Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-08 / 57. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET

1986. március 8. ^

Péntek, reggel 9 óra. Telefonon keresem a vállalat igazgatóját.

— Ki az? — érdeklődik egy rekedt, szeszgőzös mély bariton, s megmondja, hogy ő a szereidéből vár vonalra, s kopjak le, lépjek ki. Közlöm vele, hogy az igazgatóval szeretnék beszélni.

Röhög.

— Mit röhög? — próbálom naivságom palástolni.

— Hol él maga ember?! Pénteken ... ilyenkor... vezetőt keresni a vállalatnál? — s jóízűen, hosszasan hahotázik.

Péntek. Ez a legátkozot- tabb napja a hétnek.

— Űjabb telefon. Keresem az igazgatót.

— Én is őt keresem — közli velem valaki, s leteszi a kagylót.

Tárcsázom. Foglalt. Megismétlem. Ismét foglalt. Végre egy bájos női hang jelentkezik.

— Tessék.

— Az igazgató elvtárssal szeretnék beszélni.

— Pesten van. (Pénteken. Higgyem el?!)

— Akkor a helyettesét kérném.

— Szabadságon van.

— És a főmérnök?

— Házon kívül.

— Egyáltalán ki van benn a vezetők közül?

— Senki.

A gazdátlanságot érzem. Tovább kérdezősködöm:

— ön kicsoda?

— Én helyettesítem az igazgató titkárnőjét, mivel ő is szabadságon van.

Kivel lehet pénteken érdemben beszélni? Senkivel. Amióta van szabad szombat, valójában a péntek új szerephez jutott Előlépett! Legalábbis ez a nap így „viselkedik”. Természetes, hogy a szombat szabad, a vasárnap ünnep. Hétfőn pihenjük hétvégi fáradalmainkat, kedden előkészítjük és kezdjük a munkát, s péntek délelőtt már készülünk a hétvégére, a jól megérdemelt ki- kapcsolódásra.

— Hol él maga, uram?! — visszhangzik bennem a szeszgőzös hang, s a 'kísérő kacagása.

Igaza lenne?

e

Link = megbízhatatlan, szélhámoskodó vagy köny- nyelmű alak. Lényege a komolytalanság, fegyelmezetlenség. Tehát akit link- séggel illetnek, az valójában a megbízhatatlanság, a könnyelműség megtestesítője, amolyan visszaélés félét követ el. Edestestvére a linkség a lazaságnak, negligensségnek. Olykor olyasvalami, ami tetten nem érhető, tehát nem is vonható felelősségre, mert személytelenné válik. Linkség bizonyos fajta szituáció teremtése törvényes keretek között, ami bosszant, lejárat, tekintélyt rombol (emberét, hivatalét!) és presztízsveszteséget okoz.

o

J.-t ajánlják. Kiváló szakember hírében áll. Telefon, időpont-egyeztetés. Várom. Nem jön! Ismét telefon. Elnézést kér, elfoglaltságára hivatkozik.

Ojabb időpont-megbeszélés. Már két órája várom. Végre kerékpárral érkezik. (Tolja.) Dülöngél. Dől belőle a szesz. Szemei véreresek, haja csapzott.

Kezdi mérni J., milyen anyagokra is van szükség. Amikor elkészült egy újabb felest dob a gallér mögé. Távozik.

— Mikor látom?

— Holnap ilyen tájban jövök, hozom a szükséges anyagokat, s kezdem a szerelést.

Másnap ismét várom.

VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN

Több órája. Következő nap, telefon a főnökének, aki ajánlotta. Restelkedik, ígéri, beszél a J. fejével. Beszélt. Várom J. hívását. Hiába. Én hívom telefonon. Szerencsém van.

— Hja, igen. Említette a főnök — mondja, mintha a világon semmi nem történt volna, s ez lenne a természetes. Megállapodunk. Várom, nem jön.

— Keresték — fogad a szomszéd asszony. — Még, szerencse, hogy nem voltak itthon, mert az illető úgy be volt lökve, mint a szürke szamár. Alig állt a lábán.

Másnap ismét keresem. Nem is emlékszik.

Végül összejön\ a meló. Szereli a rendszert. Próbálja. Nem jó. Ismét próba. Sokszor. Semmi eredmény. Végül megunja, s megszólal. ' '

— Műszer kellene. Csak így állítható be.

— Állítsa — jegyzem meg.

— Nincs. Nem hoztam.

Ismét megállapodunk,

mikor jön. De már hitetlenkedem. Észre is veszi.

— Csak nem gondolja, hogy cserben hagyom? — önérzeteskedik. — Nekem többe van az anyag. Legalább két Ady fekszik benne.

Megnyugtat. Talán ki is kellett volna fizetnem legalább a felét. Azóta is várom.

J., a link azóta nem" jelentkezett. Fél éve!

□

Augustinus Aurelius római császár és filozófus tanította: „Ha a fegyelem szigorát elfojtják vagy aludni engedik, büntetlenül garázdálkodik a gonoszság.” Ott, ahol eluralkodik a linkség, a fegyelem szunyókál. Ki ébreszti fel?

Cseng a telefon. Ideges, türelmetlen hang.

— Uram! Ne haragudjon, de maga egy megbízhatatlan partner. Minősíthetetlen az egész almaszállítmány, amit küldött. Nem erről volt szó. Nem ebben egyeztünk meg. Itt vannak a gépkocsik. Egymás után vizsgáljuk a szállítmányokat. Vacak, vegyes. Mit kezdjek ilyen áruval? Gondolja, hogy a külföldiek szóba állnak velem a jövőben, ha ilyen áruval átrázom őket? Tudja mit? Az én becsületemre maga ne játsszon! — ömlik szinte egy szuszra a panasz, a reklamáció.

Végre elhallgat. A telefon innenső oldaláról elnéző hang bocsánatkérően:

— Szóhoz sem tudok jutni. Csak ismételten az elnézését kérhetem. Higgyen nekem! — könyörög. — Személyesen beszéltem meg minden egyes tételt, szállítmányt, s a lelkűkre kötöttem munkatársaimnak, hogy csak válogatott, kiváló- árut szállíthatnak. Nem voltam itthon, azért történhetett. ígérem, kicseréljük. Bíztam bennük, s ez az eredménye. Azonnal intézkedem! — ígéri.

Telex a téesznek. Telefon a megrendelőnek. Megtörtént az intézkedés. Erről értesítés a reklamáló partnernek telexen.

A néhány nappal korábbi türelmetlen hang most higgadtabban :

— Ne haragudjon, hogy a múltkor kikeltem magamból. De, ha ilyesmit magával megcsinálnak a munkatársai, akkor nem is tudom, mit szóljak. Tán másra is képesek.

— Sajnos. Elnézést kérek a történtekért. Reggel érkezik az új szállítmány. Várják, gondoskodtam a kirakásról is. Garantálom, kiváló alma lesz.

Tévedett. Ismét „átvágták”. Már nem teljesen. A szállítmány egy része valóban a kívánt minőségű alma volt. De belesuvasztottak ismét néhány olyan tételt, amelyekről úgy gondolták: hátha „megeszi” a partner. Nem „ette” meg.

Telex és újabb mosakodás, ígérgetés, szégyenkezés a linkeskedők miatt. A

tisztességes partner mögött újabb manipuláció, újabb linkeskedés a másik bőrére és becsületére. Vásárra vitték a vezető jó hírét, elkótyavetyélték megbízhatóságát. De a téeszét is!

0

— Nincs semmi vész — nyugtatja a beteget a főorvos. — Felszólunk az ötödikre, s kérünk tőlük beutaló iratokat — mondja, miközben idegesen nyito- gatja az íróasztal fiókjait, hátha valahol mégis ráakad egy, egyetlen egy papírra, amire szüksége van, amit csak ki kell tölteni, s minden rendben van. Sajnos, semmi eredmény.

Eltávozik. A beteg türelmesen vár. Néhány perc múlva megérkezik a főorvos. Karjait széttárva:

— Sajnos, ott sem jártam sikerrel. Nekik sincs beutaló papírjuk. Mit tegyünk? — néz kérdő tekintettel. ^

A páciens agyán átvillan a gondolat: vajon kinek a kötelessége lett volna ezekről a papírokról gondoskodni? Ki mulasztott? Lehet meg is ígérte, csak elmulasztotta. Ki volt a link, a fegyelmezetlen? Nem nagy ügy. Ki hozta mégis ilyen kellemetlen helyzetbe a főorvost?

— Egyet tehetek — szabadkozik a főorvos. Felírom az adatait, a diagnózist és személyesen viszem el, a rendeltetési helyére. Legyen nyugodt, elintézem — s hozzálát körmölni.

Kótics Ferenc: Panoptikum

Kissé keserű szájízzel, a főorvos tekintélyét megté- pázottságának tudatával távozik a páciens.

o

R., a gondnoknő az alkalomhoz illő friss frizurát csináltatott és szemet is festetett. Fontos vendéget várnak. Előre jelezték, mikor érkeznek. Csak azért, hogy illően felkészüljenek.

— Jó lesz, ha feljavítjuk egy kicsit az „üzemit”? — támad ötlete R.-nek.

— Nagyszerű. Ez eszembe sem jutott. Igazán nagyszerű ötlet — dicséri a főszervező. — Különben mi lesz ma az üzemi kaja? — érdeklődik.

— Ügy kalkuláltam, hogy halászlét főzzenek pontyból, dunakömlődi módra, vágott csíkkal. Utána túrós csuszát tepertővel. Hozzá vörös bort terítünk, feketét és a hölgyeknek egy kis máglyarakással kedveskedünk.

A főszervező áradozik. Előre nyalja a száját, s gondolatban aratja a babérokat, bezsebeli az elismeréseket.

— Illenék szólni most már a dirinek is — javasolja R.

— Igazán figyelmes — dicséri.

Néhány perc múlva, minden munkát félre téve ott áll és vár a fogadó stáb a hosszú, elegánsan megterített asztal körül.

— Hány órára érkeznek?

Mit mondtak? — érdeklődik az igazgató.

— Fél egyben egyeztünk meg, s utána azonnal ebéd és üzemlátogatás.

— Azért, mert már jóval elmúlt fél egy — pillant az órájára az igazgató.

Egy óra. Senki. Fél kettő. Senki. Idegeskednek. Már ott gőzölög az ínycsiklandozó halászlé a porcelántálakban az asztalon. A főszervező nyugtalan. Kiszalad a portára. Érdeklődik. Néhány perc múlva vissza jön. Ég az arca.

— Pedig megígérték. Előre egyeztettük pontosan az időpontot — morog félhangosan.

Hirtelen megszólal a telefon. Felkapja.

— Tessék, itt X, Y — mutatkozik be.

Arca sápadt, ajka remeg, szemei forognak. Fogja a telefonkagylót, s nem tud megszólalni.

— No, mi van? Nyögd már ki — bíztatják.

— Elmarad a látogatásuk — válaszolja tömören, letörtem Nem jönnek az ebédre. Nem fér a programba. Azt üzenik, ne várjuk őket.

Paff.

— Üzenhették volna azt is, hogy jó étvágyat kívánnak — találja fel magát az igazgató.

Derül a fogadőgárda.

— Nem tévesztetted el a dátumot? — jegyzi meg valaki a főszervezőhöz fordulva epésen.

— Ki linkeskedett? Mondd meg, vendégül akartál látni bennünket — heccelik.

— Ha ezt a kaját a te zsebedből kellene fedezni, kevés prémiumot kapnál — számolgatják.

o

A linknek nincs erkölcsi mércéje. Nem ismer etikai határt. A linkeskedés azért veszélyes, mert olyan jelenség, amelyet nehezen lehet tetten érni. S ha még ki is tudódik, hogy ki és miért volt link, megbízhatatlan, bocsánatosnak tartják. Pedig burjánzik, terjed, behálóz másokat is, becsületeseket feketít be, s olyan méreteket ölt, amley immár társadalmi károkat okoz, mert a józan, tisztességes emberi erkölcsi normákat rombolja, értékek értékvesztéséhez vezet.

Terjedésével a tisztességen alapuló partneri, üzleti, emberi kapcsolatok helyébe a bizonytalanság, a bizalmatlanság tényezői lopakodnak elő. Ezek válnak olyan normákká, amelyekkel számolni kell, bár kiszámítani aligha tudja a másik, a tisztességes partner. Ezért aztán egy-egy linkeskedő húzása úgy éri a partnert, mintha fejen csapták volna. Fel sem tud készülni az ütés fogadására, hogy kivédje azt.

o

— Az egyik igazgatóhoz kényszerszálak fűztek. Elkötelezettje voltam a vállalatának. Ezért rájuk bíztam a kivitelezést — emlékezik a megbízó vállalat igazgatója.

Megalkudott a körülményekkel. Pedig előre és többen is figyelmeztették vezető munkatársai: igaz,

hogy jól felkészült és dörzsölt mérnök a kivitelezést elvállaló vállalat igazgatója, de nem szavatartó, nem megbízható, enyhén szólva, link.

— Nem hittem, nem is gondoltam. Valójában én nem sokat értek egy ilyen vállalkozás lebonyolításához. így aztán arra kényszerültem, mégis bízzak benne. Ö van „otthon” az ilyen ügyekben. Bár kétségtelen, a másik vállalat vezetőivel szimpatizáltam, de a kapcsolatkényszerünk az iméntihez kötött.

Döntött.

— Meghívtam egy meghitt beszélgetésre és ebédre. Gondoltam, fehér asztal mellett kellemesen, alaposan és részletesen megbeszélhetünk mindent. Sikerült is, úgy éreztem, örültem, hogy egyenesben vagyunk a beruházással. Néhány nap múlva, amikor a hivatalos papírok elkészülitek, s már csak az aláírásunk hiányzott róluk, telefonon semmisnek tekintette az összes<Mőző megállapodást. Vissz&n»ndta a megbízatást, az utolsó pillanatban fordított rvátat nekünk. Kezdhettem elölről mindent' a másik vállalattal. Égett a pofámon a bőr, amikor felkerestem annak az igazgatóját. Csaknem könyörögnöm kellett, hogy vállalja el a beruházás kivitelezését. Ha ugyanis nem tudjuk idejében megkezdeni az építkezést, százmilliók vesznek el, károsul az egész megye általa ... Gondolja, nem tudta, hogy a másik vállalat igazgatója faképnél hagyott? Dehogynem! Hiszen évek óta egymás orrában voltak már. És mégis megértette előző döntésem okát is. Elvállalták a beruházás kivitelezését. És tisztességesen végzik a munkát. Nekem igen nagy és keserű tanulságokkal szolgált ez az ügy.

KM

o

!.sä° Linkeskedők