Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-07 / 133. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET Takács Lajos (59 éves) a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat utókalkulációs csoportjának vezetője. Társadalmi tisztsége, pártmegbízatása a vállalat honvédelmi klubjának vezetése. Több, mint három évtizede van kapcsolatban a Magyar Honvédelmi Szövetséggel, jelenlegi munkahelyén 1974- től klubtitkár. A Kinek, s hogyan jut ideje ma arra, hogy w egy vállalatnál a honvédelmi klub tagja legyen? Mit jelent, milyen tartalmat fed tulajdonképpen maga a megnevezés? — Nap mint nap szembetalálkozunk ezzel a kérdéssel, hiszen mostanában szinte mindig mindenki siet. Van főmunkaidő, mellék- munka, gmk, telek — az egyszerű „szabad” idő nagyon kicsire zsugorodott. Nálunk, az építőiparban ezenkívül is sajátos a helyzet. Szétszórt munkahelyeken dolgozunk, és a dolgozók kétharmada bejáró, napi ingázó, köztük sok a tipikus „kétlaki” is. Mivel a klubtagság nem jár előnyökkel, így aztán itt valóban azok tagok, akik elkötelezettségből, vagy hobbiból kötődnek a csak nálunk megtalálható programokhoz. Kapcsolatunk azonban másokkal is van, mert mi szervezzük a sorköteles fiatalok honvédelmi oktatását és a tartalékosok utóképzését is. Gazdag a tömegsport verseny-nap tárunk is, tehát az évnek szinte minden szakában van tennivaló. A Az széles körben ismert, hogy a klubok w és azok szakosztályai képezik a Magyar Honvédelmi Szövetség társadalmi alapját. A nagy rendezvényekről is sokan értesülnek. De milyen programot kínálnak egy vállalati honvédelmi klubban? — Abból keli kiindulnunk, hogy a szövetség fő feladata: a társadalmi munkamegosztás alapján részt vállalni a lakosság — különösen az ifjúság — hazafias, honvédelmi neveléséből, a haza védelmére történő felkészítésből. Itt két részre oszthatók a tennivalók. A speciális ismereteket és a honvédelmi sportok versenyszerű űzését sorolnám az egyikbe, ezeket a szakklubok (például repülőklub, könnyűbúvárklub, modellezőklub stb.) menedzselik. A nagy tömegeket megmozgató, ám nem versenysport szintű felkészítéseket, erőpróbákat és a honvédelmi oktatás egy részét mi, a honvédelmi klubok látjuk el. Két csoportunk van: a lövész- és tömegsport-, valamint a tartalékos szakosztály, így a különböző típusú feladatokat nagyrészt más-más szervezeti keretben oldhatjuk meg. Mivel az ismeretekről rendszeresen számot kell adni, jó néhány tömegsportversenyt is rendeztünk. A mi lövészszakosztályunk például építők napjára, jeles állami ünepek tiszteletére, vagy felmenő rendszerű erőpróbákra szervez versenyeket — igen jó minőségi eredménnyel.-A tartalékos szakosztályban a már megszerzett ismeretek karbantartása a fő cél, emellett azonban szervezünk katonai jellegű tömegsport- versenyeket is. A Kik vesznek részt a honvédelmi klub ^ munkájában, hogyan lehet egyáltalán valaki tagja? ön például hogyan kötött barátságot a szervezettel? — Régi emlékek felidézésére ad alkalmat a kérdés. Én 1951-től vagyok a szövetség tagja, még a tartalékos tiszti iskolán léptem be. Néhány évvel később, amikor már itthon voltam, aktívákat kerestek a MÖHOSZ- ba, a mai MHSZ elődjébe. Sajátos volt akkor a helyzet, állásfoglalásként is felért a szövetségben való részvétel, magam ráadásul szívesen is jártam a honvédelmi és lövészversenyekre. Később bekapcsolódtam a szervező munkába is, megszerettem. Amikor munkahelyet változtattam, már az első napokban kerestem a kapcsolatot az MHSZ helyi szervezetével, klubjával, hiszen a? segíHétvégi interjú Takács Lajos klubtitkárral Honvédelmünk társadalmi alapiáréi tett a beilleszkedésben, egyfajta kötődés, kollektívateremtő erő is volt egyben. — Ma elsőként a hobbit és a barátságot említeném, ezek vonzzák a honvédelmi klubba a résztvevőket, tagjainkat. A leszerelők- nél aránylag könnyen megy, mert sokan megszeretik a lövészetet. Ha versenyszintü sportolásra nem vállalkoznak, nem futja az idejükből, vagy a lekötöttség lenne túl nagy, akkor a mi klubunk éppen alkalmas arra, hogy színvonalasan, de nem erőn felüli áldozatokat követelve jelentsen programot, elfoglaltságokat. A lányoknál, asszonyoknál sokszor munkatársnők, a társaság jelentik a kapcsolatot. Általában támogatjuk azt, hogy rendezvényeinken vegyenek részt a családtagok is — a kapukat nyitva tartjuk. A Említette, hogy a klub feladatai közé tartozik az általános honvédelmi oktatás szervezése. Mit nyújt ez a fiataloknak? — Közismert, hogy mai, sok esetben el- kényelmesedett fiatalságunk elég nehezen szokja meg bevonulás után a feszesebb hadseregbeli életet. Sok a bonyolult harceszköz is, amelyekhez nem elegendőek az átlagos ismeretek. A mi tanfolyamainkon a fiatalok honvédelmi alapismereteket szereznek. Megismerik a hadsereg alapvető szabályait, a különböző technikai eszközöket, sőt lövészeten is részt vesznek. Akik így készülnek a katonaéletre, bevonulásukkor sokkal köny- nyebben illeszkedhetnek be a hadsereg mindennapi életébe, rövid idő alatt katonává válhatnak. Ide tartozik az is, hogy a honvédelmi klubok lövész- és tartalékos szakosztályai segítik az iskolai honvédelmi oktatást, amely a hetedik osztályban kezdődik (évi hat órával). Mi is patronálunk kisdiákokat, a 2-es számú általános iskolával alakítottunk ki kapcsolatokat és segítjük a felkészítést. Az oktatás mellett a mi lövész- szakosztályunk is részt vesz a nagy tömegeket megmozgató összetett honvédelmi verseny és honvédelmi kupa lövészverseny szervezésében — szorosan kapcsolódva az „Edzett Ifjúságért” mozgalomhoz. Nagy hagyományokkal rendelkező versenyformák ezek, több fordulóval, a helyi versenyektől egészen az országos erőpróbákig. A E versenyeken ismerősen cseng a SZÁÉV honvédelmi klubjának neve, a sikereket jelzi a klubiroda trófea- és oklevélgyűjteménye is. Végül is kialakulnak igazi versenycsapatok is? — Nálunk aligha lehetne igaz a mondás, hogy „győztes csapaton ne változtass”, mert aszerint változik az összetétel, hogy éppen kik azok az aktív tagok — mi kb. 30 ember közül választhatunk —, akik ráérnek az adott felkészülési vagy versenyidőpontban. Aki ugyanis tudná vállalni a rendszeres versenyzést, átigazol a szakklpbokba. Persze kell ám erőkifejtés és ügyesség ezekhez a versenyekhez is! A kétfordulós, őszi-tavaszi összetett honvédelmi versenyen (ismertebb nevén ÖHV) 13 akadályelemmel nehezített 400 méteres pályán kell helytállni. Az idén is elindítottuk csapatainkat (férfi, női és ifjúsági résztvevőkkel), és a nyíregyházi városi döntőben második helyet szereztünk. Egy tagunk az ÖHV megyei döntőjén a város színeiben is versenyezhetett. A honvédelmi kupa lövészverseny (HKL) hatfordu- iós. A mi versenyzőink immár három éve nyerik a városi versenyeket, többen a városi/ a megyei válogatott tagjai. Az utóbbi két évben Szabolcs-Szatmár csapata nyerte az országos döntőt, tagjai közül hárman — Kállai Sándorné, Pápai Ágnes, Nagy Árpád — a SZÁÉV színeit képviselték a megyei csapatban. A Beszélgetésünk során többször említettük már a tartalékosokat, mint a honvédelmi klub egyik szakosztályának résztvevőit. Hogyan kapcsolódik a vállalathoz az ő munkájuk? — Mindenki tudja, hogy a legtöbb szakismeret időről időre elavul. Így van ez a katonai felkészültséggel is, amely a leszerelés után az idő múlásával megkopik. Nagyon fontos azonban, hogy a hadsereg tartalékos állománya ne felejtse a katonai ismereteket, hogy ha arra szükség lenne, alkalmazni is tudja. Magas szintű jogszabály, a honvédelmi törvény intézkedik a tartalékosok utóképzéséről. Ennek egy részterülete a miénk. Nyilván az új, korszerű fegyvereket nem egy vállalati honvédelmi klubban kell megismerni, de a katonapolitikai előadások, laktanyalátogatások, katonai témákból összeválogatott szellemi vetélkedők, filmvetítések, könyvajánlatok egyaránt hozzájárulnak a közös cél eléréséhez. Mindez ismert környezetben történhet, s nem kell a munkából sem kivenni egy vagy több napra az érintetteket. A legjobb módszer e tekintetben is a verseny. A tartalékosok honvédelmi versenyei (THV) a klub szintjén kezdődnek, és folytatódnak az országos döntőig. Természetesen van kapcsolatunk a hadsereggel is: a SZÁÉV adományozta a csapatzászlót az egyik nyíregyházi alakulatnak, amellyel az együttműködés folyamatos. Más szempontból e kapcsolat azt jelenti, hogy az utóképzéshez a klub friss, jó információkkal rendelkező szakembereket kaphat, tehát a mi programjainkat érdemes meghallgatni. A Eddig jórészt az eredményekről volt szó, s a kívülállónak úgy is tűnhet, hogy itt minden gondok nélküli, holott éppen beszélgetésünk közben sorolta fet az egyik szakosztályvezető, mi minden kellene. s mennyi mindennel kell megküzdenie. .. ' ,mo: . — Mindkét oldal igaz, hiszen a klubnak valóban sok szép eredménye van. Az is igaz, hogy több és jobb felszerelés, de legalább alkatrész és szakember kellene a versenyzők technikai segítéséhez. Néha konfliktusunk is van a munkahelyeken. Arra törekszünk természetesen, hogy rendezvényeinkre ne munkaidőben kelljen jönni, ám bizonyos dolgokat elintézni (főként a külső szerveknél) csak munkaidőben lehet. És melyik helyi csoport-, vagy osztályvezető szereti, ha beosztottja a klub, vagy a szakosztály ügyei után jár, még ha nem is naponta, vagy hetente van rá szükség? . A Ezzel már olyan területet is érintünk, w amely a klub működése számára alapvető: támogatja-e maga a vállalat a bonvédelmi klub munkáját? — A kérdés számunkra másként jelenik meg, mert a klub célja, feladata miatt ez így fel sem vetődhet. Azt hiszem, hogy ahol honvédelmi klub egyáltalán működik, az illetékes legfelsőbb vezetés mindenütt támogatja. Gondok napi ügyekben, alacsonyabb szinteken adódhatnak. Nálunk most különösen kedvező a helyzet, ugyanis a klubtanács elnöki tisztségét korábban a műszaki igazgatóhelyettes vállalta, aki most — igazgató. A kilenctagú klubtanács munkájában a vállalatnak több elismert dolgozója vesz részt. Sokat segítenek a helyi párt- és szakszervezeti, KISZ-vezetők; a többi társadalmi szervezettel együttműködési megállapodásunk van. Különösen szoros a kapcsolat az Ifjú Gárda-szakasszal. Beszélgetésünkhöz lőgyakorlat hangja ad aláfestést. Tulajdonképpen kedvező, hogy mindez a vállalat területén történhet __ — Valóban közelebb kellett jönni, hiszen aligha várható el, hogy munkaidő után még a városi lőtérre >is kimenjenek klubtagjaink, ahol esetleg sorba is állhatnának a pályáért. összefogással, társadalmi munkával öt éve létesítettük a lőszobát egy alagsori helyiségben a vállalati központ szomszédságában, a városi telepünkön. Könnyebb így a szocialista brigádok lövészversenyét is megrendezni, 'mintha bárhová menni kellene. Egyébként nagy dolognak tartjuk, hogy létrehozhattuk ezt a pályát. Hasznát az eredmények is bizonyítják, azóta ugrásszerűen megnőtt a dobogós helyeink száma. Ezekben a hetekben a közvélemény a szokásosnál többször hall az MHSZ-röl, amely öt évet értékelő aktívaértekezleteit tartja mostanában. Éppen június első szombatján kerül sor a megyei tanácskozásra. Készül-e ön felszólalásra, s mit mondana el, ha szót kapna? — Természetesen készülök és helyi tapasztalatokkal szeretném kiegészíteni a beszámoló egyes részeit, olyanokkal, ami egy megyei összegzésbe nem kerülhetett ugyan be, de nekünk, a klubokban dolgozóknak rész- témaként is fontosak. A felkészülésekről és hétköznapokról beszélnék szívesen, arról az erőfeszítésről, ami utólag mindig megszépül, amikor átvesszük az érmet, oklevelet. Külön téma az is, miként köthetünk magunkhoz minél több klubtagot. Szerintem az első benyomás, az első siker a legfontosabb, amely szívüggyé teheti ezt a munkát. Érdemes arról is beszélni, hogyan fokozhatnánk azok megbecsülését, akik szabad idejüket nem sajnálva vesznek részt a honvédelmi klub versenymunkájában, s érnek el jó eredményeket. Másképpen fogalmazva: tanulva, szórakozva, sportolva a haza fegyveres szolgálatára, állampolgári kötelességek teljesítésére készülnek fel. U-' • 0 Köszönöm a válaszait. Marik Sándor .. .öröm és gond a vakáció. Öröm, mert végre elérkezett a várva várt pihenés ideje a fárasztó, sokak számára kimerítő tanév után. És gond, mert a magyar családok többségében előbb-utóbb terítékre kerül a kérdés: — Na, és akkor mi lesz a gyerekkel? Nem mindenki mehet Zánkára, a szervezett táborokba, csereüdültetésre. Szerencse, ha két-három hetet együtt tölthet a család .valamilyen SZOT-, vagy vállalati üdülőben, kiránduláson. A szülőnek viszont nincs több szabadsága, dolgoznia kell a nyári szünetben is. Mi legyen tehát azokkal a gyerekekkel, akik a vakáció nagy részében, esetleg mindvégig felügyelet nélkül maradnak? Nyugodjunk bele, hogy ismét az utcán látjuk őket, kulccsal a nyakukban? Ha csak arról lenne szó, hogy bandába verődve naphosz- szat az utcán lógnak, lődörögnek, az is értelmetlen és céltalan, de történt, történhet annál rosszabb is. És akkor persze a szülő a hibás, mert ő nevelte a gyereket. Tényleg: kinek a felelőssége a kulcsos gyerekekkel törődni? Csak a szülőé? Talán a legkevésbé a szülőé, mert ő tehetetlen. Nem szükségszerű viszont stabilizálni a jelenlegi állapotokat, mert szerintem igenis lehet változtatni, vannak szervezetek, intézmények, amelyek tehetnek ezekért a gyerekekért. Legelső helyen és a leghatékonyabb módon a KISZ, az úttörőszövetség, beleértve a választott tisztségviselőket és az önkénteseket. Az ifjúsági szervezet a legutóbbi kongresszusán erőteljesen hangoztatta az új utak keresését. Most megmutathat•i'jwpteísi ják ötleteiket, 'leleményességüket, ifjúi lelkesedésü- <; két, mert annál jobb ügyet, aligha tatáinak; mint ifjabb' „testvéreik” megsegítése. A kiszesek már a tanév befejezése előtt kidolgozhatnák a vakáció „stratégiáját”, úgy, hogy a gyermekek felügyeletét is megszervezzék, ugyanakkor pedig a tanárok is megkaphassák az előírt nyári szabadságot. Mit szeretnének a gyerekek? Ez az, amit először velük kellene tisztázni. Nem véletlen, hogy a nyári napközis táborok nem eléggé kedveltek, hiszen erősen hasonlítanak az iskolai napközikhez. A gyerek azt választja, ami vonzó, ami érdekli, olyan programokat kellene tehát szervezni, ami fontosabb a csavargó haverok társaságánál. És ami a legfontosabb: foglalkozni velük, nem hagyni őket szabadjára. Nem vagyok napközispárti, de valami ahhoz hasonlót el tudok képzelni a i; f leginkább veszélyeztetett »gyerekek számára: a kulcsos- lakótelepi gyerekeknek. Ma már majdnem minden lakókörzetben akad egy közös helyiség, klubszoba, ahol össze elehet gyűjteni őket. Nem hiszem el, hogy mondjuk a kerüté- ti népfrontbizottságból ne lenne gazdája az ügynek, abban pedig biztos vagyok, hogy a hívó szóra szívesen jelentkeznének nyugdíjas tanítók, akinek tiszteletdíját összeadni a szülök bizonyára nem haboznának. Az ilyen lakótelepi csoportokat patronálhatnák a szervezés aprómunkájával a kiszesek. Sok gyerek azért csavarog, mert nem kötheti le munkával az idejét, pedig szívesen dolgozna pár hetet a vakációban. Súlyos gondokat kellene ezen a téren orvosolni, mert a nagyobb általános iskolások és a középiskolás diákok nyári foglalkoztatása nem megoldott, sőt, hiába kilincséinek, az üzemekben, a legtöbb helyen elutasítják őket: Vajon hová kellene az ő ügyükben interpellálni?-■£Ha már az üzemeknél tar- ~tuhk, álljunk is meg itt egy pillanatra. Nem vizsgáltam nyári üzemi balesetek okait, de attól tartok, bizonyos pszichológiai módszerekkel ki lehetne mutatni, hogy a szülők a munkahelyeken sokkal nyugodtabban dolgoznának, ha nem kellene amiatt idegeskedni, jaj, mire megy haza? Vajon a vállalatok vezetői milyen szinten foglalkoznak ilyen kérdésekkel, egyáltalán, érdeke-e, hogy a dolgozó, a termelőerő — ember is? Régebben rendeztek a gyári klubban, ebédlőben gyermeknapi programokat, vetítést, rajzversenyt, mese- délelöttöt stb. Nem lehetne ezt továbbfejleszteni „üzemi napközivé”, a kiszesek segítségével, a gyári dolgozók gyerekeinek? Tudom: Nyíregyházán máris akad erfe példa. A legnagyobb élmények közé tartozik a kirándulás. Nekünk itt van szerencsére a gyönyörű gyalogtúrákra csábító sóstói erdő — nem kell messzire menni. Ha lesz, aki megszervezi a programot és összegyűjt egy csapat gyereket, akkor lesz biológus és testnevelő tanár, főiskolai hallgató, vagy tudósjelölt középiskolás, aki a természet titkairól mesél, vagy vezeti a testedzést. Persze, nem akartam én az illetékesek helyett gondolkodni, inkább csak néhány hirtelen jött ötletei adtam tovább. Remélem, nemcsak feladójuk van, hanem címzettjük is lesz. 1986. június 7. ^
