Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-16 / 166. szám
1986. július 16. Kelet-Magyarorszäg — Nyíregyházi filet 3 Államigazgatás frissebben Ügyi ntézésk u f tű ra Az intézmény neve olyan bonyolult, mint amilyennek az állampolgár időnként a tanácsi munkát látja. Az ősszel Nyíregyházán induló főiskolai tagozat neve ugyanis így hangzik: Az Államigazgatási Főiskola levelező hallgatóinak kihelyezett konzultációs helye. Ez tulajdonképpen a főiskola veszprémi részlegének részlege lesz. Jó négy esztendős előkészítés után sikerült elérni, hogy az ország északkeleti részén létrehozzák. Mégpedig ésszerűségi okokra hivatkozással. Nem kis érdeme volt ebben a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának és a megyei tanácsnak. Az indok végtelenül egyszerű, szinte furcsa, hogy egyáltalán ki kellett találni: az állam- igazgatási főiskolán tanulók, akik ezen a tájon laknak — Szabolcs-Szatmárban, Haj- dú-Biharban, Borsod-Abaúj-Zemplénben, né- hányan Békésben és Szolnok megye közel eső csücskében — ne utazzanak konzultációra Veszprémbe. Ez anyagilag sokba kerül, nem is szólva az utazással eltelő időről. Végre győzött a logiká, és ősztől itt lesz a konzultációs központ. Az olvasóban joggal merül fel a kérdés: és mi közöm nekem ehhez? Az tény, a kihelyezett tagozat elsősorban a tanuló-hallgató tanácsi dolgozóknak jó. Az viszont, hogy a képzésben többen vehetnek részt, hogy lényegesen és viszonylag gyorsan javulhat a vezetők és ügyintézők munkájának színvonala, az már ugyancsak közügy. Nyíregyházán a tanácsi apparátusban kétszázan dolgoznak. Ez a létszám a hozzáértők szerint nem sok, tekintve azt is, hogy ma, míg a kétszintes hatáskör nem valósult meg, egy sereg olyan^ kérdésben is illetékesek, melyeket a jövőben a mind önállóbb helyi tanácsok végeznek majd a vonzáskörzetben lévő településeken. Államigazgatási főiskolát végzett a városi tanácsnál 14 van, a számítások szerint ennek a kétszerese kell ahhoz, hogy minden szinten megfelelő ember álljon. Mert a városban a vb-titkártól kezdve az igazgatásszervezők, a titkárságon dolgozók, a jogi osztályon, az igazgatásnál működők, a hatósági ügyeket intézők számára, a pénzügyeseknek nemcsak ajánlott, de kötelező az államigazgatási ismeretek pontos tudása. Igaz, ezt nemcsak az államigazgatási főiskolán lehet elsajátítani. A különböző szakterületek felsőfokon képzett emberei között ott vannak a jogászok, a mérnökök, pedagógusok, orvosok, közgazdák, népművelők — hogy csak néhány szakmát soroljunk. Az államigazgatás külön tudomány. Régen, a felszabadulás után a Sóstói úti jegyzőtanfolyam igyekezett az új népi kádereknek szakismereteket adni. A tanácsakadémia is sokakat nevelt kiváló közigazgatási szakemberré. Nem alábecsülendőek azok a helyi oktatási formák, amelyek szintén folyamatosan növelték a városi, községi apparátusokban dolgozók tudását. De az is kiderült: a felsőfokú végzettség nélkülözhetetlen, hiszen ma akár a szervezést, a közigazgatási eljárást, az alkotmányjogot, a pénzügyi kérdéseket, a-politikai tudást, a magatartáskul- tvrát nézzük is, mind-mind külön tudományos területnek tekinthető. Így aztán külön öröm, hogy a nyíregyházi konzultációs központban a jövő tanévben több mint ötven dolgozó mélyülhet el az ismeretekben. A tanácsnál arra is ügyelnek, hogy lehetőleg a fiatalabb nemzedéket iskolázzák be, hiszen hosszú távon kell gondolkodniok. Lesz nyilván olyan ember is, aki végzettség hiánya miatt meg kell hogy váljon munkahelyétől, de ez természetes. Az állampolgár ügyeinek friss, kulturált, gyors intézése olyan alapkövetelmény, amit mellőzni súlyos hiba lenne. A nyíregyházi kihelyezett konzultációs központ — mint azt a cikk elején közölt hosszú hév is mutatja — levelező -hallgatókat oktat, képez. Mindez azonban kevés lenne. Éppen ezért komoly hangsúlyt kap a nappali képzés. Ide elsősorban azok kerülnek, akik egy évet megfelelő szakmai segítséggel mint gyakornokok egy-egy tanácsnál töltöttek, majd sikeresen felvételiznek. (Jelenleg az országban így tanuló 150 fő közül 16 sza- bolcs-szatmári. Ez a szám is mutatja, komoly erőfeszítések folynak annak érdekében, hogy a nem kielégítő káderhelyzet javuljon.) Nyilvánvaló, hogy a gyakornokok mind érettségizettek, s valahol hivatásnak érzik az államigazgatási munkát. Régi és új tanácsiak, akik komoly tapasztalattal rendelkeznek, egybehangzóan azt mondják: ez a hivatástudat egyre nélkülözhetetlenebb. A rengeteg papírmunka, amit bizony nagyon is csökkenteni kellene, elfá- sít, igazán kell egy olyan szemléletű gárda, amely képes átlépni saját árnyékát. Friss ügyintézés kívántatik, alapos szakmai ismeretekkel, s az ügyféllel való bánni tudással. Ez ma nem könnyű, mert sajnos sok ember egyszerűen nem ismeri az állampolgári fegyelem fogalmát, nem is beszélve az érintkezés kulturáltságáról. Ezért ma külön tantárgy a megyei oktatási centrumban is a hivatali lélektan, a féllel történő türelmes bánásmód. (Hadd jegyezzük meg: talán nem lenne rossz, ha az állampolgár is tanulna néhány olyan alapfogalmat, amit a hivatalokban hasznosíthat!) Amint látható, a főiskolai képzéssel egy időben vissza-visszaté- rően esik szó a Nyíregyházán lévő tanácsi oktatási központban folyó munkáról is. Ez azért történik, mert a képzés több síkon folyik. A városokban dolgozók például külön vizsgákat tesznek. A községekben dolgozók szakmai tudását is állandóan fejlesztik. Amikor tehát az ügyintézés kulturáltabb, szakszerűbb igényét sürgeti a tanácson megforduló, jó ha tudja: erről szervezetten gondoskodnak. A jelen helyzet azt mutatja: minden képzésre nagy szükség van. Szakemberbőségről nem beszélhetünk, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, mennyi új feladat hárult a községi tanácsokra. Márpedig a nyíregyházi tanácsi munkáról sem beszélhetünk úgy, hogy ezt ne említsük, hiszen a vonzás- körzetbe tucatnyi kis és nagy falu tartozik, nem is beszélve a tanyavilágról. Nem véletlen tehát, hogy egy-egy funkció betöltésekor gondosan vizsgálják a jelölt személyiségét, tudását, emberi tulajdonságát, jellemét. A cél: az ügyfelet tökéletesen szolgáló tisztviselő kerüljön minden helyre. A szervezett tanulás mellett egyre több szó esik napjainkban arról, hogy a tanácsoknál dolgozó vezetők, ügyintézők foglalkozzanak többet az önképzéssel. Nincsen olyan befejezett oktatás, amely után ne lenne szükség az újabb és újabb ismeretek megszerzésére. Ehhez a gyakorlathoz két dolog szükséges. Az egyik a vezetőkön múlik. Milyen igényesek, milyen követelményeket állítanak a dolgozók elé. Ha a vezető, elsősorban a végrehajtó bizottság titkára személyes tapasztalatai és ismeretei alapján menedzselni tudja az ügyintézőket, akkor ez a továbbképzés folyik. De nélkülözhetetlen az is, hogy a dolgozó maga is érezze annak szükségességét, hogy megismerje a szakirodalmat, s a jogszabályok tudása mellett más, elvi, etikai kérdéseket is elsajátítson. Ma már bizonyított tény, hogy az államigazgatási munkában éppúgy megvan a megszerzett tudás erkölcsi kopása, mint más területeken. A rutin nem elég. Nem túlzás azt mondani: az állampolgár elvárja, hogy a tanácson ügyeit jól, gyorsan, pontosan és udvariasan intézzék. De azt is tudni kell, hogy az egész igazgatás túlszervezett, túlszabályozott. A jogszabályok dzsungele már-már áthatolhatatlan, s szinte minden kapunak van kiskapuja. Nem irigylésre méltó tehát az asztal túlsó felén ülő sem, aki szabályok és előírások tömkelegéből próbálja kihámozni az igazságot, meghozni a törvényes döntést. Talán éppen ab-' ban reménykedhetünk, hogy a sok jól képzett, friss, fiatal államigazgatási szakember munkája nyomán nyílik majd alkalom arra, hogy a tanácsi munkáról lekopjék a bürokrácia jelzője. B. L. Nyári délután az ügyfélszolgálati irodán Következmény és az okok Fiatal 1 ff • * wr 8 bűnözök Még ma is elborzadnak a nyíregyházi Északi nagykörút egy szakaszának lakói, ha eszükbe jut az a tragédia. Alig egy hónapja történt, amikor egy ittas fiatalember — akinek jogosítványa sem volt----ellopott egy autót és olyan erővel ütközött a villanyoszlopnak, hogy szakembereknek is nagy munkát adott, míg kiszedték őket a ronccsá zúzódott járműből. A kocsitolvaj fiatalkorú volt, miként a fiatalkorúak között találta meg a rendőrség a víkendházak betörőinek, a boltajtók felfeszítőinek, a gépkocsik fosztogatóinak nagyobbik részét is. Motor, magnó — erőszakkal? Néhány éve még egy ügyész foglalkozott Szabolcs*Szatmár megyében azokkal a fiatalkorúakkal, akik valamilyen bűncselekményt követtek el. Ma három ügyész teljes munkáját teszi ki és még egy negyedik is erre szánja munkaidejének felét. Ennél pontosabb mércéje nincs is annak: hogyan emelkedett az utóbbi években Szabolcs-Szatmárban a fiatalkorúak által elkövetett bűncse- lemények száma, s ez akkor sem vigasztaló, ha világ- vagy országos jelenségről van szó. Különösen nem vigasztalja a nyíregyháziakat, hiszen itt történik a megyében a legtöbb bűncselekmény. Rendőrségi, ügyészségi, bírósági statisztika igazolja, hogy az elmúlt másfél évtizedben megduplázódott a 18 éven aluliak által elkövetett bűncselekmények száma. Ha pedig hozzászámítjuk azokat a fiatalokat is, akik épp hogy átlépték a fiatalkorúság határát, akkor a háromszorosánál is nagyobb számot kapunk. Nem könnyű dolog még a meglehetősen sok ilyen ügy elemzése után sem kibogozni a bűnelkövetés okait. Ám azok jellege elegendő támpontot nyújt ahhoz, hogy megközelítőleg pontos következtetésekre jussunk. Azt mondja a statisztika, hogy a fiatalkorúak legnagyobb számban vagyon elleni bűn- cselekményeket követnek el, ami azt jelenti, hogy igényeiket már sikerült felkelteni, azok kielégítése azonban legtöbbjük számára még elérhetetlen. Ha csak az írás elején említett kocsilopásra gondolunk, nyomban adódik a következtetés: szeretne a fiatal járműhöz jutni, szeretné ha motorja volna, ha neki is lehetne magnója, videojátéka, s ha erre nincs a család kasszájában pénz, akkor esetleg erőszakkal is szerez magának. „Adj egy belast...!" S ha már az erőszaknál tartunk: az utóbbi időben emelkedett az erőszakos cselekmények aránya. Igaz, ez is többnyire a pénzszerzéssel függ össze, mert — sajnos — a legbrutálisabb cselekmények egyikének, a rablások száma is emelkedett. Talán gyermekkorban amolyan lájmolásnak indul, elhangzik az ismert szöveg: adj egy „bélást”, aztán már akkor elcsattan egy-két pofon. Később a pofonból netán rúgás, a kézből kés, a gyerekkori csínytevőből pedig bűnöző lesz. Sajnos nincs ebben túlzás. Azt is statisztikák bizonyítják, hogy évente emelkedik a visszaesők száma, s ma már nem számít ritkaságnak, ha egy húszéves fiatalt harmadszor. sőt negyedszer kell bíróság elé állítani s az sem, hogy nagyjából ugyanaz a társaság kerül ismét bíróság elé, akiket korábban is együtt ítéltek el. Mert a fiatalokra jellemző a „nyájszellem”: az egyedül még jámbornak, olykor gyávának látszó fiatal vakmerővé válik a közösségben, s talán erejük egymásnak mutogatása vezet el a bűn- cselekményhez. Ezt a vakmerőséget erősíti fel alaposan az alkohol, amely nemcsak a közlekedési bűncselekmények elkövetésében játszik fő szerepet, hanem máskor is ott van a fiatalkorúak fejében-gyomrában. Még a nyár elején történt, hogy Jósavárosban. főiskolai hallgatók és hozzájuk csapódó ifjú emberek ran- dalírozását kellett megfékezni a rendőrségnek, mert az ott lakók, a randalírozást látók nem mertek beavatkozni. A fiatalok ugyanis részegek voltak, mintegy igazolva azt a statisztikát, hogy minden negyedik-ötödik fiatalkorú által elkövetett bűncselekmény összefüggésbe hozható az alkohollal. Unatkozó, kényeztetett... Eddig általában beszéltünk a fiatalkorúak- ról, pedig lényeges dolog tudni: vajon kikből, a fiataloknak melyik részéből, rétegéből kerülnek ki a bűnözők? A nyíregyházi bíróság adatai minden bizonnyal meglepeUnalom: szinte biztos út a bűnözéshez... téssel szolgálnak, hiszen gyakran mondjuk, hogy a hátrányos helyzetű családokból, elvált szülők gyerekei közül stb. A tények azt mutatják, hogy a fiatalkorú elítéltek 80 százaléka a szülők közös háztartásában élt. Tehát nem az úgynevezett csonka családok, hanem rendezett körülmények bizonyulnak veszélyesebbnek, vagyis a minden bizonnyal az elkényeztetett, unatkozó gyerekek nem tudják, hogy jó dolgukban mit tegyenek. A kriminológiai kutatások a bűnözésre ható, az azt befolyásoló okokat és következményeket a veszélyeztetett kiskorúak számának növekedésében, a kedvezőtlen családi körülményekben (benne van ebben a kényeztetés is), a lakásproblémák megoldatlanságában, az alacsony műveltségben, az urbanizációs „betegségben”, a beilleszkedés gondjaiban találják meg. Ide sorolható, ha bűnöző van a családban, sőt az ingázás is, nem beszélve a haszonszerzésről, a munka nélkül szerzett jólétről, a kalandvágyról, a fokozott függetlenségi törekvésekről, s egyre inkább az alkoholizmus és a kábítóanyagok hatásáról. Külön téma lehetne a gyermekek nevelésének elhanyagolása, ami egyáltalán nem mond ellent a már említett kényeztetésnek, sőt inkább alátámasztja azt. Nagyon sok szülő megad minden anyagit a gyermekének, mert azt hiszi, ezzel ellensúlyozhatja ha türelmetlen, ingerült, ha a gyermek őt kérdéseivel „zaklatja”. A büntető ügyek elbírálása során több esetben derült fény arra is, hogy a családi kapcsolatok tartalmatlanná, formálissá váltak. Sok családban kevés gondot fordítanak a gyermekre, nevelésére, felügyeletére, nem ellenőrzik azt, mit tesz szabad idejében. És a gyerekek legtöbbször unatkoznak, ez pedig rossz tanácsadó. Tulajdonképpen súlyos vádak ezek a mondatok a családok ellen, pláne az olyan családok ellen, ahol a folyamatos, vagy több műszakos munka miatt alig-alig találkoznak a szülők, alig-alig látják őket a gyermekek, de szükség van mindkettőjük pénzére, s munkájuk miatt hanyagolják el a gyermeknevelést. Őrjárat és háttér Ezzel együtt is tény tehát, hogy van fiatalkorú bűnözés. Tény, hogy az utóbbi időben emelkedik a számuk, s ez azt követeli, hogy ténnyé kell tenni a megelőző tevékenység javítását. Igen ám, de hogyan? A közvélemény a bűnmegelőzést a bűnüldöző hatóságoktól várja. Akinek nem került ilyen helyzetbe gyermeke, az a szigorúbb büntetések visszatartó hatásától remél javulást. Ám hiába voltak már ilyen próbálkozások az elmúlt években, az eredmény elmaradt. Akkor hát mi a teendő, s kinek van egyáltalán tennivalója? A legegyszerűbb válasz az volna, hogy a társadalomnak, de olyat még egyikünk sem látott, hogy a társadalom fog kézén egy fiatalkorút, lefogja a kezét és hazavezeti, amikor arra emeli, aki nem ad egy kettest. Korábban még volt is példa ilyesmire. A hatvanas évek vége felé ifjúsági őrjáratokat szerveztek Nyíregyházán, amelyben részt vettek a KISZ-tagok, a tanárok, az ifjúgárdisták, voltak velük rendőrök is, s együtt járták a várost. Minden bizonnyal volt is visszatartó hatása megjelenésüknek. A mostaninál többször ellenőrizték a szórakozóhelyeket az arra illetékesek, s többször volt az ellenőrzés célja a fiatalkorúak kiszolgálása. Az is igaz: lehet bármilyen őrjáratot létrehozni, ha nem megfelelő a gyermek, a fiatalkorú háttere, ha bármilyen ok miatt keveset törődik vele a szülő. Mert ezt képtelen pótolni az iskola. A pedagógusnak jó, ha a tanításra van elég ideje, s nem marad ideje a nevelésre. Nyilvánvaló, hogy segíthet a megelőzésben a gyakoribb rendőri ellenőrzés, de még hatékonyabb lehet, ha sikerülne olyan programokat kitalálni a szabad időre, ami érdekli is a fiatalokat, ahová nem hívni kellene, hanem jutalomként elengedni őket. Balogh József