Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-21 / 145. szám

1986. június 21. 0 0 Százötven éve történt I Csütörtökön nyílt meg Os'- váth Miklós festőművész (Zichy Galéria) kiállítása a nyíregyházi Benczúr Gyula­teremben. A tárlat az akva- rellek kortárs mesterének 40 képét mutatja be. Osváth más­fél éytizede rendszeresen állít ki, tárlatainak száma megha­ladja a félszázat. A közönség nem hagyta ma­gát félrevezetni a divatáram­latoktól, megőrizte józan íté­lőképességét, a természetes széphez való vonzódását, s minél inkább mélyült el mű­ízlése, annál inkább tér meg azokhoz a művészi felelősség­ből születő műalkotásokhoz, amelyek között a hazai akva- rellfestészetben Osváth Mik­lóst kiemelkedő szerep és je­lentőség illeti meg. A vízfestés a legnehezebb technikák egyike. Nem mun­ka- és időigényessége miatt. Sőt, éppen ellenkezőleg. A festőnek villámgyorsan kell tudni megjelenítenie a lát­ványt, s azt a képet, amit az benne kelt, s kikívánkozik be­lőle. Különösen az akvarell- íestésnek az a módja, amellyel Osváth is leggyakrabban él: a nedves alapon való festés. Rendkívüli, rögtönző tehetsé­get és mesterségi tudást igé­nyel s e követelmények min­degyike megadatott Osvábhnak. A tudás természetesen gya­korlatot is jelent, a gyors kife­jezés képességét. Nem nagy­apáink ízlésvilágának megfe­lelően, hanem a mai színkultú­ra fokán. S Osváth mindezek­nek a követelményeknek meg is felel, a maradandó értékű műalkotásokhoz nélkülözhetet­A győri Dunán Téli napsütés. Osváth Miklós akvarelljei. nyárfák, 'ák, k: ■vák. :-fátyol U, Dói! len társadalmi felelősséggel. Más szóval: komolyan veszi az embert, mint társas lényt, s nem ötletekkel, kísérletek­kel, műtermi • hulladékokkal fizet a művészet értőinek és kedvelőinek. Festésmódjának köszönhető, hogy szinte valamennyi képen végtelen nyugalom árad. Meg­áll az idő, még ha a forró melegben a levegő, a tájat el­árasztó légkör remegni lát­szik is. Kétségtelenül látványfesté­szet Osváth Miklósé. Nem is lehet más, hisz tájakat, falut, műemléket, várost, természetet fest. Magyarhonban éppúgy, mint külföldi útjain. És még­sem a valóságot, noha kétség­telenül azt is. Ügy, ahogy a költő mondja: hazudj, de rajt’ ne kapjanak! Osváth is elvo­natkoztatja a látott épületet, Osváth Miklós tárlata a Benczúr Gyula-teremben ic rajza fasort, patakot, nem részlete­zően örökíti meg az őrségi, szabolcsi és a többi műemlé­ket — mert ezek kedvenc té­mái közé tartoznak — hanem a festőiség tiszta nyelvén s a festői képzelet erejével átkölti őket a maga képére, ugyanak­kor mégis a látott valóságot érzékelteti, azaz hiteti el ve­lünk. Láttatja olyannak, ami­lyenek bennünk él, akik már találkoztunk a képen látható műemléki templommal, vagy őrségi parasztházzal. Osváth festészete más, mint akár Barabásé, Lotz Károlyé, Diósy Antalé, Elekfy Jenőé, Szentiványi Lajosé. Demjén Attiláé, hogy csak néhány ne­vet soroljak föl a halott na­vérbeli költőből törnek elő a versek, visszafoghatatlanul és mindjárt remekbe. Ritka pil­lanatok ezek, de Osváth nem nélkülözi őket. Képeiről elmondható, hogy briliáns teljesítmények. A legkényesebb színek egyike, a sárgának különböző árnyalatai uralkodók a képein, de ezek árnyalatai, aztán a barnák bársonyos felületei oly egyéni­vé teszik, hogy e tekintetben Osváthtal mint valóban önálló festői egyéniséggel kell szá­molnunk. Szíj Rezső gyök közül. Az hogy más, Os­váth esetében színvonalbeli minősítést jelent. Mert önma­gában az, hogy „más", hogy azokéval a maga sajátos je- •gyei szerint egyenrangú. Egy Osváth-festmény letagadhatat- lanul Osváth-kép, már első látásra nyilvánvalóan az. De ismétlem: a képet festői érté­kei minősítik. A tömörítő szerkezet és megjelenítés, a színviszonylatok, a kidolgozás mikéntje és színvonala. A ké­pet nem „csinálják”, a kép születik. Nem kínban, mégha a művész részéről azzal jár is. De ezt a néző ne vegye észre. Osváth képein nem látjuk az erőlködést, az újat akarás kín­lódását. Ügy fest, ahogy a Másfél évszázada, 1836 júniusában véres események színhelye volt a káliói megyeháza és környéke. Kortestanya Nagy Ignác: Tisztújítás című vígjátékában (1842) A reformkori Magyaror­szág egyre aktívabb politikai életében mind a konzervatív, mind a liberális párt egy-egy vármegyei tisztújítást, or­szággyűlési követválasztást igyekezett a maga javára kihasználni, a maga párthí­veit ültetni az egyes hivata­lokba. A pártok tömegbázi­sának növeléséhez mindin­kább felhasználták a nagy­számú megyei kisnemessé- get, melyet etetéssel, itatás­sal, napidíjjal a maguk ol­dalára tudtak állítani. Ame­lyik párt meg tudta őket nyerni magának, az keresz­tül is vihette akaratát, ha másképp nem, hát erőszak­kal. A pártok szervezői, ve­zérei, a kortesek egy-egy vá­lasztás előtt valóságos had­járatot indítottak, a másiktól mind több szavazót igyekez­tek elcsábítani; a lélek vásár­lásban, etetésben, itatásban egymást licitálták túl. Sok­szor megtörtént, hogy a bor­tól hevült pártok összecsap­tak: verekedéssel, vérengzés­sel mocskolva be magukat és alkotmányos jogaik gyakorla­tát. 1833-ban Heves várme­gye „büszkélkedhetett" véres tisztújítással, 1834-ben az addig haladó elveket valló Szatmár megye követutasí­tásait a csengeri, csengersi- mai, tyukodi kisnemesség ól- mosbotjai fordították kon-' zervatív irányba. Ebbe a sorba tartozik az 1836-os nagykállói tisztújítás is, mely a korteskedés, a választási visszaélések szinte klasszikus példáját adta. A szervezke­dés, a korteshadjárat a vá­--------------------------------\ galéria ram ppol, itól, porból, ondor. lasztás előtt már egy évvel megindult. 1836-ban Szabolcsban a fő­ispán gr. Széki Teleki Jó­zsef, első alispán Patay Ist­ván, másodalispán Kállay Gergely volt. A megyében két párt alakult ki. Az egyik programja: Patayt megtarta­ni első alispánnak, a másod­alispán Kállay Péter legyen, vagy ha nem ő, akárki más, csak Kállay Gergely ne. Ide tartozott a megye konzervatív érzelmű nemessége. A másik párt terve: Kállay Gergelyt megtartani az alispáni szék­ben. Ehhez a csoporthoz a megyebeli nemesség haladó szárnya: Bónisok, Elekek, Jármyak, Inczédyek tarto­zott. E két párt mindent megtett, hogy a megyei ne­mességet, főleg a kisneme- seket megnyerje magának. Kállay Gergely és pártja már 1835 tavaszán mintegy 3000 forintot ajánlott fel a választás céljaira. A párt fő- kortersei Kállay Gáspár, Bol­dizsár, Empiánuel és gr. For- gách Miklós voltak. Főleg a kisvárdai, dadai, bátori já­rásban gyűjtötték az embere­ket. Kálióban több házba eleséget, bort szállítottak, hogy megvendégelhessék a nemeseket. Napidíjat, szekér­bért is ígértek. Ez a „szervezkedés" azon­ban eltörpül a másik mellett. Kállay Péter és Patay 1835 őszén kötöttek szövetséget és mintegy 26 000 forintot aján­lottak fel a választásra. A tisztújítást megelőző három héten szinte mindenhová el­jutott Kállay Péter bora, pá­linkája, szalonnája. A szer­vezkedés főemberei Patay fiai; László és András, veje, Borbély Mihály, rajtuk kívül Finta Marton, Farkas Imre, Gábor, Lajos és Ignác, Zol­tán Mihály és még jó néhá- nyan. A tanúk szerint a kor­tesek nem garasoskodtak, 1 forintos napidíjat, 3 forintos szekérbért ígértek, Besenyő­dön, Dobon, Tiszalökön, a debreceni Nagyerdőn s Kál­ióban nagy ivászatokon, ven­dégeskedéseken szerezték meg a párt részére a szava­zatokat. Ezzel párhuzamosan Kállóban is folytak az előké­születek. Itt a főember Vass Tamás volt, aki 30 házat bé­relt ki, ahol fogadott sza­kácsnők főztek a nemesek­nek. Pataynak 7500 icce bora és két hordó pálinkája, Kál­lay Péternek 9600 icce bora és másfél hordó pálinkája bánta a választást. A pártvezérek a válasz­tók nagy részét már a tiszt­újítást megelőző nap, június 13-án Kállóba hozatták. Elő­ször Patay László érkezett nemeseivel úgy délután öt óra tájban. A piacod beszédet mondott, majd Kállay Pétert éltetve elvezette népét Kállay Péter udvarába. Kivont kard­dal, veres zászlóval gyalogo­san ment emberei előtt, köz­ben szólt a muzsika. Egy ne­gyedóra múlva Kállay Gás­pár hozta népét, kiknek tisz­teletére a kiskállói kereszt­nél hat ágyút sütöttek el. Muzsikaszó mellett, három­színű zászlók alatt vonultak Kállay Gergely udvarába. Rögtön utánuk érkezett a Borbély Mihály vezette csa­pat, akik Kállay Péter udva­rába vonultak. Kállay Pé­ter és Gergely háza egymás mellett állt, csak egy desz­kakerítés választotta el a két portát. Kállay Péter háza mellett állt a vármegyeháza. A két Kállay egyébként édes­testvér volt. Borbély Mihály népe a be­vonuláskor az utcáról két vagy három Kállay Gergely- pártit magával sodort, akiket a kapu bezárása után agyon­vertek és a halott Bereczky Jánost kidobták az ablakon át az útra. Ezen feldühödve a Gergely házából kitóduló nép megrohanta Péter házát, betörve az ablakokat és az ajtókat. Péter pártjának egy része az udvarról kimene­kült, a vármegyeházát meg­kerülve hátba támadta az ostromlókat. Valóságos ^psata fejlődött ki. Kállay Péter há­zának falát kibontották, a szobákat feldúlták. A feldü­hödött nép ezután a várme­gyeházát kezdte ostromolni. Az ablakokat betörték, az er­kélyre kilépő főispánt kővel megdobálták, s hogy teljes legyen a kép, beverték Kál­lay Gergely ablakait is. Az ostrom, a verekedés kifá­rasztotta a nemeseket. Nyolc óra tájban szétoszlottak, óri­ási kárt, számtalan sebesül­tet és nyolc halottat hagyva maguk után. Ilyen előzmények után kez­dődött a választás másnap reggel nyolc órakor, a várme­gyeház előtti nagy sátorban. A főispán beszéde után/köz- felkiáltással megválasztot­ták az első alispánt, Patay Istvánt. Eddig simán ment minden. A másodalispán vá­lasztásakor azonban újabb verekedés tört ki. Reggel ugyanis megérkezett dr. For- gách Miklós 400 emberével Kállay Gergelyt és pártját támogatni. Veres zászlók alatt „vivát Kállay Gergely!” kiáltásokkal vonultak a me­gyeháza elé. Velük jöttek a lökiek' is Bónis Sámuel ve­zetésével fegyver nélkül, ne­hogy a tegnapesti események megismétlődjenek. A másod­alispán választásakor Kállay Péter pártja megtámadta a Gergelyét, ugyanakkor a sá­torból is azt kiabálták, hogy aki Kállay Gergelyre akar szavazni, be se menjen, mert agyonverik. A sátor előtt pe­dig mindenkit megvertek, aki nem Kállay Péter nevét ki­áltotta. A megdühödött nép közben szétverte a plébániát, feltört több boltot, vereke­dett a vendégfogadó előtt, majd — mint aki jól végezte dolgát — visszament válasz­tani. Az alföldi nemesek azonban csak azt engedték a szavazóhelyiségbe, aki Kál­lay Péterre kívánt szavazni. Hát így lett „szótöbbséggel” . másodalispán Kállay Péter. Mivel az első nap nem min­den hivatal talált gazdára, még másnap, június 15-én is folytatták a választást a Pa­tay—Kállay Péter-párt száj­íze szerint. E napon már csak egy kisebbfajta verekedés volt, a visszaélések azonban tovább folytak. A tisztújítás mérlege: 10 halott, 135 sebe­sült és a konzervatív párt győzelme. Az eset persze nem maradt a vármegyén belül. Hamaro­san tudomást szerzett róla az ország. Kossuth Lajos a Törvényhatósági Tudósítá­sok című lapjában részlete­sen ismertette az eseménye­ket. Adatai helytállóak, hisz informátora. Inczédy György megyebeli táblabíró volt. A királyi kancellária leiratok sorában szorgalmazta a vizs­gálatot és a bűnösök meg­büntetését. A vármegyei közgyűlés ál­tal kiküldött bizottság meg is kezdte a vizsgálatot: ki­hallgattak 388 tanút, meg­előző rendszabályokat szer­kesztettek, ám eközben az ügy lassan-lassan elaludt. A vármegyei törvényszék csak 1843-ban, az események után 7 évvel hozott ítéletet, ami­kor a 79 alperesből már 13 nem is élt!, s a többieken is — különböző okok miatt — az ítéletet nehéz volt végre­hajtani. A közben megszerkesztett rendszabályokkal sem sike­rült a kihágásokat megelőzni, s az 1844-es tisztújításon is­mét összeverekedtek a vá­lasztók. Bene János Az akvarell mestere „Bársonyos felületei egyénivé teszik..."

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents