Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-23 / 198. szám

VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN Amikor megkérdezték Pálréti János bácsit, mi­lyen nálunk az egészségügyi ellátás, az öreg csak annyit gondolkodott a válaszon, míg beleszívott egyet a pi­pájába, aztán azt mondta: jó. Hetente kétszer rendsze­resen jön az orvos. Ugyan­erre a kérdésre a városi ember azt válaszolta: rossz, mert fél órát is várni kell, míg kijön az ügyelet. Ré­gebben leírtam már egyszer a Kelet-Magyarországban ezt, de nem tehetek róla, mindig eszembe jut, ha a ■falu és a város nyújtotta életkörülményekre gondo­lok. És persze a városi em­berek által gyakorta emle­getett tiszta levegőre, a fa­lusi csendre és békére, s arra: mennyivel könnyebb és olcsóbb falun az élet. Nyírtass tipikus nyírségi falu. Igaz, a Rétköz tő- szomszédságában van, ha­tára mégis nyíri homok, ami több munkával is ki­sebb karéj kenyeret ad. Mai lakói is eltöprengnek azon: vajon miből élt meg hét ura, miből építettek azok kastélyokat, amelyek a hatvanas évek végéig meg­oldották a falu középület­gondjait, s amelyek mos­tanra úgy elavultak, hogy már a tsz-központ is egy másutt felvonulási épület­nek használt fabarakkban van. Csodák csodája, mégsem vágynak el innen az embe­rek. Egy állami gazdaság és egy tsz ad az ottaniaknak kenyeret, ám hogy szalon­na is jusson hozzá, azért külön dolgozniuk kell. A gyümölcsösök mellett és kö­zött paprika, paradicsom, uborka terem, s ez nem­csak a tsz és az állami gaz­daság konzervüzemének szolgál nyersanyagul, ha­nem az embereknek ad pénzt és erőn felüli mun­kát. Biró Andrásné a tsz kon­zervgyárában 3600 forint fizetést kap. „Megkapom ti­zedikén, tizenötödikén már nincs. A férjemmel együtt nyolcezret keresünk. Ő a kő­műves brigádban dolgozik. Azelőtt maszek kőműves volt, de ott sem keresett többet, most itt ledolgozza a napi kilenc-tíz óráját, az­tán kezdjük elölről otthon.'’ Nyáron négy órakor kel­nek Biróék. Megetetik a jószágokat, kapálnak a kertben, aztán elindulnak munkahelyükre. Amikor végeztek, folytatják a ház­tájiban. Tavaly volt egy hold krumpliföldjük. 900 öl paprikájuk, a kertben 300 öl uborka, a szőlőföldben 400 öl paradicsom, 500 öl csírásburgonya, 400 öl bab. Dolgoztak a fiatal gyümöl­csösben a fák között elha­gyott földeken, a 65 éves nagyapa kaszálta a fasort, a lánya rotációs kapával ment utána, és olykor segí­tettek a gyerekek is, akik közül az egyik hetedikes, a másik másodikos Nyíregy­házán az ÉVISZ-ben. — Olvasni ? Szeretnék. Tévét nézni? Ha véletlenül leülök, abban a pillanat­ban elalszom. És mire kell a pénz? Megélni. Elme­gyünk, veszünk a kisfiúnak egy csizmát, ötszáz forint, egy kis bársony farmer 500 forint, egy orkán dzseki egy ezres. Egy családban, ahol három gyerek van, hogy tudnák fizetésből őket felöltöztetni? A játékárak­ról ne is beszéljünk. Pedig nincs köztük egy se, ame­lyik időtálló. Csoda, hogy a legtöbb családban nem vál­lalnak csak egy gyereket? Igaz, van egy kocsink, dehát enélkül ma dolgozni se le­het, oda se érnénk sötétedé­sig, ha gyalog, vagy bicik­livel kellene kimenni a pap­rikaföldre. Meg aztán a bajt se tudja az ember. Van lakás, ahhoz is mindig kell valami. A falusi óra­bér se olyan, mint városon. Itt tízéves munkaviszony kell húszforintos órabérhez, ott meg az a kezdő fizetés. Az én uramnak 18,90 az órabére mestervizsgával, de a tsz műhelyében a huszon­öt forint már extra órabér­nek számít, abból is csak kettő van. Ha megkereshet­nénk itt, ami a megélhetés­hez kell, mi is tudnánk, hogy a szabadidő mire kell. Dr. Técsy László, a Dózsa Tsz elnöke csak kiegészíti amit Biróné mondott, s újabb példákat mond. Csak mese, hogy itt kikerül a csirke. Én is tartóik otthon, tudom, mibe kerül. Mire elvághatjuk a nyakát, ugyanannyiba kerül, mint ha a boltban megvennénk. Csak itt nincs bolt, ami van, abban pedig nincs csirke. Nekem Kisvárdára kell bemenni, s ha busszal megyek, az idő, ha kocsival, az pénz, és akkor már töb­be van nekem a csirke, mint városon. Itt, ha este a feleségem csirkét akar rán­tani, hiába megy be dél­után a boltba. Mi kény­szerből tartunk. A húsellá­tás? Olyan, amiről megint sokat lehet beszélni. Igaz, vág disznót majdnem min­den csalód, de az csak egy ideig friss, és az is sokba kerül. A táp drága és rossz, sőt még járni is kell utána, mert az is csak hébe-hóba jön. Aztán a zöldség is csak úgy terem, ha műtrágyát szprunk rá, ha növényvédő­vel permetezzük. Lehet, hogy olcsóbb így, mint amikor a piacon kell meg­venni, de ne higgye senki, hogy ez ingyen van. Csak a parasztember nem számolja azt a munkát, amit ilyesmi­re fordít. Beszéltünk a művelődési lehetőségekről is. — Ha valaki kultúrára szomjazik, ahhoz innen ki kell mozdulni. A falusi em­bernek nem elég elhatá­rozni, hogy színházba megy, s nem elég kifizetni a be­lépőjegyért az ötven vagy száz forintot, hanem vagy buszra ül, vagy saját kocsi­jával megy, tehát vagy sok időbe telik, vagy nagyon drága lesz. Itt lehet akármi­lyen tehetséges egy gyerek, akármilyen származású, mind hátrányban van a vá­rosi gyerekkel szemben. Itt hiába fedezi fel a tornata­nár, hogy ebből a gyerek­ből akár válogatott is le­het, vagy elvész a tehetség, vagy autóval kell behorda­ni a sportiskolába, annak pedig nagy ára van. A te­hetség kiaknázásához felté­telek kellenek. Nálunk nyelveket sem tanulhat a gyerek, mert nincs aki ta­nítsa rá, s aki zenei tehet­séget fedez fel gyerekében, Kisvárdóra hordja zeneis­kolába, ami nagy anyagi és fizikai áldozatot kíván. Hogy lehet ilyen feltéte­lek mellett lépést tartani? Sehogy. S ha azt akarja az ember, hogy csak négy-öt lépésre maradjon le, ahhoz nagy áldozatok kellenek. Ha a falusi ember akar va­lamit, mindjárt a zsebébe kell nyúlni. Egy városi em­bernek. ha meghal a hozzá­tartozója, természetes, hogy kiviszik a ravatalozóba. Ha nálunk ezt akarjuk, ak­kor nyúljunk zsebbe, mert másból nincs ravatalozó. Üt kell? Járda kell? A ta­nács jó esetben megveszi a sódert, aztán elindulhatnak az emberek, meg a tsz gé­pei, s ha út meg járda nem is lesz belőle, legalább elvi­selhetőbbé tesszük esős idő­ben a közlekedést. A váro­son a világ legtermészete­sebb dolga, ha valaki ki­nyitja a csapot, víz folyik belőle. A falun meg csak azért kell húszezret fizetni, hogy a kapu előtt elmenjen a vezeték, ha pedig be is akarja vezetni, ahhoz újabb ezrek kellenek. És ki érti, miért kell Berkeszen 3,90- et fizetni az áramért? Simon Attila rozsályi la­kos mondta el nemrég, hogy a nagyközséghez tartozó nyolc faluban 4700 ember él. A létszám öt éve nem változott, de a mozgás nem állt meg. A fiatalok elmen­nek, az öregek vissza, s mi­vel a háztájiban végzett munka nem számít a nyug­díjba, szégyenkezve veszik tudomásul, hogy szociális támogatásra szorulnak egy munkásélet után. Pedig a a gyerekekkel együtt szom­baton és vasárnap az ubor­kában, paprikában pótolják ki a keresetüket, mert négy gyereket másképp felnevel­ni sem lehet. Kerekes Ist- vánné egyik lánya már férjhez ment. így aztán an­nak a férje is besegít a háztáji paprika és uborka művelésébe, sőt a férj csa­ládja is, mert hiába keres jól, csak így tudnak meg­élni. Lakást építettek, s közben a férjet leszázalé­kolták 54 éves korában. Amikor az uborkaszezon el­kezdődik, kevés idő jut al­vásra, pláne, ha a harrna­Szórakozás? A negyven asszony körében végzett fel­mérésben nem találtunk olyan időt, amikor szóra­kozhattak volna — foly­tatja az elnök. — Kirándu­lás? Ebbe a feszített tem­póba nem fér bele, bár most már elértük, hogy né­hány családot el tudtunk zavarni a balatoni üdülőbe. Talán télen jobb valamivel a helyzet, olyankor el-eltöl- tenek egy hetet a hajdú- szoboszlói üdülőnkben, de ahogy elolvad a hó, már a fiatalok sem hajlandók ki­mozdulni, mert minden má­sutt töltött nap a háztáji Balogh József: FALUK ÉLKI parasztember tudja, mit várnak tőle. Azt, hogy ter­melje meg a húst, a gyü­mölcsöt, ő pedig hiába vár­ja, hogy becsüljék meg a munkáját. Ö adja a búzát, de ha elmegy a boltba, nem talál egy kaszát. Ha szóra­kozni akar, nem tudja megfizetni a jegyet, mert kicsi a kultúrház, s hogy ne legyen ráfizetés, száz forintot kérnek egy belé­pőért, ha lejön a főváros­ból valaki egy közepes mű­sort adni. És megfizethetet­len a villanyhálózat-bőví­tés is, az pedig megmagya­rázhatatlan: miért kell büntetni azokat, akiknek csak most jut rá, hogy be­vezethessék lakásukba az áramot? Lengyel János csaholci lakos mondta: míg Pesten Vecséstől Törökbálintig utazhat valaki havi 100 fo­rintért, addig, ha egy túrri- csei ember ruhát akar ven­ni, ötven forintot fizet a buszért, ami beviszi Gyar­matra. És közben a BKV háromszor annyi állami tá­mogatást kap, mint ameny- nyi a saját bevétele. És mondta, hogy Szatmár falvaiban sok helyen üre­sen állnak a lakások, má­sutt meg milliókért épít az állam, s hogy náluk a fegyelmezetlenkedést is tűr­ni kell, a termelékenység sem lehet mindent megelő-. ző szempont, mert ha elen­gednek húsz embert, százan maradnának kenyér nélkül. Dr. Hilbert László méh- teleki orvos arról panasz­kodott, hogy ma mindenki halhatatlant akar alkotni, a kultúrmunkások serege az egyéni hírnévért fut, a kis­községekben pedig betöltet­len a népművelői állás, s a fiataloknak marad a kocs­ma. Kölcsey elment Szat- márcsekére megírni a Him­nuszt, de ma egy ilyen tá­volságban nem vállalkoznak egy találkozóra az írók, a költők. Egy volt járási vezető azt feszegette, hogy ahon­nan a szövetkezeti mozga­lom elindult, mára lassan kiszorul onnan. Kell a Skála, de a szövetkezetnek a falvak ellátására is kell gondolni. Nálunk nem a friss kenyér hiánya a gond, hanem az, hogy sokszor még kétnapos kenyér sincs. Ott nincs szezonvégi kiárusítás, ha pedig beutazik miatta valaki a városra, az úti­költséggel már drágább, mint ha otthon eredeti árán venné. Haczka Miklósáé férje Tuzséron a fatelepen kere­si kenyerét. Az asszony a nyírtass! konzervüzemben keres 180—190 forintot na­ponta, ha jó a vonal. Ott­hon jószágot tart, a csirkék száma nyáron a százat is el­éri, kacsa is van 40—50 da­rab. mert ha vágni akar, a boltban úgysem kap. Aztán JÖBA ÉVA GRAFIKÁJA dik műszakban dolgozik, mert napközben nincs idő lefeküdni. Técsy László folytatja Kerekesné mondatait, s azt is hozzáteszi, ha a korábbi életszínvonalat szeretnék az ottani emberek megtartani, saját testi épségük megy rá, annyira hajtanak a pénz megszerzésért. Sőt, azt is kimondja: rövid időn be­lül odáig is eljuthatunk, hogy nem sok ember megy majd el egészségesen nyug­díjba. Hamarabb leszáza­lékolják, mert ezt a hajtást nem lehet sokáig bírni. És a legnagyobb teher az asszonyokra jut. Dolgoznak a tsz-ben, övék a háztáji munka egy része, és nekik kell gondoskodni a család­ról, a gyerekekről, a férj­ről is. Mondja, készítettek egy felmérést az ottani asz- szonyok életéről, és a vég­eredmény elkeserítő volt. Az asszonyok nyári időszak­ban 4—5 órát alusznak, mert aki este tízkor kezd, reggel nem azzal kezdi nap­ját, hogy kipiheni az éjsza­ka fáradalmait, hanem út­nak indítja az iskolába, óvodába a gyermeket, meg­eteti a jószágot, kimegy a háztájiba, aztán amikor es­te hazamegy még főzni is kell valamit, mert a család estére hazaér, és akkor szundít egyet, amikor szól a televízió. S este tízkor új­ra kezdődik a műszak. Még csoda, hogy a szalag mellett nincs üzemi baleset. rovására megy. Már odáig is eljutottunk, hogy a bala­toni üdülő bérleti díját is mi fizettük, fizetés nélküli szabadságot is adunk, hogy ki tudjuk mozdítani őket itt­honról, hogy legalább né­hány nap pihenjenek, re­generálód janak. És akkor nézzük a negy­ven asszony megbízható válaszát. Hajnali három—négy óra közt kél az asszonyok 46 százaléka, négy—öt óra kö­zött 23 és öt—hat óra kö­zött 30 százaléka. A jószágetetés, a reggeli­készítés. a gyermekek isko­lába, óvodába indítása 92,3 százalékuknak mindennapi teendője, csak saját magá­ról 7,7 százalék gondosko­dik. Háztáji és kerti munkát végez: 100 százalék. Tévét rendszeresen néz 15,38 százalék. Csak ese­tenként 38 százalék, nem néz televíziót 46 százalék, s nem azért, mert nincs tévé­jük. Napilapot rendszeresen olvas 23 százalék, eseten­ként 15 százalék, nem olvas 62 százalék. Színházba vagy moziba rendszeresen 3,85 százalék, esetenként 23 százalék, nem jár 73 százalék. Üdülni rendszeresen jár 3,85 százalék, esetenként 7 százalék, nem jár 89,15. Szabadságát az óvodai szünetre fordítja 7 százalék, a betakarításra 93 százalék. A lefekvés ideje: este ki­lenc és tíz óra között 27 százalék, tíz és tizenegy óra között 73 százalék. És egy általános véle­mény: ezt a feszített mun­kát nem lehet sokáig bírni, de szükséges a két kereset, mert egyből a családot el­tartani nem lehet. Már-már szentségtörés - nek hat a tsz-elnök monda­ta: azt hiszem túllőttünk ezzel a nőpolitikával a cé­lon, de sajnos belátható időn belül a férj nem tudja megkeresni azt a pénzt, amely a család eltartásához kell. Egyik oka ennek, hogy nagyobbak az igények, a másik, hogy azt hisszük: jobban élünk. De vajon jobbanélés-e az, hogy sok­kal több ember megy rok­kantsági nyugdíjba, mint régebben. Jobbanélés-e, hogy most szebbek a búto­rok, színestévé is van. de nem tudjuk élvezni és néz­ni, mert nincs rá idő. Gyer­mekkoromban az anya a gyerekeket nevelte. Otthon volt, s tudtuk, hogy ha ha­zamegyünk, főtt étel vár, tudtuk, hogy mindig ott van körülöttünk, most pe­dig csodálkozunk azon, hogy rosszak a gyerekek. Én minden bajnak az okát otthon, a családban kere­sem. Most otthon nincs idő a gyerekkel foglalkozni, s hiába várom a pedagógus­tól, hogy az én rossz köly- kömmel többet foglal­kozzon, neki sincs rá ideje. Neki is ugyan­az a baja, mint ne­künk. Ö is dolgozik, ő sem csak tanít, az ő családjának is ugyanaz a gondja, mint a mienknek, s ő is arra kényszerül, hogy ne a ne­velésen töprengjen, hanem azon, hogy mikor és ho­gyan fogja megkapálni a háztájiját, s hogy hol érté­kesítse, ami megtermett benne. El kellene oda jutnunk, hogy egy családon belül mérlegelni lehessen: dol­gozzon-e a feleség, vagy otthon maradjon, és nevel­je a két-három gyereket? S amikor már kirepültek a gyerekek a házból, vagy mondjuk középiskolások, s már nemigen tud a szülő segíteni nekik, akkor vál­laljon olyan munkát, ami nem megy a háztartás rová­sára. De addig, amíg az asszonyoknak is dolgozni kell, hogy a családot el tudják tartani, addig erre gondolni sem lehet. Hozzá­tartozna a család életéhez, hogy több idő jusson a gyerekre, hogy ne csak a tízóraiját tudja az anya el­készíteni, hanem felkészí - teni a másnapi órákra, megbeszélni velük, mi tör­tént az iskolában. De ma erre nincs idő, s a gyerek lassan már szólni sem mer a szülőkhöz, mert azok a fáradtságtól mindig idege- gesek. Húsz évvel ezelőtt Sza- bolcs-Szatmár megyében 63 ezren laktak városban, ma pedig számuk eléri a 200 ezret. Ez nemcsak azért alakult így, mert város lett Kisvárda, Mátészalka, Nyír­bátor, Vásárosnamény, Fe­hérgyarmat és Tiszavasvá- ri, hanem azért is, mert rendkívül felgyorsult a vá­rosba áramlás, mert nehe­zebbé vált falun az élet. Szakemberek kimutatták: ahol egy aranykoronával gyengébb a föld minősége, ott 27 százalékkal nagyobb ráfordítás kell ahhoz, hogy ugyanannyi teremjen. Sza- bolcs-Szatmár megyében pedig rendkívül sok az át­lagosnál nem egy, hanem öt- és tíz aranykoronával rosszabb föld nagysága. És a városba áramlás újrater­melte még az alapfokú el­látás korábbi hiányait is. Vagyis az sem járt jól, aki a városba ment, de az sem, aki otthon maradt. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. augusztus 23.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents