Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-21 / 68. szám

8 Kelet-Magyarois/áf 1986. március 21 m AZ EUkOPAI TÚRA KUDAR­CA ellenére szerdán a Brazil Labdarúgó Szövetség közzétettel hogy a jövő héten a mexikói világbajnokságig érvényes szer­ződést köt Tele SantanávaL A brazilok hat csapattal mér­kőznek még, valamennyivel ha­zai pályán. így ellenfelük Peru, az NDK, Jugoszlávia, Chile, Csehszlovákia és Románia. A közelmúltban már volt egy igen jól sikerült sportkarate- verseny Nyíregyházán a Bánki szakközépiskola csarnokában. A területi találkozót hatalmas érdeklődés kísérte, talpalatnyi hely sem volt a lelátón és a küzdőtér melletti területen. A hét végén a kick-box szakág egyik legrangosabb hazai ver­senyét, a férfi és női csapat- bajnokságot rendezték meg a Bánkiban. Női csapatok részére 1983-tól rendeznek csb-t. a fér­fiegyüttesek először küzdöttek a bajnoki címért. Ami növelte az esemény jelentőséégt. — A nyíregyházi kick-bo- xosok olyan dinamikusan fej­lődnek, hogy kiérdemelték egy ilyen nagy verseny rendezési jogát. Egyébként is a legutóbbi területi viadalon már a rende­zésből is bizonyítottak — mond­ta Kira Péter, a sportkarate vá­logatott edzője. Kilenc férfi- és négy női együttes lépett a küzdőtérre a semi-contact találkozón. A fér­fiak mezőnyéből kiemelkedett a fővárosi Hunyadi SE váloga­tottakkal teletűzdelt I. csapata. Igaz, jó néhány nagy név sérü­lés és egyéb okok miatt csak szurkolóként volt jelen. A szín­vonalas küzdelemben végül a papírforma érvényesült, a fér­fiaknál a Hunyadi SE. a nőknél Esztergom—Kecskemét 'egyes csapat szerzett bajnoki címet. A küzdelmek szüneteiben, im­már hagyományos bemutatók szórakoztatták a szépszámú né­zősereget. A nyíregyházi férficsapat a selejtezők során, egy győzelmet Verseny előtti edzésen a nyíregyházi kíck-boxosok. Gönci János (balról) végül igazolási probléma miatt nem indulhatott. Sándor György viszont igen, és nagyszerűen küzdött a bajnokságon. és egy vereséget ért el, és nem került a hármas döntőbe. Karate kick-box országos csapatbajnokság, férfiak:, 1. Hunyadi SÉ 1., 2. Kecskemét, 3- Esztergom. Nők: 1, Esztergom— Kecskemét vegyes. 2. Szobi SE. 3. Debrecen. Bajnok: Hunyadi SE 0“*“) T ermelöszövetkezeti színekben Miniantók bajnoksága Amikor 1984 tavaszán Fehér- gyarmaton megszűnt az FSE röplabdaszakosztálya, a jáitéik szerelmesei nagy gondban voltak. Szerencsére nem sokáig, a jánk- majtisi Dózsa Mg. Tsz ugyanis .átvállalta” a gondokat. Kiss Ferenc edző — aki koráb­ban maga is röplabdázott — irá­nyításával a ,,fuzionált” csapat egyre sikeresebben szerepelt a bajnokságban. Az történt ugyan­is, hogy az FSE volt játékosai egy része és a község röpisei ütő­képes együttessé kovácsolódtak. Az elmúlt évben sorra nyerték a bajnoki mérkőzéseket. A tárgyi feltételek megteremtéséhez a termelőiszövetkezet hozzájaruil. A hölgyek szeretnének rádup- lázni az őszi sikerekre. A terv a bajnokság megnyerése. Titkon arra is gondolnak, hogy osztályo- zón bizonyítsák be: nem kell te­metni a szatmári részen sem a Álló sor balról jobbra: Surány* Erzsébet, Farkas Judit. Kiss Fe­renc edző, Szücsné Varga Éva, Kocsisné Greguss Mária. Ülnek: Dorogi Ildikó, Pettermann Ist- vánné, Fekszi Csilla, Miski Sán- dorné. Hiányzik a képről: Fek­szi Erika, Országh Gizella és Korponai Emilia. röplabdát. Nincs gond1 az utánpót­lással sem. A fehérgyarmati kö­zépfokú iskolákba került, s otthon — a jánkmajtisi általános isko­lában — az alapokat elsajátí­tott fiatalokra a jövőben is lehet számítani Az asszonyok — Mis­ki Sándorné, Pettermann Ist­vánná, Kocsisné Greguss Má­ria. Szücsné Varga Éva mellett Korponai Emilia és a többiek Su- rányi Erzsébet, Dorogi Ildikó, Fekszi Csilla és Erika joggal bi­zakodnak a sikerben. A megyei modellező szakszó-, vétség és az MHSZ tiszavasvári klub modellező szakosztálya va­sárnap rendezte meg az elektro­mos rádióirányítású autómodel- lek megyei bajnokságát. Tisza- vasváriban a Váci gimnázium tornatermében meghívottként debreceni és budapesti modelle­zők is rajthoz álltak. Az érdek­lődők izgalmas versenyt láthat­tak, amelyen két nyíregyházi és egy tiszaberceli siker született. Eredmények, serdülők: 1. Nagy László (Tiszabercel), 2. Pásztor Attila, 3. ifj. Koleszár Attila. If­júságiak: 1. Balogh Péter (Nyír­egyháza), 2. ifj. Pócsi Tibor {Nyíregyhaza), 3. Kulcsár István (Tiszabercel). Felnőttek: i. Tí­már László (Nyíregyháza). 2„ Pócsik Tibor (Nyíregyháza). 3. Petró Béla (Tiszabercel). A rajt előtti utolsó pillanatok. <J. L.) Magyar Ifjúsági Kupa Vasárnap megyei döntő Négy esztendeje nagy sikere volt a Magyar Ifjúsági Kupa or­szágos kispályás labdarúgó tö­megsportakciónak. A győztesek részt vehettek a labdarúgó világ- bajnokság spanyoilonszági döntő­jén. Az akkori isiker adta a biz­tatást a folytatásra, és az el­múlt ősszel csapatok százai lép­tek pályára. Az országos döntő győztes nőd és férfi együttesének jutalma: utazás Mexikóba, a vi­lágbajnoki döntőre. Szabolcsban 152 csapat, közöt­tük 21 női együttes nevezett. A megyei selejtezőket mér az el­múlt évben lejátszották, ám a döntőt az időjárás miatt tavasz­ra halasztották. A megyei dön­tőket egyébként március 31-ig keLl megrendezni, hiszen az or­szágos fináléra április közepén kerül sor. Jó néhány megyében már megvannak a győztesek, az állva maradt szabolcsi csapatok március 23-án, vasárnap lépnek pályára, és a női. valamint férfi- győztes utazhat az országos dön­tőre. A nyíregyházi stadion salakpá­lyáin a következő csapatok ját­szanak a vasárnap kilenc órakor kezdődő megyei döntőn. Nők : 5+5, Mátészalka, Vásárosnamé- nyi Áfész, Nyíregyházi Konzerv­gyár, Leveleki Dózsa Tsz. Uni­versal. Férfiak: Epszer. Pókháló, Fehérgyarmati Gabonaforgalmi. SZAMÉTA. Záhonyi Lokomotív, Alkaloida Lacoste, Dohánygyár, Ajak, Varsánygyürei Tisza Tsz. Tokaji Borozó, Nyírlugosi Me- dosz, Mátészalkai Latoszöv. Mundial-hfrek Fekete Árpád, a Mexikóban élő egykori magyar labdarúgó­játékos és nagyon sikeres me­xikói edző tartózkodóan véleke­dett a brazilok elleni nagyszerű győzelemről. „Senki se miszti­fikálja a 3:0-ás eredményt, mi­vel nagyon fiatal brazil csapat­ra mért ilyen arányú vereséget a jó magyar csapat. Brazília az továbbra is Brazília. És mikor eljön a VB, a dél-amerikaiak nemcsak a legjobbak között lesznek, hanem negyedik torna- győzelmük fele tartanak.” o A VB rendező bizottsága egyez­ményt kötött a mexikói légitár­sasággal. A szerződés értelmé­ben a résztvevők közlekedésé­nek megkönnyítéséért jelentős díj kedvezményt biztosít a fővá­ros és Guadalajara, valamint Monterrey, továbbá Guadalajara —Monterrey útvonalakra. r Úszás Két első helyet szereztek az NYVSSC úszói a dunaújvárosi vidéki csapatbajnokságon. A fel­nőttek mezőnyében Csabai Judit 4:34,60-al nyerte a 400 m gyorsot, míg az úttörők versenyében Sza­bó Tünde 1:13,50-nel diadalmas­kodott 100 m háton. Csabai 200 m gyorson 2:14,41-el második (l századdal maradt el az arany­éremtől), 400 m vegyesen 5:20,80- nail harmadik helyezést szerzett. A férfiaknál Herényi László 400 m vegyesen: 5:04-gyel bronzér­mes, 200 m gyorson 2:05,3-mal negyedik. Az úttörők mezőnyé­ben Szabó Anita révén az arany­érem mellett még egy ezüstér­met is szerzett a szakosztály a •00 ,m pillangóúszásban. Eredmé­nye: 1:15,45. A két válogatott nyíregyházi versenyző. Kovács Rita és Szo­kó,! Diana hazaérkezett a kubai edzőtáborból. Kovács pénteken Holland iába utazik legjobbjaink- kai. ahol a 400 m gyorsúszásban álL rajtkőre a hollandi-magyar— francia— oLasz válogatott viada­lon. A többiek március 28—30-a között a serdülő magyar bajnok­ságon, Budapesten indulnak, majd rajthoz állnak az Eilektro- impex viadalon. A sorozat végón a két iBV-kerettag, Csabai Judit éis Dobránszki Zsolt Magdeburg- ba utazik nemzetközi versenyre. Kovács Rita az elmúlt napokban „Kiváló ifjúsági sportoló*» díjat kapott. KOSSUTH RADIO 8,25: A földgömb túlsó olda­la. III. — 8,55: 1919 — kantáta. — 9,09: Operafelvételek. —9,28: Tarasz Sevcsenko versei. — 9,33: óvodások műsora. —9,53: Lattósorsolás. — 10,05: Illyés Gyula: Beatrice apródjai. III/2­— 11,00: Iránytű. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Könyvszem­le. — 12,55: Zenés séták a ter­mészetben. — 14,10: Ady-ver­sek. — 14,25: Gyermekzenei magazin. — 15,00: Erről beszél­tünk ... — 15,30: Verbunkosok, nóták. — 16,05: Dokumentum- műsor a Tanácsköztársaság ideje alatt megjelent gyer- meklapcukibóL — 17,00: Mi kö­zünk hozzá? — 17,30. idő­sebbek hullámhosszán. — 18,30: Esti magazin. — 19,23: „Keresni egy, bús kis országnak ál­mát. . .” Kun Béla életéből. — 20,25: Szokolay Sándor: A tűz márciusa. — 21,30: Hideg és hő. — 22,20:'. Tíz perc külpolitika. — . 22,30: „Híreket mon­dunk” . . — 23,00: A dzsessz világa. — 0,10: Himnusz. — 0,15 —4,20: Éjfél után. PETŐFI RADIO 8,05: Csínom Palkó — részle­tek, — 8,43: Fúvószene. —8,50: Tiz perc külpolitika. — 9,05— 12,00: Napközben — zenés dél­előtt. — 12,10: Zenés játékok­ból. — 12,25: Édes anyanyel­vűnk. — 12,30: Népi muzsika. — 13;05: Popzene sztereóban.— 14,00: Péntektől péntekig. — 17,30: ötödik sebesség. —18,30: Fiataloknak! — 19,05: Súly­emelő Pannónia Kupa. — 19,50: Gondolatok a gyermeknevelés­ről. — 20,00: Régi nóta, híres nóta. — 21,05: A hallei kirur­gus. Hangjáték. — 22,29: Sza­xofonfelvételek. — 23,20: Szim­fonikus táncok. — 0,15—4,20: Éjiéi után. 3. MŰSOR 9,38: Kamarazene. — 10,53’.Le­hár: Arany, ezüst keringő. — 11,02: Sohönberg: Gurre-dalok. — 13,05: Ha újra kezdhet­ném .. . — 14,08: Verdi: Mac­beth. Opera. — 17,00: Iskola­rádió. — 17,30: Az indiai klasz- szikus zene. — 18,05: Bach-mű­vek. — 19,35: Budapesti Ta­vaszi Fesztivál. Vásáry Tamás zongoraestje. — Kb. 21,40: Szimfonikus miniatűrök. — 22,10: Opera-művészlemezek. — 23,00: ISCM — Budapesten. NYÍREGYHÁZI radio 6,15—6,30: Hírek,. tudósítások Észak-Tiszántúlróí. Lapszemle. (A reggeli műsor szerkesztője: Ágoston István) — 17,00: Hí­rek. — 17,05: Jó hétvégét' Kulturális és sportprogram- ajánlat. — 17,15: Körkép. Antal István hétvégi jegyzete. — Í7,20: Vendégségben az utazási irodákban. 18,00—18,30: Észak­tiszántúli króniJka. Lapszemle. Műsorelőzetes. nap szer­kesztője: Horvát Péter.) (SZOMBAT) 8,00—8,20:, Hírek. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,20: A hé­ten történt, összeállította: Fias­kó József. — 8,40: Hétvégi te­ríték, zenévél (A tartalomból: Hobbimikrofon — Debrecen parkjai (Koíláth Adrienne) — Beteg erdők (Bálint István) — A leletmentő (Ágoston István» — Vita és eredmény (Pálfi Ba­lázs) — 9,58—10,00: Műsorelőze­tes. (A nap szerkesztője: Gön­czi Mária.) Ijrn HALLGASSUNK gj NÉZZÜNK MEG ■ ■*1*11* I aJ f «4 > i f a I I L’j II I I F I I 8 | f | I r ■ 1986, március 21., péntek MAGYAR TV 9,00: Tévétorna. — 9,05: Nyug'* díjas délelőtt. — Kb. 9,'20: Gá­dor Béla: Othello Gyulaházán. — Kb. 11,00: Sportmúzeum. — Kb. 12,00: Képújság. — 15,50: Hírek. — 15,55: Postafiók 250 — 16,10: Három nap tévémű­sora. — 16,15 * A. győzelem stra­tégiája. XV/ 8. rész. 17,20. Képújság. — 17,25: Reklám. — 17,30: Az Országházból jelent­jük ... — 18,10: HÉTVÉGE. Be­jelentkezés. — 18,30: Forradal­mi Ifjúsági Napok ?8S. — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv­híradó. — 20,00: Budapesti Ta­vaszi Fesztivál. — 21,15: Forra­dalmi Ifjúsági Napok 86. — 22,00: Műkorcsolya világbajnok­ság. — Kb. 23,30: Tv-híradó 3. — 23,40: Himnusz. 2. MŰSOR: 18,20: Tau bácsi. — 18,55: Képújság. — 19,00: Operett di­óhéjban. — 19,30: Kommuniká­ció az állatvilágban. — 20,00 : Kamera. — 20,30: Budapesti Tavaszi Fesztivál. 21,00: Tv- hírado 2. — 21,20: Oroszlánsze- lidííő. — 22,10: Képújság, SZOVJET TV 12,30: Hírek. — 12,50: Rajz­filmek. — 13,30: Orosz nyelv. — 14,00: Vonósok hangverse­nye. — 14,25: Hírek. — 14,30: Mi és az elektronika. — 15,00: Müvészfilm. — 16,10: Doku­mentumfilm. — 16,45: Világ­híradó. — 17,00: Az ember és a törvény. — 17,30: Hírek. — 17,35: A cigány. Film. — 19,00. Híradó. — 19,40: Műkorcsolyá­zó VB. — 20,55: Világhíradó. — 21,10: Dal ’86. — 21,35: Rajz­film. — 21,45: Tájak II. — 22,57: Hírek. — 23,02: A nevetés 'körül. SZLOVÁK TV 16,05: Hírek. - 16,10: A ró- vidfilmstúdiók műhelyéből. — 17.00: A testmozgás egészség. — 17,05: Mielőtt szárnyra kél. 17,35: Bratislava! magazin. 78,00: Szülők és gyermekek. 18,10: A Sportka számainak lendkívüli sorsolása. — 18,29: Esti mese. — 18,30: Mezőgaz­dasági magazin. — 19,10: Gaz­dasági jegyzetek. — 19,20: Idő­járásjelentés. — 19,30: Tv-hír­adó. — 20,00: Életünk króniká­ja. — 20,30: A Kis-Fátra. — 20,55: Marco Polo. — 22,00: Népdalcsokor. — 22,20: Con Amora. Lengyel film. — 0,00: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A SMARAGD ROMÁNCA. Béke mozi: de.: KINCS, AMI MTNCS. du.: HAJÓKKAL A BÁSTYÁK ELLEN. Móricz mozi: MI LENNE, HA. . LOPJAK A KOPOR­SÓMAT. 21.; péntek, 19,00: Julie kis­asszony. Budapest, Radnóti 3z„ ji——wiwPu I j) jWI Will 111 rí a» 11 fj jTíiliWi iiIiliWnnwWTiP1!iH I fliTiiriiiiniWlT^OnBnriTiTifflTBrn~~rnin«rwTinwCTTn«~nmmTrTMWWMninrrTrrriiii in "i n i~wr-nTirtrNrBMmMMNBn«mTwrniiTw--rTiT7Tnrrr,iii i—nmn Tnnrm Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megye» tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János _ f Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42; 11-277. Mm ÍC€£ÍC£t- t Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat; 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos­U tacim : Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Máteszallkai fiótoszerkasztőség. Kölcsey u. 2. Telefon: SWn«iifnnnimnw 612. Teiex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza. Zrínyi Í2i^ni£5IFIIÍ1v75llS Ilona u 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyveid: 10-003. Posta­B BiSi Ifi 1 feli Ifi! OfcSilj 1 caTí: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti a Magyar Posta, I-*1® ^ L előfizethető bármely hírlapkezbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta | hírlapüzletében és a HíriapeiőfizetéSi es Lapellátási Irodánál (HELiR) Budapest, V., fi József nádor tér i. — ’.900,— közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a I HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne- I gyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­I tokát nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­I egyháza. Arak u. 15. F-etelős vez. Jáger Zoltán. INDEXSZÁM 25 059 HU ISSN 0133—2058 ........ ■ tant iiinMmniiiiri<á^Éíi«lwiii^'it«:ii>iWNól:liÉÉÉiÉÉÉiáÍÉÉiÍÉÍiiiÉÍÉiÍ>ÉÉ>IÍIiÉÉBÍMBÍÉÉIÍHfcMiW>wiWNBMi<*wr~inMriff«iifi

Next

/
Thumbnails
Contents