Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-27 / 201. szám
8 Kelet-Magyarország 1986. augusztus 27. Tóth Ernő bizakodik Keveset hallani az utóbbi időben Tóth Ernőről, az NYVSSC labdarúgójáról. Tavasszal a szezon utolsó mérkőzésén még játszott, aztán a bajnokság előtti NDK-beli túrán már nem vett részt a kitűnő középpályás. Mi is van Ernővel? — Ügy nyolc hónapja kezdődött a probléma — mondta a játékos. A szeméremcsontból letört egy gyufafejnyi darab, ami nagy fájdalommal jár. Azóta kezelték már itt Nyíregyházán, a Sportkórházban, majd javaslatukra Dabason. Ügy tűnt rendbe jött a sérülés, és a többiekkel kezdhettem a felkészülést az új bajnokságra. Azonban nem sikerült a, terhelést fokozatossággal kezdeni, így megint kiújult. Űjabb injekciók, pihenés következett. Két és fél hete kezdhette el újból a munkát Tóth Ernő, külön edzésterv alapján. Azóta semmi probléma, így a jövő héten már a többiekkel együtt készülhet. \ — Hiánvzik-e a játék? — Nagyon hiányzik, hiszen a játék mindenem — csillan fel a szeme. — Bízom benne, hogy nem jön közbe semmi, és a Csepel ellen már számításba vehet a mester. (mán) Még egyedül a pályán. nsrni 1 11 1. Coventry—Everton 2 x 2. Liverpool—Arsenal 1 3. Luton—Newcastle 1 x 4. Manchester U.—Charlton 1 5. Norwich—Southampton x 6. Nottingham—Watford 1 7. Oxford—West Ham 2 8. Queens Park—Aston V. x 1 9. Sheffield W.—Chelsea 1 10. Tottenham—Manchester C. 1 11. Wimbledon—Leicester 2 12. Uerdingen—Vfb Stuttgart 1 13. Aschaffenb.—Mannheim 1 Pótmérkőzések 14. Hertha BSC—Bayern Münc. 1 15. Leverkusen—Osnabrück 1 16. Oberhausen—Dortmund 2 Szeptemberben az OB-vt is indulnak Máriapócsi fogathajtó sikerei Tóth Balázs összetett bajnok Kelet-Magyarország területi hajtóbajnökságának 3. fordulóját rendezték Nyíregyházán, a tangazdaI ság lovaspályáján. Az esemény egyben befejező futam volt, így összetett bajnokot hirdettek a verseny végén. Jól szerepeltek a szabolcs-szatmári fogatok, eredményeik alapján résztvevői lesznek a szeptemberben Máriapócson -sorra kerülő fogathajtó OB-n, ahol a nyílt kategóriában versenyezhetnek. Eredmények. Területi bajnokság, 3. forduló. Négyes fogatok versenye: 1. Miklóssi András (Máriapócs, Rákóczi Tsz) 149,4 hp., 2. Kovács Sándor (Mátészalka, Lovasiskola) 156,5, 3. Katona László (Hortobágyi ÁG) 159,6. Kettes fogatok versenye: 1. Bojtor János'(Má- riapócs, Rákóczi Tsz) 132,1 hp., 2. Tóth Balázs.(Domb- rád, Petőfi Tsz) 144,8, 3. Éles Gyula (Biharnagyba- jom, Dózsa Tsz) 153,6. Csapat: 1. Máriapócs, Rákóczi Tsz (Miklóssi, Bojtor) 281,5, 2. Mátészalka, Lovasiskola (Kovács, Balsai) 321,2, 3. Biharnagybajom, Dózsa Tsz (Darabos, Éles) 335,2. Területi bajnokság végeredménye (1—3. forduló V ___________________ alapján). Négyes fogatok. Bajnok: Katona László 65 pont, 2. Kovács Sándor 60, 3. Miklóssi András 60. Kettes fogatok. Bajnok: Tóth Balázs (Dombrád, Petőfi Tsz) 27, 2. Éles Gyula 21,3. Kocsis - Mihály 21. Csapat- bajnok: Biharnagybajom, Dózsa Tsz (Darabos, Éles) 72 pont, 2. Máriapócs, Rákóczi Tsz (Miklóssi. Bojtor) 56, 3. Hortobágyi ÁG (Katona, Kozma) 55. Nagy Sándor, a dombrádi Petőfi Tsz hajtó ja. fogatával a versenypályán. (Fotó: Császár) n világ sportja - sorokban MIAMI A női -teniszezők közül idén eddig az amerikai Martina Navratilova „kereste” a legtöbb pénzt, 1 068 512 dollárt, Temesvári Andrea 119 687 dollárnál 'a 14. helyen áll. LISSZABON Mint ismeretes, a portugál labdarúgó-válogatott több játékosa Mexikóban, a világbajnokság idején sztrájkot szervezett. A játékosok azt kifogásolták, hogy -a szakvezetők helytelenül bánnak velük és fizetségüket is méltatlanul állapították meg. Az ügyet akkor elsimították, ám amikor a válogatott kiesett, a szövetség kemény megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba. Visszatérve Portugáliába nyolc játékost örökre eltiltottak g válogatottban való szerepléstől. Kedden a portugál fővárosban -a Hivatásos Labdarúgók Országos Szakszervezete (SFP) 14 válogatott játékos nevében közölte, hogy azok megtagadják a játékot mindaddig, amíg társaik játékjogát vissza nem -adják. A hajthatatlannak látszó portugál szakvezetés ily módon komoly választás elé került, mivel jövő csütörtökig be kell jelenteni -annak a kéretnék a névsorát, amely az Európa-bajnokságr-a való felkészülés jegyében október 12- én a svédek ellen lép pályára. Salakmotor Mit hoz a forduló? Nem panaszkodhatnak a salakmotorozás szabolcsi szerelmesei. Az idei nyíregyházi versenynaptárban már jó néhány színvonalas találkozó szerepelt, és még nincs vége. Ma délután az országos párosbajnokság harmadik fordulóját rendezik a Zalka Máté utcai arénában. A legjobbak közül itt lesznek a debreceniek (Adorján, Tihanyi), a szegediek (Kocsó, Nagy R.), az eddigi két forduló után ugyanez a sorrend. Rajthoz áll a szolnokiak, miskolciak és a gyulaiak párosa is. És természetesen a hazaiak, a Balogh, Petriko- vics kettős, -akik jelenleg harmadikak az összesítésben. A házigazdák adják az úgynevezett „rablópárost' is. Seres és Kovács Z. személyében. Balogh. Petrikovics, Seres, valamint Szabó Elemér, a nyíregyháziak edzője tegnap érkezett haza az NDK-ból. A vendéglátók és a magyar válogatott kétszer csapott ösz- sze, és mindkétszer a mieink nyertek. Mai műsor Salakmotor: Országos párosbajnokság 3. fordulója. Nyíregyháza. Zalka Máté utcai stadion. 16,30. A labdarúgó NB II 3. fordulójában U st Veszprém — WlHi Nyíregyháza Nemzetközi pályagyorsasági verseny líjra a Hungaroringen Porsche márkadiatlal A két csapat egymás közti eredményeit ismerve fix 2- es tippet kockáztathatnánk meg. Csakhogy a villámraj- tott vett veszprémi csapatnak is lesz beleszólása a mérkőzés számszerű alakulásába. A dunántúli együttes legutóbb Csepelen (!) nyert 2:l-re, a Nyíregyháza ugyanilyen arányban hazai pályán „izzadt” össze két bajnoki pontot. Az utóbbi négy Veszprém—NYVSSC ösz- szecsapás mérlegében, meglehetősen könnyűnek találtatott az ellenfél — három nyíregyházi győzelem. 1 döntetlen, 10:l-es gólkülönbség, —, ennek ellenére várhatóan nehéz 90 perc elé néz a szabolcsi legénység. Ha azonban sikerül prolongálni az idegenben nyújtott kontrákat, nem üres kézzel jön Örökrangadó lesz az Üllői úton, az 1903. március 1-től egymással ritka versenyt vívó huszonháromszoros bajnok Ferencváros és az öttel kevesebb bajnoki címet szerzett MTK-VM 153. bajnoki kilencven percére kerül sor Eddig 61 Ferencváros-, 57 MTK-VM-győzelem született, valamint 34 döntetlen, 254 zöld-fehér és 251 kék- fehér góllal. Hosszú évek után először a Ferencváros az első helyről, az MTK-VM pedig pont nélkül várja az örökrangadót. A vendégcsapat új edzővel próbálkozik az ősrégi vetély- társ ellen. Amiről ugyanis már korábban hírek hallatszottak, kedden bekövetkezett. Felbomlott az MTK- VM labdarúgócsapata és Both József vezető edző „házassága". A klub illetékesei közölték, továbbra is a kék-fehéhaza a gárda Nyíregyházára. Minden eredmény elképzelhető, de legvalószínűbb a döntetlen. Veszprémi SE—Nyíregyházi VSSC, Veszprém, 17 óra, v.: Ádám M. (Vankó, László J.). További mérkőzések: Metíipond—Komló, Kaposvár —Csepel, Vác—Keszthely, Budafok—Diósgyőr, Özd— Bp. Volán, Nagykanizsa— Baja, Salgótarján—Szek- szárd, G. MÁVAG—Szolnok, Szeged—Szarvas.' Az NB I mai műsora: Zalaegerszeg—Rába ETO, Vasas—Dunaújváros, Békéscsaba—Videoton, Haladás— Újpesti Dózsa, Eger—Siófok, Pécsi MSC—Bp. Honvéd, Ferencváros—MTK-VM, Tatabánya—DMVSC. reknél marad, rövidesen kijelölik új feladatkörét. Néhány órával a lemondás után az MTK vezetői megállapodtak Verebes Józseffel, aki az utóbbi években a Rába ETO csapatát vezette nagy sikerekhez, bajnoki címekhez. Verebes már a szerdai Ferencváros—MTK-VM mérkőzésen elfoglalja helyét a kékfehérek kispadján. Négy héttél a Forma—1-es világbajnoki .5.futam után, szeptember 6—7-én ismét benépesül a Hungaroring. Ekkor rendezik meg a Formtex Kupa nemzetközi pályagyorsasági körversenyt, amely egyben az idei magyar hegyibajnokság negyedik, azaz zárófutama. A viadalt lebonyolító Külker. SC vezetői erről tartottak sajtótájékoztatót kedden délelőtt Budapesten. Szabolcsi Péter, a klub autósport szakosztályának vezetője elmondta, hogy a kétnapos erőpróba meghatározó esemény llesz a magyar autósport történetében, hiszen a téljes hazai élgárda ezúttal veszi birtokába a júniusban átadott zárt verseny- pályát. Igaz, a pilóták közül néhányat» a júniusi Béke és Barátságii Kupán már megismerkedtek a Hungaroring- gel, de .akkor csak a Formula Easter és a Gruppe—A kategória képviselői bizonyíthattak. A szervezők neves külföldi versenyzőket is meghívtak a viadalra, a nyolcvan hazai pilóta mellett mintegy negyven osztrák, nyugatnémet és olasz autóversenyző is rajthoz áll, köztük több Európa- bajnök is. A résztvevőket négy futamba sorolták, valamennyiben harmincán mérik össze erejüket. A Formtex Kupát, a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár által felajánlott serleget az a versenyző hódítja el. aki valamennyi résztvevő közül a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot, a 10 kört, vagyis a 40,137 kilométert. Nádasdi János, a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség főtitkára arról beszélt, hogy ez a verseny sokkal nagyobb látványosságot ígér, mint a Forma—1-es világbajnoki futam, mivel itt a legkülönbözőbb autótípusokat csodálhatják meg az érdeklődők. Külön programot jelent a stuttgarti Porsche márkaklub szombati viadala, amelynek keretében 50—60 különböző típusú gépkocsi verseng. Ugyancsak színesíti a műsort a veterán autók vasárnapi megméretése, közülük az nyer, amelyik a két kört a legkisebb időeltéréssel teljesíti. A jegyárak, ezúttal lényegesen olcsóbbak, mint a világbajnoki futamon — 70— 120 forint között mozognak. Kedvezmény, hogy a 14 éven aluliak szülői kísérettel ingyen tekinthetik meg a két nap eseménysorozatát. Szeptember 6-án 11 órától kezdődnek a küzdelmek a Porsche-találkozó időméré- ses edzésével, s a nap legjelentősebb eseménye a 14 órakor rajtoló márka-viadal. Ezen a napon lesznek a pá- lya-gyorsasági verseny szabadedzései is. Vasárnap 9 órától a Formtex Kupa idő- méréses edzéseivel folytatódik a műsor, majd 13,30 órától indul a négy versenyíu- tam. Tömegsport Már hagyomány, hogy a MÉSZÖV, a Fehérgyarmati Áfész és az MHSZ közösen alkotmányunk ünnepének tiszteletére lövészversenyt rendez a megye áfész, takarék- és lakásszövetkezeti dolgozói részére. A megyei versenynek ezúttal is a gyarmati lőtér adott otthont. Eredmények, nők kispuska 10 értékelt lövés: 1. Kása László- né 79 köregység, 2. Tóth Kor- nélné 76 köregység (mindkettő Tiszavasvári Áfész). 3. Zitái Andrásné 70 köregység (Mátészalkai Zöldért). Csapatversenyt a Tiszavasvári Áfész nyerte. Férfiak: 1. Nyíri Sándor 88 köregység, 2. Bereczki András 88 köregység (mindkettő Fehérgyarmati Áfész), 3. Gurbán László (Fehérgyarmati Zöldért). Csapatversenyt a Mátészalkai Zöldért Vállalat nyerte. ★ Befejeződött a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Szakszervezet megyei kispályás labdarúgó-bajnoksága. A több mint két hónapig tartó selejtező mérkőzések után — ahol közel harminc csapat küzdött a döntőbe jutásért —, augusztus 20. tiszteletére 6 férficsapattal és négy női csapattal a döntő mérkőzéseire került sor. Az izgalmas mérkőzések után végül is a Vásárosna- ményi Áfész női és a Mátészalkai Áfész férficsapatai bizonyultak a legjobbnak. II KeletMagyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft. negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza. Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. A labdarúgó NB II 3. fordulójában Both József lemondott! \