Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-28 / 151. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. június 28. Kunné Fehérvári Flóra, a Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanára, sokdolgú ember. Oroszt és németet tanít, nyelvi stúdiót vezet, KISZ-alapszervezetet patronál, továbbtanulási felelős, és a HNF városi Béke és Barátság Bizottságának titkára. Napjainkban igen sok bírálat éri az iskolai nyelvtanítást. Mennyiben jogosak ezek? Mennyiben nem? Egyáltalán milyen ma egy nyelvszakos tanár közérzete? — Mindenekelőtt: köszönöm szépen, jól vagyok. 1972-ben kerültem mint frissen végzett pedagógus erre a vidékre. Akkor Fehér- gyarmatra, majd egy évig dolgoztam Nyíregyházán, azóta itt vagyok Mátészalkán. Azok a bizonyos bírálatok jórészt igazak, de elhiheti, hogy nem azért, mert rosszak a nyelvtanárok. Ezt nem a mundér féltése mondatja velem, hanem egyfajta aggodalom. Ha a tanárok lennének rosszak, akkor azon könnyebb lenne segíteni, tanfolyamokkal, módszertani továbbképzéssel. De nem erről van szó. Nehéz szívvel, de kimondom, hogy az anyanyelvűnket se tudjuk eléggé. Az idegen nyelvekhez való viszonyunk pedig egészen rossz. A Arra a bizonyos példázatra gondol, amikor a mezőn dolgozgató apát és fiút öt idegen nyelven kérdezik, hogy merre vezet az út tovább, és mikor az idegen elmegy, a fiú azt mondja az apjának, hogy csak meg kellett volna tanulni egy idegen nyelvet. Az apa válasza: „Minek? Látod, ők öt nyelvet tudtak, mégse mentek vele semmire ...” — Mint minden jó vicc, ez is gonosz egy kicsit, de sok benne az igazság. Általában a szülők sem tartják fontosnak, hogy a gyerekek nyelveket tanuljanak. Rábízzák azt az iskolára, ahol viszont szinte lehetetlen „beszédfokon" megtanítani a nyelvet. Egy-egy 30—35 fős osztályban, a mai óraszámok mellett, ez egész egyszerűen képtelenség. Kiválik egy mag, minden közösségből az a néhány gyerek, aki partnere a tanárának. A többiek? Őket is tanítani kell, legalább any- nyira, hogy az idegen nyelvet befogadni később képesek legyenek. A Az előbb a magyar nyelvet említette. w Miért? Hogyan függ ez össze az idegen nyelvek megtanulásával, illetve befogadásával? — Azzal kezdeném, hogy a gyerekeink egész egyszerűen a saját nyelvüket, a magyar nyelv szabályait se ismerik. Nem tanulnak meg szépen beszélni a szülőktől. Nem tudják a nyelvtant és éppen ezért nem érthetik, mi a más egy másik nyelvben. Lehet, hogy azért beszélek erről, mert én annak idején magyar szakra készültem. Menetközben váltottam át a németre. A magyar nyelv szere- tete viszont megmaradt bennem. Olyan helyről jöttem, ahol ez nem is csodálatos, olyan' helyre jöttem, ahol ez természetes. Hajdúsági vagyok, illetve voltam. És onnan kerültem Szatmárba. Veres Péter nyelvéiül Móricz nyelvéig. És amíg tanultam, addig eljutottam Goethe és Csehov nyelvéig. Persze ebben van valami „gőg", hiszen még ma sem merném elmondani, hogy valóban perfekt beszélek két idegen nyelvet, mert egy szakmai tanácskozást például nehéz lenne fordítanom. G Mit jelent Önnek az idegen nyelv? — Hidat. Kultúrák felfedezésének a lehetőségét. Emberi teljesedést. Lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljek másokhoz, hogy nagyobb, tágabb, szabadabb és izgalmasabb legyen körülöttem a világ. G Mit jelenthet a gyerekeknek? — Lényegében ugyanezt jelentheti, de félek. hogy a gyerekek mást mondanának erHétvégi interjú Kunné Fehérvári Flóra tanárral a nyelvtanulásról gáét sem. Aki nem ismer idegen életeket, az tanácstalan lehet a saját életében is. G Meg tudja ezt tanítani? — Mindenkinek nem, de a pedagógus élete olyan, hogy amikor már-már elkomorod- na, akkor mindig jön valami, aminek örülnie lehet. A Kelet-Magyarországban is írtak az egyik tanítványomról, Kiss Zsófiáról. Ez a gyerek megnyerte az OKTV megyei döntőjét. sikeresen felvételizett, és most nyáron már szorongó szívvel készül, mert a Szovjetunióban tanulhat tovább. Ez pedagógusöröm. Ugyanúgy, ahogyan egy sikeres nyelvvizsga, vagy akár dokumentumokkal nem mérhető eredmény is, amit a diák elért. Ezért fárad el nehezen az ember. Sok dolga van. Itt, az iskolában is, bőven elég egy embernek. Kell idő a családnak is. Mégis: Önt nagyon sok helyen látni, gyűléseken, rendezvényeken. Közéleti ember. Hogyan bírja? ről. Nem tudom miért, de már hazulról is úgy indul el a gyerek, hogy fél a nyelvóráktól. Egymást is elriasztják. Ez azért baj. mert éppen a nyelvtanulás az, amihez nagyon sok gyakorlás, rengeteg fegyelem kell. Ez a fegyelem és persze gyakorlás is lehet izgalmas játék, de semmiképpen se lehetne valamiféle kényszer. Még az is elképzelhető, hogy egy diák viszonylag elfogadható eredményeket ér el. de az érettségije után két- három év alatt mindent elfelejt. Ilyenkor aztán lehet szidni a nyelvtanítást, mert hiszen igaz, hogy az „érett" nem tud angolul, németül, franciául, vagy oroszul. Érdemes viszont elgondolkozni azon, hogy az a gyerek, aki viszonylag jó volt fizikából, matematikából, de olyan helyre kerül, ahol erre nincs szüksége, az elfelejt „fizikául" és „matematikául”. Ugyanannyit felejt tehát, mint amennyit a nyelvből általában felejtenek. Kérdezheti persze: meg lehet-e tanítani beszédfokon a nyelvet a középiskolában? Azt mondom, igen. Elsődlegesen akkor, ha kis csoportokban oktatunk, ha van időnk minden gyerekre, ha biztosítottak a tárgyi feltételek. Tudom, hogy nem nagy számok ezek, de azért csak a mi gimnáziumunkból oroszból és németből 6 gyerek tett alap-, illetve középfokú nyelvvizsgát. Gyorsan hozzáteszem. hogy nem mindet én tanítottam, tehát ez semmiképpen sem az én munkámat dicséri. A gimnáziumot inkább, mert természetes, hogy egy nagymúltú, nagyvárosi gimnáziumban mások a lehetőségek. Oda nemegyszer már jó nyelvtudással érkezik a gyerek. Itt nálunk falusi kisiskolákból érkező diákokat kell keserves munkával az átlaghoz felzárkóztatni. Olykor, és ez sem titok, a gyerek tetszése ellen. G A bejárók? — Ez egy másik gond. A naponta utazó gyerekek közül sokan hajnalban négykor kelnek, és alkalmasint későn, délután, vagy kora este érnek haza, természetesén fáradtabbak. A nyelvtanulás pedig időigényes. Más lenne a helyzet, ha általános lenne, hogy a családokban a szülők beszélnének idegen nyelveket, ha lenne egy olyan gyakorlási lehetőség, ami nem tanulás és mégis az. Nem azt mondom, hogy nincs ilyen család, de nagyon kevés van. Ezt tudomásul kell venni. Még valamit ehhez: nem általános, de azért előfordul, hogy a gyerekeket otthon különféle munkával terhelik. A háztájiban, a jószágtartásban... Az. ha a gyerek dolgozik jó. de az elveszett idő valahol hiányzik ... G Mennyire ismeri a tanítványait? — Szeretném megnyugtatni magam, hogy a lehetőségekhez képest jól. Másképpen tanítani sem lehetne. Valójában az lenne jó, ha a családokat, a családok életét is megismerhetnénk. Nem azt mondom persze. hogy a tanár szociológus legyen, mert azért van nekünk is dolgunk elég, de a szükséges kíváncsiság nélkül tanítani, nevelni sem lehet. Ezért is vállalok, csinálok sokmindent. Patronálok KISZ-alapszervezetet. mert így órán kívül kerülhet közel a tanítványokhoz az ember. A családok? Továbbtanulási felelősként sok helyre eljutok, sokat beszélgetek. Ez se mindegy. Az igazi persze az lenne, ha rokonként ismerhetnénk minden gyereket. G Évente hat-hét osztályuk végez? — Hét, így hát mindenkit így ismerni lehetetlen. de decembertől februárig az estéim családlátogatásokkal telnek. Bármilyen furcsa, azt mondom, hogy ezeknek a beszélgetéseknek is köze van a nyelvtanításhoz. Ha jobban ismerem a világot magam körül, akkor otthonosabb az ember a világban. Ha tudhatom, hogy egy tanítványomnak milyen az apja, az anyja, a testvére, akkor a gyereket ismerem jobban. Tizennégy éve tanár. Mennyire lettek mások a gyerekek közben? Befogadób- bakká lettek? Okosabbak, tehetségesebbek, vagy ugyanolyanok, mint tizennégy éve voltak? Mit érez a tanár? Javultak-e az iskoláink, hasznosulnak-e a gyerekekben a kétségtelenül jobb anyagi lehetőségek? — Nagyon sokat változtak a gyerekek, de a felnőttek is sokat változtak másfél évtized alatt. Fiatal pedagógusként én még egy kö- töttebb, fegyelmezettebb világgal találkoztam. A tanár akkor egyértelműen hatalom volt... Az, hogy a mai fiatal kötetlenebb, egyáltalán nem rossz. Mondtam korábban, hogy a nyelvtanulás fegyelem. Minden tanulás az, és a pedagógus dolga, hogy ezt megteremtse. Értéssel, barátsággal. Ez a kötetlenebb gyerektársaság befogadásra kész. Más, és ennek sajnos nem örülhetünk: aggasztóan csökken a 14—18 évesek tűrőképessége. Kis akadályok, kis csalódások hatására is összeomolnak. Ez lehet egy szerencsétlen dolgozat, vagy egy ártatlan diákszerelem. A pedagógus élő anyaggal dolgozik, és ebben az esetben nekünk kell ehhez az élő anyaghoz alkalmazkodnunk. G Mit tanít legszívesebben? — Gondolkoztam rajta magam is, de tűnhet bár furcsának, egy német—orosz szakostól. én azt mondom, hogy magyarságot tanítok. Az orosz és német órákon is. Azt mondom, hogy amikor idegen nyelvet tanítok, ablakot nyitva így a világra, és ez nem frázis, a békét tanítom. Hadd idézzem Goethét: „Aki idegen nyelvet nem tud, az semmit se tud a sajátjáról.” Ezt mindenképpen folytatni lehet, mert hiszen aki idegen országot nem ismer, az nem ismerheti a ma— No nem, azt nem mondanám, hogy közéleti ember lennék. Egész egyszerűen itthon akarok lenni ebben a hazában, ebben a tájban, ezekben az években. Igaz. hogy olt vagyok minden békegyűlésen, és az is, hogy nemcsak hivatalból. A béke- és barátságbizottság itt, Szálkán titkárává választott. Elismerem, hogy ez munka, hogy ezt esetleg a magam továbbképzése bánja. Meglehetősen gazdag, nagy programja van a bizottságnak és nemcsak Szálkán. Nagygyűléseket tartottunk a környező falvakban. Esték teltek el így, talán napok is a szervezéssel, de azért ehhez hozzátenném, hogy mint tanárnak és mint embernek is gazdagodást jelent ez a munka. Amikor azt mondtam a nyelvről, hogy az ablak a világra, amikor azt mondtam, hogy híd a világhoz, akkor hozzátehettem volna nyugodt lélekkel: a béke egyetlen lehetősége. Egymás értése, egymás megismerése tulajdonképpen az emberiség jövője. Most mondjam azt. hogy nekem is ti- zenegyéves gyerekem van. hogy bármennyire is mosolyognak ezen néhányan, nekem ezen a jövőn valamennyit alakítanom kell. Nem hiszem én, hogy Reagan az én tiltakozásom, vagy a Hodászon gyűjtött aláírások hatására megváltoztatja a politikáját. A világ közvéleményének viszont ereje, hatása van. És mi része vagyunk ennek a közvéleménynek. Emberi kötelességünk, hogy azzá legyünk. Ha mondhatom úgy, akkor ez egy kicsit pedagógusi, tanári kötelességem is. Akiket én tanítok orosz szóra, német szóra, és ezzel együtt tanítom őket magyarrá lenni, azokért nemcsak addig vagyok felelős, amíg ott bent ülnek az órán, hanem akkor is, amikor már régen nem az én tanítványaim. A Térjünk vissza a nyelvtanításhoz. A ta- ^ nárhoz. Ha kívánhatna valamit, mi lenne az? — Nem hiszem, hogy valami értelme volna az álmodozásnak. Jobban hiszek abban, hogy valaki konokul dolgozik. Ettől függetlenül: szeretnék-tökéletesen felszerelt nyelvi laboratóriumokat, szakmailag nagyon erős kisiskolákat. Annyi tanárt, hogy minden gyerekre, a tehetségtelenekre is. jusson elég idő. Végezetül, és azt hiszem ez a legfontosabb, szeretném, ha a nyelvtanulás társadalmi üggyé lenne. Arra gondolok, hogy a szülőket is megnyerjük partnerül, hogy ne ma- gyarázgatni kelljen ennek a hasznát, fontosságát, hanem a szülök követeljék a jobbat, a modernebbet, az újabbat. Egyszer bizonyára így lesz. így kell lennie. Nekünk itt. Európa közepén nincs is más lehetőségünk. G Nem fáradt? — Dehogynem. Minden este fáradt vagyok. de azért van a másnap, hogy újra kezdje az ember. G Köszönöm a válaszait. Bartha Gábor ... és mások szerint is, nagy szélhámosság a készletmérés. Magyarázatként mindenekelőtt bemutatnám az egyébként számviteli eredetű konyhakifejezést. Amint eljö a mérés időszaka, negyedév, fél év vége, nagyon sok vállalatnál számba veszik mennyi áru, eszköz és satöbbi hever „készleten", vagyis eladatlanul, vagy felhasználatlanul. Ha ennek értéke meghalad egy bizonyos szintet, a különbözetet be kell fizetni a bankba. A szabályozó célja világos: forogjon a pénz, használódjék hasznosan az eszköz, ne kösse le feleslegesen senki. Szélhámosságnak egy termelőszövetkezeti föagronó- mus titulálta az ügyet, és keserűen humorizálva a részleteket is előadta. „Várok most két embert az egyik vállalattól, mert megveszünk egy nagy tétel ... -t. Június 30-án van náluk a készletminimum, így meg kell tőle szabadulniuk. Arra az egy hétre hozzánk kerül, aztán visz- szaveszik tőlünk. Egyébként ha hiszed, ha nem ebből a .. .-bői sohasem használunk egy grammot sem, teljesen idegen még a termelési szerkezetünktől is. De meg ne írd, mert nem akarok én nekik semmi rosszat”. Azt hiszem, az utolsó mondat olvasása érthetővé teszi az idézet titkolózó megcsonkítását. Azért írtuk meg így, mert mi sem akarunk e jegyzettel senkinek rosszat. Vizsgáljuk meg, mi az, ami miatt egy világhírű bűvész is belesárgulna az irigységbe? A mutatvány varázspálca helyett néhány papír kitöltésével és aláírásával kezdődik. Ezáltal a „készletmérőnek” az az illúziója támad, hogy a soksok vagonrakomány ... -t elszállítják az eladási helyre, ott tárolják, majd ismét visszaszállítják a feladóhoz. Elkészülnek a számlák a fuvarról, a tárolási költségről, meg minden egyébről, csakhogy ... Amiképp az illuzionista mutatványoknál nem történik meg az, amivel a médiumot becsapják, itt sem mozdul meg egy árva fűszál sem. Az a bizonyos ominózus készlet végig a helyén marad. A produkció sikeres, a cégnek tapsolnak: ez igen, így kell „készletgazdálkodni”. Mekkora csalódás lehetne egy valóságos bűvésznek, ha tudná: ismerik a titkát, és úgy tapsolnak, hogy közben minden világos a nézők előtt. A mi humbugunkban ugyanis mindkét fél tudja a másikról, hogy az tudjá, amit ö tud. De hát a szabói' az szabói’. Ha igy írja elő a rendelet, akkor azt be kell tartani. Gyerekkorából ki ne emlékezne arra, amikor „játszásdiból" valótlan tulajdonságokkal ruháztunk fel dolgokat. És közben arról álmodoztunk, hogy ha nagyok leszünk, akkor minden valóságos lesz és nem „játszásdi". De szomorú, hogy most pedig még azt is csak magunkban mondhatjuk: „játszásdi". Kellene közénk egy gyerek, aki romlatlan csodálkozással kimondaná: a király meztelen! Hogy a készletmérés így június 30. táján országos és össznépi önbecsapás. Vállalati „komé masszony hol az olló”? Mert a készlet nem vész el, csak eldugják. Még szerencse. hogy csak papíron. Jó, hogy nem szállítjuk el tényleg szem elől. Havasi Ferenc, az MSZMP KB titkára a Kereskedelmi Kamara közgyűlésén három százalék tartalékot kért számon a gazdálkodó szervezeteken. Ennyi tartaléknak lennie kell mindenütt — mondta. Tegyük hozzá; ő úgy gondolta, hogy van is. Azonban sem ö, sem más, alacsonyabb rangú gazdaságpolitikus nem mehet el minden céghez megnézni. tétlenkedik-e a készlet, vagy mozog? Sajnos még a rendelet sem képes megmozgatni azt. amihez csak a szándék fér hozzá. Ez azonban hiányzik. Pót- cselekvés van helyette, a készletmérés. Játék a papírokkal, ami különben nem kicsiség, ötlet kell hozzá, nagyon jó kapcsolatok, mert akárkivel nem lehet „játszásdiból” papíron készleteket mozgatni. A baj csak az, hogy a készleteket méregetjük és nem az eredményt kérjük számon. Ha így lenne, akkor ez a sok csodálatos mutatvány azonnal oda vándorolna, ahol szükség lenne rá. Az új érték előállításához. K KM
