Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-01 / 51. szám

4 Kelet-Magyarország 1986. március 1 (Folytatás az 1. oldalról) zetése címére. Abszamat Ma- szalijev, a Kirgiz KP KB el­ső titkára péntek délelőtti felszólalásában teljesen jo­gosnak ismerte el a kritikát. Rámutatott, hogy a köztársa­sági párt központi bizottsá­gának hibájából minimálisra zsugorodott a helyi pártszer­vek szerepe, hibákat követ­tek el a káderpolitikában, megsértették a kollektív ve­zetés elveit. Az elkövetett hi­báknál levontuk a megfelelő tanulságokat — mondta Ab­szamat Maszalijev. Szibériának, ennek a zord éghajlatú, de természeti erő­forrásokban hallatlanul gaz­dag vidéknek a problémáit tárta af kongresszus elé Szer- gej Manyakin, az Omszki Te­rületi Pártbizottság első tit­kára. Rámutatott a Szibéria „hasznosítása” és „élettel va­ló megtöltése” közötti kü­lönbségre, arra, hogy az utóbbi feladatot kell, mégpe­dig nagyon ésszerűen és kö­Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke és Rajnai Sándor, az MSZMP" KB tagja, moszkvai magyar nagykövet — az SZKP XXVII. kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttség tagjai — pénteken kétnapos látogatásra Uljanovszkba érkeztek. A magyar pártküldöttség tagjai a hazánkkal is kap­csolatban álló uljanovszki egyedi nehézszerszám-gép- gyárba látogattak, majd ugyanott barátsági gyűlésen vettek részt, ahol Lázár György beszédet mondott. Bevezetőben átadta a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVII. kongresszu­sára érkezett magyar kül­döttség és személy szerint Kádár János Szívélyes ' üd­vözletét. — Ezekben a napokban a világ közvéleményének fi­gyelme Moszkva felé fordul, ahol az SZKP XXVII. kongresszusa végzi történel­mi jelentőségű munkáját — mondotta. — Küldöttségünk nagy figyelemmel kísérte és teljes egyetértéssel fogadta a Szovjetunió bel- és külpoli­tikájáról a kongresszuson adott elemzést, állásfoglalást rültekintően megoldani. Szi­béria „megfiatalodásával” egyébké t sajátos tennivalók is jelentkeznek. Omszk la­kosságának átlagéletkora je­lenleg 31 év. Név szerinti bírálatot ka­pott a péntek délelőtti ülé­sen a közlekedésügyi minisz­ter első helyettese. „Milyen felelősség ez az önre bízott ügyért, Bevzenko elvtárs?” — kérdezte a vitában felszólaló Alekszandr Szuharov, az egyik moszkvai metróépítő brigád vezetője, felidézve, hogy miközben az új ötéves tervidőszakban 40 százalék­kal több munkát kell elvé­gezniük a szovjet főváros métróépítőinek, a programok egyharmadához még mindig hiányzanak a tervek és a költségvetések. ; Az élésért bíráló hangvétel folytatódott a szovjet kultu­rális miniszter felszólalásá­ban. Pjotr (Syemicsev, aki egyben póttagja az SZKP KB Politikai Bizottságának, ki­fakadt azok ellen a pénzügyi és programot, amely szá­munkra is fontos tanulsá­gokkal szolgál, biztatást és reményt nyújt a társadalmi haladás és a béke erői szá­mára szerte a világon. — Az önök városában tett látogatás alkalmat ad szá­munkra, hogy itt, a szülőhe­lyén is lerójuk tiszteletünket a nemzetközi proletariátus halhatatlan vezére, Vlagyi­mir Iljics Lenin emléke előtt. Lenin életműve új irányt adott a századunk ar­culatát, az emberiség sorsá­nak alakulását meghatározó társadalmi és politikai folya­matoknak, eszmei hagyatéka pártjaink és minden forra­dalmi erő számára ma is az elméleti tájékozódás és a gyakorlati munka biztos és kimeríthetetlen kincsestára. A szocializmus építésének magyarországi tapasztalatai­ról szólva Lázár György el­mondta, hogy az MSZMP XIII. kongresszusa a múlt év tavaszán kritikusan és mély­rehatóan elemezte helyzetün­ket és meghatározta tenni­valóinkat. Számba véve a szo­cialista rendszer nyújtotta lehetőségeket és felmérve a realitásokat, azt a feladatot tűzte elénk, hogy belső tar­talékaink feltárásával, a ha­és tervező szervek ellen, amelyek a legutóbbi időkig a gazdaságra nehezedő nem jövedelmező terhet láttak a kulturális építőmunkában. Magatartásuk következtében az elmúlt öt évben vissza­esett a kulturális beruházá­sok üteme. Gyemicsev mi­niszter elmondta, hogy a Szovjetunióban jelenleg 622 színház működik, ez keve­sebb a háború előtti számnál. Az ülésen üdvözölte a kongresszust Mengisztu Hailé Mariam, az Etióp Dolgozók Pártja Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Szocialista Etiópia Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanácsának el­nöke, Gaston Plíssonnier, a Francia KP Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára és Babrak Karmai, az Afga­nisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, az Afgán Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának el­nöke. A kongresszus ma folytatja munkáját. tékonyság, a munkafegye­lem, a minőség gyökeres meg­javításával, a műszaki hala­dás meggyorsításával, a KGST tagállamaival folyta­tott együttműködés elmélyí­tésével teremtsük meg a fel­tételét egy lendületesebb elő­rehaladásnak. Ebben a szel­lemben dolgoztuk ki és kezd­tük meg népgazdaságunk VII. ötéves tervének végrehajtá­sát. — Népünket a megbontha­tatlan barátság erős szálai fűzik a világ első szocialista államához, a Szovjetunióhoz. A magyar—szovjet kapcso­latok fejlesztésében — ame­lyek átfogják az élet minden területét — meghatározó sze­repe van a Magyar Szocia­lista Munkáspárt és a Szov­jetunió Kommunista Pártja internacionalista elvtársi együttműködésének. Beszéde végén Lázár György a magyar kommu­nisták, egész dolgozó népünk nevében további kiemelkedő sikereket kívánt a Szovjet­unió Kommunista Pártjának, a szovjet népnek a XXVII. kongresszuson hozandó ha­tározatok végrehajtásához, a XII. ötéves terv feladatainak teljesítéséhez, a Szovjetunió felvirágoztatásához. Este a magyar pártküldött­ség tagjai részt vettek a Le­nin Múzeum- és Emlék­komplexumban rendezett ün­nepi hangversenyen. Lázár György Uljanovszkban SZOVJET VÉLEMÉNY Rakétákról és csúcstalálkozóról Az SZKP és a szovjet ál­lam külpolitikájának legfon­tosabb irányairól, a szovjet —amerikai kapcsolatokról, a fegyverkezés megfékezése és a leszerelés kérdéseiről, to­vábbá más időszerű nemzet­közi problémákról tartottak sajtóértekezletet pénteken Moszkvában a kongresszusi sajtóközpontban. Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB nemzetközi tájé­koztatási osztályának vezető­je, a szovjet javaslatokra adott amerikai válaszról el­mondta, hogy az nem nevez­hető konstruktívnak, s ép­pen a szovjet javaslatokkal ellentétes irányba mutat. Nem tartalmaz átfogó prog­ramot a legfontosabb prob­lémák megoldására, feltéte­lekhez köti a szovjet elkép­zelések elfogadását, s az Egyesült Államok kizárólag az erő pozíciójából kíván tárgyalni. A válasz nem tar­talmaz döntést a világűrbeli fegyverkezési hajsza meg­akadályozására vonatkozóan. Reagan elnök javaslata alap­ján az Egyesült Államok ha­dászati síkon több mint két­szeres fölénybe kerülne a Szovjetunióval szemben, a szovjet félnek le kellene sze­relnie jelenlegi hadászati erőit és az amerikai elvárá­soknak megfelelően átépíte­ni azokat. A Szovjetunió er­re nem hajlandó. A közepes hatótávolságú eszközöket illetően az ame­rikai javaslat lényegében megismétli az úgynevezett nullamegoldást, csupán vég­rehajtását bontja fel három­éves időtartamra. A nukleá­ris robbantások folytatásá­nak szándéka azt jelzi, hogy az Egyesült Államok tovább kívánja szítani a fegyverke­zési hajszát.' A válasz a re­gionális konfliktusokkal és több más olyan kérdéssel is foglalkozik, amelyeknek lé­nyegében semmi közük a Szovjetunió által javasolt programhoz. Georgij Kornyijenko kül­ügyminiszter-helyettes egy kérdésre válaszolva kifejtet­te, hogy a közepes hatótá­volságú rakétákra vonatkozó szovjet javaslat nem azonos az amerikai nullamegoldás­sal. Az utóbbi ugyanis a Szovjetunió európai és ázsiai ilyen eszközeinek megsem­misítését is követeli, ám nem veszi figyelembe a brit és francia rakétákat. A szovjet javaslat az első lépcsőben nem számol az ázsiai raké­ták leszerelésével, ám meg­követeli, hogy ebben az idő­szakban legalábbis ne nö­veljék a brit és a francia nukleáris ütőerőt. Szergej Ahromejev kifejtette: Ázsia semmivel sincs közelebb Eu­rópához, mint az Atlanti­óceán túlsó partja, és az amerikai eszközök egy részét is visszavonnák az Egyesült Államokba. Ázsiában a szov­jet eszközökkel hét repülő­gép-anyahajó, vagyis 350 hordozóeszköz, továbbá a Dél-Koreában telepített ame­rikai eszközök néznek szem­be. Kérdésre válaszolva Leo­nyid Zamjatyin rámutatott, hogy a Szovjetunió tovább­ra is kész a nyári szovjet— amerikai csúcstalálkozóra, de olyan találkozóra készül, amely valóban politikai ered­ményekre törekszik és nem az a célja, hogy a két veze­tő még jobban megismerked­jék egymással. A nukleáris kísérleti robbantások be­szüntetése, az európai köze­pes hatótávolságú rakéták felszámolása és a világűr mi- litarizálásának megelőzése jelentik a fő kérdéseket. Eze­ket politikai úton kell meg­oldani. Ha a találkozó célja e kérdések megoldása, akikor nem okozhat gondot az idő­pont kijelölése. Ám ha a kö­vetkező csúcstalálkozó nem a fegyverzetcsökkentés konk­rét kérdéseivel foglalkozna, elvesztené értelmét. Ez a szovjet álláspont nem jelenti a csúcstalálkozó elutasítását — hangsúlyozta Zamjatyin. Egv pártmunkás portréjához Fehérgyarmattól kőhajításnyira, a te­nyérnyi Mándon született. A nád- és szal­matetős házak világában, ahol még a te­hetősebbeknek is vályogból készültek a fa­lak. Nem sok öröme tellett a gyerekkor­ban. Ács-ezermester édesapja százfélébe kapaszkodott, hogy megkeresse a kenye­ret a tíz gyerekének. Házépítéstől a fazék­javításig, ablakcsinálástól a káposztáshor­dóig mindent vállalt. Ö volt a postás, a kisbíró, kézbesített, dobolt, s másnapon­ként gyalog járta meg Nagyszekerest a hi­vatalos iratokért. Ebben a felcseperedő gyerekeknek is segíteniük kellett. Tamás — mielőtt iskolába ment volna, virradattól kapált, az iskola után újból á földet túrta. Hogyan tanult? — már nem is tudja, de kitűnő volt végig a hat osztály­ban, amit járhatott. Azt mondja, most, hogy végiggondolta eddigi életét, nem a munka, hanem az éhezés, a ruhátlanság és az emiatti szégyenérzet bántotta sokáig, amit a mai körülmények között nem hogy átérezni, megérteni sem lehet. Tizenhat éves volt, amikor meghalt a mama. Hú­gának már 9 éves korában főzni kellett, neki meg kézimalmon darált árpalisztből sütnie a tüzesvason készült pogácsát. „Ne­kem a túristvándi vízimalom nem műem­lékként tetszett, hiszen oda kellett gyalo­golni, hogy legyen egy kis kenyerünk .. Az apja mellett ragadtak rá a szakmák, mindaz, ami elképzelhető a falu viszonyai között. Tizenhárom éves korában odaadták kiscselédnek sertést, baromfit gondozni, te­henet fejni, jászolba aludni, rossz kabátba, pokrócba csavarva tehenek párájától me­legedni. ömlik belőle az emlékezés folya­ma: hogyan táncoltatta éjjel egy gatyában az ura, hogyan keresett öt hót aratómun­kájával egy mázsa 70 kiló búzát 1943 nya­rán, hogyan indult 17 éves korában Er­délybe a vasútépítéshez kubikmunkára, s lakott poloskás barakkokban, hogyan vit­ték el tizenheted magával leventeként, amikor a környékben már dörögtek a fel­szabadító ágyuk, hogyan szöktek meg, s bújkáltak napokig a Mánd és Fülesd kö­zötti nádasban. Mit hozott egy ilyen gyereknek a fel­szabadulás? Mindent. Pedig még eztán is sokáig tartott a nélkülözés. De, hogy más lett a világ, megvolt a remény, hogy ke­nyér lesz minden nap és emberség. Csepe- lyi Tamás harminchat éve pártmunkás. Azt mondja: nem született a mozgalmi munkára, csak ilyen volt az élet, s aki ak­koriban nagyon akart valamit, el sem ke­rülhette. Jött a földosztás, megalakult az Újonnan Földhözjuttatottak Országos Szö­vetsége. „Odacsapódtam. A szomszédom volt a párttitkár, jöttek az esti beszélge­tések, a politikai harcok. És negyvenhét­ben hozta a szomszéd a kommunisták tag- felvételi lapját: írjam alá, ott a helyem köztük." Gyorsan ment minden. Pártbizalmi lett és vezetőségi tag, huszonnégy évesen köz­ségi párttitkár. Egy piciny faluban negy­venöt ember bizalmából. Mindössze hat elemivel, kéthetes pártiskolával, meg ad­dig gyűjtött élettapasztalatával. Nem volt könnyű, de segítették, biztatták: „Fog ez menni Tamás!”. Milyen egyszerű is egy ember sorsa! Negyvennyolcban megnősült, fél liter nap­raforgóolajjal kezdték az életet, meg egy vászonlepedővel, s az asszony kis stafé- rungjával. „Közben azért szórakoztunk is sokat. Mindig vidám volt a természetem, játszottunk színdarabokat és szavalni is szerettem...” Ilyen volt az ifjúsága. Nehéz idők jár­ták akkoriban. Jött az első békekölcsön és ha keservesen is, mutatták a példát. Ha­marosan bevitték a pártbizottságra a já­rási székhelyre. A gazdasági ügyek intézé­sét bízták rá. Mosolyog: hat elemivel! Igaz — toldja meg — az éves költségvetésük 2500 forint volt, ezt el lehetett rendezni. Többnyire nem is ez volt a munkája. Ke­rékpárral járni a vidéket, szervezni a gyű­léseket a villany nélküli döcögő utakon. Elküldték kéthónapos pártiskolára Nyír­egyházára. Hazajövet osztályvezető lett. Alig melegedett meg a székben, már be­hívták tartalékos tiszti iskolára Kaposvár­ra. Újra mosolyog: „... én osztályoztam a politikából a hallgatókat szemináriu­mon ...” Hadnagyként szerelt le, bent akarták tartani, de nem vállalta. Fiatal há­zas volt, felesége ott élt Gyarmaton egy rozoga ház égre nyíló lakásában. Ez idő alatt fillért sem kapott, munkája sem volt, a lánykorában készült vásznakat adta el, hogy magát eltarthassa és vegyen felhizlal­ni egy kis malacot. „Fél kiló lisztért is sor­ba kellett akkoriban állni, de egy párt­munkás felségének ezt sem illett. És fél kiló hús jutott csak a hétvégeken, amit úgy kellett beosztani, hogy hétfőre is jus­son .. Nehéz évek. Csepelyi Tamás ezekre mondja: az, hogy mégsem került önmagá­val lelkiismereti konfliktusba, azért volt lehetséges, mert őszintén élt, mert meg volt győződve, hogy így kell, így helyes minden, ahogy van. ötvenhat tavaszán a pártbizottság titkára lett Fehérgyarmaton, a mezőgazdasággal foglalkozó. „A józan paraszti ész segített sokszor rajtam ...” Józanságára nagy szük­ség v :t, hiszen ez időben sokszor jött egy­másnak ellentmondó utasítás, rossz volt a hangulat és a jó is, a rossz is ott csapódott le a gyakorlatban. Hamarosan elküldik Pestre egyéves iskolára, amely két hónap alatt befejeződött. Ott hallotta először be­szélni Kádár elvtársat. Ott volt Rajk László temetésén és pártiskolás társaival mene­teltek a hibák kijavítására összehívott tün­tetésen. „Jól indult, s nagyon rosszul vég­ződi Minél tovább mentünk, egyre in­kább éreztem, ez nem a mi szavunk...” Aztán hamarosan ropogni kezdtek a fegy­verek. Visszamenve az iskolába azt az uta­sítást kapták, mindenki menjen, ahová tud. így indult haza gyalog, teherautóval, vonattal. Másnap hajnalban már összehívták az embereket, újjá kell szervezni a pártot. Nappal pártügyekben járkált, éjjel karha- talmi.staként fegyverrel járőrözött. Fizet­sége' em nagyon tudtak ígérni, de vállal­ta. cárhelyettesként dolgozott négy évig, akku elment Pestre befejezni az egyéves iskolát. Aztán végezte el az esti egyetemet, Pesten a szakosítót, majd levelezőn a párt­főiskolát. 1968 júliusától Nagykálló, 12 évig volt a járás első titkára. Nem fogadták nagy lelkesedéssel, sokat kellett küzdeni, hogy ez a járás is elmozduljon a holtpontról. Üj embereket vitt be a végrehajtó bizottság­ba, az apparátusba. Veszekedés, nemegy­szer verekedés közben jutottak többre a mező azdaságban is. Gyümölcsöt telepítet­tek bb ezer hektáron, fellendült a do­hánytermesztés, elérték a 38 mázsás bú­zaátlagot. A tanyavilág is fejlődésnek in­dult. Hetvenötben visszahívták a szűkebb szü­lőföldre, Fehérgyarmatra. Szívesen ment, ezt a terepet igen jól ismerte. Részt vett mindenben, ami ez idő alatt ott történt. Fehérgyarmat város lett, meghonosodott az ipar. Sok elemi csapást kellett közben el­viselni. Ezen a tájon mindig is nehéz a si­kerhez jutni. „Dupla munkát végzünk sok­szor fele eredménnyel. Azért van minek örülni. A szép falvaknak, a vezetékes víz­nek, az új boltoknak, utaknak, a buszköz­lekedéssel lerövidült távolságnak. Sok min­den nem mérhető, sok viszont igen. Van egy nagyüzemi bázisunk, a háztájiban évente termelt félmilliárdunk és van egy formálódó jó szemléletünk ...” Most, hogy nyugdíjas szabadságát tölti, van ideje sok mindenen gondolkodni, mit csinált jól, mit tett rosszul, meddig volt ösztönös, mettől tudatos és hogyan alakul a holnap. Olyan ember, aki csak a funkciót adta le, de eztán is komolyan várja, hogy számítsanak rá. „A pártmunka sosem volt könnyű, ma sem az, holnap még nehezebb lesz. Az eddigi tudás már nem elég, más­képp, magasabb szinten kell dolgozni.” Csepelyi Tamás harminchat éves párt­szolgálat után ment nyugdíjba, összegyűj­tött egy kis családi házra, egy 9 éves au­tóra. És összegyűjtött rengeteg jó elvtár­sat, barátot, meg tengernyi élettapasztala­tot. Amit még kamatoztatni akar. És sza­bad idejét a családdal, az unokákkal, meg horgászással szeretné eltölteni. Megyünk az utcán, köszön és visszakö­szönnek: Jó napot Csepelyi elvtárs, Ta­más bácsi! ★ Csepelyi Tamást, a munkásmozgalom­ban hosszú időn át végzett kiemelkedő te­vékenysége elismeréséül, nyugalomba vo­nulása alkalmából a Szocialista Magyar- országért Érdemrenddel tüntette ki az El­nöki Tanács. A kitüntetést tegnap benső­séges ünnepségen Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára nyújtotta át. Kopka János

Next

/
Thumbnails
Contents