Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-20 / 196. szám
István, a király, a hívő ke- esztény felajánlotta az or- zágot az Istenanyának. így ölt szokás. Hiszem, hitte is, iogy így van jól. De azt ő is udta, és éppen a súlyos ko- ona győzte meg róla: a na- i jeladatokat a földön kell legoldani. Itt kell elvetni, taratni, megőrleni a búzát. tt kell védeni a békét, hogy lkothasson az ember, itt ell a rend, hogy működjék z állam gépezete. .Lehet, ogy jó a csodában hinni, de őreség a csodára várni. sak mit az ember teremt, z a kézzelfogható. Csak mit tesz a közért és magárt, az a valóság. István re- ista volt. Nem várt megütő csodára Koppány esetben, s bizony kardjához yúlt, ha Gyuláról vagy a asenyőkről volt szó. Törvé- ye is hétköznapi volt, egy llanatra sem hitte, hogy a íresztvíz egyszerre lemo- itt mindent, ami évszázaik során a telkekre rakó- itt. Dönteni kellett hát, az t minden napján, minden ip minden órájában, az ák minden percében. így lett szalagfonatos skandináv kardja ólomsúlyúvá, a korona kínzóeszközzel vetekedő, szorító pánttá. Csodákra várni nekünk is hasztalan. Helyettünk a munkát el nem végzi senki. Miénk a jólét, de nekünk kell fizetni adósságunkat. Miénk a jog, de miénk a munka is. Ütunkat magunk választottuk, s szocializmusunkat más helyettünk fel nem építi. Évszázadokon át küzdöttünk a hatalomért, s ezt ma nekünk kell gyakorolni. Szolgálva, s nem hódítva. Igazságosan, s egyenlőn, de nem egyformán osztva javait. Tisztességgel, s nem egymásra várva, hanem egyszerre. Keményen, megzabolázva azt, ki óhitű pogányként csak csúfol, kiabál, tettet fitymál, ostoba és pöffeszkedő. A hatalmat nekünk kell gyakorolni, esténként szembenézve és elszámolva magunkkal. István nemzetben gondolkodott és a jövőnek dolgozott. Tudta, művét befejezni nem lesz ideje. De azt is megtanulta, hogy a ma elmulasztottat holnap pótolni nem lehet, s ha igen, akkor csak drága áron. Ma meg nem tett dblgainkért nekünk is drága árat kell fizetni. Mai restségünk holnap kamatos kamatot követel. A történelem nem forogja ki magát, önmagától se jobb, se rosszabb nem lesz. Irányításának kereke a kezünkben van. A nép, a nemzet kezében. Neve nem kard, nem jogar, nein országalma. Egyszerűbb: munka. Ebben rejlik a tízmilliós hatalom koronájának valódi ékköve. Ma és holnap egyaránt. Sosem volt könnyű a hatalmat gyakorolni. De mennyivel nehezebb ma, amikor mindenki mindenkiért felelős, amikor a gyár munkásának éppúgy kijut a döntésből, mint a földet művelőnek, s soha nem tapasztalt felelősség nyugszik a tudó vállain. Együtt és egymásért, a népért, a nemzetért, a jövőért uralkodóként szót emelni bölcs testületben, baráti párbeszédben, a termelés kapitányi hídján, templomi szószéken — valóban szorító korona. a kenyeret szegnek a Hodosok környékén, Koppány egykori földjén, a- Zseli- cen, nyíri homokkal ölelt falvakban, valaha kunok lakta Alföldön. Kenyeret, ami hatalom, kenyeret, ami élet. Illatos csoda, nagyszerű felajánlás. Nem szégyen, ha ez aktus közben könny szökik a - szembe. Forró kemencében sült a nemzetiszín szalaggal átkötött kenyér. Ami ilyenkor több, mint táplálék. Jelkép, a közös akarat, szorgalom, tudás, tapasztalat, szándék, lehetőség megtestesülése. Ünnepiünk, kenyerünk megszegjük. S közben gondolunk arra: mindennap és minden évben el kell számolnunk nagy, közös kenyerünkkel. Az ország gazdagságával, az együtt termelt gazdagsággal vagy szegénységgel. Mert a jelkép mindig figyelmeztet. A kenyér is, a korona is. Figyelmeztet munkára és hatalomra. • És ettől oly nehéz, oly szorító, oly agyat szorongató a hatalom koronája. 1 Kondor Lajos rajza „...akár éjjel, akár nappal életemmel és véremmel...” Koronaőrző vitézek Szabolcsból, Szatmárból A felvilágosodás eszméi a Habsburg birodalomban a XVIII. század hatvanas éveitől kezdték éreztetni hatásúikat. A külpolitikai viszonyok rákényszerítették a Habsburg monarch iát is arra, ihogy kiépítse az állami központosítás rendszerét. A központosítás azonban együtt járt a főnemesség és az egyház hatalmának visszaszorításával, s az állam érdekében a -polgárság és a parasztság ügyének bizonyos fokú felkarolásával. Nálunk -ez a korszak Mária Terézia és fia, II. József uralkodása. Mária Terézia tapintatosan és feltűnés nélkül igyekezett a birodalom szempontjából elengedhetetlen reformokat Magyarországon végrehajtani, II. József azonban nyíltan hadat üzent a magyar rendi alkotmánynak. A -hagyományok iránt semmilyen megértést -nem tanúsító uralkodó a koronázást elavult, üres komédiának tartotta, s különben sem volt -hajlandó a ke- z-ét megkötni a rend-eknejk tett koronázási hitlevéllel és esküvel. Éppen ezért.nem koronáztatta meg magát, országgyűlést sem hívott össze, hapem rendeletekkel kormányzott. Ezzel mélyen megsértette a hagyományokhoz ragaszkodó magyar -nemesi közvéleményt. A kartársak rá is ragasztották a „kalapos király” jelzőt. A felvilágosodás -eszméin -nevelkedett uralkodót a kormányzásban kettős cél vezette. Modernizálni akarta országaiban az elavult társadalmi állapotokat, s a központi kormányzat kiépítésével egységes birodalmat akart kovácsolni fejlettségben, -hagyományaiban, nemzetiségekben oly élesen -különböző országaiból. Türelmi rendeletével visszaszorította a katolikus egyház politilka-i hatalmát, jobbágyrendeletével felkarolta a jogtalan parasztságot, megnyirbálta a nemesi kiváltságokat, segítette a városi polgárokat, ugyanakkor egységessé tette országaiban a közigazgatást és kötelezően bevezette a német nyelvet. Üjabb és újabb -rendeletéi -már nemesük a nemesség hatalmát, hanem az egész ország függetlenségét is nagyiban veszélyeztették, s az intézkedéseivel szembeni ellenállás, szervezkedés -egy-re komolyabb méreteket öltött. Súlyosbította a helyzetet az is, hogy az uralkodó 1784. április 5-én elrendelte a korona és a koronázási jelvények átszállítását Pozsonyból Bécsbe, a császári kincstárba. 1784. -április 13-án viharos, ímen-nydörgéses időben, teljes titokban szállították el a koronát. (Az egykorú -babonás közvélemény meg is v-olt róla győződve, hogy még az egek urának sem tetszett ez a döntés, -s mennydörgéssel, villámokkal fejezte ki nemtetszését.) Bécsben -május 25- én a koronaőrök hivatalos nyugtát kaptak az átadott -tárgyakról, a korona-őrséget pedig — mivel már nem volt mit őrizni — feloszlatták. Szatmári koronaőrző vitéz 1790-ből. Tízéves próbálkozás után II. József rendszere végül is összeomlott. A belső elégedetlenség, egy szerencsétlen kimenetelű háború arra kényszerítette az uralkodót, hogy halálos ágyán, 1790. január 28-án kettő kivételével visszavonja rendeletéit, s parancsot adjon a korona hazaszállítására is. A korona hazahozatala Budára elképzelhetetlen örömünneplés mellett ment végbe. Hazatérte a birodalmi egyesítő-beolvasztó politika bukásának és a magyar önállóság, a „magyar szabadság” helyreállításának jelképe lett. 1790. február 18-án indult a koronát vivő menet Bécsből a két koronaőrrel és hat nemesi testőrrel. Négy -nap alatt értek Bécsből Budára, ahol a koronát a várban lévő Zsigmond-ká- polnában helyezték el. Ezen a napon óriási népünnepély volt Pesten és Budán. Javában állt még a bál, amikor megérkezett az uralkodó halálhíre, amit azonban nem mertek kihirdetni, attól félvén, hogy az ünneplő tömeg kegyelet- sértést követne el. Másnap hirdette ki csak az esztergomi érsek az uralkodó halálát, de a szokásos országos gyászt nem rendelték el. Ezután a koronát három napig közszemlére tették ki, majd ismét elzárták, s elhatározták, hogy a koronázásig felváltva a vármegyék fogják őrizni. A vármegyékben pedig lelkes szervezőmunka, élénk politikai élet bontakozott ki. Szabolcs vármegye nemesei március 18-án gyűltek össze Káliéban. Oly sokan voltak, hogy sem a vármegyeházán, sem a református templomban nem fértek el, úgyhogy a megyegyűlést a szabad ég alatt tartották meg. Itt hoztak határozatot a koronaőrző bandérium felállításáról, annak felszereléséről. Szatmárban az április eleji közgyűlésen határoztak a jegyzőkönyv magyar nyelvű vezetéséről és a koronaőrző bandérium megszervezéséről. A szabolcsi koronaőrző vitézeknek világoskék mentét és nadrágot írtak elő, a mentén ezüst zsinórozást „igen mértékletesen”, fehérezüst gombokat és fekete bárány- bőr szegélyt. Az öv is világoskék volt ezüst gombokkal. Fejükön kócsagtollas, fekete huszárcsákó díszelgett, ezüst paszománnyal beszegve, a vitézkötés fele ezüst, fele zöld és vörös selyem volt. Fekete kordován csizmájukon ezüstözött sarkantyút viseltek. Ezüstözött kardjuk fekete szíjon lógott, fekete bőrből készült a tarsoly is, melyet ezüst paszomány keretezett, közepére pedig az ország címerét és az országalmát hímezték. A lószerszám fekete bőrből készült. A világoskék nyeregtakarót széles ezüst paszomány keretezte. A felszerelés költségeit a vármegyei nemesség adta össze, de hozzájárult az egri káptalan is 50 arannyal, herceg Eszterházy Miklós pedig 100 aranyat ajánlott a bandérium céljaira. E nemes seregnek fővezére Sztáray Mihály főispán, vezérei: gr. Kállay János alispán és gr. Bar - kóczy János, kapitányai: Vay Ádám, Lónyay Ferenc, főhadnagyai: Kállay Miklós, Zoltán István, Ibrányi János, Ibrányi Farkas, segédtisztje: br. Bémer Antal és Ibrányi Mihály, zászlótartói: Patay János és Tussay István voltak. A bandérium őrálló vitézei 41 - en voltak, mind alhadnagyi ranggal. A koronaőrzőket az indulás előtt, május 21-én feleskették. Az esküben a vitézek megfogadták, hogy „igyekszem az őrizetem alá bízandó Szentséges Koronát és a többi koronázási ékességeket mindenféle történések ellen mindaddig míg a vigyázat rajtam lésszen, akár éjjel, akár nappal életemmel és véremmel oltalmazni”. A bandérium azzal a két zászlóval vonult fel Budára, melyeket az 1742-es nemesi felkelés idején készíttetett a vármegye. Május 30. és június 4. között álltak őrséget a korona mellett. Igen csinosan öltöztette fel Szat- már vármegye is bandériumát. A vitézek fején strucotollas huszárcsákó ékeskedett, ezüst vitézkötését zöld és vörös selyem díszítette. Kék mentéjükre arany zsinórokat és gombokat varrtak. A vörös dolmányon szintén arany sújtások, gombok voltak. A dolmány fölött még párducbőr kaca- gányt is viseltek a szatmáriak, melyet elöl nagy, kerek csattal fogtak össze, a csaton a korona képe volt és két betű: P. P„ azaz Pro Patria. Kék nadrágjukat arany zsinór és paszomány díszítette. Rezes kardjuk vörös szíjon függött oldalukon, vörös bőrből készült a tarsoly is, melyre a koronát hímezték. Ez a bandérium is az 1742- es zászlójával vonult fel Budára. A zászló vörös selyemből készült, egyik oldalán Mária, Magyarország védőasszonya, a másikon pedig a vármegye címere volt látható. A bandérium fővezére gr. Károlyi József főispán, kapitányai: gr. Stahrenberg Antal, gr. Haller Pál, főhadnagyai: Kállay Antal. Irinyi Imre, zászlótartója Peley Zsigmond, strázsamesterei: Kende Mihály, Becsky László, Klobusitz- ky Ignác voltak. A koronánál 31 vitéz teljesített szolgálatot, mind hadnagyi ranggal. Ezek a bandériumok részt akartak venni a koronázáson is. Az új uralkodó, II. Lipát azonban ügyes politikával elvágta a magyar nemesi függetlenségi mozgalmat minden támaszától, majd pedig széna- és a'brakhiányra hivatkozva „kegyesen megengedte a bandérium fel nem menetelét a koronázásra”. Ez az elutasítás és az egyre nagyobb lánggal égő francia forradalom elgondolkoztatta a nemességet, akik okosabbnak látták saját kiváltságaik védelme érdekében kibékülni az uralkodóval. II. Lipót koronázását és az utána következő országgyűlést már ez a szellem, az udvar és a magyar nemesség megújított szövetsége jellemezte. Bene János Kalász László: Hazám elátkozott kicsi ország millió igába fogott nemes állat iszonyat-szenvedő gyönyörű dolgaidért ostorolt-vert seb-indás fejeden csak alázat hajtott s emelt düh remegés örökkön másnak vedlő csont-hús-in-csigolyák századain csak a kín vala részed e kínban nőttél újra és újra a bőrt lelked is elorozták lelked is újraszületted: szomorú hajszolt nyomorult gyermekeid bátrabbja-nemesebbje harcra ha állt fel: szívét is kiütötték s kínozták sebeid hazám elátkozott kicsi ország millió igába fogott nemes állat visszavarázsolt csodaszarvas: erős lassan leveted igáidat a béklyók hullanak hulljanak im szaporán ezredes szaru-ágaidon égbe szökelljen a jelen: fészkeink-palotáink gyáraink rügyeznek gallyaidon repülsz szökkenj is e ritka tavaszban csapdákon vermeken által és nem a nyájban a többi között de társként a többi között s ne iga nyomjon újból de szállhass jövőbe igaz gyermekeiddel hazám hatalmas kicsi ország 1986. augusztus 20. ^
