Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-09 / 83. szám
Kelet-Magyarország 3 1986. április 9. Elpazarolt órák (2.) Megoldás-e az időlaak? Régi iskolatársammal futok össze a minap Nyíregyházán, a sétálóutcában. Éppoly csinos és jólöltözött, mint tíz-egyné- hány éve, csak az a rengeteg szatyor a karján __ — Tudod, milyen egy gépíró élete! Pláne, ha nő a főnöke...! Szaladj le a Patyolatba, nézz a velőscsont után... de így legalább a saját dolgaimat is elintézhetem. Most beugróm a tanácsra, az öcsém vár lakásra ... Ma tulajdonképpen három oka van, hogy napközben a dolgozó otthagyja munkahelyét. Megy, mert mennie kell, mert máskor nem tudja elintézni magánügyeit. Megy, mert a felet- * tesei elengedik, vagy egyszerűen szemet hunynak a távoliét fölött. És harmadszor, mely talán a legfontosabb: a dolgozók egy része nincs anyagilag érdekeltté téve, hogy becsületesen ledolgozza a nyolc órát. Ugorjunk vissza egy kissé az időben. Nem is olyan régen még a bázisszemlélet uralta a hazai terepet. Leegyszerűsítve: az üzemeknek az volt az érdeke, hogy apránként tárják fel a belső tartalékokat, hiszen így hosszú időre biztosítottnak látszott évről évre az előbbre lépés, s így biztosított volt a folyamatos elismerés is. Se a munkást, se a vezetőt nem ösztönözték arra, hogy minden tőle telhetőt megtegyen az eredmények növelése érdekében. így aztán békésén csordogált az élet, így is csurrant-csep- pent, s közben szaladgálhatott vígan majd mindenki a saját dolga után is. Szerencsére az új keresetszabályozási formák nagyobb tempóra biztatnak bennünket, ám a megrögzött szokásainkon nagyon nehéz változtatni. Eddig elsősorban a magáncélú távollétek okait kutattuk, ám nem szabad elfeledkeznünk a hivatalos ügyben történő távolmaradásunkról sem, hiszen ez is tetemesen károsítja a munkaidőalapot. Magyar betegség, hogy mi mindent személyesen akarunk elintézni. A legtöbbször elég lenne egy levél, s a dolgok a maguk természetes útján elrendeződnének. De nem. Az a biztos, ha mi magunk adjuk át az illetékes helyen a papírt. És bármennyire furcsa, ezen nem is nagyon csodálkozhatunk. Ügyintézésünk isten tudja, mikor bürokratizáló- dott el ennyire, mindenesetre tény, az emberek elvesztették bizalmukat mindenféle papírtgyártó intézménynyel szemben, jobbnak látják hát, ha ők maguk is ott vannak, ahol a döntések születnek. Azt ugyan könnyen elérhetnénk egyetlen tollvonással, hogy bezárjuk a munkahelyek kapuit, s nyolc és fél öt között se ki, se be. De akkor például a bíróság mikor hallgatná meg a tanúkat, a rendőrség mikor adná ki a személy igazolványokat, a katonaság a tartalékosok ruháját..,? A szakemberek között viszont egyre többet hallani egy biztatónak ígérkező megoldásról. Az időbankról van szó. A dolgozó szabadságának egy részét apránként venné ki, akár két-három óránként. Ez az idő többnyire elegendő a különféle ügyeink rendezésére, és ezzel némiképp csökkenteni lehetne a munkahelyen^ kívül elfecsérelt időt. Mindezek azonban eltörpülnek a táppénzen eltöltött napok mögött. Rengeteg idő megy el emiatt. Pedig a betegek a megmondhatói, mennyit szigorodott az utóbbi időkben a táppénzellenőrzés. A Mezőgép Vállalatnál például háromfős bizottság ellenőrzi rendszeresen a betegeket, s ha kiderül, hogy a nemrég még haldokló egyén vígan építi a szomszéd házát, élnek a kezükbe adott szankciókkal. Tavaly például tíz „betegüktől” vonták meg a táppénzt, nem beszélve a további következményekről. Sokat tehetnének természetesen a táppénz visszaszorításáért az orvosok is, de aki járt már — s ki nem járt — egy-egy zsúfolt körzeti orvosi rendelőben, meggyőződhetett róla, a doktornak sokszor egész egyszerűen ideje sincs, hogy fülön- fogja a többnyire' már nagy tapasztalattal rendelkező szimulánsokat. És akkor még nem is beszéltünk a valóban betegekről. Azokról, kiknek betegsége így vagy úgy a munkahely felelősségére vezethető vissza. Ahol nem tartják meg a munkavédelmi utasításokat, ahol elnézik, hogy a munkatárs eligya az eszét, az egészségét, ahol az a természetes, hogy a többség három-négy mellékfoglalkozással is rendelkezik, s a fő- munkaidőben már nem lát a fáradtságtól. De túlságosan elkanyarodtunk a kiindulópontunktól. Ideje néhány hús-vér ember tapasztalatával is megismerkednünk! Balogh Géza Következik: Mindenki, aki megteheti... Kálmán házi realitások Csak az akarat aem kopik A gépek 65 százalékban elhasználódtak. A jobbak közül való — jellemezte egy szakértő ismerősöm a kálmánházi Rákóczi Tsz-t. Annál el- gondolkodtatóbb, hogy már egy ilyen üzemnél is félni lehet: veszélybe kerül az egyszerű újratermelés. 1968, azaz a falu három tsz-ének egyesülése óta ez a kedvezőtlen adottságú szövetkezet mindig eredménynyel zárt, gazdálkodása, valamint a pénzügyi helyzete kiegyensúlyozott volt. A tavalyi évre sem panaszkodhatnak, minden eddiginél nagyobb, 11 millió forintot meghaladó nyereségről számolhatott be a vezetőség a zárszámadd közgyűlésen. Miért van mégis, hogy a jövőt illető kötelező drukkon túlnőhet az aggodalom? — öregek az istállóink, raktáraink, dohánypajtáink. Egyszerű szerfás épületek ezek, amelyeket még a 60-as évek elején csináltunk — mondja Nagy Ferenc, az elnök. — Megért a helyzet egy nagyszabású tatarozásra, illetve szilárd, új épületek felhúzására. Sokba van a kevés — A szakosított szarvasmarhatelepünkön sem halogatható tovább egy átfogó technológiai beruházás — veszi át a szót Szigeti József főagronómus. — Sokáig nem vihető, hogy az ágazat a saját költségeit se „termelje ki”. Különösen akkor nem, ha a 67 millió forintos termelési érték harmada esik rá. Megkésett a tehenészet a fajtaváltással, aminek most isszák a levét. Nagyon kevés, mindössze 3100 liter az egy állatra számított évi tejhozam. Sokat kivett az ágazat és a tsz kasszájából az is, hogy a múlt évben bizonyos exportpiaci nehézségek miatt a hízómarhát két hónappal tovább kellett tartani. — Mindemellett egyre jobban fáj a fejünk a vészesen amortizálódó gépparkunk miatt — magyarázza a főkönyvelő Czesznák Pál. — Átlagot tekintve 65 százalékban leírtak a masináink, vagyis túlkorosak. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy nem a legjobb műszaki mutatókkal rendelkező — zömében szovjet — kombájnokkal, traktorokkal dolgozunk, akIlyen sűrvedése a problémáknak már tényleg veszélybe sodorhatja az egyszerű újratermelést. De önkéntelenül felmerül a kérdés: hogyan tudtak akkor mégis 1985-ben rekordnyereséget elérni, hiszen a kilátásaik tavaly sem voltak sokkal biztatóbbak. Miből van nyereség? — Nekünk szépen bejött az alma — válaszolja meg a kérdést az elnök. — Másfelől tekintélyes summát könyvelhettünk el a cellulóznyár értékesítése után. A nyárfásunk egy részét ugyanis kivágtuk. Általában elmondható, hogy az állatenyésztés kivételével az alaptevékenységünk gazdaságos volt, pénzt hozott. Hogy mire elég a forint, már mint az a forint, amelyik a különféle befizetések után a szövétkezetnél marad és fejlesztésre fordítható? Ha a sürgető feladatok sokaságát nézzük, akkor szinte semmire. De ha sorrendet állítunk fel, kezdhetünk vele valamit. Rekonstrukció a tehenészetben — Kétségkívül muszáj rangsorolni — szól a főkönyvelő. — Ügy találtuk, hogy mindennél előbbre való a 300 férőhelyes szakosított szarvasmarhatelepünk rekonstrukciója. Benne lesz vagy 22 millióba. A költségek felét beruházási ártámogatásként kapjuk, további 30 százalékot saját erőből, illetve megyei tanácsi támogatásból fedezünk, a hiányzó részt pedig világbanki hitelként szeretnénk felvenni. Ha az új technológiát meghonosító fejlesztés megvalósul, valószínűleg levehetjük magunkról a tehenészet gondját. Az ágazat eredményessé válik. Számítások szerint 7,5 milliós nyereséget kell elérni az idén, hogy a tervezett fejlesztés ne biltéfrtse ki á téeszt pénzügyi egyensúlyából. Az elérhető legjobb esetben is halasztódni fognak viszont a már említett, s az üzemben halaszthatatlannak minősített dolgok. Ezek megnyugtató megoldására a közeljövőben nem lesz mód. — Pedig még a hűtőház elavultságáról, amortizálódásáról, a megvénült gyümölcsfákról nem is beszéltünk — egészíti ki a hallottakat a főagronómus. — Egy valami biztos: így vagy úgy, de nem szűnünk meg keresni a megoldásokat. Ez lényeges, a termelési eszközök amortizálódhatnak, de az akarat nem kophat. Sztancs János Igény E lkeseredtem, amikor egy mezőgazdasági szakmunkástanuló levelét olvastam. Több hiba volt benne, mint szó. A stílust már nem is említem. Nem sokkal volt vigasztalóbb, amikor egy szakmunkásképzőben tanító magyartanár felmérését néztem, amiből kiderült: a beiskolázott elsőévesek nyelvtani ismeretei nem érték el a kettes osztályzatot. Még egy rádióműsor is említette, milyen gond, hogy a leendő szakmunkások — ez országos tapasztalat — nem tudnak rendesen olvasni. Kétségtelen, ezek figyelmeztető dolgok.- Az általános iskolák is levonhatják ebből a megfelelő, reájuk vonatkozó tapasztalatot. A sok rossz példa sajnos egyértelmű általánosításokat szül, miközben elfeledkezünk arról, hogy ellenpéldát is lehetne sorolni. A sok közül egy volt, ami különösen megragadott. A baktai tanulók, akik Mária- pócsra járnak gyakorlatra, az ifjúsági parlamenten azt rótták fel: kevés a tsz könyvtárában a szakkönyv. A szövetkezet azonnal reagált, vett könyvet, hiszen nagyon jól megértették, mi mozgatja a fiatalokat. De hozhatnék más példát is, amikor fiatal szakmunkások késztették egy-egy nagyüzem vezetőségét arra, hogy szakmai fejlődésükhöz feltételt biztosítsanak. Vagy másikat, amikor egy tsz kusza és rendetlen gépműhelye láttán azon elmélkedtek a gyakorló tanulók: milyen lehet itt a rend általában. Hadd tegyem még ehhez azt, a nem kimondottan szakmai, de igenis figyelemre méltó jelenséget: mind több szakmunkásiskolában alakulnak énekkarok, mert a lányok és fiúk vágynak .a muzsikára, a szépre, a művészetre. Tudom, az elmondottak nem jelenthetnek megsemmisítő ellenérvet a gondokra. De jeleznek valamit. S kár lenne, ha ezt elhallgatnánk, ha csak a kétségtelen gondokat dramatizálnánk. A helyzet javulásához elengedhetetlen az iskolák igényessége, az otthonról hozott műveltség vagy igény, a pedagógus törekvése és végül, de nem utolsósorban a gyakorlatot biztosító üzem, gazdaság szemlélete, magatartása, példája.- - (bürget) kor már szükségtelen a gépállomány jellemzését az alkatrészellátás szakállas gondjával^ megtoldani. Eny- nyiből a laikusok is megértik, az igényekhez képest mennyire elégtelen a műszaki színvonalunk. KRÓMOZOTT FÉMBÜTOR- CSALÄD gyártását kezdték meg a Nyíregyházi Elek- terfém Szövetkezetben. Jelenleg a piackutatás végén tartanak az igények begyűjtésével. A bútorok házilag szerelhető egységcsomagban kerülnek majd forgalomba. (Farkas Zoltán felvétele) mművelt, intelligens emIH bér vagyok. Sok mindent olvastam, még könyveket is. Az iskolában kitűnő voltam testnevelésből. Az élet azonban nem mosolygott rám egyfolytában. A nőkkel például nem minden alakult úgy, ahogy szerettem volna, már ami a családi életet illeti. Ennek pedig az volt a főoka, hogy a kezembe akadt egy könyv ezzel a szemérmetlen címmel: A nem és a jellem. Először azt hittem, hogy valami jellem- formáló kézikönyvről van szó, de aztán, ahogy belemélyedtem, csodálatos dolog tárult fel előttem. Hogy úgy mondjam, a szerelem képlete. Kiderült, hogy férj és feleség nem egyszerűen két csizma egy pár. Nem. A férjnek és a feleségnek ki kell egészíteniük egymást, a két egységnek egy egészet kell alkotnia. Hogy is magyarázzam meg egyszerűbben? Nos. Ha az összes férfitulajdonságot: az erőt, az akaratot, a keménységet stb. X- nek vesszük, az összes nőit — gyöngédség, szelídség és egyéb csacsiság — pedig Y- nak, akkor négy negyed X- nek plusz négy negyed Y- nak két egységet kell kitennie. És akkor már meg is kaptuk az ideális, harmonikus kis családot. „Hát akkor, csülökre, legény!” — biztattam magam, azzal fogtam az X-emet és elindultam megkeresni azt UóNjfcMAJÜOY; A szereim •;V képlete az Y-t. Nem sokáig vesződtem, megtaláltam. Megnősültem. Először. Minden megfelelt a képletnek. Én sovány vagyok, ő kövér. Én szép, ő kevésbé. Én jól keresek,, ö jól költekezik. Én okos vagyok, neki felsőfokú végzettsége van. Minden stimmelt. Mért váltunk hát el? Mert meghíztam? Lehet. Elváltunk. A vagyonfelosztás után én magammal vittem az X- emet, neki pedig maradt az Y-ja. Megnősültem másodszor. Én kövér vagyok, ő sovány. Ez jó. Én továbbra is szép vagyok, neki KÖZÉRT-igaz- gató az apja. Ez is elmegy. Én okos vagyok, ő jól öltözködik. Mért váltunk el mégis? Azért talán, mert ő meglehetősen butuska? Nem, azt hiszem, ilyen papa mellett ez elhanyagolható. Meg aztán, ha ő okos lenne, nekem meg kellene hülyülnöm? Vagy talán azért mentünk szét, mert hűtlen lettem hozzá? Dehátő hűséges volt és szeretett. Különösen az első két hónapban. De aztán azt mondta: hitvány gazember. Ezért váltunk volna el? Ez sem ok. Én ugyan gazember vagyok, ő azonban tisztességes. Ez is megfelelt hát a képletnek, mégse jöttünk ki egymással. e most úgy nősültem, Iß hogy felrúgtam a képletet. Én szép vagyok, ő — akár a vasorrú bába. Nekem lakásom van, neki úgyszintén. Nekem jó anyagi helyzetem van, ö három gyerek után kap tartásdíjat. Én szeretek inni, ő még jobban enni. Szeretjük egymást. És száz évig fogunk élni. Persze, ha közbe nem jön valami. Antal Miklós fordítása
