Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
Ki volt az alkotója a megyeháza szobrainak? A másfél évtizede, 1971- ben megjelent könyvecske „Nyíregyháza művészeti emlékei" címmel mindeddig az első és sajnos az utolsó kísérlet arra, hogy a megye- székhely képzőművészeti és építészeti értékeit szerbe- számba vegye. Nélkülözhetetlenségét bizonyítja, hogy azóta vetélkedők, idegenvezetők .kézikönyvévé” vált, még akkor is, ha olykor egyes adataiban nem pontos, vagy félrevezető. A szerző, Korok- nay Gyula — városunk, megyénk jó ismerője — ugyanis előtanulmányok híján volt kénytelen összeállítani e munkát, amelyet azóta sem követtek részletfeldolgozások. Kivéve talán Margócsy Józsefnek a helyi rádióban elhangzott, s majd könyv alakban „Utcák, terek, emléktáblák” címmel megjelentetett finom megfigyeléseit, melyek elsősoíban a város egykori hangulatának lírai felidézései. A következőkben egy más irányú kutatásaim közben fellelt adattal szeretnék hozzájárulni Nyíregyháza város első köztéri szobrainak történetéhez. Néhány szó a megyeházáról Koroknay Gyula munkájából is tudjuk, hogy a mai megyei tanács épülete korunkban elképzelhetetlen gyorsasággal épült fel. A tervező építésszel, Alpár Ignác- cat. 1891 március 2-án kötötték meg a szerződést, s az épület már >'892. október 1- én beköltözhető állapotban volt,: A gyorsaság mellett ki keli még emelnünk azt a tényt is, hogy a munkák félideje állásánál az is kiderült: a tervezett összeget nemhogy túllépik, de el sem fogják költeni! Ezért 1892. február 8-án a vármegye építkezési bizottságának ülésén Alpár Ignác egy javaslattal. állt elő. Arra kérte a bizottságot, hogy a megtakarítás terhére hozzon határozatot, miszerint . .a szék házi épület homlokzatán lévő kis fülkékbe két darab szí lárd kőanyagból készítendő, s művészt kivitelű szobor állíttassák, és ezek elkészítésével, egyenként 1000 (akkori) forint munkadíj mellett valamely jónevű szobrászunk bízassák meg.’’ A ma is látható szobrok — Szabolcs vezér és Szent 1st ván kőbe faragott.egész alakos emléke — mesteréről, elkészültéről, felállításáról azonban eddig nem rendelkeztünk híradással. Koroknay szerint a szobrászművészt nem Alpár ajánlhatta, ment „vidéki eredetre mutat az az elkésett romantika is, ami árad a szobrokból: hősi pózok, kérlelhetetlenség egyrészt, jövőbe pillantás másrészt, zordság és büszkeség, bölcsesség és tettrekészség, s mindez valahogy olyan ügyetlenül, bizonyos sutaságtól nem mentesen.” Koroknay szerint a megye maga nézett szobrász után, s „valahol vidéken keresett magának egy olcsó kőfaragót.’’ Az elcserélt szobrok A megyeháza épületébe került első képzőművészeti alkotást, Ábrányi Lajos festőművész Kossuth Lajost ábrázoló egész alakos olajfestményét 1897. május 3-án leplezték le ünnepélyes keretek között. A kép ma is az első emeleti díszterem egyik ékessége. A másodikról a Nyírvidék (akkor még hetilap) 1897. évi 51. száma adott hírt: a vármegyeháza frontján lévő két fülkébe megrendelt szobrok deszkaládákba csomagolva december elején megérkeztek. Amikor a ládákat kibontották, a bizottság tagjai igencsak megrökönyödtek: az egyik szobor valóban Szent Istvánt ábrázolta, de a másikról el sem tudták képzelni hogy kicsoda. Ugyanis egy „borotvált képű, feién koronát viselő, kezében az ország aimaját tartó alak” nézett velük szembe, aki mindenki más lehetett, csak éppen Szabolcs vezér nem! Annyit a honatyák is tudtak, hogy Szabolcs vezér e királyi attribútumokkal nem rendelkezhetett, de bizonyára elevenen élt bennük még a nagykállói megyeházban sokszor, megbámult Wra- betz-kép emlékei is. Ez az 1783-ban készült festmény—' amely ma a Jósa András Múzeum első emeleti folyosóján látható — a megye névadóját tollas süveggel, szabiyá- val ábrázolja, ahogy ez egy honfoglaló vezérhez illik. Gyors döntés született tehát: a Szent István-szobrot felemelik és be is állítják a falifülkébe, de ezt a lehetetlen Szabolcs vezért nem fogadják el, s az ominózus tévedés okáról választ kémek a művésztől. A címzett: Kallós Ede A címzett egy akkor fiatal, a harmadik X-t alig taposó, a budai Várbazár műterem sorában dolgozó művész volt, akinek a nevét országosan ugyan nem ismerték, de annál jobban itt, Nyíregyházán. Ugyanis Kallós Edéhez ment a levél, aki 1894-ben nyerte el a Bessenyei-szobor- ra kiírt pályázatot, s mint a Nyírvidék egy korábbi tudósításából kitűnik, éppen 1897 őszén mintázta meg a Besse- nyei-szobrot is. Tehát nem ismeretlen vidéki kőfaragó a két szobor alkotója, hanem éppen a Bessenyei-szoborral, mint első jelentős köztéri alkotásával későhb nagy karriert befutó művész, aki minden bizonnyal a szoborpályázat kapcsán kapott megbízást a két kőszobor elkészítésére is! Kallós válaszlevelét a Nyírvidék 1897. évi utolsó (52.) száma ismerteti. A művész azzal mentette magát, hogy ugyanazon a helyen Szent István és Szabolcs vezér elhelyezésében ellentmondást látott, s művészi érzéke azt diktálta neki, hogy Szabolcs vezér helyett Aba Sámuel (I. Istvánt követő második királyunk) szobrát mintázza meg és faragtassa ki. A vármegye alispánja erre összehívta a már évek óta működő „Bessenyei szobor- bizottságot”, s ott terjesztette elő Kallós kérelmét, hogy fogadják el Aba Sámuelt. Azt már a Nyírvidék közleménye is sugallta, hogy sem az alispán, sem a bizottság Kallós indokait nem veszi figyelembe, ragaszkodni fognak az eredeti elképzeléshez, Szabolcs vezér szobrához. Sajnos, itt megszakad elbeszélésünk fonala, mert a Nyírvidék többet nem foglalkozott az üggyel, talán a megyei levéltár 1898. évi alis- páni iratai adnak majd választ ara, hogyan is lett Aba Sámuelből mégiscsak Szabolcs vezér. Mindenesetre Kallós Bes- senyei-szobra 1898 tavaszán nagy sikert aratott a magyar művészek nemzeti seregszemléjén Budapesten, a kész szobor már az év közepén Nyíregyházára került Ünnepélyes avatására azonban az Erzsébet királyné meggyilkolását követő gyász miatt már csak a következő évben, 1899. május 9-én került sor. Addigra az elcserélt szobrok ügye is rendeződött, ám ennek kapcsán tudtuk meg, hogy Kallós Ede nem egy, de egyszerre három alkotásával is képviselve van városunkban, még akkor is, ha a két kőszoborról ler£ a „vidéki eredet”. Németh Péter A Déri Mázt üvegritkaságai Nys XIX. századi hámozott üvegkupa (Fóti Farkas Zoltán) ték a különböző funkciókat látó, velie a saepségiet is elő Szép üvegtárgyak együttesét láthatják az ór- dékiődők a Jósa András Múzeumban két hónapom át. A debreceni Déri Múzeum jeles '.mecénásainak egyike, Déri Györgyné .gazdagította vele sok műfajú kultúrtörténeti gyűjteményünket, 'követve a névadók Déri Fríffyes ás Déri György példáját. Az üveg — egyes kutatások és feljegyzésiek szerint — már 8 ezer éve él velünk. Mindenesetre a régészeti feltárások szerint bizonyossá vált, hogy az i. e. 4. érvezredben máir fiolákat, füles korsókat, széles hasú fazekakat, hegyes lábú amforákat, gömb. alakú edényeket készítettek üvegből és ezeket díszítették is. Az időszámítás előtti 1500 körüli időikben az üveghal mik készítése elérte a művészi tökéletesség színvonalát. Kína, Egyiptom, a görög és a római kultúra, Bizánc, Velence után a középkorban már egész Európáiban elterjedt az üvegmű- vessóg, a reneszánsz 'korában hazáinkban is, nagyobbrészt német és cseh közvetítéssel. Ablak, tülkör, lámpa, pohár, edényeik, vázák, kancsók és szemüveg készülnek üvegből többek között, s e tárgyak közül nagyon sbk használati funkcióin túl esztétikai, ipar- művészeti értékeket is jelent, jelképi jelentések hordozója is, a formák és a színek által. Emberi erényeket, rangot jeleztek vele, a természet sokszínűségét tárják ma is elénk. Szerkezeti tulajdonságaik révén sokféle formai megoldásra késztették alkotóikat^ akik hol egyszerűen, hol bonyolultabban, olykor játékosan jelenítették meg mindezeket. Régtől fogva jelenti például a kék a jóságot és ugyanakkor a hidegséget is, a zöld a rangbéli nagyságot, a barnás színek a melegséget, a sima, az áttetsző az egyszerűséget, az opálos, a csontüveg, a kevésbé áttetsző, vagy átlátszatlan a titokzatosságot, olykor a nemes egyszerűséget. Művészei felismerték az üveg anyaga és formája közötti kapcsolat lényegét, a for- málhaitóság, az alkalmazkodóképességet, azokat a tulajdonságokat, amelyek lehetővé tetrazslo tárgyak készítését. Az üveg szilárd, íényátere tő, színezhető, átlátszó, f máJiható, tisztán tartható. M formálható kicsiben és na ban, díszíthető, de önmagái htagyva is nemes. Társíth más anyagokkal, díszítő vassal, rézzel, ónnal, ezüst arannyal. Az üveg művésze nek — miután az arohitek ráliis művészetek közé tartó — mértani alapjai vannak felépítésnek, a statikai, 'mér ni számításnak nagy sze pe van az üveg alaki sában. De a puha árnyalat toa ágyazott fények finon elpejtik ezéket, s csak az e ségbe fogott kompozícióra gyelünlk. Nem a kiiszámítí ságot,'hanem a formai elev együttese által alkotott r vészi egységet vesszük és A sugaraikat, a színfoltul amelyek oly gazdagon csilit nalk meg a szerkezeti elei ken, gyöngyökként, vagy i üvieghálókként. Mindezek adják azt az áh szerű, meseszerű szépséget üvegnek, amelynek hatás aligha gondolunk a megal tás kiszámítottságára. tect kai megoldásaira. A különböző korok művés ti stílusai rajta hagyták r maikat az üvegtárgyakon, üvegműv esség remekein. alapvetően meghatározó, s 1 tenet Meg egymás mellett stílus a jellemző. Egyik az ún. fúvott ü stílus, amely nagyobbrész növényvilágból veszi form Szombati galéria Borsos Miklós: Ember és árnyéka SZOKOLAY ZOLTÁN: ÁTOK Alkalom jön az örömre tehát alkalmi öröm fekteti a fejem tönkre belül bizonyos körön Alkalom a szabadságra csonkolja két alkarom hűlt helyemen marad hátra konténernyi tarka lom Alkalmazott elméletek tépik zsigereimet s repülök mint pudvás retek neki majd a semminek S ama jeles alkalomból midőn végleg hideg forma lesz a tartalomból álljon meg a te szíved N ehéz volt a fődnek hallgatni, amit apám a fejemre olvasott. Azt mondja: „Tán meggágyültál? Hova akarsz te nősülni? Hát azoknál se tücs ki, se hajcs ki, olyan kódusok. Nincs azoknak még aprójószáguk sem.” Az biztos, szegény ember én sem akartam lenni. Tudtam milyen a szegénység, ha disznó van, kotlát nincs, ha kotlát van, disznó nincs. Apám meg csak. hajtotta a magáét: „Te, a mír ilyen nagy tüzed van, még nem muszáj megnősülni. Tüzet oltani moslékkal is lehet. Amíg lelohacc keresnél inkább, egy valaki rosszfélét.” Nem érdekelt engem az apám beszíde. Erős vótam, mint a vasék. Úgy kaptam fel a hasas gabonás zsákot, mintha tö- rekkel lett vóna tömve. Az ördögtől sem féltem. Meg osztán akkor mán juhászkodtam, úgy számoltam, megélek én a magam lábán. Különben paraszt- kölyöknek születtem én, nem juhásznak. De sokan vótunk testvérek. Na, gondoltam, itt sose leszek gazda. Úgyhogy ahogy cseperedtem, mindjárt azon spekuláltam, hogyan kellene kikeveredni ebből a paraszti sorból. Vöt, hogy mint süldő kölyök elmentem napszámba. Dehát mit lehetett ott keresni? D osztán a napszámba az a széd járta; Áldott a sok I de átkozott a sok száj, mer babrál a tarisznyával. Szó nem ért semmit. Látta benn apó, az anyai nagyapám, ez igyekezetei, ezt a spekul Juhá hajlandóságot, oszt ódat maga mellé. Ű meg az elő régi jó juhászok vőtak. így osztán — hogy va mennyire a magam gazd lettem — jöhetett nekem ap akármilyen beszéddel. H< vak vagyok, mer látom, ht ez a lány már évek óta kin rad, mint kutyapiszok a I bői. Kerülik a kérők, sesem bolond elvenni olyan hér cselédet, akinek csak ai nyija van. amennyit mai hord. Bántam is én. Anyc aki megkötötte magát, hogy KM HÉTVÉSI MELLÉKLET
