Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

XLIII. évfolyam, 163, szám ÁRA: 2,20 FORINT 1986. július 12., szombat Lázár György találkozója az új osztrák kancellárral Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Franz Vranitzky osztrák szövetségi kancellár meghívására pénteken nem hivatalos munkata­lálkozóra Ausztriába látogatott. Űtjára elkísérte őt felesége. A magyar kormányfővel együtt utazott Török István külkereskedelmi minisztéri­umi államtitkár és Kovács László külügyminiszter-he­lyettes, valamint Nagy János, ausztriai magyar nagykövet. Lázár György gépkocsija a reggeli órákban érkezett Eisenstadtba. Az Eszterházy- kastély udvarára, ahol első­ként Franz Vranitzky és fe­lesége üdvözölte. A két tárgyalóküldöttség még a délelőtti órákban megkezdte a teljes ülést a kormányfők vezetésével a kastély tükörtermében. Az MTI értesülése szerint a szívélyes, baráti légkörben lezajlott négyszemközti, il­letve szélesebb körű megbe­széléseken Lázár György és dr. Franz Vranitzky tájékoz­tatták egymást országaik helyzetéről. Megelégedéssel szóltak a magyar—osztrák kapcsolatok fejlődéséről és kiemelték az együttműködés­hez fűződő érdekek kölcsö­nösségét. Megtárgyalták, hogy mindkét fél részéről megvan a szándék a tovább­lépésre, amit jól szolgálnak a rendszeres magas szintű politikai találkozók. Egyetér­tettek abban, hogy közös erő­feszítéseket kell tenni a gaz­dasági együttműködés új, korszerű normáinak széle­sebb körű alkalmazása érde­kében. Lázár György magyaror­szági látogatásra hívta meg dr. Franz Vranitzkyt, aki a meghívást köszönettel elfo­gadta. A kismartoni program so­rán a két tárgyalódelegáció tagjai külön partnermegbe­széléseket is folytattak. Lá­zár György és kísérete talál­kozott Theodor Keryvel, Burgenland tartományfőnö­kével és a tartományi kor­mány több más tagjával. A plenáris tárgyalás után a két kormányfő a kastély nagy kínai termében magyar és osztrák újságírókkal talál­kozott. Ezt követően dr. Franz Vranitzky ebédet adott ven­dége tiszteletére a kismarto­ni Burgenland Szállóban. Vasutasnapi ünnepség Záhonyban Lakatos Ernő avatta fel a vasutat szimbolizáló emlékművet A 36. vasutasnap alkalmá­ból Záhonyban ünnepséget rendeztek. Ennék keretében a közúti határátkelő szom­szédságában felavatták a Kelet kapuja nevet viselő emlékművet, Marosits István Derkovits-díjas szobrászmű­vész alkotását. A péntek dél­utáni ünnepségen másfél ezer vasutas gyűlt össze. Részt vett az eseményen Varga Gyula, a megyei pártbizott­ság első titkára, Gyúró Imre, megyei tanácselnök-helyet­tes, ott voltak a megye és a nagyközség párt-, állami és tömegszervezeti vezetői, a fuvaroztató félek képviselői is. A megjelenteket Gerőcs István, laz üzemi pártbizott­ság titkára köszöntötte. Az emélkművet Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője avatta fel, aki ünnepi beszé­dében a következőket mond­ta: — Nagy öröm számomra, hogy eleget tehettem a szíves meghívásnak, osztozhatom önökkel a vasutastársadalom immár hagyományos ünnepé­nek élményében. Megtisztelő feladatom, hogy felavassam a „Kelet kapuja” találó nevet viselő obeliszket, Marosits István szobrászművész kivá­ló alkotását, ezt az emlékmű­vet, amely minden tekintet­ben méltó a vasúti közleke­dés történelmi hagyományai­hoz, mai és jövőbeni fontos­ságához. Ez a hely, Záhony, való­ban az ország keleti kapuja. Az anyaggal zseniálisan bánó szobrász, a betonszobrászat Az emlékmű avatása. Lakatos Ernő ünnepi beszédét mond­ja. hazai úttörője világosan fe- megkomponált, átköltöttszár- jezte ki művészetével a mon- nyas kereket formáz, ami £ díamávalót: nyitott kapukat a vasútnak régii szimbóluma világra, az együttműködésre, Kifejezi ez a jelkép, hogy e barátságra való őszinte kész- vasút tárta ki az emberiség séget, a magyar népre oly előtt a messzeséget, a vasúi jellemző nyitottságot. Az emlékmű művészileg (Folytatás a 4. oldalon), Fiatal vázátok és szervezők fóruma __________________________________________ i Verseny, piac, kockázat A békeév eseményeiből Vetélkedők, sport- és kulturális programok 1986-ot a béke évének nyilvánították, s megyéinkben is gazdag programot dolgoz­taik ki a héketevékenység éb­ren tartására. A rendezvé­nyek a májusi békehónap idején érték el a tetőfokot; Kisvárdán nemzetközi talál­kozó, békegyűlés, Záhonyban nemzetközi ifjúsági béketa- lálkozó volt. Fényesünkén a fiatalok tömegsportnapot szerveztek, s a nevezési dí­jakból befolyt összeget fel­ajánlották az afrikai éhezők y megsegítésére. Kisvárdán a Bessenyei György Gimnázi­um békeplakát-rajzversenyt hirdetett a város általános és középiskolás diákjainak. A beérkezett 400 békeplakát legsikeresebbjeit elküldték az Országos Béketanácsnak. Ugyancsak Kisvárdán ren­dezték meg az ifjúsági béke­menetet, s aszfaltrajzver­senyt. Gyulaházán, Farkas Bertalan űrhajós szülőfalujá­ban, a béke jegyében űrhajó­zási napot rendeztek, melyen Farkas Bertalan is részt vett. A miegye számos községé­ben és városában tartottak a közelmúltban béke témájú rendezvényt. Nagykállóban a szovjet hősi emlékműnél tar­tottak békegyűlésx, Tiszavas- váriban is bókegyűlésre, ko- szorúzási ünnepségre került sor, s itt tartatták a vegyipa­ri szakmunkástanulók or­szágos sportversenyét. Nagy­gyűlést szerveztek Tiszalö- kön, Nyírbátorban a lakó- és utoabizottságok részvételével a népfront körzeti bizottsá­gai rendeztek békegyűléseket, Valamint a Báthori István Gimnáziumban, a 140-es szakmunkásképzőben, az ipari szakmunkásképzőben, a Nyínkémia Vállalatnál, a fa­ipari szövetkezetben, a cipő­gyárban, a Csepeli Fúrógép­gyárban, a Mezőgép gyáregy­ségében. Nyírbátor vonzás­körzetében 18 helyen tartot­tak békerendezvényeket. Pe­nészleken a nemzetközi bé­keév rendezvényeként a bé­kenap békehétté szélesedett. Fehérgyarmaton „Filmmel á békéért” címmel a város­ban tíz csapat versengett az első díjért. A városban és környékén 24 nagyobb ren­dezvényre 'került sor. Máté­szalkán a „Jöjj és lásd” című szovjet filmalkotást vetítették nagy sikerrel, a népfront vá­rosi bizottsága „Ki tud töb­bet a békéről” címmel vetél­kedőt szervezett. Gávaven- csellőn, Űjfehértán, Rakiama- zon, Nyírteleken és még a megye számos községében szerveztek békenapot, a fia­taloknak daltanulást, vetélke­dőt, tábortüzet. A legtöbb rendezvény a megyeszékhelyen volt, ahol a népfront szervezésében, a KISZ-bizottsággal együtt színvonalas ifjúsági összejö­vetelt (tartottak. Aktívan részt vettek a programban a megyeszékhelyen lévő ifjúsá­gi békeklubok is. A „Pedagó­gusok a békéért” mozgalom szervezői is változatos ese­ményekkel segítik a nemzet­közi békeév programját me­gyénkben. Nagy sikerrel mutatta be július 10-én este a Kisvárdai Várszínház nyári társulata a várszínpadon Tömöry Péter „Síp a tökre” című, kétrészes zenés komédiáját. (Az elő­adásról lapunk 4. oldalán számolunk be.) Képünkön: jele­net a darabból. (J. L. felv.) Kapolyi László előadása a megnyitón Verseny, piac, kockázat címmel ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit tegnap Nyíregyházán a Bessenyei György Tanárképző Főiskola előadótermében a Szer­vezési és Vezetési Tudományos Társaság fiatalok bizott­ságának fóruma. Részt vett az eseményen Trethon Fe­renc nyugalmazott miniszter, az SZVT elnöke, Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke és Fábián Lajos, az SZVT megyei szervezetének elnöke. Kádárné Makrai Zsuzsá­nak, az SZVT fiatalok bizott­sága szervező titkárának megnyitó szavai után Gyu- ricsku Kálmán, a megyei pártbizottság titkára üdvö­zölte a több mint kétszáz résztvevőt. Szabolcs-Szatmár nagy örömmel ad otthont a szervezéstudományi nyári akadémia után a fiatal szer­vezők fórumának is. Sza- bolcs-Szatmárban különösen nagy szükség lenne még több képzett fiatal szakemberre ahhoz, hogy gazdasági muta­tóinkkal felzárkózzunk az or­szágos átlaghoz. Az első előadást Kapolyi László ipari miniszter tartot­ta. A magyar iparnak na­gyon fontos érdeke együtt­működni a fiatal szervezők­kel és vezetőkkel. Soha ilyen nagy szükség nem volt még a közös gondolkodásra, ehe­lyett szakmánkénti differen­ciálódás tapasztalható. Szel­lemi egység nélkül nem való­síthatók meg azok a célok, amelyeket a népgazdaság a következő évekre maga elé tűzött. Egységes rendszert kell kialakítani a reál- és a gazdasági folyamatok, a szer­vezeti keret és a szabályozás között, és az így felépített egészet elhelyezni a nemzet­közi munkamegosztásban. A magyar gazdaság piacai közül a nyugati, a keleti és belső egymástól elválasztha­tatlan és egyikről sem lehet megfeledkezni. A nemzetkö­zi megítélésünk, tekintélyünk A fiatalok fórumának résztvevői — Kapolyi László miniszter beszél. jónak mondható, a politika a gazdasági diplomácia álta megteremtett mozgástere azonban nem tölti meg tarta lommal iparunk. Expor-tunl kevésbé fejlődik, mint a vi lágkereskedelem. A világba: pedig új kereskedelmi cent rumok alakulnak ki, elsősor ban Távol-Keleten. Nyitn kell ezen piacok irányában. Külgazdasági stratégiánk ban az elmúlt évek egyensú lya úgy valósult meg, hog; igen nagymértékű volt az im portstop. Ez más országokná is bevált, viszont közben fej lesztették a korszerű techno lógiát. Nálunk nem. A hetedik ötéves tervbe: az alapvető stratégia a sze lektív fejlesztés, utat kellen gedni a tudásnak, a fiataloi friss ismereteit szüksége hasznosítani, bennük óriás potenciál rejlik. A nyitóelőadást vita követ te, majd további referátumoJ hangzottak el. A fiatalok fó ruma délután szekciókba: folytatta munkáját.

Next

/
Thumbnails
Contents