Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
2 Kelet-Magyarország 1986.február 15. (Folytatás az 1. oldalról) szorult, és ez torzulást idézett elő, amelyet meg kell szüntetni. Figyelembe véve a dolgozók részéről elhangzott véleményeket, a szocialista brigádok működési feltételeit célszerű lenne úgy módosítani, hogy vgmk-jellegű munkát is tudjanak végezni. Ennek érdekében növelni kell önállóságukat a munkaszervezésben, a munkaerőgazdálkodásban, a bérosztásban, hogy 'a közös ügy szolgálatában még jobban érdekeltnek érezzék magukat. De ezen túl még gondoskodni kell arról is, hogy a dolgozók keresete a tényleges teljesítménnyel arányosan valóban növekedhessen, és a nagyobb teljesítmény ezáltal beépülhessen a törvényes munkaidőbe. Élénk érdeklődést keltett az új vállalatirányító szervek létrejötte. A vállalati tanácsok irányító jogkört töltenek be, ez a feladatuk. Nem helyettesíthetik, ezért nem is gyengítik a szakszervezetek szerepét. A munkavállalói helyzet nem tűnik el. Sajnos igaz: a vállalati tanácsok tagjai között kevés a fizikai dolgozó. Nem akarjuk misztifikálni a fizikai munkások jelenlétének fontosságát, de értékén kezelni, azt igen. Nélkülözhetetlen érték a munkásember jelenléte saját szervezetében. Ez a szó, hogy munkásképviselet, mindig tisztán csengő és szép fogalom kell, hogy maradjon. Ezt nem engedjük kitenni a divat ingadozásainak. £ Segítsük gazdasági erőnk növelését A népgazdasági kérdésekről szólva Gáspár Sándor rámutatott: most a fő feladat elősegíteni hazánk gazdasági erejének növelését, az infláció csökkentését, a reálbérek csökkenésének megállítását, majd emelkedését, a nyugdíjak — különösen az alacsony nyugdíjak — értékének megőrzését. Segíteni kell mindazon célkitűzések megvalósítását, amelyek a XIII. pántkongresszus nyomán a VII. ötéves tervben megfogalmazódtak. — Az ötéves terv teljesítésén vagy nem teljesítésén múlik jelentős mértékben az ország, a dolgozók sorsa. Sorsforduló ez az öt esztendő. Éktől függ, milyen módon tudjuk gondjainkat enyhíteni, hogy tudunk főbbre jutni a gazdaságban. Ha teljesítjük a tervet, szinte minden területen egy kicsit előre tudunk menni. Ha lemaradunk a nemzeti jövedelem növelésében, akkor megint olyan gondokkal fogunk küszködni, amilyenekkel az elmúlt esztendőkben is kínlódtunk. Ezért most a.magyar szakszervezeti mozgalomnak is a VII. ötéves terv jelenti az öt esztendőre szóló akcióprogramját. A terv teljesítésére kell mozgósítani saját eszközeinkkel, sajátos lehetőségeinkkel. A munkaerő értelmes és hatékony foglalkoztatását a vállalatoknak kell megoldaniuk. Ennek kézzelfogható elemei: a műszaki fejlesztés; a munkaidő jobb kihasználása ; a munkakörülmények és a munkaszervezés jayítá- sa, s mindemellett az, hogy olyan termékeket hozzanak létre, amelyet el lehet adni. Nincs -más megoldás. A munkafegyelem közügy — A szocializmus a munka társadalma. A munkafegyelem nem egyéni ügy, főleg nem akkor, ha már nagy tömegek érzik hiányának kedvezőtlen hatását a munkahelyek szervezetlenségében, a kiszolgálásban, az áruk minőségében, ügyeik hivatali intézésében, a szolgáltatás minőségében. Amikor a lazulás mértéke már a kollektívát sérti, egyéni életutakat tesz tönkre, mi sem lehetünk közömbösek. Közünk van hozzá, milyen a légkör a munkahelyen, elítélik-e vagy sem a fegyelmezetlenséget, és hogy ki az elismert ember a kollektívában, a munkáját jól végző, fegyelmezett dolgozó vagy az ügyeskedő. Nem hallgathatunk, ha a fegyelem lazulása morális értékeket rombol. — A dolgozók mind nagyobb része ma már látja, hogy gazdasági életünkben nemcsak átmeneti zavarok kiküszöböléséről van szó, hanem a magyar gazdaság gyökeres átrendezéséről. Arról, hogy ne csak pillanatnyi gondjaink megoldására legyünk képesek, hanem mielőbb jöjjön létre egy, a mainál műszakilag fejlettebb, modem magyar gazdaság, amely alkalmas arra, hogy távolabbi társadalmi céljainkat is megvalósítsa. Ez bonyolult és minden vonatkozásban nehéz feladat. Megoldása alapvetően fontos nemzeti ügy, a munkásosztály ügye, és csak az egész társadalom összefogásával érhető el. Az összefogás épüljön arra a jelentős eredményre, hogy a magyar gazdaság az elmúlt években nem kényszerült fizetésképtelenség bejelentésére, a vállalatok sorának a leállítására, hogy nem alakult ki munkanélküliség, és nem kellett a lakosság fogyasztását radikális eszközökkel korlátozni. De az összefogás épüljön arra a felismerésre is, hogy a gazdaság erejének lassú növekedése, alacsony színvonala olyan lemaradást idézhet elő, amely szükségszerűen magával hozza az életszínvonal radikális csökkenését is. Aktivitást, kezdeményezést, szorgalmas munkát kell követelni és elvárni, de a dolgozó tartós lemondását munkájának gyümölcséről, azt nem. Ezt nem szabad anyagiasságnak felfogni. A megoldást nem illúziók teremtésével segítjük, hanem a társadalom valós hélyzetének megfelelő feladatok kijelölésével és megvalósításával. Évek óta bírálják a dolgozók a gazdasági és a szak- szervezeti szerveket, hogy a szocialista brigádmozgalom, a munkaverseny fejlődési gondokkal küzd. Jogos a bírálat. Hogy a munkaversenynek mi a jelentősége, szerepe eddigi eredményeinkben, azt e fórumon nem szükséges hangsúlyozni. De való igaz, hogy a gazdasági feladatok változáséval itt is változniuk kell a módszereknek. — Kétségtelen, hogy a dolgozók gondjai az utóbbi esztendőkben megszaporodtak — hangsúlyozta a SZOT elnöke. — Ez a -tény azonban nem mond ellent annak, hogy a lakosság átlagos élet- színvonala megfelel gazdasági fejlettségünknek. Annak sem mond ellent, hogy az elért fejlődés együtt jár az élet- színvonal, az életmód minőségi átalakulásával is: teljes a foglalkoztatottság, ha las; sabban is, mint kellene, de nő a modem lakások száma, csaknem minden családnak van rádiója, tévéje, alapvető háztartási gépe, és igen soknak személygépkocsija. Van néhány olyan területe az életkörülményeknek, ahol a feszültségeket már hosz- szabb ideje nem tudtuk alapvetően enyhíteni. Ilyen például a lakáshoz jutás, az egészségügyi ellátás, a szolgáltatások fejlesztése. De feszültségeket okoznak a tehetség és az alkotókedv kibontakoztatása előtt álló akadályok is. A kiegészítő jövedelem megszerzésének lehetősége vagy hiánya önmagában egyenlőtlenségek forrásává vált. Elégedetlenséget váltanak ki a jövedelemelosztás zavarai, a munkát akadályozó szervezetlenség, a sokszor tapasztalható nemtörődömség, a kellő következetesség hiánya is. Ebben a helyzetben az életszínvonalat, az elosztást érintő minden döntés demokratizmusára, nyíltságára nagyobb súlyt kell helyeznünk. Biztosítani kell, hogy általában a munkásosztály és az eredményes munkát végző nagyüzemek ne juthassanak hátrányos helyzetbe. Ösztönzőbb bárrendszert szorgalmazunk A végzett munkát, a hozzáértést, szorgalmat jobban elismerő, ösztönzőbb bérrendszer kialakítását szorgalmazzuk, amely elősegíti, hogy a fő munkaidőben legyen érdemes mindenkinek tudása, teljesítménye maximumát nyújtani. — Normális körülmények között az árak nagyarányú emelkedése nem törvényszerű — mondatta. — A stabil árak biztonságérzetet adnak, megteremtik az élet tervezhetőségét. A politikai érdekek tehát feltétlenül emellett szólnak. De annak, hogy a fogyasztói árak növekedési üteme csökkenjen, megvannak a közgazdasági feltételei. A fogyasztói árarányok nemcsak áremeléssel javíthatók, a termelői árak emelkedését lényegesen mérsékelheti az önköltség, a termelékenység’ kedvezőbb alakulása. — A lakáshiány enyhítésére óriási erőfeszítéseket tettünk, ennek ellenére állandó gondot jelent. Anyagi erőinknek szinte a határáig jutottunk el. Megoldást itt is csak a gazdasági erő növekedése hozhat. Ügy véljük, annyit már ebben az ötéves tervben is el lehet érni, hogy a lakáshoz jutás anyagi terhei ne növekedjenek tovább. A lakásépítésre szolgáló kapacitások, erőforrások kihasználtsága se csökkenjen tovább, sőt ebben némi javulás következzen be. A fejlődéssel együttjárónak tartjuk és itámogatjuk a családi terheik egy rés zeniek társadalmi átvállalását. Indokölt a családi pótlék és az ösztöndíj reálértékének megtartása, a nyugdíjak vásárlóerejének minél szélesebb körű megőrzése, a gazdasági fejlettségben és az éleitkö- rülményekib.en meglévő indokolatlan területi különbségek csökkentése. Kezdeményezzük az egészség megóvását, a betegségek megelőzését szolgáló program kialakítását és magvalósítását. Ügy látjuk, hogy ebben az ötéves tervidőszakban ennél többet nemigen várhatunk. Meg ikell és lehet aizoniban találni minden munkahelyen a módját, hogy a valóban rászorulókon, a nehéz helyzetben Lévőkön segítsenek. A szakszervezeti munkát erősíteni szükséges mind az alapszervezetek, mind az ágazatok, az szrot-k és a SZOT szintjén. Tevékenységüket közelebb kell vinni az üzemekhez, vállalatokhoz. Tovább kell táirsadalmasí- itani a szakszervezeti munkát, nagy számban szükséges bevonni fiatal aktivistákat. Javításra szerül az értelmiség és az ifjúság között végzett tevékenység, s ügyelni kell arra, 'hogy mindkét réteg megőrizze sajátos arculatát. A mai iigiémyekneik megfelelő rétegmunka hiányosságai és gyengeségei miatt a szakszervezet tevékenységében érzékelhető némi belső feszültség, Ez igényin a korszerű munkastílust, a réteg- és szakmai érdekek hatékonyabb érvényesülését és a szakszervezeti életbe, döntésekbe való szerves beépülését. Ezután a nemzetközi kapcsolatokról szólt Gáspár Sándor. — Békében élünk, de nem felejthetjük el egy pillanatra sem, hogy ez a viliág feszültségekkel, fenyegetésekkel terhes. A dolgozók alapvető joga az élethez fűződő jog. A szakszervezetek számára nem lehet fontosabb feladat, mint harcolni a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, egy biztonságosabb világért. Ezt az évet a világ békeévként tartja számon. Ezért megkülönböztetett örömmel fogadják a magyar szakszervezetek is a Szovjetunió új, átfogó békekezde- ményezéseiit. Alapvető érdekeink arra kell, hogy késztessenek bennünket, hogy fejlesszük kapcsolatainkat nemcsak a szocialista vagy szocialista orientációjú országok szakszervezeteivel, nemcsak a kommunista befolyású, hanem a szociáldemokrata, a szocialista és a keresztény irányítású szakszervezetekkel is. Különösen fontos számunkra a szovjet szakszervezetek tapasztalata. A Szovjetunióban olyan nagy jelentőségű változások vannak folyamatban a társadalmi, gazdasági fejlődés gyorsítása érdekében, amelyek bizonyára a szakszervezeti munkamódszereket is érintik. Nagy érdeklődéssel figyeljük ezeket a törekvéseket és a szovjet szakszervezetek szerepét a fejlődés gyorsításában. - A SZOT elnöke végül összefoglalta a szakszervezetek legfőbb tennivalóit, s beszédét e szavakkal fejezte be- — Az elmúlt öt év tapasztalatai hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy minden erőt összefogva megvalósítsuk céljainkat, amelyeket a Magyar SzooiaLista Munkáspárt XIII. kongresszusa fogalmazott meg. Vita a beszámoló, a határozattervezet fölött Gáspár Sándor nagy tapssal fogadott beszéde után Biszku Béla, a számvizsgáló bizottság elnöke terjesztette élő a szakszervezetek szám- vizsgáló bizottságának beszámolóját, szóbeli kiegészítést fűzve a küldöttekhez korábban eljuttatott Írásos anyaghoz. A többi között elmondotta : — A szakszervezeti mozgalom az elmúlt öt évben mintegy tízmilliárd forinttal gazdálkodott. Ezen belül a SZOT és szervei költségvetése — az üdültetés nélkül — több mint két és fél milliárd forint volt. A SZOT anyagi helyzete az elmúlt öt évben az ország egészéhez hásonlóan nehezebbé vált. — Mivel a gazdálkodás anyagi alapjának mintegy 75 —80 százalékát a tagdíj képezi, ezért a jövőben a tagdíjfizetési készség erősítésére kell a legnagyobb gondot fordítani. Ezzel kapcsolatban a kongresszus előkészítésének időszakában a szakmáktól, az alapszervezetektől, a dolgozóktól figyelemre érdekes javaslatokat kaptunk. Ezek lényege: a szakszervezeti tagokkal egyetértésben a tagdíjfizetési rendszer egyszerűsítése, például a bélyeg nélküli, levonásos módszer lehetőségének megvizsgálása. A mozgalmi munka anyagi fedezete - a jövőben is alapvetően a tagdíj marad, ugyanakkor még inkább keresni kell a tagdíjon kívüli újabb bevételi források megteremtésének lehetőségét. A küldöttek ezután megkezdték a vitát a SZOT és a számvizsgáló bizottság jelentése, beszámolója; a szóbeli kiegészítések, a határozattervezet; valamint a szakszervezetek alapszabályának módosítására előterjesztett javaslat felett. A vitában felszólalók többek között szóltak a munkához biztosított feltételek hiányosságairól, az egészségügy, a művelődés, a tudományos kutatás területeinek gondjairól és örömeiről. Felszólalt a vitában Petrikovics Istvánná szabolcs-szatmári küldött is (beszédét alább közöljük). Ezt követően Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a párt főtitkárhelyettese kért szót. (Folytatás a 3. oldalon) Petrikovics Istvánné szabolcs-szatmári küldött felszólalása A kongresszus vitájában pénteken szólalt fel Petrikovics Istvánné, a Szak- Szervezetek Országos Tanácsának tagja, a Nyíregyházi Konzervgyár raktárosa. Hozzászólása bevezetőjeként a képzés, az ismeret- szerzés, mint a szakszervezeti és általában a közéleti, mozgalmi munka fontos segítő tényezőjének értékelését adta. Szólt arról is, hogy „társak nélkül senki sem bol. dogul, csak a csoportmunka viszi előre a mozgalmat”. Petrikovics Istvánné ezután szólt a kongresszusi határozattervezetnek mindenekelőtt az agitációs és propagandamunkát érintő gondolatairól. — Ahhoz, hogy az önálló, felelős és kezdeményező mozgalmi munka általánossá váljon, jól felkészült, széles körű információval rendelkező tagságra és tisztségviselőkre van szükség — mondta a felszólaló, majd hangsúlyozta, hogy a tagság igényli a közvetlen eszmecserét és azt, hogy többet tudjon a vezetés munkájáról, arról, hogyan képviselik érdekét, milyen álláspontot alakítanak ki a dolgozókat érintő kérdésekben. Több lehetőséget kellene találni a sajtó, a rádió, a tv fórumain a szakszervezetek tevékenységének megismertetésére, hogy ezáltal is nyi- tottabbbá váljék a mozgalom. Merjünk az úgynevezett kényes kérdésekről, a vitáról is szólni, úgy ahogyan az például a SZOT plénumain is elhangzik. Az ottani hangulatot, légkört, a SZOT-tagok kiállását a dolgozók érdekében, a heves vitákat sajnos npm sikerült átmenteni, erről a tagság keveset tud. Én saját alapszervezetemet igyekszem mindenkor tájékoztatni, de megyénkből mindössze négyen vagyunk tagjai a SZOT-nak, s nem juthatunk el mindenhova. Nagy érdeklődéssel figyeltük a sajtóban, rádióban, tv-ben az elmúlt hónapokban lezajlott ágazati szak- szervezeti kongresszusokat. Mondhatom, hogy nemcsak saját szakmánk, hanem a többi szakma helyzete is érdekelte környezetemet. Szembetűnő volt, hogy szinte valamennyi kongresszuson éle-» sen felvetődött ».az adott szakma bérhelyzete. Érdeklődéssel vártuk, hogyan reagál erre a magyar szakszervezetek XXV. kongresszusa. — A felszólaló itt idézett a határozattervezetből: — „A bérek és reáljövedelmek célszerű szelektív növelésére a népgazdaság nemzetközi felzárkózását elősegítő kulcsiparágakban kerüljön sor.” Melyeket tartjuk jelenleg ilyen kulcsiparágnak? Ügy gondolom, jó lenne konkrétabban megfogalmazni a határozatban, mert az igények mindenütt elhangzottak. Azt be kell látnunk, hogy általános rendezésre a jelenlegi helyzetben nem kerülhet sor, válasszal tartozunk azonban az ágazati kongresszusok felvetéseire. — Véleményünk szerint, a nemzetközi felzárkózást segítő kulcsiparágak bérének növelése mellett szükséges, hogy a differenciálás tükrözze a végzett munka társadalmi hasznosságát, a nép- gazdasági egyensúly megteremtésében és a lakosság alapellátásában való részvételt. Nem titkolom, úgy érezzük, hogy az általam képviselt élelmiszeripar a felsorolt kitételeknek megfelel. Bérpolitikánktól elvárjuk azt is, hogy érvényesüljön a végzett munka felelőssége, a magasabb szaktudás igénye is. Egyetértünk és megerősítjük, hogy a megélhetés fő forrása a jövőben a fő munkaidőben megkeresett fizetés legyen. Az objektív differenciálás a gyakorlatban hallatlanul nehéz, vállalati és népgazdasági szinten egyaránt. A megvalósulásban nagyobb dinamikára van szükség, felkészülve olyan emberi tulajdonságból adódó gondokra is, hogy addig értünk egyet maradéktalanul az elvekkel, amíg velünk szemben nem alkalmazzák azokat. E témában még csupán egy gondolatot: elfogadjuk azt a tényt, hogy a bérek szakmák és ágazatok szerint is széthúzódhatnak. Indokolatlannak tartjuk azonban, hogy a földrajzi térségek között — ágazatokon belül is — tapasztalhatunk nagymérvű különbségeket. Konkrétabban, Szabolcs-Szatmár megye bérhelyzetére gondolok, mivel az itteni bérek az országos átlagtól még mindig lényegesen alacsonyabbak, ami nem tükrözi az előzőekben felsorolt elveket, és nincs mindig arányban a végzett munka értékével — mondta befejezésül a szabolcsi küldött.
