Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-10 / 135. szám
1986. június 10. Kelet-Magyarorsxíg 3 Munkásgárdánk az ezredfordulón SEM A MAI KÖZÉPKOR- OSZTÁLYNAK, sem az idősebbeknek nem mindegy, milyen lesz az ezredforduló munkásgárdája. A ma fiataljainak pedig különösen nem: mivé képezik őket, hogyan készítik fel a munkára, az életre őket, s a ma megszerzett tudás elegendő alap lesz-e ahhoz, hogy nyitottakká váljanak újabb ismeretek befogadására, a majdan feltalálandó gépek és berendezések működtetésére, még jobb termelési és terméseredmények elérésére. Tulajdonképpen ilyen indokai voltak annak, hogy most és a korábbi időszakban is többször végeztek vizsgálatot népi ellenőrök arról: mik a tennivalók a szakmunkásképzés színvonalának emelésében, mennyire tudják kielégíteni az igényeket a képzést végző intézmények, milyen módszerekkel mérik fel a szakemberszükségletet, milyen szerepet vállalnak a munkahelyek a tanulóképzésben, s hogyan foglalkoznak az átképzéssel. Nem mindig kedvezőek a kérdésekre adott válaszok. Mert igaz, hogy fejlődtek a VI. ötéves terv idején a szakmunkásképzés feltételei, de ezek a fejlesztések sem a szakember-ellátottság színvonalát, sem a tanulólétszá- mot nem változtatták meg lényegesen, mert nem növekedett érezhetően az új tantermek száma. A tanműhelyek gépeinek nagy része erkölcsileg és műszakilag elavult. Gond, hogy nincs elegendő pedagógus, mert olyan kevés a fizetésük, hogy csak akkor keresnek elég pénzt, ha rengeteg túlórát vállalnak. Legalább ekkora gond, hogy pályaalkalmassági vizsgálatot egyik intézményben sem végeznek. Egészségügyi vizsgálatot tartanak ugyan a tanulók számára, de ez nem pótolja a pályaalkalmassági vizsgálatot. Nem újdonság, hogy vannak divatos szakmák (fodrász, gépjármű-villamossági műszerész, autószerelő, szobafestő, de ide sorolhatók a vendéglátó és kereskedő szakmák is) és vannak nem kedvelt szakmák — bádogos, cipész, ács, hegesztő, forgácsoló — ahová olyan kevesen jelentkeznek, hogy csak kényszerű átirányítással lehet egy-egy osztályt indítani. Természetes dolog, hogy az ilyen kényszerpályára terelt gyermekeket nehéz a pályán tartani, s ehhez kevés az iskola igyekezete is. A SZAKMUNKÁSKÉPZŐKBE még ma is többnyire a kettesek” jelentkeznek, akik felzárkóztatása roppant nehéz feladat. Korábban a szakmunkásképzők érdeklődés nélkül is tájékoztatták a volt iskolát volt tanulóik eredményeiről, de ez egyáltalán nem váltott ki nagy tetszést, s ami még ettől is nagyobb baj, hogy a kapott információkat az általános iskolák nem hasznosították. A képzés tantervi követelményeiről: a mezőgazdasági képzés követelményei korszerűek, a kereskedelmi szakmáknál viszont elavult, időszerűtlen a tananyag. Gond, hogy túlterheltek a tanulók, az „iskolai" héten 32—35 órájuk van, s ezenkívül vannak KISZ, kulturális rendezvények, korrepetálás, a szakkörök és versenyek le- csökkentik az amúgy is kevés szabadidőt. A bejáróknál még rosszabb, mert idejükből az utazás is sokat elvesz. A gazdálkodó szervek minden évben elküldik igényeiket a megyei tanács munkaügyi osztályához, ám az előzetes igények és azok valóra váltása között 4—5 év is eltelik, s közben a vállalatok termékszerkezetében lényeges változások következnek be. Előfordul túlképzés is, miközben egy másik szakmában nagy a munkaerőhiány, mert nem elég a képzett fiatalok száma. Elgondolkodtató, hogy egy nagy értékű, korszerű gép (pl. kombájn) működtetéséhez adott jogosítvány nem számít szakmának; hogy az állattenyésztést .tanító intézetbe kevés a jelentkező, mert még ma is kondásnak tekintik a sertéstenyésztő szakembert, így aztán nincs azon mit csodálkozni, hogy ezekbe az intézetekbe is többnyire a legrosszabb bizonyítványt szerzett tanulók jelentkeznek. S mi történik, amikor a tanulók végeznek? Jellemző példa 1985, amikor a mintegy 2900 végzős szakmunkás közül 800-an az ország más területén kerestek munkát maguknak, mert ott több fizetést kaptak. Azokon a munkahelyeken pedig, ahol a fiatalok a szakmát tanulták, csak 50 százalékuk marad meg, mert másutt többet kereshetnek, esetleg lakóhelyükhöz közelebb italainak munkahelyet. Csábító az egy műszak, és természetesen az is, ha kulturáltabb munka- körülményekre lel, pláne, ha ott szakmai téren nagyobb az előrejutás reménye. NEM MINDEGY, kiknek a kezében van a képzés irányítása, mert nemcsak az oktatási kérdésekben, hanem a gazdasági életben is járatosnak kell lenni. Talán ezért cserélt többször is gazdát a szakmunkásképzés felügyelete, mégsem érte el a célját, mert az átszervezések elvonták a f igyelmet a szakember- képzés mindennapos problémáitól. A legtöbbet az lendíthet a szakemberképzés helyzetén, ha a szakmák megkapják a megfelelő elismerést, ha nem a szülők ragaszkodása, hanem egy-egy szakma fontossága befolyásolja majd a fiatalt. Balogh József NAGY TELJESÍTMÉNYŰ TRANSZFORMÁTOROKAT gyárt a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet hazai és külföldi megrendelésre. Képünkön: Éva István és Fazekas Lászlóné N-tekercs transzformátort gombolyít, mely az Elektromos Műveknek készüL (Farkas Zoltán felvétele) Kenyérnek pedig lenni kell... S ■■■■ ■ II ■ " — — ...... ■" ......... A legyőzött holtpont Éjszaka az alagítkemeneénél A televízióban krimit ígér a műsor. Csendesedik a város, este kicsalja ugyan a sétálókat, de borzongat a szél. A mátészalkai kenyérgyár apró műszaki irodájában hivatalos papírokkal „terített az asztal”. Így van ez itt mindig a hétvégeken, a hétköznapok előtt. Bíró Károly és Dávid László adatokat egyeztet. Létszámot, másnapi rendeléseket, a délutáni műszak eredményeit. Bíró volt a délutá- nos. — A mi mesterségünkben mindig a legnehezebb időszak az ünnep. Legutóbb május elsején ez másoknak három nap volt, nekünk alig egy. Itt nálunk, ha egy pék munkája kiesik, az 13 és fél mázsa kenyérrel jelent kevesebbet. Könnyű kiszámítani, hogy egyetlen óra is mit jelenthet ... „Ez nem olyan munkahely...“ Dávid László (ő lesz az éjszakás) 1974 óta dolgozik az üzemben: — Itt hamar meg kell tanulni mindenkinek, hogy ez nem olyan munkahely, ahol ha valamit nem teszek meg, akkor azt behozhatom holnap. Jóval elmúlt tíz óra, amikor a két művezető elbúcsúzik. Dávid László marad: — Ilyenkor még friss az ember. Körbejár, utána beszélget. Ahány ember, mind más. A társaság jó része bejáró munkás. Busztól, vonattól jön, buszhoz, vonathoz szalad. Ügy kell szervezni a munkánkat, hogy a lehető MEGAN: A porcelánkacsa A porcelánból készült kiskacsák erősen érezhető hiányáról már évekkel ezelőtt sok cikk jelent meg a sajtóban. Ezek az írások felhívták a figyelmet az általános elégedetlenségre és hangsúlyozták, hogy azonnali intézkedésre van szükség. A kereskedelem vezetői haladéktalanul reagáltak. A sajtó és a filmhíradó munkatársainak részvételével megnyitották a „Kiskacsa” elnevezésű szaküzletet. Sajnos, be kell vallanunk, hogy hiába volt a kereskedők jóakarata, ha egyszer az iparnak nem akarózott megkezdeni a porcelán kiskacsa gyártását. Ugyanis volt sok más ennél fontosabb dolog, ezért be kellett érni az üzlet nevével. A „Kiskacsa” gyufát, cukorkát és gumi aprócikket árusított. Valamivel később be kellett csukni az üzletet, mert ráfizetéses volt. Egy ideig hallgattak a dologról. Azután a kérdést újra felvetette a sajtó. Cikkekben, jegyzetekben hangsúlyozták, hogy a „Kiskacsa” bezárása visszaélés a fogyasztók türelmével, akik továbbra is követelik, hogy a piacot lássák el porcelánkacsával, ami egyébként máshol mindenütt könynyen beszerezhető, még a miénknél kevésbé fejlett iparú országokban is. Akkor megnyitották a „Kiskacsa” szalont. Jugoszláv gyártmányú fogkrémet árultak benne, húsvéti tojásfestéket és díszcserepeket, tehát csupa becses dolgot. Ennek ellenére a „Kiskacsa" szalonnak nem volt sikere a vásárlók között, be kellett csukni. Végül az aprócikküzem dolgozóinak áldozatos kezdeményezése nyomán az előző évtizedben megvásárolt japán licenc alapján megkezdték a porcelán kiskacsák gyártását. Ezeket a porcelán kiskacsákat most egy szaküzletben árulják, amelynek a cégtábláján ez olvasható: „Lakkok és festékek”. Belátták ugyanis, hogy a „Kiskacsa” nevet túlságosan lejáratták a közvélemény előtt. leggazdaságosabb legyen. Van, aki este kilenckor kezd, de van leszedő, aki csak tíz óra után jön, hiszen gyakorlatilag a munkája is akkor kezdődik. Manapság sokat beszélnek a munkaidő kihasználtságáról. Nos, nálunk a nyolc óra, a teljes munkaidő, adott esetben a túlóra is munkát jelent. Nem lehet feladni Sűrű kint az éjszaka. Itt bent egyformák az órák. — Az éjszakai műszakok mindig hosszabbnak tűnnek. Tudja, amikor én eljövök este a családtól, akkor külön „alkudnom” kell a két és fél éves fiammal, aki még ébren van olyankor. Legtöbbször ébren találom már reggel is. A nappali pihenés? Néhány óra. Itt éjszakánként, úgy egy-két órával éjfél után, vagy talán hárommal is, mindenkinél bekövetkezik a holtpont. Olyan ez, mint a sportban, csak nálunk nem lehet kiállni, nem lehet feladni a versenyt. Fárad az agy, mert a figyelem- kötelező, fárad a karja, a válla, mert sok már a súly. Ez nem emberi gyengeség. Természetes valami, de hát ezzel is számolni kell. Ez a néhány tíz perc az, amikor egy mondat, egy kérdés, egy szó is segíthet a másiknak. Rá is vagyunk utalva erre. A holtpont után mindenki érzi, hogy egyre köze' lebb a reggel, a műszak vége. Az alagútkemencék okádta melegen nem hűsít a szél. Három óra. A gyárudvar is ébred. Motor berreg, helyére áll az első Robur. — Minden kocsinak pontos menetrendje van. A nagyobb üzletek korán fogadják az árut. A saját boltjainkba is többször szállítunk naponta. Minden napra úgy kell ké Szülnünk, hogy megfelelő tartalékunk legyen, tehát, ha egy bolt rosszul rendel, akkor a tartalék kocsi már vi- hesse az árut. Gyakori ez, a boltok ugyanis csak a legutóbbi években is 10 százalékról 3 százalékra szorították a visszaadható árut. Ök biztonságot akarnak, de nekünk ez a nehezebb és persze a drágább. Friss cipó hajnalban Szép a hajnal. Madár kiált kint, az alagútkemencék az utolsó kenyereket hozzák. A kemence másik végén már ki-ki takarítja a maga munkahelyét, hogy aztán szaladva induljon a buszhoz, vonathoz. A művezető szeme is karikás. Mondja, hogy otthon alszik néhány órát, aztán segít a családnak, játszik egy kicsit a gyerekekkel és akkor már el is telik a nap. Kezdődhet minden elölről. Ezen az éjszakán elkészült a kenyéren kívül 20 ezer kifli, 8000 zsemle, az előírt mennyiségű zsemlecipó, cipó, zsemlevekni, választékbővítésként 4 mázsa házi, 5—5 mázsa kukoricás és Alföldi kenyér... Bartha Gábor NAPONTA 13 EZER ÜVEG Viking üdítő italt palackoznak a Nyírkémia Vállalat nyíregyházi üzemében. Képünkön: Gál Jánosné gépkezelő ellenőrzi az üdítő- töltőt. (farkas) Az ésszerűség jegyében Termékkatalógus „A megkérdezések alapján sem a beérkezett kérdőívek arányát (47,5 százalék), sem a nemleges (47 százalék) válaszok arányát nem tartjuk reálisnak — a téma fontosságát tekintve.” így vélekedik a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének megyei elnöksége a nemrégiben megjelent megyei ipari termékkatalógus, terméklista előszavában. Miről is van szó? A szűkebb pátria gazdasági egységei között a kooperációs kapcsolatok jócskán hagynak kívánnivalót maguk után. Több példát ismerünk arra, hogy egyes cégek 100 kilométerekre innen keresnek és találnak partnert bizonyos munkák elvégzésére, elvégeztetésére, miközben Szabolcs-Szatmár- ban ugyanannak a feladatnak a megoldására szabad kapacitások vannak. Ebből persze jelentős többletfuvarok és egyéb ráfizetések adódhatnak. Ez a felismerés valamint a megye ipari helyzetének javítása vezette az- illetékeseket (néhány gazdasági szakembert), amikor tavaly szorgalmazni kezdték egy megyei termékkatalógus összeállítását. Nemrégiben készült el a hasznos kiadvány, amelyből megtudható, hogy bizonyos üzemek, tsz-ek milyen — eddig le nem kötött — kapacitásokat ajánlanak fel másoknak, illetve igényelnek másoktól. Az oldalakat lapozgatva kiderül: a Mezőgép nyíregyházi gyára hőkezelést tud vállalni, a Kis- várdai Vas- és Gépipari Szövetkezet pedig éppen erre keres kooperáló partnert. Vagy: a Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság élhajlításért, lemez- hengerelésért, illetve darabolásért fizetne, míg a Mezőgép nagykállói gyára ezt szeretné csinálni. Továbbá: gépi forgácsolást vállaltatna az aranyosapáti ŰJ Élet Tsz, amikor erre a munkára keres piacot a kótaji Egyesült Erő Tsz. Láthatóan nagy haszna lehet egy ilyen terméklistának, hiszen piaci helyzetfelmérést ad, marketingmunka testesül meg benne. Annál kevésbé érthető a gazdálkodó egységek részéről az az érdektelenség, amelyre a bevezetőben utaltunk, idézve az MTESZ elnökségének véleményét. A mintegy 360 gazdálkodó egységhez kiküldött igény-, illetve ajánlatfelmérő stencil közül ugyanis csak 171 érkezett vissza értékelhető formában. Ez utóbbiak közül viszont több mint nyolcvanan kerekperec tagadták, hogy szükségük volna idegen cégek háttéripari tevékenységére, valamint, hogy nekik szabad kapacitásail volnának. Az ilyen szemlélet különösen a mező- gazdasági szövetkezeteknél furcsállható, mivel — köztudottan — nagy részük ipari melléküzem- ági tevékenységet is végez. Persze ők legalább annyi fáradtságot vettek, hogy visszaküldték a kérdőíveket. Fejlett országokban jelentős pénzeket fizetnek az olyan jellegű információkért, amelyeket ez a termékkatalógus tartalmaz. És mindezt jóformán ingyen teszi az asztalra az MTESZ. Biztos: a gazdasági észszerűség a jelen esetben az a tény, hogy a megyén belüli kooperáció előnyösebb a távegyüttműködésnél — itthon éppúgy követelmény, mint nyugaton. Sztancs János
