölt be az iskolákban, ám adott a kérdés: a kontroll csökkenésével sem válnak-e a saját maguk „biráivá” az iskolák, a nevelők, s ez nem vezet műhelyvaksághoz, belterjességhez, igénytelenséghez? — Bízom benne, nem csak a név változik, hanem a lényeg is. Azt várom, hogy a szak- tanácsadó valóban szakmai segítője, tanácsadója legyen a nevelőnek, az iskolának, s amikor tájékozódni kíván az egy-egy szakterületen elért tanulói teljesítményekről, előzőleg közvetlen szakmai kapcsolatot keres a szaktanárral. Jó lenne, ha megbeszélné a nevelővel vizsgálódásának főbb szempontjait is, hogy objektív kép alakuljon ki egy-egy testületről. — A törvény által biztosított önállóságra jellemző: iskolánkban a szaktanácsadókat a sajátos igényeink szerint kértük fel munkáira az új tanévben. Volt tantárgy, amelynél úgy ítéltük meg, nem szükséges a szaktanácsadói tevékenység. Üjra hangsúlyozni szeretném azonban az iskolai szakmai munkaközösségek jelentőségét, jogaik kiterjesztését. Ezek számát az új tanévben — éppen a törvény szellemében — tovább növeltük iskolánkban is. A Az új törvény jelentősen megnöveli a w tantestületek jogait minden fontos, az iskolai életet érintő kérdésben. Talán a legizgalmasabb beszédtéma a köznyelvben „igazgatóválasztásnak” nevezett jelenség. Mit mond Ön erről? — Ezután sem választani fogják az igazgatót, fogalmazzunk helyesen, hanem öt évre megbízzák a teendők ellátásával. A gazdasági életben már alkalmazott vezetői megbízások tapasztalatai alapján is jelentős jogokkal ruházzák fel a tantestületeket. A nevelőtestület több mint felének igenlése szükséges a megbízáshoz. Ez — akárcsak a gazdasági vezetői posztok betöltésénél — különböző tapasztalatokat hoz majd, s erősítheti a vezetés kontrollját, egyben növeli a vezető önbizalmat is. De arra is inti a vezetőt: csak tiszta eszközökkel, valós vezetői erényekkel lehet megnyerni a tantestület bizalmát. Ellenkező esetben ez a visszájára fordul, nem hoz tartós együttműködést... A Mindenképpen a testületi közösség ^ érettségét, felelősségét is jelzi majd. hol milyen felkészültségű, szellemű igazgatót fogad el „magának” a nevelőgárda. Mindezek mellett újdonság meg az iskolatanácsok megalakítása is, amely fontos iskolai kérdésekben dönthet. Hogy fogadja ezt az uj intézményt az iskola? — Semmiképpen szükségtelen gyámkodásnak. Ez az iskolai élet demokratizmusát, egyben az iskola nyitottságát segíti. Az iskolatanácsban olyan emberek vesznek részt, akik felelősen mondhatnak véleményt az iskola munkájának minden fontos területéről. A törvény előírja, hogy az iskolatanács társadalmi irányítását a Hazafias Népfront helyi bizottsága látja el. Az iskolatanács véleményezi többek között a tanév rendjét, az iskola gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységét, a pályaválasztást, az iskolai költség- vetési tervezetet. Javaslattevő jogkörebe tartozik egyebek között a szakosított tantervű osztályok, fakultatív foglalkozások, iskolai önköltséges szakkörök, tantolyamok indítása .. . Jó, hogy az iskolatanács tagjai között ,a tanulók képviselői is helyet foglalnak. így -a legilletékesebbek is véleményt mondhatnak az iskolát érintő legfontosabb kérdésekről ... A Ezek szerint a törvény azt erősíti, hogy az igazgató igazgasson, ellássa az intézmény pedagógiai irányítását. Csakhogy ehhez az is kell, hogy csökkenjenek az adminisztrációs terhek. Nemde? e — Igen, bár csak folyamatosan lehet elérni a terhek csökkentését. Többek között a pedagógusok, a nevelő-oktató munkát segítő más dolgozók alkalmazásával. Mégsem elsősorban a különböző szakemberek alkalmazására gondolok most — logopédus, pszichológus stb. — hanem a köznyelvben „betanított pedagógusi” munkakörök betöltőire, akik ma zömében hiányoznak az iskoláinkból. Ezzel együtt az adminisztrációs munka csökkentése is folyamatos feladat. Ez iskolánkban is napirenden van. Olyan írásos munkát nem kérünk a nevelőktől, amire igazában nincs szükség. Utóbb főállású isko■ atitkár ás segíti nem pedagógiai természetű munka végzését. Ez is haladás ... 0 Ha minden jog a tantestületre, iskola- tanácsra, szakmai munkaközösségekre száll — s ezekhez jönnek az iskolai társadalmi es tömegszervezetek — milyen joga, önállósága marad az igazgatónak? — Nem akarom idézni az idevonatkozó jogszabályt, amely szerint jócskán maradnak jogai az igazgatónak. Elég a nevelőtestület vezetését, a nevelő-oktató munka tervezését, szervezését és ellenőrzését, e tevékenység irányítását szóba hozni. Vagy a nevelőtestületi jogkörbe tartozó döntések előkészítését, a döntések végrehajtásának szakszerű megszervezését, ellenőrzését. — Egy problémát említek csupán: a nagyobb iskolákban meg kellene adni az önálló költséggazdálkodási, bérgazdálkodási jogot is.. Ez jelenleg az iskolák egy részében nem illeti meg az igazgatót, ami a GAMESZ-re, a furcsa rövidítésű gazdálkodási szervezetre tartozik. így előfordulhat, hogy akár egy betört ablak csináltatására napokig kell várakozni. Hozzáteszem, a mi iskolánk alkalmazásában két karbantartó van, de máshol bizony előfordul, hogy -apróbb javítási ügyekkel is napok telnek el. A Vessünk rövid pillantást az önök iskolájának tárgyi-elhelyezési körülményeire, a tanulói létszámra. Mit tehet ott az iskola, ahol a nevelő 35—38-as létszámú osztályokban kénytelen tanítani? — Iskolánk ideálisnak is nevezhető. Négy éve épült, 16 plusz 6 tantermes, amit azóta tovább bővítettünk. Nálunk van a megye talán legmodernebb, méreteiben legnagyobb tornaterme. Nevelői állományunk teljes. Mégis, az ötödik évben kinőttük az iskolát, amely közismerten lakótelepi iskola, annak minden jó és rossz vonásával együtt. A gyermekek többsége, a szülők elfoglaltsága miatt csaknem az egész napot itt tölti, százra tehető a hátrányos helyzetűek száma. „Csa- ládbefolyásoló” funkciót is el kell látnunk. Kétéves előkészítés után vezettük be az iskolaotthonos képzést. A tapasztalatok kedvezőek. Nagy szervezési, tanórai koordinációkkal sikerült elérni, hogy az iskolában egv- müszakos tanítás folyik. S ez nem kis eredmény. Annak ellenére, hogy nálunk is vannak 35 fős osztályok. £ Mi a legközelebbi teendőjük? — Az iskolatanács megalakítása, a működési szabályzat kidolgozása, a különböző diákönkormányzati szervek, sportkörök megalakítása. így a gyermekek is közvetlenül kapcsolódnak a törvény fokozatos meg- vaiósitasába. Amint már említettük, a gyermekközösségek képviselői •— az úttörőszér- vezetből — űgymondván hivatalból tagjai az iskolatanácsnak. De a törvény arra is le-heóseget ad, hogy e szervezeten kívül alakuló kisebb diákközösségek is képviseltethessék magukat az iskolatanácsban. Ezt majd a gyakorlat alakítja ki. A Érdekes a tanulói jogok kiterjesztése a ^ törvényben. Az egyik paragrafus az általános jogokon túl így fogalmaz: a tanuló joga, hogy képviselői útján részt vegyen az érdekeit érintő döntések meghozatalában és a nevelési-oktatási intézmény tevékenységének irányításában. Hogyan képzelhető el ez a részvétel? — Jó néhány kérdésbe eddig is beleszólhattak a diákok. Elég csak az étkezési bizottságot, a különböző mozgalmi -tisztségeket említeni. Kétségtelenül erősödni fog az általános iskolákban is a diákönkormányzat. De ügyelni kell arra, ne csináljanak sehol látszatdemokratizmust, mert ez aligha viszi előbbre az ügyet. ^ Köszönöm a válaszait. Páll Géza nagyon is ideje megszívlelni annak a levélnek a tartalmát, amit G. Ágnes küldött hozzánk. Csak a lényegét tárom most az olvasó elé annak, amiről a nyíregyházi asz- szony ír. „Ügy adódott, hogy az elmúlt napokban nálunk vendégeskedett egy, a svájci Bernben élő nyugdíjas munkás házaspár. Bejárták már a fél világot, voltak Moszkvában, New Yorkban, s Magyarországra most kerültek el első ízben. 1400 kilométert utaztak kocsijukon, hogy megismerjenek bennünket, meglássák Nyíregyházát, és szép természeti ajándékát, a Sóstót, melyekről tavaly, rokonlátogatásom során annyit meséltem nekik. Még odakinn megérdeklődték, hogy érhetnek a legrövidebb úton Nyíregyházára, mert azzal kilométert és benzint takarítanak meg... Megérkezésük után jártuk a várost, megnéztük a múzeumot, a templomokat, az új művelődési házat, a Hotel Szabolcsban megittak egy jó kávét, az áruházakban megnézegették a választékot, apró ajándékokat vásároltak a rokonok-' nak és ismerősöknek. A Hortobágyon megnézték a pásztor múzeumot, a csárdában megkóstoltak egy üdítőt és egy kávét. Vásároltak kutya nyakörvet bőrből, nyakba akasztható pénztárcát, autóra ragasztható emblémát, karikás ostort az unokának ... És sokat beszélgettünk itt-tartóz- kodásuk hat napja alatt. A Balsiger házaspárnak az volt a véleménye, hogy Magyarország nagyon gazdag ország. Mire alapozták ezt a megállapítást? Például a nyíregyházi sétáló utcán üldögélve nem kerülte el a szemüket az eldobált kiflivég. A varosban sétálva észrevették a járdán heverő vajas kenyérdarabokat, a sóstói fák alatt a sokszor futball-labda szerepét betöltő almát, szilvát, körtét ... És ha semmiképp nem akartak friss kenyeret kivinni szállásukra, az nemcsak azért volt. mert egészségesebbnek tartják a szikkadtat, hanem azért is, mert pazarlásnak tartják, amit mi teszünk. Mert mi bizony meg nem esszük a tegnapi kenyeret, szívesebben veszünk minden nap frisset. Amikor az útra segítettem nekik ennivalót vásárolni a sarki csemegében, s egy kiló körtét kértem, széles gesztusokkal és őszintén hárították el. Mondván, elég nekik abból négy darab, hiszen a kocsiban nagy a meleg, a körte megromlik, elpuhul, s milyen kár Lenne . kidobni . .. Napok óta nincsenek már itt, s még mindig azon gondolkodom, amiket e szűkre szabott látogatás alatt ez a nyugdíjas házaspár mondott arról, amit hazánkban látott. Szerintük túl sok ember járkál napközben az utcán és ezek korántsem nyugdíjas korúak. Miért nem a munkahelyen vannak? Milyen lehet nálunk a fegyelem — kérdeztek rám —, hogy ha ennyi ember csellenghet az utcán? S az egyszerű ember szemével látták meg, hogy a boltokban feleslegesen sok az alkalmazott, az éttermekben a pincér. A legtöbben közülük a falat, a pultot támasztják, beszélgetnek. Hol a főnökük? Miért nem ellenőrzik ezeket az embereket? Miért nem szervezik úgy a munkát, hogy mindenfelé annyi ember jusson, amennyire ott es akkor szükség van? Tulajdonképpen ezek voltak — írja befejezésül G. Ágnes — beszélgetéseink témái. A két vendég (egyszerű emberek, egy vegyi gyár volt' alkalmazottai) nyitott szemmel járt az utcákon. Mint a gyerekek kérdeztek, mert egyszerűen nem tudtak belenyugodni, (s én bizony mind nehezebben tudtam nekik válaszolni), hogy miért dobáljuk el a kenyeret, a gyümölcsöt, hogy miért veszünk újat és újat, amikor még használható a régebbi. Egyszóval, hogy miért dobáljuk ki az ablakon értékeinket?” Tulajdonképpen ennyi az írás mondanivalója. Hogy miközben kevésnek tartjuk a fizetést, a jövedelmet, hogy miközben megpróbálunk újabb és újabb útját- módját megtalálni a pénzszerzésnek, aközben nem vesszük észre, nagyon is pa- zarlunk. Étellel, itallal, ruhával, lakberendezési tárgyakkal, élvezeti cikkekkel, egészséggel, idővel, munkaerővel, gépekkel, energiával. Ne csodálkozzunk rajta, ha azt mondják rólunk, hogy még mindig a szegényember kivagyiságában leledzünk. Hiszen az ilyesfajta módi az éppen most pénzhez és anyagiakhoz jutott ember sajátja. Lassan ideje, hogy megtanuljunk illő szerénységgel élni, így is megérkezvén Európába. 1986. szeptember 20.^
