Kelet-Magyarország, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-11 / 9. szám
KM HÉTVÉGI melléklet „Minden művészet egyazon forrásból ered. (Liszt Ferenc) A beregi programozója Csodálnivalóan szép beregi piros-fekete keresztszemes mintázatú remekművön írom ezeket a sorokat Nyíregyházán, az Oszőlő utca 110. földszint 1-es lakás patyolattisztaságú szobájában. Itt él, itt lakik Nyíri Sán- dorné, a Népi Iparművészeti és Háziipari Szövetkezet beregi népművészeti részlegének vezetője és programozója. Gyönyörködöm e szép munkában, a 40X90 cm-es alkotás mintáiban. Hat pávaszem piros-fekete gyöngyfonallal hímezve. — Esténként szórakozás, gyönyörködés és kikapcsolódásképpen hímeztem — vall alkotója. — Mennyi öltés lehet e térítőn? — Öh, rengeteg. Egy pávában 300, s nem számítva a térítőn körbefutó szélmintákat. Néhány este remeklése saját gyönyörűségre. ★ Takaros, a népművészethez illő faház a nyíregyházi szövetkezeti központ udvarán. Ajtaján felirat: Beregi központ. — Egyedüli ilyen részleg a megyében. 170 bedolgozó készíti a beregi keresztszemes népművészeti futókat, párnákat, asztalterítőket, alátéteket, különböző ajándéktárgyakat, s a közkedvelt keresztszemes női blúzokat. Dolgoznak csodálatos ügyes kezű asszonyaink Tarpán, Beregdarócon, Szat- márcsekén, Balsán, Dombrádon, Bujon, Nagykállóban, Vaján, Ilken és sorolhatnám még tovább is... Ezek a termékek eljutnak ma már Svédországtól kezdve Japánig sok országba — sorolja Nyíriné. Marika szerelme a beregi népművészet iránt későn kezdődött, de kitartó és szenvedélyes. Itt, a szövetkezetben ismerkedett e csodával adminisztrátorként még 1971-ben, s miután megtanult kézimunkázni pályázatok sorozatán igyekezett bizonyítani. Tanulta ezt a „szakmát.” — Csaknem valamennyi Alkotó Ifjúság pályázaton részt vettem. Az első sikerem 1978-ban volt. Akkor egy beregi falvédővel nyertem. Rettentően örültem, mert nem régiben mentem vissza gyesről. Az ajándékot most is őrzöm. ★ Csak az igaz és szép a művészetben, ami egyszerű. Talán legjobban a népművészet ! re&iekéí ■'igáaaÜJak;:oéiCbölCsBSSégét. tíjfttiné ■ munkáira az egyszerűség jellemző. Bár még nem tulajdonosa a „népművészet mestere” címnek, díjazott, őrzött, múzeumban számmal jelzett munkái bizonyítják, mester ő cím nélkül is. Ragyogóan szép, egyszerű, teljes beregi keresztszemes garnitúrával vett részt Mezőkövesden a Kis Jankó Bori-pályázaton. <3 gyűjtötte hozzá a motívumokat, régi térítők után kutatott, bújta a könyveket, a vásáros- naményi múzeum európai értékű gyűjteményét. — Vannak-e saját alkotású mintái? — Elég sok van. Ami most nagyon „memo” Itthon és a világpiacon is, az a madaras »motívum. Ezit én gyűjtöttem, én „vittem” íaz alkotásba. No és a különböző virágmotívumok. Ha találok egy szép mintát, megrajzolom, s elgondolom, miben is mutatna a legjobban. így született meg a legutóbbi BNV-n kiállított madaras garnitúrám, amiért jutalmat kaptam. ★ Hite az életben, a szépség öröme, az egyszerű anyag és a megálmodás törvényeinek tisztelete, s hozzá a virtuóz technikai gyorsaság, s az improvizáció jellemzik Nyíri Sándorné munkáit. Talán ezért is lettek sikertermékek a páfrányos és a szegfűmintás futói, a díszpárnák, az alátétek, térítők. Ezeket kedvelik Japánban és Svédországiján. Ö az exportra és a belföldre készülő beregi népművészeti termékek programozóié — Ugyanis nemcsak én tervezek mintákat, hanem Tarpán Debreczeni Kázmérné, Beregdarócon Gajdos Attiláné. ők eljuttatják hozzám a mintadarabokat, s innen aztán a Népi Iparművészeti Tanácshoz kerülnek zsűrizésre. És csak a tanács által elfogadott alkotásokat hímezhetik bedolgozóink, s kerülhetnek a piacokra. A 170 bedolgozót én látom el legalább két hétre ezekből a munkákból. Újabban gyorsabban szükséges a világpiaci igényeket kielégíteni, s a legkülönlegesebbeknek is megfelelni. _ Nyíriné szigorú és következetes őre a minőségnek. Az elkészült alkotásokat meózzák, mossák, vasalják, keményítik, csomagolják és szállítják. Van, ami vonaton indul Ausztriába, s van, ami légiúton jut el a Távol- Keletre. — Hogy valójában mi mindent kell ellenőriznem? — kérdezi. — Mindent. Azt, hogy a minták a megfelelő helyre kerültek-e, oda, ahová azokat terveztük, s a zsűri jóváhagyta; olyan méretűek-e, nem pecsétes-e a termék, nem fogott-e valamelyik fonál. Lényegében ugyanolyan szépeknek kell lenniük ezeknek a termékeknek, mint a mintadaraboknak. ~k Fárasztó, megterhelő munka. De Marika szívesen csinálja. Tudja, hogy ezek a termékek valahol a nagyvilágban a szabolcsi, szatmári népművészet sikereit fémjelzik. — Kéthetenként legalább 4—500 darab különböző méretű népművészeti terméket kell megvizsgálnom. Ehhez elsősorban jó szemre, szigorra van szükség, s bizony olykor megtörténik, hogy egy jelentős szép térítőt vagy mást vissza kell adnom. Talán más, hozzá nem értő szem észre sem venné, hogy hol van benne a hiba, de nekem résen kell lennem... Megtörtént, hogy a svédek megrendelésére készítettünk rózsamintás beregi asztalterítőket és faliképeket. S mivel a színén és a fonákján elvétve nem egy irányban dőltek a keresztek, újra kellett hímezni az egészet. Pedig csodálatosan voltak kivarrva. A svéd partner mégis arra hivatkozott, hogy így a fonal elveszti a fényét, vagyis nem látható. Ennek a teljesen szokatlan igénynek is megfeleltek, s bár óriási munkával, teljesítették a kívánságát a fizető üzletfélnek. — Talán ennek is köszönhetjük, hogy partnerünk meg volt elégedve, sőt újabb megrendeléseket kaptunk. S ez számunkra lényeges, mert kemény valutával fizetnek a népművészeti termékeinkért. ★ Nyíri Sándorné a beregi népművészeti részleg vezetője és programozója elvégezte a Népművészeti Akadémiát is. — Vágyam, célom volt mélyebben megismerkedni a népművészettel, persze elsősorban a hímzéssel. S megvallom akkor vagyok a legboldogabb, ha a Népi Iparművészeti Tanácstól M-es jelzésű zsűriszámot kapnak termékeim a rajta megalkotott motívumokkal. Ö szerény és hűséges szolgája a népi iparművészetnek, különösen a bereginek. Nyíri Sándorné munkáival ott van a Kis Jankó Bori-pályázatokon. Eddig minden munkáját megvásárolta a Népi Iparművészeti Tanács a mintagyűjteményébe. — Ezeket soha nem kapom már vissza. De örülök neki. ők őrzik, és csak a kiállításokon lehet gyönyörködni e remekművekben. ★ Munkáival másoknak szerez örömet, és boldog, mert ezt a legtisztább forrással, a népművészettel szolgálhatja. Farkas Kálmán Egyik szebb, mint a másik,.. A nyíregyházi virágkötészeti verseny egyik díjnyertes menyasszonyi csokra. (Jávor László felvétele) FI LM JEGYZET Hí lesz veled, emberke? Hans Fallada ha élne, minden bizonnyal megbocsátaná, hogy kölcsönvettem leghíresebb művének címéit, hiszen a létbizonytalanság olyannyira sajátja Wiim Wenders gyerekhősének a Párizs, Texas című filmben, mint az ő regénybeli kereskedősegódének. Rég fordult elő velem, hogy ennyire egy film ha- itása alá kerüljek. S bárhogy is kísérletezem vele, képtelen vagyok másként végiggondolni, mint a 'befejező képsorból kiindulva. E képsor szinte kényszerítő erejű: gondoljuk el tovább a történetet, a megadott képlet alapján fejtsük meg, hová vezetnek a távolodó utak. Ott vagyunk újra, ugyanannál a kérdésnél, amelyet Wenders már az előző filmjében, A dolgok állásában is megfogalmazott, s úgy tűnik, itt a válasz — bár lényegét illetően ugyanaz — sokkal árnyaltabb és pontosabb. Anya és gyermeke egymásra talál, s a boldog ölelkezés látványa egy pillanatra rossz amerikai melodrámák könnyes-bús befejezését idézheti az emlékezetünkbe, holmi happy end gyanújába is keverhetjük a filmet, ám nem kell szárnyaló fantázia ahlhoz, hogy rájöjjünk, a dolgok nem hogy egyszerűbbek lettek, sokkal inkább komplikálttá váltak e találkozás következtében. Az NSZK-foól az USA-ba települt rendező munkája az elemző számára olyan gazdag lehetőségeket kínál, hogy nehéz eldönteni, mely szempontokat helyezzen előtérbe. Izgalmas téma a rendező és Amerika viszonya. A nagyok közül FéU'imi meg sem mert próbálkozni a tengerentúli filmkészítéssel, Antonioni egyetlen kísérlet után visz- iszakozott, Formain viszont, alki az Elszakadás-toan még leuróipai maradt, a Ragtime - ban már mintha megfeledkezett volna a gyökerekről (bár lehet, hogy csak azt akarta megmutatni, ha akar, tud ilyet iís). Wenders e filmje úgy amerikai, hogy közben megőrzi európaiságát. A filozófia az öreg földrészről való, a bizonyító apparátus az új világból. Valóságos rendezői bűvészmutatvány az, hogy a western és a melodráma műfaji jegyeit kölcsönvéve és eredeti értelmükkel szembefordítva az analitikus film eszközeivé tudja tenni ezekét. Analízise — miként előző filmjében — annak felderítésére irányul, milyenek az emberi kapcsolatok. Van-e tehetőség ezeket tartóssá, értelmessé, egymást gazdagítóvá tenni? Főhősének, Travisnek a sorsában a tagadó válasz fogalmazódik képekbe, pontosabban: azt mondja Wenders, hogy rövidebb időre igen, de az egymáshoz közelítő utak szükségképp távolodnak egymástól részben az emberben magában lakozó ökok következtében, részben közénk ékelődő tárgyi világ miatt. A Párizs, Texas cselekménye elmesélhetetlen. Nem azért mintha bonyolult lenne, hanem mert óhatatlanul olyan leegyszerűsítésekhez vezetne, amelyek ennek a rendkívül gondolatgazdag és mély filmnek a lényegét ferdítenék el. Ha annyit mondunk, hogy egy család felbomlik, s mindhárman külön-külön folytatják életüket, majd az apa újra összekapcsolja felesége és gyereke életéit, ő maga pedig távozik, akkor a felületet illetően pontosak vagyunk, de a lényegről, a lélekben zajló folyamatokról nem adtunik számot. „lm itt a szenvedés belül, / ám ott kívül a magyarázat.” — írja József Attila, s e filmben pontosan e kölcsönhatás az, ami végiggondolásra érdemes. Travist visszatérése után óriási távolság választja el fiától. Szívszorítóan szép jelenetek sorában bontja ki Wenders a közeledés folyamatát, végig elkerülve a szentimentalizmus csapdáit. A teljes egymásra találás pillanata mégsem következhet be, mert a férfi számára fontosabb a feleségéhez fűződő érzelmi viszony. Fiának szánt vallomását ezért csak a magnószalag őrzi. A feleséggel való találkozás jelenetei filmtörténeti jelentőségűek. Egy peep- shaw a helyszín, a két embert tükörablak választja el egymástól, s a telefon közvetíti a hangot közöttük. A tárgyi világ válaszfalként tornyosul, s mégis bekövetkezik az a pillanat, amelyben a lelkek — ha röpke időre is — azonos hullámhosszra kerülnek. A két személyiség azonosul, ezt az arcoknak a tükörablakon történő egymásra kopíro- zásával oldja meg Wenders. (Ezt a filmnyelvi metaforát megközelítőleg azonos módon Bergman alkalmazta először a Personá- baa, s aligha véletlen, hogy ezt a megoldást fejleszti tovább a német rendező, ugyanis gondolati-filozófiai alapállásuk rendkívül sok rokonvonást mutat, megközelítőleg azonos módon látják az emberi kapcsolatok alakulásának lényegi lehetőségeit.) Ritkán láthatunk filmet, amelyben ilyen tökéletes a pszichológiai motiváció, s amelyet a színészi játék is hitelesít. (Travist a korábban csak rövidebb szerepekben foglalkoztatott Harry Dean Star ton alakítja, a feleség szerepében Nastas- sia Kinski látható.) Az arcokról olvash itó érzelmi reakciók sok esetben nem ugyanabban a beállításban jelennek meg, hanem montírozva, ebből a megoldásból gyaníthaló, hogy ezek különösen fontosak Wenders számára Olyan film a Párizs, Texas, amely óhatatlanul önvi: isgálatra készteti a nézőt. :iamar Péter Nagy tudósítás Amerikáról Könyv, amelynek szükségtelen reklámot csinálni, mert máris szerencsésnek mondható az, aki még hozzájut, noha pár napja jelent meg a könyvpiacon. Bokor Pál a Magyar Távirati Iroda volt washingtoni tudósítója ezzel a könyvével indította a „Tudósító voltam” sorozatot, melyben a kiadó — az MTI — szándéka szerint a hírügynökség, rádió és a napilapok hazatérő tudósítói számolhatnak majd be könyv műfajában is. A sorozatot is, Bokor Pál könyvét is örömmel üdvözölhetjük: olyan riportkötet ez, amely a ma és a tegnap egészen friss aktualitásainak izgalmas hátterét, a nagy külpolitika kulisszái mögött zajló szürke hétköznapokat láttatja legkevésbé sem szürke tónusban. Választ ad a könyv azoknak a kétkedőknek is, akik — nem ismervén tudósítóink munkáját — úgy vélik, hogy a hazai sajtó „külképviselőjének” el kell hallgatnia „bizonyos dolgokat”. Az elhallgatást legfeljebb a terjedelem szűkösségének kényszere szüli, s amikor az újságíró egy könyv lapjain is tehetőséget kap, megírja az elhallgatott élményeket. Ezt 'teszi Bokor Pál, amikor elénk tárja a Reagan-féle Washingtont, amikor megkövült előítéletekről fejti le a rárakódott rétegeket: hiedelmeket cáfol, tényeket erősít meg, új tényeket mutat fel a sokszínű amerikai életéről, hiteles és árnyalt képet rajzol az ottani közéletről. Haszonnal forgatja ezt a 124 oldalas újságírói mestermunkát mindenki, akit érdekel a nyolcvanas évtized első felének Washingtonja. A szerzőről olvasható sorok „A hetvenes lévekben az MTI moszkvai irodájának vezetője volt. Vlagyivosztok, Kamcsatka, Szahalin című útirajzát a kritika a műfaj legjobbjai közé sorolta. Egy kínai nyár címmel elsőként mutatta be a hazai közönségnek a Mao halála utáni Kínát. írt riportot, publicisztikáit, regényt, s közben sok ezer tudósítást a világról — a hazának.” Nyilatkoztak Bokor Pál legújabb könyvéről, a Washingtoniról a t idósító pályatársai is. Kt lesár István: „... jirigylésire méltó tömörséggel, a lagtalálóbb példáikat felsorakoztatva beszél vagy inkább mese Washingtonról. .Polgár Dénes: „ .. .különösen hasznos Ronald Reagan bemutatása, amely szerencsésen eltér a szokványostól.” Szilágyi Szabolcs 1986. január 11.
