Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-04 / 29. szám
2 Kelet-Magyarország 1986. február 4. Számítógép segíti az adatfeldolgozást a Nyíregyházi Főiskolai Tangazdaság könyvelését. Varga Éva és Kandala Ildikó adatfelvitel közben. (Elek Emil felvétele) BÚCSÚ A FELD ELCIKTÖL Megbecsülni a munkaidőt Változások a Tempá szövetkezetnél A jó légkör Az első kört a második követte, s a .Jő hangulat” lépett a délutáni műszak helyére. Másnap nem sok idejük maradt a töprengésre, mert közölték velük: kizárták őket a szövetkezetből. Rajtuk kívül még hat esetben. éltek a fegyelmi jogkörükkel a vezetők, de itt a nevelő szándék érvényesült. Ez az eset 1984-ben történt, s hogy helyesein jártak ©1, bizonyítja : egy év múlva már csak egyetlen esetben játszott szerepet az alkohol. Sikerrel járt a „hadüzenet”*a pálinkáspohárnak. Bírság után A Tempó Általános Szolgáltató Ipari Szövetkezetben Kohut Istvánnal, a szövetkezet fiatal elnökével beszélgetünk, akit 1984 májusában választottak meg. Sok nehézséggel kellett szembenéznie: korábbi jogtalan haszonszerzés miatt 2,6 milliós gazdasági bírságot kifizettek, alacsony hatékonyság jellemezte a gazdálkodást. Bár többsé- ségben igen szorgalmas és becsületes emberek dolgoztak a szövetkezetben, az említett italozásokkal1 együtt mégis 18 esetben folytattak le fegyelmi eljárást. Most a megújulásról lehet számot adni. 1985-ben 130 milliós termelést produkáltak és a nyereségük meghaladta a 6,5 milliót. Ezévi tervük 155 millió és 9 milliós nyereséggel számolnak. Az üzem- és munkaszervezésiben előbbre léptek, a hatékonyabb gaz- '• dálkozást bizonyítja, hogy jelentősein nőtt az egy főre jutó termelés. Az ösztönzőbb bér- formák vastagabb borítékban jelentkeztek. A korábbi évek havi 4400 forintos átlagbére 5300 forintra emelkedett. Mindezekről és az újabb tennivalókról szót váltottunk a szocialista brigádvezetőkkel. Reklamáció nélkül — Brigádunk a kerékpár- küJiőző részlegben dolgozik, ahol a Csepel Jármű- és Konfekció Gépgyár részére 1 millió 750 ezer forintban végzünk bérmunkát, A múlt ‘évi eredményünkkel megpályáztuk a szövetkezet „Kiváló Brigádja” megtisztelő címet. (Dobos Istvánná.) — Nálunk az egészségügyi részben a fegyelem alapvető követelmény, hiszen méreggel dolgozunk. Rovarok és rágcsálók irtását végezzük. Ezért rendszeres a továbbképzés Is. (Molnár Sándor.) — Tűzoltó készülékek karbantartását és javítását végezzük, s hogy lekopogjam, közmegelégedésre, reklamáció nélkül. (Győri Imre.) — Ifjúsági brigádunk a szervizüzemben a mozgássérülteknek javítja a Trabant Híeomat gépkocsikat : A soron kívüliség mellett a pontos munkát tartjuk a legfontosabbnak. (Vékony János.) Kevesebb a munkafegyelem-sértés, de ha a munkaidő- alap kihasználtságát vizsgáljuk, úgy jócskán akad még tennivaló. A 86 sízáizalek erre hívja fel a figyelmet. Miit takar a hiányzó 14 százalék? Kohut István: — Egyesek ma még nem dolgozzák le a nyolcórás munkaidőt, magán- kilépőket vesznek igénybe, családi ügyeiket intézik. Dobos Istvánná: — Nálunk az anyagellátás jelenti a munkafegyelmet, s ez a csepeli gyártól függ. Molnár Sándor. — Szerintem a fegyelemhez tartozik a szövetkezeti tulajdon védelme meg a fusizás is. Elváltak útjai feleségétől, a gyerekek is az anyjukkal mentek, a negyvenöt esztendős kisvárdai Cs. András egyszercsak azt vette észre, hogy nincs pénze. Valamit ki kell találni jelszóval elhatározta, hogy a munkahelyén néz körül. Kazánfűtőként dolgozott a záhonyi vontatási főnökségen. (A múlt idő jogos, mert azóta fegyelmi vel elbocsátották.) A felhasznált olaj mennyiségét 'mindig fel kellett jegyeznie, de tudott egy olyan módszert, amivel megkerülhette a mérőórát. Ez adta az ötletet, hogy ismerősével K. Sándorral megbeszélje, jöjjön a telephez, teherautóján néhány hordóval. K. odahajtott este. Cs. András kinyitotta a kaput, de a csoportvezető felfedezte, hogy idegen autó van ott, s kiküldte. Cs. András azonban nem adta fel még ekkor sem. A lepakolt hortitka Sok területen sikerült máris előbbre lépniük. Az ügyvitel ^gépesítésre 600 ezret fordítottak, s így ma 74 dolgo-' zó látja el a korábbi 100 ember munkáját. A szűkös beruházási körülményeket lízingeléssel próbálják ellensúlyozni. — A múlt évben a diósgyőri papírgyártól papírtálcagyártó gépsort kölcsönöztünk. s ez több miint 20 milliós többlet árbevételt jelentett. A csomagolástechnika fejlesztését szolgálja tárgyalásunk a NOVOTRED Rt. területi. kirendeltségével. így szeretnénk egy cukrásztálea- gyártó géphez is hozzájutni. Javítja az üzemi hangulatot, hogy a brigádok tavaly társadalmi munkával növelték a szövetkezet lakásépítési alapját, melyet a fiatalok vehetnek igénybe. A jó munkahelyi légkörré jellemző a közelmúltban rendezett népes brigádvetélkedő is önmagáért beszél, hogy a dolgozók jövedelme a főmunkaidőben végzett és megbecsült munkából származik. dókat gumicsővel megtöltötte a szellőzőnyiláson keresztül, aztán ismét hívta társát. Felrakodtak, kihajtottak a hátsó kijáraton, de összetalálkoztak a vagyonőrök gépkocsijával. Erre gyorsan úticélt változtattak, behajtottak az egyik telepre, azt a látszatot kelve, mintha eredetileg is oda igyekeztek volna. A polgári fegyveres őrökben azonban gyanút keltettek, s az igazoltatásnál kiderült minden. A Kisvárdai Városi Bíróság lopásért vonta felelősségre a két férfit, majd a megyei bíróság döntött jogerősen az ügyben. Cs. András büntetése nyolcvan napi tétel, összesen tízezernyolcszáz forint. Társa ugyancsak nyolcvan napi tétel pénz- büntetést kapott, nálg ez — sokkal jobb anyagi helyzete miatt — harminckétezer forintot tesz ki. Dragos Gyula Csurrant-csöppent az olaj i vsszro Bekapcsolás A kemecsei szolgáltatóházzal kapcsolatban január 22- én megjelent olvasólevélre az alábbiakat közöljük. A szolgáltatóház 1985. december 13-i átadásán tisztázódott, hogy a hálózatfejlesztési hozzájárulást a KIOSZ, a bekapcsolási díjakat pedig a bérlők fizetik. A KIOSZ a műhelyenként igényelt villamos energiát soknak tartotta, ezért új jelentkezési lapokat nyújtott be 1986. január 2- án ibrányi kirendeltségünkre. Ezután került sor az alacsonyabb hálózatfejlesztési hozzájárulás összegének megállapítására. Ennek átutalása az újságcikk megjelenése után, azaz január 24-én történt meg. A fogyasztók (bérlők) részéről fizetendő csatlakozási díjak csekkjeit átadta kirendeltségünk a Kemecsei Községi Tanács illetékesének. Amennyiben a csekkeken is megtörténik a befizetés, nem lesz akadálya annak, hogy a szolgáltatóházat rákapcsoljuk a villamoshálózatra. Nem helytálló a KIOSZ azon tájékoztatása, hogy csak a cikk megjelenése előtti héten tudták meg a TITÁSZ ibrányi kirendeltségétől, mennyi hozzájárulást kell fizetniük. Nem értjük, miért furcsa, hogy a KIOSZ-nak magának kell kimennie Ib- rányba a számlákért, hiszen a fogyasztó érdeke, hogy ügyét intézze. Ibrányi kirendeltségünk mulasztást" nem követett el, a késedelemért a KIOSZ és a községi tanács felelős. TITÄSZ Nyíregyházi Üzemigazgatósága Bokaműtét és névadó Sok vagy kevés? S zabolcs-Szatmár megyében a 9460 nevelő közül 260 képesítés nélküli. Ez összesen 2,77 százalék. Mondhatná valaki: nem is sok. Ha viszont tudjuk azt, hogy néhány évvel ezelőtt ez a szám a mostaninak csak a fele volt, akkor már elgondolkodtató. Nem is annyira a szám, hanem a növekedés késztet figyelemre. Az oknyomozás során kiderül, hogy vannak kimondottan hátrányos területek, ahol szinte sűrűsödik ez a szám, Petneháza, Penészlek, Nyírbéltek, Szamosszeg, Mátészalka környéke küzd leginkább ezzel a gonddal. Most sok vagy kevés a 260? — kérdezhetjük. A szakember ezt soknak véli. Mert nem is annyira a nevelők számát kell itt nézni, hanem azt, hány száz és száz gyermek kerül a kezük alá. Még ha tudjuk is, hogy a legtöbben igazán igyekvők, hivatástudattal rendelkezők, akkor se hiheti senki, hogy nevelő-, oktatómunkájuk felér a szakképzettekével. Az okokat érdemes kutatni: vajon miért nő a számuk, mi az oka annak, hogy rövid idő alatt megkétszereződött a képesítés nélküli nevelők részaránya. Az első és talán a legfontosabb : a falu kínálta élet- körülmény. Mert hiába a szép és csábító pályázat, ha nincs benne a bűvös mondat: „szolgálati lakás van”. A pályakezdő fizetése, a házépítés ára, a pedagógus lakásépítési kölcsön megszűnése mind olyan tényező, ami meggondolásra készteti a végzett embert. V ___________________________ Hadd tégy ük hozzá: a mai főiskolai és egyetemi kollégiumok, a hazai környezetek olyan igényt, mi több jogos igényt alakítanak ki, hogy azok hiányát még nagy fizetésért sem szívesen vállalná valaki. Teljesen érthető tehát, ha a helyi tanácsok felelősségét említik. Miután a gazdálkodás lehetősége a kezükben van, nekik kell rangsorolni abban: teremtenek-e a nevelőnek legalább olyan esélyt, körülményt a letelepedéshez, mint más szakmabelinek? Felmérik-e, hogy az erre áldozott pénz lényegében gyermekeik neveltségében és tudásában kamatozik? Mert ha igen, akkor mindenképpen prioritást kap ez a tétel: lakás nevelőknek. A z oktatás új törvénye magas követelményeket állít tanító és tanár elé. Alkotó, gondolkodó, szakmailag és általánosan művelt emberfőkkel számol. Olyan emberekkel, akik nem a napi gondok közt vergődnek, hanem teljes tudásukat, energiájukat a gyermek szolgálatába állítják. Megnyerni a legjobbakat, feltételt teremteni a képzetteknek: ez minden község érdeke. Sok helyen már felismerték ezt. Ahol nem, ott maguknak teremtik a hátrányos helyzetet. És gyermekeiknek. A 260 lehet sok és lehet kevés. De ha több lesz, akkor nem e szám, hanem a jövő minősége mögé kerül kérdőjel (b. 1.) Családi krónika videokazettán Video itt, video ott, video mindenütt. Fél tőle a tévé, a mozi, a színház; újságcikkek szólnak a káros hatásokról, amit a fiataloknál okozhat; bűnügyi krónikák témája, hogy mennyi horror, pornó kerül videokazettán az országba. A képmagnók számát már becsülni sem lehet; aki teheti, hoz egyet nyugati útjáról. Ugyanennek a másik oldala: hatalmas — egyelőre még kevéssé kihasznált — lehetőségek az oktatásban, a reklám- tevékenységben, sőt a családi események megörökítésének is egyik kedves formája lehet. Nyíregyházán, a törvényházzal szemben tábla hirdeti, hogy a Tükör video gmk milyen szolgáltatásokkal várja a közületi és magánmegrendelőket. Az egyik tag édesanyja fogad. Nem nagyon megy az üzlet, pedig a fia bízott benne, amikor elkezdte Most ott tartanak, hogy esetleg abba is hagyják az egészet. Nem ismerik talán az emberek ezt a lehetőséget Sokuknak nincs még jó tévéjük sem, nemhogy képmagnó, amin lejátszhatnék a kazettát Az egyik házasságkötő teremben nem is engedték a forgatást, de a közületek • részéről sincsen érdeklődés. Az állomás melletti fotóműterem úgy tűnik szerencsésebb helyen van, vagy esetleg ügyesebb propagandát fejtett ki a kisiparoskettős, mindenesetre Hegedűs Árpádnak és Csutkái Csabának nincs különösebb okuk a panaszra. A fényképész kisiparosi tevékenység bővítésével vállalhatnak videó- megrendeléseket, s ha ebből nem gazdagszanak is meg, számításukat megtalálják. Háromórás színes kazettára dolgoznak. Családi krónikák megörökítésére is vállalkoznak. Forgatnak mondjuk tíz-húsz percet az esküvőről, aztán pedig ugyanerre a kazettára felvehetik, akár évente egyszer, vagy sűrűbben is az új család jeles eseményeit. Talán ötven év múlva sok házaspár ünnepli aranylakodalmát a közös képes krónika levetítésével. Képmagnója nem minden családnak van, de ma már Nyíregyházán is bérelhető, ha nem is kifejezetten olcsón, de elérhető áron. Ha a különböző csihi-puhi filmek megtekintésére hazavisznek egyet, előtte — mintegy híradóként — a gyerekek fejlődése is megér néhány percet. Vállalatok, intézmények részére’ oktatófilmek, reklámjelenetek, munkavédelmi se gédanyagok készítését vállalja — akár a Tükör gmk — a Hegedűs Árpád, Csutkái Csaba páros is. Megörökítettek már közös névadó ünnepséget és szép megbízatás volt a nemzetközi fodrász és kozmetikai fesztiválon a KIOSZ részére felvett anyag. Hogy mennyire nemcsak amolyan költséges hobbi a videózás, arra példa egy különleges megbízatás Boka- szalag műtétet rögzítettek kazettára. Tudományos konferenciákon, oktatáson ezzel a módszerrel kitűnően lehet szemléltetni a legújabb eljárásokat Ha kinövi gyermek- betegségeit, a videózás így lehet kitűnő szórakoztató eszköz mellett termelési tényező is. (papp) Naponta 180—200 adag ételt főznek a téli hónapokban a Bal- kányi Állami Gazdaság üzemi konyháján. A napokban fejezték be az ebédlő és az épület tetőszerkezetének felújítását. A képen: Rehőcsin Imréné főszakács a múlt évben vásárolt nagy teljesítményű gázüstben ellenőrzi az ételt: a konyhalányok ebédhez terítenek, (cs)