Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-22 / 69. szám

VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN A ligha vitatható, hogy a magatar­tás és a társadal­milag hasznos tel­jesítmény minő sít a legbiztosab­ban. Ez az egyszerűnek ható megállapítás rögvest bonyolulttá válik, ha azt kutatjuk, mi is a teljesít­mény, melyek a hozzá ve­zető utak. Ha elfogadjuk azt a közel sem pontos — de kiindulásnak talán al­kalmas — meghatározást, miszerint a teljesítmény valamely emberi tevékeny­ség mérhető eredménye, akkor azt kell mondani: a teljesítmény cél. De olyan cél, amely eszközzé válik ahhoz, hogy összegzett megjelenése egy szűkebb és tágabb közösség, vég­eredményben egy társada­lom anyagi és szellenvi gazdagodásának újabb ki­indulása legyen. Eddig még mindig minden egy­szerű, az újabb kompliká­ció akkor jelentkezik, ami­kor azt kutatjuk: a meg­születő produkció mögött miként foglal helyet az ember, az egyén. A külön­böző képességű, mentalitá­sú, vérmérsékletű, lelki be­állítottságú, szorgalmú, in­telligenciájú, akire nyilván nem vonatkozhat egyönte­tű norma, éppen a külön­bözőségekből fakadóan más és más reakcióka* árul el bizonyos helyzetekben. De éppen azért, mert a telje­sítmény egyrészt előtérbe kerülő követelmény, más­részt mert a teljesítmény megítélése és elérésének célja ma társadalmi mére­tű ellentmondás és kon­fliktus szülője, vizsgálni érdemes, a teljesség igénye és a megoldás tökéletes re­ménye nélkül is, a jelensé­geket Megyénk egy kiváló ideggyógyásza mondta egy tudományos tanácskozáson: a neurózisok nagy része abból ered, hogy az egyéni ambíció és a produkció nincs összhangban, s így létrejön a meghasonlás. A másik tényező — fejteget­te —, hogy az igény és le­hetőség aszinkronja is fennáll, ami szintén diszk­repanciához vezet. Mindez .lefordítható a köznyelvre. A példák so­kasága közül néhány. Min­denképpen válsághelyzetbe kerül az az ember, aki mé­lyen tudása alatti munkára kényszerül huzamosan. Bár könnyen ór el teljesít­ményt, abban örömet nem lel, tudását nem érzi ki- Használtnak. De ide sorol­ható olyan eset is, amikor valaki 100 ezer forint tő­kével kezd másfél milliós építkezésbe. Vagy kudarc­ba fullad a vállalkozás, vagy erkölcsi, anyagi, ide­gi erejét, tökéletesen fel­emészti a végeredmény. De aligha más az a szituáció, amikor a középiskolába kerülő gyermekkel áz első napon felmérőt íratnak, mintegy bizonyítandó: nem érsz semmit, nem vagy senki. A meghasoniáshoz vezető út lehet a kilátás- talanság. amikor mondjuk egy mérnöki képzettségű fiatal számára egyszerűen reménytelen, hogy próbára tevő feladatot kapjon, a számára nem alkalmas munkaköréből kitörjön. Sokakban alakul ki az az érzés — s ez sajnos az ese­tek többségében reali­tás —, hogy egyirányú ut­cába kerültek, azon végig kell menni, s legfeljebb a nagpor bátrak vállalkoznak arra, hogy menet közben változtassanak, pályát, utat, módszer* korrigáljanak. Abban a pillanatban, amikor a teljesítmény ab­szolutizál ódák, valami misz­tikus köd veszi körül, baj van, A teljesítmény_ ön­magáért, a teljesítmény mindenáron kegyetlen csapda, egérfogó. Se az egyén nem találja meg az alkotás, a munka örömét, se a teljesítmény, mint végeredmény nem lesz tár­sadalmilag igazán hasznos. Mindezt tovább rontja, hogy a túlzott teljesítmény­orientáltság kitermeli azt az emberfajtát, amely a látszólagos sikerek ellenére is boldogtalan. A túlzásnak, a teljesít­mény mindenáron való el­érésének több oka van. Az tot és egy jó képességű, nyolc általánost végzett, azonos osztályzattal és mi­nősítéssel kerül munkahe­lyére. A gyár egyik üzemveze­tője elmondja: fél, egy esztendő alatt minden em­bert meg kell személyesen ismernie. Az üzemben már csak rajta múlik, hogy kreatív, a megújulásra ké­pes, az ötletes, a hat gépen legjobb teljesítményt nyúj­tót esetleg kiemeli, tovább­tanulásra ösztönzi. Ha ez .tűznek maguk elé, amit józan önismerettel, telje­síthetőnek vélnek. Ezt az esetek többségében el is érik, ha nem, a hibát ma­gukban keresik. A kudarc- orientáltak képességüket meghaladó feladatokra tör­nek. Többnyire megfelelő teljesítmény nélkül. A hi­bát a külső körülményekre, a világra, a társadalomra hárítják. Könnyen mene­külnek a misztikumba, val­lási, okkultista tan ok kai. horoszkópok v.izsgálgatásai- val, a szerencse megidézé­kapcsolatos, kitért az úgy­nevezett vezetői betegsé­gekre. Mint mondta: a leg­több ilyen irányú gond — neurózis, alkoholizmus, pót- cselekvések sora — abból adódik, hogy sokan rövid tanakodás után elvállalnak olyan posztokat, melyeken képtelenek megfelelni. Munkájuk eredménye (tel­jesítménye) alacsony hatás­fokú, az örökös szorongás, a vívódás felőrli őket. Gya­korlatilag bennük is leját­szódik ugyanaz a folyamat, amely a nagyüzem gépe Mg í S- jgggnggg gggjttggijggtt 5® Teljesítmény szeplókkel egyik kereshető a család­ban, az ok ott rejlik az egyénben, de mindenkép­pen vannak nemkívánatos társadalmi vektorai is. Nem véletlen, hogy az egyik ismert magyar pe­dagógus-pszichológus szin­te belekiáiíotta az éterbe: ne csináljanak iskolát az óvodából! Ne fosszák meg a gyermeket a játékos örömmel kapható ismeret­től, ne kényszerítsenek kis gyermekkoriban kudarcba emberkéket. A pedagógiai tudományok kandidátusa Nyíregyházán mindezt megtoldja azzal: a gyermek az óvodától kezdve folya­matosan kapja a csúcs tel­jesítményekre való impul­zusokat, függetlenül képes­ségeitől, egyéniségétől. A jobb általános iskolába ke­rülés, onnan a kiváló kö­zépiskola megcéízása, az első gimnáziumtól az egye­temre törekvés pontszerű versenye szinte sugallja a görcsös cselekvés kénysze­rét. Görcsös cselekvés, sikert hajszolás — komoly követ­kezményeket tartogat. Van. aki bírja. Más beleun, fel­adja. Berendezkedik a ket­tes-hármassal vegetálásra, akad, aki cinikusan, ügyes­kedve a kisebb ellenállások felé megy el. Szelekció he­lyett belép a kontraszelek­ció. lehet, hogy kiválók ad­ják fel, s törtető középsze­rűek nyernek teret. Az is­kolai osztályzatok semmit -nem fejeznek ki. Minden kalkulus relatív .értékű, is­kolától, tanártól, nem egy esetben véletlentől függ. Mégis, az ötös valamit je­lez, gyakorta valódi értéket, máskor relatív teljesít­ményt. Es a végén jön a nagy groteszk: az egyetem­re, főiskolára bejutva beáll a verseny, hiszen a diplo­ma esetében csak annak számát nézi az alkalmazó, itt már senki nem kíváncsi a tantárgyak osztályzataira. A szellemi munka telje­sítményeinek mérése rend­kívül néhéz. De senki ne képzelje, hogy a fizikai munkahelyeken ez sokkal könnyebb. Az egyik, több ezer főt foglalkoztató nyír­egyházi nagyüzemben lát­táim. A belépő dolgozók mindegyike az ergonómiai laboratóriumban kezdi. Ki­tölt egy tesztlapot, megvizs­gálják mélységlátását, s két kéz koordináló képességét, megnézik reflexeit, reakció­it. Ezek után egy standard szám alapján kijön a vég­eredmény, az iskolai osz­tályzatokhoz hasonlóan 1- től 5-ii.g. Az egyes és kettes gépre nem ménét, a többi igen. A gond csak akkor jelentkezik, ha valaki fir­tatni kezdi: irtérhető-e a különbség ötös és ötös kö­zött? Nem. Így aztán mond­juk égj műszaki középis­kolát végzett, aki könnyű­szerrel oldja meg a íelada­nem történik meg. a kivá­ló előbb-utóbb elmegy, más, jobb helyet keres, esetleg beletörődik abba, hogy kis munkával nyújtja a kívánt teljesítményt, vi­szont magába zárja a tár­sadalmilag hasznos többle­tet. Az egyéni ambíció nem mindig találkozik az igé­nyekkel, a lehetőségekkel. Az is kiderül, hogy a telje­sítmény sok esetben nem ás a szándéktól, hanem kényszerhelyzetektől függ. A tevékenységet motiválják egyéni törekvések, szerepet játszik benne a. hiúság, az ■anyagi szempont, a bizo­nyítási vágy. a külső kény­szerítés, az önismeret hi­ánya, a túlzott önbizalom vagy éppen a mersz hiá­nya. Mindez; azt iniciálja, hogy feltegyük s. kérdést: van-e egyáltalán átlagos, alapnak tekinthető, a tel­jesítmény szintjét jelző mérték? Mondjuk ha a sportról van szó. tekinthet­jük mércének a megyei, országos, Európa- vagy vi­lágcsúcsot. De akkor mit kezdjünk azzal & minden­képpen csúcsteljesítmény­nyel, amit mondjuk egy hatvanéves nyújt azzal, ■hogy naponta kocog öt ki­lométert? És mérce az. •nagy a csúcs sporteredmé­nyek mögött rendszerint ott az anabclikák tömege, az izomerösítök, doppingsze­rek népes családja? És mit szóljunk akkor, amikor női versenyzőket a világ- versenyek előtt egy-két or­szágban teherbe ejtenek, mert a háromhónapos ter­hes nő fizikai teljesítménye a legjobb? Nem teljes ku­darc .mondjuk a- tömeg­sport akkor, ha csak telje­sítményre törekszünk? Százezreléknyi esélye van valakinek, hogy a csúcsot megcélozza. Még e mérhe­tő területen is megannyi buktató vau. A gyakorlat — leszámítva a felsorolt és. extrém eseteket — mégis az, hogy az egyéni tehet­ség. képesség dönt, s aki a legjobbak között van, sok-sok szűrőn jutott ke­resztül, míg az élsport kö­zelébe jutott. De az élspor­toló csaik papírvékony ré­teg, s aligha lehet mond­juk egy társadalom fizikai állapotának mutatója, mér­tékegysége. A tudós pedagógus úgy fogalmaz: az emberek két részre oszthatók egv tipo­lógia szerint. Vannak si­kerorientáltak, s kudarc- orientáltak. Érdekes, szin­te ellentmondásnak tűnik, de így van: a sikerre ori­entáltak mindig olyan célt séve.’ Igyekeznek megnyug­vást találni, felmentésre lelni, újabb erői meghala­dó vállalkozásra készülni. Ez a körülmény is sürge­tően veti fel azt, hogy az embert, akitől teljesítményt várunk akár a szellemi, akár a fizikai munkában, egyénenként mérjünk, ítél­jünk meg. Optimális, tár­sadalmilag hasznos vég­eredmény ugyanis csak úgy jöhet létté, fitt ki-ki ott van, ahol t. számára a leg­megfelelőbb help kínálko­zik. A szelekció, az egyéni ki­választás és elbírálás sok akadályba ütközik. Hiány­zik ehhez a megfelelő mé­rő- és vizsgáló háttér, ke­vés az ilyen irányú isme­rettel rendelkező szakem­ber. a személyzeti munká­nak sem erőssége a szak­szerű válogatás, sok eset­ben éppen a rendelkezésre álló munkaerő minősége teszi illűziórikussá mind­ezt. De nem kis ható té­nyező, hogy már az indító közeg, a család, is téves el­vekkel bocsátja útjára a fiatalt. A jószándékú „le­gyél több mini apád” jel­szó nem egy esetben jelenti azt: a fiatal el is hiszi, hogy képes a többletre, ezt gyakorta egv-egy vitatható értékű iskolai bizonyítvány is alátámasztja. Sajnos ne­velésünk nem volt képes eddig kifejleszteni azt az önerőt, ami alkalmassá ten- né az embereket arra. hogy maguk megismerése, a le­hetőség, az igény, az ambí­ció és a képesség egybeve­tése után levonják a meg­felelő konzekvenciákat. Ismert szívgyógyász or­vosunk egy ‘nyilatkozatá­ban, ami a stresszel volt mellett dolgozóban. aki hétről hétre képtelen telje­sítem: a gép diktálta nor­mát, s akinek ráadásul a keresete 30—40 százalékkal elmarad társaiétól. Az egyéni tragédia és a közös­ség kére itt egy tőről fa­kad, már-már jóvátehetet­len következményekkel. A testnevelő tanár elkép­zelése jó volt. Azt a fel­adatot adta a tanulóknak, hogy fussanak annyi kört, amennyit bírnak. Fel akar­ta mérni az erőt, a kitar­tást, a lányok és fiúk tel­jesítményét. Volt, aki könnyedén rótta a köröket. Akadt tanuló, aki kiállt, feladta, nem. futott töb­bet, mint ami könnyen ki­teli belőle. Akadt azonban egy gyermek, aki bár pi- hegect, lihegett, küzdött, szenvedett, mégis futott. Ájulásig. Presztízsből. Mert ő mindenből ötös, neki itt és most is bizonyítania ■keli. Mert a teljesítmény az egyetlen mérce, amiért ez az emberke élt. Sajnos, azt senki nem tanította meg neki, hogy miiként is­merheti fel saját határait, hogy a futásból kiszállóból még lehet kiváló elméleti fizikus. Mert szép a mon­dás, hogy a mtnáenséggel mérd magad, de azt is mellé lehet tenni: ami a macskának játék, az az egérnek halál. A kandidátus, az orvos, az ergonómus, a pedagógus, az ideggyógyász, a gyári üzemvezető egybehangzó véleménye volt: optimális teljesítmény csak akkor képzelhető el, ha az adott tárgyi körülmények, köve­telmények, lehetőségek, társadalmi elvárások talál­koznak a legmegfelelőbb egyéni, ambíciókkal és ké­pességekkel. A szocialista társadalomban, ahol az em­ber jelentősége rendkívüli és megkülönböztetett. ez fokozatosan keli, hogy ér­vényesüljön, éppen az em­ber védelme érdekében. Katasztrofális viszont az, ha ezt a kiválasztást a kö­zépszerűek végzik, de leg­alább ilyen veszélyes, ha a középszer- bírálja el a teljesítményi. Mert kö­zépszerű teljesítmények ideje lejárt, s a mérce ma sehol nem lehet az úgy­nevezett átlagos képességű produktuma. Tudomásul kell venni, hogy amikor differenciálásról beszé­lünk, aikkor a tehetséget éppúgy differenciálni kell, mini a béri. Még akkor is. ha ez széthúzza a mezőnyt, ha hatalmas különbségek alakulnak, is ki. Ebben a gyakorlatban rejlik benne a főmunkaidőben végzett maximális munka, az ügyeskedés kizárása, a pót- cselekvések felszámolása, s ami bár utolsó helyen em­lítem: a munka, a siker, a teljesítmény kínálta öröm. Sajnos, a mai társadalmi közvélekedés ezzel nem mindenben ért egyet. A kö­zepes képességű gyors anyagi teljesítményt hozó ügyeskedése irigykedést, s ne tagadjuk csodálatot is kelt. A ikis ellenállással gyors sikert produkáló presztízse gyakorta na­gyobb, mint a törekvő te­hetségesé. Egy szétzi­lált értékrendben nemegy­szer lenézik a szorgalom­mal és tehetséggel tisztes­ségesen teljesítőt, legyen az diák vagy munkás. Saj­nos, a kreativitás, az inno­vativ képesség, a vÜUalkc- i zói hajlam, a menedzseli képesség nem mindig kap­ja meg se az erkölcsi, se az anyagi elismerést. A hamis ,,1 eg”-teljesitmények, (a szakállnövesztéstől a szerelmi teljesítményig) esetenként nagyobb publi­citást kapnak, mint a való­di értéket létrehozók, a jobbat teljesítők eredmé­nyei. Kevéssé választjuk még ma is ketté a társa­dalmilag valóban hasznos teljesítményt az egyéni ér­deket szolgáló, talán nem f is mindig tisztességes mun­kától. Joggal vetődig fel a fenti eszmefuttatás után: mi len­ne a kivezető út? Hogyan lehetne a teljesítmény va­lóban szükséges és hasznos szféráját megtisztítani a túlzott és oktalan teijesít- ményorientáitság vadhaj­tásaitól? Mi az útja an­nak, hogy olyan jó érték­rend alakuljon ki, amely számításiba veszi azt, hogy a társadalomban jóllehet mindenki egyenjogú, de nem egyforma, amiből kö­vetkezik. hogy c vele szem­ben támasztott követel­mény sem uniformizálha­tó? Nyilván a pedagógiai tu­dományok kandidátusának van igaza, aki első állomás­ként a családot jelöli meg, ahol eldőlhet az agyér he­lyes értékelése, pályára se­gítése. objektív mércék alapján. Következőként mindenképpen az elavult iskolai nevelési, oktatási keretet kell említeni, amelyben kevés mód nyí­lik az egy-egv tanuló nyil­vánvaló és rejtett képessé­geinek reális felmérésére, amely még ma is a közép­szerűnek kedvez. Elodáz­hatatlan, s ezt több nyír­egyházi üzemben is hang­súlyozták. a munkapszicho­lógia, az ergonómia alkal­mazása, az egyének gondos követése a brigádokban, műhelyekben, üzemekben. L áthatóan kevés szó esett az anyagiak­ról. Szándékosan. Meggyőződésem ugyanis, hogy az anyagi elismerés, a bér csak akkor lehet majd reális téma. te a differenciálás a teljesítmény objektív értékelése, a mun­kát végző pontos megítélé­se. a végzett munka hasz­nossága alapján történik. A fordított sorrend csak mélyítené a teljesítmény körül kialakult bizalmi válságot, s azoknak ked­vezne, akik a közepes szint kényelmes langyfürdőjében előbb kérnek, s csak aztán hajlandók teljesíteni. Ép­pen ezért a teljesítményről szóló, mint említettem sze­rintem, pontatlan, definíciót módosítanám úgy: a telje­sítmény valamely mérhető emberi cselekvés eredmé­nye, melynél elsősorban az embert, majd a belőle fa­kadó produktumot keli mérlegelni. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. március 22. (f^l

Next

/
Thumbnails
Contents