Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-26 / 98. szám
1986. április 26. Q Q lista tán mii filmben ikimondó, gerinces ember Amikor úgy érezte, hogy ik a színi mesterség ázsió- i realista aprómunka bedé — alkotó ereje teljé- hátat fordított a színház- nyugdíjba ment. Ettől ve elkerülte pályatársait, adott interjút, s csupán tlenegyszer — 81 eszten- korában — tört meg ajég: bi Hilda rávette, játssza artnereként az Amerikai retta című film egyik tömpét. Nagyszerű alakítást tott, s néhány hónappal bb — éppúgy, mint a ben — csendesen, észre;nül lehunyta szemét, tha úgy érezte volna :meg- ; kötelességéi, eljátszotta só szerepét — távozhat. TunyoBmalBlcsrél indáit 90 éve született Zalka Máté Pálinkás Béla rajza Zalka .Mátéról (Krasznaja-Rjecs- ka, 191*. április 25.) öldoszlómozgaÍrnak :fl dúlták lel a szat■J mári falvak bé■ ■ kéjét, aratósztráj;|| kok próbáltak az agrárproletárok elviselhetetlen nyomorán enyhíteni, hogy azután a kudarc ezreknek kezébe adjon vándorbotot, Amerikába szóló útlevelet. A földnélküliség miatt elégedetlenek ellen ka- ;■ tonaságot vezényelt ki a hatóság, a fegyverek ereje fé- j kezte meg a nagyúri birto- kok ellen lázadókat. A matolcsi legényke, az 1896. április 23-án született Franki Béla — később írói nevén Zalka Máté — ezekről I' a gondokról mit sem tudott. Kortársai szerint pajkos fiú volt, ám csíntalansága ellenére is lágyszívű, együttérző. Apjának a Szamos partján a kompátkelőnól volt kocsmája. Azon a helyen jóval korábban is állt egy, melyben « Petőfi Sándor a Falu végén a kurta kocsma című versét | papírra vetette. A matolcsi ! iskolában szorgalmáról még Iazt jegyezték fel az osztálykönyvbe, hogy „csekény”. s Élénkebb szellemi érdeklő- I dést tanúsított Szatmáron, a a kereskedelmi iskolában. A I történelem és az irodalom I köti le figyelmét, a diák-ön- f képzőkörben színdarabot ír. | A frissen érettségizett fiatal- H ember gondolkodásmódjáról f Zalka Máté önéletrajzában a Í következőket találjuk: „Tud- 1 tam, hogy szolgálni és tisz- telni kell másokat, méltóság- j teljesen viselni magamat, és í meghajolni a felettesek böl- i csessége előtt. . .” Naiv lelkesedéssel indult a í világháború csatatereire. A nagy és kegyetlen iskola ha- | marosan gyökeresen átt'orV_____________________________________ múlta személyiségét és világnézetét Előbb az olasz fronton Doberdónál harcolt, azután az orosz frontra vezényelték. 1916 júniusában a lucki áttörésnél esett fogságba hadapródőrmesterként. Több ezer társával együtt szibériai fogolytáborba szállították. Lenyűgözte a munkások és parasztok forradalma, az új hatalom, mely első dekrétumaiban békét, földet ígért. Amikor veszélybe került a proletárdiktatúra, a haladó gondolkodású magyar hadifoglyok közül több tíz ezren fegyvert fogtak védelmére. Zalka Mátét 1918 februárjában Omszkban találjuk, a volt osztrák—magyar hadifoglyok konferenciáján. Hitet tett a nemzetközi szolidaritás mellett és követelte, hogy ,a volt hadifoglyok adják fel semlegességüket, csatlakozzanak az orosz proletariátushoz. Novo-Nyiikolajevszk mellett 1918 nyarán esett át a tűzkeresztségen. A városkát nem sikerül megtartani, az internacionalisták szétszóródnak az erdőkben, a tajgai falvakban. Előbb a cseh fehérgárdisták fogják el, azután Kolcsakék börtönében sínylődik. 1919-ben ismét a lehéreket üldöző Vörös Hadseregben találjuk. Részt vesz' Krasznojarszk felszabadításában és húszezer ellenforradalmár lefegyverzésében. Az 1. nemzetközi lövészezred parancsnokaként megmentette a Kolcsak által elrabolt kazányi aranykészletet. 1920- ban lépett be a bolsevik pártba, majd harcolt a Krím felszabadításáért. A polgár- háború befejezése után a belügyi szerveknél, a külügyi népbiztosságon dolgozott. Moszkvában telepedett le, és az irodalomnak szentelte idejét. A harmincas években egy sor elbeszélést ír, melyek ár- nyaltafobak a korábbiaknál, alakjai kidolgozottak, stílusa meggyőzőbb. Témáit a polgárháborúból meríti. 1936- ban jelent meg legismertebb műve, a Doberdó. Első világ- háborús elbeszélései mintegy előtanulmányul szolgáltak ehhez a regényhez. Hitelesen tárta fel benne a háború kegyetlen, rabló jellegét, a kormány által félrevezetett egyszerű emberek tragédiáját. Az utolsó fejezetéket írva gondolatai már spanyol földön jártak, a polgárháború eseményeit figyelte. Önként jelentkezett a spanyolországi antifasiszta harcosok soraiba. 1936 októberében családjának ezt írta: „Azzal a szilárd meggyőződéssel utazom, hogy . hasznomat veszik, amire büszke leszek, majd, s ami már most melegséget, erőt és harci kedvet önt a szivembe. . Lukács Pál tábornok néven a spanyolok tiszteletét, becsülését az első ütközetek után kivívta. Szervezte, harcba vezette a nemzetközi brigádokat. A XI. brigád parancsnokaként védte Madridot a túlélő ellen. Élményeiből új regényt álmodott 1937 június 11-én egy fasiszta lövedék telibe találta autóját u fronton Huesca alatt. Reszler Gábor zsengéivel — legelőször íz igen bárdolt ember hí- en álló — avangárdista — Virág Benőt, a „Beabra- t Pegazus” és „A Gatyás amb álma” című versek otóját zaklatta fel. Persze : régen volt. Azóta már Kis irág Benő nincs az élők sóiban. Szellemét egy 1952- en nyomott üzemi lap meg- írgult oldala őrzi — itt je- mt meg először és utoljára erse. „Egy tájkörzetben gon- olkodót veszítettünk sze- lélyében. ..” — szokta mon- ogatni elhunyt tanítójáról, éldaképéről Potentát Béla. Hősünk hamar megtalálta saját hangját, az ihletett épi realista stílust, amely a Sose legyen sömöröm, főleg ttól csömöröm” kezdetű verében szólalt meg a legtisz- abb módon. Mára már kötőnknek annyira tetszenek a aját munkái, annyira szere- i önmagát, hogy az epigon- a is ö. Számít is neki, hogy tz alkotásait sosem közölték, :úl van rajta, hogy a pitiá- ler jelen kegyeit keresse, nár csak a boldog utókornak iolgozik. (Ezek után igazat idhatunk-e a feleségnek, aki Potentátot naplopással vádolja csak azért, mert a poéta úgymond szellemi szabadfoglalkozású?) — Nem! Ezek a fiatalok még nem az én utókorom, — háborgott hősünk, mert a szomszéd asztalnál egy fiú egy lány nyakára borult és — miként egy lágytojás — megszívta azt — ezeknek már se erkölcsük, se istenük, se hazájuk, míg én a szívemből folyatnám a vért, addig ők az aranyeres vérzésüket sem ajánlanák meg. Szürkébbek, mint vörösbor után a s ercintés. Üresebbek a visszaváltott flaskánál. (Ha nem tudnánk, hogy költőnk lelkétöl távol áll az irigység mételye, azt mondanánk: irigy.) — Manapság a fiú meg a lány viszonya olyan, mint a légkalapács és a járdalap vi- viszonya. Nem több. Hol van az érzéki légiesség? Ha csak azt nézem, hogyan kezdtük mi az asszonnyal?.. . Dagadó hőlégballon volt a szerelmünk, lobogásunk heve emelte magasba. És habár mára már megsusinkásodva földön van i; a léggömb, mi legalább megéltünk egy nemes kalandot. Igaz, engem a nyughatatlan elmém most is új vállalkozások felé űz, még ha egyik-másik balul üt is ki. Ekkor ért gondolatban oda a költő, hogy á nemrég elszenvedett karmolások következményeit komolyan felmérje. Eddig világmegvetö bátorsággal italozott, de innentől kezdve megtartóztatta magát. A szeme már így is olyan üreges volt, hogy ku- pakolni lehetett volna. — Ha az asszony meglátja a marásokat, eluralkodik rajta a lincshanguiat — morfondírozott magában. —Egyből átlát a szitán. Ezt megelőzendő. valahogy meg kellene neki magyarázni, milyen sajátosságai vannak a kocsmai alkotó magánynak. Talán sikerülne benne felfedezni kevéske képességet az elvonatkoztatások iránt. Csak ne mindig azt fújná azon a pávakörös hangján: „Eltartalak, pedig van neked rendes szakmád!” Hiába, ilyenek a földhöz ragadt emberek. Potentátot — mint a részegeket gyakran — hirtelen megrohanta az éhség. Ez a tény, valamint az alkonyat alkalmat adott, hogy az ablakon át kitekintve a lebukó napot tányér szélére csúszott tojás sárgájának nézze. — Lám, én az éhségből is költészetet csinálok — állapította meg elégedetten. — Mif nekem hát, hogy az asz- szony már hazaért a munkából és előre hergeli magát ellenem! Hiszen ha mindenkinek annyi járna ki az élettől, amennyi tehetsége van, akkor én nagy pazarságban élnék. Ehelyett önként is lemondok sok-sok mindenről, visszafogom magam a százféle javaktól. Erdemdússá- gom és életélvezetem között lassan nagyobb szakadék tátong, mint némelyik szent esetében. Nálam már csak az jobb ember, aki az isten lábát is csak azért fogja meg, hogy levágja rajta a körmöt. E szigorú, de igazságos önelemzés után a mester úgy vélte, nem csak joga van tovább időzni a kocsmában, de ez egyenesen kötelessége magával szemben, hiszen jól érzi itt magát. Eközben észrevétlen glóriát repült a feje körül egy légy. Sztancs János Potentát Béla sebei Nehéz az út a Parnasszusra. Szabó Csaba rajza. Gy. Szabó Béla emlékezete éhány hónappal élte csak túl nyolcvanadik születésnapját Gy. Szabó Béla, a romániai magyar képzőművészet sok országban ismert és tisztelt kiválósága. 1905. augusztus 5- én született Gyulafehérvárott — innen a családnevét kiegészítő Gy. —, és 1985 novemberének legutolsó napján kényszerült búcsút venni az élettől egy hosszan tartó, fájdalmaktól terhes betegség után. Noha tanulmányainak néhány évétől eltekintve nem Magyarországon élt, mégis jól ismerheti a hazai közönség. És nem csupán a kiállításokra járók, hanem azok is, akik a rajzokkal illusztrált köteteket, albumokat szívesen forgatják. Varga Nándor Lajos egykori tanítványa ugyanis a nyomdai úton sokszorosított ábrázolások — főképpen is a fametszetek, a grafikák — nagymesterévé nőtte ki magát. Nyilván azért is, mert eredetileg mérnöknek készült, elsajátította a nagyobb sorozatok előállításához szükséges technikát. Kolozsvári műtermében százszámra sorakoztak titokzatos szerszámai, nyomtatókészségei, amelyekkel hosszú évtizedeken át szaporította többségükben fekete-fehér, s csak ritkábban színes — pasztellkrétával fölskicceit — látomásait. Nagy utazásokat tett — Kínát, Mexikót is bejárta —, majd a vándorlásai során szerzett és néhány vonallal megörökített benyomásait ér- lelgette aztán gazdagabb rajzolatú, mélyebb értelmű képekké odahaza. „Foglalkozásom — írja kínai útinaplójában — nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy mindenféle egyszerű népekhez megtaláljam az utat. Nem betűt, hanem képeket írok, s így az emberek nem zárkóznak el, hanem érdeklődve szemlélik — akár egy tenyérnyi papíron is — egy-egy mikrokozmosz teremtését.” Portréinak sora tanúsítja, hogy valóban milyen remek kapcsolatteremtő volt. Szinte szólnia sem kellett, a karakteres orcák gazdái máris mo- delljeivé szegődtek, és békésen, sőt büszkén tűrték, hogy „mintát vegyen” róluk a mester. Nemcsak a hétköznapok valósága ihlette meg, hanem számos irodalmi művet is illusztrált. Egyebek között Dante remekét, a Divina Commediát is átültette a fametszetek nyelvére. (E lapjainak egy gazdag válogatását 1965-ben Budapesten láthattuk.) önmagát szintén szívesen ábrázolta. 1930-tól kezdve, amikor még pályakezdő fiatalemberként pasztellkrétával rögzítette arcvonásait, újból és újból nekigyűrkőzött ennek a feladatnak, és hol szénrajz, hol fametszet, hol meg olaj kép formájában láttatta viszont magát. Hatalmas, de egységes életművet hagyott hátra. A napokban Budapesten a Holló- sy galériában nyílt emlékkiállítás Gy. Szabó Béla munkáiból. A. L. Pekingi részlet
