Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
Huszár István: jelenség A festőművész nyíregyházi tárlatáról Nyíregyháza az urbanizáció második fokozatába lépett, amikor az anyagi-tárgyi környezetben beálló változást követi a városiasodás, amelyben a kulturális fejlődéssel, hagyományteremtéssel együtt jár az emberek növekvő iskolázottsága, műveltsége ugyanúgy, mint a szocialista valóságot kifejező normatívák, értékek, magatartási szabályok fokozott érvényesülése, a fejlődés iránti igény kiszélesedése. Tehát számunkra a művészet hatalmával való élés, a művészet hatásmechanizmusának jó megismerése, alapvető általános politikai és várospolitikai feladat. Egyszerre egy város anyagi struktúráját és szeli arculatát fejleszteni, az itt élő ember hasznos ismeretekre felkészíteni, szoci: ta értékeink befogadására, továbbadá alkalmassá tenni. A művészet hata Nyíregyházán is érvényes, hogy a mi szék társadalmi szükségletet elégítene! munkájukra nagyon nagy szükség vai jövőben tehát sokkal nagyobb erőfeszíl két kell tennünk a létrejövő szellemi < keink megbecsülésére, megbecsültetésé Örülök, hogy mindezt Huszár István festőművész tárlatának megnyitása alkalmából mondhatom el. Huszár a megye legtapasztaltabb művésze. Sokat tud az életről, sok helyen megfordult. Középiskoláit Miskolcon, Kőszegen, Nyíregyházán végezte. Volt tanyai vándortanító, húsz év pedagógusmunkája Rakamazhoz kötötte. 1969 óta főfoglalkozású művész, de 1963-tól a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja. Mesterének ősz Dénest vallta, de mindeddig inkább saját erejéből és tehetségéből építkezett. Munkái ott vannak az európai fővárosok múzeumaiban, a megye és testvérvárosai kiállításain, üzemekben és örömünkre nagyon sok magánlakásban. Foglalkozik grafikával, táblaképekkel és mutális munkákkal. Sgraffitói, seccói a megye több középületét díszítik, és van, aki szobrászi kvalitású termékeit őrzi. Rendszeresen kiállító művészeink közé tartozik. Huszár István: jelenség. Prófétai arcélet egyszer egy világfi eleganciája, másszor az ifjúság öltözködési divatjainak szélsőségei jellemzik. Otthon van a. megye minden zugában, művelődési otthonok előadótermeiben, a barátok körétben, a szépség és gondok utcai felfedezésében, a borozóban, a segítőkész emberek csoportjában, új dolgok kezdeményezésében. Velünk és értünk él. Huszár István egyéniség. Őszintesége, nyíltsága időnként kegyetlen. , Hihetetlenül sokoldalú, a képzőművészet minden ágában képes értékalkotásra. Kísérletező a megformálásban, a megjelenítésben. Aranyszínű korszakáért egykor sokan kárhoztatták, ma ugyanezt másoknál ünnepük. Nem szenved, alkot. Műterme rendezetlenségében ő maga a rendteremtő akarat, a látszólagos összevisszaságban a szervező tudatosság. Hozzá bármikor be lehet kopogni. Nyitott a jó szóra, az élet szépségeire. Lehet mítani a munkában, segítésében is. Vállalkozó típus, e megelőzte korát. Ari szorgalmazunk, 5 rége J korolja, amibe belev j szívvel-lélekkel végzi ! félt, hogy nagy tehet: i napi megélhetés mia pénzre kell váltania. A \ dalmaskodóknak alkot i jó művekkel válaszolt Szólhatnék arról a aki a művészet megi üzemi tárlatokon bea ; végzi, úgy, hogy a h 1 többsége lelkes csodál Nagy adottsága van ai könnyedén talál hango berekhez, gyorsan t társaság középponti áv: Bemutathatnám azt, tud könnyedén feszül feloldani. Elmondhatni utálja a szócséplést. í érdekli, életünk gond szetettsége, felülmúl szépsége. Huszár István: üzenet Sokszor nyilatkozta: zésem értelme az, hoQ lók, festek”. Most ehl zátette, hogy nem cse me, de hite szerint is bért a munka, a tuda tonos cselekvés tette < Jelszava a „nem 1 nem megelégedni sol ember, a művész nyugtalansága, a vei való helytálláshoz, héz körülményekből v háláshoz adott recept, fogadó által is elfoga mék létrehozása mi: unk számára életmin kiállított alkotásain szerre nyilatkozik me kötő tehetség és hol hol rejtetten napjaiul dalma. Művei egysz« tátják meg egyéni hai játosságait és a mur ból kicsendülő kortál művészet örömét és g Élményanyagát ige horizontról, az ember lamennyi területéről kiérlelt és átélt im] Szegedy Róza présháza Badacsonyban Áz egyensúly nyugalma nősíteni. Udvarházaink, parasztházaink építői ácsok, jobbágymesterek, s ezek a körülményeket figyelembe vevő, fejlett ízléssel és tudással bíró, alkalmazkodni és alkalmazni képes kézművesek felismerték, hogy a loggiákon látott boltíves tornácnak igen nagy megtartó ereje van, elbírja udvarház, parasztház kamrának, lomtárnak, magtárnak használt, megterhelt födémét, tágas terében pedig elfér gabona- tároló szuszék, szerszám, asztal és lóca. A félkörív tökéletes védelmet nyújt az erős napfény, a szél, eső és hó ellen. Ugyanakkor a legalkalmasabb építészeti forma arra, hogy a lehető legtöbb fényt bocsássa be. Ennek a „funkcionális” elgondolásnak bizonyítékára hadd említsem a szomolyai barlanglakások elé épített félköríves oszlopos tornácot, amely a barlang rangját is emelhette, de még inkább a ház terének védelmét és bővítését szolgálta. A legrégibb tornácok feltehetően a „könyöklő” hosszú tornácok voltak, határesetei a népi és kuriális nemesi építkezésnek. A 16— 18. században a reneszánsz kastélyépítészet vonzásában kialakult udvarházak és parasztházak (hármas osztásuk szabályosan követi a reneszánsz építkezés alaprajzát) benépesítették az országot, s feltehetően úgy adták meg településeink főbb vonásait, mint később a barokk, a klasszicizmus vagy a szecesz- szió. őrzik reneszánsz jegyeiket a székelykapuk is. Az erdélyi kutatás megerősítette, hogy udvarházak kapuiból származtathatók, s elterjedtek egész Erdélyben, nem csupán a Székelyföldön. Egyszerű és régi formájuk, a leveles és deszkás kapuknak a leírása már 1647-ben megtalálható, s jellemzőek voltak az udvarházak csűröskertjei, telekkerítései előtt. Annyi bizonyos, hogy a külső várak és udvarházak kapui népi eredetűek, s utódjuk, a kiskapus, fedeles, galambdú- cos székelykapu akantusz indás, tulipános, napraforgós,' szőlős, szegfűs, rózsás, lilio- mos, gyöngyvirágos, rozettás, kígyó- és sárkánymotívumos faragásai a reneszánszból eredeztethetők. Miként B. Nagy Margit írja: „A székelykapu napjainkig való továbbélése nem az uralkodó osztályoktól elhagyott, megunt szokásoknak a nép körében való meggyökerezése volt, hanem egy népi eredetű alkotásnak a népi környezetbe való visszatérése”. A „reneszánsz” időben fele a középkornak, de építészeti fehér foltjai csaknem akkorák. Mit tudhatunk „általános műveltséggel” reneszánsz építészetünkről Mátyás királlyá választásától, 1458-tól Buda visszafoglalásáig, 1868-ig? Buda vára, Vi- segrád, Esztergom feltétlenül ismeretes, aztán: Gyulafehérvár (Lázói kápolna), Kolozsvár (Szt. Mihály templom), Sopronkeresztúr (Ná- dasdy kastély), Kistapol- csány (Rákóczi várkastély)/ Egervár (Nádasdy várkastély), Pozsony (Városháza), Késmárk (Thököly várkastély, és kőtemplom a harangtoronnyal), Lőcse (Városháza), Besztercebánya (Fugger- ház és Beniczkl-ház), Sza- mosújvár (Vár), Fogaras (Vár), Alvinc (Martinuzzi- kastély, Szentbenedek (Kor- nis-kastély), Keresd (Beth- len-kastély), Déva (Vár), Radnót (Vár), Szilágy Somlyó (Vár), hogy csak a fontosabbak közül említsünk, ezenkívül budai, lőcsei, bártfai, kassai, kolozsvári lakóházakra, síremlékekre, tabernáku- lumokra, építészeti részletekre emlékeztetve. A túlvilágba vetett hit gótikus építészetében még századokig tovább él, de az egyre inkább felvilágosuló ember keresi önmagát, igyekszik megismerni az anyagi világot, szemlélete a látható világhoz igazodik, s a magasság felé törő gótikát a reneszánszban felváltja a ki- terjeszkedés, a zárt téralakítást a napfényre nyílás, a nyugtalanságot az egyensúly nyugalma. A középkort váraiból, templomaiból képzeltük vissza, a reneszánsz korát palotákból, várkastélyokból, kastélyokból inkább. Hiába keresnénk azonban olyan reneszánsz mennyezetet, vagy kápolnát, mint mondjuk a krakkói Wawel- ben, — elpusztultak. Az építészeti reneszánsz Magyarországát másfelé kell keresnünk. Mátyás király meghonosította nálunk az olasz kazettás mennyezeteket, a krónikás Bonfini is megcsodálta, híre, példája eljutott Lengyelországba, s nálunk tovább örökítették egyszerű kis vidéki templomok, városházák, kastélyok, udvarházak. A magyar vidéki építkezésben a reneszánsz nagy példái élnek tovább, s hogy milyen széles körben elter- jedten, a következetesen felkutatott erdélyi emlékek mutatják. De a balatonfelvidéki parasztházak, erdélyi udvarházak félköríves vagy kosáríves árkádos tornácaiban is felismerjük az itáliai loggiák mintájára képzett kastélyaink erkélyeit, — ám helytelen lenne azt utánzásnak miSzóm* Nem kell r Okos a vili Lapos moc „Csak felss Hegytetőn hogy hív a Én embere Óh ormok, Óh, ormok Óh, szédül Föl! Föl! I de megnp, Föl! At! L Oldj ki ma Tépj ki, — ölj meg, öl S A magyar építészet századaiból „Amit ma szorgalmazunk, c Alsóőrsi kűri* * VICTOR VASARELY KM HÉTVÉSI MELLÉKLET
