Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-26 / 72. szám
1986. március 26. Kelet-Magyarország 3 Törvény a sajtóról IRTA: NÉMETH JENŐ, A MINISZTERTANÁCS TÁJÉKOZTATÁSI HIVATALÁNAK ELNÖKHELYETTESE A NEMZETI FÜGGETLENSÉGÉRT és a társadalmi haladásért vívott küzdelmeinktől immáron két évszázad óta elválaszthatatlan a szabad sajtó gondolata, az írott szó erejének, becsületének joga, hogy aktív részese legyen a magyar nép felemelkedéséért folytatott harcának. 1848 és 1919 is ezt akarta megvalósítani. A beteljesülés azonban két másik évszámhoz kötődik. 1945- höz és 1986-hoz. A felszabadulás a nemzeti függetlenség és a béklyó nélküli társadalmi haladás valós feltételeit teremtette meg. Az új magyar sajtótörvény megszületéséhez pedig a párt immár három évtizedes, töretlen politikája, a szocialista törvényesség megszilárdulása és továbbfejlesztésének igénye, valamint a szocialista demokrácia erősítésének szükségessége vezetett el. Sajtónk az elmúlt évtizedekben is a nép sajtója volt — a szavak legnemesebb értelmében —, mint ahogy az új sajtótörvénybe foglaltak is jelen voltak mindennapi életünkben. A Magyar Szocialista Munkáspárt tájékoztatáspolitikája és alkotmányunk alapjog szintű megfogalmazásai — miként az alacsonyabb jogszabályok is — a legfontosabb teendők egyikének tartották a szocialista politikai nyilvánosság megteremtését, működtetését, melyhez a nyílt, nyitott és a nép ügye, a haladás iránt elkötelezett sajtó épp úgy hozzátartozik, mint a társadalom tájékoztatásának kötelessége. A magyar sajtó ezeknek a feladatoknak megfelelően pontos, gyors és hiteles közléseivel, a valóság fényeinek tükrözésével, az összefüggések érzékeltetésével és cselekvésre ösztönző közhangulat formálásával szolgálta pártunknak a nép érdekeit képviselő politikáját. Az 1986. évi II. törvény tehát tulajdonképpen a kor követelményeinek megfelelően összegez és előre tekint. összegzi több évtizedes társadalmi-politikai fejlődésünk eredményeit és figyel szocialista jövőnk követelményeire. Megfogalmazódott ez azokban a -rendkívül széles körű társadalmi réteg- és szakmai vitákban is, melyek nem kis szerepet játszottak a törvény készre formálásában. Az eszmecserékben sokszínű vélemények hangzottak el, a többségi egyetértés mellett esetenként tükröződtek bennük szorongások, félelmek és aggodalmak, ellentétes érdekek és kívánságok. De ez így volt természetes. Minden kor minden sajtótörvénye ellentétes szándékok kereszttűzében állt, és ki-ki úgy ítélte meg a törvényeket, ahogyan társadalmi helyzete és politikai nézetei meghatározták. AZ ŰJ MAGYAR SAJTÓTÖRVÉNY azonban* több dologban is különbözik elődjeitől. Mindenekelőtt abban, hogy szocialista hazánk és társadalmunk legalapvetőbb tájékoztatási érdekeit, a tájékoztatás demokratizmusának fejlesztését szolgáló tényezőket sikerült a törvényben kodifikálni. Szelleme, minden paragrafusa — a tiltásokban is — a legtágabban értelmezett emberséget tükrözi. Nemcsak arra ad lehetőséget, hogy véleményét és gondolatait a sajtó útján mindenki szabadon közölhesse, hanem meg is gátolja antihumá- nus eszmék, emberiségellenes lázálmok, nemzeti és társadalmi érdekeinket sértő elképzelések terjesztését. Nemcsak a sajtó feladatait fogalmazza meg — tájékoztatáspolitikánk elveinek és gyakorlatának megfelelően —, hanem kimondja az állampolgárok jogát is a tájékoztatáshoz, a felvilágosítási kötelezettség előírásával is segítve ezeknek az egymással ösz- szefüggő követelményeknek az érvényesülését. Végül pedig nemcsak deklarálja a jogokat és kötelezettségeket, hanem biztosítja is, hogy azokkal élni lehessen, normák alapján, egészen a .bírói védelemig. Ezek a lényegi vonások bizonyítják, hogy a szocialista Magyarország népképviselete a tavaszi ülésszakon újabb jelentős törvényt szentesített döntésével. Olyat, ami nemcsak a hírlapírók, a televíziósok, vagy a rádiósok ügye, hanem az egész társadalomé. Ezekből a lényegi vonásokból következik igazán közügyvolta, ezekből adódóan igazán szocialista sajtótörvény. Bár a törvény csak szeptember 1-én lép hatályba a végrehajtására vonatkozó kormányrendelettel együtt, gyakorlati próbája máris elkezdődik. Elsősorban a közvélemény és a politikaitársadalmi vezetés közösen érheti el, hogy a paragrafusokat ne használhassa senki se bástya, se lövészárok gyanánt. Vagyis ne bújhassanak mögé azok, akik a felvilágosítás megtagadásával kívánják kivédeni a társadalom nyilvánosságát és ellenőrzését. De ne támadhassanak azok sem, akik önző célokra óhajtják kihasználni a törvény adta lehetőségeket. Az előkészítés — a viták és egyeztetések — során gyakran elhangzott, hogy a sajtó túl nagy hatalomhoz jut, mert mindenbe beleszólhat, mindent „kiteregethet”. AKIK ÍGY VÉLEKEDNEK, nemcsak a törvény szándékait, hanem politikánkat is félreértik. A sajtó nem a hatalomhoz, hanem társadalmunk érdekeinek szolgálatához kapott feltételeket. A politikai nyilvánosság egyik jelentős fórumaként az állampolgárokat segíti, hogy alkotó módon tudjanak élni jogaikkal. És segíti azokat is a köz véleményének — egyetértésének vagy bírálatának — továbbításával, akiket éppen a közösség hatalmazott fel vezetői teendőik ellátására. Aki tehát késlelteti, akadályozza vagy megtagadja a sajtó felvilágosítását, valójában . azok felvilágosítását tagadja meg, akiknek a bizalmából vezetővé vált. UGYANAKKOR A SAJTÓRA — és minden újságíróra is — a korábbiaknál nagyobb felelősséget ró a társadalom és a politika elkötelezett, immár törvénynyel szabályozott szolgálata. Felelősséget az anyag- gyűjtésben, a vélemények továbbításában és a tapasztaltak megítélésében is, hogy az eszme és a politika iránti hűség kifogástalan etikai magatartással, tudásszomjjal és felkészültséggel párosuljon. Sajtónk csak ezeknek a tulajdonságoknak a birtokában tud küldetésének megfelelni. Miért nem gyarapodik a bedolgozók száma Pénzkeresel —otthon Az ipartelepítés nagy lendülete jócskán alábbhagyott, újra igaz: sehonnan annyi „vendégmunkás” nem kerül ki, mint innen. Már az országos sajtó is felkapta az adatot: 1984-ben összesen három olyan megye akadt, ahová nem került Szatmárból, Szabolcsból pályakezdő fiatal. (És akkor még nem is említettük a régi ingázók hatalmas seregét.) Üj gyárak idecsaiogatására egyre kevesebb a remény, még a melléküzemágak, az itteni munkahelyek támogatott bővítése az, amelyik valamennyire enyhítheti a munkaerőgondokat. Illetve lenle még egy lehetőség: a bedolgozók foglalkoztatása. Szoboszlai Gyuláné egy a hatvannyolc százalékból. A statisztikai hivatal megyei igazgatóságának felmérése szerint ugyanis a munkaképes korú nőknek ennyi része foglalkoztatott a megyében. A Népi Iparművészeti és Háziipari Szövetkezet bedolgozója immár hat esztendeje. Kemecsei otthonában éppen nyugati piacokra kerülő fehér, pamut-batiszt blúzokat állít össze. Varrja a gallérra, kézelőre a csipkét, ráncolja mesterien váll alatt az anyagot. Szakmája nincsen, de nem minden előképzettség nélkül kezdte ezt a munkát. „Magam osztom be...“ — Eredetileg itthon voltam, aztán itt Kemecsén dolgoztam a varrodában. Most magam osztom be az időmet. Ellátom a családot, a háztartást, és közben még keresek is. Sokan azt gondolják, ez olyan lógós munka, pedig, ha megkérnek, hogy vigyél már többet, mert jön a kamion, akkor bizony sokszor tíz órát is a gép mellett kell ülni egy nap. Általában exportmunkát végzek, tudja, ennyi idő után az ember önmagától is elvárja, hogy hibátlan legyen. — Éves átlagban összejön havi háromezer, de legutóbb például négyezer forintot kaptam. Persze ez nem a tiszta bevétel, mert például előfordul, hogy egy héten kétszer is be kell menni Nyíregyházára, útiköltséget viszont csak havi kettőt térítenek. Aztán szerintem az az öt százalék se sok, amit gépHáziipari: szabászat a központban. A BEAG nyíregyházi UNIVERSIL gyárában Földesi György szakoktató vezetésével a végzős üvegműves tanulók vizsgamunkára készülve már bonyolultabb üvegtermékeket is készítenek. (Farkas Zoltán felvétele) kopásra, karbantartásra, rezsire kapunk. Sok a villanyszámla, néha hívni kell a műszerészt, és ő se ingyen dolgozik. Persze így is megéri, mert nemcsak keresek, hanem még nyugdíjam is lesz. A nyíregyházi háziipari szövetkezet (hogy közismertebb nevén említsük) nem valamiféle könyöradomány- ként foglalkoztat bedolgozókat. A szövetkezet tagjainak jóval több mint felét teszi ki az 575 bedolgozó. — Tizennégy éve, amikor idekerültem, még 1700 körül volt a számuk — hallom az elnökasszonytól, Balogh Zol- tánnétól. (Mielőtt továbbmennénk, lássuk ismét a statisztikát. 1980-ban a megyében másfélezer bedolgozót foglalkoztatott az ipar, ez a szám 1984- re ezer alá esett. Itt, ahol még nagyon sok ember — főleg nő — vállalna ilyen munkát, az ipari foglalkoztatottaknak 1,8 százaléka bedolgozó. Az országos arányszám 2,9!) Változó igények — A varrórészlegünkbe most is tudnánk felvenni új dolgozókat, de a hagyományos ágak visszafejlődtek. Korábban egyik slágerünk a horgolt bébiruha volt, de az utóbbi években alig van már érdeklődés. Aki jól tudott kötni, az átálhatott a kézikötésre, mert most az igényes luxuspulóverekből, kardigánokból van nagy piacunk. Hasonlóan jártunk a hímzéssel. 1980-ban egy év alatt szinte megszűnt a laposhímzett termékek piaca, pedig hatszázan foglalkoztak előtte Vita és egyetértés A nagy nap A tömeget messziről látni a művelődési háznál. A nagy teremben több száz szék; a vaskályha ontja a meleget. Az emberek csak jönnek, jönnek. 1986 március — víz- műtársülati alakuló ülést tartanak Pátrohán. Vészeli András, a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság társulati csoportjának munkatársa ismerteti: a pát- rohai vízmű beruházási költsége 29 millió 789 ezer forint. A vízműtelepet, illetve Pátrohán a 14,4, Bajorhegy- tanyán pedig a 2,5 kilométer vezetéket a Kelet-magyarországi Vízügyi Építő Vállalat készíti. A hálózatépítés jelenleg a felénél tart. A vízmű átadási határideje 1987. június 30. A vezeték, illetve a vízmű által érintett családoknak, valamint vállalatoknak, intézményeknek úgynevezett érdekeltségi egységenként 1986-tól 1995-ig 20 ezer forintot kell fizetniük, vagyis egy családnak évente 2 ezer forintot. A pátrohai vízmű megvalósításához az állam 12 millió 629 ezer forinttal járult hozzá. Napi 600 köbméter vizet fog termelni, a vezetékekre 300 méterenként összesen 84 közkifolyót (kutat) szerelnek fel. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a vízmű kell, arra szükség van. De egy-két ember szóvá tette: a környező településeken élő családoknak 20 ezer forintnál kevesebb hozzájárulást kell fizetniük. Azonban azzal is mindenki tisztában van: az élet drágul, s ha a vízműépítést tovább halogatják, akkor talán később a jelenleginél is többet kellene fizetniük. Nyílt kérdések, egyenes, emberközeli válaszok hangzanak el. Nagy József, Petőfi utcai lakos arról beszélt, hogy a tanácstagok őt nem tájékoztatták arról, mennyit kell fizetni. A válasz: ha a tanácstagok véletlenül valamelyik ház lakóit nem is látogatták meg, a családok túlnyomó többségénél jártak, és a lakosok részletesen tudják, miről van szó. Mozga Imre, Bem utcai lakos azt kérdezte: az OTP a vízműépítéshez miért nem ad kamatmentes hitelt? Pázmán Benjamin előre gondolkodva a vízműépítés nyomán várható szennyvízelhelyezési gondokat említette. Verebesi Zoltán italboltvezető arról érdeklődött, hogy a portája és az italbolt után is külön kell-e hozzájárulást fizetnie? A válasz: igen. Bácskái István arra szólította fel a jelenlévőket: ne vitatkozzunk, örüljünk, hogy végre jó minőségű, vezetékes vízhez jutunk. Mihalovics Bertalan is arról beszélt: támogatja a vízműépítést, csak minden rendben menjen. Megválasztották a vízműtársulat vezetőit, tagjait, majd a jó hangulatú gyűlés véget ért. Az emberek a sötétben hazafelé menet még sokáig a vízműről beszélgettek. A március 17-i nagy nap volt Pátrohán, bár az építés még nagyobb napjai csak ezután következnek. Cselényi György ezzel. (A többi népművészeti cikk iránt is alaposan csökkent a kereslet.) Átcsoportosítással, új betanítással ráálltunk az úgynevezett ri- selésre. A háziipari szövetkezet ahogyan tudott, alkalmazkodott a változásokhoz, a kereslet csökkenése, a sok nyugdíjazás ellenére is 102 millió forintos árbevételt ért el 1985-ben, és még mindig ők foglalkoztatják a legtöbb bedolgozót a megyében. Akár a másik végletnek is tekinthetjük a Szabolcs Cipőgyárat, ahol mindössze harminc-negyven bedolgozó munkájára számítanak, s rájuk is csak időszakosan. Mindamellett, ahogyan Le- viczki Imre termeltetési osztályvezetőtől megtudtam, egy teljes termékcsoportról le kellene mondani nélkülük. — Olyan munkákat végeznek, amit nem lehet gépesíteni. Néhány évvel ezelőtt kezdtük, amikor nagy piacuk volt a tavaszi-nyári bőrfoná- sos cipőknek. Azóta csökkent a kereslet, most szandálokat készítenek. Itt benn szabják ki a felsőrészeket, de a bőr fonása, a felsőrész és a talp összevarrása a bedolgozókra vár. — Nagyon változó, hogy mennyi bedolgozót tudunk foglalkoztatni — teszi hozzá Bajkó Jánosné, a munkaügyi osztály vezetője. A bedolgozói rendszernek éppen az a legnagyobb előnye, hogy olyan kisközségekben is tud munkalehetőséget biztosítani, ahová nem települnek üzemek. Bakó Károly például Paszabról jár be munkáért Nyíregyházára. Amikor náluk jártam, nem volt otthon, bevitte a kész szandálokat a megyeszékhelyre. Mindenki jól jár — A férjem bent dolgozott a gyárban. Én a szövetkezetbe jártam évekig, utána itthon voltam a családdal, a jószágokat gondoztam, aztán bedolgozó lettem. Kellett a nyugdíj. A férjem tanított be, csináltam is sokáig, csak aztán a betegség levert a lábamról. Akkor már ő nyugdíjas volt, átvette a bedolgozást. Ha meggyógyulok és bírom, akkor szeretném majd tovább folytatni — mondta Bakó Kárólyné. A bedolgozók általában úgy érzik, jól döntöttek. A szövetkezetek, üzemek sem járnak rosszul. (A Szabolcs Cipőgyár évi egymillió pár lábbelijének például olyan három százalékát ez a pár tucat ember állítja elő.) Kisebb ráfordítással munkaigényes termékeket vihetnek így a piacra. Mindkét fél megtalálja hát a számítását. Mégis — úgy tűnik — megállíthatatlan a folyamat; egyre kevesebb bedolgozót foglalkoztatnak megyénkben. Ismerve az itteni munkaerő- helyzetet, s ennek a társadalmi kihatásait, kézenfekvő megállapítás: ezt a formát szinte nekünk találták ki. Miért, hogy mégis alig akad vállalkozó cég? ... Papp Dénes
