Kelet-Magyarország, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-25 / 21. szám

1986. január 25. Pataki József 1944. szeptember 17-én szü­letett Vasmegyeren. Hatan vannak testvé­rek, közülük öten nevelők. Iskoláit Nyíregy­házán végezte, a Kossuth gimnáziumban érettségizett. A tanárképző főiskolán bioló­gia-mezőgazdasági ismeretek szakon vég­zett, majd tanári pályáját Tákoson kezdte. 1968-ban a vásárosnaményi járási tanácsi apparátusba kerül, 1970-ben ott a művelő­dési osztály vezetője lesz. Közben elvégzi a KLTE pedagógia szakát, a marxista—leni­nista esti egyetem négyéves szakosítóját. A megyéhez 1975-ben kerül, a művelődési osz­tály helyettes vezetője, 1982-ben Moszkvába megy, ahol sikerrel végzi el az SZKP társa­dalomtudományi akadémiáját. A múlt év november 1. óta a megyei művelődési osz­tály vezetője. Két gyermeke van, egyik lá­nya egyetemista Budapesten, a másik Nyír­egyházán középiskolás. A Közelebbi és távoli jövőnk minősége * nagymértékben függ a ma iskolájától. A sok kísérlet, reform eddig nem volt kimondottan sikeres. Remélhetünk-e valami jót, korszerűsödő életünkhöz al­kalmazkodik-e az oktatás? — Jogosan vetődik fel ez a kérdés, hi­szen általános érdeklődés középpontjában áll az új oktatási törvény. Ez szeptember elsején lép életbe, s bár türelmet előlegez a végrehajtóknak, néhány éven belül kézzel­fogható eredményeket követel. Örülök an­nak, hogy ez a téma az újságban is teret kap, hiszen csak a közvélemény és a szakma jó tájékozottsága alapozhatja meg sikeres beindítását, s a végrehajtást egyaránt. Ezért is tartom fontosnak, hogy a szülőket beavas­suk a törvénybe, az iskolák nevelőivel kü­lön tisztázzuk az elveket és a gyakorlatot, s végül az iskolákat működtető tanácsok ille­tékeseivel is megtárgyaljuk a teendőket. A Megkérem, hogy foglalja össze, mi a törvényben az új, mitől más, mint a korábbi gyakorlatot rögzítő koncepció. Az előkészítést szolgáló terveiket hall­ván joggal gondolhatjuk, hogy jelentős újítások várhatók. — Az első: az új oktatási törvény minden korábbinál erőteljesebben fogalmazza meg az önállóságot, s egyik fontos eleme a de­mokratizálás. Ez a gyakorlatban többek kö­zött ilyen dolgokat takar. Az iskolák a tan­tervben rögzítettek figyelembevételével ma­guk dönthetnek arról, hogy mely anyagré­szeknek adnak prioritást, mit tartanak fon­tosnak, mit hagynak el. Területük sajátos­ságának megfelelően súlyozzák a tananya­got. A tantestületek joga az is, hogy a viszo­nyok ismeretében határozzák meg, alakítsák ki a leghatékonyabb nevelési módszereket, s ezzel is hozzájárulnak ahhoz, hogy az ok­tatás és nevelés nem lesz uniformizált. Meg­nő a szakmai munkaközösségek szerepe, élükön a legjobbak kell, hogy álljanak, ök lesznek az oktatás és a nevelés milyenségé­nek meghatározói. A törvény előirányozza azt, hogy a nevelés és az oktatás legyen tár­sadalmi ügy. A Hadd szakítsam itt félbe. Amikor azt w hallom, hogy társadalmasítás, akkor olyan érzésem támad: amit nem tudunk törvénnyel megoldani, ahol nem tetten- érhetö a felelős, akkor vesszük elő ezt a fogalmat. Egyenes kérdezve: mit akar áthárítani az oktatási kormányzat a tár­sadalomra? — Tisztázzunk egy alapelvet, amit a tör­vény is kimond: az oktatás állami feladat. Vagyis itt nincsen lehetőség, de szükség se arra, hogy bárki bármit áthárítson. Ugyan­akkor a törvény nevelő-oktató iskoláról be­szél, s ez a sorrend nem véletlen, nem já­ték a szavakkal. Ha a nevelés ilyen súlyt kap, márpedig kap, akkor szükséges az is, hogy tisztázzuk, mi hárul az iskolára, s mi másra. A társadalmasítás többek között azt jelenti, hogy létre kell hozni az iskolai ta­nácsokat. Ezekben a területen működő gaz­Hétvégi interjú Pataki József megyei tanácsi osztályvezetővel dálkodó, politikai, társadalmi szervek kép­viselői vesznek részt, éppen a nevelési fel­adatok segítésére, ha úgy tetszik, egyféle társadalmi kontroll betöltésére. Megfogal­mazódik a felnőtt társadalom példamutatá­sa is. Külön szeretném hangsúlyozni, hogy a család szerepe és felelőssége is benne fog­laltatik ebben a meghatározásban. Egyszerű­en tarthatatlan az a mentalitás, amely óvo­dáskortól iskolavégzésig a nevelést is kizá­rólag az iskola feladatának tekinti. El kell érni, hogy a gyermeket ne csak világra hoz­zák, hanem azért mély felelősséget érezve neveljék is a szülők. Az iskola, a nevelő személyiségformáló munkája vajmi keveset ér, ha ehhez nem társul a család, a környe­zet pozitív hatása, az iskola által súgallt és közvetített etika, világnézet gyakorlati meg­erősítése. A társadalmasítás fogalom tehát egy logikus, eddig is elvárt kívánalmat ta­kar, s ez így jó. Maradjunk azonban még az iskolánál. Amit eddig elmon­dott, az azt is feltételezi, hogy a taní­tók és tanárok részéről is elvárható a megújulás, és sok igen jó nevelőre lesz szükség. — Sok-sok igen jó szakember kell. A hely­zet ismeretében azt mondhatom: optimista vagyok. Az óvodákban a helyzet kimondot­tan jó, a szakközépiskola sokat segített. Megfelelő az általános iskolai nevelői gárda is, itt a tanárképző egyre jobban érezhető hatását emelhetem ki. A gondokat leszámít­va a középiskolai tanárok tábora is szép re­ményekre jogosít. A derűlátás mellett azon­ban azt is meg kell mondani: a 9400 nevelő közül jelenleg 260 képesítés nélküli, s ez kétszer annyi, mint pár évvel ezelőtt. Van néhány rosszul ellátott terület, Penészlek, Petneháza, Nyírbéltek, Szamosszeg, hogy csak néhány kirívót említsek. A városokban, a nagyobb községekben a helyzet jobb, a megoldások egyszerűbbek. De ott, ahol a helyi tanácsok nem tudják a megfelelő élet- körülményeket biztosítani, ahol a főiskoláról kikerülők nem jutnak lakáshoz, ott bizony hiába hirdetnek pályázatot, jelentkező nem akad. Teljesen egyetértek azzal, hogy az ok­tatási törvény végrehajtásához nagyon sok kiváló szakember kell, de azt is hiszem, sok eddig lappangó képességet, kezdeményezést is felszínre hoz azokban, akik számára az eddigi keretek nem adtak kibontakozási le­hetőséget. A A helyi tanácsokat említette. Az élet- körülmények biztosításán kívül, milyen feladatok hárulnak rájuk, s megítélése szerint képesek-e ezek betöltésére? ki a megválasztott igazgatót, az ő dolguk a bérgazdálkodás, az iskola állagának rend­ben tartása, a felszerelés biztosítása, az isko­la nevelési céljainak segítése, a nevelők szá­mára a legjobb körülmények biztosítása — hogy csak a legfontosabbakat soroljam. Ed­digi tapasztalataink azt igazolják: a legtöbb helyen ennek tudatában dolgoznak, s a jö­vőben sem lesz ez másként. Szeretném hin­ni, hogy amikor a községi feladatokat rang­sorolják, akkor az iskola a jövőben jelentő­ségének és hivatásának megfelelő elbírálás­ban részesül. Ön a megválasztott igazgató kinevezé­séről szólt az imént. Kérem, erről bő­vebben is beszéljen. — Az igazgatói állásokat a jövőben pályá­zat útján kell betölteni. Az okos az, ha a ta­nács alternatív javaslatot terjeszt a tantes­tület elé, hogy gondolkodtasson, s valódi vá­lasztási lehetőséget kínáljon. A tanács a he­lyi szervekkel megvitatva és egyeztetve vá­lasztja ki a legalkalmasabbakat, s ezt kö­vetően titkosan választ a tantestület. Világos az, hogy a mechanizmus akkor működik jól, ha a megválasztott személy a tantestület bi­zalmát tökéletesen élvezi, s egyben a tanács számára partner. Aligha tudok szerencsétle­nebb dolgot elképzelni, mint azt, hogy az is­kola felelős vezetője nem élvezi e kettős bi­zalmat. Ez nemcsak a működés feltételeit futtatná zátonyra, de az egész nevelési-okta­tási munkát tenné lehetetlenné. Ha jól veszem ki szavaiból, az iskola igazgatója az eddiginél is fontosabb szerephez jut. — Föltétlenül. Induljunk ki abból, hogy á tanító és a tanár lényegesen nagyobb önál­lóságot kap. A tananyaggal való gazdálko­dásban, a módszer megválasztásában, a gyer­mek személyiségét formáló nevelési metódu­sokban érvényre juttathatja saját elképze­léseit. Mint már utaltam rá, a nevelők szak­mai munkaközösségei, melyekben a legjobb nevelők lesznek vélhetően, a vezetők és az igazgató közösen felelnek azért, hogy a ne­velő-oktató munka valóban hatékony legyen. Csak a helyi viszonyokat jól ismerő, az újra nyitott, a korszerű módszereket menedzselő igazgató mozgathatja sikerrel tantestületét, lehet annak dicsérője és bírálója. Csak szak­mai és emberi tekintélye hitelesítheti jutal­mazásait, bírálatait, bérintézkedéseit. Nem­csak a szakmai felügyeletnek tartozik szám­adással, de a tanácsi testületnek is, az isko­lai tanácsnak is. Az ő megméretésének is csak egy mércéje lehet: mennyire hatékony a nevelés és az oktatás, betölti-e az iskola a reá rótt feladatot. — Ha egy helyi tanács — és ez alatt ér­tem a testületet és az apparátust — felméri, mit jelent az iskola, akkor csak jó gazda le­het. Saját gyermekeikről, saját jövőjükről van szó, nem egyszerűen egy intézmény mű­ködtetése a cél, hanem az ott tanulók kivá­ló nevelése, maximális tudással felvértezése. Az kétségtelen, feladatuk sok. ök nevezik A A szakfelügyelet kérdéséről sok szó esik mostanában, ön is említette. A kiala­kult szakfelügyeleti rendszer hogyan képes a vélhetően sokszínűvé váló hely­zetben betölteni feladatát? — A régi módszerrel sehogyan sem. Ép­pen ezért a szakfelügyelet jellege is alapve­tően változik. A szakfelügyelőnek nem azt kell néznie, hogy a nevelő milyen módszert alkalmaz, hanem hogy az hasznos, eredmé­nyes-e. Elemző, tanácsadó, felmérő munka vár rájuk, ami a megyei pedagógiai intézet­tel együtt lehetővé teszi a munka analízisét, a jó módszerek továbbajánlását, a hibásak kiszűrését. Nem utasításokat szülnek, hanem segítenek, tanácsot adnak. Ebből követke­zően csak a legjobb szakfelügyelőket fogjuk foglalkoztatni, aki képtelen betölteni az új módszerrel adódó feladatokat, azoktól meg­válunk. A szakfelügyelet begyűjti az infor­mációkat, megteremti a továbbképzéshez szükséges alapokat, önálló értékelésre kény­szerül, s támaszkodik a pedagógiai intézet kutatómunkájának eredményeire. Magas szintű szakfelügyeletet —■ ebben foglalhat­nám össze kívánalmunkat, törekvésünket. Kanyarodjunk ismét vissza a tanítók és tanárok világába. Feltételesem, hogy ők is váltás előtt állnak. — Természetesen. Ismétlem, optimista va­gyok. De nem élek illúziók között, s azt is tudom, az új oktatási törvény megvalósulá­sa közben egyféle szelekció tanúi is leszünk. Tudom én is, hogy vannak a pályán, akik alkalmatlanok. Mások egyszerűen képtele­nek lesznek tudomásul venni, hogy más módszer, más gyakorlat kell. Lesznek, akik kikerülnek a pályáról. Ha a pedagóguspályá­ra kerülés esetében eddig sokat emlegettük azt, hogy a kontraszelekció hatott, akkor azt kell mondani: a jelenleg kezdődő helyzet egyenesen hasznos lesz. Azt hiszem azt sen­ki sem vitatja: a jövő nemzedék nevelését, oktatását csak a magas hivatástudattal, szakmai tudással rendelkezőkre lehet meg­nyugtatóan rábízni. Ezért is hangsúlyoztam, hogy a kisebb településeken a nevelőket vá­ró tanácsoknak a legjobb feltételt kell biz­tosítaniuk, hogy a legjobbak is szívesen menjenek oda. És ehhez a gondolathoz kí­vánkozik még egy következtetés. Az, hogy a hatékony, magas színvonalú iskolai munka lényegesen javíthatja a nevelői pálya ma sajnos eléggé alacsony presztízsét. A Szóltunk eddig községi feladatokról, is- w kólái változásokról, szakmai felügyelet­ről. Hangsúlyozta a nagyobb önállósá­got, s azt is tudjuk, a megyei tanács immár nem tud pénzeket adni az isko­láknak. Milyen feladata marad akkor a megyei tanács művelődési osztályának? Hadsereg nélküli vezérkarrá válik? — Erről szó nincs. Az tény, hogy nálunk is lényeges változások következnek be. Elő­ször is feladatunk, hogy a megyei nevelés­nek és oktatásnak karaktert adjunk. Az is­meretek, tapasztalatok birtokában kialakít­suk a tájnak, e területnek legmegfelelőbb jellegét. Munkatársainknak az' . é88i‘gjftSf sokkal többet kell az iskolákba járni, ta­pasztalatokat szerezni, azokat elemezni. A mi dolgunk a jó módszereket segíteni, a hi­bás esetekben a fék szerepét betölteni. Ha az iskolai tanácsok, az iskolák vagy éppen a munkatársaink olyan eseteket tapasztalnak, amikor a megyei vb vagy a testület beavat­kozása szükséges, akkor cselekednünk kell, Mondhatnám úgy is: többet kell gondolkod­ni, gondolkodtatni, menedzselni. Feladatunk, hogy a városok művelődési szakembereit, akik a területért is felelősek, segítsük, s kor­szerű továbbképzési lehetőségekkel támo­gassuk a gyakorlati munkát. Mint mondot­tam: a törvény türelmes, ez azonban nem jelenti azt, hogy kivárhatunk, kényelmesek lehetünk. Az is tény: ez törvénykeret, a tartalom itt dől el az iskolákban, a megyé­ben. Itt megállás nincsen, a nevelés és ok­tatás ügye sosem válhat állóvízzé, soha nem tekinthető végérvényesen tökéletesnek. Mindez felelősségünket tetemesen növeli, s éppúgy megkívánja az új irányába történő nyitást a megyei tanácsi munkatársaitól, mint ahogy azt elvárjuk az iskolák nevelői­től is. 0 Köszönöm a beszélgetést. Bürget Lajos lehetősége. Megdöbbentő, hogy hányféle embert tett ugyanez kíváncsivá. Jelentkez­tek nyugdíjasok, rokkant nyugdíjasok, olyanok, akik ha otthon is, de még dolgoz­ni szeretnének. Jelentkezett, nem is egy, jól kereső szakmunkás, aki ha a család éle­tének megszokott minőségét, az elért élet- tSZÍnvonálat tartani akarja, akkor ehhez a napi munkáján túl a szabadidejében keres foglalkozási, kereseti lehetőséget. Jöttek a hirdetésre elesett sorsúak, akik a létmini­mum alsó határát elérő nyugdíjakból meg­élni alig tudnak, de jöttek tízezer forintot is megkereső fiatalok, (a tízezer nem vélet­len szám, van rá példám elég), akik a ter­vezett autóvásárláshoz, vagy autócseréhez, esetleg egy új lakáshoz keresnének, akár­miként is forintokat. írhatnám azt, hogy jó nekünk ez, hiszen amíg van kínálat egy országban, addig értéke, rangja is van a pénznek. Hovatovább úgy tűnik, hogy na­gyobb rangja, mint a pihenésnek, a szabad időnek. Baj is ez, meg nem is. Egy bizo­nyos, hogy ez a pár soros hirdetés sikere figyelmeztet valamire. Nevezetesen arra, hogy akármit is mondanak néha e hazát mindig sajnálni akarók, akárhogy is filo­zofálnak életképtelenségünkön, akárhány tanulmány is jelenik meg arról, hogy mi e hazában rosszul használjuk ki a munka­időt, igenis az az igazság, hogy az embe­rek százai, ezrei szeretnek dolgozni, ha a munkának értelme van. Más dolog, és ezt azt hiszem nem is kell magyarázni, hogy nem feltétlenül szeren­csés, ha egy magánvállalkozásnak, egy jel­igés hirdetésnek nagyobb sikere van, mint mondjuk egy-egy nagy gyárnak bejáratá­hoz kiakasztott munkás felvételt hirdető közleménynek. Kérem szépen a több száz jelentkező nyolcvan százaléka aktív dol­gozó. ök csak kiegészítő jövedelmet keres­nek. A többiek, a jövedelemre rászorulók, nyugdíjasok és rokkant nyugdíjasok, akik még dolgozni akarnak. Van tehát egyfajta társadalmi éhség az ilyen és hasonló jelle­gű lehetőségekre. Van tere, kifutópályája a vállalkozóknak, a kisszövetkezeteknek, az élelmes GMK-knak, és nyilvánvalóan len­ne kifutópályája a hasonló munkaalkal­mat kínáló vállalatoknak is. A százával érkező levelek meggyőző módon figyelmez­tetnek erre. Nem közgazdasági jegyzet ez, de azért érdemes elgondolkozni azon, hogy a hirde­tésre jelentkezők többsége, vidéken élők • • • ... éhség sokféle van. Lehet az ember egyszerűen éhes, voltam is sokszor a há­ború idején, gyermekkoromban. Lehet egy­szerűen éhes az ember délidőben, de éhez­het a szépre, a szeretetre, a jó szóra. Éhez­het a társadalom is, pontosabban lehet egy nemzetnyi közösség is éhes valamire. Mindaz, ami íratja ezt velem, egy nyúl­farknyi újsághirdetés, amelyben a hirdető szakképzetlen bedolgozó munkásokat ke­res. A hirdetés jóllehet szinte elbújt a töb­bi más között, két napon belül már százá­val gyűltek az ajánlatok. Olyan is akadt, aki a megye másik széléről jött el Máté­szalkára már a hirdetés megjelenésének napján, olyan is, aki még aznap levelet kül­dött. Megdöbbentő, hogy hány embert mozgatott meg, tett kíváncsivá a nyúlfark­nyi szöveg. Pontosabban a mellékkereset, a munkaidőn túli, vagy az otthondolgozás természetesen még műhelyt is kínál. Mű­helyeket, ahol adott esetben egy a modern nagyüzemből már kiszoruló gép is nemzet- gazdasági értékekké lehet, hiszen az érté­keken a felkínált, a túlkínáltán lévő élő­munka emel. Gondolom, nem szükséges hi­vatkozni arra, hogy például Japán nem egy világszínvonalú termékét készítik, gyártják garázsokban és konyhákban, hogy a sok szervezést, de szinte semmi beruházást nem igénylő gyártmányfejlesztéseknek mi­lyen tartaléka a bedolgozók hadserege. Le­het, hogy mindezt szervezni nehéz, de az bizonyos, hogy jóval olcsóbb és járhatóbb út, mint egy-egy üzem, gyár sokmilliós felépítése. Nem csúfolódási szándékkal írom, de manapság egy szarvasmarha-, vagy sertésférőhely sok-sok százezer fo­rintba kerül. Egy munkahely létesítése többe. A szervezés száz, vagy ezer forin­tokból is elképzelhető. Szerintem ezért kel­lene odafigyelni e rövid hirdetés sikerére. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents