Kelet-Magyarország, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 15. szám
1986. január 18. Az otthontalanság otthona Jelenet a Tüskerózsa című darabból (Elek Emil felvételei) Tüskerózsa Az Otthon című dráma szerzője a Jonh Os borne-,t követő nemzedék egyiik vezető egyénisége, David Storey. A változatos életút (volt buszsofőr, profi rögbijátékos, rajztanár) segíti abban, hogy drámáiban pontos társadalmi rajzot adjon. Nem a nagy (vagy éppenséggel rejtett) mozgásokat fogalmazza meg, Storey műveiben a középpontban az ember áll. Az elesett, a szenvedő, a boldogtalan. A Stúdiószínpad második emutatója igen magasra állította a mércéit. Egy csaknem hibátlan, minden ízében kimunkált előadást láthattunk. Gyakori veszély színházainkban, hogy csak az „él” a színpadon, aki beszél. Pedig hált minden szereplő része a megjelenített valóságnak. Az Otthon a kizökkent világot mutatja be félelmetes szuggesztivitással, de a színészek a játék egyetlen pillanatában sem hullnak visz- sza önmagukba. Van Harry- mak egy jellemző gondolata: minden ember olyan szerepet játszik az életében, amelynek forgatókönyvét nem ő írta. Nem nagy szerepet, csak a kis epizodistát, aki bejön egy kicsiit, aztán kimegy. Ezzel a világképpel természetesen lehet vitatkozni, de Safranek Károly művészi megformálása annyira meggyőző, hogy a néző a torkát szorító görcstől sokáig nem tud szabadulni. Safranek érezteti meg a leginkább, hogy rászakadt a múlt, s maga alá temeti. Nincs olyan gesztusa, ellenőrizetlennek tűnő szemvillanása, amely ne a lélektani rajz hitelességét fokozná. Az a csoda történt meg Safnainek- kel, amire olyan ritkán látunk példát: a szereppé tudott válni csaknem három órára. Mindegy, melyik részén tartó2Íkodik a játéktérnek, megvilágítja-e a lámpa, teljes mélységében állítja elénk az embert, akinek az életéről alig tudunk valamit, de akinek a szenvedésében akaratlanul is osztozunk. Megmutatja az észnek és a szívnek, mivé válhat az atomizált létben a sebezhető ember. Csikós Sándor Jack szerepében nem tudott teljesen azonosulni annak világképével. Szerepmegformálása hol az elutasítást, hol az elfogadást tükrözte. Az első részben túlontúl energikus volt, olykor széles gesztusokkal élt, a második felvonásban játéka lényegesen érettebb, visz- szafogottabb lett. Hanryval folytatott dialógusaiban nagyszerű volt, ketten együtt minden pillanatban az emberi kapcsolatok szükségességét igazolták. Régen láthattuk főszerepben Szabó Tündét és Korompai Valit. Mindkettőjük játékán érezhető volt az elmélyül'tségre való törekvés. Szabó Tünde az őrültség megmutatásakor gyakran élt a harsányabb eszközökkel, Korompai Valii inkább az arcán hordozta a sorsát. Képes volt arra, hogy rést nyisson a viselkedésen, s feltárja Marjorie személyes sorsában a megbomlottsághoz vezető utakat. Gados Béla a végállomást mutatta meg, amikor nines már lehetőség a világgal való kapcsolatra. Mindezt tökéletesen, mértéktartóan, érzékenyen. A dráma utolsó jelenetében sután Harry fejét simogatja, vigasztalja a síró férfit, s megmutatja önmagát. Gellért Péter színószvezeté- se kifogástalan. Minden — jelentéktelennek tűnő — részletre figyel. Nem enged a csábításnak, nem tereli extrém környezetbe és felfogásba a játékot, így rendezése életünk mai veszélyeire is figyelmeztet: a kiúttalanságra, az elmagányosodásra, a közönyre. Füieki Zsuzsa f. h. díszlete harmonikusan illeszkedik a dráma világához, segíti a nézőt is, hogy hangulatilag megteremtődjön a sivárság, a koipárság fenyegető réme. Még egy bemutatót tartott január 4-én a Móricz Zsig- mond Színház. Ezúttal színházi szerzőt is avatott. Gab- nai Katalinnak a Tüskerózsa az első színpadi műve. Az alapanyagot A mindentlátó királylány című népmese adta. Tüskerózsa, eladó sorba kerülve nem talált magának megfelelő legényt, mert mindent látott, tudott. Ezért kihirdették, ahhoz megy férjhez, aki úgy el tud bújni, hogy ő nem találja meg. Jöttek a kérők, de mindegyik kudarcot vallott, a fejük a királyi palota kerítésén maradt. Mind a kilencvenkilenc. Tüskerózsa pedig várja a kérőt, aki legyőzi őt. János, a kondásfiú nem a részvétel szándékával indul a palotába, hanem megtudni, kiféle Tüslkerózsa. „Az lenne az igazi, ha valaki elbújna, aztán mikor nem találnák, s előkiabdlnák, csak megállna előtte, köszönne szépen, s otthagyná öt, hogy csak nézzen utána!” — mondja. De aztán ő is megpörkölődik, szerelemre lobban. A Tüskerózsa több is, kevesebb is, mint az alapanyagul szolgáló népmese. Hősei az egymást és magúkat próbára .tevő emberek. Ennek jegyében a népmese egyszerű hősei árnyaltabbá válnak (pl. Jakab.) Elmaradt a népmese metaforikus gazdagsága, ezért megnyúlt a történet, különösen az első felvonásban, részletező, lassú folyású lett. (Ezen természetesen elmélyültebb dramaturgiai gondozással lehetett volna segíteni.) A metaforikus sűrítés megemelte volna a történet költőiségét is, növelte volna az általánosítás érvényességi körét. A Tüskerózsa — a címszerepben — kettős szereposztásban kerül a közönség elé. A bemutatón a mindent látó királylányt Pitz Katalin játszotta. M ég csak ama tőr színjátszós tapasztalatokkal rendelkezik, Nyíregyházán ez volt az első szereplése. Belsőleg nem sikerüli igazi királylánnyá válnia, különösen, amikor indulatos volt. Még nem tud a hangjával bánni. Amikor alkatához közelebb álló helyzeteket kellett eljátszania, természetesebb, oldottabb volt. Van tehetsége a színészi játékhoz. Az előadás legjobb alakítását Hetey László nyújtotta. Az öreg király figuráját nagy szeretettel vitte színpadra. Játéka tele volt humorral, bölcsességgel, jósággal. Amikor színpadra lépett, felélénkült a nézőtér, a figyelem egyszerre ráirányult. Tökéletesen kitöltötte a szerepét, nem voltak felesleges gesztusai. A Sas és a Holló nem könnyű feladatát Mátrai Tamás és Tóth Károly oldotta meg sikeresen. Különösen Mátrai volt elemében, képes • volt arra, íhogy az el-elszuny- nyadó érdeklődést ismét felkeltse a .történet iránt. János telve volt hittel. Vajda János/ a kondásfiú szerepében jól formálta meg a győzni készülőt. Lelkesedett, összetört, majd újra bízott a sorsában. Mértéktartó volt a boldogság elfogadásában is. Jákab (Horváth István) és Erzsi (Csorba Ilona) ismerős masefigurákat alakítottak, hitelesen. Bárány Frigyes rendezőként megőrizte, sőt sok jó ötlettel még fokozta is, a mesejáték humorát. Érvényesülhetett a darab nyelvi szépsége, helyenkénti naiv népi bája. Baráth András jól használható díszleteket tervezett, Gál Ludmilla m.v. ruhái a jellemekre szabottak voltak. A királyé mosolyogni való, a lányáé költőien szép, Jánosé egyszerű, tiszta vonalvezetésű. Egyedül az őrök fejfedői hatottak zavaróan. Nagy István Attila Szabó Tünde és Korompai Vali az Otthonban. Lemezbemutatónk Kern-kíilönlegesség A lemez borítója Amikor először hallottam, hogy Kern András nagylemezt készít, nem voltam elragadtatva a hírtől. Mert én is tudom, te is tudod, de bizonyosan ő is tudja: Kern énekelni legfeljebb fürdőszobaszinten tud. Úgy azonban mindannyian tudunk, űzzük is, mégsem szaladunk vele mindjárt a hanglemezstúdióba. Valaki, akit remek paro- distaként már 14 éves korában megismert az ország, izgalommal figyelve minden megmozdulását a Ki mit tud? vetélkedőben, aki aztán évek múlva, újra országos népszerűségre tett szert a Halló fiúk, halló lányok! című rendszeres tv-műsor állandó szereplőjeként még főiskolás korában, s aki utána, „felnőtt” színészként odáig vitte, hogy magyar filmek és tv-játékok hőse, a Vígszínház rangos társulatának egyik vezető művésze s mint ilyen az ország egyik legkedveltebb színészegyénisége lett, az minek téved ilyen mellékvágányra? Más az, ha a saját színházában éppen zenés darabot tűznek műsorra, s abban rá is osztanak szerepet, és megint más, hogy „önként, dalolva” meneteljen az esetleges leégés mezejére egy önálló nagylemezzel. Nem értettem, minek ilyesmivel akárcsak kísérletezni is. Most megjelent az a nagylemez, a címe: Kern (hát nem törik a fejüket többé fantáziacímeken a Hanglemezgyártó szerkesztői?). Vé- gighallgattam és elbűvölt. Ha szigorúan vesszük, Gilbert Bécaud sem tud énekelni, Chevalier-re sem a hangja, hanem egész Chevá- lier-sége miatt voltunk büszkék, nem szárnyaló énekhangja, hanem utánozhatat- lanul sármos egyénisége miatt szeretjük Fred Astrire-t, és folytathatnánk a nem „nagyhangú”, de éneklő és a közönséget éppen énekükkel, vagy azzal is megfogó színészek hosszú sorát. A lemezen található mind a tizenegy dal tetszett nekem. Volt, ami jobban, volt, ami kevésbé, de egy sem akadt, ami — nem. Egy kivételével — Verebes István a kivétel — valamennyinek Kern maga írta a szövegét is (Horváth Attila, Bornai Tibor és Laár András voltak a „szöveg átfésülői”, Kern fogalmazása szerint), és ez azért fontos, mert ellentétben a könnyűzenei és slágergyakorlattal, itt előbb születtek a versek, csak utána komponálták a zenét. Ezek a dalok elsősorban azért jók, mert a szövegek oly vonzók: igazi élethelyzeteket, valódi érzelmeket, végiggondolt gondolatokat fejeznek ki, szellemesen, kellemesen, meghitten, bensőségesen és árnyaltan. Muzsika nélkül egyik-másik talán banálisán hatna, de mindegyik adekvát megzenésítést kapott (Másik János, Bornai Tibor, Heilig Gábor, Novák János, Horváth Attila, Laár András és szegény Máté Péter a zeneszerzők), és így vált minden egyes dal kerek egésszé. Illetve még nem így: szöveg és zene igazán egységes egésszé Kern előadásában vált ebben az eredeti egyéniséget, groteszken fanyar és szemérmesen lírai személyiséget egyszerre tükröző, költőien kiváló színészi-előadói produkcióban. Vagyis olyan remek színész, és olyan eredeti előadó Kern, hogy az sem baj, ha énekel. Sőt, néha egyenesen jó, hogy dalra is fakad, legalábbis ami a nagylemezét illeti. Ez egyfajta Kern-kü- lönlegesség. A fiataloknak bizonyosan fog tetszeni. Valószínűleg a középkorúaknak is. Meg az öregedőknek, s az öregeknek. Nagyon tetszett nekem is, és kíváncsian várom, mit szólnak hozzá az unokáim, ha majd lejátszom nekik. LEONYID MARTINOV: Míg földemen bolyongva járok Míg földemen bolyongva járok, nem sokat akarok s kívánok: lelket, mely úgy megizmosuljon: mit összezúzok, porba hulljon; akaratot, mellyel elérem: mit élni hagyok, minden éljen; szívem olyan legyen s maradjon, hogy nyugtot senkinek se hagyjon; olyan látás legyen szememben, amilyen csak próféta-szemben. Ezt akarom mélyen szívemben ! ÁGH ISTVÁN: Süvöltők Világ legkisebb süvöltözése udvari fámról ebben a megtelepedett télben, van ok pirinyó csodálkozásra, megjöttek a süvöltők, letelepedtek csütörtök délutánra, de mintha csak ez az akácfa lenne jó, a többi maradjon a honiaknak, gerlék, verebek, rigók! a süvöltők mára honfoglalók, otthonosabbak nálam e hazában, úgy csőrözik az ágat, mintha szétvernék a fát, idehallik a magvak roszogása, olyan öntudat süvölt, e madárból, még a bögye is lángol, s hogy magát föl ne gyújtsa, szürke szárnyait jól magára húzza, de hogyan kerültek ide? és én hogy kerültem ide? csak az isten nem csodálkozik rajtunk, egynapos ittlét, hatvan, ezer év?
