Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-19 / 92. szám
1986. április 19. Q Q A Nő a körúton ősbemutatója A V Bizonyosságok nélkül & A Móricz Zsigmond Színház megnyitása óta konok következetességgel mutatja be a legújabb alkotásokat. Ezt a szándékot nem kíséri mindig siker, de Balázs József A bátori advent és Ratkó József Segíts a királyt! című drámája azok közé tartoznak, amelyekért érdemes volt a kockázatot vállalni. A Nő a körúton című dráma bemutatásával ismét drámaírót avatott a színház. Sajnos, a korán elhunyt író már nem lehetett jelen, s csak özvegye vehette át a köszönet virágait. Jelenet az előadásból: Schlanger András, Máthé Eta, Szigeti Gáli István azok. közé tartozott, akik nem a harsány közszerepléstől várták az írói előre jutást. Csendben, csaknem félrevonultan dolgozott. Igazi sikerét A ménesgazda című regényével érte el, amelyért 1978-ban Kos-f suth-díjat is kapott. A belőle készült film, Kovács András rendezésében, egyaránt aratott hazai és külföldi siket reket. Gáli István életművében a Nő a körúton az első é$ egyetlen drámai kísérlete maradt. Jóllehet a mű még az ötvenes évek végén (vagy a hatvanas évek legelején) megszületett, nem keresett színházat a számára. S ennek minden bizonnyal okai voltak. Igazából nem világosak a dráma konfliktusai. Az ötvenhatos ellenforradalom már nem eleven seb, Szilárd börtönből való visszatérése csupán arra jó,, hogy a séT rülések nyomait felfedje. Nem történelmi drámát látunk tehát, Gáli számára a hősök magánéletében felbukj kanó konfliktusok az érdekesek. Hősei azonos — ha nem is egyformán átélt — lelke- sültséggei vettek részt az új ország építésében. Az ellen- forradalom számukra nem igazi vízválasztó, hiszen — Szilárd kivételével — mindnyájan a szocializmus olda-j Ián maradtak Szilárd az égj zisztencialista filozófia híve, az ember szabadságáról szólva .1 P. Sartre szavait ismétli. Az ellenforradalom bukása utáni szellemi konszolidáció azonban felszínrt* hozza az egyéniségek illeszj kedési problémáit. Róbert csak az üggyel törődik, kegyetlen következetességgej oldja meg a problémákat Jutkát zsidó származása mij alt 1944-ben átélt rettegésé életre szóló félelemmel tölt) el. A bizonyosságot keresi! eszméljen, társban egyaránt. Nina az alulról érkezettek gyengeségét fedezi fel magában, hajlamos arra, hogy életének kudarcait a származás adta hátrányokkal magyaráz-] za. Pubi újságíró. Gyönge! tartás nélküli ember. Egyetj len határozott, törekvés íráj nyitja: meg akarja tartani Ninát, aki — ezt Pubi is Iát-j ja, érzi — sokkal különb ember nála. Ennek érdekében becstelenségre is képes: feljelenti a börtönből éppen kiszabadult Szilárdöt. Gáli István drámája a eseti ovi dramaturgia alapján építkezik. (Legalábbis a kiindulást. tekintve.) Szilárd megjelenése csupán arra jó, hogy a főhősök szembenézzenek egymással és önmagukkal. Ez a folyamat mutatja meg igazán, hogy a jellem- rajzhan is vannak hiányosságok. Róbert a személyiségével köti magához Jutkát, Szilárd megjelenésekor mégis összeomlik, elgyávul, bizonytalanná válik. Mialatt Jutkát szereti, vágyódik Nina után is. Kettejüket — a színpadon — elementárisaim szenvedély fűzi egymáshoz, mint Róbertét Jutkához. De nem oldódik meg semmi. A darab végén mindenki egyedül marad. A félsötétben Róbert hangját halljuk: „Nem vagyok egyedül, mert nem is akarok egyedül lenni. Nem akarok, nem akarok, nem akarok!" De ezt a szándékot sem az előadásban, sem a darabban nem hitelesíti semmi. Ugyanúgy elhal a csendben, mint a korábbi, pátosz- szal teli monológja a második rész első képének végén: „Csak a magam hitét tudom szembeszegezni veletek: én nem érzem magam egyedül! Tegyünk próbát. Ki van velem?" Hívó szavára senki sem jelentkezik. Gáli el akarta kerülni a direkt politizálást, de a dráma ilyetén lezárása csupán a kétségeket erősíti a nézőben. Nem esett szó eddig Ma- czerák bácsiról és feleségéről. Figuráik eléggé szervetlenül illeszkednek a darab hőseihez. Miaczerákné intri- kus az első részben, míg Ma- czerák bácsi néhány aktuális politikai színezetű tanulságot fogalmaz meg. Léner Péter rendezése tö- kételesen megvalósítja azt az írói szándékot, amely a magánéleti szférára helyezi a hangsúlyt, önmagukat kereső hősöket látunk a színpadon, akik a bizonyosságok, a kapaszkodók hiányától szenvednek. A szándék megvalósításában jó partnerekre talált. Schlanger András hitelesen alakította a belső bizonytalanságaitól szenvedő Róbertét. Ily módon a groteszk játékmodorból átszűrendő megoldások sem hatottak zavaróan. Schlanger egyedül az optimista Róbertét nem tudta megformálni, de a siker ezúttal nem rajta múlt, mivel ez írólag motiválatlan. Saárossy Kinga (Jutka szerepében) jól keltette életre a sérült személyiséget. A félelemmel telítődött asszony az egyedüli, aki a darab végén saját elhatározásából valami mást akar. Saárossy részleteiben is pontosan mutatja meg két ember kapcsolatának zátonyokkal teli folyamatát. Safranek Károly néhány gesztussal is hitelesen állítja elénk a gyáva Pubit. Varjú Olga (Nina szerepében) olyan asszonyt jelenített meg, aki viselkedésével eltakarta a személyiség mélyén zajló indulatokat. Róberttal való szenvedélyes dialógusában „lepleződik” le csupán: szeretni vágyó, társat kereső ember. Csikós Sándornak nem volt nehéz dolga Szilárd szerepében: elhitette, hogy a férfi valóban nem az, akire Jutkának szüksége van. Szigeti András és Máthé Eta (Maczerák bácsi és felesége) igazán nehéz helyzetben voltak. A két figura írói megformálása a kíváncsi házmester kabaré- tréfákból való alakjára emlékeztet. Szerencsére a színészi játék meghaladta ezt, így Szigeti jó szándékú öregembere történelmi tapasztalatokat is közvetíthet, amellett, hogy az „ütődöttség” ernyője alatt Róbertnek is segít helyzetének tisztázásában. Máthé Eta is kifogástalanul oldotta meg feladatát. A darab díszletét a tekintélyes díszlettervező Székely László m. V. tervezte. A színpadon berendezett legénylakás mögött a zsinórpadlás egy részlete is látható, azt súgallva, hogy az előadás mégis csak játék, de olyan, amellyel szembe kell néznünk. A bemutató előtt nyílt meg a színházban Székely László kiállítása, amely az eddigi pályából mutat be néhány jelentős tervet. Meglepetésként hatott, hogy a Nő a körúton díszlete csaknem András és Safran Károly. teljesen megegye ik Füst Milán: Boldogtalanok (Katona József Színház, 83 Bp.) készített díszleté- 1... Vágó Nelly m. v. ruh az ötvenes évek végét idézték, Palásti Pál zenei öss eállításúnak dramaturgiai fu kciója volt. A Jutka és Rób t találkozásakor felcsendülő zene gyakran segítette a két ember közötti konfliktus élének tompítás át. Végül dicséret illeti a színházat azért, meri a bemutatóra megjelentette — műsorfüzetben — a dráma szövegét. Ez alkalmat ad arra, hogy a néző otthon újra átélje, felidézze színházi élmé-': nyét. Nagy István Attila Szilárd visszatérése a börtönből (Csikós Sándor és Saárossy Kinga) Elek Emil felvételei PÁKOLITZ ISTVÁN: Gyanakodva Kölcsönösen számontartják a köhintések árnyalatait, a nyugtalanító forgolódásokat, az álmatlan sóhaj-rebbenéseket, a szívdobbanás-kimaradásokat, a szokvány-jajok visszafojtottságát, a zsibbadásokat és görcsöket — Gyanakodva nézicskélik egymást, figyelmezve az Evangélium Igéjére: „ ... mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát...” Iádaratás a lápon felénk, a híres zetes Ecsedi-lá- úgy kisasszony- táján a beregi ek felől leóva- tt az első dér, ■■a annyit válto- mas, természet nő, hogy nem bámuló szem. odó növényzet 2 a messziről írás dértakaró dőre befejezőét. A nádaratás n, még várni : a növény nem ti levelét. Elébb ozik. Az acél- imályosba for- tekkel később, lenül a legfino- zínével vetekedJózsef reformá- község egykori lápról szóló dol- i a nádvágás fo- zdasági jelentő- í — néhol áltatermészet nagy nt az utolsó átutazók is útra keltek és csak a telelők — mint a szárcsák némelyike és a jeges kacsák — maradtak helyükön, valamint az ölyvek riogatták a verébcsapatokat, a fagy pedig annyira meg szikkasztotta a felszínt, hogy otthol lehetett hagyni a tapogató botot, ismét benépesült a láp, szinte idézve régi életét. Eljött a nádaratás ideje. A kaszahegyből csinált nád- vágájával a hóna alatt, széles orrú bocskorában, vászon nadrágban, gubásán — ez alatt volt a vászonkankó, mely a kabátot kímélte — már korán elindult a kijelölt nádlóra a nádvágó. Nem az úton, mert ilyen a rétségben nem igen volt, hanem a csapásokon. Iránya olykor csak egy fa volt. A sokat emlegetett és az írásokban is megtalálható — Görbe- fiefa például. Ütközben sem tétlenkedett az illető. Fűzfavesszőt vagdalt, kötőléknek. Ha azt nem talált — mert más korán kelő is volt, az iparkodók között — megtette más. A sivó féle és az apró nád. Ezeket helyben is talált és csak sodorni kellett. Az első kévére aztán letette gubáját, összehajtogatva, hogy semerröl ne érje nedvesség. Bal kezével aztán magafelé karolta a nádat és a jobbjában tartott szerszámmal, megfelelő szögben három-négy húzó ka- nyarítással levágta a növényt. Ezt aztán maga után szép sorjában lefektette, hogy köny- nyű legyen a felkötése. A kévekötésnek is megvolt ám a maga fortélya. Mert azt mindenki tudja, hogy a kalászosokat a marok súlypontján, tehát majdnem középen kell kötni. A nádat viszont a tövénél. És akármilyen hosszú szálakból áll. Mert az azonfelül kötött könnyen megcsúszik és szerteszóródik. (A dróttal való kötözést — mint napjainkban a gépi betakarításnál dehogy ismerték még!) A gyakorlott nádvágó — így fejezi be Berey — száz nagy kévét is levágott naponta. És ezért 10—11 koronát kaphatott a piacon, vagy a kereskedőktől. Nem kis pénz volt az abban az időben! Csakhogy nem ilyen könnyű volt az a munka, ahogy le van írva. Havazások után felülről az ember nyaka közé hullott a hó. Alul gyakran belesüppedt a gyengén átfagyott tőzegbe, úgyhogy bőrig átázva-fázva került estennet, hulla fáradtan a családja körébe. A meleg kemence mellé, melynek meleg padkáját nem is túlzással — a mai radiátor elődjeként lehet emlegetni. Szállítani is kellett, amivel tudták és lehetett. Ha másképpen nem, az ember vontatta gyalogszánkóval. Az elmondások szerint az öreg Sárkány Bulyáki Sándor bácsi száz kévét is felrakott a magahúzta szánra. Igaz, jégpatkó volt a bocskora alá kötve a talpa hajlatában egyszerű madzaggal, hogy a tükörjégen is el tudjon indulni. De egyszer — én is hallottam még — így sem boldogult. Csúszott és csúszkált. Errefel mérgében lerúgta a bocskort és mezítláb húzta hazáig a rakományt. Néha meggyulladt a nádló. Olykor meggyújtották. Ugyanis a jövő esztendei vágást azzal könnyítették, hogy — a csörmőt, az aljanádat és a folyó fűfélével átszőtt részeket — elégették: hadd nőj jön helyettük más — vélték. Senki nem oltotta az ilyen tüzet. Csak akinek arra volt még nádja, az igyekezett menekíteni azzal, hogy körülár- kolta a kúpot — lehetőleg méter szélesen és az agyagot elérve — vagy olyan helyre rakta át, ahol előző években már kiégett a felszínt alkotó tőzeg. Ismertetője volt az ilyen résznek, hogy lentebb szállott a felszín és a kiégett agyagszemcsék, mint piros színű régi edények morzsalékai — jelezték az égés folyamatát. Félelmetes látvány volt az ilyen tűz. A szemtanúk szerint hetekig eltarthatott. Fel lobbant, lelohadt, olykor csak évelődött és füstölt, de ahogy változtatta irányát' a feltámadó szél, arra vándorolt. Egyszer — szintén az elmondások alapján — majdnem egy hétig volt füstben a község. Szerencsére nedvesek voltak a nádtetők és azért aludtak ki rajta a messziről hajtott sziponkák. Azt viszont nekem mondták cl az azóta megpihent adatközlők — nyugodjanak békében —, hogy ilyenkor farsang táján nemcsak a férfinépség kapaszkodott a pénzszerzésen és ment el nádat vágni, hanem a szegényebb lányok is. Kellett az ára pántlikára, egy-egy szép delinkendőre és akinek hiányzott — pirosító- ra. Valamint szagos szappanokra, mert a púdert és más kenceficét — krémek, pakolások, külső és belső hatóanyagok arzenálját — akkor még nem ismerték. A táncház akkor nem volt divatban. De a táncolás módját — a fonókon, fosztókon kívül — mégis megteremtették maguk. Minden falurészen akadt tágabb konyhával-szo- bával rendelkező idősebb néniké, vagy özvegy, aki egy kis ezért-azért megengedte az ösz- szeröffenést. Azért hangsúlyozva az ellenszolgáltatást, mert a zenészek sem húzták pusztán vatikáni valutáért — köszönömért — a talpuk alá. Ott beszélték meg, hogy a fiúk majd kinéznek valamilyen megfelelőbb részt a nádlón, a lányok pedig kimennek együtt és levágják. A kész hazaszállításról és az értékesítésről szintén a legények gondoskodnak majd. Így lett megoldva a farsang gondja — az akkori időkben. _ ogy mi kell'és mire B B vágynak a mai farMM ' sangon rokonaim, B £f ismerőseim lányai MM és az unokái, s honnan veszik rá a pénzt, a rávalót — dehogy tudom és sejtem! Pedig ezt sem ártana megörökíteni — nehogy mulasztással vádoljon valakit — még szóban se az utókor! Szállási László
