Kelet-Magyarország, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-11 / 9. szám

1986. január 11. O O A magyar piktára sajátot helyet ás siínf képvisel Pillanatképek KIÁLLÍTÁS A MŰCSARNOKBAN szí fesztivál idején osztrák művészek tárlatát rendezi Budapesten a Neue Galerie. Az osztrák professzor a 60- as évektől figyelemmel kíséri a magyar festészet fejlődését, alakulását, s megállapította, hogy a kortárs művészetben „a magyar piktúra sajátos he­lyet és színt képvisel”. A 60-a6 évektől képzőmű­vészetünkben három periódus különböztethető meg, amelyet három festőgeneráció képvi­sel. Az első a 60-as éveik ele­jén lépett porondra, szuve­rén, színes festészettel. Mun­káikban egyszerre képvisel­ték a folyamatosságot és a megújulást. Ez az időszak volt a konstruktivizmus új­rafelfedezése Kelet-Európá- ban, mindenekelőtt Magyar- országon. Ideáljaik a konst­ruktivizmus nagymesterei, Maholy-Nagy László, Kassák Lajos, Breuer Marcell, Bort- nyik Sándor. De bartóki szel­lemben merítettek a magyar népművészet hagyományaiból is, különösen színválasztás­ban. Erdélyi Miklós, Keserű Ilona e generáció vezéralak­jai, akik megérezvén a kor­szellemet, alakították ki sa­játos stílusukat. Kapcsoló­dott hozzájuk Bak Imre, Hencze Tamás, Attalai Gá­bor, Fajó János, Nádler Ist­isfél éves előkészület, tómunka előzte meg az ■ős Stájer ősz keretében ban rendezett magyar szeti kiállítást. A Neue rie és a Künstlerhaus : helyet októberben húsz ísz nyolcvan nagyméretű ;nek, amely A magyar szét három generációja t viselte. Ifried Skreiner profesz- a Neue Galerie igazga­Koncz András festménye. tója válogatta az anyagot a Műcsarnok munkatársainak, Hegyi Loránd és Bakos Ka­talin művészettörténészek se­gítségével. A grazi múzeum és a Műcsarnok között más­fél éves együttműködés ala­kult ki. A magyar festészeti kiállításért cserében a tava­'iiHlsnikus zenekart iskolci szimfonikus ze- amely az elmúlt két év- n többek között olyan ~ű karmesterekkel is itt, mint Lamberto i, Pierro Bellugi, Gün- srbig, Riccardo Muti, Zecchi, Somogyi Lász~ dies Károly, ma már ■supán Borsod megyé- ■ az ország más telepü- valamint Budapesten íny külföldi városban dó vendég. esztendővel ezelőtt a tanács jóvoltából az s egy régi malomból ott saját székházat ka- a tágas, szépen kiiiaila- épület segítségével a elem hangsúlyozottan a zenekar munkájára irányul. Megalakult a Zenebarát Kör, amely szellemi bázisa a zene­karnak, s az együttes tagjai­ból két vonósnégyes, fúvós­ötös, kamarazenekar, s a Mis­kolci Űj Zenei Műhely szer­veződött. A nagyzenekari kon­certeket a színház épületében tartják, a székházuk földszint­jén lévő 83 férőhelyes kama­rateremben pedig vasárnap délelőttönként házimuzsika szól. A város fiataljai gyak­ran meghallgatják a zenekar nagy próbatermében a kon­certek előtti próbákat, s az együttes nemegyszer társadal­mi munkában vállal fellépé­seket iskolákban, közművelő­dési intézményekben. [iskolci szimfonikusok. — Tudod jól, hogy neked nem lehet kimenni az épület­ből ! — nézett szigorúan a véz­na fiúra az ápolónő. Az még kisebbre húzta össze magát a fehér kórházi hálóruhában, zavartan babrálta az ing elejé­ről lógó, a mosástól megkemé­nyedett pertlit. — Olyan jó idő van ... Sze­retnék egy kicsit pingpongoz­ni, Éva néni. — Hosszú, szőke haja egy kicsit a szemébe ló­gott. Oldalra simította, élénk, szürke tekintetét kérlelőn szö­gezte az ápolónőre. „Szép kö­lyök — nézte a fiatal nő — ilyen lesz öt-hat év múlva Peti is ...”. Kisfia arca azonban el­libbent az újabb gondolatra: „szerencsétlen gyerek, tizenhá­rom évesen ide kerülni”! Fel­idézte a videofelvételt, melyet előző nap délután vetítettek le a főorvos szobájában. Újra megborzongatta a szenvtelenül csengő gyerekhang: „húsz deka még jó adag egy zacskóba .. . öt-hat mély szippantás, és ak­kor már hat a ragasztó... egy jó félóráig lehet álmodni”. — Ha maga mellette lesz, amíg kint van, felöltözhet egy órára — mondta a fiú mögé lépő fiatal férfinak. — Aztán nehogy valami hülyeséget csi­nálj, Gabi! — fenyegette meg az ujjával a fülderült gyere­ket, aki összecsapta a kezében tartott két pingpongütőt, és elrohant a szobája felé. — Pé­ter! — szólt a férfi után, aki szintén ellépett az ajtótól. — Vigyázzon rá, valószínűleg be­jönnek a szülei, meg a testvé­rei háromkor. S hát... maga is látta a múltkor az anyját. Remélem, most józan lesz. El ne menjen Gabi, mert akkor én kapok. Nem lenne szabad levetnie a kórházi cuccot... tudja, hogy a szökése után kapta. ★ Ismét a Gabiről készített film járt a fejében. Farkas doktor nem is kommentálta azt a részt, melyet a gyerek ottho­nában készítettek. A három kislány, Gabi húgai merev arccal, szűkölő félelmet árasz­tó szemmel álltak az apjuk mellett, aki nagy hangon ma­gyarázott. „Nézzék meg ezt a három lányt! Egészséges mind, az iskolába is eljárnak, mit akarnak még tőlünk... Az a rohadt kölyök meg üdül ott maguknál. A nyavalyát kell Bak Imre festménye. ván, a középgeneráció. Az új konstruktivizmus általuk és még néhány kortársuk által váltott a konceptuális művé­szet irányába. Ezen irányzat fő alakja Birkás Ákos, aki nem a hagyományos tábiLa- képfestészetet műveli, ha­nem xeroxok, szövegek, fotók felhasználásával alakítja mű­veit. Birkás mint főiskolai tanár, közvetlen kapcsolat­ban áll a harmadik generá­ció képviselőivel. Felfedező­je, felismerője a legifjabb nemzedék új törekvéseinek. Az akadémiai kultúrán ne­velkedett fiatal festők a geo­metrikus absztrakciótól az expresszív festészetig jutot­tak el. Olyan egyéniségek, mint az akcióról híres Szirtes János, Soós Tamás, a ragyo­gó piros és arany színekkel dolgozó Mazzag István, az emberi test töredékeivel ope­ráló Buliás József. A három festőgeneráció ál­tal megteremtett stílusban vannak különbözőségek és hasonlóságok. De a más-más indíttatású alkotók mégis közös szellemiségű, magyar művészetet hoztak létre. E művészek munkáival a hazai közönség először 1968t 69-ben — aimdlkor a hívatta to.s galériák elzárkóztak szere­peltetésük elől — az Iparterv kiállításán találkozhatott. Ké­sőbb a Fészek Galériában, majd az Emst Múzeumban. A' grazi bemutatkozás utálton most a Műcsarnok három középső termét kapták meg. annak kezelés, egy pár büdös nagy pofon, és abbahagyjia azt a marhaságot! Fizetnek ezért nekünk, remélem! Nem filmez­hetnek csak úgy ingyen ...” A kamera a szoba iszonyú ren­detlenségén pásztázott végig, a tépett tapétán, az egy szál dróton függő villanykörtén. A háttérben az ablakon túl meg- ,,villantak a lakótelep tízeme­letes házai, melyek beton- dzsungelében jó néhány Vekri család élhet még, s talán ott is rálelnek előbb-utóbb a rend­őrök szipózó Gabikra, akik már tíz-tizenegy évesen a mér­get lehelő zacskóba dugják az arcukat. „Többet ér majd ez a kép­magnófelvétel a szimpozionon, mint három előadás!” — bólo­gatott a főorvos a videokazet­ta súlyát latolgatva a tenyerén. — Mennyit adjak be a főnök­nek? Mit fizettetek a kedves papának? Mondtatok nekik, hogy ez a film csakis szakmai körökben lesz látható? Remé­lem, a papírt aláírta?” Farkas doktor kesernyés mosollyal le­gyintett: „Aláírta, és úgy gyűrte zseíbre a pénzt, hogy már nyeldekelt közben ... Azó­ta biztos elitták a feleségé­vel ...” ★ A három kislány állt az aj­tóban, mint az orgonasípok so­ra: a kicsi négyéves lehetett, nővérei pedig hat és nyolc. A legidősebb a kicsi kifakult, pe­csétes pulóverének vállát fog­ta. — Gabit keressük, a testvé­rünket. — Anyuka vagy apuka nem jött? — kérdezte sóhajtva az ápolónő. Mindhárman hallgattak, majd a nagylány rántott egyet a vállán. — Jöttek, de leragadtak itt a saroknál a kocsmában. Majd jönnek, azt mondták ... Hol van Gabi? — Az épület mögött ping­pongozik. Hoztatok neki vala­mit? — nézte szúrósan a kö­zépső gyerek kezében lógó műanyag szatyrot. — Mutassá­tok csak! Ahogy hirtelen feléjük nyúlt, • a Ificsí rémülten"lépett'égjrét' hátra, a másik ketto behúz'tá a nyakát a fölemelt kéz lát­tán. A szatyorban két üres sörösüveg volt. — Vissza akarjuk váltani — hebegte a középső kislány vö­rös arccal — veszünk majd fa­gyit. — Ennyiből? — ... hát, anyuék biztos ad­nak még — mondta bizonyta­lanul az egyik, azzal sietősen a kijárat felé lépdeltek. — Huszonegy-tizenkilenc! — kiáltotta diadallal Gabi a zöld asztal mellett. Fénylett az ar­ca, rojtos szélű trikója átiz­zadt. Odavágta az apró fehér labdát, amikor meglátta hú­gait. Mintha még jobban ki­virult volna a kislányok előtt állva. Lehajolt, sorbapuszilta őket. A kicsi elé guggolt, fel- nőttes mozdulattal két tenye­rébe fogta a mosolygós kis ar­cot. — Szia, tökmag! — Aztán körülnézett összehúzott szem­mel. — Anyuék? — Bementek a bisztróba — mondta könnyedén az apróság. — Mi pedig veszünk fagyit. Neked is adunk, jó? — Fagyit? Kaptatok rá pénzt? — enyhe csodálkozás rezzent a hangjában. — Visszavisszük a boltba az üvegeket! — mutatott testvé­re felé a kislány diadalmasan — Mari elkérte aputól azt a két üveget. Gabi belenézett a szatyorba, összehúzott tekintettel töpren­gett egy pillanatig. — Na, üljetek le oda a pád­ra! — rendelkezett aztán ki­húzott derékkal. — Biztos jön­nek anyuék mindjárt... — tette hozzá halkabban. A két férfi, aki az asztal mellett állt a gyerekeket néz­ve, most játékhoz készülődött. Gabi előbbi partneréhez lépett. — Játsszunk még egyet? Pénzbe! Az ránézett felvont szemöl­dÖkkeJ"’*v**J ötc+um«»ri A r— Pénzbé? ^’'keifäfezte1'"Hi­tetlenkedve. — Hogyhogy pénzbe? — Hát úgy, hogy aki veszít, az fizet egy kettest.... — Ne bolondozz már .'.. — Az előbb is megvertelek — nézett a magas fiatalem­berre dacosan. — Háát... játsszunk úgy, hogy ha megversz, kapsz két forintot. Gabi felszegte a fejét. — Nem. Ha én veszítek, ak­kor én adok. Majd... kérek anyuékltól — bizonytáíanodott el a hangja, de már kapíta is fel az ütőt. A fiatalember rápillantott a pádon ücsörgő három kislány­ra, megcsóválta a fejét, aztán játékra készen megfogta az ütőjét. ★ A lányok körbefogták báty­jukat, aki' a zsebében kotorá­szó partnerét nézte. Átvette a sárga pénzdarabot, a tenyerére helyezte, és egy ideig tétováz­va odanyújtotta a kicsinek. Az bámult egy sort, elvette a két­forintost, a markába szorítot­ta szó nélkül. — Üljetek le. Én még ját­szom. A fiatal férfi megvakarta az üstökét. — Játsszunk egy visszavágót, jó? A következő kétforintos a középső kislány kezébe ván­dorolt. öten-hatan nézték már a játékot össze-összesúgva, s most kivált közülük egy kö­zépkorú nő. — Játszol velem is egyet, Gabi? Két forintba. A gyerek szélesen elmoso­lyodott, és letette az ütőt. A zsebébe nyúlt, hosszas keres­gélés után előhalászott egy fo­rintot. A legnagyobb lány mar­kába nyomta. — Ezzel együtt már kilenc forint, ha beváltjátok a két üveget. Vehettek három fagyit, Mari! Tessék jönni — fordult aztán a nőhöz egy kicsit még mindig lihegve. — Most már csak úgy...

Next

/
Thumbnails
Contents