Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
1986. április 12. oe ryházán igsaehb példáit, a rene- íniszban és utána is, a ve- icei «üvegművészet kelythei, árnyas poharai, más «kecses, iám ívű, hajlékony üvegtálai jelentik. Ezekhez a stí- shiagyományolkhioz «nyűi visz- ) Tiffany iís a múlt század ís'odiík felében, s ez jellemző német mester' Koepping mű- sszetére is. A másik jellemző stílus a istályüvey stílus, amely eiső- nban az ásványok, kőzetek tágéiból veszi formáit, köwet- az ollj jellemző szerkezeti nmeiket, a sík- és térbeli tu- idomsáigokiait. A pineetokba ló palackoktól, a meaopotá- ,ai kovakővel karcolt üve- ktől kesdve a köszörüléssel szított «cseh ólom-kristályokig jn széles körű a felületén egmunkállt üv«eg alkalmazó ■ . Ezekre a tárgyaikra a masz- íviabb, vaskosabb megjiel«einés jellemző, olykor színezett, isztikuis formák váltakoznak en belül. Az üvegművészet technikai edményeit a szecesszió teljeette kli, a funkciót ellhanya- ilya, jóformán csak a formát rtva szem előtt. Gazdag utat rt be több évezredes útján az legművesség, az üvegművé- et. Használhatóságot, díszí- kedvet, kifejezési lehetőséit tekintve egyaránt. Minden- >r a felfedezés oromét adta kotornak, üvegfúvóknak és űvészeknek. Jelképe lett a ■Ítészeiben a tisztaságnak, a izmapi és művészi világnak örömnek, szépnek, s kiíeje- je az ember és természet, az über és társadalom, az ember az áltála alkotott, létreho- <tlt eszközök, tudás és készig kapcsolatának. Hasznos és ép tárgyaink közé tartoznak üvegek, rajta szökik be a ta- iszi fény szobánkba, kedves rágairtk edénye, barátkozá- .mk, 'ünnepeinlk jelképe, 'unkánk, életünk minden ré- éhez hozzátartozó. Természe- s hát, ha gyönyörködtetnek bennünket a sok csillogás, a tzdag díszítettség, a sokasok iínámyailat, a kecsesebb, vagy ■mörebb térformák révén. E gon dől a tokkal ajánlom ii- velimükbe a Déri Györgyné :lie üveggyűjtemény Nyíragy- ázán látható tárgyait. A kiáltás pedig jelképezze annak jiiks'égességét is, hogy a mú- iumoknak össze kéül fogni Dban is, hogy értékeiket miéi több ember számára látha- ■>vá tegyék. Gazda László a Hajdú-Bihar megyei Múzeumok igazgatója ii Attila név nincsen — állapították meg öcsödi nevelőszülei, akik ettől fogva Pistának szólították. „Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe” — írja önéletrajzában a költő. A. harmadikos olvasókönyv Attila királyról szóló meséi tehát nem csupán első irodalmi élményei, egyben mintegy önmaga létének bizonyítékai is: „. . . ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában felülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit c maga gondol, hogy Attilának hívják”. A sorsnak inkább fanyar fintora, sem mint tréfája, hogy az érettségin épp magyarból és történelemből kap elégségest a már kamaszfejjel öntörvényű költői világról tanúbizonyságot tévő ifjú ember. A Szépség koldusa Szegeden indult „magasba és mélybe”. A város szerette és pártját fogta: első kötetét, s magát a poétát a költőtárs, Juhász Gyula ajánlotta a kortársak figyelmébe; Radnóti Miklós, a Szegedi Fiatalok nyújtották kezüket; 1925-ben Szegeden látott napvilágot második verseskötete; az egyetemen Dézsi Lajos professzor egyengeti útját. Mégis, épp az egyetem az, amely megtagadja, Horger Antal személyében úgy döntvén, „olyan emberre, aki ilyen verseket ír, nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését”. Tanár valóban nem lett József Attilából. Lett azonban tanító, akinek versei nemzedékek eszmélését, gondolkodását szolgálták -- formálták. Az egyetem pedig, amely annak idején méltatlannak ítélte őt, ma büszke rá, hogy nevét viselheti. A mostani egyetemi hallgatók dédunokái lehetnének, hiszen még élhetne. De a föld időnek előtte befogadta, „mint a persely”. Mégis, nem volt hiába. Csak halála hasztalan. A KÖLTÉSZET ÜNNEPÉN VÉSZI ENDRE: Megint csak József Attiláról Miért tegezem én magát? hisz életében sem tegeztem, pedig maga az oxigén, rézfonalakból sodort isten, aki beszélni tanított, nem számolva, hogy széndioxid és tömény kizsákmányolás halottai között forogsz itt, te kemény, sovány csillagom. ki szavaidat nekünk adtad, te kemény, sovány csillagunk, apánk, anyánk és kishúgunk vagy, te értünk voltál sínre fekvő, a kis öngyilkos Magyarország, nyelvünkre adtad szép igénket, a legkeserűbb, szörnyű ostyát, a legkeserűbb örökséget, hogy kitartsunk az igaz mellett, hogy követeljünk annyiunknak kenyeret, lakást és szerelmet, te konok rögeszménk, te számok nem-összegezett végtelenje, te külváros, kit pernye bombáz, te napos terek tiszta rendje! soványan sietsz a Ligetbe, halomba gyűlik az idő, s mint verseidben, gömbölyű hasát nézi a kicsi nő, s az égen ragyog ádámcsutkád, s a csöndben ég komoly szavad — kibírtad volna hatvan éved, ha nem vág ketté a vonat? MESTER ATTILA: BODNÁR ISTVÁN: '=-» -j* «I .I'- *' ■ V «■' KÁLLAI JÁNOS: Ingem, fehérük Csak a hajnali újjászületés öntudatlan álmaim után az első pohár tiszta víz feledhetetlen csupán mert a többi már folytatás pereg mint a homok sörkupak virágzik benne s műanyagpohár-liliomok köztük zöldrozsdás glóriák s ingem fehérük számyszegetten mert minden eldobálható csak a halál levethetetlen. Füst-himnusz {Füst füst füst füst szál] kémények füstje száll fehéren a decemberi égre ó a füstök, a házak szállongó tűznyelvei fordított pünkösd ez fordított üzenet kinyilatkoztatás indul a földről az égbe mintha millió kiáltvány szállna szelíden a magasba ömlik a füst a fellegekbe hömpölygőn magabiztosan a kémények gyönyörű békemozgalma ez a tűzhelyek tüntető hitvallása. NAGY ISTVÁN ATTILA: ÁLLTÁL Csak úgy, egyszerűen... Lapul, mint levélen a csepp, szívünkben a várakozás. Merészebb nem lett senki még, csupán üvöltő szégyenét nem rejti már. Szívünk lapuló csöndjébe dobban pokolitorok iszonyú hördülése. Várakozunk, lessük holnapjainkat palackozott magánytól ittasultan. Csak úgy, sarok nélkül az utcán... Csak úgy, vigyázz nélkül a poszton... Csak úgy, sikoly nélkül a hullaházban... Csak úgy, miint mindig, Barátaim! Közelgő nemlét pokoltorka — Sebesre vertem már két kezem. Üsse más is most már helyettem, mert én már egyire többet vétkezem. Lapulj, csak lapulj, várakozzál! Szívembe egyedül Te látsz be, Te. Kezemet egyedül Te foghatod meg, hamvadé delemet aranyozd be! lány sose fog az ö házába •sülködni, egyszer csak azt .ondta: ezt a fiút megrontot- :k. El is ment szegény a tu- ós asszonyhoz, az megerősí- tte a hitében. Szenet ótottak, \gy mit csináltak, hogy a ron- ist levegyék rólam. frigy Apám meg előállt avval, i mán rajtam van a nősül- ztnék, vennék el inkább gaz- ilyányt, hátha sikerülne, 'ingyán kommendált is egyet, z unokatestvérem vót az ura kommendált lyány nővéré- >.k. Erre azt a választ adtam oámnak; Egy sütésből elég 1 y kenyér. Mer tudtam, hogy íserű élete van az unokatest- íremnek az anyósa házánál. ?dig a közt a két család közt ?m vót túl nagy különösig vagyonban. Annyi mégis vót, hogy a vönek hallgass (!) legyen a neve. Dehát hun állt szépségben a gazdalyány az én jelöltemhez? Az én csillagomat olyan ragyogásnak láttam, hogy mondom ezt a sifonyból is kilopnák a szípségiért. Egyszer egy bálban azért csak felkértem ezt a kommendáltat. Nem tudott jól táncolni. Nagyon is igaz az: annak ád az isten sarkantyús csizmát, aki nem tudja rázni. Bezzeg az én szeretőm úgy járta, mint a kettős bárány. Elég az hozzá, hogy elibe álltam apámnak: kihirdetnénk magunkat a templomban. Lett oszt hadd el hadd. Az öreg napokig veszettebb vót, mint akit villával vettek ki az anyjábúl. Senki nem állhatott meg előtte a családban. Szólok neki: Adja ki a ríszemet, oszt boldoguljon mindenki, ahogy tud. Ho- hó! Amíg ű az úr a háznál, addig én annyit se látok a va- gyonbul, mint a körmöm feketéje. Azért mer én marha vagyok, ű nem fogja megszorítani a többi gyermekit. Jó van! De akkor az isten ne engedje, hogy az én ríszembe másnak teljen öröme. Hát így búcsúztam el átkozódva a háziul. Utána osztán haza se jártam. Állandóan kinn háltam a birkával. Csak a mennyasszonyomhoz néztem be esténként. Nyáron vót egy kis esküvőnk. A tesvéreimből csak-csak eljöttek, de apám, anyám sehova. Hiába, hogy téli kiskutya, nyári mennyasszony sose jó, az én asszonyom bevált. Idő után osztán a szüleim is megengedtek, puhultak, még a vagyonból is jutott. É hezni hál istennek sose éheztünk, se mink, se a pulyáink. Máma meg mán jól vagyunk lakva, mint a kutyahál. Nem mondom, megesett olyan is, hogy part vetett egyik a másikának, dehát az addig tartott mint a nyári zápor. Mindenütt van baj ahun laknak. De tudott is az asszony dógozni, meg is fogta mindig a pínzt... Ha vala- hun fát vágtam, kijött utánam. Gallyazás után összeszedte a maradék szöszmötöt is, amiből a gelice fiszket épít, az se vesszen kárba. Azt mondja: megsül a tüzin egy rántotta. Hát így vótunk. Mai napig együtt üssük-vágjuk az életet. Osztán mikor hogy fordul.. ■ Hun kerék, hun talp. Lejegyezte: Sztancs János Álltái a sugárözönben \ Röntgen-sugár ölelésben torokszorító magányban lezuhant váltakkal nyitódni készülő hűvös tenyerekkel álltái a fuldokló csöndben hallgatásra kárhozottan befelé kiabálva I * vártál a sugárözönben Röntgen-sugár virradatban a megszülető szóra simogató csöndjére parázsló lobogására ott dobogtam szíved alatt mellkasodnak feszültem kilüktettem bőröd alól vállaid ívét emeltem hűs tenyeredbe csukódtam f .tó HXJDÁK ERZSÉBET: ’ Veszteség Lesütött szemedből kicsüng az éjszaka és fogyatkozik a nap szívedben jégvert virágok sűrűjén rejtőzöl elveszetten mert szíven talált ki felnevelt pontos szóval a bizalomra és sebesült sorsod a szél most szirmonként szertehordja RATKÓ JÓZSEF: József Attila Ez a hitvány, gyönyörű ország Megszégyellhetné Janus-arcát. Édes nagyfiát lökte sínre, » vigyorgott e halálos csínre. Züllött méhébe gyömte vissza, hogy újból a világra hozza. Most lucskos csigaházat szárít pótolni sérült csigolyáit. Kismama-hasán kín ragyog — kigyöngyöznek a csillagok.
