Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-27 / 201. szám

1986. augusztus 27. Kelet-Magyarország 7 olvasóink leveleiből Postabontás Akinek sikerült Szinte csoda, hogy ez a fiatalasszony — alig kö­zelebb a harminchoz, mint a húszhoz — talpon tudott maradni. Szülei — idegbeteg anya, nemtörő­döm apa — gyakorlatilag ráhagyták három kisebb testvére nevelését. Gon­dozta is őket. amíg tehet­te. De hamar elkerült ott­honról, mert ahogy elvé­gezte az általánost, szülei kijelentették, ideje a ma­ga lábára állni... Mivel egy környékbeli község­ben laktak. Nyíregyházán keresett munkát és al­bérletet. Két testvére ál­lami gondozásba került, a harmadik már nagyobb volt, otthon maradt. A fi­atal lány férjhez ment, gondolta, talán így köny- nyebb lesz. Rövidesen megszületett az első gye­rek. A gondok azonban nemhogy fogytak volna, inkább még növekedtek. A férj ivott, s ilyenkor nem tudta féken tartani erőszakos természetét — egyik, alkoholmámorban elkövetett tette miatt bör­tönbe került. Pár nappal azután szabadult, hogy fe­lesége édesanyja meghalt — idegei végképp fel­mondták a szolgálatot. Lányának kölcsönt kellett felvenni, hogy el tudja temettetni. Hazaköltözött. Ezután a ház egyik felé­ben az apa lakott, aki rövidesen ismét megnő­sült. Az anyai részt a gyerekek örökölték, tehát a fiatalasszony, férje, gyermeke, a két testvér, akiket hazahozott az in­tézetből, valamint legna­gyobb öccse osztozott a három egybenyíló helyisé­gen. Majd az immár fel­nőtt fiútestvér — nővére tiltakozása ellenére — élettársat hozott a ház­hoz, és beköltöztek a spájzba; a konyhából át­alakított szobában, s a „nagyszobában” laktak a többiek; a verandán főz­tek ... Közben a fiatal- asszonynak megszületett a második gyermeke. Senkire sem számíthatott, férjétől is elvált, hiszen ő addig is terhet jelentett a családnak, támaszt nem, s így legalább nyugalmuk lett. Nyugalom ... Hogyan lehetséges békesség ott, ahol heten laknak egy szoba-kony ha-spá jzban ? Eltökélte, minden áron tetőt szerez a fejük fölé. mielőtt a kétségbeesés hullámai végképp össze­csapnának a feje fölött. Önmagának — tisztessé­gesen végzett munkájá­nak, igyekezetének —, s nem a szerencsének kö­szönheti. hogy a jelek sze­rint sikerül; munkáltató­ja, a MÁV Debreceni Igazgatósága rendelke­zésükre bocsátott egy szolgálati lakást, ahol mindaddig élhetnek, míg Nyíregyházán végleges otthonhoz jutnak a váro­si tanács segítségével. Ritkán számolhatunk be ilyen örvendetes végkifej­letről — ezért is adtuk közre. Gönczi Mária HIÁNYZIK A KERÉKPÁRTÁROLÓ Kifogásolom, hogy Nyír­egyházán a Bethlen utca 24. szám alatti volt szakszerve­zeti székház elöl eltüntették, a csaknem egy évtizede ott lévő kerékpárállványt. Nem tudom, kinek lehetett útjá­ban, annyi bizonyos, hogy a Móricz mozi látogatói és má­sok most rákényszerülnek arra, hogy a nemrég átfestett épület bejáratánál a falhoz támasszák a kerékpárt. Ez nemcsak a felújított épület­nek nem használ, a gépko­csik ki- és bejárását is aka­dályozza. Másik észrevételem, hogy a nagy és forgalmas épület előtt nincs szeméttároló — látszik is a következmény, különösen egy-egy mozielő­adás után. Véleményem szerint mi­előbb pótolni kellene ezeket a hiányosságokat. Varga Ferenc, Nyíregyháza, Arany J. u. 23. NÉHÁNY KIEGÉSZÍTÉS A Kelet-Magyarország egyik júliusi számában ol­vastam a Kelsti-Főcsatorna évfordulójáról. Az írásban közöltekhez szeretnék né­hány kiegészítést fűzni. A Keleti-Főcsatorna Tisza- löktől Bakonszegig vezeti a Tisza vizét, hossza 98 kilomé­ter. Tiszalöktől Tiszavasvá- riig (a zsilipig) a csatorna vízhozama 60 köbméter má­sodpercenként, ebből 45 köb­méter megy tovább a Keleti- Főcsatornába Debrecen irá­nyába, 15 köbméter pedig a Nyugati-Főcsatorna felé. A Keleti-Főcsatorna torkolata a tiszavasvári hajózsilipig 4500 méter. Tóth Miklós, Tiszalök, Csokonai u. 3. MI CÉLBÓL? A múltkoriban Nyíregyhá­zán a Garibaldi utca 37-es számú épület előtt megjelent három ember, és ástak egy jókora gödröt. Érdeklődésem­re azt válaszolták, tűzcsapot kell ott elhelyezni, ezért a munka, amivel a hét végére el is készültek, a gödröt an­nak rendje-módja szerint kö­rülvették figyelmeztető jelzé­sekkel. Aztán vagy két nap­pal később az egészet bete­mették, anélkül, hogy mun­kájuk eredményét akár egyetlen tűzcsap is igazolta volna. Nyoma azért maradt a dolognak — egy jókora domb, és persze a tönkretett zöldterület. El nem bírom képzelni, vajon mi célt szol­gálhatott ez a számomra tel­jességgel indokolatlannak lát­szó munka? Ráadásul a kö­zelben a járda mellett van is egy tűzcsap, amit vagy két éve telepítettek oda. Lehetséges, hogy nem volt kéznél közműtérkép, és ezért kellett elvégezni ezt a ha­szontalan munkát? (Név és cím a szerkesztőségben) (MEG)TALÁLT PÉNZ Ahogy megjött várva-várt nyugdíjam, elmentem bevá­sárolni a jósavárosi Eperjes utcai élelmiszerüzletbe. Az eladó nagyon udvarias volt, de a sorban mögöttem álló hölgy barátságtalanul rám- förmedt, hogy igyekezzek — ami nekem igen rosszul esett, s emiatt a pénztárnál is ide­gesen fizettem. Ahogy a por­tékámat itthon rendezgettem, s előveszem a pénztárcámat, látom — hála a sorsnak, hogy szívem nem mondta fel a szolgálatot —, hogy 800 forin­tom hiányzik! Visszamentem és érdeklődtem a pénzem fe­lől. A boltban mindent meg is néztek, de akkor sajnos, eredmény nélkül. Mint kide­rült, csak később találták meg a pénzemet, amit ide­gességemben a bevásárlóko­sárban felejthettem. Az üzlet dolgozói azonban lelkiisme­retesen eltették és átadták nekem a pénzt, ami bizony nagyon hiányzott volna a nyugdíjamból. Mondanom sem kell, milyen örömet sze­reztek vele. Ipolyi Mihály, Nyíregyháza, Ungvár s. 3. ADALÉK AZ ALKOHOLIZMUSHOZ A július 23-i Bögrecsárdák című írásban olvashatjuk, hogy a társadalmunkat fe­nyegető veszélyek között igen előkelő helyet foglal el az alkoholizmus. Engem foglalkoztat, hogy csak a közelmúlt és a jelen káros jelensége-e ez? Sajnos, nem. Községi elöljáróságok képviselőtestületi jegyző­könyveiben búvárkodva az egyik szabolcsi nagyközség 1912. március 16-i jegyző­könyvében ez áll: „Közjegyző elöljáróság ne­vében . előterjeszti, hogy az alkoholnak az utóbbi időben tapasztalt mértéktelen élve­zete a lakosság testi épségét és vagyoni jólétét napról nap­ra nagyobb veszéllyel fenye­geti. ... a község fiatalsága ünnepi szórakozást már csak a korcsmák falai között ta­lál, hol mámorukban ... egy­másnak mennek, s mint vad­állatok, sokszor a legszomo­rúbb vérengzésekét rögtön­zik ... s ha a hatóság tovább is közönnyel viseltetik, nem­zetünk munkássága teljesen tönkremegy, és mint testben elsatnyültnak, további szapo­rodása ki van zárva ... miért is azt indítványozza, hogy a községben a korcsmák és pá­linkamérések minden héten szombaton 5 órától hétfőn reggel 5 óráig leendő bezára­tása határozatilag mondassák ki, és ezen túlon a sátoros ünnepnapokra is terjesztes­sék ki...” Mindazonáltal az alkoho­lizmus nem „magyar átok”, és nem is szabad engedni, hogy ennek valószínűsége is felvetődhessen. Dr. Lengyel Zoltán, Nyíregyháza, Korányi u. 56. AKADOZÓ ELLÁTÁS Mindig szívesen olvasom lapjukban azokat a cikkeket, amelyekben egyes növényi betegségek és kártevők meg­jelenésére, a preventív véde­kezés szükségességére, az op­timális védekezés várható idejére hívják fel a kister­melők figyelmét a szakembe­rek. Javaslatot is tesznek kü­lönböző permetszerek hasz­nálatára, ami ugyancsak na­gyon hasznos. De itt kezdőd­nek a gondjaim is, tudniillik ezeket a szereket nem lehet folyamatosan kapni. S ha éppen van, gyakran akkor sem a megfelelő csomagolás­ban (például két végletet árusítanak — fiolában vagy ötliteres csomagolásban hoz­zák forgalomba a szert). Ráadásul ezek a szerek egyáltalán nem olcsók, így — úgy gondolom — joggal várhatná el a kistermelő, hogy rendszeresen hozzájut­hasson és a legcélszerűbb cso­magolásban. Bihari János, Mátészalka, Váci M. u. 8. Szerkesztői üzenetek G. Ferenc, Nyírbátor: Tanszersegély juttatása a munkáltató számára nem kötelező, a vállalatok csak akkor tudják dolgozóikat ilyen támogatásban részesí­teni, ha rendelkezésükre áll a szükséges anyagi fedezet. Ettől függően állapítják meg azt is, hány gyermek után fizetnek tanszerse­gélyt, tehát előfordulhat, hogy az egyik munkáltató az egy gyereket nevelő szü­lőt is tudja támogatni, míg másutt csak többgyereke­seknek adhatnak tanszerse­gélyt. Cs. T., Ajak: A közeljö­vőben várhatóan sor kerül Kisvárdán a belterület ha­tárának módosítására, így olvasónk Árpád utcai in­gatlana is valószínűleg bel­terület lesz, több más zárt­kerttel együtt. A telekmeg­osztás engedélyezése után lehet az ingatlan beépíthe­tő. B. M.. Mérk: Az olva­sónk levelében említett au­tóbuszjáratokat kihaszná­latlanság miatt szüntette meg a Volán, ugyanis a kérdéses időben mindössze egy-két ember utazott a járműveken. így levélírónk­nak sajnos nem marad más lehetősége, mint kérni be­osztását olyan műszakba, amely a jelenleginél job­ban megfelel. A Volán má­tészalkai üzemigazgatósága arról is tájékoztatta olva­sónkat, hogy az üzemi uta­sítások szerint télen a gép­kocsivezető a menetidő fe­lében köteles fűteni. Takács Jánosné, Vásáros- namény: Gyermekgondozá­si díjra a gyermek egyéves koráig csak az anya (illet­ve az egyedülálló apa), ezt követően a szülők bárme­lyike jogosult. A gyermek- gondozási díjjal a bérki- égészítés nem jár. Az illetékes válaszol MENTAVITA A Fórumban Kedvetlen kistermelők címmel megje­lent olvasólevélhez lenne né­hány észrevételem, mivel az abban közöltek nem minden­ben felelnek meg a valóság­nak. Termelőnk mentára kötött értékesítési szerződést áfé- szünkkel. A szerződés egyér­telműen megfogalmazza az osztályba sorolás feltételeit. Ennek értelmében a leadott menta nem lehetett elsőosz­tályú, mivel a megengedett­nél lényegesen több szárrészt tartalmazott, s így csak szé­namentának lehetett minősí­teni. A termelő és a felvásár­ló az átadáskor megegyezett a minősítésben, hiszen a ter­melő a mentáért járó össze­get felvette. Csak ezt követő­en fordult más fórumhoz, mi így értesültünk a minőségi vitáról, amelyet aztán sze­mélyesen próbáltam rendez­ni. Ekkor megállapodtunk, hogy rázórostán az idegen szárrészt különválasztva a levélért járó árkülönbözetet a szövetkezet kifizeti, annak ellenére, hogy a korábbi mi­nősítést a termelő elfogadta. Sajnálattal vettük tudomá­sul, hogy a termelőnek a mű­velet elvégzésére nem jutott ideje. Megjegyezzük, hogy a vitatott menta minősítésétől a későbbiekben sem zárkóz­tunk el. Nem a termeltetési kedv elvétele, hanem fokozása a célunk, mivel a gyógynö­vény jól értékesíthető — de csak a minőségi gyógynövény. Évenként több száz termelő­vel vagyunk kapcsolatban, de részükről eddig még nem merült fel kifogás. Egyébként az írásban közölt átvételi ár sem megfelelő, mert az első­osztályú borsmentáért 145, a másodosztályúért 130, a szé­namentáért pedig 25, illetve 20 forintot fizetünk kilogram­monként. Hruska János, felvásárlási csoportvezető Ibrány és Vidéke ÁFÉSZ Új munkakörben Az éjjeliőrök pótlékáról G. J. nyíregyházi olvasónk érdeklődik, hogy munkál­tatója köteles-e számára kiutalni a jelenleg üresen álló szolgálati lakást, és vajon kérheti-e fizetése felemelését? Lakásigénye akkor lehet megalapozott, ha a munka- szerződésben szolgálati lakás juttatásában is megállapod­tak.. A munkáltatónak joga van ahhoz, hogy a tulajdoná­ban lévő szolgálati lakást felsőfokú végzettségű szakem­bernek tartsa fenn. Amennyiben személyi besorolási bére a munkaköré­re megállapított bértétel határain belül van, további bér­emelés nem követelhető. Molnár László buji olvasónk kérdi, hogy munkaké­pességének csökkenése miatt kérheti-e más munkakörbe történő áthelyezését? Igen, ha az orvos ezt javasolja. Az orvosi vélemény azonban csak azokat az ártalmakat jelöli meg, amelyek egyes munkakörök ellátásánál fennállnak, pl. hogy az il­lető nem végezhet rázkódással járó munkát, vagy nem dolgozhat magasban. Az új munkakörben és munkabér­ben ilyen esetben is meg kell állapodni, s a közös megál­lapodást írásba kell foglalni. Az új munkakör kijelölésé­nél az orvosszakértő (üzemorvos) véleményét, a munka­bérnél pedig az új munkakörre érvényes bértételt veszik figyelembe. Csak akkor követelheti, hogy munkabérét egészítsék ki korábbi átlagkeresetéig, ha munkaképessé­gének csökkenése üzemi baleset vagy foglalkozási beteg­ség következménye, és a munkáltató kárfelelőssége fenn­áll. Arról tájékoztathatjuk levélírónkat, hogy írásbeli munkamegállapodás hiányában az áthelyezést követő 15 napon belül lehet panasszal élni a munkáltató mellett működő munkaügyi döntőbizottságnál. T. K. fehérgyarmati levélírónk járműhasználattal kap­csolatban kér tanácsot. Mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy a mun- kábajáráshoz szükséges személyi használatú gépjárműhöz a munkáltató nem -nyújthat térítést. Ha a munkáltató a munkakör ellátásához kerékpárt ír elő, és a dologzó a sa­ját motorkerékpárját használja, költségtérítést nem igé­nyelhet. A kerékpárnak van ugyan elhasználódási ideje, de ebből még nem következik, hogy utána átmegy a dol­gozó tulajdonába. A kerékpárt, amíg rendeltetésének meg­felel, használni kell, másikat akkor követelhet, ha a je­lenlegit leadja, és azt kiselejtezik. A kerékpár használatá­val kapcsolatos előírásokat egyébként a kollektív szerző­dés vagy a munkaügyi szabályzat rendezi. Treszkai Károly nyíregyházi lakos hatheti felmondás után rokkantsági nyugdíjba ment. A munkaviszony-meg­szűnésének napját a munkáltató a felmondás lejártát kö­vető napban jelölte meg. Olvasónk véleménye szerint a felmondás kezdő napját kellett volna meghatározni, mert így egy havi nyugdíjjal kevesebbet kapott. Olvasónk tévéd, a munkáltató helyesen járt el, mer! a munkaviszony valóban a felmondási idő lejártának nap­jával szűnik meg. A munkaviszony fennállása alatt egyéb­ként sem kaphatott volna nyugdíjat, mert egyazon időre két ellátás nem folyósítható. Így még jobban is járt. hi­szen átlagkeresete — amit a felmondási időre kapott — magasabb a nyugdíjánál. Több érintett levélírónk kérdezi, hogy őr-portási munkakörben jár-e éjszakai pótlék? A nyugdíjas dolgozókat ugyanazok a juttatások ille^- tik meg, mint a velük azonos körülmények között foglal­koztatott nem nyugdíjasokat (ld. Legfelsőbb Bíróság MK. 74. sz. állásfoglalása). Ennek értelmében éjjeli pótlék 22 órától reggel 6 óráig jár. Nem kell külön éjszakai pótlé­kot elszámolni az éjjeliőrök részére akkor, ha azt szemé­lyi besorolási bérükbe beépítették. Ha erre nem került sor, s a pótlék fizetését is megtagadták, sérelmük orvos­lása végett forduljanak a munkaügyi döntőbizottsághoz, elutasítás esetén a Nyíregyházi Munkaügyi Bírósághoz. Nagy Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents