Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-21 / 68. szám
2 Kelet-Magyarország 1986. március 21. o®oo©o Siker Szentendrén Műsorterven felül: Premier a színházban Üiabb bemutatóra készülnek a Móricz Zsigmond Színházban — ezúttal műsorterven felül, ugyanis a hirdetményekben és a plakátokon nem szerepelnek ennek a darabnak; az előadásai. Négy- szereplős kamaraműsor a Négyen — éjfélkor című vígjáték, amelynek írója a népszerű színművész, Kató Flórián bebizonyította, hogy színpadi szerzőként is kiváló: a cselekményt átszövő könnyed, elegáns humor közönségsikert sejtet. Éjfélhez közeledik az idő, ketten ülnek a parkiban egy pádon — és az egyiknél kés van ... Így indul a mű, amely férfi és nő örök „harcáról”, szerelemről, féltékenységről szól, hogy aztán sorozatos félreértések után mindenre fény derüljön. Mivel kevés Színházi próba — a téren. díszletre van szükség, úgy tervezik, hogy néhány nyíregyházi előadás után megyei körútra indulnak, és a városokban, illetve a megfelelő színpaddal rendelkező kisebb településeken is bemutatják. Káló Flórián: Négyen — éjfélkor című vígjátékát Gel- lért Péter rendezte, szereplői: Vennes Emmy, Zubor Ágnes, Bárány Frigyes és Horváth István. A bemutató a nyíregyházi színházban március 24-én, hétfőn este hét órakor desz bérletszüneti előadáson. Színháznaptár Hat művet játszanak a a Móricz Zsigmond Színház művészei a most péntektől jövő csütörtökig tartó héten. Március 21-én Budapesten a Radnóti Színpadon mutatják be a Julie kisasszonyt. Szombaton a Bástyasétány 77 lesz műsoron a Bajor-bérletben. Hétfőn a Stúdiószínpadon az Otthon látható, a Doktor úrral pedig Szentendrére utaznak a társulat tagjai. Március 25-én, kedden délután kettőkor lesz újra előadás a Tüskerózsa című mesejátékból, amelyet nagyobb óvodásoknak és kisebb iskolásoknak ajánlanak. Szerdán a Galileit adják a Rózsahegyi—Shakes- peare-bérletben, este 8- kor a Stúdiószínpadon a Julie kisasszony lesz műsoron, 27-én, csütörtökön ismét Németh László drámája, a Galilei következik a Bessenyei-bérletben. A plakátokon és hirdetményekben szereplő Julie kisasszony előadás március 25-én elmarad. A nyíregyházi Váci Mihály művelődési ház programjából március 21-n. között: Pénteken általános jogi tanács- adás lesz a 32. teremben öttől fél hétig. A nosztalgiadiszkóban Héttől éjfélig szól a zene. Szombaton érkezik a döntő fordulóhoz a mezőgazdaságban dolgozó szocialista brigádok kulturális vetélkedője. A délelőtt 9-kor kezdődő megyei versenyen szívesen látnak minden érdeklődőt. Egy másik vetél kedő 10-kor kezdődik, azon versmondók állnak a közönség és a zsűri elé. Este ismét nosztalgiadiszkó lesz. Vasárnap délelőtt újabb lépé- péseket tanulnak és gyakorolnak a társastánctanfolyam résztvevői az úttörőházban, a hang- sersenyteremben pedig a versenytáncosok mutatják be produkcióikat: ezúttal a magasabb osztályt jelentő B-kategóriások is fellépnek a C-sek és a D-sek mellett. A táncvizsga az úttörő- házban délután ötkör kezdődik. Este 7-kor hangzik el a Hangsúly, hangos irodalmi-művészeti folyóirat következő száma. Hétfőn a pszichológus ad tanácsot a 32. teremben fél négytől ötig. Este hatkor a népszerű tévés újságíró Bán János teszi fel a nézőknek a kérdést: „ön mit kérdezne?” — s aki válaszol: Szikszai Béla államtitkár az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke. A 93-as teremben ez idő alatt a természettudományos érdeklődésűek hallgathatnak meg előadást a jövő század technikájáról. Nyíregyházán lép fel a Skorpió együttes, műsoruk este nyolckor kezdődik a hangversenyteremben. Dalos tavasz A mátészalkai művelődési ház hagyományos rendezvénysorozata a Dalos tavasz. Idén tíz olyan esemény szerepel a programban, amely alkalmat kínál a művészeti együtteseknek és az előadóművészeknek a zenei ismeretterjesztésre, az értékes muzsika megszerettetésére. Nyitó rendezvényként a Szabolcsi szimfonikus zenekar tolmácsolásában operakeresztmet- S2íetet hallgattad: Mozart: A varázsfuvola című művéről a legifjabb zenerajongó, az általános iskolások bérleti hangversenysorozata keretében. A továbbiakban lesznek népzenei programok, kórusversenyek, majd a záróműsorban a debreceni Csokonai Színház művészei adnak koncertet a zeneirodalom legnépszerűbb operaslágereiből, a Debreceni MÁV filharmonikus zenekar közreműködésével. Krúdy: MN A Nyírségről — franciául Irodalmi sorozat kiadása kezdődött meg Franciaországban Dunai tájak címmel, a közép-európai népek irodalmának jobb megismertetése érdekében. A sorozat szerkesztője a Franciaországban élő Virág Ibolya elsőként Krúdy: NN című regényét választotta, amelyet a hozzánk érkezett hírek szerint mind a közönség, mind a kritika igen kedvezően fogadott. A francia kritika szerint az ottani olvasó rácsodálkozással fogadja az író stílusában azt a bájt, ahogyan a nyírségi esték hangulatát felidézi. Hangsúly, a harmincadik után Rádiófelvétel, szolnoki, budapesti jelentkezések Vendégeket és hazaérkezőket is •vár a „Hangsúly” a nyíregyházi Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ és a rádió hangos folyóirata. A március 23-i közönség előtti rádió- felvételre Utassy József hozza el friss verselt. A filmrendező Kósa Ferenc most toliforgatóként mutatkozik be, bár forgatókönyvíróként eddig is ismerhettük, Csoóri Sándorral közösen írott Dózsa könyve ma is érvényes, emlékezetes olvasmány. Most nyíregyházi, gyermekkori emlékeit írta meg. A határon túli magyar irodalmat Kárpátalj a képviseli ez alkalommal. A megzenésített verseket Dinnyés József szólaltatja meg. A kisvárdai fiatalember, aki most jegyszedőként egy moziban dolgozik, már jelentkezett verseivel a Hangsúly egy felvételén. Zajácz D. Zoltán újabb írásai, az új termés sorozatában kapnak helyet. Kolin Péter dramaturg Galambos Lajos Budapesten bemutatott színdarabjáról írt kritikát. Ratkó József új versekkel, az Antigoné című most készülő drámájával és már eddig is publikált szociográfiájával egyik legerősebb pontja az estnek. De a vasárnap este tizenkilenc órakor kezdődő rádiófelvétel mellett van mit tenni a szerkesztőknek. Március 31-én este a Kossuth rárióban kerül bemutatásra a Hangsúly harmincperces válogatása. Április tizenharmadikán pedig Szolnokon, az ottani rádió meghívására a technika házában rendeznek estet a Hangsúly szerkesztői. A Szolnok megyei Tanács és a rádió szolnoki stúdiója egy a Hangsúlyhoz hasonló vállalkozásba kezd, s az első rádiófelvételt a már gyakorlott gárdával veszi fel, felerészt szabolcs- szatmári, felerészt Szolnok megyei alkotók közreműködésével. Ibrányi programok Szerdán a művelődési ház és a Vöröskereszt városi szervezete közös rendezésben a Bánki Donát szakközépiskolában dr. Szőke József szülész-nőgyógyász szakorvos tart előadást a fiataloknak a családi életre nevelésről. Űjabb koncert lesz az Országos Filharmónia bérleti sorozata keretében: a Szabolcsi szimfonikus zenekar ad hangver- versenyt Török Géza vezényletével, közreműködik Szabadi Vilmos hegedűművész. A műsoron Dvorak VIII. szimfóniája, Paganini hegedűversenye és Liszt: Les Preludes című szimfonikus költeménye szerepel. Csütörtökön a színházi világnap alkalmából vetélkedő lesz háromtól hétig. Három előadás lesz a nosztalgiamoziban, amelynek műsorában Tolnay Klári filmjeiből vetítenek. Ezúttal a Tisztelet a kivételnek című film látható. A videodiszkóban hattól éjfélig szórakozhatnak a fiatalok. Jelentős változás 'következik 'be íbrány kulturális életében a helyi művelődési ház felújítása és korszerűsítése után. Már az elmúlt napokban is voltak jelei a megújulásnak, például ismeretterjesztő előadás hangzott el a házikertek növényvédelméről, fogadták a debreceni Űj Délibáb együttest, illetve a Fővárosi Varieté gyermek- műsorát, és változatos programokat kínálnak az elkövetkező időszakban. ^Erről Fábián Sándométól, a művelődési ház vezetőjétől kaptunk tájékoztatót. Kovács Kati és az Universal együttes lép fel a községben március 23-án este. Felelevenítik a régi falusi esték hangulatát a húsvéti bállal, melyet a jövő szombaton tartanak. Angyal János és Lorán Lenke, majd Pitti Katalin és Leblanc Győző lesz vendégük áprilisban egy-egy humoros műsorra, illetve operettestre. Mától: szabolcsi termékek A tavaszi fesztivál keretében megrendezett Szabolcs, szatmári programsorozat Szentendrén minden várakozást felülmúló sikert hozott eddig. A népművészeti kiállítás és vásár anyagát ki kellett egészíteni, mert a vásárlók igénye rendkívülinek bizonyult. A nyíregyházi Bessenyei színkör előadása telt ház mellett zajlott, s nemegyszer nyíltszíni taps szakította meg a produkciót. Romhányi: Hamupipőke című zenés mesejátékát adták elő, Lakatos István rendezésében. A szentendrei tájékoztatás szerint gyermekelőadásnak ilyen sikere a városban eddig még nem volt. Március 19-én, szerdán keltek útra azok a termékek, amelyek ízelítőt adnak Sza- bolcs-Szatmár iparából. A Nyíregyházi Konzervgyár, a Divat Ruházati Vállalat, a Szabolcs Cipőgyár és az Agro- industria rohodi üzeme mutatkozik be 21-től 23-ig. Március 22-én folklórest lesz. Ezen fellép a Szatmár néptáncegyüttes, a Nyírség tánc. együttes. A program után táncház lesz, majd a Danubius szállóban szatmári ételkülönlegességeket szolgálnak fel. Megyénk bemutatkozását a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása zárja. Ez alkalommal Molnár Ferenc szalonvígjátéka, a Doktor úr kerül színre. Az idős emberek védelmében Kik kapnak tetanuszoltást? A tetanuszmérgezésben megbetegedettek 90 százaléka, a leggondosabb orvosi kezelés ellenére még napjainkban is meghal. Haláluk iszonyatos fájdalmak után következik be. Üjság, tévé, rádió napi témája volt a közelmúltban az időskorúak tetanusz védőoltásának elrendelése. Dr. Ré- thy Máriától, a KÖJÁL szakorvosától arról kértünk tájékoztatást, kiket érint a rendelkezés, és milyen lesz a lebonyolítás módja Szabol cs- Szatmárban ? — Az időskorúak tetanusz védőoltása nem újkeletű dolog. Már korábban is volt lehetőség az oltás megszerzésére, csak eddig önkéntes alapon, ki-ki maga döntötte el, kap-e védőoltást, vagy sem. A védőoltás elrendelése azért vált szükségessé, mert az elmúlt év statisztikai adatai azt bizonyítják, hogy más betegségekké kapcsolódva az id őskori tetanuszfertőzés gyakran végzetes kimenetelű. Azért éppen ez a korosztály veszélyeztetett, mert ők életük során nem részesültek megfelelő védőoltásban. 1941. január 1-e óta kötelező valamennyi újszülött számára a tetanusz védőoltás. Az idős emberek védelmében jelenleg elrendelt védőoltásban az 1916. január 1. és 1925. december 31-e között születettek részesülnek, tehát a 61 és 77 év közötti korosztály. A rendelet azonban nem zárja ki azt sem, hogy az ennél idősebbek is megkaphassák az oltást, önkéntes jelentkezésük alapján. A megyei tanács vb egészségügyi osztálya adja a szükséges eszközöket, a KÖJÁL pedig az oltás megszervezésének felelőse. Az Injekciókat körzeti orvosaiktól kapják az idős emberek. A behívólaipo- kat nem postán juttatják el a címzettekhez, hanem a beszélgetések, egészségügyi fel- világosító munkák lehetőségének megteremtése érdekében a körzeti ápolónők, orvosírnokok viszik el. A személyes találkozás arra is lehetőséget teremt, hogy az idős emberek megnyugtató választ kaphassanak valamennyi felvetődő kérdésre. Március második felében a megye összes körzeti orvosához eljutnak a szükséges dokumentumok s megkezdődhet a kiértesítés. Az oltási kampány eLső része április 1-én kezdődik és május 15-ig tart. A második injekciót május 1. és június 15. között kapják meg az idős emberek. A harmadik, befejező védőoltásra 1987-ben kerül sor. Az oltásra jogosultak közül nem kaphatják meg az injekciókat azok, akik az adott időpontban lázas betegek, reumás betegségük kiújult, s azok sem, akik bizonyos betegségekben szenvednek. Betegségükről természetesen körzeti orvosaiknak pontos információik vannak. (k. é.) A tárgyalóteremből A férfi Sz. Mihály 24 éves, kálmánházi lakos. A két eset ez év január 18-án történt és némi tanulsággal is szolgálhat mindazoknak, akik nem vigyáznak kellő gondossággal értékeikre, sőt, szinte fel_ kínálják a töhb mint 100 ezer forint értékű gépkocsit az autózni vágyó bűnözők részére. Sz. Mihály kerékpárral indult el Hajdúdorogra szórakozni. Mielőtt útra kelt, hangulatkeltésként két deci pálinkát és 3—4 üveg sört ivott. Kálmánházán az Arany János utcában megpillantott egy Dácia személygépkocsit, ami az út szélén állt. Elhatározta, hogy fordul vele egyet. Kerékpárját a közeli kerítés, hez támasztotta, majd a gépkocsihoz ment. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére a gépkocsi gazdája az autó ajtaját nyitva hagyta, sőt az indítókulcs is a kocsiban ma. radt. Sz. beült, a motort beindította és az autót körülbelül 4 kilométerre elvezette, majd visszafordult, hogy eredeti helyére visszavigye. A termelőszövetkezet telepétől 200 méterre járt, amikor a gépkocsi felett uralmát elvesztette, megcsúszott és az árokba borult. A gépkocsiban kb. 45—50 ezer forint kárt okozott. Ezt követően kimászott és gyalog folytatta útját a Kossuth utcán, hogy kerékpárját magához vegye. Eközben egy Skoda gépkocsit pillantott meg, s nyomban elhatározta, hogy ezt is kipróbálja. A gépkocsi ajtaja nyitva volt, mivel a tulajdonosa éppen kiállt az udvarról az útra és visszament a lakásba családjának szólni, hogy indulhatnak. Ezt a pár percet használta ki Sz., és a gépkocsiba ülve, a bennehagyott indítókulcs segítségével az autót elindította. A Skoda tulajdonosa észrevette, hogy a gépkocsi nélküle indult el, és utánafutott. Az autó rövid időn belül sikerült utolérnie, mivel annak a motorja lefulladt, így sértetlen állapotban az autó visszakerült a gazdájához. Sz. Mihály vezetői engedéllyel nem rendelkezett, a cselekmény elkövetése idején közepes fokú ittas állapotban volt. A Nyíregyházi Városi Bíróság két rendbeli jármű önkényes elvétele és ittas járművezetés vétsége miatt 8 hónapi szabadság, vesztésre és 5 ezer forint pénz mellékbüntetésre ítélte, valamint a közúti járművezetéstől két évre eltiltotta. A szabadságvesztést kétévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. (m. f.) bemutatója „Kipróbálta“ az autót — 50 ezer forint kár