Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-04 / 130. szám

1986. június 4. Kelet-Magyarország 3 Húsz fillérért könyvet? Kisközségek könyvtárai EZEN A HÉTEN, AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉTEN szerte az országban foko­zott figyelem irányul a könyvekre. A —Szabolcs- Szatmár megyei könyves események szervezői egy­úttal könyvtári napokra is invitálják az olvasókat: a könyvek terjesztése mel­lett a kölcsönzés és a könyvtári munka népsze­rűsítése is bekerült a ren­dezvények közé. Elsősor­ban a nagyobb könyvtá­rak élnek a lehetőséggel. A kiskönyvtárakról most is keveset, vagy semmit sem hallunk. Hadd legyen éppen ezért szó most ró­luk! Hiszen szerepük és tevékenységük sok kiste­lepülésen felbecsülhetetlen értékű. Ez derül ki Tóth László tájékoztatójából is, aki a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Megyei és Városi Könyvtár módszertani osz­tályának vezetőjeként bő­séges tapasztalattal ren­delkezik a kiskönyvtárak­támasztják. Elég hivat­kozni a szakirodalomra: az almatermesztésről, a fóliázásról,- a kisállatte­nyésztésről szóló könyvek keresettségét említeni, vagy a szépirodalom klasszikusait. Ma már a kicsi könyvtárak felsze­reltségét is fokozatosan javítani, korszerűsíteni szükséges, hiszen a falusi ember is igényelheti ugyanazt a hangos doku­mentumot. vagy a video­kazettát. Lehet szép eredmények­ről hallani, főleg a lelkes könyvtárosok jóvoltából, akik a főállásban elvég­zett munka, a tiszteletdí­jas könyvtárosság mellett még népművelői felada­tokra is vállalkoznak. Pél­dául műsort szerveznek a kertbarátkor foglalkozá­sára — és ott már nem­csak a kertművelési mó­dokról van szó. Más he­lyen az asszonyok jönnek ról. Jelenleg a megye mintegy 300 könyvtárá­ból több mint száz tekint­hető ilyen kiskönyvtár­össze: a könyvtárban ké­zimunkáznak, és közben lemezről verset hallgat­nak. Mikor lenne egyéb­nak. ként módjuk idejük erre? — Sajnos, a legössze­tettebben hátrányos hely­zetben ők vannak — szól a jellemzés a kiskönyvtá­rakról. — Társadalmilag, gazdasági és kulturális szempontból egyaránt. Kezdődött az iskolák kör­zetesítésével; megszűntek a kisiskolák. Következtek az államigazgatási és egyéb átszervezések. Ma, főleg a szatmári és a ber­regi részeken nem kevés azon települések száma, ahol nincs se iskola, se művelődési ház. Maradt az egyetlen közösségi helynek a könyvtár. — Napjainkra különö­sen megnőtt a kis falusi könyvtárak, egyáltalán a könyvtárak szerepe — folytatja Tóth László. — A művelődési ház, vagy a mozi például csak azzal foglalkozik, amit el tud adni: beatkoncert, krimi, western. Aki azt nem fi­zeti meg, nem mehet oda. A könyvtár az utóbbi év­tizedekben is megmaradt a legdemokratikusabb közművelődési intézmény­nek, és nemcsak azért, mert szinte teljesen in­gyenes. Az emberek, ki­vált a kicsi falvakban igénylik a könyvtárak lé­tezését: a tanulástól kezdve a közösségteremtő szándékig egy sereg kul­turális igény igazolja mű­ködésének fontosságát. Most is, amikor annyi mindenre kell még a pénz a kicsi falvakban ... A KÖNYVTÁROS SZAKEMBER persze be­lülről a terület megannyi gondját is látja. Megdöb­bentő például, milyen ke­vés összeget költ egyik­másik falu tanácsa a la­kosság könyvellátására. Van ahol egy-egy évben semmit. Nagyon bőkezű­ek, ha fejenként tíz forint körül. De olyan példa is akad, hogy az egyik falu­ban egy évre személyen­ként 20 fillérért vásárol­tak a könyvtár számára. Igaz, időnként van lehe­tőség kérni és kapni a központi alapból, ezen összegek elhelyezésének sorsa viszont nem mindig megnyugtató. Úgy látszik ugyanis, hogy a döntések­ben nem mindig azok vesznek részt, akik a te­rület legjobb ismerői. Ha a jövőben ebben változás történne, a központi pén­zek remélhetőleg oda ke­rülnének, ahol a legna­gyobb szükség van rájuk. Egyes helyeken meg az okoz problémát, hogy az iskola és a könyvtár kö­zött nincs megfelelő össz­hang a kölcsönzés mód­jairól. Ajánlatos volna vi­ta helyett megegyezniük abban, hogy mindkét „cég” feladata az olvasás megszerettetése. És az is nagyon jó lenne, ha a he­lyi tanácsok nagyobb fi­gyelemmel kísérnék a jó könyvtárosok munkáját, és azt időnként el is is­mernék. SZERENCSÉRE, AZÉRT SÖK TANÁCSI VEZETŐ­NEK FONTOS, hogy a vízmű, az útépítés, az egészségügyi beruházások, mellett a figyelem a szel­lemi területre is kiterjed­jen. Vannak esetek, ami­kor ez egészen hétközna­pi dolgokat jelent, például annak az embernek a megkeresését, megtalálá­sát. aki fűtetlen, takari- tatlan teremben hajlandó 300 forint tiszteletdíjért megkezdeni a könyvtáro­si munkát. Érdekes egybeesése a véletleneknek: Tóth Lász­ló asztalán éppen egy an­gol szakcikk fordítása fek­szik, arról szól, hogy bár­milyen kicsi legyen is egy település, az ott élő em­bereknek joguk van a könyvtártól ugyanazokat a szolgáltatásokat elvárni, mint a nagyvárosiaknak. Ezt egyébként hazai, me­gyei tapasztalatok is alá­NAPJAINKBAN, a je­lenlegi gazdasági körül­mények között az olvasás sokak számára huszadran­gú kérdés, vagy luxus. A falvakban még sötétebb a kép, mert főleg az idő­sebb emberek körében még él a régi „morál": aki olvas, az dologkerülö, hi­szen az olvasás kevesek kiváltsága volt. Ezért ör­vendetes, hogy egyre több idős ember iratkozik be a könyvtárakba, továbbra is hiányzik viszont a derék­had, a felnőtt lakosság. Talán tudunk tenni vala­mit azért, hogy a felnövő generációk, az iskolából kikerülők a táskával együtt ne dobják el a könyvet is. Baraksó Erzsébet Takarékos, célszerű Az önálló fejlesztés eredményeként szüle­tett meg a fehérgyar­mati METRIPOND legújabb állatmérle­ge. Az anyagtakaré­kosság során elérték, hogy 25 százalékkal csökkent a 700 kilo­grammos mérleg sú­lya. A készítéshez 20 százalékkal kevesebb energiát használnak. Funkciójában vál­tozatlan, illetve más célra is alkalmas a mérleg, mivel kere­kekkel is ellátták. Az elkészült prototípust hazai és külföldi megrendelőknek mu­tatják be. (Elek Emil felvétele) Panaszos levél nyomán Mátészalkán Ügyeskedők a háztáji körül Nem lehet hálás dolog egy termelőszövetkezet háztáji ágazatának vezetése. Ugyanis, mint ismeretes, nálunk a háztáji jelentős jövedelmek forrása, de épp emiatt szá­mos konfliktus eredeztetője, mi több, olykor manipulációk tárgya is. Meglehet, szélsőséges a példa, az eset azonban meg­történt. A falun élő, de nem a téeszben dolgozó házaspár úgy gondolta, jól jönne egy kis mellékes munka, koránt­sem mellékes pénzért. Meg­egyeztek hát egy idős, egye­dülálló, tsz-nyugdíjas asz- szonnyal, hogy „megveszik” a háztájiját. A „vételár" az almásból majdan származó - jövedelem bizonyos hányada lett volna. Annak rendje- módja szerint meg is művel­ték a területet, és várták munkájuk gyümölcsét. Csak­hogy vackorba haraptak. Tudniillik az idős asszony távolról sem bizonyult olyan gyámoltalannak, mint gon­dolták — a pénzt felvette, majd megtartotta magának. Az egészet. Kelendő a kender, az alma Elmesélem a fenti történe­tet Szilágyi Jánosnak, a má­tészalkai Kraszna menti Tsz elnökének is. Jót nevet a pórul járt ügyeskedőkön, de egyetért velem abban, hogy ez azért nem is olyan vicces. — Nálunk is előfordulha­tott volna, minden évben cirkusz van a háztájival. — Főleg a kenderrel — kapcsolódik a beszélgetésbe Barkó Gyula, a háztáji ága­zat vezetője. — A magter­mesztés jól jövedelmez, min­dig több az igénylő, mint amennyi a terület, ezért a régi kendereseket előnyben részesítjük, 'és csak utánuk kaphatnak a többiek. Ha va­lakiről megtudjuk, hogy „el­adta" a területét, akkor el­vesszük tőle. Nemcsak azért, mert az efféle adásvétel tör­vénytelen, hanem azért is, mert nekünk sem mindegy, ki műveli a földet, hiszen a tisztességes munkát, a tech­nológiai fegyelem betartását csak a tagjainkon kérhetjük számon. A háztájiként még ugyan­csak választható kapás és vegyszeres kukoricával, a földterület vagy termény juttatásával lényegesen ke­vesebb a vesződség. Az idén megint kapós almáskertek miatt azonban újra csak sokszor kell az indulatokat csillapítani. Magam is egy ilyen pa­nasz nyomán jöttem a té- eszbe. Visszavették a gyümölcsöst A levelet Szabó Istvánná aláírással kaptuk Ópályiból. Személyesen is szerettem volna beszélni a nénivel, de a megadott címen nem ta­lálom. Végül az utcabeliek igazítanak el hozzá. De a szomszédok szerint a háza hónapok óta zárva, közben talán el is adták. A néni egyik lánya és a veje itt él a faluban (később őket is megkeresem, szintén hiába), de Szabóné nem náluk, ha­nem valamelyik másik lá­nyánál lakik Mátészalkán. Így a levélben foglaltakra hagyatkozom. Eszerint Sza­bóné szerződést kötött a gazdasággal, hogy az őt megillető háztájit gyümöl­csös (alma) formájában ve­szi ki. Tavaly így is volt. Az idén viszont közölték Szabó- néval, ne számítson a gyü­mölcsösre. „Számomra nagyon fontos lenne a gyümölcsös tovább­ra is, mert özvegy, kis pénz­ből élő, a nevezett tsz nyugdíjasa vagyok. Az illet­ményföldre való jogosultsá­got saját magamnak szerez­tem meg, és a nyugdíjamat jól kiegészítené az almából kapott jövedelem. A tsz azt a kifogást emelte a visszavé­telkor, hogy mivel a gyerme­keimmel és rokoni segítség­gel végeztem a munkát a gyümölcsösben, ezért veszi vissza. Ezt én nem tartom helyénvaló magyarázatnak. Mert én el sem tudom kép­zelni, hogy egy 72 éves asz- szony egyedül, segítség nél­kül műveljen meg egy gyü­mölcsöst" — így a levél. De hát nem is a segítség­gel van a gond. Igazságosan elosztani — Amikor nem volt kifi­zetődő az alma, nehéz volt eladni, nem kellett háztáji­ba sem. Tavaly már jobban ment, ezért némely családok több részt is felfogtak, az egyiket ennek, a másikat amannak a nevén. A fél ke­zemen meg tudnám számol­ni azt a pár családot, akik az összes almásunk egyne­gyedét bitorolták! Ősszel va­lóságos búcsújárás volt itt — akit az életben sem láttunk, az is a mi gyümölcsösünk­ben járt-kelt, sőt olykor ga­rázdálkodott ... Igazuk volt a varrodásainknak, amikor háborogtak, hogy ők, akik pedig rá is szorulnának (tényleg nagyon keveset ke restek), és jogosultak is lennének, nem juthatnak al máshoz, egyes családoknak meg 4—6 rész is fel volt fog va. A Szabó családban a né­ni, valamint az unokája fér­je volt jogosult háztájira, amiből összesen négy részt műveltek. Erre az idén már nincs lehetőség, s mivel az unoka férje, aki tsz-tag, ka­pott két részt, Szabó néninek kukoricát juttatunk a háztá­ji fejében, ami egyébként szintén jó pénzt jelent. Megvonták — Rendet kellett csinálni veszi át a szót ismét az ága­zatvezető. *■— Az idén min­den család csak két részt művelhet, bérelni pedig ak­kor lehet területet, ha a töb­bi igényt már kielégítettük. Megmondom őszintén, nem egy szakvezetőtől is megvon­tuk a háztájit. És ha bárki­nél visszaélést vagy trehány munkát tapasztalunk, ezután is meg fogjuk vonni. Most is van két ember, akik ese­tében ezt fogom javasolni. — S mi igaz abból, hogy elsősorban a nyugdíjasoktól vették vissza az almásokat? — Ez nem így van, ahol indokolt volt, meghagytuk. Nézze, itt a lista, több nyug­díjas is szerepel rajta. Valóban. Különben a ház­táji ágazatvezetőjének egy­általán nincs almása, és a többi vezető esetében is szi­gorúan a mércéhez igazod­tak. Gönczi Mária Olvasónk írja: A harcostárs emléke Dombrádon a Molnár Ist­ván MHSZ-klub vendége volt a napokban Vincze Jó­zsef nyugalmazott nagykö­vet. Elmondta a szép szám­mal megjelentek előtt, hogy ő Molnár István harcostársa volt. Mint a Magyar Ellen­állók, Antifasiszták Szövet­sége nyugat európai tagoza­tának a vezetője nyilvántar­tást vezet azokról, akik nyu­gaton harcoltak, mint ellen­állók. Ezek közül már csak 58-an élnek. Az élők közül viszont egyedül ő :az, aki együtt harcolt vele Spanyol- országban és Belgiumban. Molnár István zászlóalj­parancsnoka volt, aki ki­tűnt katonai tudásával, vég­telen bátorságával, valamint szerénységével. Jelenléte és példamutatása sokat javított a harci szellemen. A spanyol polgárháború bukása után Franciaországba, majd Bel­giumba kerültek, ahol szin­tén harcoltak, de most már a német megszállók ellen a második világháború idején. Molnár István háromszor ke­rült a Gestapo karmai közé, de kézitusában mindannyi­szor sikerült megszabadulnia. Sajnos az 1943-as fegyver­szerzési akciónál megsebe­sült, fogságba került, és de­portálása közben az egyik vagonban Lévai Béla ölében meghalt. 1945-ben a Brüsszel melletti hősök temetőjében díszsírt kapott, ahol minden évben április 4-én megemlé­keznek róla. Halhatatlansá­gát most már őrzi a dombrá- di MHSZ-klub is. Szabó Endre Dombrád Ajtó postán, mert hibásan töltöt­te ki az elsőt. (Az már kü­lön kérdés, hogy az egyfo­rintos lapot és hasonló társait miért nem lehet az ügyfélszolgálatnál megven­ni...) A válasz meglepő volt: kénytelenek voltak lezárni az ajtót, mert az közvetle­nül az utcára nyílik — és a tisztelt ügyfelek közül páran enyveskezűnek bi­zonyultak. Ellopták a ha- muzót, a lábtörlőt; a fote­leket, íróasztalt csak azért nem vitték el, gondolom, mert túl nagyok ... Elkeserítő dolog ez, nem vet túlságosan jó fényt köz­erkölcseinkre. Jogos, ha a tanács védekezik — de jobb lenne, ha nem így tenné. Ha már ilyen ügyfelek is vannak, hát ürítsék ki az előszobát, ahonnan az utcai bejárat nyílik, de érdemes lenne megnyitni ezt az aj­tót is. Bízzunk abban, hogy a kilincset csak nem viszik el. Habár ... (tarnavölgyi) S zó esett a nyíregyhá­zi tanács végrehajtó bizottságának ülésén ! nemrégiben az ügyfélszol- ! gálati irodáról is — azt ál- ! lapíthatták meg, hogy az ! iroda beváltotta a hozzá ; fűzött reményeket, mcg- ; könnyíti a tanács ügyfelei- ; nek és a dolgozóknak a ; dolgát egyaránt. Sok min- * den elintézhető egy helyen, > nem kell időt szánni az > ide-oda járkálásra. I Az ügyfélszolgálati iro- ! dába meglehetősen kanyar- ! gós úton lehet eljutni, egy ; hosszú folyosó végén talál- ; ható. Ittjártamban a mi- > nap megkérdeztem az egyik > ügyintézőt: miért nincs > nyitva az az ajtó, mely a ! Bethlen Gábor utcára nyí- lik, s jóval egyszerűbb len- ; ne ott kimenni, ha az em- ! bér mondjuk egy új adat- ; lapot szándékozik venni a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents