Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-26 / 72. szám
4 Kelet-Magyarorszäg 1986. március 26. Németh Károly felszólalása (Folytatás az 1. oldalról) lójából jól érzékelhető, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja az elmúlt öt évben is eredményesen irányította és szervezte az országépítő munkát, őszinte örömmel tölt el bennünket, miként Csehszlovákia minden igaz barátját, hogy népük a párt vezetésével nagy feladatokat oldott meg, tovább gyarapította történelmi vívmányait, előrehaladt a szocializmus építésében, fejlődött a gazdaság és a kultúra, emelkedett az életszínvonal, növekedett országuk tekintélye, szorgalmas és tehetséges népük megbecsülése a világban. Eredményeikben megtestesül a dolgozók javát szolgáló, az állampolgárok támogatását élvező kommunista politika, a szocializmus életereje. — Kongresszusuk dokumentumai — a számvetésen túl — nagy figyelemben részesítik a jövő feladatait. Körültekintően körvonalazzák a további előrelépés feltételeit. A fejlődés fő irányait meghatározó, az ezredfordulóig szóló programjuk tudományos megalapozottsággal és igényességgel jelöli ki a tennivalókat. Meggyőződésünk, hogy kongresszusuk, amelyet elvtársi légkör, a népük sorsáért, a békéért érzett mélységes felelősség és az internacionalizmus szelleme hat át, betölti szerepét. Határozatainak megvalósításában támaszkodhatnak szocialista vívmányaikra, országuk dolgozóinak alkotóerejére. Építhetnek mindazokra az előnyökre, amelyeket szocialista közösségünk erősödő politikai és gazdasági együttműködése kínál. Mindannyian meríthetünk az építőmunkának azokból a közös tapasztalataiból, amelyeket a szocialista országok sajátos gyakorlata is gazdagít. Különösen értékesek számunkra azok a törekvések, elméleti és gyakorlati jellegű következtetések, amelyek a Szovjetunió Kommunista Pártja közelmúltban megtartott, friss szemléletet tükröző és dinamikus megújulást kifejező, kiemelkedő jelentőségű XXVII. kongresszusát jellemezték. Pártunk múlt év márciusában tartott XIII. kongresszusa a korábbinál dinamikusabb társadalmi, gazdasági fejlődést irányzott elő. A VII. ötéves tervünkben testet öltött gazdasági programunk megvalósítása — amely a gazdaság növekedési ütemének meggyorsítását és erre alapozva az életszínvonal érzékelhető emelését tűzte ki célul — minden eddiginél nagyobb egyéni és nemzeti erőfeszítést igényel. Nagy megelégedéssel szólhatok arról, hogy pártjaink együttműködését a kölcsönös bizalom és segítőkészség jellemzi. Népeink széles körű és bővülő kapcsolatai, haladó, forradalmi és kulturális hagyományaink együttes ápolása, egymás szellemi értékeinek behatóbb és elmélyültebb megismerése is erősíti a kölcsönös megértést, az egymás iránti bizalmat és barátságunkat. Ebben sajátosan fontos szerepet játszanak a Magyar Népköztársaságban élő szlovák és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő magyar nemzetiségek, amelyek a lenini nemzetiségi politika megvalósulása nyomán ösz- szekötő hidat alkotnak országaink között. — Álláspontunk egybeesik a nemzetközi helyzet alapvető megítélésében is. A Magyar Népköztársaság külpolitikájának meghatározó vonása a szocialista országok egységének szilárdítása, az alkotó részvétel közös külpolitikai törekvéseink megfogalmazásában és megvalósításában. Közösen és önállóan is a béke és biztonság megteremtéséért munkálkodunk. — A Magyar Népköztársaság széles körű és aktív nemzetközi tevékenységet folytat. Legfőbb törekvésünk, hogy szorosabbra fűzzük szövetségesi kapcsolatainkat a Varsói Szerződés országaival, és magasabb színvonalra emeljük a KGST keretében folytatott együttműködést. összefogunk mindazok- gal, akik őszintén békét akarnak. Az egyenrangú együttműködés szellemében építjük nemzetközi .kapcsolatainkat. — Tisztelt elvtársak! —• Megköszönöm szíves figyelmüket. Kívánom, hogy a megalapításának 65. évfordulóját ebben az évben ünneplő Csehszlovákia Kommunista Pártja sikeresen váltsa valóra XVII. kongresszusának a fejlett szocialista társadalom építését szolgáló határozatait. 1981 óta, mióta a Reagan- kormány az Egyesült Államok egyik fő—ellenségének kiáltotta ki Líbiát, hétfőn már hetedszer hatoltak be amerikai harci repülőgépek a Szídra-öbölbe. 1981-ben és most ez a behatolás fegyveres konfliktushoz vezetett. A líbiai rádió kedden reggel közölte: az országban teljes a készültség az éjszakai amerikai támadás nyomán. „A tömegek bevonultak zászlóaljaikhoz, készek arra, hogy a Szidrá-öbölhöz vonuljanak és eltökéltek arra. hogy öngyilkos osztagokat formáljanak” — hangoztatta az egyik reggeli rádióadás. A líbiai adó fokozott éberségre, továbbá az arab országokban tevékenykedő, magukat sokszor szakértőnek kiA hivatalos olasz bejelentést követően a Külügyminisztérium ez MTI kérésére megerősítette, hogy a Földközi-tenger térségében kiala(Folytatás az 1. oldalról) tése, a kórházi ágyszám kismértékű bővítése mellett. Hat kiemelt szakmai célprogram segíti a korszerű egészségügyi ellátást: a szívós érrendszeri, az onkológiai betegek gyógyítását, a balesetet szenvedett sérültek, a mentálhigiénés-pszichiátriai illetve alkoholbetegek ellátása és rehabilitációját szolgáló programok, továbbá a népesedéspolitikai célokhoz kapcsolódó anya- és gyermekvédelmi programok, amelyekhez megteremtik a szükséges laboratóriumi, vérellátási, radiológiai, patológiai hátteret is. Gustav Husak Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára kedden fogadta Németh Károlyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettesét, aki az MSZMP-nek a CSKP XVII. kongresszusán résztvevő küldöttségét vezeti. A szívélyes, baráti légkörű találkozón áttekintették a szocialista építés időszerű kérdéseit és a kétoldalú kapcsolatok alakulását. Megelégedéssel szóltak arról, hogy pártjaink, országaink, népeink együttműködése sokoldalúan és eredményesen fejlődik, s hangsúlyozták: kölcsönösen az együttműködés további bővítésére, elmélyítésére törekednek. A találkozón jelen volt Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete. adó amerikai kémekkel való leszámolásra szólított fel, illetve az arab világban léve amerikai támaszpontok és az amerikaiak által bitorolt olaj megsemmisítésére mozgósította hallgatóit. New Yorkban a líbiai ENSZ-képviselet vezetője hétfőn este jegyzékben tiltakozott a líbiai partok közvetlen közelében folyó amerikai haditengerészeti gyakorlatok ellen. Hétfőn — a vietnami háború óta először — reaktiválták az Egyesült Államok hadseregének hatodik gyalogos hadosztályát. Ezt az egységet hat napon belül a világ bármely részén be lehet vetni. Egy alaszkai szenátor közölte, hogy az intézkedésre a líbiai partoknál történt események miatt került sor. kult helyzet miatt Giulio Andreotti, az Olasz Köztársaság külügyminisztere későbbre halasztotta magyar- országi látogatását. Dr. Medve László kérdésekre válaszolva hangoztatta: jobban ki kell használni az egészségügyi alapellátásban dolgozók munkaidejét. Sok helyütt például nem rendelnek a falusi körzeti orvosok a délutáni órákban. Ezen, s más munkaszervezési hiányosságokon javítani kívánnak. A betegségmegelőzéssel kapcsolatos feladatok koordinálására országos tanácsot, illetve úgynevezett programirodákat hoznak létre, s újjászervezik az egészségügyi felvilágosítás rendszerét is — mondotta egyebek között. KERESSE FEL ÖN IS A NYÍREGYHÁZI ÁFÉSZ BÚZA ÜTI VAS-MŰSZAKI iZ'rfP'm! SZAKÜZLETÉT! tiHlLlU Kapható horganyzott lemez (1000X2000X0,5) 31,— Ft/kg áron. Előrendelést veszünk fel vizsgáztatott LISZT—220 tip. gépkocsi utánfutóra, ára: 18 300,— Ft LISZT—300 tip. gépkocsi utánfutóra, ára: 20 300,— Ft Most érdemes vásárolni: Teatűzhely 1970,— Ft helyett 1500,— Ft MPM 2 utánfutó 5000,— Ft „ 3500,— Ft Fürdőszobaszet 1810,— Ft „ 1100,— Ft Kávéfőző alátét 17,40 Ft „ 12,— Ft 1X20 W-os fénycsőarmatúra zárt 826,— Ft „ 500,— Ft 2X 40 W-os fénycsőarmatúra nyitott 608,— Ft „ 400,— Ft Margaréta ventillátor 648,— Ft „ 450,— Ft Nich cserépkályha ajtógarnitúra 1858,— Ft „ 1230,— Ft Mechanikus csengő alumínium 31,— Ft „ 10,— Ft Mechanikus csengő réz 56,50 Ft „ 15,— Ft Engedményes áron, amíg a készlet tart! (598) USA Líbia állón Hadüzenet nélküli háború Hndreotti elhalasztotta látogatását Környezetvédelem — polgári védelem „Földünk csak egy van, vigyázzunk rá!" Az izotóptárolók szállítása igen kényes feladat. Korunk egyik fő problémájára, az emberi környezet védelmére — az 1972. évi stockholmi ENSZ-konferencia hívta fel először a világ népeinek és kormányainak figyelmét. Akcióprogramjában együttműködésre szólított fel mindenkit a környezet védelme érdekében. Figyelmeztetett, hogy ,,Földünk csak egy van — vigyázzunk rá!” — mert „az „ember tevékenységével súlyosan károsíthatja környezetét, és ezzel saját létét, a jövő nemzedék életfeltételeit veszélyezteti”. A stockholmi felhívást követően hazánkban is megélénkült a környezet védelme iránti figyelem, megkezdődött a célkitűzések, az előírások és követelmények kidolgozása, meghatározása, a jogi szabályozás előkészítése. Az emberi környezet védelméről szóló törvényt 1976. márciusi ülésszakán fogadta el az ország- gyűlés. A környezetvédelmi célkitűzéseket más jogszabályok is — így többek között a polgári védelem fejlesztéséről szóló minisztertanácsi határozat is — megfogalmazták, illetve-később megerősítették. Ebből a szempontból a lakosság védelme, az élet, a túlélés feltételeinek biztosítása, a környezet, a növényzet, az állatállomány, az élelmiszer-, ivóvíz-szennyeződés elleni védelme, a béke- és háborús katasztrófák következményeinek csökkentése — egyértelműen környezetvédelmi célzatú és jellegű polgári védelmi feladat. A KÖRNYEZET SZENNYEZÉSE Földünkön a környezet szennyezése egészen a természeti környezet kialakulásáig, az ember megjelenéséig vezethető vissza. A kozmikus sugárzás naprendszerünkkel, és ezen belül bolygónkkal egyidős. A természeti erők hatására időről időre hatalmas mennyiségű por, korom, vulkáni hamu került a levegőbe és a környezetbe. A körforgásban kezdettől fogva a természetes radioaktív elemek izotópjai és bomlástermékei is jelen vannak, fgy az embert már megjelenésekor egy adott környezeti háttér fogadta. A természeti környezet pusztítása és szennyezése tulajdonképpen a tűz felfedezésével, a szerves tüzelőanyagok elégetésével, és a kohászat elterjedésével kezdődött. Az ipari forradalom korszakában a nagyobb ipari centrumokban már komoly gondot okozott a gyakori füstköd, a por, a korom, a rengeteg salak, a sok hulladék és szennyvíz. A tudományos-technikai forradalom időszakában is alig javult a helyzet, egyedül az atomenergia békés célú felhasználása kapcsán valósul meg maradéktalanul a környezet védelme, amit sajnos beárnyékol a nukleáris fegyverkísérletek következménye, a globális radioaktív szennyezés. A gyárkéményeken keresztül még ma is nagy mennyiségű szén-dioxid, tökéletlen égés esetén szén-monoxid, különböző — a levegő nitrogénjéből keletkezett — nitrogén-oxidok, a nagyobb kéntartalmú szerves tüzelőanyagok égetésekor sokféle kénvegyület — kéndioxidok, kénhidrogének — és jelentős mennyiségű korom, pernye kerül ki a levegőbe. A hagyományos hőerőművek is hasonló módon, erősen szeny- nyezik a levegőt, és jelentősen hozzájárulnak a pusztító „savas esők” kialakulásához. Az atomerőművek környezetkímélők, nem bocsátanak ki szén-monoxidot, szén-dioxidot, nitrogén- és kén-dioxidot, port, kormot és pernyét. Igaz, hogy még normál üzemi körülmények között is elkerülhetetlen a keletkező, kémiailag semleges radioaktív gázok és aero- solok, folyékony, illetve szilárd sugárzó hulladékok szabályozott, ellenőrzött kibocsátása, a megengedett értékhatárok között. Az üzemelő atomerőművek gyakorlatilag alig növelik a környezeti háttérsugárzás szintjét, és a sugárterhelés nagyságrendekkel kisebb, mint a légköri kísérleti atomrobbantásokból eredően. A KÖRNYEZET VÉDELME A polgári védelem mérő- és ellenőrző rendszerében működő mérőállomások, laboratóriumok, már több mint két évtizede folyamatosan mérik és ellenőrzik a légkör radioaktivitását, a növények, az élelmiszerek, az állati takarmányok, a víz és a talaj sugárszennyezettségét. A radiometeorológiai mérőállomások pedig nemcsak a légtömegek mozgását, hanem a légköri radioaktív aerosolok útját — kihullását, kiülepedését, kiszóródását — is nyomon követik. Az atomerőművi radioaktív kibocsátásokat az üzemi környezetellenőrző rendszerbe tartozó, számítógéppel összekapcsolt automata és félautomata mérőállomások és a környezeti laboratórium ellenőrzik. A környezeti minták vizsgálatát a hatósági környezetellenőrző laboratóriumok — köztük a polgári védelem rendszerébe tartozó mérőállomások és laboratóriumok végzik. Az atomerőművi radioaktív hulladékok kezelése, részleges feldolgozása, ideiglenes tárolása a helyszínen történik, és végleges elhelyezésére egyelőre átszállítják a püspökszilágyi izotóptemetőbe. Más radioaktív hulladékok begyűjtését, kezelését és elhelyezését is a püspökszilágyi új radioaktív hulladékfeldolgozó és -tároló intézmény végzi. A régi, solymári izotóptemető felszámolásában, a hulladékok átszállításában a polgári védelem szakemberei, szervezetei és technikái is részt vettek. UTÓDAINK LÉTE A mérgező hulladékok keletkezésének ellenőrzését és azok ártalmatlanítását, tárolását is minisztertanácsi határozat szabályozza. A szabályozás és hatósági ellenőrzés dacára még mindig sok a feltáratlan keletkezési hely, a felelőtlen kibocsátás, az eltitkolt felhalmozás, a szakszerűtlen ártalmatlanítás. A polgári védelem, és jogelődje, a légoltalom, már a hatvanas években szembekerült a veszélyes hulladékok megsemmisítésének problémájával. Az embereket nagyon nyugtalanította a sok felhalmozódott mérgező hulladék, ami nemcsak kellemetlen, hanem veszélyes is volt. A közvélemény elvárta, hogy a polgári védelem segítsen megoldani a problémákat. Ilyen előzmények után semmisítettünk meg több tonna gyógyszertári hulladékot, szerves oldószert, és sok más vegyi anyagot. A környezet védelme társadalmi ügy, társadalmi feladat, a mi generációnk jelene és jövője, utódaink léte forog kockán, ezért mindnyájunknak cselekedni kell. A polgári védelem célkitűzéseinek, feladatainak megvalósításával, a környezet — a levegő, az élelmiszer, a víz, a talaj, a növény- és állatvilág — szennyeződésének megelőzésével, folyamatos ellenőrzésével, a katasztrófák következményeinek elhárításával mi is részt vállalunk az emberi környezet védelmében. T. G. A környezetvédelem — polgári védelmi feladat is. (Fotó: MTI—KS)