Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. március 8. „A mértéken felül minden pohár átkozott..(Shakespeare) B izonyára sokan vagyunk, akik az utcán fekvő mellett szienvtelenül haladunk el, arra gondolva, hogy emberünk kicfeit többet ivott a kelleténél, majd kijózanodik. Növekvő közömbösségünk — aminek az alkoholra gondolva van is némi alapja — azt a veszélyt rejti magában, hogy azokra sem vetünk ügyet, akik segítségnyújtásra szaruinak, pedig a hirtelen rosszullévők százait, ezreit lehetne megmenteni gyors és szakszerű közbeavatkozással. Rendkívül összetett és szerteágazó [társadalmi jelenségről van szó, kára sokszorosa valamennyi szeszbevételnek. Kihatása a családi kapcsolatok lazulásától a csökkenő munkateljesítményeken át a teljes leépülésig tetten érhető. A népesedés számtalan tényezőt és összefüggést magában foglaló eleme között is felfedezhető az alkoholizmus. Hazánk népesedésében a 80-as évek elején új helyzet állt elő. A születések egyre csökkenő száma már nem érte el az emelkedő halálozásokét, ezért az ország népessége fogyni kezdett A demográfusok szerint ennek mintegy négyötödét az elmaradt, szülések, egyötödét a növekvő halandóság okozza. „A népesedés •lazai alakulása nagy fontosságú társadalmi agy, összehangolt állami és társadalmi erőfeszítésekkel el kell érni, hogy a népesség csökkenése megálljon, hosszabb távon a lakosság szama növekedjen" — olvashatjuk a XXII. kongresszus határozatában. Ennek egyik módja a magyar halandóság alapirányzatának megváltoztatása mivel az mintegy Két évtizede folyamatosan emelkedő. Különösen a 40—59 évesek halálozási arányszama emelkedett nagymértékben a legutolsó tíz évben. A rosszabbodó halandósági szint egyik okozója az egészségtelen életmód, a mértéktelen dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás. A Központi Statisztikai Hivatal 1984. évi rmkrocenzus (kis népszámlálás) adatai lehetővé teszik, hogy az alkoholfogyasztást a ténylegesen fogyasztó 14 éven felüli lakosságra vonatkozóan is megismerjük. A bevalláson alapuló statisztikai adatok szerint alkoholt fogyaszt a férfiak 68 százaléka (ebből 18 százalék rendszeresen), a nőknek viszont csak 28 százaléka (de ebből rendszeresen csupán 1,5 százaléka). Az utóbbi adatok feltehetően jóval kisebbek a valós értékeknél, a nők közül ugyanis sokan igyekeznék szenvedélyüket palástolni, de a rendszeresen alkoholt fogyasztó férfiak egy részéről is feltételezhető, hogy alkalomszerű ivónak vallatta magát. A 14 éves fiuknak még csak 2 százaléka, de' a 15—19 éveseknek már közel egynegyede alkalmanként iszik. Legnagyobb az alkalmankénti ivók aránya a 25—39 évesek csoportjában (5 közül 3 tartozik ide), ami — szemben a rendszeres, ivókkal. — az életkor előrehaladtával csökkep. Az utóbbiak legnagyobb arányt (26 százalék) az 55—59 évesék korcsoportjában érnek el. A nők alkoholfogyasztására vonatkozó szokások korcsoportonként azonos a férfiakéval. Az aktív kereső férfiak körében a fizikai foglalkozásúak, a nőknél a szellemiek a gyakoribb ivók. A férfiak közül leggyakoribb a szeszesital- fogyasztás a mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak körében (80 százalék). Egy tsz- elnök tréfás megjegyzése: „Nálunk a reggeli féldeci helyettesíti a fogmosást.’’ A nőknél viszont a mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak képviselik a legkisebb arányt (28 százalék). A z életszínvonal és az alkoholfogyasztás között meglehetősen szoros kapcsolat mutatható ki. Az életszínvonal emelkedésével párhuzamosan évtizedeken át növekedett az egy főre jutó alkohol mennyisége, ami az utóbbi években egészségtelenül magas szinten stabilizálódott. A 100 százalékos szeszben kimutatott 11—12 liter mintegy kétszerese az 1934—1938. évek átlagában számított 5,5 liternek. Tapasztalatok azt mutatják, hogy a szeszes italok árának emelése csak igen rövid időre mérsékli fogyasztásuk növekedésének ütemét, az inkább a jövedelmek alakulásával mutat összefüggést. A jövedelmekből szeszes italokra fordított hányad meglehetősen állandónak mutatkozik, mintegy 10 százalékot tesz ki. Az alkoholos italok ára 1970-hez képest megkétszereződött. Bolti árakon számolva 1 liter bor az 1970. évi 20,50 forintról 1984- re 45,70 forintra emelkedett, 1 liter sör 8,90 forintról 18,90 forintra drágult, a rum és a pálinka literje 242 forintról 406 forintra, a likőr ára 92 forintról 165 forintra változott. ~ Szabolcs-Szatmár megye egyik nagyon kedvezőtlen adottsága az is, hogy itt él a rokkantak egytizede, mintegy 60 ezer ember. A munkavállalási korban lévő, megváltozott munkaképességűek száma eléri a 35 ezret, akiknek kétharmada belgyógyászati betegségben szenved. Csak feltételezzük, hogy sokuknak (egyes becslések szerint minden ötödiknek) oka az alkohol. Az alkoholizál ók egy része bűnöző életmódot folytat, így nem meglepő, hogy az alkoholfogyasztással kapcsolódó bűnözés nagymértékben emelkedett. Ezen belül is az átlagot meghaladó az alkoholfogyasz tással összefüggő bűncselekményt elkövető fiatalkorúak számának emelkedése. KitSzesz és statisztika Napjainkban is: lönösen erőszakos és garázda jellegű bűn- cselekményeket követnek el a korábbiaktól jóval többen alkoholos befolyásoltságban. Az alkoholizmus gyakran szerepet játszik az öngyilkosságok elkövetésében, megkísérlésében is. „Az Író és az olvasó között is az egyenes a legrövidebb út.” (FELEKI LÁSZLÓ) „Éhe a szónak../ J elenleg alig van társadalmi kontroll, hiányzik az olyan értékrend, amely elítélné az alkalmi lerészegedőket (különösen ha fiatalkorúról van szó,) és szigorúan megtiltaná a munkahelyi italozást. A legnagyobb gondot a mértékletesség hiányában véljük, ami csaknem ismeretlen fogatom. A fiatalok előtt nincs példa, mert a felnőttektől is a mértéktelen- séget látják. Leghamarabb következetes munkával kell alapvető szemléletváltozást elérni. Az általánossá vált szeszesital-kínálást és -fogyasztást mérsékelni szükséges. A gazdálkodó szervezetek és intézmények vezetőinek példamutatása, a társadalmi szervek alkoholfogyasztás elleni propagandamunkája főleg a fiatalok körében nélkülözhetetlen. Az alkoholizmus elleni küzdelemben. kiemelkedő jelentőségű az egyének és a közösségek (párt-, KISZ-, szakszervezet, Hazafias Népfront, Vöröskereszt, munkahelyi közösségek) szerepvállalása. Az alkoholizmus társadalmi megítélésének megváltozása sokat segíthet az alkoholisták korai felderítésében és kezelésbe végeiében. Nem lehet magánügy, ha az alkoholizáló veszélyezteti a környezetében élők testi épségét, gyermekei szellemi fejlődését. A mainál sokkal többet kel! tenni a már alkoholista betegek kiszűrése, felkarolása, orvoshoz irányítása, gyógykezelésük elősegítése érdekeben. Segíteni kell a felgyógyultak, a volt alkoholbetegek rehabilitációját, közösségbe való beilleszkedését. Megkülönböztetett figyelemmel kísérjük a veszélyeztetett^ rétegeket (ingázókat, munkásszálláson lakókat, ifjúságot), de az is sokat javítana a jelenlegi helyzeten, ha az érvényben lévő rendelkezéseket (pl. ittas egyént nem szolgálnak ki), mindenütt maradéktalanul betartanák. Hajnal Béla l. Két évvel ezelőtt egy üzemünkben az igazgató a brigádvezetők évi első tanácskozásán kijelentette: — Az a szocialista brigád, amelyik a jövő hétig nem iratkozik be az üzemi könyvtárba, egy árva fityinget se várjon, mert, nem fogjuk értékelni a munkáját! A teremben moraj támadt. A brigádvezetők megiepetten néztek egymásra. Kisvártatva egy öblös hang megkérdezte: — És tessék mondani olvassunk is, vagy elég ha beiratkozunk? Kirívó a példa vagy általános? A tapasztalat mutatja, hogy ahol a vezetőség^ felismerte a munkások műveltségének sokszoros hasznát a termelésben, ott a szakmai képzés, a kultúra, a művelődés egyformán fontos. A vállalati könyvtárat anyagilag is támogatják, szakképzett könyvtárosokat fizetnek, klubokat, olvasóköröket tartanak fenn, szellemi vetélkedőket, kiállításokat szerveznek 2. Hazánkban már a műit szazad végén megszülettek a munkás olvasókörök. („Éhe a szónak, éhe a szépnek”) A századforduló után a szervezett munkások tízparancsolatában első volt: „Olvass naponta legalább két órát!” Az 1934-ben készült statisztika szerint az alacsony iskolai végzettségű munkások az átlagosnál nagyobb aranyban olvasták Balzac, Dosztojevszkij, A. France, Shakespeare műveit, és jobban ismerték a kor társ "magyar irodalmat — például Jókai, Mikszáth, Móricz, Kosztolányi írásait —, mint ma az ipari iskolai tanulók! Napjainkban a klasszikus és a magyar irodalom értékes alkotásait sokkal kevesebben olvassák, mint a lektűrnek nevezett szórakoztató — és ponyvakönyveket. A divatos bestsellerek) mai magyar szociográfiának álcázva) majdnem minden munkás kezében megfordulnak. Sikk ezekről vitatkozni. De vajon nincs elég idő vagy nincs elég igény a komolyabb irodalmi művekre? Egy vállalatunknál egy fiatal munkásember ezt mondta: — Olvasnék én, de mikor? Nincs rá időm ... Örülök, ha a munka meg a géemká után belezuhanhatok az ágyba! SEREGI ISTVÁN, a szak- szervezetek központi könyvtárának igazgatója szerint az olvasási kedv csökkenése világjelenség. — Sajnos a munkások és az értelmiségiek is kevesebb szépirodalmat olvasnak, mint az előző években. Kevesebb a- munkahelyeken létesített könyvtárainkból kikölcsönzött kötetek száma — mondja. — Viszont megnőtt az igény a különféle szakirodalom, a szakkönyvek, a hobbyval és más szabadidős Szarnia — a Szemléről Tartalom, szakszerűség olvasmányosság tevékenységekkel kapcsolatos könyvek iránt és többen keresnek fel minket információkért. mint azelőtt. A szakszervezeti közismereti könyvtárak körülbelül hatvanezer dolgozót látnak el könyvvel a megyében. Az 1984-es felmérés szerint olvasási szándékkal csak minden harmadik dolgozó kereste fel a munkahelyi könyvtárat és 12—13 kötet könyvet kölcsönzött ki onnan. Eszerint naponta még fél órát sem olvasott! Vajon mennyit olvashat akkor az alacsony végzettségű fizikai munkás ? 3. Egy nagy hírű ipari üzemünkben a hat általánost végzett segédmunkás zavartan mondta: — Tavaly nyáron a vállalati üdülőben olvastam egy könyvei. . Van négy gyerekem, meg építkezünk is, hát nincs nekem most erre érkezésem! M. Jánosné Detanitott munkás Nyolc osztályt tanult. Évente négy-öt könyvet olvas el. — Tetszik tudni fóliázunk, mert kell a pénz! Az uram fizetése elmegy az ótépóbe, az enyém meg a háztartásra. Ugye, drága minden! így csak éjjel olvasgatok. Jókait nagyon szeretem! — magyarázta csillogó szemmel. A Nyíregyházi Konzervgyár most felújított Váci Mihály szakszervezeti könyvtárában találkoztam ROZS- NYAI BÉLANÉVAL. A kétgyermekes, fürge kezű, középkorú asszony vételező az asszeptikai üzemben. A tudományos-fantasztikus irodalom szerelmese. Szocialista brigád tag. — Nem is tudom összeszámolni. hány könyvet olvastam már el eddig! - — mondja lelkesen. — Nagyon szeretek olvasni! Most ReKINEK SZOL kinek írják, szerkesztik a Szabolcs-Szatmári Szemlét, a megye gazdasági, társadalmi és kulturális folyóiratát, amely az idén „életének” huszonegyedik évébe lépett? A kérdés jogosságát indokolja, hogy a Szemle a két évtized alatt szellemi tényezőjévé vált a megyének, amely nélkül nem lenne teljes az írott sajtó megyen, repertoárja. Számos tanulmány, forrásértékű szakmunka, irodalmi-művészeti jellegű írás jelenik meg rendszeresen a folyóirat hasábjain, mely főként gazdasági, társadalompolitikai, hagyományfeltáró és -ápoló tevékenységéivel, művészet es Irodalompártoló igyekezetével teremtette meg olvasótáborát. Témaválasztására — az első számában is — az eddigiekhez híven a sokrétűség a jellemző. Közismert, hogy nem irodalmi, művészeti, hanem gazdasági, társadalmi és kulturális folyóiratról van szó. ez az összetett profil, vagy olykor pro- filtalanság, sajátos arculat kölcsönöz a Szemlének. A mai gazdasági vezetés, szervezési, irányítási rendszer elemzése éppúgy megfér — egymás mellett, a kialakult rovatoknak megfelelően — mint a régi nyíregyházi laktanyák krónikája, vagy .Tókai „Magyar nábobjának” nyír ségi vonatkozásai, Kölcsey levélé Kossuthoz, a Magyarország története első kötetéről rendezett szakmai vita anyaga és így tovább. Ezzel a vegyes tematikával jószerivel már kénytelen volt megbarátkozni az olvasó, mégha szívesebben is venne kézbe egy tisztább profilú, szűkebb tematikájú folyóiratot. Az olvasó nagyobb gondja inkább az, hogy a megjelent írások nagyrésze nem kifejezetten a Szemlének íródott, kevésbé kapcsolódik a megye mai életének legjeUemzőbb csomópontjaihoz, a szellemi életben fellelhető kérdésekhez. Az írások egy nagy része terjedelmes, nem összefogott. A 140 oldalas szám egy nem ds kis része táblázatokat tartalmaz. A FEBRUÁRI SZÁM tanulmányt közöl „A vezetési, szervezési, irányítási rendszer színvonala Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasági nagyüzemeiben” címmel, amely közismerten igen időszerű téma napjainkban. Az elemzés kitér az agrárértelmiség szerepére, helyének, szakmai összetételének alakulására, majd a vezetési, szervezési, irányítási rendszert veszi szúró alá megyei tapasztalatok felhasználásával. A szerző megállapítja, hogy a tsz-ek egy részénél a meglévő szervezet nem felel meg az adottságoknak és a termelési szerkezet által támasztott követelményeknek. Nem foglalkoznak a jelentőségének megfelelően a vállalati szervezet korszerűsítésével, alkalmazkodó képességének javításával. Számos értékes eleme mellett Is túlságosan terjedelmes az írás, nem túlzottan kelti fel az érdeklődést. A folyóirat az Eszmecsere rovatban egy vita összefoglalóját adja közre a Magyarország története első kötetéről. Tavaly novemberben a tanárképző főiskola történelem tanszéikén gyűltek ösz- sze az ország őstörténetének és kora- középkori történetének legismertebb kutatói, hogy megvitassák, értékeljék a tízkötetes Magyarország története című munka első kötetét. Az ötlet — még annak idején — Hársfalvi Pétertől származott. Az összefoglaló számos érdekes részt tartalmaz a nem történészek szamara is, de összességében annyira szakmai, részletező és terjedelmes, hogy szinte olvashatatlan. AZ IDEI ELSŐ SZÁM legkevésbé olvasmányosnak mondható írása azonban a szatmárcsekei Köücsey-kúria leltáráról szól, amelynek folyamatos szövege egy és egy negyed oldal, a többi pedig, szám szerint tizenegy oldal a teljes táblázat közreadása, amiből mutatónak egyetlen oldal is bőven elég lett volna az illusztráció kedvéért. (A táblázatok rekordját azonban a múlt évi utolsó számban megjelent egyik tanulmány tartja, amely nem kevesebb, mint harminc oldalon közölt egy táblázatot.) Érthetetlennek találjuk a túlméretezett, táblázatokat, amelyek még egy Kifejezetten szakfolyóiratban sem viselhetők el anélkül, hogy elvennék az olvasó kedvét a további böngészéstől. A Szemle egyik erőssége viszont — ez a februári számra is érvényes — a kritikai tevékenység. Két színházi előadásról és több nemrég megjelent könyvről, szakmai kiadványról olvashatunk színvonalas kritikát. Kevés viszont a folyóirat savát-borsát jelentő irodalmi alkotás — novella, regényrészlet, dokumentum — melyet ebben a számban egy prózai írás és néhány vers, míg az irodalomtörténeti' kuriózumot, Illetve ok- nyomozást a ‘magyar nábobról szóló fejtegetés képviseli. A szegényes irodalmi anyag láttán önkéntelenül is felmerül a kérdés, vajon tényleg ilyen az irodalmi termés, vagy azok nem jutnak el a Szemléhez, Amikor e néhány kritikai megjegyzésünket közreadjuk, tisztában vagyunk vele, hogy a Szemlét — nem úgy mint a legtöbb vidéken megjelenő hasonló folyóiratot — mellékállású szerkesztő szerkeszti és a szerzők sem főhivatású munkatársak, nanem a megye szellemi életének különböző területem dolgozó értelmiségiek. Aligha lennénk igazságosak, ha tőlük kérnénk számon a Szemle egyes számaibán tapasztalható egyenetlenségeket, a koncentráltabb szerkesztői munkát, a markánsabb profilt, az olvasmányosabb folyóiratot. Annyira viszont magunkénak érezzük a Szemlét, hogy ne menjünk el szó nélkül az észlelt gyöngeségek mellett. A TOVÁBBI MINŐSÉGI FEJLŐDÉS feltételeinek javításán már most érdemes és szükséges gondolkodni. Egyebek mellett, véleményünk szerint egy folyóiratmunkában jártas, főállású szerkesztő megbízásával, majd amennyiben a „kézirattermés” indokolja, a negyedévi megjelenés helyett áttérni a kéthavonkénti, távlatilag a havonkénti megjelentetésre. Ezek, mégha 86-ban távlati céloknak is tűnnek, már most munkát adhatnak a szerkesztő bizottságnak, illetve a folyóirat gazda szerepét betöltő megyei tanácsnak. Könyvtár, múzeum, művelődési központ, színház ügyben már felzárkózott a megye az országos átlaghoz. Folyóirat dolgában még nem. De nem tartjuk lehetetlennek e téren is a felzárkózást. Páll Géza marque és Varga Katalin regényeit kölcsönöztem ki. A brigádban is sokan olvasnak, a jó könyveket cserélgetjük egymás között . — hajol hozzám bizalommal. — Még vitatkozunk is, hagy melyik volt a jobb! KUREK KÁLMÁNNÉ a gyümölcsüzemben dolgozik. A szerény, hallt szavú fiatalasszonynak bárom gyermeke van, csak az alvásból tud időt lopni az olvasásra. Ö is brigádtag. — Á történelmi, az életrajzi, meg a romantikus regényeket szeretem a legjobban — magyarázta örömmel. — A könyveket vásárolom is, a kedvencem Merle, a férjemé meg Passuth. Otthon háromszáz kötetünk van. A gyermekeiül is szeretnek olvasni, rászoktattam őket! simoNyi Péter meós egyetért a fiatalasszonnyal abban, hogy aki olvas, az könnyebben megérti a világot. ö maga a hangulata szerint válogat olvasnivalót. Gimnáziumot végzett, családos fiatalember. — Tetszik tudni, sok minden érdekei, azért olvasok! — mondta komolyan — Sokat szeretnék tudni! A konzervgyár önálló könyvtárának vezetője, OLÁH JÁNOSNÉ szerint a fizikai állományban lévő munkások csaknem 70%-a olvasó, és közülük csak tíz ember nem brigádteg! Az író-olvasó találkozókon, a vetélkedőkön, az olvasópályázatokon is nagy számban vesznek részt. A nyíregyházi üzemekben végzett felmérés szerint a fizikai munkásolvasók aránya meghaladja a 60°/0-ot. A fizikai dolgozó kategóriában azonban éppúgy szerepelnek a magasabb iskolai és politikai végzettségű termelésirányítók, *mint a négyosztályos segédmunkások. A több mint 60% szép mutató. A művelődés, az olvasás terén mégis van még tennivaló! Tóth Ildikó KM o
