Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-16 / 114. szám
A Diósgyőri Gépgyár részére csévekiemelő berendezést gyártanak a Rakamazi Fa- és Fémipari Szövetkezetben. A kábelgyártás segédeszközéből 10 millió forintos megrendelése van a szövetkezetnek. (Elek Emil felvétele) Bemutató, tapasztalatcsere Számítógép a mezőgazdaságban Telt ház volt május 15-én a Tudomány és Technika Házában. A mezőgazdasági nagyüzemek vezetői, szakemberei nagy érdeklődéssel hallgatták azokat az előadásokat, amelyek a számítógépes fejlesztésekre, a számítógépek alkalmazásának lehetőségeire vonatkoztak. Szabolcs-Szatmár megye termelőszövetkezeteiben a számítógépek alkalmazása még a kezdet kezdeténél tart. Mindössze 12 termelő- szövetkezetben dolgoznak az úgynevezett mikrogépekkel, de nagyon sok üzemben veszik igénybe a termelési rendszerek számítógépes szolgálatait. A műszaki szervezési intézet (MÜSZI) szakemberek előadásaikban utaltak arra, hogy országosan egyre nagyobb mértékben váltják fel az ügyviteli automatákat és a manuális könyvelést a mikrogépek. Számítógépekből a kínálat ma már nagy, bármely üzemben megteremthető a komplett kiszolgálás minden szakterületen. A MÜSZI-ben az elmúlt években azon fáradoztak, hogy a gyártott és forgalmazott sokféle számítógép közül a legjobbakat jelöljék egv egységes gépkategóriához. Az ajánlott gépkategóriák ma már képesek arra, hogy egy átlagos tsz ügyviteli feladatát maradéktalanul megoldják. A kétnapos rendezvény látnivalóban is bővelkedik. Hazai és külföldi gyártó cégek számítógépeit állították ki, úgy, hogy azokat az érdeklődők üzem közben is kipróbálhatták. Elhangzott a rendezvényen az a bejelentés, hogy a számítógép-tudományi társaság megyei szervezetén belül 32 taggal megalakult a mező- gazdasági szakosztály. Ez a A rendezvényen részt vevő mezőgazdasági szakemberek üzem közben próbálták ki a számítógépeket. szervezet május 20-án a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán software konzultációt tart. A konzultáción bemutató is lesz, a Commodore—64 számítógépprogramok felhasználói mondják el gyakorlati tapasztalataikat. XLIII. évfolyam, 114. szám ARA: 1,80 FORINT 1986. május 16., péntek Jogosítványért fiatalok és idősek (2. oldal) Békaliget Rozsáiyban Színes program az úttörőmozgalom jubileumán Nagygyűlés, vetélkedők, bemutatók Gazdag programmal ünnepli megyénk gyermek- ifjúsága az úttörőmozgalom megalakulásának 40. évfordulóját. Június 2-án lesz negyven esztendeje, hogy megalakították a Magyar Úttörők Szövetségét. Nyíregyházán és hat városban, valamint a községekben emlékünnepségeket, vetélkedőket, játékokat szerveznek a jubileum tiszteletére. Megyei úttörő-találkozót rendeznek május 17-én Vaján. Egyúttal megnyitják az országos hagyományőrző út- itörőmúzeum újonnan rendezett kiállítását. Hagyományőrző játék részesei lehetnek a találkozó úttörői. m.ajd iájándékműsort néznek meg. Ezen a szombaton Nyíregyházán a Vasvári Pál Gimnázium ad helyet a jubileumi ünnepi hangversenynek 15 órától. A zeneiskola tanárainak, növendékeinek koncertje után hirdetik ki a megyei úttörőtörténeti gyermekpá- lyázat eredményét. Az évforduló jó -alkalom arra. hogy az úttörők felkutassák az alapítókat, számtalan riportot, beszélgetést rögzítettek az egykori csapatok első vezetőivel, tagjaival. Ünnepséget rendeznek a borbányai iskolában, az első úttörőcsapat megalakulásának színhelyén. Úttörötalálkozót tartanak Nyíregyházán a megyei művelődési központban, ahol megnyitják az úttörőtör- ténei kiállítást, vetélkedőre és játékos foglalkozásokra (Folytatás a 4. oldalon) Építőipari dolgozók békenagy gyűlése Szabolcsi építőipari üzemek több száz dolgozója vett -részt a KEMÉV nyíregyházi központi telepén csütörtökön rendezett béke-barátsagi nagygyűlésen. Nagy László, az SZMT titkára beszédében méltatta a békés építőmunka jelentőségét, a világpolitikai feszültségek közepette a szocialista világ, a Szovjetunió béke- kezdeményezéseil. A nagygyűlés résztvevői — szabolcsi építőmunkások — aláírásukkal, ellátott felhívást juttattak el az Országos Béketanácsnak. A békehónap megyei rendezvénysorozatában májusban és június elején a szak- szervezetek több hasonló rendezvényt tartanak Szabolcs- Szatmár megye üzemeiben, munkahelyein. Kisvár da : Fejlesztések hosszú távon Kisvárda hosszú távú és középtávú településfejlesztési terveit vitatta meg a tanács végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén. A városi tanácsülés elé terjesztik az elképzeléseket, melyek megszabják a város fejlődésének irányát a hetedik ötéves terv ideje alatt, illetve az ezredfordulóig. A végrehajtó bizottság beszámolót hallgatott meg a Borsodi Sörgyár kisvárdai kirendeltségének ellátási tevékenységéről és az ott dolgozók munka- és életkörülményeiről. majd értékelték az elmúlt ötéves tervben végzett munkát, a város költségvetési és fejlesztési alapjával történt gazdálkodást. Rendelettervezetet vitattak meg a nem lakás célját szolgáló építmények adójáról, és elbírálták 13 kérelmező igényét a lakásépítéshez nyújtandó tanácsi hitelekről. A végrehajtó bizottság öt kérelmet elutasított, mert az igénylők anyagi helyzete nem indokolta a hitelnyújtást. Békenozgslmi aktivisták kitüntetése Telefonbeszélgetés Csernovcival Hajrához érkezett a szálloda építése A béke- és barátsági hónap alkalmából kitüntetési ünnepséget tartottak csütörtökön az Országos Béketanács székházában. Az ünnepi eseményen Sebestyén Nándorné, az OBT elnöke mondott beszédet. Szólt a béke- és barátsági hónap jelentőségéről. Kiemelte, hogy az ENSZ nemzetközi békeéve a remény jegyében kezdődött. Az ebből az alkalomból meghirdetett program célja, hogy atomfegyver nélkül léphessük át a kétezredik év küszöbét. Az Országos Béketanács üdvözli a Szovjetunió leszerelési kezdeményezéseit, s Mihail Gorba- csovnak, az SZKP főtitkárának azt a legújabb bejelentését, hogy a Szovjetunió idén augusztus 6-ig meghosz- szabbítja a nukleáris robbantások egyoldalú, önként vállalt moratóriumát. — A világ valamennyi békeszerető lakosát egyesíti az a közös akarat, hogy ne legyenek a népeket fenyegető atomfegyverek többé a földön. A béke és barátsági hónap eseményei is jó alkalmat nyújtanak ahhoz, nogy minél több állampolgárt megnyerjünk a békemozgalom számára — hangoztatta az OBT elnöke. Ezt követően Sebestyén Nándorné kitüntetéseket adott át a békemozgalom legkiválóbb aktivistáinak. Az Országos Béketanács a Békemozgalom emlékplakettje kitüntetést adományozta többek között a Nyírség Ruházati Szövetkezet „Béke” szocialista brigádjának. Képünkön Sebestyén Nándorné, az OBT elnöke beszél. Nyíregyházán tárgyalt csütörtökön Kósáné dr. Kovács Magdolna, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára. A vendéget Tóth Géza. az SZMT vezető titkára tájékoztatta a szakszervezeti kongresszus határozataiból adódó időszerű szabolcs-szat- mári feladatokról. A SZOT Hajrájához érkezett a szállodaépítés a bukovinai Cser- noveiban. Az illetékes magyar és szovjet szakemberek május 14-én és 15-én az az építkezés színhelyén tartottak egyeztető tárgyalást. Hogy áll az építkezés, hol tartanak a szabolcsi építők? — kérdeztük telefonon Bíró Lászlót, az építkezés irányítóját. A főépítés-vezető tájékoztatása szerint az ütem felgyorsít. Hétvégi műszakokat is szerveznek, hogy tartani tudják a szoros határidőt. A mostani hét végén is folytatják az építkezést. Egy megállapodás értelmében május titkára megbeszélést folytatott időszerű kultúrpolitikai és ideológiai kérdésekről Ekler Györggyel, a megyei párt- bizottság titkárával. Kósáné dr. Kovács Magdolna részt vett és előadást tartott a Nyíregyházi Konzervgyár szakszervezeti tisztségviselőinek tanfolyamán. 22-én átadó bizottságot hoznak létre, amely megkezdi a szálloda szakaszos átadását. A műszakilag átadott részeken a szovjet fél július elején kezdi meg a helyiségek berendezését. A főépítés-vezető elmondta: jelenleg háromszázötven szabolcs-szatmári munkás, illetve műszaki (többségük SZAÉV-es) dolgozik az építkezésen. Mindnyájan egészségesek, jó hangulatban, tempósan dolgoznak. A SZÁÉV sáb-titkára szerdán a helyszínen fogadónapot tartott, az építők itt elmondhatták kéréseiket, javaslataikat. Az építők egyébként szabadidejükben a jól felszerelt helyi társalgókban szórakoznak, művelődnek, de a városban szervezett kulturális és sportprogramokban is részt vesznek. A hét végén is rendeznek barátságos labdarúgó-mérkőzéseket. Húsz SZÁÉV-es dolgozó kiküldetési ideje lejárt. Ők csütörtökön indultak haza. A többieket legközelebb júliusban, a következő szabadságoláskor láthatják a hozzátartozók. II SZOT titkárának megbeszélései--------------------r—r.--------MA