Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
1986. április 4. Kelet-Magyarország 3 Elismerés a társadalomtól ■ ■ Otven éve a mozgalomban Sallai Sándorné 1936 óta párttag, ötven évvel ezelőtt, alig tizennyolc évesen Budapesten kezdte a mozgalmi életet. A Ságvári Endre által vezetett ifjúsági mozgalomban dolgozott. Fiatalon, egyre növekvő hittel vett részt az összejöveteleken, és hallgatta az idősebb elvtársak előadásait, majd maga is vállalt mind veszélyesebb feladatokat. Ősz fejjel is büszkén emlékszik vissza rá. — Aki abban az időben megértette a kor szellemét, és kiutat keresett, az nem is tehetett mást, mint hogy a baloldalhoz csatlakozott. Ságvári Endréről csak később tudtam meg, hogy kicsoda. Eleinte Ag Endre néven ismertem, igazi nevén nem mutatkozott be, hiszen bujkálnia kellett. Életem nagy élménye volt ez az ismeretség. Szug- gesztív egyéniség volt, széles körű társadalmi ismeretei voltak. Okos, értelmes ember volt, és hihetetlenül bátor. Vasárnaponként a társaimmal sokat jártunk kirándulni. Ez olyan túrázás volt, amelyen politikai szemináriumokat is tartották. Persze egyik-másik összejövetelünknek a csendőrség rajtaütése vetett véget. Ha kellett, röpcédulákat osztottunk. Férjemmel, aki később le is bukott, a közös politikai felfogás hozott össze. Ennek a korszaknak az eseményeit ma már sok könyv és film is hűen idézi. Sallai Sándor lakását a Gestapo és a politikai rendőrség is figyelte. Ezért kénytelenek voltak 1944-ben Büd- szentmihályra költözni. Itt is keresték a hasonló gondolkodású emberek társaságát, és nem véletlen, hogy az itteni pártszervezet alakítói lettek. — Azt hiszem, mi voltunk a megyében az elsők, akik szemináriumokat vezettünk. A férjem Tiszadadán lett rendőrkapitány, én pedig a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének helyi szervezője és vezetője. 1947-ben pedig az MNDSZ megyei titkára lettem. 1950-től a városi tanács (akkor még polgár- mesteri hivatal) oktatási és népművelési osztálya vezetőjének, majd 1957-től a gusze- vi iskola igazgatójának neveztek ki. Később a 4-es, majd az 5-ös iskolában tanítottam. Pedagógusként is folytattam a politikai munkát. Közel harminc évig vezettem különböző szemináriumokat. sőt még a nyugdíjazásom után is vállaltam politikai oktatást. Sallai Sándorné egészen a múlt évig pártaktívaként fontos feladatokat látott el. 1956- ig a megyei pártbizottság tagja és a revíziós bizottság elnöke, majd 1985-ig a városi pártbizottság tagja volt. Politikai munkásságáért sok oklevelet és kitüntetést kapott, többek között a „Szocialista Hazáért” érdemrendet és a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet. Most eredményes, hosszú tevékenységéért a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel jutalmazták. Bodnár István Á lakatos érdemei Valahogy így képzeltem el az igazi, öntudatos vasasokat, akikről a mi korosztályunknak már csak másodlagos, filmekből, könyvből táplálkozó élményei lehetnek. Ez volt az első gondolatom, amikor beszélgetni kezdtem a MÁV nyíregyházi vontatási főnökségének lakatosával, Horányi Józseffel. Egy kétkezi munkás, aki becsülettel elvégzi mindennapi dolgait a munkahelyén, de ezzel még ritkán fejeződik be egy napja. Marad energiája a köz ügyeivel foglalkozni, s nem is csak egy területen . . . Felsorolni is elég volna milyen pluszfeladatokat vállal, s végez is több évtizede immár. Viszonylag fiatal emberről van szó, hiszen még az ötvenedik évéig is hátra van kettő, mégis lassan negyedszázada tagja a pártnak, vezetőségi tagnak is már húsz éve, hogy megválasztották, s azóta minden választási ciklus elején újból bizalmat szavaznak neki a többiek. Nem felejthetjük ki azt sem. hogy hosszú éveken át szakszervezeti bizalmiként képviselte munkatársai érdekét, egy ideje pedig a vontatási főnökségen ő a főbizalmi. 1963-ban lépett a munkásőrök soraiba, s amikor megfáradt már kicsit, akkor sem hagyta ott a testületet, csak tartalékos állományba került. A fegyveres szolgálatnak most egy másik válfaját űzi: az MHSZ lövészklubjának az agitációs felelőse, szervezi a versenyeket, rendezvényeket. (Nem is eredménytelenül, hiszen klubjukat a megye legjobbjai között tartják számon.) Már önmagában az előbbi felsorolás is jelzi, hogy Horányi József munkájával elégedettek munkatársai. Hiszen, ha nem így lenne, aligha vá- lasztának meg újra, s újra. Ezen túl azonban kitüntetések egész sora is elismerte munkáját. Négyszeres Kivá- váló Dolgozó, Kiváló Munkásőr, Kiváló Parancsnok, s birtokosa a Munkaérdemrend ezüst és bronz fokozatának —, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. Ennyi elismerés után érkezett nemrégen az újabb meghívó egy kitüntetési ünnepségre. Horányi József legfeljebb arra gondolhatott, hogy esetleg most az arany fokozatra terjesztették fel, de a helyszínem nagy meglepetés érte, a Közlekedési Minisztérum államtitkára az Április Negyediké Érdemrendet nyújtotta át neki. Felesége, aki a gabonaforgalmi vállalatnál könyvelő és negyedéves egyetemista fia vele együtt örült. A vasutas édesapa és háztartásbeli édesanya fia, aki már tanuló is a MÁV-nál volt, s azóta sem változtatott munkahelyet, kétkezi dolgozóként is igen magasra jutott. Ahogyan mondja, szerencséje van, mert olyan munkatársakkal dolgozhat együtt a kazánházban és a társadalmi szervezetekben is, akik egymást is segítik. Nem véletlen hát, hogy a gőzös korszakától ideig nem változtatott munkahelyet. Jól érzi magát itt, innen szeretne majd nyugdíjba menni. De addig még sok feladat vár Papp Dénes Kézjegy a megye arculatán Amikor megbeszélésünk után tervezőasztalához léptem a NYÍRTERV tágas termében, a bemutatkozást követően arra kértem: hadd csináljunk egy fotót róla munka közben. „Ugyan — legyintett. — Ez már úgyis amolyan beállított kép lesz. Menjünk le beszélgetni a könyvtárba, itt ne zavarjuk a többieket. Ott fotózhatnak beszélgetés közben, ha jólesik.” Nem kedveli a mesterkéltséget. Á hőskortól a kézfogásig Egy pillanatra sem hervad le. a mosoly az arcáról, amint fogad, ahogy beszél, amikor emlékezik a régi időkre. Végigvezet a patyolattiszta házon, kényelmes fotelba ültet. Helyet foglal ő maga is. Előrehajol és erős szálú haja csillogó szemébe hull. Kezével simítja hátra. Ujjal, mintha erős férfié lennének: vastagok, izmosak, keményen mozdulók. Fehér Istvánná a nyírtassi Dózsa Termelőszövetkezetben huszonöt évig ezzel a két kezével kereste a kenyerét. — Ilyen tavasz volt akkor is, hatvanegyben — sóhajt egy nagy emlékezőt. — Kapáltuk a gurdályos földet. Melyik milyen gazdáé volt? Egyik perjés, a másik nem. Én mindenütt lemaradtam, mert úgy dolgoztam, ahogy apám tanította: egy szál gazt sem hagytam meg. Hullott a könnyem is közben, mert az urammal három hónapig nem voltam beszélőviszonyban. De aratni már jött ő is. A hőskor. Ki ne emlékezne hasonló történetekre, amelyek ma már mosolyt fakasztanak, akkor viszont megkeserítették az életet. Fehéráré az első zárszámadáskor 1500 forintot kapott, de volt olyan újdonsült tsz- tag is, aki egy forint ötven fillért. Micsoda különbség? De hát akkor még munkaegységvilág volt. És olyan világ, hogy egybefolytak a napok. Szombat, vasárnap is menni kellett, mint ahogy kell ma is néha, de akkor a kéz erejét várták, ma már a gépé a szó. Még egy jellemző történet: „Már megdagasztottam a kalácstésztát, amikor jött Rácz Jóska, menni kell a vetőgéphez, gépfarosnak”. Kelhetett a tészta ... Negyedszázad telt el úgy, hogy mindig a legnehezebb helyeken találta a haladó idő Fehér Istvánnét. Ott volt a konzervüzem alapítói között is. Pedig nem hívták, „hogy fogod emelgetni egész nap az ötliteres üvegeket?” — kérdezte az akkori elnök. „Ahogy a 60 kilós zsákokat” — hangzott a felelet. Azóta már szalagon megy az uborka és minden posztja összehasonlíthatatlanul könnyebb a jól jövedelmező melléküzemnek. A szirupot sem fakanállal keverik már. — Nem is hiszem el, hogy nem kell reggelente indulnom. Higgye meg, sírva ébredek néha, mert indulnék minden áldott hajnalban. De hát tavaly kiderült, hogy cukros vagyok. Vigyázzak magamra, pihenjek már, dolgoztam eleget — mondta az elnök. — Neki panaszkodtam először. Igaza volt különben ... Beállították a cukromat, így most már nincs bajom. Aztán meg ahogy nézem, elmúlt már az ideje azoknak a nagy „cürhődések- neki”. Fehér Istvánná ezért a dolgos, embert próbáló negyedszázadért a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést vehette át. Esik Sándor Bán Ferenc építészmérnök éppen húsz esztendeje dolgozik a nyírségi tervezővállalatnál. Ez a két évtized azt is jelenti, hogy munkájából adódóan rajta hagyta a keze nyomát a megye arculatán: számos olyan épületet tervezett, melyekre fölfigyel az utca embere is. Egy rövid felsorolás: a TITÁSZ sóstói oktatási központja, a mátészalkai MOM-gyár, a megyei tanácsi továbbképző Sóstón, a megyei művelődési központ, a nyíregyházi színészház, a szakszervezeti székház, a mátészalkai városháza, a borbányai templom ... A sor persze korántsem teljes, hiszen ezek csak a leglátványosabb épületek — emellett a soksok „aprómunka” is ott áll. . Látványos, nagy középületei viszont — új megoldásaikkal, merésznek tűnő küllemükkel — változatos véleményeket szültek. Ami a legszembetűnőbb: az épületszerkezetek szinte csupaszon láthatók. Az épület nincs „felöltöztetve”? — Ha körülnézünk, azt kell látnunk: gyakori, hogy hamis nompában díszelegnek építmények, s lényegük, a szerkezet, teljesen eltűnik. Én annak a híve vagyok, hogy az épület váza adjon karaktert, véleményem szerint a funkció és a forma így kerülhet a lehető legközelebb egymáshoz. — Funkció, forma — melyiknél kell gyakrabban megalkudnia a tervezőnek, míg elkészül az épülete? — Mindkettőnél. Annyi minden befolyásolja az építkezést, hogy elsorolni is sok lenne — a megfelelő építőanyag hiánya, az anyagiak, a kivitelezés minősége.. Sajnos, egyébként az a tapasztalat, hogy a megrendelő, ha belül megfelelőnek találja az épületet, nem sokat törődik azzal, hogy miképp fest kívül. Holott minden építmény része a környezetnek, mindennapjaink látványának. — A vizuális kultúra és a praktikum ellentéte? — Így valahogyan ... — Sokat dolgozik? — Kevesebbet, mint szeretném. Míg fiatalabb voltam, egybefolytak éjszakák, nappalok, sorra születtek a különféle pályázatokra az anyagok. De hát. .. Negyvenöt éves. Három gyerekük van, felesége építész szerkesztő ugyanitt. Legidősebb lánya 20 éves, építésztechnikus. Ha egy alkotó ember megjelenéséből következtetni lehet művei jellemzőire és viszont, akkor erre élő példa Bán Ferenc. Látni rajta: szívből utálja a fölösleges, kényelmetlen dolgokat — és ezt tükrözik alkotásai is. Két évtizedes építészmérnöki munkásságáért április 3-án átvehette az Ybl Miklós- díjat. Tar na völgyi György Vízművek szerelője — Nem hittem volna, hogy egy magas kitüntetés átvételéhez kapok meghívót. Nem is tudom, minek köszönjem ezt az elismerést — szerénykedik Juhász György, a Szabolcs-Szatmár megyei Víz- és Csatornamű Vállalat lakatosa. Immár huszonharmadik éve, hogy a vízmű vállalatnál helyezkedett eL Tíz éve annak, hogy egy héttagú brigádot irányít, a víztechnológiai csoport vezetője. — Mi vagyunk azok, akik a megye szinte minden részében megfordulunk, ugyanis mi szereljük az újonnan épített vízműveket. Éppen a közelmúltban fejeztük be egynek a szerelését Szat- márcsekén, most pedig készülünk az olcsvaapáti tisztítókonténer szereléséhez. Amit lehet, itt bent, a nyíregyházi műhelyben szerelünk össze, hogy utána a helyszínen minél kevesebb munkánk legyen Helyet csinál a munkaasztalon, amit egy hatalmas tervrajz borít be. Ennek alapján fognak munkához, a művezetőnek csak időnként kell ellenőrizni, hogyan haladnak. Tisztázzák a gondokat, kiszállítják a szükséges anyagokat is, aztán már a brigád szakértelmén, találékonyságán múlik, milyen gyorsan haladnak. — Biztosan benne van az elismerésben az is, hogy szeretünk jó munkát kiadni a kezünk közül — vélekedik. Ebben pedig nemcsak mint a csoport vezetőjének kell példát mutatni Juhász Györgynek, hanem úgy is, mint szocialista brigádvezetőnek, aki a munkaverseny- mozgalomban a kezdetektől aktívan tevékenykedik. — Iparkodik az ember, néha bizony kevés a szabadidőm — állítja. Ehhez tudni kell, hogy kezdettől Nyírbogdányból jár be Nyíregyházára, illetve indul a megye leg távolibb sarkába is, ahová a munka szólítja. Bogdányban nősült, ott építkezett, két gyermeket nevel. A család igényei is nőtteik, s ennek is meg kell felelni ahhoz, hogy elégedett legyen. — Kicsit több pénzre van szükségünk, mindig szeretne előrébb jutni az ember — jegyzi meg. — Ezért veszünk részt a vállalati gazdasági munkaközösségben is, ahol hétvégeken hasonló munkát végzünk, mint máskor. Csak éppen az összhangot szükséges megtalálni, hogy túl sokat ne legyünk távol a családtól. Az összhangot a munkában, a társadalmi megbízatások teljesítésében és a családi életben egyszerre kell keresni ahhoz, hogy elégedett ember legyen valaki. Juhász György ennek a tudatában vehette át a Munka Érdemrend ezüst fokozatát.
