Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-07 / 32. szám

Kelet-Magyarország 1986.február 7. Nyírségiek Berlintől Havannáig Meghívó Jött Havannából — Gondban vagyunk. Szokol Diana három hete vírusos torok­gyulladás miatt egyszer sem tu­dott edzeni — fogadott nem a legkellemesebb hírrel a Malom utcai uszodában Szűcs Csaba az NYVSSC úszószakosztályának ve­zető edzője. — Ezért sem a szom­bati. házi felmérőn, sem a feb­ruár 10—13-1 berlini viadalon nem tud indulni. Utóbbin a.szak­osztályból Kovács Rita áll rajt­kőre, de ő is „idegen” számok­ban. 200 m pillangón és 400 m vegyesben. Miközben a szakvezető ezeket a szavakat mondta, fél szemmel a medencében úszó Nagy Gábor, Serényi László és Kovács Rita teljesítményét figyelte stopper- jén és részeredményeiket jegyez­te fel füzetében. — A berlini nemzetközi viadal után a szakosztály 15 fővel a romániai Nagybányára utazik, ahol február 21—24-e között foly- tatja az edzéseket és összeméri erejét vendéglátóinkkal — mond­ta a szakvezető, és újabb távo- kat jelölt ki tanítványainak. — Hazaérkezés után Kovács és Szó- kol — utóbbi ha addig meggyó­gyul — február 26-án a váloga­tottal Kubába utazik március 16- ig edzőtáborozásra. Márciusban kezdődik a vidéki csapatbajnok­ság, majd a serdülő magyar bajnokság következik, váloga­tottjainknak az Elektroimpex és a francia—holland—olasz—ma­gyar viadalokkal zárul a tavaszi versenysorozat. Most kaptuk meg Ravennából a meghívót. így a szakosztály legjobbjai április 15. és május 3-a között Olaszország­ban edzenek és versenyeznek — fejezte be a közeli tervek ismer­tetését Szűcs Csaba. Kisarazó pedagógusok A pedagógus KISZ-alapszervezetek város1 kosárlabda-bajnok­ságán izgalmas összecsapásokat, jó küzdelmeket láttak a né­zők. Eredmények: 21. sz. Ált. Isk.—Kölcsey Gimnázium 50:02, 110. sank.—Kölcsey Gimnázium 45:18, 19. sz. „vegyes”—21. sz. Alt. Isk. 71:36, 19. sz. ,,vegyes”—110. szmk. 78:54. Végeredmény: 1. 19. sz. ,.vegyes”. 2. 110. szmk.. 3. 21. -sz. Alt. Isk.. 4. Kölcsey Gimnázium. a győztes csapat tagjai: álló sor: Sallai József. Kovács László. Haraszti Béla. Guggolnak: Németh István. Molnár Annamária, Németh Istvánná, Sallai István, Kindrusz Pál, Ökölvívás Kétszer Írországban Az ökölvívó v-álogatott keret is­mét közösen készül, mert a múlt heti algériai vendégszereplés után február 13-án ismét utaz­nak. Írország a világbajnoki fel­készülés újabb állomása, február 15-én és 17-én találkoznak a szi- getországdákkal. Először 11 súly­csoportban lesz 12 mérkőzés (63,5 kilóban .két összecsapás, a szu- pernehézsúly viszont kimarad), a visszavágón viszont csak 60 kiló­tól kezdődik a versengés. Papp László, a válogatott vezető ed- zője még nem döntött véglege­sen az Írországban szereplő csa- patról. A tervezett együttes: 48 kg: Isaszegi Róbert (Borso­di Bányász), 51 kg: Váradi János (Nyíregyháza). 54 kg: Botos Ti­bor (Salgótarján), 57 kg: Kin­cses György (Kecskemét), 60 kg: Gönczi Róbert (Kecskemét), 63,5 kg: Tur-u István (Bp. Honvéd) és Urszán Béla (Komló), 67 kg: Molnár Tibor (Oroszlány), 71 kg: Hranek Sándor (Salgótarján), 75 kg: Füzesy Zoltán (Bp. Honvéd), 81 kg: Rimóczy János (Kun B. SE), vagy Radó László ('Győri Dózsa). 91 kg: Alvics Gyula (Bp. Honvéd). Írország után február 21—23. között Debrecenben létp szorító- ba a teljes magyar élgárda, amely az idei eLső rangsorviadal. A következő ilyen minősítő via­dal a szegedi Fesztivál Kupa, majd a Dobó-emlékverseny Eger­ben és az országos egyéni baj­nokság lesz. — A májusi világbajnokság előtt több nemzetközi eseményen szerepelnek. Március 14-én Kop­penhágában Dánia ellen lesz újabb válogatott mérkőzés, s a VB-re kijelölt ökölvívók indul­nak várhatóan március végén KarLsruhéban az Inter Kupán. Röplabda MB I Pénteken Veszprémben Nincs könnyű helyzetben Ba­lázs István, az NYVSSC NB I-es férfi röplabdázóinak szakvezető­je a Veszprém elleni hét végi kettős mérkőzés előtt. Ugyanis Pál egész héten a válogatottal készült, csak a veszprémi mérkő­zés előtt találkozik a többiekkel. Kánya a csepeli meccs óta sé­rült, azóta nem is edz. Varga kedden sérült meg, a derekát fájlalja, alig tud kiegyenesedni. Batai egész héten a térdével bajlódott, csak a pálya széléről nézte az edzéseket. Ráadásul Prékopa sem utazik Dunántúlra, családi okok miatt. A mérkőzés előtt dől el, a sérültek vállalják-e a játékot, ha nem, a juniorok kö­zül Raska, Lóczi és Rácz beve­tésre készen áll. A ma délutáni veszprémi mér­kőzésen a hazaiak továbbra is a kiesés ellen harcolnak. A gárda, amely ebben a bajnokságban ju­tott fel az NB II-ből, jelenleg 7 győzelemmel és 17 vereséggel a 15. helyen áll, csak a TFSE-t előzi meg. A nyíregyháziak az eddigi mérkőzéseken 12 győzel­met és ugyanannyi vereséget gyűjtöttek. A két együttes két éve találkozott utoljára egymás­sal, akkor Veszprémben a ha­zaiak 3:2-re, míg Nyíregyházán a szabolcsiak 3:0-ra nyertek. A délutáni találkozó visszavágóját vasárnap délelőtt a városi stadi­on játékcsarnokában rendezik. Tehetségek arcképcsarnoka Helyet követel a nagyok között Neve: Rácz Tibor. Született: 1968. október 18. Klubja: NYVSSC Sportág: rpplabda. Iskola: Bánki D. szakközép 3/a. Erényei: jó nyitás, korszerű hálójáték. Hibái: bizonytalan sáncmunka, s a nyitófogadásban is akad javítanivaló. Kereső Attila az NYVSSC ifjú­sági csapatának edzője: „Jó adottságú srác, olyan, aki hama­rosan NB I-es szintű játékos le­hetne, csakhogy — egyelőre — nem fordít kellő időt sportjára. Remélem, hogy rövid időn belül kedvező változás következik be nála. Bár kimondottan Utőti- pusú játékos, elképzelhető, hogy jó feladó válna belőle. Hibái el­lenére az együttes meghatározó egyénisége.” A 191 cm magas Rácz Tibi le­ütései mindenkor pontot, ponto­kat jelentenek. Fiatal kora elle­nére kulcsjátékosa az együttes­nek. Már szerepelt NB I-es baj­noki mérkőzésen a nagyok kö­zött. — Csak szórakozásból, időtöl­tésből kezdtem röplabdázni a 15-ös számú általános iskolá­ban. Cjvárl József keze alatt. Lementem és ott ragadtam. Azó­ta is jól érzem magam a háló alatt, különösen akkor, ha jól megy a játék, Az NYVSSC ifjúsági csapata helytáll a bamuksóéban, nehéz mérkőzéseket vívnak, sokat utaznak ,a szabolcsi fiatalok. — Most pénteken reggel Veszprémbe utazunk, az újonc ellen lépünk pályára. Alig is­merjük őket. Vasárnap pedig visszavágóra kerül sor Nyíregy­házán. Rácz Tibor jó tanuló, össze tudja egyeztetni a tanulást és a sportot. Hetente háromszor edz, ehhez jönnek a mérkőzések, ál­talában hetente kettő. Nem tit­kolja: szeretne jó röplabdázó len­ni, tartósan helyet követelni a nagyok között. (K. Gy.j Kosárlabda Nyh. Mezőgazdasági Főiskola- Debreceni Sportiskola 77:71 (42:30). Javuló játékkal fontos gyŐzeLmet aratott a hazai csapat. Ld.: Szerdahelyi 21, Jávorszki 19, Üjhelyi 15, Kiss 12 pont. Kanada Wales is Anglia ellen játszik A mexikói világbajnoki döntő­ben szereplő Kanada válogatott­ja jelenleg Miamiban szerepel nemzetközi tornán. A kanadai szövetség illetékesei további mérkőzésekről tárgyal­nak. Jim Fleming elnök nyilat­kozata szerint megegyeztek két Wales és egy Anglia elleni mér­kőzésben. — Erős csapatok ellen kell próbázni a Franciaország, Ma­gyarország és a Szovjetunió el­leni mexikói mérkőzések előtt, Wales és Anglia kívánságlistán­kon szerepelt — mondta Jim Fleming elnök. — Wales ugyan nem jutott a mexikói döntőbe, de legyőzte a selejtező csoport­jából továbbjutott Spanyolorszá­got és Skóciát is. Kanada május 10-én Torontó­ban, május 19-én pedig Vancou­verben játszik Wales ellen, míg i az Anglia elleni mérkőzés május 24-én lesz Burnabyban. Döntetlen Nagybányán Az NYVSSC NB Il-es labdarú- gócsnapata rövid romániai tar­tózkodás után csütörtökön este hazaérkezett Nagybányáról. A szerdán játszott előkészületi ta­lálkozón — amelyet havas pá­lyán játszottak — igazságos dön­tetlen született. FC itaia Maré—NYVSSC 2:2 (2:0). NYVSSC: Varga A. — Hi- degh, Szobonya, Drobni, Szécsi — Huszák, Moldván Gere (Búzás) Tóth E. (Acs) — Sárközi (Esze- nyi). Csehi. Góllövő: Csehi, Hu­szák. Fut a „sípos" ember Közeleg a bajnoki rajt, és nem­csak a labdarúgók, hanem a já­tékvezetők is elkezdték a felké­szülést. Képünkön Tamaskovlcs György, Szabolcs-Szatmár megye 1985. évi legeredményesebb já; tékvezetője, aki a sóstói erdő havas útjain gyűjt erőt a márci­usban kezdődő mérkőzésekre. Rendezők figyelenn! Az NYVSSC értesíti a rendez­vényein rendezőként közreműkö­dőket, illetve azokat, akik sze­retnének közreműködni, hogy 1986. február 10-én, hétfőn 17 órától a városi stadion klubjá­ban megbeszélést tart a tavaszi idény feladatairól. Minden ér­deklődő .megjelenésére számíta- nak az egyesület vezetői. Túrák Borsodban Két hétvégi program is várja a túrázást, a természetet kedve­lőket. A Zöldért Vörös Meteor Természetbarát Egyesülete feb­ruár 8-án, szombaton a Zemp­lénbe szervez túrát. Az útvonal: Füzér — Hollóháza — Hármas- határhegy — Telkibánya. Indulás szombaton reggel 7,30 órakor a Zöldért Benczúr téri központja elől. Jelentkezés Búzás! György túravezetőnél. A megyei természetbarát-szö­vetség a túravezetői tanfolyam résztvevőinek szintén szombaton a Bükkbe indít túrát. Az útvo­nal: Tatárárok — Bükkszentlász- ló — Bükkszentkereszt — Fehér- kő lába — Lillafüred. Találkozó szombaton reggel 7,30 órakor a pályaudvar pénztárai előtt. Je- lentkezés Izsépi Béla túraveze­tőnél. • Mai műsor Kézilabda: Nyh. Volán­Dózsa—Stremska Mitrovica (jugoszláv) nemzetközi női mérkőzés az örökösföldi ál­talános iskolában 16 órától. Kosárlabda: Nyh. Mező­gazdasági Főiskola—Nagy­kállói SE NB Il-es mérkőzés a főiskola tornatermében 17 órától. KOSSUTH RÁDIÓ 8,20: Szél Júlia kubai műso­ra. — 8,50: Két kvartett. — 9,33: Óvodások műsora. —9,53: Lottósorsolás! — 10,05: Takáts Gyula versei. — 10,10: Zene­kari muzsika. — 11,00: Művé­szek — a rádióról... — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Hajnal Anna versei. — 12,55: Évszá­zadok mesterművei. — 13,34: Operaáriák. — 14,10: Népdal­csokor. — 15,00: Erről beszél­tünk ... — 15,30: Hétszínvirág. — 16,05: Ősztől őszig. Kiss An­na rádiójátéka. — 16,41: Mad­rigálok. — 17,00: Ha elrom­lik . . . Riport a szolgáltatások­ról. — 17,25: Zenekari muzsi­ka. — 19,15: Húszas stúdió. — 20,15: Kedves zeneműveim. — 21,22: Kamarazene. — 21,30: Az ászári elnök elköszönt. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Intézménytörténet és történelem. — 23,00: Mozart­művek. — 0,10: Himnusz. — 0,15—4,20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Operettfelvételek. -­8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05—12,00: Napközben. —12,10: Magyar táncok fúvósokra. — 12,25: Édes anyanyelvűnk. — 12,30: Népi muzsika. — 13,05: Popzene sztereóban. — 14,00: Péntektől péntekig ... — 17,30: ötödik sebesség. — 18,30: Köz­vetítés a kardvívó BEK-döntő- ről és tudósítás bajnoki jégko­rongmérkőzésről. — 18,40: Fia­taloknak! — 19,05: Sport! — 19,15: A Fiataloknak! c. műsor folytatása. — 19,50: Egészsé­günkért! — 20,00: Régi nóta, hí­res nóta. — 21,05: Látogatása múltunkban. — 22,00: Fejeze­tek a magyar repülés történe­téből. Hl. rész. — 23,20: Wolf Péter szerzeményeiből. — 23,50 —0,14: Nóták. — 0,15—4,20: Éj­fél után. 3. MŰSOR 9,05: A kiállítótermek prog­ramjából. — 9,08: Iskolarádió. — 9,38: Operaáriák. — 10,10: Csak fiataloknak! — 11,05: Haydn: A teremtés — orató­rium. — 13,05: Nóri. Hangjá­ték. — 13,57: Magyar zeneszer­zők. — 14,32: Szimfonikus ze­ne. — 15,55: Szvjatoszlav Rich­ter zongorázik. — 17,00: Iskola­rádió. — 17,30: Az indiai klasz- szikus zene. — 18,05: Hajnal Anna versei. — 18,15: Pierre Fournier gordonkázik. — 18,33: Muszorgszkij: Borisz Godu­nov. Négyfelvonásos opera. — 22,34: Perspektívák. — 23,00: Szezon közben a bécsi Operá­ban. nyíregyházi rádió 17,00: Hírek. — 17,05: Jó hét­végét! Kulturális és sportprog­ramajánlat. — 17,15: Körkép. Haskó József hétvégi jegyzete. 17,20: Vendégségben a Nyírsé­gi Nyomdában. Riporter: Ágos­ton István. — 18,00—>18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lap­szemle. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Ágoston István.) (SZOMBAT) 8,00: Hírek. Lapszemle. Év­fordulónaptár. — 8,20: A héten történt, összeállította: László Judit. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével (A tartalomból: Hobbi­mikrofon — A gyalogosok éve (Horvát Péter) — A környe­zetvédelem tervei (Kolláth Ad­rienne) Helyismeret közel­képben (László Judit) — Köny­vek magyarul, Ungvárról (An­tal István) — A Lénárd—Deme­ter módszer (Matyasovszki Edit) — Volt egyszer egy Bóni- múzeum (Pálfi Balázs) — 9,58 —10,00: Müsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Gönczi Mária.) MAGYAR TV 8,55: Tévétoma. — 9,00: Isko­latévé. — 9,55: Nyugdíjas dél­előtt. — 10,00: Böbe Afrikában. — 10,50: Emlékszel még? Rá- tonyi Róbert operettműsora. — 11,20: Vörös és fekete. II. rész. — 12,20: Képújság. — 14,55: Is­kolatévé. — 16,00: Hírek. — 16,10: Vizek virága. — 16,20: Három nap tévéműsora. — 16,25: A győzelem stratégiája. Szovjet dokumentumfilm-so- rozat. XV/2. — 17,40: Képújság. — 17,45: Tv-tükör. — 17,55: Reklám. — 18,00: Ablak. —* 19,00: Reklám. — 19,10: Tévé­torna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Mennyei hang. Burleszk. — 20,30: A hét műtárgya. — 20,35: Redl ezredes. I—II. rész. — 23,00: Tv-híradó 3. — 23,10: Himnusz. 2. MŰSOR: 18,05: Love Story. Angol film. — 18,30: Tau bácsi. — 18,55: Képújság. — 19,00: Ablak. (Az 1. műsor folytatása.) — 19,30: Almok. Balettfilm. — 20,00: Aujutük. NSZK rövidfilm. — 20,45: A növényvilág törvényei. — 21,00: Tv-híradó 2. — 21,20: Gondolkodási idő. Szovjet té­véfilm. — 22,25: Képújság. SZOVJET TV 17,00: Hangverseny. — 19,00: Híradó. — 19,40: Hangverseny. — 20,30: A világ eseményei. — 20,45: Ritmusok. — 21,30: Rajz­film. — 21,45: Ifjú Oroszország. 22,52: Hírek. — 23,02: A Moszk­vai cirkusz bohóca. SZLOVÁK TV 16,20: Hírék. — 16,25: A rö­vidfilmstúdiók műhelyéből. — 17,15: A testmozgás egészség. — 17,20: A szervátültetéssel já­ró jogi problémák. — 17,45: Bratislavai magazin. — 18,10: Szülők és gyerekek. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Mezőgazda- sági magazin. — 19,10: Gazda­sági jegyzetek. — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: Életünk kró­nikája. — 20,30: Marco Polo. — 21,35: Videostop. — 22,25: Jön a vizit. Film. — 23,50: Hí­rek. — 0,00: Dzsesszpódium. ROMÁN TV 20,00: Tv-híradó. 20,20: Gaz­dasági figyelő. — 20,35: Gyer­mekek énekelnek. — 20,50: Fó­rum. — 21,10: A fémek világa. — 21,35: Tapasztalatok, kezde­ményezések. — 21,50: Tv-hír­adó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A SZAVANNA FIA. SZEXMISSZIÓ. Béke mozi: de.: NŐVÉRKÉK. dU.: A SELYEMFIÜ. Móricz mozi: ESZKIMÓ ASSZONY FÁZIK. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos­tacím: Nyíregyíház/a, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiiókszaerikeisztőséig: Köilcsiey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900,— közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Ároik u. ,15. Fellelő« vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2068

Next

/
Thumbnails
Contents