Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. március 22. ^ Legyen mérce a józanság Beszélgetés dr. Ráczné dr. Kassy Erzsébettel, a megyei alkoholizmus elleni bizottság titkárával Sorozatot indítottunk lapunkban a mértéktelen alkoholfogyasztásról. Kifejtette véleményét a káros szenvedélyről az egészségnevelés és a statisztika szakembere. A szomorú helyzetkép után ezúttal az alkoholizmus ellen újulni látszó, szélesedő társadalmi küzdelemre, az önpusztító, egészségroncsoló szokások megváltoztatására, a kiút keresésére irányul a figyelem. ★ □ A most bontakozó alkoholizmus elleni küzdelmet az egészséges társadalom reflexiós önvédelmeként is jellemzik. Miért késett eddig a reflexszeréi gyors reagálás? A fáziskésés miatt ma már csak terápiáról beszélhetünk. — Az alkoholizmus elleni küzdelemnek történeti gyökerei vannak Magyarországon. Ha csak a felszabadulásig tekintünk vissza, láthatjuk, hogy a társadalmi, politikai átalakulás, a szocialista életmód kialakításának szándéka politikai állás- foglalással párosult. A Magyar Vöröskereszt az alkoholizmus terjedését tapasztalva az ötvenes évek végén átfogó intézkedéseket kezdeményezett az alkoholfogyasztás visszaszorítására. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1960 őszén határozatot hozott, melyben a túlzott alkoholfogyasztást a szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlennek, a társadalomra nézve károsnak minősítette. A hetvenes évek közepére nyilvánvaló lett, hogy az alko- halizmus elleni küzdelemben hatékonyabb, következetesebb munka szükséges. A Minisztertanács 1977-ben több évre érvényes határozatot fogadott el a fő feladatokról. Az alkoholisták száma azonban tovább nőtt, a mértéktelen alkoholfogyasztás társadalmat károsító hatása fokozódott. A kormány 1983-ban létrehozta az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottságot, állami feladattá vált a káros szenvedély megfékezése. Történtek tehát korábban is intézkedések az alkoholizmus visszaszorítására, de nem érték él a kívánt eredményt, nem sikerült a kórossá vált szokásokon változtatni. □ Röviden az okokról: miért iszik ma a magyar ember? — A válasz vagy nagyon könnyű, vagy — ha a mélységekbe nézünk — reménytelenül nehéz. Van, aki szorongásai miatt iszik, van olyan személy is, aki arra a mámorra vágyik, amit csak alkohollal képes előidézni. Ez így némileg leegyszerűsítő, általánosító. Alapvető gond, hogy az alkoholfogyasztás általánosan elfogadott szokásként mélyen beépült az életmódba, a viselkedési szokásokba. A serdülő és ifjú korban a kellő élettapasztalat hiánya, a felnőtté válás bizonyítása, a kamaszos gátlások feloldása, az ivócimborák rossz példája, az egyedüllét vagy egyszerűen az unalom is kézbe adhatja a poharat. Ha a munkahelyi beilleszkedés első lépcsőfoka a lerészegítés, akkor a fiatal máskor is hajlamos le- részegedni. mert élménye a „teljesértékűség” fogalmával kapcsolódott össze. Veszélyes téhát az olyan baráti kör vagy munkahely, ahol az elismerés sokszor azon múlik, ki bírja jobban az italt. □ Az alkoholizmus társadalmi megítélése túl liberális. Általában az egyén önpusztítására csak akkor figyelünk fel, ha már cselekedeteivel veszélyes a társadalomra. — A társadalmi tudat, a közvélemény valóban toleráns, ritkán ítéli el a rendszeres italozót. Ez nem kedvez az alkoholisták felderítésének, kezelésbe vételének. A munkahelyi italozást, az alkalmi lerészegedést sok esetben elnézik, a munkahelyen kívüli, otthoni italozást káros következményeivel együtt magánügynek tekintik. Így az alkoholizmus társadalmi megítélése az egészségkároktól függetlenül szinte kizárólag az úgynevezett alkoholista viselkedést veszi figyelembe. A nagyivóval, a részegeskedővel szemben pedig elnéző. Általában csak a lezüllött, a már-már munkakerülő, a botrányosan élő iszákost tekintik alkoholistáknak, az egészségügyi, rendészeti szervek beavatkozását is az ilyen egyedeknél — már későn — sürgetik. Az alkoholizmus kialakulását kell megelőzni. Hibás az a felfogás, mely kezdetben nem figyel fel erre a veszedelemre. El kell érni, hogy a közvélemény humanista kötelességének érezze az iszákos, az alkoholista illetve a veszélyeztetett személy felkarolását, az erre hivatott gyógyító intézményekkel az együttműködést. □ Az alkoholizmus visz- szaszorítására indított széles körű társadalmi küzdelemtől hiba lenne gyors és látványos sikereket várni. Mégis melyek az elsődleges célok, és beszélhetünk-e már Sza- bolcs-Szatmárban kezdeti eredményekről ? — Alaptalan lenne valóban gyors sikert remélni. Meghatározó szerepe van az életmódnak, melyet ösztönösen követnek, vagy tudatosan választanak. E .mostani társadalmi összefogás célja, hogy ezt az életmódot alakítsa. Ebbe a munkába az egyházak is bekapcsolódtak a maguk sajátos eszközrendszerével. Legátfogóbb feladat a megelőzés. Ezen belül elsődleges cél az egészséges, józan életvitel elfogadtatása, a rendszeres italozás, a nagy- ivás mérséklése, az alkohol- fogyasztás általános csökkentése, egyben a közgondolkodás és magatartás befolyásolása. Kiemelten fontos a gyermekek és fiatalok egészséges életmódra nevelése. Szabolcs-Szatmár megyében is megalakult az alkoholizmus elleni bizottság, melynek a tanácsi szervek illetékesein kívül tagjai a társadalmi és tömegszervezetek képviselői. Kiindulásként gondosan elemeztük jelenlegi helyzetünket, és bizottságunk az elmúlt évben elfogadta az 1990-ig szóló programját. Megyénkben a városok és a nagyközségek alakítottak területi alkoholizmus elleni bizottságokat. Egyre több munkahelyi vezető ismeri fel e probléma fontosságát, és helyben különböző intézkedéseket tesznek az alkoholizmus elleni küzdelem fokozására. □ Sokan kérdezik, miért nem élünk szigorúbb adminisztratív intézkedésekkel? — Elismerve, hogy valóban szükség van bizonyos további korlátozó intézkedésekre, úgy ítélem meg, hogy minden ilyen szigorítás any- nyit ér, amennyit betartanak belőle. A korábbi rendelkezések betartása, betartatása is hagyott kívánnivalót maga után. Éppen ezért rendszeressé, következetesebbé kell tenni az alkoholfogyasztást korlátozó jogszabályok érvényesülését, a szabálytalankodók pedig viseljék a szigorúbb következményeket. A munkahely váljon az alkoholizmus elleni küzdelem legfontosabb színterévé, érvényesüljön a vezetők példamutatása, határozott fellépése a munkahelyi italozókkal szemben. Önmagukban az adminisztratív intézkedések elégtelenek. Olyan társadalmi légkört szükséges teremteni, melyben az emberek érzékenyen reagálnak a szocialista együttélés szabályaira, a közrendet sértők életvitelére, magatartására. □ Az egyik legfontosabb teendő tehát az egészséges életmódra nevelés. Hangsúlyoztuk, hogy az erkölcsi értékítéleteket csak a közösségen keresztül lehet igazán értékállóvá tenni. De vajon léteznek-e ilyen értékközvetítő, a józan életvitelt példaként kínáló és elváró közösségeink? — Társadalmunk sok lehetőséget kínál az emberek személyiségének pozitív kibontakoztatására, a társadalmi beilleszkedés zavaraival mégis gyakran találkozunk. A részegeskedést, az alkoholizmust is ezek közé soroljuk. A zavarok okainak feltárásával kell intézményesen segíteni az egészséges, józan életmód tudatos választását. Léteznek értékközvetítő, az egészséges életvitelt példaként kínáló közösségeink mind a fiatalok, mind a felnőttek körében. Ezek lehetnek kisebb baráti, iskolai, kollégiumi körök, osztályközösség, vagy sportszakosztály, szocialista brigád, ifjúsági és alkoholizmus elleni klub, nem utolsósorban pedig a család. A gyermekek és fiatalok érdekében különös gondot kell fordítani a személyi és kömyezethigiénés nevelésre, az öntevékenység iránti igény kialakítására, az akaraterő fejlesztésére. Meg kell tanítani az ifjúságot alkohol nélkül ünnepelni. A szabadidő értelmes eltöltésében nagy a közművelődési intézmények, ifjúsági klubok felelőssége. □ Melyek a középtávú megyei alkoholizmus elleni program fő célkitűzései, hol követeljünk absztinenciát? — A józan életvitel elérése akkor lehetséges, ha az élet bizonyos területein érvényesül az alkoholfogyasztás tilalma. A teljes absztinencia betartását tűzte ki a program a munkahelyekre, a közlekedésben, a 18 éven aluliak körében, a terhes és szoptatós anyáknál, valamint az orvos által megállapított betegségeknél, gyógyszerszedésnél. Meghatároztuk a megelőzés, a gyógyítás és a rehabilitáció legfontosabb teendőit. A gyógyításnál az alkoholista betegek felkutatásán kívül cél a nagyivók korai kezelése, az alkoholtól való függés megakadályozása. Számítunk a munkahelyi bizottságokra, a lakóterületi család- és ifjúságvédelmi, szociális intézményekre. Szokásaink és közfelfogásunk kívánatos változtatását csak a felnőtt társadalom egészének cselekvő támogatásával érhetjük el. Reszler Gábor LÁTOGATÓBAN A könyvtárosnál A könyvtáros az istenek kegyeltje, mint mindazok, akiknek valami köze van a létezés nagy titkaihoz. A könyv ugyanis még őrzi ama legendabeli almafa szilánkját, melynek gyümölcséből Ádám harapott és tudóvá lett általa. Éppen ezért, ha könyvtárossal találkozom mindig keresem az arcán, a mozdulatain, a körötte szövődő hangulatban beavatottsága jegyét, így szemlélgetem most Seregi Istvánt, a szakszervezet megyei központi könyvtárának igazgatóját is. Ügy érzem nem hiába: ahogy egymással szemben leülünk, rögtön közénk telepedik az igazság angyala — a gondolkodás várakozó, termékeny csendje. Ismerem e jelenség minőségeit, szerveződésének módját, otthonos helyeit és mégis fennakadok azon, hogy honnan került közénk. Talán vendégem hozta? Lehetséges, mert aki éveket tölt el könyvek között, annak életelemévé válik az olvasótermek tele- vénycsendje és óhatatlanul magával viszi mindenüvé, mint egyénisége sajátosságát. Tévedhetek is, mert e csend lehet mindjárt történendő párbeszédünk rendhagyó előjele is. Nem tudom! Töprengésemből a kíváncsiság ragad ki. Szokás hinni, hogy e hivatás gyakorlói nem lesznek, hanem születnek. Ezért kérdezem: ugye már zsenge diák korában eldöntötte, hogy könyvtáros lesz? — Nem! Magyar—francia szakos tanár akartam lenni és úgy iratkoztam be az egyetemre annak idején — mondja és meztelen pillantással néz rám: csalódottságomat akarja látni. Ezzel nem lep meg, mert fürkésző — mondhatnám kíváncsi — természetűnek ismerem. „Szeretnék egyszer addig maradni Budapesten, hogy a sok fontos látni-hallani való mellett még arra is jusson idő, hogy meglessem Rodolfó titkát!” — mondta negyedszázaddal ezelőtt. Ügy tudom kíváncsiságának engedett is és megtudta hogyan „csal” a bűvész. — Az egyetemet kénytelenségből ott kellett hagynom — folytatja elhalkuló hangon —, mert édesapám meghalt és a család eltartása rám maradt. Aztán később, munka mellett, de már csak egy — a magyar — szakon, befejeztem egyetemi tanulmányaimat. Közben voltam tisztviselő, dolgoztam a TIT-ben, a helyi rádiónál, írtam különféle kritikákat a Kelet-Magyarországban ... Húsz éve pedig a szakszervezetek megyei tanácsa könyvtárában dolgozom... — mondja az elégedettség derűjével. — Az olvasók — így én is — irigylik a könyvtárost, mert az a mindennapi dolga, amit más emberfia csak innen-onnan elcsípett időben űzhet: olvas, kutat, könyvekkel bánik, folyóiratot lapoz ... Jól gondolom? — kérdezem másik kedvenc elképzelésemnek engedve. — Igen és nem!... — feleli elnéző mosollyal. — A mi könyvtárunk több más könyvtárat lát el, többet felügyel, segít tanáccsal, módszerek átadásával. Hetven letéti könyvtárral kell törődnünk, ezen felül tíz önállóan szerzeményező könyvtár és a?ok fiókjai tartoznak hozzánk. A mesében különféle munkahely -Len, üzemekben, gyárakban és intézményekben 128 szolgáltató hely van, mindre gondot kell viselnünk. De a könyvtáros gazdasági ügyekkel is foglalkozik: könyvtárat szervez, létesít, szüntet meg, vállalatvezetőkkel, szakszervezeti tisztségviselőkkel tárgyal... — Tehát azt az olvasót, aki a könyvtárban tanul, kutat, irigyelheti a könyvtáros!? — Igen! — Hány kötetet őriz a könyvtár? — A hálózatban 240 ezer kötet van. Ebből a cserélődés segítésére 127 ezer kötet áll rendelkezésünkre — feleli. — Az új székházban jobbak a könyvtár körülményei ? — Sokkal! A régi helyen 72 négyzetméter területtel rendelkeztünk, béreltünk hozzá egy 110 négyzetméteres pincét raktárnak. Ennyi,volt az egész! Új helyünkön 386 négyzetméterünk van. Ebből 200 a raktár, a többi munkaszoba, közlekedő folyosó, olvasó- helyiség ... — A könyvtárost istenek kegyeltjének mondtam, de mégis megkérdezem: mi a szépsége a könyvtárosságnak? Kérdésemet sokjelentésű csend követi. — Én gyermekkorom óta vonzódok a könyvekhez. Olvasó családban nőttem fel. Apám gépész, édesanyám háztartásbeli volt. Olyan családban nőtt, ahol szokás volt az esti felolvasás. Mindketten szerettek olvasni, könyveket vásároltak is maguknak és nekünk gyerekeknek. A könyvszeretetem korán és oly módón nyilatkozott, hogy lapozgattam, pedig még olvasni nem tudtam. Ez munkált bennem amikor elhatároztam, hogy magyar—francia szakos tanár leszek. Most. mint könyvtáros két dologban tudok kiteljesedni. Az egyik, hogy könyvek között élhetek, a maguk fizikai valóságában érzékelhetem, kézbe vehetem, forgathatom őket. És kitekintést nyerek belőlük az engem körülvevő valóságra, a világra. A másik, hogy átadhatom a könyvek szeretetét és ismeretét. Munkatársaim segítségével ajánlhatom olvasásra a könyveket. Ugyancsak örömet ad, hogy rendelkezésemre állanak a legkü- lönféle újságok, folyóiratok, segítségükkel szemmel kísérhetem egész szellemi és gazdasági életünk alakulását... — mondja, majd kis töprengés után így folytatja: — A könyvtárnak és a könyvtárosságnak önmagáért nincsen értelme, csak akkor van, ha valakiket és valamit szolgál. Ebben — és csak így — fénylhet fel létezésének értelme, szépsége, vagyis az, amiért lehet és érdemes teljes önfel ed ts éggel átadni magunkat a mindennapi munkának és az azon túlmutató szellemi tevékenységnek, tehát a könyvtárosságnak. — Egyszer valaki azt mondta, hogy a könyv olyan, mint a dalra igazított hegedű, készen várja, hogy meghúzzák a vonóját és máris megszólal. A hasonlatnál maradva, a hegedűt az író igazítja dalra, a könyvtáros pedig a vonót adja az olvasó kezébe és arra készteti, hogy szólaltassa meg a hegedűt. Mi teszi erre képessé a könyvtárost? — A könyvtárossághoz is kell valami sajátos érzék, ami nem biztos, hogy vele született, inkább a gyakorlat alakította és művelte ki benne, de van! A könyvajánlás alapjában véve válogatás. A jó válogatás feltétele a jól megalapozott szakmai tudás és a korszerű világnézet. Ezeken keresztül szoros kapcsolat a valósággal. Vagyis: ismerje az olvasók igazi érdekeit és tudja úgy befolyásolni a könyvet keresőket, hogy azok felismerjék vagy jobban megismerjék érdekeiket. Olyan könyveket ajánljon, melyekből szükséges ismereteket, érzéseket, előre húzó vágyakat és célokat kaphatnak az olvasók. — Ezek szerint a könyvtárosság nem is könnyű tevékenység, éppen ez kérdezteti meg: mikor és mi fogja feiváltsni a lövőben a ma még nagyrészt hagyományos módon végzett könyvtárosi munkát? . — Ügy gondolom, hogy a szakszervezeti közismereti könyvtárak is afelé fordulnak, hogy információs központokká váljanak — magyarázza a már közelítő újat. — Ez azt jelenti, hogy ha az olvasó szórakoztató olvasmányt kór, jusson hozzá könnyen, ha különféle információkra, adatokra van szüksége, azokat is gyorsan kapja meg. A következő öt-hat évben elérhető, hogy központi könyvtárunk mellett az önálló könyvtárak is rendelkezzenek ezzel a készséggel. — És ennek van már biztató alapja? — Nagyrészükben már ma is megvan az a könyvállomány, amely erre képessé teheti őket. Szeretnénk, ha a hálózat nagyobb egységei, szolgáltató helyei az információikat számítógépre vinnék, illetve, hogy a központi könyvtár és az önálló könyvtárak bekapcsolódnának az országos könyvtári számítógéprendszerbe és lehívhatnák mindazokat az adatokat, amelyekre a területükön szükség lehet. Biztató alap, hogy a nagyobb munkahelyi könyvtárak már ma. is integráltak. Ez itt azt jelenti, hogy a közismereti anyag mellett tárolják a vállalat működéséhez szükséges szakirodalmat is, sót feltárják azt. — A szellemi mindig anyagihoz kötődik, gondolom itt is úgy van!... — Igen! Ehhez pénz kell, s ezt a pénzt elsősorban a vállalatoknak kell előteremte- niök. Saját érdekük kívánja, hogy ez mielőbb megtörténjék. Hogy aztán az országos könyvtári számítógéprendszerbe kapcsolódás milyen úton megy majd végbe, az még csak sejlik. Lehet saját maguk által vásárolt és működtetett számítógépre feldolgozni az adatokat, de lehet saját adataikat valamely nagy számítógépbe bevinni és onnan lehívni. Hogy melyik úton fogunk járni, az az elkövetkező évek anyagi lehetőségeitől függ... Elgondolkoztató jövő! Már nem kétséges, hogy a könyvet, a könyvtárt és világát hamarosan egészen meghódítja az új istenség, a számítógép, és a régiek elvesztik felügyeletüket mindazon érték felett, amit könyvek lapjaira írt az emberiség. Más út nincs, hiába is keresnénk! Vigasztaló ígéret viszont, hogy arn.i legendabeli almafa szilánkját megtartja r. de számítógépek őrzik ezután. Így hát az elkövetkező nemzedékek is tudókká lehetnek általa. Igen, csakhogy a gép sem adja majd kevesebb kínért a tudást, mint amennyit Ádám fizetett érte egykor. Szabó György
