Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-31 / 127. szám
2 Kelet-Magyarország 1986. május 31. ÉPÍTŐK A MAGASBAN. A tetőtérben is dolgoznak az építők a Szabolcs megyei Húsipari Vállalat több száz millió forintos üzemi beruházásán. Képünk: a lakatosok egy függőfolyosó vasszerkezetét állítják. (Elek Emil felvétele) Hosszas huzavona után Mégis lesz „Korányi 4." Néhány hónappal ezelőtt írtuk meg, hogy sajnos nem épül több lakás Nyíregyházán a Korányi Frigyes utcán, mert az ingatlantulajdonosok egy része olyan drágán akarja adni a telkét, hogy azt a tanács nem vásárolja meg. A tulajdonosok másik, jelentősebb része felháborodott az újságcikk miatt, mert ők adták volna annyiért, amennyiért a tanáccsal megegyeztek. Néhányan már gondoskodtak is róla, hogy mire költözni kell, meg legyen az új lakás, ám a költözés elmaradt. Azóta többen fordultak hozzánk és fordultak termé- szetésen a tanácshoz is: vizsgálják felül a Korányi Frigyes utca telkeinek ügyét, s ha lehet, teremtsenek újabb építésekre lehetőségeket. A tanács a közműépítések ügyében is tárgyalt közben az illetékesekkel, s olyan kedvező megállapodásokat sikerült létrehozni, amelyekkel megteremtették a feltételeket a Korányi Frigyes utcai közmüvek kiépítéséhez. Mint azt Kovács István, a városi tanács műszaki osztályának vezetője elmondta: az elmúlt héten a Korányi Frigyes utcai ingatlantulajdonosokkal egyeztetést folytattak. s a 35 tulajdonos közül huszonnyolccal előzetes egyezséget kötöttek. Négy tulajdonossal nem sikerült megállapodást kötni, mert a szakértők által megállapított ártól lényegesen magasabb kártérítési dijért akarták adni telküket. Az egyik tulajdonos. aki néhány hónapja is irreális árat kért. most még 600 ezerrel megemelte az egyébként is túlságosán magas árat. Szerencsére a tulajdonosok többsége nem így vélekedett, így összességében kedvezően zárultak az egyeztető megbeszélések. A városi tanács októberben veszi birtokba a területet, hogy leszüretelhessék, betakaríthassák a tulajdonosok a kertek termését, de addig elkészíttetik a telek- alakítások műszaki munkáit, hogy a birtokbavétel időpontjára elkezdődhessék a kiosztás is. Döntés született abban is. hogy a területet minden közművel ellátják: tehát a vizen, villanyon kívül lesz szennyvízvezeték és szilárd burkolatú út is. A telkek előreláthatólag 300—320 ezer forintba kerülnek majd, nagyságuk 150 négyszögöl lesz. Az utóbbi időben a családi ház iránti igények olyan mértékben megnövekedtek, hogy a • korábbi elképzelésektől eltérően nem sorházak épülnek erre a területre. hanem családi hazas telkeket alakítanak ki. Az eddig ismert igénylőket idöSzezon előtt a távhőnél Nincs olyan kár, amiben haszon ne legyen — tartja a közmondás. A Szabolcs megyei Távhőszolgáltató Vállalatnál a tavalyi szokatlanul kemény tél után a szokottnál is alaposabb karbantartást végeztek. Ennek köszönhető, hogy az idei fűtési szezonban egyetlen olyan üzemzavar sem volt, amely fűtéskiesést okozott volna. Reklamációt mindössze a fűtési hőmérséklet ingadozása okozott. Mint megállapították, ennek oka minden esetben az egyes épületekben lévő belső fűtési rendszerek rossz műszaki állapota. némely esetben meghibásodása volt. Az elmúlt szezonban — október 14-től április 15-ig — összesen 191,5 napot fűtöttek. A megyeszékhelyen- , kívül Kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor és Záhony városai tartoznak a vállalathoz. E városokban összesen 15 962 lakásról, valamint közületek- jről „ gpodpskodaak.. Hárommillió 600 ezer légköbméter ben tájékoztatják a lehetőségekről és körülbelül augusztustól fogadnak el új igényléseket. A telekkialakítások idején az igénylők kiválaszthatják a nekik legjobban megfelelő területet, s velük előszerződést kötnek. A tanács vállalja. hogy a kiválasztott telket adja, s ekkor kell kifizetni a vételár 30 százalékát. A mostani elképzelések szerint a telkeket novemberben adják át az új tulajdonosoknak, s a közműveket a jövő év végéig építteti meg a tanács. A Korányi Frigyes utca további területének feltárásával akkor foglalkoznak majd, ha a mostani ütemben annyi jelentkező lesz, hogy igényeiket nem tudják kielégíteni. B. J. fűtését 251 hőközpont végzi. A forró vizet 54 kilométer vezeték továbbítja. A fűtési szezon befejezése után azonnal megkezdték a karbantartást. 285 ember dolgozik. A felújítási, korszerűsítési munkák mellett új szerelvények beépítésére is sor kerül. A nyolcmillió forint értékű berendezések importból származnak. A munkálatok elvégzéséhez teljes leállásra van szükség. Ez okból Kisvárdán és Záhonyban június 23-tól július 6-ig, Mátészalkán és Nyírbátorban július 1.4-től július 27-ig, Nyíregyházán augusztus 4- töl 17-ig szünetel majd a ímelegvíz-szolgáltatás. A vállalat dolgozói nyújtott műszakban dolgoznak, hogy mielőbb a munkák végére érjenek. A hőközpontban olyan fűtési automati- kát szerelnek fel, amely a külső időjárás figyelembevételével szabályozza a hőmérsékletet. (k. é.) Nyit a Kert mozi Június 1-től újra játszik a nyíregyházi Kert mozi, amely az utóbbi időszakban jelentős felújításra, korszerűsítésre szorult. A szabadtéri a megyei és városi művelődési központ fenntartásában működik, de a moziüzemi vállalattal történt megállapodás szerint nyáron kertmoziként is használják. Június 1-en az „Életben maradni" című színes, zenes filmmel kezdődik a filmműsor. Ezenkívül a hónap folyamán még hat filmet mutatnak be. Az előadások este 9 órakor kezdődnek. Vasárnaptól: új autóbasz-minetrend Strandjárat, több csuklós Vasárnaptól életbe lép az új autóbusz-menetrend —, s mind a helyközi, mind a nyíregyházi helyijáratoknál több változás is lesz. Huba Péter, a Volán Vállalat osztályvezetője elmondta, hogy az új menetrendek már megvásárolhatók a vállalat szolgálati helyein — tanácsos lesz áttanulmányozni az utazóknak, mielőtt buszra szállnak. A menetrend készítésekor figyelembe vették a tanácsok, az üzemek, intézmények kéréseit — de persze csak az ésszerűség, illetve a gazdaságosság határain belül. Több autóbuszjárat megszűnik a kevés utas miatt, ám jó pár helyen új járatok indulnak. A Nyíregyháza—Nagycserkesz— Tisza vas vári útvonalon szombatonként új járatok indulnak a Tamás-, Lakatos- és Bánfi-bokrok között, hogy segítsék a piacra indulók közlekedését, Tisza- vasváriból pedig szombaton háromnegyed tízkor indul busz Nyíregyházára. Nyírbátor környékéről az eddiginél nyolc-tíz perccel később fognak beérkezni az első műszakhoz a buszok — ezzel több éves gond oldódik meg, régen kérik már ezt az üzemek. A Kisvárda—Dombrád Üjdombrád útvonalon a szólóbusz helyett csuklós fog járni, s ez főképp a télen tapasztalható zsúfoltságot fogja enyhíteni a reggeli órákban. E néhány példa persze csak részlete a változásoknak, mindet itt nem tudnánk felsorolni — még egyszer olvasóink figyelmébe ajánljuk a megyei buszmenetrendet! Nyíregyházán is több változás lesz vasárnaptól a buszközlekedésben. Az ötös autóbusznál lényeges változás: munkanapokon délelőtt, szombaton délután és munkaszüneti napokon napközben az eddigi húszperces helyett 15 perces időközökben indulnak a buszok a Tölgyes csárdától. A hatos járatnál pár perces változások vannak a vonatindulások miatt. lényeges viszont, hogy munkanapokon reggel negyed nyolckor az Örökösföldről új járat indul, délután pedig 16,05 perckor a Petőfi térről indul busz. A 7 A jelzésű buszra nyári—téli menetrend készült: a szünidő miatt nyáron jóval kevesebb az utas, ezért csak nyolcpercenként járnak a buszok, szeptember 1 -tői újra hatpercenként indulnak. A nyolcas buszoknál életbe lép a „strandmenetrend", mint minden évben. Az Ml5-ös busz reggel nyolc helyett 7,40-kor indul munkanapokon, hogy a zenetagozatos gyerekek a négyes iskolába időben beérjenek a Jósavárosból. Az eddigi legmagasabb számú járat a 24- es, ezen az évközi kérésnek megfelelően Örökösföldről 7 óra 5 perckor indul busz, viszont kihasználatlanság miatt megszűnik az éjszakai műszakhoz járó busz, s csak átszállással lehet utazni. Igazi nyár a kölcsönzőben Ahol hamarabb kezdődött a Mundial... Már javában tart a valódi nyári csúcsforgalom az iparcikk vállalat nyíregyházi, Zrínyi utcai kölcsönzőboltjában. Slágercikknek ezekben a napokban a különböző méretű sátrak tekinthetők, hiszen kényelmesek, praktikusak, s ami a fő, viszonylag olcsón bérelhetők — így aztán mostanra már alig maradt belőlük. Legkelendőbbek a kétszemélyesek, amelyeknek zöme elsősorban fiataloknak nyújt majd nyári szállást a Tisza-parttól az Adriáig. A 35 csővázas hátizsákból a szakember szerint egy sem marad raktáron, mivel bérleti díja két hétre mindössze nyolcvan forint. Bőséges készletet kínál a bolt a campingezés egyéb kellékeiből is. A székek, asztalok mellett a gumimatracok a legkelendőbbek, hiszen jóval praktikusabbak és kisebb helyet foglalnak, mint a campingágyak. Nem marad gazda nélkül a negyven, palackos turistagázfőző sem. A köicsönzőboltban már megkezdődött a Mundial. Ügy tűnik, a férfiak már most nagyon vágynak a „színes" gólokra, hiszen mind többen keresik a bérelhető, színes televíziókat. Bizonyára ez az oka annak is, hogy a szokásoktól eltérően valamennyi korábban kikölcsönzött készülék bérleti idejét meghosszabbították az ügyfelek. A ballagások, lakodalmak idejét éljük. Ezt bizonyítja az a tény. hogy a kölcsönzőbolt edénykészletéből mostanság egyetlen darab sem marad hétvégeken a polcokon. (kovács) A tárgyalóteremből Terelgette nyáját... Méltatlan majális B izonyára kellemetlen emlékeket őriznek meg az idei gyermeknapról a nyírpazonyi úttörő- csapat tagjai. Mint Nagy Csilla csapatvezető szerkesztőségünknek küldött panaszos leveléből kiderül: több száz pajtás lelkesen takarította a kabalási dombokat, hogy az egész napos gyermeknapi majálisra tiszta sportpálya, játszótér, álljon rendelkezésükre. (Az is megérne egy beszélgetést, miért mindig ők takarítják a városi szabadidőközpontot?) Nagyon készültek arra a május 24-ére. Délelőtt rajonként kivonultak, ám legnagyobb megdöbbenésükre piros betűs tábla figyelmeztette őket: Éleslövészet, belépni tilos! A skeetlövöpályáról puskaropogás figyelmeztetett a tábla igazára. A szabadidőközpont területének 80 százalékát elfoglalták a lövészet miatt. A nyírpazonyiak nem tudták, hogy ott lövészverseny lesz. Állítólag úgy tájékoztatták a versenyzőket, hogy szombaton ott nem szokott rendezvény lenni. De a nemzetközi gyermeknapról és a nagyszabású előkészületekről csak hallottak a szervezők, akik bizonyára szülők is egy személyben?! — tette fel a kérdést Nagy Csilla. A pedagógusok leleményességén múlt, hogy mégsem fújták le teljesen az annyira várt programokat. így a 300 gyerek mindössze egy hektárnyi területen szorongott. Állandóan izgultak a tanárok. hogy a gyerekek a figyelmeztetés ellenére is véletlenül a skeetpálya közelébe tévednek. A tiltás, a szűk hely, a sok elmaradt versenyszám méltatlan ünnepléssé degradálta a gyermeknapot. Egyébként sem újkeletű a község és a lövészek rossz viszonya. A rengeteg szétlőtt cserépdarabot otthagyják, a csendes délutánokon, estéken a nyírpazonyiak nyugalmát zavarják a lövöldözések. A csapatvezető megjegyezte: a történteken biztosan nem változtatnak már egykét ejnye-ejnyével. viszont a jövőben jó lenne elkerülni a hasonló helyzeteket. Legalább egy tájékoztató táblát tegyenek ki a versenyek, gyakorlatok helyéről, idejéről, hogy ezzel megelőzzék mások csalódását. A levélhez nem sokat lehet hozzátenni, önmagáért beszél. Nem a skeetlövészet kitiltását szorgalmazzák, hanem a felesleges bosszankodás elkerüléséért a hiteles tájékoztatást szeretnék kapni, természetesen időben. T. K. O Autósok figyelmébe. Június 5-től — körülbelül tíz napig — hiánypótlás miatt csak részlegesen üzemel Ti- szavasváriban, a 36-os út mentén tavaly létesült üzem- anyagtöltő-állomás. Előre nem lehet tudni, hogy az egyes kutakra mikor kerül sor. ezért célszerű, ha az arrajárók nem hagyják teljesen kiürülni benzintankjukat. hanem más helységekben vesznek ebben az időben üzemanyagot. Famadár a neve annak az új sportrepülőgépnek, amelyet a közelmúltban mutattak be a Közlekedés ’86 kiállításon Budapesten. A kétüléses, kétfedelű gép egyaránt alkalmas pilóták kiképzésére, túrarepülésre, mezőgazdasági, vízügyi és egyéb megfigyelő tevékenységre. A magyar konstruktőrök által tervezett gépet a Fővárosi Faipari és Kiállítás Kivitelező Vállalat Aerofa üzemegysége gyártotta. Képünkön: ismerkedés a kiállított géppel. (Császár Csaba felvétele) ... de nem éppen jó felé a fehérgyarmati egyéni juhász, S. István. Nem is most kezdődött a félreterelés, hanem már 1981-ben. A ho- dályt három oldalról fogta körbe a Zalka Máté Termelőszövetkezet földje, s a juhász nagyon sokszor ott hajtotta át az állatait. Mezőrendészeti bírságokat szabtak ki rá, de a helyzet nem változott. Végül tavaly a tsz feljelentést tett ellene. A Mátészalkai Városi Bíróság — szakértők segítségével — megállapította, hogy S. ■István juhai igen nagy károkat okoztak a friss telepítésű erdőben, amelyet parkerdő céljára telepítettek. Közben a tsz felajánlott egy másik legelőterületet a juhásznak, de a nagy távolság miatt azt nem fogadta el. A háborúskodás odáig vezetett, hogy végül hetvenötezer forint kártérítést és annak kamatait kényszerül megfizetni. A bíróság folytatólagosan elkövetett rongálásban mondta ki bűnösnek S. Istvánt, akit ezért nyolc hónap — két év próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztésre ítélt, s hatezer forintja is bánja a dolgot, a már említett kártérítésen felül. A megyei bíróság helybenhagyta az' elsőfokú ítéletet, így az jogerős. Meleget—automatával