Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-23 / 172. szám
t Kelet-Magyarország 1986. július 23. Kevés a szálláshely — egyre több a turista Értékek teljes szépségben (fii»«?«* Hazánk egyik legszebb, legérdekesebb tája a szatmár- beregi síkság. Híre túljutott már nemcsak a megye, de az országhatárokon is, egyre többen keresik fel e varázslatos vidéket, ám korántsem használtuk még ki a turizmus lehetőségeit — sommázta véleményét a gyarmati tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén, melyen egyebek mellett a tájegység idegenforgalmi helyzetét értékelték lés határozták meg az abból adódó feladatokat. Mint elhangzott, a mind íagyobb számban idelátoga- ó turista elragadtatva szól íz itteni emberek vendégszeretetéről, a tájjellegű ételek ízéről, és természeteién legfőképp a Szamos és i Tisza közének rendkívül gazdag irodalmi, történelmi, néprajzi emlékeiről, a természet sehol másutt nem találgató szépségeiről. Sokat is tettek, tesznek az tt élők azért, hogy meg- Tientsék, s teljes szépségük- oen bemutathassák az érdek- ődőknek a helyi értékeket, gyarmaton most van folyamatban a gótikus alapú református templom és az árvízi emlékmű környékén a Kossuth és a Május 14. tér között a környezetbe széfen illő dísztér kialakítása, melynek várható költsége megközelíti a kétmillió forintot. Nagyarban a Petőíi- Ea közelében, Szatmárcse- kén pedig a turistaszálló illetve a tájház mellett .építenek illetve építettek parkírozót. Nagyszekeresen az idén fejeződött be a gótikus templom felújítása, a kör- f nyezetét hamarosan parko- <' sítják, megvilágítják majd.A turizmus elengedhetetlen feltétele a megfelelő szintű kereskedelmi háttér kiépítése, ami jelentős fejlődésen ment át, s a következő években újabb előrelépés várható. Gyarmaton féltucatnyi új boltot terveznek hamarosan átadni, Milotán most folyik az élelmiszerbolt korszerűsítése. Szatmárcse- kén nemrég újította fel a gyarmati áfész a Pince csárdát, s hamarosan hozzálát ugyanitt az egyik bolt korszerűsítéséhez. Jánkmajtison a magyar—román átkelőhely útvonalán mostanában bővítette éttermét a helyi fogyasztási szövetkezet, s új, melegkonyhás vendéglőt létesítettek a gyarmatiak Ti- szabecsen. Kölesén az idén készül el a szép, háromszáz négyzetméter alapterületű ABC, ezt követően kerül sor ugyanitt a bisztró bővítésére, mely kiránduló csoportok fogadására is alkalmassá válik. Sajnos nem mondható el ennyi biztató hír a környék szálláslehetőségeiről. Városunkban a Szamos Szállodában huszonnyolc, az állami gazdaság szállójában ötvenhat ágy áll az itt alvók rendelkezésére, míg a szatmár- csekei fogadó ötvanhat fő elszállásolására képes. Sajnos ez kevés, még szerencse, hogy a kulturális programokra érkezők, valamint a kiránduló diákok elszállásolásában a gyarmati középiskolai kollégium valamint a kölesei iskola mindjobban bekapcsolódik. Elgondolkodtató a kérdés: a jobb propagandamunkával vajon nem lehetne-e még intenzívebbé tenni vidékünkön a turizmust? Minden bizonnyal igen. Sajnos a reklámmal nincs mit dicsekedni, arra a megye idegenforgalmi irodái sem fordítanak kellő gondot, de elmondható ez a helyi illetékesek tevékenységéről is. Seregnyi tennivaló vár a jövőben az érintettekre, ha azt akarjuk, hogy a turisták A környék kedvelt kiránduló- helye a tivadari strand mind nagyobb számban keressék fel vidékünket. Mindenekelőtt célszerű lenne a szálláshelyek bővítése, s egy kemping kialakítása. A városban tovább kell fejleszteni a COOPTOURIST szolgáltatásainak körét, s olyan, évente visszatérő kulturális programról szükséges gondoskodni, mely idecsalogatja a művészeteket kedvelők népes táborát. Nem maradhatnak ki a fejlesztésekből természetesen a környező települések sem. Szatmárcsekén véglegesen rendezni kell a szálló udvarát, s célszerűnek látszik a tájház portáján egy olyan kiállítás megszervezése, mely a környék régi mezőgazdasági eszközeit mutatná be. Egyre sürgősebb feladat a Penyige melletti Szenke-par- ti üdülőövezet kialakítása, a túristvándi vízimalom melletti parkírozási gondok megszüntetése. A rozsályiak nemrég megnyertek egy országos pályázatot, annak segítségével — természetesen a helyi erőforrások összevonásával egy úttörőtábort lehet majd kialakítani vadregényes környezetben, a nagyhódosi Túr-parton. Tennivaló tehát akad bőven. Számítógépek az iskoláknak Sok település érdemli ki az iskolaváros titulust, Fehérgyarmat is közéjük tartozik. Különösen most nyáron látja ezt az ember, mikor hiányzik az utcákról a több ezres tömegük. Az iskolák azonban csak látszólag üresek, szorgos munkák folynak ott ilyentájt is. Mesteremberek zajától hangosak az épületek. A város gyermekintézményeiben, s a két általános iskolában több mint 1,2 millió forint felhasználásával gondoskodnak azok újjávarázsolásáról. Nagy gondja az 1-es számú általános iskola igazgatóságának, hogy a város legrégebbi, úgynevezett református iskolaegysége nem felel meg a statikai követelményeknek. A későbbiekben történik döntés, hogy hol tanulnak majd ezek a gyerekek. A 2-es számú általános iskolának teljesen megszépül a Május 14-i térre néző homlokzata. Itt közel 300 ezer forint értékű audiovizuális és sporteszközök beszerzéséről gondoskodnak az intézmény vezetői. Megszépülnek az utcai kerítések, s parkot kapnak a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola nevelői, tanulói, míg a Zalka Máté Gimnáziumban lambéria készül. Itt kicserélték a gázüstöt a konyhán, színes televízió, hifitorony, új videó, számítógépek kerültek a kollégiumba és a gimnáziumba. A köz- gazdasági szakközépiskolában pedig szeptembertől újfajta villanyírógépeken tanulhatják a gépírást a szakközép- iskolások. A Móricz Zsigmond ipari szakmunkásképző intézetben ezen a nyáron csak festésre kerül sor. Azonban nagyszabású munkák kezdődnek itt nemsokára, a továbbfejlesztés eredményeképpen új tantermekkel, tanulószobákkal, sportcsarnokkal, tanműhely- lyel, szakköri termekkel gyarapszik majd az iskola. A felújítási munkákat már július közepén megkezdték az oktatási intézményekben, így minden remény megvan arra. hogy szeptemberben zavartalanul indulhat az oktatás, nevelés. Válasz közérdekű kérdésekre Viszel kombinált fémplasztika Több lakossági kérdés érkezett a közelmúltban szerkesztőségünkhöz, melyekre a választ Szabó Endrétől, a városi tanács elnökhelyettesétől kértük, — Hónapok óta üresen áll a városi KISZ-bizottság és az úttörőelnökség volt épülete. Mi lesz a létesítmény sorsa? — Az elkövetkező években a város postája új forgalmi és műszaki épülettel gazdagodik, ezzel függ össze a KISZ-bizottság épületének sorsa is. Ezt le kell bontani, új létesítmény kerül a helyére. Ez azt jelenti, hogy a bontás feltételeit meghirdetjük, s aki a leggyorsabban, biztonságosan s a legtöbb anyagi ellenszolgáltatást felajánlva vállalja a munkát, az kapja meg a Tömöttvár utcai bontást. — Mi ezt a területet a jövő év elején átadjuk az építőknek. Nagyszabású program .valósulhat meg a városban es vonzáskörzetében a tervezett korszerű telefonhálózat kiépítésével. A korszerűsítésnek természetesen ára van, a tervezett költségekből Fehérgyarmatnak 33,8 milliót kell magára vállalnia. — Sok volt a panasz az energiaellátásra. Mi várhátó e téren? — Ami a villamos energiát illeti, nagy gondunk oldódik meg azzal, hogy az eddigi egy betáplálással szemben a város villamosenergia-ellátásá- hak Vásárosnamény felől történő biztosítása is a tervek között szerepel, megvalósítása még ebben a tervciklusban várható. Amikor állandóan azt szorgalmazzuk, hogy a szatmári embereknek helyben teremtsünk munka- lehetőséget, az ipartelepítéshez az energiát is biztosítani kell. A jelenlegi elképzelések szerint a vezetékes gáz jelentené a végleges megoldást. Ugyanis a tüzelőellátás — már ami a szilárd tüzelőanyagokat illeti — ma sem megoldott. Az ÁFOR vezetőivel olyan tervet kívánunk megvalósítani, hogy a Tu- nyogmatolcs és Fehérgyarmat közötti főút mentén a vízgazdálkodási társulat előtti részen épüljön egy korszerű üzemanyagtöltő állomás. Terveink szerint megmaradna a város jelenlegi mindkét kútja, s ez biztosítaná a háztartási tüzelőolajjal való ellátást. A továbblépés a gázvezeték lenne. — Többen érdeklődtek, mikor láthatnak Fehérgyarmaton köztéri szobrokat? — Évekkel ezelőtt szerettük volna, ha a városközpont valamelyik terén a meglévő árvízi emlékmű, az I. világ- háborús emlékmű és az uradalmi parkból ránk maradt alkotásokon túl további művészi alkotásokkal gazdagodott volna a város. Sajnos pénzszűkében voltunk, s mikor félre tudtunk tenni egy kis pénzt, mindig adódott valami halaszthatatlan feladat. A városlakók most a kommunista műszakok bevételét ajánlották fel e célra, s az így összegyűlt 200 ezer forinttal kerestük meg a Képző- és Iparművészeti Lektorátust. Ennek konkrét eredménye. hogy az árvízi emlékművel, illetve a templommal szemben egy vízzel kombinált fémplasztikát helyezhetünk el a kora ősszel. Szerepel terveinkben egy szobor a Május 14. téren is. Mivel itt sok a fiatal, sok a gyerek, azt a megbízást adtuk, hogy olyan szobor készüljön ide, mely kifejezi az anyaságot, a fiatalságot, a gyermeknevelés szépségeit. Napirenden az önkéntes tűzolték munkája A vörös kakas ritkán kukorékol A gyarmati tűzoltók — kik természetesen társadalmi munkában látják el nem kis felelősséggel járó kötelezettségeiket — megbízhatóan vigyázzák a vörös kakast, az állami tűzoltók partnereként nem egy alkalommal bizonyították rátermettségüket az elmúlt esztendők során — ~\ Az oldalt összeállította: BALOGH GÉZA Alig pár hete, hogy a városatyák jóváhagyták Fehérgyarmat tanácsrendeletét a lakásügyekről. Az alábbiakban a lakosságot közvetlenül érintő változásokról lesz szó. Szociális tanácsi bérlakásra az az igénylő jogosult, akinek lakása nincs, s az egy főre jutó havi jövedelme nem éri el a 3000 forintot; gyermekét egyedül nevelő szülő, és nyugdíjas házaspár, továbbá fiatal házasok és 35 éven felüli egyedülálló esetében az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 3500 forintot. Helyi támogatásban részesülhetnek azok a fiatal házasok, a két-, vagy több- gyermekes és gyermeküket egyedül nevelő lakásigénylők, akik hat hónapon túli elismert szociális tanácsi bérfakásigénylésükről lemondanak és a lakásproblémájukat maguk oldják meg lakásépítéssel vagy -vásárlással. Szintén kaphatnak helyi támogatást azok, akik szociális tanácsi bérlakásuk bérleti jogáról térítés ellenében a lakással rendelkező szerv javára leRendelet a lakásügyekről Támogatás az építkezőknek mondanak, és családi lakó- házépítéssel, vagy tanácsi elosztású OTP-s lakásvásárlással oldják meg lakás- problémájukat. Egyedi elbírálás alapján más rászoruló családok elsősorban pályakezdő szakemberek, sok- gyermekes családból származó vagy völt állami gondozott fiatalok is részesülhetnek segítségben. A helyi támogatás a magán- és szövetkezeti lakásépítést segíti. Ez a helyi támogatás feltételeinek megléte esetén gyermektelen családok 80 ezer forint visz- sza nem térítendő támogatást és 100 ezer forint kamatmentes kölcsönt jelent. Egygyermekesek esetében a vissza nem térítendő támogatás 100 ezer, kétgyermekeseiknél 120 ezer, három- és többgyermekeseknél 150 ezer forint. Azok a helyi támogatást igénylők, akik a városi tanács vb hatósági osztálya által kijelölt házhelyen építenek, 150 ezer vissza nem térítendő és 100 ezer forint kamatmentes kölcsönt igényelhetnek. Kiterjed a támogatás magánlakás-vásárlásra is, ahol 100 ezer forint kamatmentes kölcsön mellett gyermektelen házaspárok 50, az egygyermekesek 60, a kétgyermekesek 80, a három- vagy többgyermekesek 100 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak. A város legújabb lakónegyedének egyik szép utcája-y hangzott el a megállapítás nemrég az illetékes fórumok egyikén. A több mint százéves múltra visszatekintő önkéntes egyesületnek a legutóbbi éveikben a megelőző és a mentő tűzvédelemhez szükséges tárgyi és személyi feltéteteket tovább javították, s ennek megfelelően a megelőző és a mentési munkálatok színvonala, gyorsasága tovább javult. Ebben nagy szerepe van az újjászervezett területfelelősi hálózatnak is. Jelenleg a város harminchárom körzetre van felosztva, amelyben helyet kapott az Ady Endre utcai tömbbelsőben kialakított új lakótelep is. Az elmúlt időszakban az önkéntesek csaknem száz esetben vonultak ki a város és körzetének tüzeihez, jelentős segítséget adva a hivatásos tűzoltóknak. Nagy gondot fordítanak már huzamosabb ideje az utánpótlás nevelésére, az úttörő- és ifjúsági rajok felkészítése folyamatos, magas szintű. Ennek is köszönhető a rendszeres továbbképzés mellett, hogy sikerrel szerepelnek a különféle szakmai versenyeken is. A továbblépés érdekében mindazonáltal szükség van néhány újabb lépés megtételére is. A két legfontosabb tennivaló: az új tűzoltószertár fűtésének korszerűsítése, és a költségvetési üzemtől átvett locsolókocsi tűzoltóautóvá történő átalakítása. A tervek szerint rövid idő múltán pont kerül mindkettő végére.