Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-05 / 157. szám
Dr. Zilahi József most ötvenéves. 1950-ben szegődött kőműves tanulónak, aztán másfél év múlva, mint a szakma kiváló tanulója szakmunkás lett. Elvégezte a középiskolát, kiválóan érettségizett, majd a műszaki egyetem építőmérnöki kara következett. A diplo- ina megszerzése után 1970-ben a gazdaságmérnöki szakot is elvégezte, öt év múlva pedig a politikai főiskolán diplomázott. 1984- ben a közlekedéstudomány doktorává avatták. Az egykori kömüvessegéd volt művezető, építésvezető, főépítésvezető, műszaki ellenőr, majd 1967-ben a megyei tanács tervosztályának főmérnöke, 1972 óta pedig az építési és vízügyi osztály vezetője. Nős, két gyermekük van. Lánya apja szakmáját örökölte, fiáért most izgul, hogy fölveszik-e az orvosi egyetemre. A Mostanában sokat beszélünk a telepü- w lések arányos fejlesztéséről. Ez nyilván azért van így, mert eddig nem arányosan fejlődtek településeink, pedig a terv, amelyik ezt előírta, nem most született. .. — Nem bizony, hanem 15 évvel ezelőtt. Az 1971-ben megalkotott településhálózat- fejlesztési koncepció azt a célt jelölte meg, hogy a településhálózat-fejlesztés segítse elő a termelőerők célszerű területi elhelyezését, közelítse az azonos szerepkörű települések ellátási színvonalát, mérsékelje a város és falu életkörülményeiben meglévő túlzott különbségeket, orientálja az ellátó intézmények telepítéseit és így tovább. Volt persze ennek előzménye is, mégpedig egy 1937-es törvénycikk, amelyik elrendelte a rendezési programokat is magában foglaló városfejlesztési és ennek alapján készülő részletes és általános rendelkezési tervek készítését. Hosszú volna elmondani, hogyan akadályozta a törvény végrehajtását a háború, aztán az újjáépítés, majd az ötvenes évek tervutasításos rendszere, így aztán az igazi munka a 70-es évek elején kezdődhetett el. A Elkezdődhetett, de mostanra mégiscsak w kiderült, hogy az sem volt tökéletes. — A koncepció a településeket tíz kategóriába sorolta, előírta lakosságszámukat és intézményhálózatukat. Ennek alapján készültek el a megyei tervek is. amelyek segítették a városiasodást, az infrastruktúrák fejlődését. A községek fejlődése differenciált volt, de a kedvezőtlenebb adottságú térségekben a kisebb létszámú települések helyzete romlott. Kiéleződtek az ellentmondások, feszültségek keletkeztek, de nem kedvezett ezeknek a folyamatoknak a társadalmi-gazdasági környezet sem, hiszen a fejlődést többnyire a központilag elosztott pénzek határozták meg. Előtérbe kerültek a lokális érdekek is, hogy egy-egy település magasabb kategóriába kerüljön, így aztán sok kisebb község fejlesztése háttérbe szorult. A Kérem, mondja ei milyen következményekhez vezetett ez! — Talán annyit még elmondanék, hogy az évtized második felében valamivel kedvezőbb folyamatok indultak el egyrészt az ipar erőteljesebb decentralizálása, másrészt a mezőgazdaság helyzetének szilárdulása, valamint a kiegészítő ipari szolgáltató tevékenység fejlesztése következtében. Ez a fejlődés eredményezte, hogy nálunk is kialakultak az egyenletesebb fejlődés különböző minőségi régiói. Egyik ilyen a megyeszékhely és közvetlen vonzáskörzete, de kialakultak erőteljesebben urbanizálódó térségek, ennek ellentéteként városhiányos térségek, aztán gazdaságilag elmaradott térségek, végül pedig határ menti övezetek. Kialakultak közben gyorsabban fejlődő nagyközségek, mint például Űjfehértó, Rakamaz, Záhony, Csenger, Nagykálló, amelyeket most megyei irányítású nagyközségeknek hívunk de említhető még Nagyecsed, Vaja, Gáva- vencsellő, Mándok, Demecser és Baktaló- rántháza is, s közben egyre jobban mélyült a szakadék közöttük és a megye gazdaságilag elmaradott térségeiben lévő 125 település között. £ Milyen feszültségeket szült még az w egyenetlen fejlesztés? — Erőteljesen koncentrálódott az ipar. Elég itt megemlíteni, milyen gyorsan fejlődött Nyíregyháza és Mátészalka ipara, több térségben pedig nem történt semmi, sőt még a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipar is a megyeszékhely környékére koncentrálódott. annak ellenére, hogy például Szalmáéban és Beregben az átlagosnál több tej és hús „terem”, s ez elegendő indok let* volna az ilyen termékek feldolgozását azon a helyen megteremteni. A mennyiségi fejlődés legmarkánsabb jelzője a lakásépítés lehet, ami természetesen a városokban növelte a lakásszámot és emelte a lakosság létszámát, sajnos nem emelte ilyen mértékben az építészeti és esztétikai színvonalat, pedig amikor több pénz volt a fejlesztésre, nagyobb figyelmet fordíthattunk volna erre is. A Gondolom, ezek a fejlesztések sem ad- hoc módon történtek, hanem valamilyen terv alapján. — Természetesen, ám ezek a rendezési tervek túlságosan lakáscentrikusak voltak, a települések fokozatos és folyamatos átépítését irányozták elő, s merev szabályozásaik miatt nem voltak képesek alkalmazkodni a gyors változásokhoz, illetve a változó körülményekhez. Most érezzük ezt igazán, amikor megnövekedett a magánerős lakásépítés, s ezzel együtt növekedett az ilyen lakások településformáló szerepe és jelentősége, közben pedig alig van hely ilyen lakások építésére. A túlzott központi akarat — beleértem én ebbe saját akaratunkat is — hátrányos helyzeteket teremtett, s a nagy hagyományokra visszatekintő települések szerkezetét is erőszakoltan átalakította. A Nemrég Nyíregyháza főépítészével beszélgettünk a megyeszékhely jövőjéről, s tulajdonképpen ezeket az érveket hozta fel a rendezési terv megváltoztatásának szükségességére. — Természetes dolog, hiszen a legmaradandóbb változásokat a leggyorsabban fejlődő települések — Nyíregyháza, Mátészalka, de ide sorolhatom még Tiszavasvárit is — szenvedték el, ezeken a településeken kötötte meg a lakosság és a tanácsok kezét a merev szabályozásokból eredő eltúlzott építési tilalom. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy például 1982—83-ban Nyíregyházát ez a szabályozás 13—14 ezres nagyságrendben érintette.) A Addig tehát eljutottunk, hogy a tervek nem voltak jók, arról is beszéltünk, hogy ezek ilyenné válását egy kicsit felülről irányították és orientálták, deltát ezeket a terveket el kellett fogadniuk a helyi tanácsoknak is. Ök miért adták áldásukat rá? — Nem szívesen mondom, de az igazsághoz tartozik, hogy-néhány évvel ezelőtt a testületi döntések jelentős része meglehető sen formális volt, többnyire arra adták áldásukat, amit eléjük terjesztettek. Az is igaz, hogy a tanácstagok többsége nem szakember, ugyanakkor örül, ha települése fejlődésére adhatja voksát. Mert fejlődés voll ez akkor is, ha mondjuk Nyíregyházán és néhány más helyen is visszavonhatatlan következményeket eredményezett az elhamarkodott területfelhasználás. Elég példának említeni a konzervgyárat, az autóbusz-pályaudvart, a vásárosnaményi üveggyárat, vagy a tiszavasvári Alkaloidát — bár erről még a háború előtt döntöttek —. amelyek a települések mai arculatát is meghatározzák Vannak természetesen arra is példák, hogy a tanácsi fejlesztést irányító apparátus jó irányba terelte a területrendezési tervezés folyamatait. Ilyen például a nyíregyházi és mátészalkai ipartelepítés, de ide sorolható a megyeszékhelynek az a legutóbbi törekvése hogy az általános rendezési tervet nemcsak Nyíregyháza számára készíttetik, hanem együtt a Nyíregyházát körülvevő községekkel, hiszen ennek a településcsoportnak nemcsak el keli tűrni egymás közelségét, hanem együtt is kell lélegezniük. A Említette az előbb, hogy a tanácsi testületekben szavazók többsége nem szakember. Ez igaz, ám a terveket szakemberek, tervezők készítették. — Természetesen nem maradhat ki az c felelősségük sem. A baj csak az, hogy mire eljutottunk odáig, hogy óvnunk, védenünk kellene hagyományainkat, addigra alig-alig marad, ami még megmenthető. Tettünk mi korábban is erőfeszítéseket a magyar falu ■ kép, ezen belül a szabolcsi és szatmári táj arculatával szemben bekövetkezett kedvezőtlen építési beavatkozások ellen, de nem sok eredménnyel. Kevés volt a megfelelő képzettséggel rendelkező tervező, így aztán sok minőségen aluli terv készült és készül amelyeknél a tervezők meg sem kísérelik figyelembe venni a táji és épített környezeti adottságokat, hagyományokat. A tervek funkcionális megoldásai sem igazodnak az életmódhoz, életviteli sajátosságainkhoz életkörülményeinkhez. Bűnösök ebben természetesen az építtetők is, hiszen sajnos gyakran olyan megbízásokat adnak a tervezőknek, hogy „olyan legyen, mint a szomszédé, csak egy kicsit nagyobb meg magasabb." A Hibásak tehát a tervezők is, de vajon Önök nem hibásak-e, hiszen minden terv az önök kezébe kerül. — Az eddigi rendeletek — például az építési engedélyezési eljárásról szóló rendelet — nem tették lehetővé, hogy ebbe beleszóljunk, ugyanis a terveket elbíráló bizottság csak a megtervezett lakás terveit látja, s azt már nem, hogy hogyan illeszkedik az az épület a környezetébe. Azt kell mondanom, hogy az engedélyezés ilyen szempontból formális volt. hiszen ha voltak is ritkán helyszíni szemlék, ilyen kérdésekre nem terjedtek ki és a dokumentációkban sem lehetett a tervezőktől olyan munkarészeket megköHétvégi i interjú dr. Zilahi Józseffel, a megyei tanács osztályvezetőjével a település fejlesztéséről vetelni, amelyek nem csak a konkrét épülettel függenek össze. A tervezők mentségére el kell mondanom, hogy nem érdekeltek abban, hogy a műszaki szempontból megfelelő megoldásokon túl többet foglalkozzanak az építészeti kultúra hagyományaival, átmentésével és egyáltalán az esztétikus, külső megjelenés kérdéseivel. A Én sem akarom megvédeni a tervezőket, de az utóbbi években sokan építettek típusterv alapján. Miért segítettek Önök is az ilyen tervek elterjesztésében? — — Tulajdonképpen kényszerből. Sokkal többen akartak építeni és építettek is, mint amilyen a megyében a tervezői kapacitás volt, így aztán meg kellett alkudnunk a típustervekkel, amelyekből meglehetősen sok volt, csak ezek többsége nem illeszkedett a helyi sajátosságokhoz, a tartalmi és formai követelményekhez. Ha már ennyire belemélyedtünk, még azt is elmondom: a telek- alakítások is „segítettek-’ sok helyen a hagyományok eltüntetésében. Rövid, kis térmértékű telkeket alakítottak ki sok helyen és kimondták, hogy itt „korszerű” beépítési módokat engedélyeznek. És lett belőle az, amit ma látunk a megye legtöbb községében, pedig a hagyományokat őrző lakásokban is lehet fürdőszobát építeni. Senki nem arra gondol, amikor erről beszél, hogy bárki is korszerűtlen lakást építsen. De a korsze rűség nem azonos a divatossal, a korszerűtlenség pedig hagyományainkkal. ^ A megváltozott szemlélet megköveteli. ' hogy változzanak meg a korábban készített rendezési tervek. Milyen követelményeknek kell megfelelni az új terveknek? — Ha már az előbb a hagyományok megőrzésénél tartottunk, akkor itt is első helyre sorolom, tehát nagy figyelmet kell fordítani a meglévő adottságokra, a történeti, műemléki értékek megtartására, a helyi sajátosságok hasznosítására, s természetesen a táji adottságoknak, a természet- és környezetvédelmi feladatoknak is meg kell felelni. Az utcaképi. városképi tényezőknek is előtérbe kell kerülniük a beépítések tervezésénél, nem lehet elhanyagolható szempont az esztétika, a megfelelő kapcsolat a régi és az új között, többet kell törődni a megmenthető épületek rekonstrukciójával, felújításával, korszerűsítésével. És szeretném még valamire felhívni a figyelmet. Ma már tudjuk, hogy a lakosság lokálpatriotizmusa nem elhanyagolható erőforrás. Ezért a rendezési tervek készítésének folyamatában meg kel1 találniuk azokat a módszereket, amelyek alkalmasak a minél szélesebb körű összefogás hasznosítására. El kell érni, hogy a jó szándékú beavatkozásra időben lehetőség legyen, s már olyankor megteremteni a társadalmi összefogás lehetőségét, amikor a programok készülnek. £ Ezek megszívlelendő és hasznos tanácsok. ám az ország bármelyik pontján elmondhatók lennének. Van-e valami speciálisan szabolcs-szatmári sajátosság? — Megyénkben a területrendezési tervezési tevékenység, annak színvonala, a város- építészeti és építészeti munkák minősége megfelel az országos átlagnak. Ezzel azonban nem lehetünk elégedettek, sokkal többet kell tennünk különösen a szatmári, szabolcsi táj hangulatának megőrzése, a minőség megőrzéséért, a települések hagyományainak ápolásáért. Ezt elősegítheti, ha a mindenkori aktualitások figyelembevételével folyamatosan készíttetjük el a kisebb települések rendezési terveit is, amelyekben megfogalmazhatjuk azokat a törekvéseket is, amelyek felzárkóztatásukat és az ott élők életkörülményeinek javítását egyaránt szolgálják. Köszönöm a válaszait. Balogh József .. .már csak a mesében fordul olyan elő, mint amit a közelmúltban Panyolán éltem meg. A falu határában a szenet rakodókkal beszélgettem, kellemesen, jókedvben, tanulságosan. Mondhatni: percek alatt szövődött a jó barátság, ismeretség. Kint, a szénával rakott szekér mellett újsütetű ismerősöm így búcsúzott: ha legközelebb erre jár, csak szóljon be a Szombathely 29-be, s mire visszafelé jön, az asszony készít magának kapros lángost. Az ám a jó! Aztán a bakról még egyszer lekiabált: Szombathely 29! Nem sokkal később Botpaládon Bandi bácsi, az öreg, 78 éves nyugalmazott juhász lepett meg. Miután észrevette, hogy nagy kíváncsisággal szemlélem szekerét és a jármot, közölte: befog, hadd lássam, hogyan is zajlik e művelet. S befogott. Még egy kört tett is a szekérrel, amely mögött vidáman csaholt kutyája. De említhetném még hosszan, hogyan mentett meg a látható éhhaláltól egy jó zsi- roskenyérrel a gátőr felesége, miként rakta meg a tavaszon az autó hátulját orgonával a turistvándi asz- szony. Bármelyik esetet veszem is, mind önzetlen volt, csak a szeretet, a jó barátság diktálta őket. Szóval az önzetlen jó barátság, ismeretség, a nyitott szív az, ami mindig megkap, valahányszor ezek, s az ezekhez hasonló kis történeteim eszembe jutnak. Az a gesztus, amely csak olyan közegben él, élhet, ahol az emberek beszélő viszonyban vannak egymással, ahol más a viszonylat ember és ember között. Itt, ahol átlátni a kerítésen, mi több, át is lehet beszélni rajta, ma alig találni olyat, mint a két tiszaháti Arany versében, aki a fülemülefüttyön vitatkozik. Más a viszony, más a kontroll, más az egymásrautaltság. Ezt hiányolom én a városokban, még inkább azokon a kaptártelepeken, ahol olyan sokan élünk. Minden igyekezet meddő, s tegyük hozzá illuzórikus, amely azt célozza, hogy nyitott szívek, őszinte szóra nyíló szájak, egymást figyelő és segítő gesztusok legyenek a jellemzőek. Sokszor mondvacsinált igyekvések, sietések, máskor érdektelenség és érdekellentét hidegít el bennünket egymástól. Hűvös lépcsőházi köszönések konvencionális biccentései közepette ugyan kinek jutna eszébe azt mondani: van egy jó kapros lángosom, kóstolja már meg! Mesébe illő, mondtam, az a sok apró találkozás, beszélgetés, amellyel az ember a kis falvakban még ma is találkozik. Hiányzik ebből (hála az égnek!) a tekintélynek szóló alázat. Hiányzik, hiszen miért is lenne; ez a közeg nem tűr ilyen hamisságot. A szó, a másik tisztelete, a kölcsönösségen alapuló barátság — az más. De sokszor vagyok vele úgy, hogy egy- egy útról hazatérve azon töprengek: vajon hogyan lehetne ebből valamit életünkbe, ide a városba becsempészni? Talán már sehogy. A művileg létrehozott közösségek belevesznek a formalitásokba, a gyökértelen emberek meg eleget csatáznak azzal, hogy lakásuk közvetlen környezetében elviseljék egymást. Orromban mégis ott az orgonaillat. A számban érzem a zsíroskenyér semmihez nem hasonlítható házi izét, a jó hagymát, összefut a számban a nyál, ha arra gondolok, lesz még a nyáron alkalom, hogy egy kis kapros lángost egyek Panyolán. Ma sem értem, miért tessékeltek előre a benki boltban, amikor tisztességgel álltam sorba a cigarettámért, mondván: maga itt vendég. Ma már attól sem tartok, hogy a foglalkozásunknak kijáró udvariasságról volt bármely esetben is szó, hiszen nem is tudták, honnan és miért járok ott. Tudományoskodó világunkban talán akad majd egyszer valaki, aki arra tesz kísérletet, hogy megtalálja az emberi kapcsolatok tisztaságának nagy titkát, s főleg azt, hogy miként tehető ez át a városokba. Mert félek az elszemélytelenedéstől, a hidZg udvariasságtól, a szeretet- lenségtől, az alkalmi barátságoktól, az egymást ölő vitáktól, a lépcsőházi szindrómáktól. Szerintem szép turizmus lenne, ha eljárnánk oda, ahol tanulhatnánk nyitottságot. Nem kell messze menni. Több mint kétszáz falunk kínálja a legjobb iskolát. V. !|H HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. július 5. «fff
