Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-24 / 70. szám
1986. március 24. Kelet-Magyarország 7 Nagy álam a tengeri merülés A villogó kék fényű, szirénázó kék-fehér autó, nyomóban egy UAZ gépkocsival átrobogott a piros jelzésen. A kereszteződésbe érkező másik rendőrautó csak az elhúzó ,,civil” kocsit észlelte, és mint közlekedési szabályszegőt, szintén meg különb őzt etett jelzéssel nyomába eredt. A járókelők érthetetlenül bámulták a krimibe illő jelenetet . . , Még mielőtt az olivasó vaiamii- féle bűnügyi regénybe illő folytatást várna, hagy közöljem: a két rendőrautó közötti UAZ-ban az MHSZ nyíregyházi könnyűbúvárait sürgős, talán életbevágó fontosságú ügyben vezette az élen járó .szirénás autó. Jóné- hányszor kellett már — sajnos — váratlanul riasztani a búvárokat. A legtöbbször tragédiáiba torkolló eseményhez, bűntényhez, árvízvédelemhez. Pedig ők sportolók, az egyre inkább népszerűbb könnyűbúvársport szabolcsi képviselői. — Elsődlegesen és kiemelten, a sport a profilunk — vallja Kozma Miklós, az MHSZ Nyíregyházi Könnyűbúvár Klubjának titkára. A fiatalnak mondható versenysport nálunk meg csak a szárnyait bontogatja, ezért is fontos a versenyeken eredimé- senyen szerepelni és minősítéseket szerezni. A klubon belül két szakosztály működik. Az uszonyos és búvárúszók medencében versenyeznek, és a szakosztály mintegy Palackkal az uszodában. Novák Róbert oktató merülés előtt még ellenőrzi a szerelést. Munkavégzés a Szamosban. negyven tagja között akad néhány tehetséges fiatal. A 13 éves Nemes Gábor ifjúsági ezüstjelvényes. ami egyben felnőtt III. osztályú szint. Ugyanilyen minősítésű Ujj Ágnes, Bakosa Erika és Biri Róbert. Eredményei alapján a szakosztály közvetlenül a hazai élmezőny mögött áll a ranglistán. Kevésbé ismert sportágat űznek a tájékozódási búvárúszó szakosztály tagjai, ök a szabadiban, tavakban versenyeznek. Pedig a parton állók számára is izgalmas, Látványos viadaluk, hiszen a jelzőfoójá.k segítségével a vízialatti búvárt nyomon lehet követni. A nyíregyházi táj- búvároik — mintegy harminc tagja van a szakosztálynak — eredményességben elmaradnak az. uszonyos és búvárúszók mögött. — Mindkét szakosztálynak jó- néhány versenye lesz ,az idén — tájékoztat a klubtitkár. — Az uszonyos é,s búvárúszók tíz kupán, valamint a korosztályos vidék- és országos bajnokságokon is rajthoz állnak. Tájékozódási búvárjaink az elmúlt évben három versenyen vettek részt, az idén négy minősítő találkozó és a vidék- valamint az országos bajnokság szerepel a versenyprogramban. (Mint ahogyan a klubtitkár is elmondotta, a könnyűbúvár klub munkájában a sport dominál. Eléggé költséges sportág, és a szerelések előteremtéséhez pénz kell. Ezért is hallhatunk kéményeket, átereszeket, épületeket hiídlábakat tisztító, víz alatt és felett nehéz munkát végző könnyűbúvárokról. Ezeken túlmenően részt vesznek népgazdasági feladatok elvégzésében, az árvízvédelemben és a sorkötelesek honvédelmi előképzésében. Sajnos, nemegyszer riasztották már őket a belügyi szervek is. Azért sajnos, mert, ha a búvárokat riasztják, már nagy a baj. Kozma Miklóstól érA napokban Dániából két győztes mérkőzés után hazaérkezett magyar ökölvívó-válogatott tagjai közül a többség ismét csomagolt. A világbajnoki előkészületek jegyében vasárnap az alábbi nyolc magyar versenyző utazott Karlsruhéba, az Inter Kupára: 48 kg: Isasze- gi. 51 kg: Váradi. 54 kg: Botos. 57 kg: Kincses. 67 kg: Molnár. 75 kg: Füzesy. 91 kg: Alvics. 91 kg felett: Szikora. — Ez lenne a VB-csapat? — Április első napjaiban hirdetjük ki a világbajnokságra utazó együttest — válaszolta Papp László, a válogatott vezető edzője. — Az Inter Kupán dekes, izgalmas sztorikat várok. ö azonban mindössze néhány vízben eltűnt személy megtalálását, nyomozást elősegítő bűnjelek előkerítését, és egy, a Tisza tizenkét méteres mélységéből kiemelt traktort említi. Aki már látott néhány tragédiát, nem szívesen dicsekszű'k vele. A búvárok egyébként sem szavakkal, tettekkel bizonyítanak. Jó társaság, igazi kollektíva a nyíregyházi klub. Munkájukat elismerik, a nem, sportjellegű tevékenységükre pedig számítanak. A legutóbbi, jól sikerült szakosztályi ülésen a klub tagjai közül négy oktató — JPola- csek László, Czimer László, Kardos György és Miló András — valamint a sportolók közül Bakos Erika és Biri Róbert megyei titkári elismerésben részesült, A naigy álom, a tengeri merülés idén. a klub fennállásának tizedik, jubileumi esztendejében nem valósul meg. A megszigorított szabályok nem teszik lehetővé a klubnak, hogy a sós vízbe mehessenek. De a búvárokat nem olyan fából faragták, hogy emiatt nagyon keseregnének. Keményen edzenek, dolgoznak tovább, és bíznak abban, hogy majd jövőre beteljesül a vágyuk, a tengeri merülés. Mán László még erős nemzetközi mezőny találkozik, a végső döntéshez ez az esemény is nyilván tanulságokkal szolgál. — Dániában több magyar VB- jelölt is erősen javuló formát mutatott. — Botos remekelt, de nagyszerűen öklözött Urszán, Molnár és Füzesy is — mondta a szakvezető. — Hogyan tovább a VB-ig? ^ — Április elsején kezdődik a9 VB-tábor, mindjárt nyilvánosságra hozzuk a VB-csapatot. A május 8-án kezdődő VB-re már április 21-én elutazunk, két hetet Coloradóban, magaslati táborban töltünk. A világbajnokság jegyében Nyíregyházán ma 10 órától-------------------------------------¥ -------Az egészséges ifjúságért Felgyorsultak az események az iskolai testneveléssel és a diáksporttal kapcsolatban. Az elmúlt héten háromnapos konferenciát rendeztek Pécsett, ahol elmondták, hogy kialakult a Magyar Diáksport Szövetség létrehozásé- nak pontos menetrendje. Eszerint május elején a Parlamentben hozzák nyilvánosságra a jogszabályt, ismertetik azokat a mintalapszabályokat, amelyek alapján a diáksportkörök, diáksportegyesületek létrejöhetnek, majd — szigorúan betartva az ön- kéntesség elvét — működniük kell. Az ismertetéssel egy időben minden oktatási intézmény megkapja azt a csomagtervet, amelyben az említett dokumentumo- kon kívül benne lesz az OTSH irányelve, amely rendezi az egyesületek és a létrehozandó diáksport-egyesületek viszonyát, továbbá az a részletes útmutató, amely maximális segítséget nyújt az előkészítő szervező munkához. A konferencia után az országban először megyénkben, Nyíregyházán, hétfőn 10 órától akti- vaülést rendeznek a megyei és városi művelődési központban az iskolai testnevelésről és a diáksportról, amelynek házigazdája a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács VB művelődési osztálya. Az ülésen a résztvevők — a megye általános és középfokú in- tézményeinek testnevelői, igazgatók, megyeileg kiemelt sportegyesületek elnökei és a diák- sportban érdekelt megyei szak- szövetségek vezetői — a következő előadásokról mondhatják el véleményüket és tehetnek fel kérdéseket: Baksa László, a Művelődési Minisztérium testnevelés és sport önálló osztályának vezetője ,,Az iskolai testnevelés és diáksport fejlesztésének időszerű kérdései”; Halasi Márton, a Magyar Diáksport Szövetség ideiglenes intéző bizottságának főtitkára ,,A Magyar Diáksport Szövetség céljai, tartalmi törekvései, létrehozásának tearvei” címmel tartanak előadást. Az aktivaülésre jelezte részvételét Géczt István, az egykori válogatott kapus, a Magyar Diáksport Szövetség ideiglenes intéző bizottságának társadalmi elnöke. Az üléssel egy időben megyénk diáksportjának életéről nyílik kiállítás az MVMK-ban, a szünetekben pedig a résztvevők a mindennapos testnevelésről nézhetnek meg filmet. Képünkön: Lógnak a szeren — mert van. OSN ’86 Szombaton délután a debreceni sportcsarnokban telt ház előtt Buda István államtitkár, az OTSH elnöke megnyitotta a 7. Országos Sport Napokat: — Napjaink és a jövő kiemelt feladata, az ifjúság testnevelésének és sportjának, a szabadidő- sportnak a fejlesztése. Immár hetedik alkalommal hirdetjük meg az Országos Sport Napokat. 0 A sportolj velünk jelszóval a rendezvények sokaságával kívánjuk ráirányítani a figyelmet a testnevelésre és a sportra. A sportnapok keretében 1986-ban is több ezer sporteseményt hirdettünk meg. Az OTSH elnökének megnyitóját követően színpompás gálaműsort láthattak a nézők. A látványos esemény bevezetője volt a következő hónapokban az ország minden részében, a 7. OSN keretében megrendezésre kerülő versenyeknek, vetélkedőknek, bemutatóknak. látogatás a faárai 5-ös iskolában — A gyerekek karácsonyra, vagy névnapjukra mindig pingpoi^felszerelést kérnek — mutatott az önfeledten pörgőző nebulókra Marcinké István, a kisvárdai 5. sz. iskola igazgatója. Pörgőzést vagy forgózást a széles folyosóra felállított pingpongasztalon játssza elsőstől nyolcadikosig mindenki, aki odafér. A szabály egyszerű: üsd vissza a labdát és fuss a másik oldalra! Néha annyira bemelegednek a játékba, hogy csak az ügyeletes tanár erélyes felszólítására hajlandók órára menni, de még akkor is egymással vitatkoznak, ki a győztes. — Reggel fél héttől iskolazárásig pattog a kaucsuklabda — folytatta az igazgató, majd elkísért a tornaterembe, ahol örömmel és egyúttal büszkén nyugtázta csodálkodó arckifejezésemet. Ugyanis a 48X24 méteres tornaterem minden várakozásomat felülmúlta. A hatalmas tornacsarnokban hosszában kézilabda- keresztben kosárlabdameccseket lehet játszani. A teremben Mészáros Károly irányításával a hatodikos lányok a kézilabdázás egyik alapelemét, a kapura lövést gyakorolják, a fiúk Zakor Károly vezetésével a sportpályát takarították. A 15 lány szinte elveszett a teremben, de mint a testnevelők elmondták, néha 2—3 csoportnak van egyszerre testnevelés órája, olyankor bábeli hangzavar uralkodik. A megoldás a válaszfüggöny lenne, amelyre ígéretet kaptak a városi tanácstól. Közösen indultunk megnézni a szabadtéri létesítményeket, de szinte méterenként álltunk meg a tornaterem melletti hosszú folyosón, hogy végignézzük a falra kifüggesztett sporttablókat, eredménylistákat, és a dicsőségtáblát, amelyen Péter Katalin (asztaliteniszben háromszoros úttörő megyei bajnok), Simon Zoltán (súlyemelésben kétszeres országos úttörő-olimpiai bajnok). Pál Csaba és Galambos Zoltán (mindketten atléták, ők a Vasvári gimnáziumba kerültek), valamint a megyei úttörő-olimpián ezüstérmet szerzett lány kézilabdacsapat neve szerepel. A ,,Jó tanuló, jó sportoló” múlt évi győztesei: Révész Zsuzsa, Szabó Attila, Molnár Zoltán a sport mellett a tanulmányi munkában is kiválót nyújtottak, mindhárman jeles bizonyítványt kaptak. — Ez a mindenes termünk — invitált be a folyosó végén levő szobába Zakor Károly. A falak mellett kondícionálógé- pek, középen asztalitenisz-asztal, az egyik oldalt golyófogó, amelyre egyszerre hárman lőhetnek. — Itt bármikor lehet kiscsoportos foglalkozást tartani és ez a terem ad otthont a lövészszakkörnek is — folytatta vendéglátóm, majd kicsit szomorúan tette hozzá: — A négy éve épült iskola kezdi kinőni önmagát, emiatt szeptembertől ezt a szobát átalakítják tanteremmé. Az ,,L” alakú udvaron 80 méteres futópálya, salakos kézi- labdapálya, bitumenes focipálya, a mászókák az alapberuházásból készültek el, de ehhez jelentősen hozzájárultak szülők, tanulók, tanárok társadalmi munkájukkal. A bitumenes pályán játssza mérkőzéseit az iskola lány és fiú kézilabdacsapata, amelynek szakvezetője a két testnevelő tanár. A lánycsapat a Kisvárdai SE serdülő utánpótlását biztosítja, ők a körzet legjobbjai. A fiúk a városkörzeti bajnokságban indulnak, legnagyobb ellenfelük Dombrád gárdája. Mindkét együttesben főleg hetedikesek játszanak, így jövőre eséllyel szerepelhetnek a megyei úttörő-olimpián. Az iskola másik sportági profilja, a kosárlabda. Az edzéseket három éve Pál József, a Tungsram kisvárdai gyárának meósa irányítja. — ötödikes lányokkal kezdtem el az edzéseket, akik most a serdülőbajnokságban szerepelnek — mondta a kisvárdai kosárlabdázás mindenese. — Azóta egy újabb korosztállyal, a minisekkel is foglalkozom, ők a megyei mini bajnokságban lépnek pályára. A gárda tavaly és tavalyelőtt megnyerte a megyei mini bajnokságot, idén a megyei úttörőkupát, és a megyei úttörőolimpia előtt nekik van a legtöbb esélyük a győzelemre. A csapat Kisvárdai Vasas Izzó néven szerepel, az edzési lehetőséget az 5. sz. iskola biztosítja, és a játékos utánpótlás bázisa is ez az intézmény. Az iskola tornaterme hét végén a nagyközönségé. Az elmúlt három nap programja a következő volt: pénteken városkörzeti lövészbajnokság, szombaton délelőtt városkörzeti torn a bajnokság, délután kon- dícionálótorna, vasárnap Vári Emil (az iskola névadója) kézilabdakupa. Havonta egyszer a szülők és gyermekeik részére „Játssz velünk!” lakótelepi sportdélutánt rendeznek, amelynek újabb és újabb sikerét a telt ház jelenti. Máthé Csaba A gyerekek kihasználják az óraközi szünetet, a legnépszerűbb a ping-pong pörgőzés. j m Ml [sport Fomn-1 tanéin Fangio és újra Fangio 1955. Megint Argentínában volt a ,rajt, háromszázezer ember várta izgatottan, vajon feltartóztatja-e valaki Fangiót és Mercedesét. A választ a hazai hős adta meg, s ez úgy szólt: nem. A következő futamot Monte Carlóban tartották, négyévi szünet után versenyeztek megint itt, a rulett fővárosában. Két Mercedes száguldott az élen, ám előbb Fangio, s aztán Moss is kiállt, motorhibák miatt. Ascari és Lanciája állt az élre, de egy körrel később a kikötői útról letévedF' és a tengerbe pottyant. Szerencsére a vezető kiesett kocsijából és a kényszerű fürdőzést egy kis ijedtséggel megúszta. A versenyen zajlottak tovább az események, végül is Trintignant nyert, Ferrarival. Még egy hét sem telt el a monacói futam után, amikor Alberto Ascari, a már életében is legendás volánművész, Monzában edzésen életét vesztette. A tragédia megrázta az egész autósvilágot. Dr. Gianni Lancia még egy versenyen elindította versenyautóit, de a Belga Nagydíj után visszalépett a Forma—1- ből. Spában egyébként megint tarolt a Mercedes, hármas gvőzel- met aratott, Fangio, Moss és Farina révén. Negyedik egy újságíró, Paul Frére lett, Ferrari- ban. Az autósport még fel sem ocsúdott Ascari tragédiája után, máris újabb rémség következett. Le Mans-ban, a híres 24 órás versenyen Levegh Mercedesé belerohant Macklin Austinjába, majd a nézők közé vágódott. Nyolcvan embert azonnal megölt. A verseny folytatódott, később a Mercedes leállította kocsijait, a többiek tovább hajtottak. A németek, a svájciak, és a franciák lemondták a versenyeiket. A Holland Nagydíjon pedig folytatódott a VB-soro- zat. Megint Fangio és Moss győzött, Mercedes-szel. Angliában Aintree volt a színhely és a sorrend pedig fordított. Az argentin Monzában is győzött és 17 pont előnnyel nyerte meg a világbajnokságot Moss előtt. 1955 pedig mint a nagy tragédia fekete éve került be az autósport történetébe. 1956. A Mercedes bölcsen, a csúcson vonult vissza. A Le Mans-i tragédiára hivatkoztak, de talán inkább presztízseiket féltették. Fangio nem maradt kocsi nélkül, a Ferrarinél folytatta. S nem akárhogyan . . . Az argentínai nyitófutamon nyert. Monacóban második lett a Maseratival versenyző Moss mögött. A Belga Nagydíjat Collins nyerte Ferrarival, márkatársa, ahogy Dávid Sándor írja, az újságírók gyöngye, Paul Frére előtt. Franciaországban Collins megismételte sikerét, Fangio negyedikként érkezett a célba. Angliában viszont ő nyert és a Nürburgringgen is, Moss előtt. Monzában viszont Moss lett az első és Fangio a második. Am a dolgok nem mentek ilyen egyszerűen. Ez volt az idényzáró futam és még több versenyzőnek volt esélye megszerezni a világbajnok büszke címét. Fangiónak, Behrának. Mossnak és Collinsnak. Fangio kormányműhibával kiállt. Moss egyelőre vezetett, de Collins reményei tűntek a legreálisabbaknak, ám ő kerékcsere közben értesült Fangio gondjairól, átengedte kocsiját az argentinnak. Ebben az időben még engedélyezték a vezetőcserét. Fangio végül is másodikként hozta be Collins kocsiját Moss mögött és ezzel megnyerte negyedik világbajnoki címét. Természetesen már abban az időben is zajlott a vita, vajon a gép vagy a vezető a meghatározó? Az soha sem volt kétséges, hogy a sikerhez kitűnő, kitartó és megbízható jármű kell, de Juan Manuel Fangio megmutatta, hogy megfelelő sporteszközhöz jutva nyerni tud, akár Mercedest, akár Ferrarit, akár Alfa Rómeót kell vezetnie.