Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-19 / 169. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. július 19. TÖPRENGÉS látogatóban Itthon lenni! Mondják Paládon: — A K lastromdombot kellene megásni! A múltkor az eke ott márvány darabot dobott ki. Mondják, valami kolostor állott ott. Az a múltunk, érdemes lenne kihozni a föld alól. Istvámdi mellett áll egy tíz fából alakult csoport, dombot ölel. Egyre többen emlegetik a faluban, idézve 250 év előtti tatár betörést. — Hősök nyugszanak ott — magyarázzák, a hazát védték. A Becs és Liget melletti Bajnokot már nem is említem, arról már a miniszter is tud. Oda meg emlékművet akar a falu. De említhetném a Kölesén lévő vagy a kóródi első világháborús emlékművét, amire azt mondják: legyen rendben, hiszen eleink vatták, akik akkor haltak. Nem akarom untatni az olvasót a hosszú fölsorolással, de álig akad község manapság, ahol ne kerülne előbb vagy utóbb szóba a múlt, a történelem. Szinte nincsen is olyan hely, ahol a zivataros magyar históriának vagy diadalmas, vagy kudarcos emlékét ne tudnák. Az, hogy mindez szóba is kerül manapság, annak bizonyára oka van. Nem is kevés. A legfőbb talán az: az emberek keresik azokat a gyökerekét, melyek ide- költiik őket. Nem olyanféle címer kutatás ez, mint amilyeneket néhány sznob végez a levéltárakban. A valós múlt, a századokon át ívelő történelem megbecsülése a legtermészetesebb tett, a legérthetőbb kívánság. Tamási Áron ezt fogalmazta: avégett vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Otthon viszont csak ott van az ember, ahol eltéphetetlen a gyökér, ahol a máig vezető út példa, s a jövőt célzó ín- szakasztás ebből táplálkozik. Nem tudom elgondolni, hogy jó munkáról, tisztes helytállásról beszéljünk úgy, hogy mellette ne szerepelne mindig a legszebb fogalom, a haza szeretete. A kis falviak hazaszeretete márpedig ött kezdődik, hogy szereti saját világát, amelyben született, él, s ahonnan ősei vétettek. Tudom, sok esetben egy- egy télepülés históriájában sok ia meseelem, a legenda. De ez végtére nem baj. Ki róhiaitná fel a jándiaknak, hogy ők a régi, múltbéli históriában éppen Rákóczi iifct Tiszát úsztató kurucát tisztelik a legjobban? Vagy talán lényeges, hogy valóban sapkában hordta a nép Csaroda határéban a Fejedelem dombját össze? Aligha. Néha a legkisebb legenda többet használ, mint a legtudományosabb mű. Mert valahol otthon kell lenni ebben a világban ahhoz, hogy tegyünk is érte. Okos, ha a politika az egzakt dolgok mellett számításba veszi azít is: tenni igazán azért tudunk, amit szeretünk. Becsüljük hát a kis dombokat, halmokat, történeteket. Ezektől is itthon vagyunk. Dr. Béres Fontosság, felelősség Nem olyan túl régen egy vállalatnál jártam, melynek vezetője lelkesen bizonygatta, rájuk igen nagy szükség van. Mondhatnák: túl lelkesen. Ez — gondolhatjuk — nagyon jó is lehet, hiszen az már igencsak baj lenne, ha valaki saját munkája hasznosságában nem hinne. Mégis, mindvégig volt bennem valami kétely, miért kell ennyire magyarázni a dolgot. Valami vagy felfog- hatóan kell, hasznos, jó, vagy attól nem válik azzá, ha folyton folyvást emlegetik. Ügy tettem, mint akit meggyőztek, pörölni kár lett volna, jószerével szóhoz sem jutottam. Napok múltán eszembe jutott az eset. Mégpedig annak apropóján, hogy egy olyan bizottságról hallottam, melyre semmi szükség nem volt, de hát ha már egyszer megalakult — volt. Erről is mondogatták, milyen segítő, milyen fontos. A furcsa az egészben: soha nem is hallott róla senki, ami semmiképpen nem a nélkülözhetetlenség bizonyítéka. A gondolkodás ekkor indult meg végérvényesen az agyamban. Vajon nem vagyunk-e időnként túlszervezve? Vajon nem túl nagy apparátusok, bizottságok, intézmények szövevényében élünk? Az ember időnként már nem győzi számolni a rádióban, televízióban azt a seregnyi tanácskozást, amit különböző helyeken és ürügyekkel tartanak. Mind azzal kezdi: ez a legfontosabb manapság ... Közbeiktatott cégek, bizottságok, al- és főszervezetek bonyolult rendszerében — érzem én — lassan elkopik a felelősség. Mert minél több a kéz, a láb, a fej, a szó, a vélemény, annál kevesebb a tettet vállalás. Mutatunk a másikra, s ebben leljük fontosságunkat. És kiderül: valóban fontosak vagyunk, mert egy lépéssel sikerült arrébb passzolni valaminek az ódiumát. Pedig, ha valamikor, akkor most nagyon kell a felelősségvállalás. Nem bocsánatos bűn, ha rossz a döntés, legyen az gazdasági vagy politikai. Nem intézhető el kézlegyintéssel, hogy: nem rám tartozik. És ezt követi a magyarázkodás: én fontos vagyok, rám szükség van, de ez, ugyan más dolog, ez nem az én asztalom. Gyanús tehát, ha valaki furtonfurt azt igazolgatja, talán magának is, szükség van rá. Semmi nem ítélhet ebben az ügyben, csak és csupán az élet. Ha valamiről kiderül: eljárt felette az idő — meg kell szüntetni. Ha az élet eldöntötte, hogy valami és vele valakik hasznosabbak lennének másutt, akkor dönteni kell, mégpedig az élet diktálta módon. Tehetetlenségünk gátja gyakran az, hogy humánus okokra hivatkozunk, jóllehet tudjuk, hogy vélt hasznos haszontalan. De emberekről van szó — vetik rögvest közbe. Azt senki nem kívánja, hogy a döntés emberellenes legyen. De az sem hiba, ha az érdekek rendjében tudjuk, melyik előbbrevaló a másiknál. Ennek fontosságát — hiszem — nem kell bizonygatni. Érzékenység Hallom, mégpedig mértékadó helyen, hogy baj van az Országos Filharmónia előadásaival. Előfordul, hogy változik az előre kiadott műsor, megesik, hogy nem az jön, akit előre közöltek, s bizony a minőség se mindig kifogástalan. Zeneértők például mócsingra szedték a Saul oratóriumot, melynek előadása kisebb csődnek is felfogható. Aztán megfogalmazódott a végkövetkeztetés: lehet, tehet jelezni ezt, de nem nagyon érdemes, mert a filharmónia sértődékeny. Istenem! Sértődékeny, hát sértődékeny! És a nyíregyházi közönség? Az is. Akkor tehát logikus, hogy a közönség sértődékenysége az elsődleges. Sokát beszélünk napjainkban arról, hogy milyen keményen kéll venni a szerződéses fegyelmet. Ha valaki azt gondolja, hogy ez csak a szűkén vett gazdasági életre érvényes, az téved. A kultúra világa sem lehet kivétel ez alól. Legyen szó filharmóniáról, ORI-ról, IRI-ről, színházról, bárkiről. Tudom, nem desz népszerű, amit mondok, de a tárgyalás stádiumában, a szerződés megkötésekor a mű, a művész az áru, aminek minőségét garantálja a szállító, a határidőt dettó. Az áru és az ár egyeztetéséből születik a döntés: ekkor 'és ekkor ez és ez lesz. Kötelezően ! A közönség pedig, aki fizet, mégpedig egyre többet, joggal várja, hogy azt kapja, amit kínáltak neki, s ha ez valami óiknál fogva nem lehetséges, jár neki az akadályközlés, a visszatérítés is. Kemény dolog ez, jogi dolog, ahdl kevés helyet kaphat az érzékenység, s vajmi kevéssé volna tisztességes — erről is szó esetit — a nem szép visszavágás. Elég sok kóklerség van megyénkben is a haknikkal, a szervezett és neppelős turnékkal. Nem volna jó, ha a legszebb 'területen, a művészetek csúcsviilágában, a Zene magasztos szféráiban is teret kapna a megbízhatatlanság. A nyíregyházi közönség hozzászokott, hogy emlékezetes karácsonyi koncertek részese legyen. Megismerte a különböző orgomahangver- senyek ízét, szépségét. Joggal számít arra, hogy a legkiválóbb magyar művészeti közvetítő, a filharmónia a legkorrektebb módon szerződjék és teljesítsen. Mert nem minden jó vidékre se! Nem minden beugrás egyenlő az eredeti szereplővel. Volt a közelmúltban Vita arról, hogy sok vagy kevés a hangversenylátoga- tó. Nos ennék alakulása nagymértékben függ attól, mit kínálnak. És hogy mit hoznak. Nem le! Ide, fel, Szabólcs-Szatmárfoa. Félre hát az érzékenységgel, s a kishitűségünkkel. Mi sem küldünk pávakört, ha a négyes Iskoláit kérik dalolni. Joggal várjuk, hogy a legjobbat kapja a közönség, melynek ugyancsak jó füle van a hallásra. V. ■Bürget Lajos Az állandóság, a megállapodottság, a nyugalom és az ezzel járó csend honod a Vetőmag Vállalat Kutató Központjának kisvár- diai telepén. Az épület hűvös, félhomályos folyosójának végén egy kis kutatászoiba: dr. Béres József munkahelye. A nagy vihart kavart cseppek szellemi atyja vakítóan fehér köpenyben fogad. Fürkészem arcát: fél évtizede ugyanitt találkoztunk, ennyi idő elegendő távlat kis változások felfedezéséhez is, mégsem találok semmi .eltérést. Ugyanaz a nyílt tekintet, és benne még mindig a megingathatatlan meggyőződés. Akkoriban elkeseredetten védte igazát és nagyon-na- gyon sok fronton vívta harcát. Aztán elcsitultak a hullámok, megszűnt a „nyomás”. A vitatott értékű cseppek hektoMterszámra vásárolhatók, a büszke tudományos bástyák megadták magukat. Nem feltétel nélkül persze. Születtek kompromisszumok mindkét részről. És — mivelhogy minden csoda három napig tart — ma már nincs „Béres-ügy". Akkor mi van ? Ezt kérdezendő kerestük fél a kutatót műhelyében. — Kutatásaim iránya mit sem változott az utóbbi években. Bár lehet, hogy első pillantásra ennek az ellenkezője látszik. Olyan szerek kerültek ki a kezem alól, amelyek a növények és állatok világában hasznosíthatók, és nem az embereken. A kiindulás viszont közös: vírusellenes hatóanyagokat tartalmaznak és olyan ágenseket, amelyek az élő szervezet ellenálló-képességét hozzák helyre, vagy fokozzák. A rendszerető ember alaposságával szedi sorba mondianiválójált. Mielőtt hozzákezd, homlokát ráncolva még egyszer végiggondolja, súlyozza magában hangtalanul, mit és hogyan fejtsen ki. — Talán a juhoknál és borjaknál javallott szereimről előbb. Miután ezeknél az állatoknál is nagyarányú vírusfertőzést tapasztaltam, amely ugyan betegség formájában nem nyilvánul meg, vagy csak ritkán, úgy találtam, hagy iaz ő vitalitásuk is fokozható az általam 'azóta .előállított és B 3 80 számmal szabadalmaztatott szerrel. Nem stimulálás- ról van szó, hiába Bovistibol a fantázianeve, mert .az eredmény nem hízás. Az eredmény az élőlény, ez esetben a borjú „kitelóse', vagyis az élettanilag és örökletesen lehetséges összes lehetőség megvalósulása. A vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az ezzel kezelt fiatal állatok 10—17 százalékkal nagyobb súlygyarapodást értek el. Nem kövérebbek. hanem testesebbek, szebb _ formájúnk, imagnövekedett vital'iitásúak. Egészségesebbek, jobb a tafcarmányhasznosításuk és sakkal ellenállóbbak, mint társaik. A juhok büdössán'tasága például jelentősen visszaszorul. Mindez azoknak a faktoroknak köszönhető, amelyek megakadályozzák a vírusok szaporodását, és a szervezet anyagcseréjét Olyan harmóniáiba hozzák, amely leginkább szolgálja az egészséges fejlődést. Ugyanez növényekre. A beszámoló következő része — továbbra is a vírusoknál maradva persze, amelyek Béres József szerint a legtöbb baj ókozói — a burgonya, a bab és a paprika védelmével foglalkozik. Ez annál is fontosabb, mivelhogy a .kutatóintézet ezekkel foglalkozik egyebek közt. A burgonya leromlátsániak megakadályozása — legalábbis kutatókörökben — majdnem a lehetetlennel határos, de Béres József 'kutatási területe, mint tudjuk, nagyrészt ebbe a ter- riitóniumltaa 'tartozik. — A babnál nagyon jó szerek vannak már védelem céljából, ilyen a japán Kiasumin. Ez vOlt a kontroll ellenőrző vizsgálataim során. Ha .azonos lenne a hatás, akkor ás az én szerem győzne, mert kizárólag természetes és élőlénybarát .anyagokból készül, ellentétben a szintetikus összetevőkkel. A kísérletek alapján bebizonyosodott, hogy 10 százalék minőségjavulás érhető el. Még szem- KofnruvHh -a Karhá'q a bureonváiban. V.an már Józsefnél vírusmentes törzsünk, ez azonban kiültetve azonnal fertőzésnek van kitéve, így csak annyi előnye van a többihez képest, hogy nemzedékekkel később telítődik. Szerintem tehát megvédeni, erősebbé tenni legalább akkora fegyvertény. Az így kezelt kísérleti parcellákon szembetűnő az egészséges levél- zet, és állomány, a harminc-hetven mázsa terméstöbblet pedig önmagáért beszél. Még meggyőzőbb lenne, ha széles körben megindulna mind az állatok, mind a növények körében a használata, amelynek semmi akadálya nincs. A Bovistibol alkalmazása meg is kezdődött a Boscoop szarvasmarha- tartási rendszernél, egy ideje azonban érthetetlen módon megállt a terjesztése. Lehet, hogy Új-Zélandban hamarabb teret nyer? A nemzetközi szakirodalomban kelt híre alapján ugyanis már felfigyeltek a távoli nagy juhtenyésztő országban a Bov isti balra és melegen érdeklődnek iránta. Apropó külföld ... — A világban változatlanul élénk az irántam való érdeklődés. Nemcsak a közelmúltban élért eredményeim miatt, hanem még a daganatellenes cseppeknek köszönhetően Most Japánba készülök, hogy bemutassam módszeremet, amellyel olcsón és gyorsan vizeletből kimutatható a szervezőt rosszindulatú folyamata. Jártam Svájcban, Nyugat- Németországban kongresszusokon, és egy kis könyv is megjelent munkámról német nyelven. Levelezésben állok szinte az egész bolygóval, igaz, hogy ennek nagy .része egyoldalú. Körülbelül 25 ezer levelem hever fel- bontatlanul, egész egyszerűen fizikai képtelenség valamennyit elolvasni, annyira elfoglalt vagyok. Tegyük hozzá, hogy túlnyomó részük kétségbeesett emberek jajszava, akik u'tölsó szalmaszálként kapaszkodnának valamibe, a Béres-cseppbe. Itthon fillérekért megvásárolható, és külföldön is egyre több helyen lehet hozzájutni. Van köztük persze olyan üzenet is, amely gyógyultaktól jön, és Olyan is. amely gyászról értesít. Címzettjük változatlanul segít, akin tud. Forgalma csökken, bár ma is sokan felkeresik. Születtek azonban új próféták, szóba is hozom az egyiket. Kovács Ádámnak hívják, és az új csepp neve: Cel- ladam. — Igaz, hogy visszatartja a sejtek szaporodását, így a daganatos sejtek fék .néLküii osztódását is, viszont nagyon nagy árat fizet érte a szervezet. Megsínyli. Ismerem az eredményeiket, és módszereiket. Hatalmas vállalkozás. Van pénz, van szakember és eszköz, és piaci offenzíva. Az anyag azonban,-amivel dolgoznak, nem szervezetbarát. A jó szándékuk azonban mindenképpen dicsérendő és nekem is nagyon szimpatikus. Folytatta még szavait vendéglátóm a Celladammal kapcsolatban, azonban hozzátette, hogy nem szeretné a továbbiakat nyomtatásban látni. Ehhez joga van, és csak tisztelhetjük, hogy korrekt módon járt el. Közbevetésként csak annyit, hogy sorsukban nagyon sok közös vonás fedezhető fel. Nagyon „fújnak” Kovácsra, és sikerének mércéjére, hogy talán már több ellensége van, mint annak idején Béresnek. Amíg azonban rák van és lesz, addig még a megoldásra tett 'tisztességes kísérlet is mindenekelőtt emberbaráti cselekedetnek tekintendő. A kutatás hivatalos irányai felé fordul beszélgetésünk. Amennyit a szerző, mint érdeklődő laikus tud, előadja: az örökletes anyag, az információt hordozó DNS hibájának tartják a sej'tszaporodás „megvadulását”. Ennek kijavítására irányul a legtöbb kísérlet, erről számol be a szaksajtó és innen hallani tudományosan is elismert eredményekről ... — Nagyon nagy hibának tartom, majdhogynem kollektív tévedésnek. De hát nem ez az első, ha a tudomány történelmére visz- szateklntünk. Elég az e századi melléfogásainkat példaként idézni. A vírusok, amelyek kizárólag felelősek szerintem az egészért, teljesen félreismert, rosszul leírt és hibásan tanulmányozott élőlények. A kibontakozás útja ezek jobb megismerése, és leleplezése lesz. Hosszadalmas lenne és tehet, hogy egy napilap olvasóinak érthetetlen a bizonyítás, így csak egyetlen nagyon jellemző bizonyíték. A vírus egyik alapvető 'tulajdonságának tartják, hogy élő szervezeten kívül nem szaporodik. Nos, én tenyésztem őket. Egész életemben foglalkoztam velük és számos dolgot állítok róluk, amely a hivatalos tudományos közvélemény előtt eretnekségnek számít. Az idő és az eredmények azonban engem igazolnak majd. Mondja mindezt mosolyogva, azon gesztusok nélkül, amelyek azt az embert jellemzik, aki nagyon meg 'alkar győzni valakit. Mint aki olyan biztos a dolgában, hogy édes- mindegy neki, elfogadják-e a véleményét vagy sem. Hozzáteszi: — A vírusokat tanulmányozva rájöttem egy nagyon fontos igazságra. Ezek az élőlények fennmaradásukhoz a legegyszerűbb lehetőségeket keresik. De az egész élővilág ezt teszi. Sajnos, időnként megdöbbentő módon egymás rovására. Nekem nagyon nagy élet- élményem, hogy ezt felismerve, sok emberen segíthettem. Igazolnak az eredmények a világ minden részéről. Esik Sándor
