Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-16 / 166. szám

1986. július 16. Kelet-Magyarorszäg — Nyíregyházi filet 3 Államigazgatás frissebben Ügyi ntézésk u f tű ra Az intézmény neve olyan bonyolult, mint amilyennek az állampolgár időnként a taná­csi munkát látja. Az ősszel Nyíregyházán induló főiskolai tagozat neve ugyanis így hangzik: Az Államigazgatási Főiskola levele­ző hallgatóinak kihelyezett konzultációs he­lye. Ez tulajdonképpen a főiskola veszprémi részlegének részlege lesz. Jó négy esztendős előkészítés után sikerült elérni, hogy az or­szág északkeleti részén létrehozzák. Mégpe­dig ésszerűségi okokra hivatkozással. Nem kis érdeme volt ebben a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatalának és a megyei tanácsnak. Az indok végtelenül egyszerű, szinte furcsa, hogy egyáltalán ki kellett találni: az állam- igazgatási főiskolán tanulók, akik ezen a tájon laknak — Szabolcs-Szatmárban, Haj- dú-Biharban, Borsod-Abaúj-Zemplénben, né- hányan Békésben és Szolnok megye közel eső csücskében — ne utazzanak konzultáció­ra Veszprémbe. Ez anyagilag sokba kerül, nem is szólva az utazással eltelő időről. Vég­re győzött a logiká, és ősztől itt lesz a kon­zultációs központ. Az olvasóban joggal merül fel a kérdés: és mi közöm nekem ehhez? Az tény, a ki­helyezett tagozat elsősorban a tanuló-hallga­tó tanácsi dolgozóknak jó. Az viszont, hogy a képzésben többen vehetnek részt, hogy lé­nyegesen és viszonylag gyorsan javulhat a vezetők és ügyintézők munkájának színvo­nala, az már ugyancsak közügy. Nyíregyházán a tanácsi apparátusban két­százan dolgoznak. Ez a létszám a hozzáér­tők szerint nem sok, tekintve azt is, hogy ma, míg a kétszintes hatáskör nem valósult meg, egy sereg olyan^ kérdésben is illetéke­sek, melyeket a jövőben a mind önállóbb helyi tanácsok végeznek majd a vonzáskör­zetben lévő településeken. Államigazgatási főiskolát végzett a városi tanácsnál 14 van, a számítások szerint ennek a kétszerese kell ahhoz, hogy minden szinten megfelelő em­ber álljon. Mert a városban a vb-titkártól kezdve az igazgatásszervezők, a titkárságon dolgozók, a jogi osztályon, az igazgatásnál működők, a hatósági ügyeket intézők számá­ra, a pénzügyeseknek nemcsak ajánlott, de kötelező az államigazgatási ismeretek pon­tos tudása. Igaz, ezt nemcsak az államigaz­gatási főiskolán lehet elsajátítani. A külön­böző szakterületek felsőfokon képzett embe­rei között ott vannak a jogászok, a mérnö­kök, pedagógusok, orvosok, közgazdák, nép­művelők — hogy csak néhány szakmát so­roljunk. Az államigazgatás külön tudomány. Régen, a felszabadulás után a Sóstói úti jegyző­tanfolyam igyekezett az új népi kádereknek szakismereteket adni. A tanácsakadémia is sokakat nevelt kiváló közigazgatási szakem­berré. Nem alábecsülendőek azok a helyi oktatási formák, amelyek szintén folyama­tosan növelték a városi, községi apparátu­sokban dolgozók tudását. De az is kiderült: a felsőfokú végzettség nélkülözhetetlen, hi­szen ma akár a szervezést, a közigazgatási eljárást, az alkotmányjogot, a pénzügyi kér­déseket, a-politikai tudást, a magatartáskul- tvrát nézzük is, mind-mind külön tudomá­nyos területnek tekinthető. Így aztán külön öröm, hogy a nyíregyházi konzultációs köz­pontban a jövő tanévben több mint ötven dolgozó mélyülhet el az ismeretekben. A ta­nácsnál arra is ügyelnek, hogy lehetőleg a fiatalabb nemzedéket iskolázzák be, hiszen hosszú távon kell gondolkodniok. Lesz nyil­ván olyan ember is, aki végzettség hiánya miatt meg kell hogy váljon munkahelyétől, de ez természetes. Az állampolgár ügyeinek friss, kulturált, gyors intézése olyan alapkö­vetelmény, amit mellőzni súlyos hiba lenne. A nyíregyházi kihelyezett konzultációs központ — mint azt a cikk elején közölt hosszú hév is mutatja — levelező -hallgatókat oktat, képez. Mindez azonban kevés lenne. Éppen ezért komoly hangsúlyt kap a nap­pali képzés. Ide elsősorban azok kerülnek, akik egy évet megfelelő szakmai segítséggel mint gyakornokok egy-egy tanácsnál töltöt­tek, majd sikeresen felvételiznek. (Jelenleg az országban így tanuló 150 fő közül 16 sza- bolcs-szatmári. Ez a szám is mutatja, komoly erőfeszítések folynak annak érdekében, hogy a nem kielégítő káderhelyzet javuljon.) Nyil­vánvaló, hogy a gyakornokok mind érettsé­gizettek, s valahol hivatásnak érzik az ál­lamigazgatási munkát. Régi és új tanácsiak, akik komoly tapasz­talattal rendelkeznek, egybehangzóan azt mondják: ez a hivatástudat egyre nélkülöz­hetetlenebb. A rengeteg papírmunka, amit bizony nagyon is csökkenteni kellene, elfá- sít, igazán kell egy olyan szemléletű gárda, amely képes átlépni saját árnyékát. Friss ügyintézés kívántatik, alapos szakmai isme­retekkel, s az ügyféllel való bánni tudással. Ez ma nem könnyű, mert sajnos sok ember egyszerűen nem ismeri az állampolgári fe­gyelem fogalmát, nem is beszélve az érint­kezés kulturáltságáról. Ezért ma külön tan­tárgy a megyei oktatási centrumban is a hi­vatali lélektan, a féllel történő türelmes bá­násmód. (Hadd jegyezzük meg: talán nem lenne rossz, ha az állampolgár is tanulna néhány olyan alapfogalmat, amit a hivata­lokban hasznosíthat!) Amint látható, a főis­kolai képzéssel egy időben vissza-visszaté- rően esik szó a Nyíregyházán lévő tanácsi oktatási központban folyó munkáról is. Ez azért történik, mert a képzés több síkon fo­lyik. A városokban dolgozók például külön vizsgákat tesznek. A községekben dolgozók szakmai tudását is állandóan fejlesztik. Ami­kor tehát az ügyintézés kulturáltabb, szak­szerűbb igényét sürgeti a tanácson megfor­duló, jó ha tudja: erről szervezetten gondos­kodnak. A jelen helyzet azt mutatja: minden kép­zésre nagy szükség van. Szakemberbőségről nem beszélhetünk, különösen akkor, ha fi­gyelembe vesszük, mennyi új feladat hárult a községi tanácsokra. Márpedig a nyíregy­házi tanácsi munkáról sem beszélhetünk úgy, hogy ezt ne említsük, hiszen a vonzás- körzetbe tucatnyi kis és nagy falu tartozik, nem is beszélve a tanyavilágról. Nem vélet­len tehát, hogy egy-egy funkció betöltésekor gondosan vizsgálják a jelölt személyiségét, tudását, emberi tulajdonságát, jellemét. A cél: az ügyfelet tökéletesen szolgáló tisztvi­selő kerüljön minden helyre. A szervezett tanulás mellett egyre több szó esik napjainkban arról, hogy a tanácsok­nál dolgozó vezetők, ügyintézők foglalkozza­nak többet az önképzéssel. Nincsen olyan befejezett oktatás, amely után ne lenne szük­ség az újabb és újabb ismeretek megszerzé­sére. Ehhez a gyakorlathoz két dolog szüksé­ges. Az egyik a vezetőkön múlik. Milyen igényesek, milyen követelményeket állítanak a dolgozók elé. Ha a vezető, elsősorban a végrehajtó bizottság titkára személyes ta­pasztalatai és ismeretei alapján menedzselni tudja az ügyintézőket, akkor ez a tovább­képzés folyik. De nélkülözhetetlen az is, hogy a dolgozó maga is érezze annak szükséges­ségét, hogy megismerje a szakirodalmat, s a jogszabályok tudása mellett más, elvi, eti­kai kérdéseket is elsajátítson. Ma már bi­zonyított tény, hogy az államigazgatási mun­kában éppúgy megvan a megszerzett tudás erkölcsi kopása, mint más területeken. A ru­tin nem elég. Nem túlzás azt mondani: az állampolgár elvárja, hogy a tanácson ügyeit jól, gyorsan, pontosan és udvariasan intézzék. De azt is tudni kell, hogy az egész igazgatás túlszer­vezett, túlszabályozott. A jogszabályok dzsungele már-már áthatolhatatlan, s szin­te minden kapunak van kiskapuja. Nem irigylésre méltó tehát az asztal túlsó felén ülő sem, aki szabályok és előírások tömkele­géből próbálja kihámozni az igazságot, meg­hozni a törvényes döntést. Talán éppen ab-' ban reménykedhetünk, hogy a sok jól kép­zett, friss, fiatal államigazgatási szakember munkája nyomán nyílik majd alkalom arra, hogy a tanácsi munkáról lekopjék a bürok­rácia jelzője. B. L. Nyári délután az ügyfélszolgálati irodán Következmény és az okok Fiatal 1 ff • * wr 8 bűnözök Még ma is elborzadnak a nyíregyházi Észa­ki nagykörút egy szakaszának lakói, ha eszükbe jut az a tragédia. Alig egy hónapja történt, amikor egy ittas fiatalember — aki­nek jogosítványa sem volt----ellopott egy autót és olyan erővel ütközött a villanyosz­lopnak, hogy szakembereknek is nagy mun­kát adott, míg kiszedték őket a ronccsá zú­zódott járműből. A kocsitolvaj fiatalkorú volt, miként a fiatalkorúak között találta meg a rendőrség a víkendházak betörőinek, a boltajtók felfeszítőinek, a gépkocsik foszto­gatóinak nagyobbik részét is. Motor, magnó — erőszakkal? Néhány éve még egy ügyész foglalkozott Szabolcs*Szatmár megyében azokkal a fia­talkorúakkal, akik valamilyen bűncselek­ményt követtek el. Ma három ügyész teljes munkáját teszi ki és még egy negyedik is erre szánja munkaidejének felét. Ennél pon­tosabb mércéje nincs is annak: hogyan emel­kedett az utóbbi években Szabolcs-Szatmár­ban a fiatalkorúak által elkövetett bűncse- lemények száma, s ez akkor sem vigasztaló, ha világ- vagy országos jelenségről van szó. Különösen nem vigasztalja a nyíregyházia­kat, hiszen itt történik a megyében a leg­több bűncselekmény. Rendőrségi, ügyészségi, bírósági statisztika igazolja, hogy az elmúlt másfél évtizedben megduplázódott a 18 éven aluliak által el­követett bűncselekmények száma. Ha pedig hozzászámítjuk azokat a fiatalokat is, akik épp hogy átlépték a fiatalkorúság határát, akkor a háromszorosánál is nagyobb számot kapunk. Nem könnyű dolog még a meglehetősen sok ilyen ügy elemzése után sem kibogozni a bűnelkövetés okait. Ám azok jellege ele­gendő támpontot nyújt ahhoz, hogy megkö­zelítőleg pontos következtetésekre jussunk. Azt mondja a statisztika, hogy a fiatalko­rúak legnagyobb számban vagyon elleni bűn- cselekményeket követnek el, ami azt jelenti, hogy igényeiket már sikerült felkelteni, azok kielégítése azonban legtöbbjük számára még elérhetetlen. Ha csak az írás elején említett kocsilopásra gondolunk, nyomban adódik a következtetés: szeretne a fiatal járműhöz jutni, szeretné ha motorja volna, ha neki is lehetne magnója, videojátéka, s ha erre nincs a család kasszájában pénz, akkor esetleg erőszakkal is szerez magának. „Adj egy belast...!" S ha már az erőszaknál tartunk: az utóbbi időben emelkedett az erőszakos cselekmé­nyek aránya. Igaz, ez is többnyire a pénz­szerzéssel függ össze, mert — sajnos — a legbrutálisabb cselekmények egyikének, a rablások száma is emelkedett. Talán gyer­mekkorban amolyan lájmolásnak indul, el­hangzik az ismert szöveg: adj egy „bélást”, aztán már akkor elcsattan egy-két pofon. Később a pofonból netán rúgás, a kézből kés, a gyerekkori csínytevőből pedig bűnö­ző lesz. Sajnos nincs ebben túlzás. Azt is statisz­tikák bizonyítják, hogy évente emelkedik a visszaesők száma, s ma már nem számít rit­kaságnak, ha egy húszéves fiatalt harmad­szor. sőt negyedszer kell bíróság elé állíta­ni s az sem, hogy nagyjából ugyanaz a tár­saság kerül ismét bíróság elé, akiket koráb­ban is együtt ítéltek el. Mert a fiatalokra jellemző a „nyájszellem”: az egyedül még jámbornak, olykor gyávának látszó fiatal vakmerővé válik a közösségben, s talán ere­jük egymásnak mutogatása vezet el a bűn- cselekményhez. Ezt a vakmerőséget erősíti fel alaposan az alkohol, amely nemcsak a közlekedési bűncselekmények elkövetésében játszik fő szerepet, hanem máskor is ott van a fiatal­korúak fejében-gyomrában. Még a nyár ele­jén történt, hogy Jósavárosban. főiskolai hall­gatók és hozzájuk csapódó ifjú emberek ran- dalírozását kellett megfékezni a rendőrség­nek, mert az ott lakók, a randalírozást lá­tók nem mertek beavatkozni. A fiatalok ugyanis részegek voltak, mintegy igazolva azt a statisztikát, hogy minden negyedik-ötö­dik fiatalkorú által elkövetett bűncselek­mény összefüggésbe hozható az alkohollal. Unatkozó, kényeztetett... Eddig általában beszéltünk a fiatalkorúak- ról, pedig lényeges dolog tudni: vajon kik­ből, a fiataloknak melyik részéből, rétegé­ből kerülnek ki a bűnözők? A nyíregyházi bíróság adatai minden bizonnyal meglepe­Unalom: szinte biztos út a bűnözéshez... téssel szolgálnak, hiszen gyakran mondjuk, hogy a hátrányos helyzetű családokból, el­vált szülők gyerekei közül stb. A tények azt mutatják, hogy a fiatalkorú elítéltek 80 szá­zaléka a szülők közös háztartásában élt. Te­hát nem az úgynevezett csonka családok, ha­nem rendezett körülmények bizonyulnak ve­szélyesebbnek, vagyis a minden bizonnyal az elkényeztetett, unatkozó gyerekek nem tud­ják, hogy jó dolgukban mit tegyenek. A kriminológiai kutatások a bűnözésre ható, az azt befolyásoló okokat és következ­ményeket a veszélyeztetett kiskorúak szá­mának növekedésében, a kedvezőtlen csa­ládi körülményekben (benne van ebben a kényeztetés is), a lakásproblémák megoldat­lanságában, az alacsony műveltségben, az urbanizációs „betegségben”, a beilleszkedés gondjaiban találják meg. Ide sorolható, ha bűnöző van a családban, sőt az ingázás is, nem beszélve a haszonszerzésről, a munka nélkül szerzett jólétről, a kalandvágyról, a fokozott függetlenségi törekvésekről, s egyre inkább az alkoholizmus és a kábítóanyagok hatásáról. Külön téma lehetne a gyermekek nevelé­sének elhanyagolása, ami egyáltalán nem mond ellent a már említett kényeztetésnek, sőt inkább alátámasztja azt. Nagyon sok szülő megad minden anyagit a gyermeké­nek, mert azt hiszi, ezzel ellensúlyozhatja ha türelmetlen, ingerült, ha a gyermek őt kérdéseivel „zaklatja”. A büntető ügyek elbírálása során több eset­ben derült fény arra is, hogy a családi kap­csolatok tartalmatlanná, formálissá váltak. Sok családban kevés gondot fordítanak a gyermekre, nevelésére, felügyeletére, nem ellenőrzik azt, mit tesz szabad idejében. És a gyerekek legtöbbször unatkoznak, ez pe­dig rossz tanácsadó. Tulajdonképpen súlyos vádak ezek a mondatok a családok ellen, pláne az olyan családok ellen, ahol a folya­matos, vagy több műszakos munka miatt alig-alig találkoznak a szülők, alig-alig lát­ják őket a gyermekek, de szükség van mind­kettőjük pénzére, s munkájuk miatt hanya­golják el a gyermeknevelést. Őrjárat és háttér Ezzel együtt is tény tehát, hogy van fia­talkorú bűnözés. Tény, hogy az utóbbi idő­ben emelkedik a számuk, s ez azt követeli, hogy ténnyé kell tenni a megelőző tevékeny­ség javítását. Igen ám, de hogyan? A köz­vélemény a bűnmegelőzést a bűnüldöző ha­tóságoktól várja. Akinek nem került ilyen helyzetbe gyermeke, az a szigorúbb bünte­tések visszatartó hatásától remél javulást. Ám hiába voltak már ilyen próbálkozások az elmúlt években, az eredmény elmaradt. Akkor hát mi a teendő, s kinek van egyál­talán tennivalója? A legegyszerűbb válasz az volna, hogy a társadalomnak, de olyat még egyikünk sem látott, hogy a társadalom fog kézén egy fiatalkorút, lefogja a kezét és hazavezeti, amikor arra emeli, aki nem ad egy kettest. Korábban még volt is példa ilyesmire. A hatvanas évek vége felé ifjúsági őrjáratokat szerveztek Nyíregyházán, amelyben részt vettek a KISZ-tagok, a tanárok, az ifjúgár­disták, voltak velük rendőrök is, s együtt járták a várost. Minden bizonnyal volt is visszatartó hatása megjelenésüknek. A mos­taninál többször ellenőrizték a szórakozóhe­lyeket az arra illetékesek, s többször volt az ellenőrzés célja a fiatalkorúak kiszolgálása. Az is igaz: lehet bármilyen őrjáratot lét­rehozni, ha nem megfelelő a gyermek, a fia­talkorú háttere, ha bármilyen ok miatt ke­veset törődik vele a szülő. Mert ezt képtelen pótolni az iskola. A pedagógusnak jó, ha a tanításra van elég ideje, s nem marad ideje a nevelésre. Nyilvánvaló, hogy segíthet a megelőzésben a gyakoribb rendőri ellenőrzés, de még hatékonyabb lehet, ha sikerülne olyan programokat kitalálni a szabad időre, ami érdekli is a fiatalokat, ahová nem hívni kellene, hanem jutalomként elengedni őket. Balogh József

Next

/
Thumbnails
Contents