Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
Örökölt hátrányaink „...Haza csak ide jöhetnek...“ Program a felzárkózásra Mint bástyák a várfalon Nem álltunk valami jó helyen a sorban, amikor a természet az adottságait osztogatta. Igaz, van Mezőségünk, van a Rétköznek, a Nyírségnek és a Beregnek jó megélhetést nyújtó része, ám van Délkelet-Nyírségünk és Erdőhátunk, Szatmárunk és Tiszahátunk, ahol kétszer, háromszor any- nyit kell dolgozni a megélhetésért, mint másutt. Ha megkésve is, de elérkezett az idő, amikor az itt élőkért is tenni kíván a megye, az ország. A tervekről beszélgettünk László Andrással, a megyei tanács általános elnökhelyettesével. Nemrég programot készített a megyei tanács a gazdaságilag elmaradott térségek felzárkóztatására. Milyen szempontok alapján sorolták be ebbe a kategóriába a településeket? — Mivel ma is mezőgazda- sági megyének tartjuk magunkat, s mivel a föld ad megyénkben legtöbb embernek megélhetést, a kedvezőtlen mezőgazdasági adottság volt a döntő. Ilyen szempont volt a foglalkoztatási lehetőségek hiánya, az alacsony jövedelem, de ebbe a kategóriába tartoznak azok a települések, ahonnan sokan ingáznak, sokan elvándorolnak, s ennek egyenes következményeként a település népessége elöregszik. Az elmaradottság jelzője az aprófalvas települési szerkezet, a fejletlen infrastruktúra, s az is, hogy nehezen lehet megközelíteni az ilyen falvakat. Uszkától Penészlekig Hány ilyen települése van Szabolcs-Szatmárnak? — Az előbb felsorolt kritériumok alapján 125 település került a gazdaságilag elmaradott, többszörösen hátrányos helyzetű térségek közé. Ez körülbelül 150 ezer ember lakóhelye, a megye népességének mintegy egynegyede. Vannak e települések között olyan nagyközségek is, mint Tarpa, Kölese, Tyúkod, Porcsalma, Méhtelek, Ro- zsály, vagy Nagyeosed, *de olyan kicsik is, mint Hetefe- jércse, Uszka, Mánd, Zajta, Kishódos, Terem és Penészlek. Milyen kézzel fogható, látványos jelei tapasztalhatók a hátrányoknak? — Többek között az, hogy a gazdaságilag elmaradott térségek falvaiból az elmúlt másfél évtizedben több mint 26 ezren vándoroltak el, de közös jellemző, hogy az átlagosnál alacsonyabb a gyermekkorúik, és magasabb az öregkorúak aránya. Ez nemcsak a demográfiai sajátosságod miatt alakult így, hanem az elvándorlás miatt. A fiatalok gyermekeiket is magukkal viszik, az ingázók pedig csak akkor települnek végleg haza, amikor nyugdíjba mentek. De említhetem azt is, hogy megyénk gazdaságilag elmaradott térségeiben 1980-ban a 64 ezer aktív keresőnek csaknem ugyanennyi embert kellett eltartani. Vagy hogy száz- keresőre 48 nyugdíjas, illetve járadékos jutott. A keresőit közül 24 ezren ingáztak naponta, ímert helyben — a legtöbb településen — a mezőgazdaság jelenti az egyetlen lehetőséget. Kulcskérdés: a foglalkoztatás Egy szatmári kis falu tsz- elnökétől hallottam nemrég, hogy náluk fegyelmet is nehezebb tartani, mert ha elküld a tsz-böl húsz embert, százan maradnak kenyér nélkül, ők az egyetlen keresők ugyanis családjukban. — Sajnos, így igaz. Éppen ezért tarjuk mi is a felzárkózás legalapvetőbb kiindulópontjának a foglalkoztatás megoldását. Sok a ma is munkába állítható fiatal és felnőtt ezekben a falvakban, köztük olyanok, akik magasabb technikai színvonalú munkák ellátására is alkalmasak, de még mindig jelentős azok száma is, akik a mezőgazdasági termelési szerkezet korszerűsítése és a racionálisabb munkaerő-gazdálkodás miatt felszabadulnak. Ennek a rétegnek az összetétele azonban meglehetősen heterogén, átképzést igényel, ha más ágazatban szeretnénk foglalkoztatni őket. Ahogy a mostani gazdasági helyzetet ismerjük: nem lesz könnyű erre megoldást találni. — A gazdaságilag elmaradott térségek egyik fő jellemzője, s egyben kialakulásának oka az ipari üzemek, illetve a munkahelyek hiánya. Valamikor a 60-as, 70-es években, amikor nagyobb lehetőségek voltak a foglalkoztatás bővítésére, a megye- székhelyen kívül Mátészalka, Kisvárda is ipari centrummá fejlődött, de épültek üzemek Vásárosnaményban, Fehér- gyarmaton és Nyírbátorban is. Sajnos, az utóbbi években csökkentek lehetőségeink, így az iparosítási folyamat nem terjedt ki a városok és az országhatár közötti területekre. Ezért nincs csak egy-egy ipari üzeme a Tiszahátnak és a Dél-Nyírségnek, az Erdőhátnak pedig egy sem jutott. Oka ennek többek között az is, hogy ezeken a településeken hiányzott az infrastruktúra, nem szívesen települtek ide fővárosi üzemek, most pedig már azt is hozzátehetjük: azért nincs infrastruktúra, mert nem települtek ide üzemek. A hátrány bizonyítékai Miket sorolna a kialakult helyzet legfőbb okai közé? — Az országosnál magasabb élveszületési arányt, a jelentős vándorlási veszteséget, a foglalkoztatási lehetőségek hiányát, a közlekedési lehetőségek korlátozottságát, a lakossági infrastruktúra fejletlenségét, az utóbbi időben pedig már azt is, hogy a mezőgazdasági területek termőképessége romlott. Sok a savanyú talaj, évente jelentős területek állnak belvíz alatt, az országos átlagnál 40 százalékkal kevesebb földjeink aranykorona-értéke, a gépek nagy része teljesen elértéktelenedett, így azokkal optimális időben jó minőségű munkát végezni már nem lehet. És újabb ördögi kor: sok a tartósan veszteséges üzem, mert kevés náluk a jó szakember, de azért kevéá a szakember, mert alacsony keresetért nem szívesen vállalkoznak arra, hogy veszteséges üzemben dolgozzanak, Köze van a szabályozó rendszer hatásainak is a nagyüzemek jövedelmezőségének alakulásához, hiszen minél nagyobb az elvonás, annál kevesebb pénz jut fejlesztésekre, sok helyen még az elhasználódott eszközök pótlására sem. Mindezek mellett romlott az alma, a burgonya jövedelmezősége. Munkahely, ellátás Milyen főbb célokat jelöltek meg az elmaradott térségek felzárkóztatására? — Mindenekelőtt a gazdasági bázis erősítését, mert így javítható a gazdálkodó egységek jövedelemtermelő képessége. Növelni szeretnénk a foglalkoztatottsági színvonalat, a népességeltartó és -megtartó képességet, s javítani az itt élők életkörülményeit. A mezőgazdaságban a melioráció meggyorsítása, az ár- és belvízmentesítés, az ésszerű és az adottságokhoz igazodó földhasznosítás, az állattenyésztő telepek rekonstrukciója, a kiegészítő — elsősorban élelmiszeripari — tevékenység növelése hozhat számottevő változtatást. Ami a foglalkoztatottság javítását illeti, azt szeretnénk, ha a városokon kívül Záhonyban, Mándokon, Tiszaszalkán, Tar- pán, Beregdarócon. Jánk- majtison. Kölesén, Rozsály- ban, Csengerben, Nagyecse- den. Nyírlugoson, Nyírbélte- ken, Nyírmadán, Mérken, Ti- szabecsen nyithatnánk új üzemeket, vagy legalábbis több munkalehetőséget teremthetnénk, de hogy a most működő, vagy ide települni szándékozó vállalatok hatékonyan gazdálkodhassanak, javítani kell a távközlésben, a közlekedésben, s több felsőfokú szakembert kell képeznünk. Ami az életkörülmények javítását illeti, az alapvető szolgáltatásokat kell megteremtenünk. Központi segítség, helyi kezdeményezés Lesz-e elegendő pénz e program megvalósításához? — Amikor az országgyűlés jóváhagyta a hosszú távú terület- és településfejlesztési koncepciót, megjelölte annak eszközrendszerét is. A végrehajtás egyik leglényegesebb eszköze a területfejlesztési alap, amelyből — központi számítások szerint — Szabolcs-Szatmár megye — ha a kormány azt az év közepén jóváhagyja — mintegy 820—860 millió forintot kap. Ebben az évben nem nagy összeg, mindössze 56 millió forint jut, amelyből a folyamatban lévő megyei beruházásokat szeretnénk befejezni. A program nem egy évre, nem is egy középtávú tervre, hanem 10—15 évre szól. Nem is csak ettől az egy eszköztől, a.középtávú támogatástól várjuk a hátrányos helyzet felszámolását. Szeretnénk a központi támogatást további eszközökkel kiegészíteni, pályázat útján bővíteni. Ilyenek lehetnek az országos szervek, vállalatok és szövetkezetek bizonyos célú pénzei, az érintett tanácsok ,a VII. ötéves tervi pénzügyi lehetőségei és a lakosság anyagi áldozatvállalása. Ezek együtt már a VII. ötéves tervben is jelentős összegek lehetnek, s jó alapot teremthetnek a felzárkóztatási folyamat megkezdéséhez. Segíti ezt a VII. ötéves tervre elfogadott úgynevezett fejkvóta rendszer is, ami azt jelenti, hogy az ilyen településen élők nagyobb összeget kaptak a megye tanácsi fejlesztésre költhető pénzéből. Ezek természetesen ma még csak elképzelések, javaslatok, amelyeket több bizottság, társadalmi szervezet véleményez majd. Konkrét programmá akkor válik, ha elfogadja ezt a megyei tanács, amelyre várhatóan az év második felében kerül majd sor. Balogh József Erdő övezi a tanyát. Egy kis terefere. Tökéletesen kihaltnak tűnik a tanya. Emberi szó, kocsizörgés. de még kutyaugatás se hallik. Pedig hát élnek itt, nem is kevesen. Tizenöt család bújt össze az erdők ölén, Ricsikában. Azazhogy ... Valahol a'Tornyospálca, Aranyosapáti, Nyírlövő övezte háromszögben, egy rengeteg erdő közepén van három pici kis település. László-tanya, Pusztaújfalu és Ricsika. László- tanya a legnagyobb, Ricsika a legkisebb, de itt állt a grófi kastély, innen irányították a Forgách-grófok egyik ágának birtokát, Ricsikának nevezték hát el az egész környéket, magát az erdőt is, mely az egyik legnagyobb a megyében. Hosszas bolyongás után László-tanyán vagyunk hát, ahová kacskaringós földuta- kon, évszázados akácok, meredek homokdombok között érkeztünk. Jártam én már itt, nem is egyszer, de ilyen komor, hó nélküli téli napon soha. Még szerencse, hogy az emberi lélek melegsége nem a celsiusoktól függ. Legalább is a ricsikaiak lelke ... Mert régi ismerősünk, id. Feigel Istvánná, azaz Erzsiké nénénk úgy fogad bennünket, hogy már-már szégyelljük magunkat... Hogy üres kézzel jöttünk. Már dagasztja Id. Ffigel József. is a tésztát, süti a rántottát, s hamarosan a csőrögét is. Közben persze kérdez, kérdez, később aztán mi is. Az öreg bebiciklizett Tornyospálcára valami samott-téglá- ért a cserépkályhához, a fiúk meg bent vannak Namény- ban, dolgoznak. Számolgatjuk, hány Feigel is él e tanyán, mely szabályos aprócska fal inkább. A számolásnak még a közepén se tartunk, mikor betoppan a legöregebb Feigel is, persze samott-tégla nélkül. Bosszús. Hogyne lenne az, amikor lebiciklizett oda-vissza vagy 13 kilométert, úttalan utakon, semmiért...! —: Legalább kövesutunk lenne — dohog. — Dehát... Pedig csak másfél kilométeres szakaszra kellene kő, hogy kijuthassunk a záhonyi-naményi útra. Még az a szerencse, a maguk újságja vagy három éve elintézte, hogy boltot nyissanak a régi iskolánkban. Mert a mi pályáinkat már több mint tíz éve elirányították tőlünk. A régi iskola ma is áll, fent egy dombon, öreg akácok között. Csendesen málik a fala. — Azt az idegen el nem tudja képzelni, 10—15 éve évvel ezelőtt micsoda élet volt itt — sóhajt Orosz Sándor autószerelő —, aranyosapáti létemre én is az itteni KISZ- alapszervezetnek voltam a tagja. Még klubunk is volt, tagsági igazolvánnyal. S nem jöhetett ám közénk akárki! — A feleségem volt a klubtitkár — egészíti ki az imént hallottakat ifjú Feigel József. — Én ugyan már akkor sem voltam KISZ-korú, de mit számított az! Uborkát, dinnyét termesztettünk, a közös pénzből mentünk kirándulni, sütöttünk, főztünk, fociztunk.. . Az imént még fűrész vijjogott valamelyik portán, ám mre az utcára érünk, elhallgat: Idősödő, nagy kucsmás férfi várja a vendégeket, aki természetesen szintén Feigel, id. Feigel József. — Ne csodálkozzanak ezen, a fél tanya ezt a nevet viseli! — nevet. A családi hagyomány szerint a Saar-vidék környékéről származnak, ki tudja melyik magyar főúr csalogatta e tájra az ősöket. — Nagyon hamar magyarokká váltunk mi. S hamar elúszott az a kevés vagyonka is. A mi édesapánk már cselédként élte le az életét. Kezdte bent, Apátiban a katolikus papnál, s folytatta itt kint a tanyán, a grófi birtokon. Itt nőttek fel a Feigel-gye- rekek is, akik közül három maradt is a tanyán. Három út vezet most ide, s mindhárom ponton Feigel-porta áll a szélen. Mint bástyák a várfalakon. Cseléd volt itt negyvenötig mindenki. A gyermek is persze, mihelyst munkára lehetett fogni. Idős Feigel József már tizenegy évesen az uradalom postása lett. — Többet kerestem, mint apám. Mindennap begyalogoltam a faluba, s míg vártam. hogy rám kerüljön a sor. a szomszéd korcsmáros- nak segítettem. Volt olyan nap, hogy egy pengőt is adott...! Oldalakat lehetne írni ezekről az idős Feigel nemzetségfőkről! Megjárták a második világháború poklát, éveket töltöttek hadifogságban, birkóztak a sovány, szélfútta homokkal, eltűrték a tanyasiak kisemmizettségét, s ma is élnek derűs, egyenes derékkal. dacolva az idővel, dacolva minden külső erővel. Csak két dolgot fájlalnak. A kövesutat, s az iskolát. Jön egy idős nénike a hosszú erdei úton. — A mi időnkben se volt még itt iskola — mondja. — Bejártunk Apátiba. De nem gyalog, az uradalom szekérrel vitt bennünket a faluba. A téesz nem lenne most erre képes ?! Szerencsétlen szegénykéinket mért kell elszakítani tőlünk már 6 éves korukban ...? S megy tovább, karján az orvossággal, mi egyébbel tele szatyrával. Ha a gyermekek csak hétvégi vendégek is a tanyán, fiatalok élnek itt azért szép számmal. Napközben persze ritkán találkoznak, de ünnepnapokon ... Felmálház- zák az autókat, s irány a Tisza, a Túr ... Más tájak, más emberek. De haza csak ide jöhetnek. Az akácok alá, a szélfútta dombok közé. Balogh Géza KH ÜNNEPI MELLÉKLET 1986. április 4.
