Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-31 / 127. szám
A napokban üljük az 1886. június 6- án született Bajcsy-Zsilinszky Endre születése centenáriumát. A bölcsőjét ringató Szarvastól a remények és kétségek váltakozása között telt negyedszázadon át otthont adó Budapestig, az ifjúsága, tanulóévei egy szakaszára emlékeztető Békéscsabától a nemzeti függetlenségi harcainkban betöltött pozitív szerepét a „legmagyarabb város” névvel elismert Debrecenig, valamint az 1944 decemberi börtönnapjai és kivégzése színhelyéül szolgált Sopronkőhidától a magyarság biztos jövendőjébe vetett törhetetlen bizodalmát jelképező Tarpáig szerte az országban az ő emléke előtt tisztelgünk. Sokan és sokféle portrét festettek már róla. Ez évfordulón én annak a Bajcsy- Zsilinszky Endrének kísérlem meg e helyen megrajzolni az elmosódó nyomokból is kivehető portréját, akinek a két világháború közötti évtizedek második felének és legfőképpen a második világháború alatti magyar politikai életből messze kimagasló alakja felé bizakodással és hittel nézett a kisemmizettek, a jogfosztottak, illetve a Magyarország demokratikus újjászületésére várók hatalmas tábora. Mint abban az eddig megjelent szak- és memoárirodalom, valamint forrásközlés is, még inkább Vigh Károly jövőre kezünkbe vehető biográfiája és forráskötetei, s remélhetően a Bajcsy-Zsilinszky megyei kötődéseinek dokumentumait fölvonultató, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár gondozásában készülő kiadvány is megerősít, Bajcsy-Zsilinszky Endre messze hangzó, felelősségteljes szavaira és tetteire az ország, sőt a külföld jobbik fele is figyelt. Ezt köszönhette annak, hogy — szemben osztálya sok más tagjának nemegyszer csak forradalmi-szabadságharcos hagyományaink nemesi tradíciókkal összefüggő volta, történelmi jogon alapuló vezető szerephez jutásával — őt kikezdhetetlen becsületessége, őszinte igazságkereső szándéka állította nemzeti és társadalmi haladásunkért küzdő eleink élére. Igaz ugyan, hogy az ezen az úton megtett lépései ellentmondásokkal voltak terheltek, de a nemzeti érzéstől s szociális indulattól fűtött Bajcsy-Zsilinszky mindenkor megvívta a maga harcát. Megvívta politikai ellenfeleivel, ha kellett, elvbarátaival, mi több: önmagával is. 1919-ben Szegeden, Gömbös Gyula, Kozma Miklós, Ulain Ferenc, sőt Horthy Miklós közvetlen környezetében indult és haladt pályája nem sok jót sejtetett. Kifejezetten szélsőjobboldali volt. Talán csak egy valamiben, az önkontroll képességében emelkedett föléjük. Ez azonban nála elégségesnek bizonyult a pályakorrekció A kuruc leszármazottak képviselőjének mellszobra Tar- pán megtételéhez. Midőn ráébredt az ő és a barátai jövőképének lényegi különbözőségére, arra, hogy „ ... az új építés sokak lelkében kevés gondot okozott”, nem riadt vissza a szükséges konzekvencia levonásától. 1927-iben — az 1944 decemberében hozzá hasonlóan mártírhalált halt Kiss János tábornokhoz hasonlóan — szakított velük. Emberi nagyságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy ezt követően sem a fájdalomba belemerülő passzivitást választotta. Volt ereje ahhoz, hogy élete hátralévő másfél évtizednyi részét a magyar dolgozó osztályok önzetlen szolgálatára, mindenekelőtt a földműves nép fölemelésére tegye föl. ★ Elsősorban a föld népéhez húzott a szíve. Előbb Derecske parasztjaihoz, majd főképpen a megoldásra váró feladatok halmozódása miatt elégedetlenkedő Tiszahát ku- rucaihoz. 1929 májusa, a Gulácsi Dezső halálával megüresedett tarpai mandátumra kiírt időközi választás jelentette számára azt a bizonyos utolsó szalmaszálat. Nem számított könnyű sikerre. Az ország ezen szegletében még hírből is alig ismerték, „ ... személyi szerint talán senki” — ismerte el maga Bajcsy-Zsilinszky is. Barátai közül többen le is akarták beszélni. Ám az időközi választással fölcsillanó lehetőség épp akkor kínálkozott, amikor az osztályos társaiból, a kormányzati körök demagógiáiból való kiábrándulása, a derecskéi képviselőségtől való erőszakos elütése miatti szakítása következtében a kivándorlás gondolata foglalkoztatta, amikor már-már a végső kétségbeesés hatalmasodott el rajta. „ ... mintegy utolsó szalmaszálba kapaszkodva indultam le Tarpára, hogy a választási küzdelemben próbáljak új önbizalmat meríteni, s új bizalmat, új hitet a jövőért vívandó további küzdelmekhez” — magyarázta meg Bajcsy-Zsilinszky Endre és a Tiszahát népe egy későbbi önvallomásában döntését. Szorongásokkal teli várakozással nézett a „nagypolitikába” való 1929-es esetleges visszatérése elé. Számított a hatóságok Konkoly-Thege Kálmán hivatalos jelöltet támogató magatartásával, de bízott Esze Tamás ivadékaiban. Tudta róla, hogy „Az a nép ez, melynek történelmi érdemei, dicsősége és áldozata a nemzeti ügynek halhatatlanok”. A kerület beutazásakor pedig a helyszínen győződhetett meg arról, hogy Esze Tamás kései le- származottaiban és a hajdani kuruefészekben bőven volna kikért és mikért szót emelni. Bár egész addigi két világháború közötti haladásunkról elmarasztaló volt a véleménye, mégis megdöbbent ő maga is a látottakon. Tarpai beszámolójában már vádoltak is a több képviselői ciklusra feladatot jelentő tények: „... még csak járdája sincs e községnek ..., az egész kerületnek ... nincs egyetlen középiskolája ..., nincs egyetlen olvasóköre, nincs vasútja, nincsenek rendes kövezett útjai, nincs még autóbuszforgalma sem három község kivételével. ... Ez a vidék az, ahol a kamat az országos 16% átlag helyett 22%. ... Ez a nép' az, melyhez még egyetlen fillér sem jutott el az állam száz és százmilliós beruházási összegeiből, építkezési kölcsönei- ből vagy határ menti kamatmentes kölcsöneiből. Ez a nép az, melynek vetéseit még ma is fenyegeti a Tisza”. A beregi népről alkotott előzetes feltételezéseiben nem csalatkozott ugyan, de mert alábecsülte a hatalom még Derecskén sem tapasztalt ellenállását, 1929. évi megválasztásához fűzött reményei nem váltak be. 1931-ben azonban már a párját ritkító terror ellenére is képviselőjévé választotta a kerület. Akkorra már mindenfelé nagy számban akadtak hívei. Be- regdarócon Unoka Mihály, Beregsurányban Bruszky András, Csarodán Cserepes Károly, Gulácson Bállá Bertalan és lllésy Gábor, Fejér- csén Kiss Albert, Hetén He- tey Pál, Márokon Bátor Lajos, Márokpapiban Mester Endre, Olcsvaapátiban Bariba Lajos, Tákoson Baráth József, Tarpán Bede Béla, Esze János, Jenei Sándor, Papp Alajos, Pinkóczy Gusztáv, illetve Varga György, Nyíregyházán Erőss János és mások vezetésével, az 1931. január 11-én éppen Tarpán zászlót bontott Nemzeti Radikális Pártba tömörülve szerveződött köréje a föld népe. A 29-ben rájuk erőszak költ Konkoly-Thege Kálmánt aposztrofáló egykori kortesnóta alább idézett sorai így dokumentálják ezt a kiállást: „Konkoly Kálmán nem kell nekünk, / Zsilinszky a mi követünk. / Ha ö áll ki majd a gátra, Szebb nap jő a Tiszahátra... / Ha népen terror nem volna, / Konkolypárti egy se volna ... Éljen Zsilinszky!” S Bajcsy-Zsilinszky teljes szívvel fölvállalta képviseletüket. Nemcsak 1931 és 35, meg 39 és 44 között, mely ciklusok alatt ténylegesen is országgyűlési képviselőjük volt, hanem akkor is, amikor elorozták tőle az őt megillető mandátumot. Eközben ívelt pályája az életútjának egyes szakaszait, szabolcs-szatmári kapcsolatait földolgozó cikkek és tanulmányok által jelzett magaslatra: a hazánk függetlenségéért és demokratikus újjáalakításáért vállalt vértanúhalálálig. Bajcsy-Zsilinszky Endre születése centenáriumán ez iránt az ellentmondásos nézeteivel együtt is kivételes ívelésű életpálya iránti tiszteletét rója le az utókor. Tidrenczel Sándor A kuruc utód« A függetlenségért, a demokr. Száz esztendeje születet A Kenyeres—Kaufmann ügy Egy választás háttere ötvenegy éve, 1935 tavaszán volt a híres-hirhedt tarpai képviselőválasztás, amikor Bajcsy-Zsilinszky Endrét kibuktatták a képviselőségből. Sokan és sokat írtak már az eseményekről, a választási hadjáratról, trük- kökről, csalásokról, azonban a történetnek volt egy komoly politikai pikantériája, amiről a mai olvasó keveset tud: a Kenyeres—Kaufmann- ügy, aminek históriája az év végéig húzódik el. A Gömbös-politikát támogató megyei sajtó teljes mellbedobással harsonázott a Nemzeti Egység Pártja mellett. A párt akkor hivatalos jelöltként Mátészalkán Péchy Lászlót, Csengerben vitéz Mecsér Andrást, Vásárosna- ményban Tomcsányi V. Pált, míg Tarpán a politikai életben még ifjoncot, bizonyos Kenyeres Miklóst indította. Péchy, Mecsér és Tomcsányi eddig is képviselők voltak. A Szatmár és Bereg úgy mutatta be Kenyeres Miklóst, mint aki műszaki főtanácsos, „39 éves, kiváló gazdasági szakember, a reformnemzedék tagja s mint ilyen, komoly győzelmi esélyekkel indul elhódítani a tarpai kerületet Zsilinszky Endrétől.” Folyt-folydogált a politikai harc, Bajcsy-Zsilinszky Endre „aztán egy napon táviratot küldött Budapestre, az Országos Vitézi Székhez, bejelentette, hogy a kormánypárti jelölt szélhámos és — zsidó származású. Tiltakozik ellene, hogy a kerületben lakó vitézek ne őt, hanem ezt a szélhámost segítsék a választási harcban.” (Dernői Kocsis László.) Zsilinszky lapjában, a Szabadságban is megjelent egy cikk, mely leleplezte Kenyeres alias Kaufmannt. Erre írta a megyei lap: „ ... Ezzel a cinikus rágalommal szemben az az igazság, hogy Kenyeres és ősei tisztes keresztyének Erdélyből. A jelölt Kenyeres Miklós megbecsült családból származó s értékes nemzeti célokért fontos feladatokat többször teljesített, hadviselt, diplomás férfiú, akinek a famíliájában sohase voltak pa- rasztvezér-gyilkosok, hanem aki mint közgazdász minden mellveregetés nélkül tett már annyit maga helyén a magyar gazdatársadalomért, hogy joggal hivatkozhatott ezekre az érdemekre vitéz Mecsér András, a magyar agrár- politika kimagasló egyénisége, amikor Kenyerest a tarpai nép bizalmába ajánlotta.” Gömbös Gyula eközben táviratot intézett Horváth István gazdasági főtanácsoshoz, a Nemzeti Egység tarpai választókerületi szervezete elnökének: „A nemzet érdekében folytatandó munkámhoz és a magyar jövendőt biztosítani hivatott törekvéseimhez bizalommal kérem a tarpai kerület közönségét és a bennem bízó szervezeteinket, hogy küldjék munkatársamul a reformjainkat megvalósító országgyűlésre, barátomat, Kenyeres Miklós képviselő jelöltet." Közben lezajlott a választás. Az események részletezésére nem térünk ki, azok ismertek, csupán kordokumentumként idézzük a szavazás állását a tarpai kerületben : Kényé- Zsi- res Linszky Tarpa 457 743 Beregsurány 212 48 Beregdaróc 288 100 Csaroda 202 74 Márok 143 41 Márokpapi 67 90 Tákos 128 116 Gulács 224 177 Fejércse 61 26 Hete 63 61 Tivadar 70 34 összesen: 1915 1510 A szavazók száma 3746 volt, leszavazott 3425, tehát 91,4%. „Mikor összeült az ország- gyűlés ... akkor már köztudott volt, hogy Bajcsy- Zsilinszky Endre intellektuális okirathamisítás címén feljelentést tett Kenyeres Miklós ellen. Vádolta, hogy a Kenyeres nevet jogtalanul használja, voltaképpen Kaufmann Móric a neve." (Dernői Kocsis.) Még április 26-án tartott első értekezletén a Nemzeti Egység Pártja határozata alapján a parlamenti bizottságba megyebeli képviselőket is szerephez juttattak, így Tomcsányit, Mecért és Pé- chyt, — Kenyeres Miklós lett a könyvtári és múzeumi, társadalom-politikai és a zár- számadási bizottság tagja. Ám hiába volt Kenyeres- Kaufmann hírlapi nyilatkozata, az ellene felhozott vádak igaznak bizonyultak; kiléptették a kormánypártból, később mandátumától is megfosztották. A Radikális Párt hívei petícióval támadták meg a választást, azonban a pótválasztáson kíméletlen terrorral Konkoly-Thege Kálmán huszázezredes került ki győztesen 69 szótöbbséggel. Kínos helyzetbe került a kormány, Kenyeres-Kauf- imann blamálta az egész úri társadalmat. A Szatmár és Bereg így kesereg: „ ... Kenyeres-Kaufmann Miklós tehát nem minket csapott^ be, nem minket vezetett félre, hanem azokat, akik maguk is bizonyára becsületes jóhiszeműségük áldozatai. Becsapni és félrevezetni ugyanis csak becsületes és tisztességes, jóhiszemű embereket lehet. A Kenyeres-Kaufmann-ügy vitathatlanul szomorú szenzációja a magyar politikai életnek. De nemcsak a politika felelős érte, hibája és bűne ez a mai magyar társadalmi élet felületes furcsaságainak is talán még mélyebben: egész társadalmi életünk belső struktúrájának, amely a formáért gyakran feláldozza a lényeget s egy felülről jött szívélyes „szervusz kérlek alássan”-nal lovaggá és jó- baráttá üt ismeretlen embereket s ezzel megnyitja az érvényesülés útját-módját és lehetőségét arra méltatlanok előtt." Péchy László sajtónyilatkozatban próbálta mentegetni magát, azonban még pisztolypárbajt vívott Bajcsy- Zsilinszkyvel. („Sebesülés nem történt. A felek a párbaj után nem békültek ki.”) Volt még egy párbaja Baj- csy-Zsilinszkynek a Kenyeres-Kaufmann-ügy következményeként, Horváth Dezsővel a budapesti Fodor-féle vívóteremben „félnehéz kardokkal folyt le a párbaj, csukló-, hónalj- és nyakbandázs- zsal a — harcképtelenségig. Kenyeres-Kaufmann Miklós eltűnt a történelem süllyesztőjében, állítólag a nyilas világban még felbukkant. Bajcsy-Zsilinszky Endre április 7-én a Szabadság című lapjában megírta, hogy „Leteszem vitézi rangomat". Útja immáron egyenesen vitt a mártírium felé. Nyéki Károly A Tiszatáj 1986. 2. számában megjelent tanulmány szerzőjének dr. Aranyi Sándor orvos-ezredes mesélte el Bajcsy-Zsilinszky Endre perének, vértanúságának néhány történetét. Ebből a tanulmányból közöljük az alábbi részleteket. Szükségesnek tartom, hogy életem egyik legmegrázóbb élményéről is beszámoljak. Teszem ezt azért, mert tudomásom szerint Magyarországon én vagyok az egyedüli, aki tudósíthat a tárgyalásról és a kivégzésről, mert mindkettőnél — a véletlen folytán — jelen voltam. A dr. Lika-féle kihallgatás másnapján egy csendőr és egy smasszer nyitotta rám az ajtót. Átkísértek a fogház melletti iskolába. Az egyik tanterem előtt várakoztunk, amikor kilépett a helyiségből egy ismeretlen hadbíró százados és hozzám lépve közölte, hogy egy tüstént kezdődő tárgyaláson esetleg mint orvosszakértőt fognak kihallgatni. Figyeljem a tárgyalást és a vádlottat. A bíróság, ha szükségesnek látja, szakvéleményt fog kérni tőlem. Megjegyeztem, hogy én nőgyógyász vagyok. Válaszként a százados csak legyintett. Gondolom, a megbízatást két okból kaptam. A közelgő ünnepek miatt nem volt kéznél törvényszéki — szakképesített — ideggyógyász szakértő. A másik ok pedig az lehetett, hogy a pert formailag akarta a bíróság — orvosszakértő közreműködésével — lefolytatni. Egy idő után bementünk a tanterembe, mely tárgyalásra volt átrendezve. A katedránál ült a bíróság. Tagjai közül csak Dominich Vilmos hadbíró őrnagyot ismertem, még a Margit kőrútról. A smasszer kíséretében leültünk egy hátsó padba. Nemsokára előveKM HÉTVÉGI MEIrtÉKllT
